Tengermény érzelem (3. fejezet)

3. fejezet

• Sziasztok! Gyertek be! – hallotta a lány vidám hangját.
• Szia! – köszöntek ők is.

Beljebb léptek és Eric bemutatta őket egymásnak.

• Ő a tesóm – mutatott a lányra, Ő pedig a leendő lakótársad – mutatott Jamesre.
• Szia, Katie Hamilton vagyok – nyújtott kezet neki a lány.

James megfogta a lány kezét és valami furcsa dolog történt vele. Fogalma sem volt mi az, de a mellkasában érzett valamit. Érezte, hogy dobog a szíve, természetesen eddig is dobogott, de soha nem érezte a dobbanásokat.

Még mindig fogta Katie kezét, és csak pillanatok múlva jött rá, hogy neki is be kellene mutatkoznia és elengednie a lány kezét.

• Szia, James Black vagyok!
• Jajj, de buta vagyok gyurmás a kezem. Gyere, mosd le – hallotta Katie csilingelő, vidám hangját.

James ránézett a kezére, és ekkor vette észre, hogy valami sárga ragacsos anyag van rajta, ami Katie kezéről ragadt az övére.

A lány már a konyhában volt, ami az előszobából nyílt, és megnyitotta neki a csapot. James odalépett és megmosta a kezét, majd megtörölte a feléje nyújtott törölközővel.

• Akkor már a konyhát láttad is – mosolygott Katie, amitől James még hangosabbnak hallotta saját szívének dobbanásait.
• Megmutatom a ház többi részét is. Láthatod ezt itt nem csak konyha, hanem étkező és nappali is. Lehetőség van a nappali részt elkülöníteni ezzel az elhúzható ajtóval – fogta meg az ajtón lévő fogót és illusztrálásként megmozgatta. Ha tovább megyünk, ezen a folyosón itt nyílik egy szoba, amihez tartozik egy fél fürdő. A gardróbszobát szemben találod, ahol a mosógép is helyet kapott. Az emeleten van még két szoba, és a főfürdő – hadarta Katie, miközben már a lépcső tetején járt.

James követte, de nem igazán nézett meg semmit, csak Katiet figyelte. Nem volt tökéletes szépség a szó szoros értelmében, de … Itt James gondolatmenete elakadt, nem tudta mi következhet ez után a de után. Most nem is volt ideje ezzel foglalkozni, hisz Katie ismét megszólalt.

• Itt van az egyik szoba, ebben van egy nagy gardrób, de ehhez nincs fürdő. Ez itt a másik – mutatott egy ajtóra ami szemben volt - de az az én szobám, úgyhogy azt nem választhatod, és a fürdő – nyitotta ki a folyosó végén lévő ajtót.

James benézett, mintha érdekelné a dolog, de legkevésbé sem érdekelte. Bármi is lehetett volna odabent, ő mindenképp ideköltözött volna.

• Nos hogy tetszik? – kérdezte Katie kedvesen, miközben szembe fordult a férfival.
• Nagyon! – válaszolta.
• Oké! Gyere igyunk egy teát, és megbeszéljük a részleteket.
• Rendben! – válaszolta James és figyelte, amint Katie vidáman leugrál a lépcsőn.

Leült az étkezőasztalhoz, ahová Katie kitette a teát. James élvezettel kortyolt a nedűbe, és még finomabbnak érezte, mint bármelyiket, amit eddig ivott.

• El kell mondanom, hogy van egy barátom, aki körülbelül kéthetente hazajön hétvégére. Nem zavar?
• Nem!
• A lenti szobát kellene választanod, kevésbé zavarnánk egymást.
• Rendben! Mi ez? – kérdezte James Katietől, és az asztalon lévő színes kupacokra, és mindenféle apró tárgyakra mutatott.
• Az a hobbim. Hűtő mágneseket készítek süthető gyurmából.

James nem szólt semmit, csak nézett a lányra. Sok mindent tud a Földről, az emberekről, a technikáról, de süthető gyurmáról és hűtő mágnesről még soha nem hallott.

Katie felállt az asztaltól és a hűtőhöz lépett, levett egyet és James kezébe adta.

• Ilyenek lesznek, ha elkészülnek.

Egy kis téglalap alakban egy mesefigura volt kidolgozva.

• Szép – mondta James.

Katie visszavette tőle a mágnest, és visszatette a helyére, ahol ezen kívül közel száz hasonló volt.

• Mit csinálsz ezzel a rengeteggel?
• Eladom őket! Jól jön a pénz és még szórakoztat is. Eric biztos mesélte, hogy a barátommal együtt béreltük ki a házat, de ő máshol kapott munkát, egyedül pedig nem bírom fenntartani, ezért keresek lakótársat.
• Mikor költözhetek?
• Akár most is.
• Akkor megyek és hozom a holmim.

James látta, amint Katie arca meglepődést mutat. Nem értette miért, hisz azt mondta most is költözhet, vagy ezt is csak átvitt értelemben mondta? Sok gondom lesz még ezzel az átvitt értelemmel – gondolta magában.

• Még az anyagi dolgokat meg sem beszéltük. Mindennek a felét kell fizetned!
• Rendben fizetem a felét.
• Minden hónap harmadikáig ki kell fizetnünk a bérleti díjat és a számlákat.
• Ok – mondta James, és ezt az ok-t olyan könnyedén és „lazán” ejtette ki, amitől teljesen meglepődött.
• Ja, és kérek előleget, az első három hónap rád eső bérleti díját, és a rezsi felét is kérem előre.
• Az mennyi?

Katie mindenféle papírokat vett elő, számolgatott néhány percig, majd egy papírt tolt James elé.

• Ennyi!

James megnézte a papíron lévő számot, kivette a zakója zsebéből a pénztárcáját, és kiszámolta az összeget, majd még egyszer ugyanannyit.

• Ez sok! – szólt Katie és vissza akarta adni a többletet.
• Kifizetem fél évre előre.
• Ok, ha véletlenül nem jövünk ki egymással, és elköltözöl, visszakapod, és itt vannak a kulcsok – nyújtott át egy kulcscsomót a férfinak.
• Nem lesz rá szükség, hogy visszaad, ki fogunk jönni egymással.
• Akkor beköltözöl máris?
• Igen, hívok egy taxit és rövidesen visszajövök.
• Nem kell taxi – szólalt meg az eddig tv-t bámuló Eric. Itt az autóm, elviszlek.
• Köszönöm! – mondta James.

Kimentek a házból és Katie kikísérte őket, egész az autóig. A két férfi beült és elhajtottak. James a visszapillantó tükörben figyelte a lányt, amit Eric észrevett.

• Tetszik Katie?
• Tessék? – kérdezte James.
• Látom rajtad, hogy tetszik neked, egész idő alatt bámultad, a szemedet sem vetted le róla.
• Nem tudom, hogy tetszik-e?
• Vigyázz, nehogy az úja köré csavarjon. Nagyon vidám, élettel teli lány, könnyen belehabarodnak a férfiak.
• Belehabarodnak?
• Beleszeretnek.
• Akkor a barátja miért költözött el tőle?
• Csak a munka miatt, de együtt vannak, amennyit csak tudnak, úgyhogy Katiet hagyd békén, inkább Rebecára koncentrálj.
• Rendben! – mondta James.

Megérkeztek a szálloda elé, felmentek a holmijaiért. James néhány perc alatt összepakolta a bőröndjeit, fizetett és már indultak is vissza.

Eric csengetett, és az ajtó azon nyomban nyílt is.

• Csak ennyi? – kérdezte Katie, mikor meglátta, hogy James mindössze két bőrönddel érkezett.
• Igen – válaszolta a férfi.
• Oké, akkor nyugodtan pakold be a gardróbba a dolgaidat – és félreállta az ajtóból.

James és Eric bevonultak a gardróbba, ahol James néhány perc alatt kipakolt, a szobában lévő polcokra és vállfákra, a cipőit sorban berakta a cipős szekrénybe.

• Nem vagy te rendmániás? – kérdezte Eric, mikor meglátta, hogy James milyen tökéletesen rakott ki mindent.
• Nem tudom! Az hogy elpakolok mindent a helyére, annak számít?
• Ha minden alkalommal megteszed, akkor igen.
• Akkor rendmániás vagyok.
• Hát akkor Katienek nem lesz azzal gondja, hogy kupit hagysz magad után – vigyorgott Eric. De én megyek is haza, mert holnap még a szombat ellenére is jelenésünk van az oktatáson délig. Jó éjt!
• Jó éjt! – köszönt el tőle James is.

Átment a szobájába és az onnan nyíló fürdőbe berakta a tisztálkodási szereit. Kopogtatást hallott az ajtaján, odament és kinyitotta. Katie állt ott, és ő megint hallotta a saját szívének a dobogását.

• Hoztam neked tiszta ágyneműhuzatot – és James kezébe nyomta a kezében tartott huzatokat.
• Köszönöm!
• Fel tudod húzni?
• Igen!
• Ok! Készítettem vacsorát, gyere együnk.
• Rendben! – James letette a kezében tartott huzatokat és követte Katiet az étkezőbe.

Ugyan oda ült le, mint először. Katie letette elé az ételt egy tányéron, ő is leült Jamessel szemben, jó étvágyat kívánt a férfinak és elkezdtek enni.

• Nagyon finom! – mondta azonnal James, amint az ízlelőbimbóitól az információk eljutottak az agyáig.
• Örülök, hogy ízlik! Te tudsz főzni?
• Még nem próbáltam, de biztosan megbirkózom vele.
• Ne hidd, hogy olyan könnyű, én nehezen tanultam meg. Arra gondoltam, hogy a hűtőben a két felső polc az enyém lehetne, a két alsó meg a tiéd. Két zöldséges rekesz van benne, abból is az egyik legyen a tiéd. A fagyasztó felső polcai az enyémek, az alsók a tieid. Így nem esszük majd el egymás kajáját.
• Nem lehetne közös? – kérdezte James.
• Neked nem gond?
• Nem!
• Akkor próbáljuk meg, vásároljunk közösen. Te miket szeretsz? – érdeklődött a lány.
• Mindent megeszem.
• Mindnet?
• Igen mindent!
• Rendben, akkor könnyű dolgom lesz veled – jelent meg ismét a kedves mosolya az arcán.
• A főzést vállalom! – ajánlkozott James, igaz még soha nem főzött, de biztos volt benne, hogy menni fog neki.
• Ok, én úgy sem rajongok érte. Akkor én meg majd mosogatok! – mondta Katie olyan mosollyal az ajkaink, ami mágnesként vonzotta James tekintetét.
• Érdekes színű szemeid vannak – jegyezte meg a lány.

James erre nem válaszolt, még mindig a lány ajkait nézte és a következő szavak hagyták el a száját:

• Neked meg gyönyörű mosolyod!

Katie ajka egész a füléig húzódott, amitől még jobban láthatóak voltak hófehér fogai, James pedig azon gondolkodott, hogy ezeket a szavakat valóban ő mondta?

Katie felállt az asztaltól, összeszedte a tányérokat, és betette a mosogatóba, megnyitotta a vizet és elmosta őket. James is felállt, és elővett egy törlőruhát, és eltörölte a tányérokat.

• Köszi a segítséget!
• Nagyon szívesen! – mondta James, miközben most a lány szemeit nézte meg alaposan.

Szempillája feketére voltak festve, ami a szeme kékségét még jobban kiemelte.

• Megyek lefekszem, reggel korán kelek sok mindent akarok a hétvégén megcsinálni – mondta, miközben tekintetét elfordította a férfiról, aki sajnálta, hogy nem csodálhatja tovább ezt a vidám szempárt.
• Hold dolgozol?
• Van nem messze egy általános iskola, ott vagyok tanító, délutánonként pedig a szintén nem messze lévő gyermekközpontban tartok foglalkozásokat. Ó igen! Ott láttalak! – csapott a fejére Katie. Egész este törtem a fejem hol láttalak, annyira ismerős voltál, de nem jöttem rá honnan.
• Igen, ott láttuk egymást. Egy gyermekcsoporttal voltál kint a parkban, én pedig ott ültem egy padon.
• Micsoda véletlen! Nos, jó éjt! – köszönt Katie, és könnyedén kilépdelt a helyiségből, fel a lépcsőn, majd eltűnt James szeme elől.

A férfi állt a konyhában még mindig a konyharuhával a kezében, és arra gondolt, tényleg micsoda véletlen. Talán most értette meg mi is ennek a szónak az igazi jelentése, hisz az Albedon, abban a megtervezett világban nincsenek véletlenek.

Letette a konyharuhát, majd bevonult a szobájába. Felhúzta a huzatot a paplanra és a párnára, átment a gardróbba a pizsamájáért, lezuhanyozott és lefeküdt.

Hallotta, amint az emeleten Katie járkál a szobában, majd engedi a vizet, és kis idő múlva megint visszatér, aztán csend lett. Biztos lefeküdt – gondolta James. Megjelent gondolataiban a lány, amint kezet fog vele, a maszatos kezével, ahogy megmutatja neki a házat, és mosogatás közben is.

Valami furcsa dolog történ vele ma este. Annyit beszélt, mint az elmúlt egy hétben összesen, azt mondta Katienek, hogy gyönyörű a mosolya, és a szívének dobogása is rövid időszakokra rendellenesé vált. Nem tudta mindez mit jelent, vagy mi az oka, de a holnapi jelentésében feltétlenül beszámol róla.

Kicsit még figyelte nem szűrődnek-e le mégis zajok az emeletről, de nem hallott semmit, és lassan ő is álomba merült.

Reggel arra ébredt, hogy hangok jönnek a konyha irányából. Ez igen szokatlan volt számára, hisz eddig mindig egyedül élt, a szállodában sem lehetett zajokat hallani. Kiment ő is, úgy ahogy volt, pizsamában. Katie egy pólóban és egy rövidnadrágban volt, a lábán egy papucs, aminek az eleje egy kacsát mintázott, ha James jól vette ki, de nem volt benne biztos.

• Jó reggelt, kérsz kávét? – hallotta Katie kedves hangját.
• Igen, köszönöm!
• Válassz magadnak bögrét, és ezután mindig abban kapod.

James nézte a szekrényben sorakozó mintás poharakat. Volt mindenféle színű és méretű, mintás és egyszínű. Kiválasztott egyet, amin a CAFÉ felirat szerepelt és levette a polcról. Katie kivette a kezéből és kávét töltött bele.

• Hogy iszod?

James nem értette mit kérdez tőle.

• Tejet, cukrot tegyek bel?
• Te hogy iszod? – kérdezett vissza.
• Két cukorral, sok-sok tejjel, és kicsi kávéval – és ott volt az elmaradhatatlan mosoly az arcán, aminek láttán James újra érezte a rendellenességet a mellkasában.
• Akkor én is úgy kérem!

Katie elkészítette a kávét Jamesnek és magának is. Leült az asztalhoz, ahol füzetek sorakoztak. Egyet kinyitott, és elkezdte olvasni.

• Mit csinálsz?
• Dolgozatokat javítok, hétfőn ki akarom osztani, még hiányzik néhány.
• Milyen dolgozat?
• Szövegértés volt a feladat.
• Hány éves gyermekekkel foglalkozol?
• Nyolc és tíz évesekkel.
• Szereted csinálni?
• Igen, nagyon! Ez az életem, a hivatásom!
• Mennem kell! – vágta félbe a beszélgetést James.

Visszament a szobájába, de rájött, hogy a gardrób szemben van, így átment a folyosón a ruháiért. Közben a konyha felé nézett és látta, amint Katie az asztal mellett görnyedve javítja az éppen kezében lévő dolgozatot. A meztelen lábait keresztbe fonta az asztal alatt, és az egyikről leesett a papucs, de nem törődött vele. Jamesnek erővel kellett magát elszakítania a látványtól. Kivette a ruháit, és visszafelé már nem nézett Katie felé. Lezuhanyozott, felöltözött és ismét a konyhába ment. A lány még mindig ugyan abban a pózban ült, mintha csak egy másodperc múlt volna el azóta, hogy James megbámulta.

• Szia! – köszönt a lánynak és indulni akart, ám Katie megállította.
• Hová mész?
• Az irodába, nemsokára kezdődik az oktatás.
• Nem is reggeliztél!
• Majd bemegyek egy étterembe, ott szoktam reggelizni.
• Dehogy mész be, minek adnál ki egy halom pénzt érte. Gyere, csinálok neked egy szendvicset, meg van itt mindenféle zöldség.

James nem szólt semmit, csak nézte, ahogy Katie belebujtatja a lábát a leesett kacsás papucsába, odamegy a hűtőhöz, és különböző dolgokat vesz elő, szótlanul tesz-vesz néhány percig, aztán az asztalra tesz egy tányért egy szendviccsel és egy pohár narancslevet.

• Jó étvágyat! – mondta a férfinak és még a széket is kihúzta neki.

James leült a székre, de még mindig Katiet nézte, ahogy áll az asztal mellett és azt várja, hogy ő elkezdjen enni. Megköszönte a reggelit és nekilátott. A szájában az ízek harmóniája most is nagyon tetszett neki, de a figyelmét nem tudta maradéktalanul az evésre fordítani. Az hogy a lány mellette állt, sokkal kellemesebbnek tűnt neki, mint az hogy ehetett.

Kati visszaült a füzetek mellé, de nem folytatta a javítást.

• Honnan költöztél ide?
• Durhambol – vágta rá a betanult választ.
• Miért pont ide?
• Kisvárosban szerettem volna élni.
• És mit gondolsz a mi kisvárosunkról?
• Tetszik, nagyon szép és kedvesek az emberek – és ebben a pillanatban valóban így is gondolta, hogy kedvesek az emberek, különösen Katie. Mennem kell!

Felállt az asztaltól köszönt a lánynak és elindult az oktatásra. Az utat gyalog tette meg, hiszen autója nem volt. Azt is be kell szereznie, gondolta magában és néhány ruhadarabot is vásárolnia kell még. Majd megkéri Ericet, hogy legyen a segítségére ezekben a dolgokban.

Mikor beért az előadóterembe Rebeca már bent volt és mikor meglátta egy kacér mosolyt villantott felé. Antonia és Meg integettek neki, hogy üljön oda hozzájuk. James odament, látta, hogy már Eric is ott van. Köszöntötték egymást, de másra nem volt idő, mert Rebeca elkezdte az anyag átadását, és azt is elmondta, hogy ez az utolsó napjuk a teremben, a jövő héten ügyfelekhez mennek.

James az oktatás befejezése után felállt, és odament Rebecához.

• Mikor fogyaszthatnánk el az italt, amit megígértél nekem?
• Ó nem is tudom! Talán holnap! – válaszolta a nő.
• Rendben, holnap érted megyek, csak mondd meg hová és hányra.

Rebeca egy papírra egy címet firkantott és ráírta 20 óra, majd James kezébe adta úgy, hogy a kezük összeérjen, ezután kibillegett a teremből. Ez a kivonulás olyan ellentétesnek hatott Jamesnek. Könnyed volt, de mégsem természetes. Valami zavarta a férfit, de nem tudta mi az.

Antoniával, Meggel és Erickel együtt ebédelt, ahogy az elmúlt napokban is. Hallgatta a nők csacsogását, ha kérdezték válaszolt, de most nyoma sem volt annak a beszédességnek, amit Katie mellett tapasztalt.

Ebéd után megkérte Ericet, hogy segítsen neki autót vásárolni. Eric boldogan James segítségére volt ebben a dologban. A délután folyamán elvitte több autókereskedésbe Brixhamban, és a közelben lévő városokba is. Végül James Eric tanácsára egy fekete Wolksvagen CC mellett döntött.

Késő délután ért haza, Katei most is az asztal mellett ült, és ha jól látta hűtőmágneseket készített.

• Szia! – állt fel az asztal mellől Katie, ahogy ő belépett.
• Szia! – köszönt ő is Katienek.
• Hogy telt a napod? – hallotta a lány kedves hangját.
• Köszönöm egész jól. És a tiéd?
• Ó az enyém fárasztó volt, amint láthattad reggel dolgozatjavítással kezdtem, aztán végigtakarítottam a házat, főztem, most pedig készítek néhány mágnest.
• A főzés az én dolgom lett volna.
• Igen, de te nem voltál itthon én meg igen, így én főztem. Viszont nem vásároltam be, azt átvállalhatod.
• Szívesen! – s már fordult is ki a lakásból, mikor eszébe jutott, hogy nem is tudja, mit kell venni. Mit vegyek? – fordult vissza Katiehez.
• Várj, összeírom – sietősen elővett egy jegyzettömböt, egy tollat és elkezdett írni, aztán abbahagyta. A toll végét a szájába tette és elkezdte rágni. James nem értette miért csinálja ezt, az összehúzott szemöldökből és a semmibe révedő szemekből megállapította, hogy gondolkodik, de hogy miért kell ehhez a toll végének a rágása is, arra nem jött rá. Majd Katie egy hírtelen mozdulattal kirántotta a szájából a tollat, és sebesen írni kezdett még néhány dolgot.
• Tudod mit? Veled megyek!
• Rendben!
• Hozom a slusszkulcsomat.
• Nem szükséges, az én autómmal megyünk.
• Eric azt mondta nincs autód – vágott meglepődött képet Katie, aminek láttán James ösztönösen mosolyra húzta a száját.

Az ajkának ez az aprócska félrehúzódása, ami anélkül történt, hogy ő ezt akarta volna, teljesen meglepte a férfit. Nem értette mi történik vele, s azt sem miért. Látott már embereket meglepett arcot vágni, tv-ben is itt a Földön igazából is, de eddig soha nem mosolygott rajta.

Beültek az autójába, és Katie arcára most az előbbitől is erősebben ültek ki a meglepődés félreismerhetetlen vonási. Jamest ez ismét mosolyra ösztönözte.

• Gyönyörű! Te gazdag vagy?
• Nem tudom.
• Mi az, hogy nem tudod?
• Ki számít itt gazdagnak?
• Aki ilyen autóval jár, az annak számít.
• Akkor gazdag vagyok.
• Akkor lakást miért nem veszel magadnak?
• Talán később. Hová menjünk? – kérdezte a lányt, miután beindította a motort.

Katie megmondta neki az üzlet címét és hozzátette, hogy majd navigálja. Nem tudhatta, hogy Jamesnek erre nincs szüksége, hisz az egész város térképe az agyában van, de hagyta, hogy a lány részletesen mondja neki, mikor merre kanyarodjon, melyik sávba soroljon.

A vásárlás alatt James csak Katiet figyelte, hogy veszi le a polcokról a különböző élelmiszereket, mennyire örül, ha valamit leértékeltek, sokszor megkérdezte Jamestől, hogy ami éppen a kezében van azt szereti-e.

Visszamentek a házhoz, és James bevitt mindent a konyhába, Katie pedig fürgén elpakolt mindent. Volt, amit a spájzba tett, volt a mit a hűtőbe, vagy a konyhaszekrénybe.

James leült és úgy figyelte a lányt. Hasonlóan kellemes érzés fogta el a lány nézése közben, mint amikor először evett földi ételt.

• Gyere vacsizzunk – nézett a férfira Katie, majd tányérok után nyúlt.
• Sajnos mennem kell – és ezt a „sajnost” mintha érezte volna. Legalábbis valami érdekes futott át rajta, amit más esetben betegség kezdetének gondolt volna.
• Ó, pedig nem szeretek egyedül enni – vált Katie mindig vidám arca egy pillanatra szomorúvá.
• Maradhatok még néhány percet.
• Nem-nem, dehogy is. Menj csak intézd a dolgodat, azért tudok egyedül enni – tért vissza ismét a mosoly az arcára.
• Rendben, akkor jó étvágyat! – mondta James és kelletlenül állt fel az asztaltól.

Már az autójában ült, de még mindig Katiere gondolt, és Rebeca csak akkor jutott eszébe, mikor a megadott cím előtt leparkolt. Egy többemeletes ház volt, James erről gondolta azt, hogy az emberek gazdag környéknek hívják. Felcsengetett és már hallott is Rebeca összetéveszthetetlen hangját.

• Gyere fel! – és már nyílt is a kapu.

James belépett, felment a gyönyörű falépcsőn az első emeltre, ahol az egyik ajtóban Rebeca állt.

• Szia! Örülök, hogy időben jöttél, nem szeretem, ha valaki késik. Gyere beljebb.
• Szia! – köszönt James is.
• Kérsz egy italt?
• Nem, köszönöm, még vezetek ma este.
• Hová viszel?

James épp mondani akarta az Eric által javasolt világítótoronynál lévő éttermet, de Rebeca nem hagyta szóhoz jutni.

• Van egy elegáns étterem a belvárosban, oda jár mindenki, aki számít. Menjünk oda! Már foglaltam is asztalt!
• Rendben! – válaszolta James, végül is neki mindegy volt hová mennek. A lényeg, hogy közelebb kerüljön a küldetése céljához, és szerelmet érezzen ez iránt, a majdnem tökéletes nő iránt.

Mikor már az autóban ültek Rebeca megmondta a címet, ahol az étterem található. Ő Kativel ellentétben nem navigálta Jamest vezetés közben. Egész úton nem beszéltek egymással, James a vezetésre figyelt, Rebeca pedig mereven az utat nézte.

Már az étteremben az asztal mellett ültek, mikor Rebeca megszólalt.

• Hogy tetszett az oktatás? Sikerült mindent megértened?
• Igen! Nagyon érthetően magyaráztál – erőltette ki magából a szavakat.
• A jövő héten egy tapasztalt biztosítós fog elkísérni mindenkit, hogy lássák, hogy működik a gyakorlatban az, amit a héten megtanultatok. Egész véletlenül melléd engem jelöltek ki – mosolygott sejtelmesen Rebeca.
• Véletlenül? – kérdezte.
• Igen, véletlenül – válaszolta a nő különlegesen hangsúlyozva a szavakat.

Ez biztos megint átvitt értelemben elhangzott mondat, gondolta James. Akkor lehet azt akarta mondani, hogy a véletlen nem is véletlen, hanem direkt így intézte, hogy együtt menjenek, hisz ő megtehette.

Ránézett Rebecára, akinek az arcán még mindig ott volt az a furcsa félmosoly, amitől James kevésbé látta tökéletesnek a szépségét.

• Örülök neki! – mondta, de a szavak nehezen jöttek ki a száján, a mosoly, amit szeretett volna az ajkaira csalni, pedig egyáltalán nem sikerült.

Megjelent a pincér az étlapokkal, megadták a rendeléseiket, amit néhány percen belül meg is kaptak.

Rebecával keveset beszélgettek, és Jamesnek a vacsora végére sem ment könnyebben a társalgás. Az étel elfogyasztása viszont annál nagyobb örömet okozott neki. Rebeca nem vonta el a figyelmét az evésről, és az ízekről, mint mikor Katie volt mellette, futott át hírtelen az agyán lány vidám arca.

Rebeca elkezdte mesélni, milyen iskolákba járt, milyen jó eredményeket ért el, és hogy a pályaválasztásnál az volt az elsődleges szempontja, hogy minél többet keressen.

• Tudsz főzni? – kérdezte hírtelen ötlettől vezérelve Rebecától.
• Főzni? – lepődött meg a nő a kérdésén. Minek főznék, van egy bejárónőm, ő főz és takarít meg mindent megcsinál, amit kell. Én nem foglalkozom ilyesmivel. Nem azért tanultam, hogy ezzel töltsem az időmet.
• Értem! – mondta James.

Éppen ez a szó jött ki a száján, amiről nem értette az emberek miért használják. De most ebben a pillanatban, mikor Rebeca elmondta, hogy semmilyen házimunkát nem végez el, úgy érezte megértett valamit a nő egyéniségéből.

A vacsora után hazavitte Rebecát. Leparkolt a háza előtt, kiszállt és kinyitotta a nőnek az ajtót, majd elkísérte a bejáratig. Itt Rebeca megfordult, felnézett rá, kereste a tekintetét, majd a szokásos hangszínétől kicsit mélyebb hangon szólalt meg.

• Feljössz egy kávéra?
• A kávét ilyen későn nem szokták inni, tele van koffeinnel – válaszolta.

Rebecának a szemei kikerekedtek, ajkai megnyíltak, ami egyértelműen a meglepettség jelei voltak.

• Akkor egy italra?
• Milyen italra?
• Mondjuk egy pohár borra.
• Köszönöm, de ilyen későn nem áll szándékomban bort inni.
• Rendben! - mondta Rebeca és lábujjhelyre állva, adott egy puszit James arcára. Akkor jó éjt! Hétfőn találkozunk!
• Jó éjt! – köszönt James is a nőnek, majd visszaült az autójába és már hajtott is a jelenleg otthonául szolgáló ház felé.