Tengermély érzelem (15. fejezet)

15. fejezet

• Ez a tiéd? Ezt akartad mutatni? – kérdezte Katie. Az nem akkora nagy baj, hogy vettél egy hajót.
• Nem, nem ezt akartam mutatni.
• Akkor?
• Jobb, ha látod – mondta megint James.

Beindította a hajó motorját és elindultak a nyílt víz felé. Majdnem két órát utaztak, mikor egyszer megálltak és James kidobta a horgot.

• Én itt nem látok semmit – nézett szét Katie a korom sötétben.
• Ha vársz néhány percet, fogsz! – James elővette a tabletjét, ami az ő kis szuperszerkezete volt, megnyomott rajta egy gombot és néhány perc múlva, hatalmas morajlással kiemelkedett a tengerből az űrhajója.

Katie szemei ijedté váltak, és szorosan bújt Jameshez, a következő pillanatban elhúzódott mellőle és még ijedtebben nézett rá, mint az előbb az űrhajóra.

• Ez meg mi? – kérdezte, miközben lassan lépegetett hátrafelé.
• Ez az űrhajó, amivel ide jöttem, én és még rajtam kívül kilencen.
• Honnan jöttél ide?
• Az Albedoról.
• Az meg micsoda? Valami katonai támaszpont? – kérdezte, miközben az arcán valami felfedezés féle suhant át.
• Nem!
• Akkor?
• Az egy mások bolygó, nagyon-nagyon-nagyon messze.
• Mit beszélsz? – kérdezte zavarodottan. Azt akarod mondani, hogy te földönkívüli vagy?
• Igen!
• Nem, nem hiszem el!
• Pedig igaz!
• Akkor mindjárt megfosztod magad az emberi testedtől, és valami nyálkás élőlénnyé változol?
• Nem, mi így nézünk ki.
• Nem te ember vagy, ez a valami itt – mutatott az űrhajó felé – nem ufó, hanem valami új katonai repülő.
• Ez ufó, ahogy ti emberek hívjátok. Megnézed a belsejét?
• Nem! Tüntesd el! – kiáltotta azonnal, és még egy lépést hátrált.

James megnyomott néhány gombot és az űrhajó ismét a tengerbe süllyed, majd oda akarta menni Katiehez, de ő rászólt.

• Ne gyere közelebb! Nem ismerlek, ki vagy te? Valami őrült?
• Ismersz Katie! James vagyok, vagyis ez a nevem a földön.
• A te bolygódon mi a neved?
• Sent Eight Land – a nevünk a létezésünk okát jelenti. Küldött vagyok a földön, szám szerint a nyolcadik. Azért teremtettek, hogy tanulmányozzam az emberi érzelmeket.
• Te, te… - beszélt halkan Katie, és egyre fehérebbé vált – tanulmányoztál engem?
• Nem így fogalmaznék.
• Hanem hogy? – kérdezte Katei, de már nem hallotta a választ, mert ájultan vágódott el a hajó padlóján.

James ijedten szaladt Katihez és próbálta magához téríteni. Néhány perc múlva magához tért és erőszakosan tolta el magától Jamest.

• Ne félj tőlem! – kérte Katiet.
• Mégis mit vártál?
• Nem tudom, csak nem akartam hazudni neked, különösen hogy…
• Hogy? – sürgette most is a választ Katie.
• Hogy néhány hét múlva vissza kell mennünk. Nem lettem volna képes szó nélkül elmenni, és itt hagyni téged. Nem akarom, hogy azt hidd, azért megyek el, mert nem szeretlek. Azért megyek el, mert muszáj – próbált ismét közelebb kerülni Katiehez, de a lány annyit húzódott hátra, mint amennyit ő lépett előre.
• Uramisten! Én egy földönkívülitől várok gyereket? – fogta a fejét Katie. Vigyél haza! – parancsolt rá Jamesre.
• Mit mondtál? – kérdezte James és két hatalmas lépéssel termett mellette.
• Azt, hogy vigyél haza azonnal! – emelte meg a hangját Katie.
• Előtte!
• Semmit! – fordult el tőle.
• Mit mondtál? – fordította maga felé a lány arcát, de Katie meg sem szólalt, csak nézett a szemébe.
• Gyereket vársz tőlem? – szólalt meg James, mikor rájött, hiába vár választ Katietől, de a lány erre sem reagált, csak nézte síri csendben.

Néhány percig így álltak egymás szemébe nézve, és James fejében úgy kavarogtak, hömpölyögtek, áramlottak a gondolatok és testében az érzelmek, amik majd szétfeszítették. Katie mondata visszhangzott a fejében: „Én egy földönkívülitől várok gyereket?”.

Aztán elengedte a szótlan és mozdulatlan Katiet és hazavitte. Egész úton egyetlen szót sem szóltak egymáshoz.

A házban Katie az emeletre ment ő követni akarta, de rászólt.

• Nem! Ne gyere utánam!

James megmerevedett, egy pillanatig meg sem tudott mozdulni, csak nézett utána. Aztán lassan bement a szobájába és végigfeküdt az ágyán.

Gyermekem lesz! – mondogatta magában. Arra nem készítették fel őket, hogy teherbe is ejthetnek egy nőt. Ennek a lehetősége meg sem fordult a fejében. De Katie szedett fogamzásgátló gyógyszert. Látta, hogy esténként bevette – jutott eszébe. Egy hírtelen mozdulattal felült és az interneten utána olvasott a fogamzásgátlásnak, és azt találta, hogy nem nyújt százszázalékos biztonságot. Aztán mindet megkeresett, amit a terhességről tudni lehet. Most jött rá, hogy Katie miért volt rosszul. Az kisbabákról is felkutatott mindent, amit csak tudott. Annyi kérdése lett volna most a lányhoz, de tisztában volt vele, hogy még nem beszélhet vele, időt kell neki hagynia.

A benne kavargó érzelmek nem csillapodtak egy picikét sem. Az a tudat, hogy gyermeke lesz, egy kislány, vagy egy aprócsak kisfiú olyan izgalomba hozta, amilyet még nem érzett.

Viszont azzal is tisztában volt, hogy soha nem láthatja. Nem tudta pontosan mikor fog a gyermek a világra jönni, de neki négy hét múlva vissza kell mennie. Ettől a gondolattól szomorúságot és kétségbeesést érzett.

Felállt és úgy hallgatózott, hátha hall valamit Katie szobájából, de tökéletes csend volt az egész házban. Elkezdett fel alá járkálni a szobában és azon gondolkodott, ha nem mondott volna el semmit Katienek, most mellette feküdhetne az ágyban és átölelhetné, így pedig még csak nem is láthatja.

Abban bízott, hogy reggelre Katie megnyugszik, és újra szóba fog vele állni, de ez két napba került. A második nap mikor Katie hazajött a munkából ő épp vacsorát készített, egészségeset, hisz a kismamáknak egészségesen kell táplálkozni.

• Beszélnünk kell – mondta neki köszönés nélkül és elindult a nappaliba, James pedig követte. Tehát ha jól értem, te egy másik bolygóról jöttél ide, és ez nem valami átverés.
• A legkevésbé sem átverés. Valóban egy másik bolygóról jöttem ide.
• Mondj el mindent, miért vagy itt.

James mindent elmesélt, az Albedoról, arról, hogy ott milyen a létezésük, hogy teremtik meg őket, és részletesen elmondta miért küldték ide.

• Teljesítettem a küldetésemet, mert most már tudom milyen érzés, ha szerelemes vagyok. De mivel az Albedon nincsenek érzelmek azt nem tudhatták mekkora fájdalom lesz nekem itt hagyni téged és a gyermekemet.

Katie a gyermek említésére a hasára tette a kezét és lesütötte a szemét.

• Mikor akartad elmondani? – tette James is a kezét Katie hasára.
• Nem tudom! Nem is igazán tudtam mit csináljak, mikor rájöttem, hogy terhes vagyok.
• Ezt meg hogy érted?
• Nem tudtam, hogy megtartsam-e vagy ne?
• Tessék? – kérdezte elkerekedett szemekkel James.
• Még nem túl régen vagyunk együtt és fogalmam sem volt, hogy fogadod majd a hírt, persze akkor még nem sejtettem, hogy ez lesz majd a legkisebb probléma.
• Mit akartál tenni?
• Az első pillanatban eszembe jutott, ha te nem akarod majd a kicsit, nem biztos, hogy egyedül fel tudom nevelni. Nincs saját lakásom, ha itthon leszek vele, nem tudom miből eltartani magunkat. Úgyhogy felmerült bennem az abortusz gondolata, de..
• Abortusz? A terhesség megszakításra gondolsz?
• Igen!
• Ugye már nem gondolkodsz ezen?
• Már nem gondolkodtam rajta, de most…
• Ne tedd! – fogta meg James Katie kezét. Kérlek, ne tedd!
• De te nem is a földről származol.
• Igen, de mi is teljesen emberi genetikával rendelkezünk, csak módosítottak rajta a tökéletesség jegyében. Igaz ezért vannak dolgok, amik háttérbe szorultak, de látod, én sem vagyok érzéketlen! Hidd el tökéletes kisbaba lesz – hajolt Katie hasához és megpuszilta.
• De elmész! Itt hagysz! Örökre!
• Tudom! – szomorodott el James és érezte, hogy valami szúrja szemét és valami meleg indul el lefelé az arcán.

Mikor odanyúlt nedvesek lettek az ujjai, önkéntelenül megnyalta, és sósnak érezte.

• Sírsz! – mondta Katie és az újabb könnycseppet ő törölte le James szeméből. Tényleg vannak érzelmeid! – mosolygott és megcsókolta Jamest.

Szorosan ölelték egymást, hisz már mindketten tudták, hogy nagyon rövid időt tölthetnek együtt.

• Nem lesz anyagi gondod! Az én keretem gyakorlatilag kimeríthetetlen. Hagyok nektek annyi pénzt, hogy mindkettőtöknek elég lesz életetek végégig.
• Köszi! – mondta szomorú szemekkel Katie és ismét csókolni kezdte a férfit.

Simogatták egymást csók közben, és rövid időn belül mindkettőjükben felizzott a vágy. Már meztelenek voltak, mikor James elhúzódott Katitől.

• Szabad szerelmeskednünk?
• Miért ne szabadna?
• A kisbabánk!
• Persze hogy szabad, semmi baja nem lesz – húzta magához a Jamest.

Megizzadva feküdtek egymás mellett a kanapén, mikor egyszer James felállt, az ölébe kapta Katiet, és felszaladt vele az emeltre és befektette az ágyba, betakarta és maga is a paplan alá feküdt, szorosan Katie mellé.

• Nem szeretném, hogy megfázz – súgta a fülébe.
• A gyógyszer! – szólalt meg fennhangon Katie.
• Milyen gyógyszer?
• Amit adtál mikor eltört a lábam, vagyis azt hittem. Milyen gyógyszert adtál?
• Azt az Albedoról hoztam. Gyakorlatilag mindent azonnal meggyógyít. Itt hagyom nektek, ami nálam van, és szerzek még.
• Gyanús is volt nekem, hogy szinte ahogy bevettem semmiféle fájdalmat nem éreztem, persze az igazságra sosem jöttem volna rá.
• És mikor születik meg a kicsi? – kérdezte James ismét Katie hasát simogatva.
• Most vagyok 12 hetes terhes, körülbelül július végén.
• Bárcsak itt lehetnék! – ölelte magához Katit.

Még egy darabig feküdtek az ágyban, aztán felöltöztek és lementek vacsorázni. James csak nézte Katiet és nem bírt betelni a szépségével, azzal a tudattal, hogy a gyermekét hordja a szíve alatt.

• Ne menj dolgozni! – kérte James Katit.
• Tessék?
• Nem tudnád megoldani, hogy ne menj dolgozni?
• Nem is tudom – mondta bizonytalan hangon.
• Nem akarok nélküled egy percet sem eltölteni – fogta meg a lány kezét.
• Lehet elmehetnék az orvoshoz, arra hivatkozva, hogy nem érzem jól magam – mondta Katie és beletúrt James hajába és ismét csókban forrtak össze.
• Én is felmondok holnap!

Másnap James elvitte Katiet az orvoshoz, és bevitte a munkahelyére is, hogy Katie bejelentse, hogy egy darabig nem fog dolgozni menni. A nap többi részét otthon édes kettesben töltötték. Rengeteget beszélgettek, Katie mindenre kíváncsi volt az Albedoval kapcsolatban.

Éjszaka James szinte alig aludt, időpocsékolásnak érezte az alvást. Katitet nézte az utcai lámpa beszűrődő fényében és elképzelte milyen anyuka lesz. Hogy fog játszani a gyermekükkel majd a parkban, ahol először meglátta.

Soha nem hallom majd a kisfiamtól, hogy Apa – jutott eszébe ez a súlyos gondolat – nem ölelhetem magamhoz, nem vigasztalhatom meg, ha baj éri, nem taníthatom meg semmire. A könnyek ismét végigfolytak az arcán, de most nem törölte le őket. Hagyta had áradjanak olyan ütemben, ahogy a szíve diktálja.

• Jó reggelt Tündérem! – mosolygott Katire mikor az kinyitotta a szemeit.
• Szia!
• Mit csinálunk ma? – kérdezte kedvesen a lánytól.
• Nem tudom! Neked van valami ötleted?
• Igen van!
• És mi az? – érdeklődött Katie.
• Vásárolni megyünk! – csillogott James szeme a boldogságtól.
• És mit veszünk?
• Baba holmit!
• Még ráérünk vele! – mondta Katie, de ahogy kimondta azonnal elszomorodott a szeme. Nem, mégsem érünk rá! – fordította el a fejét.

James megfogta Katie állát és visszafordította a fejét, hogy a lány szemébe nézhessen, és ekkor vette észre, hogy könnyek csillognak benne. Lehajolt és mindkét szemét megcsókolta és szorosan magához ölelte.

• Ne szomorkodjunk, még itt vagyok! Gyere, vásároljunk a kisfiunknak, legalább majd el tudom képzelni, milyen ruhában lesz.
• Ok – próbált mosolyogni Katie. És miből gondolod, hogy kisfiú lesz?
• Nem tudom, megérzés – vigyorgott szemtelenül.

Az egész napot vásárlással töltötték. Rengeteg babaholmit vettek, kisruhákat, játékokat, kiságyat, babakocsit, etetőszéket, kiskádat. Nagyon jól érezték magukat, boldogok és jókedvűek voltak. Ha rövid időre is, de megfeledkeztek arról, hogy már csak nagyon rövid ideig lehetnek együtt.

Néhány nap múlva Katienek a nőgyógyászhoz kellett mennie, ahová James is elkísérte. Mikor meglátta a kisfiát az ultrahangos vizsgálatkor a monitoron, teljesen le volt nyűgözve. Csak fogta Katie kezét, és bámulta a képernyőt! Nem jutott szóhoz, még most is alig akarta elhinni, hogy az ő gyermeke!

Ez az élmény egész nap a hatása alatt tartotta. Kaptak több képet is a piciről, amiből egyet a hűtőre tett és Katie egyik mágnesével fogatta oda, a többit pedig a kanapén ülve nézegette.

• Elvihetem? – kérdezte Katitől.
• Persze! – mondta Katie. És nem lehet, hogy egyszer visszajössz? – kérdezte,de James igazából erre nem is tudott válaszolni.
• Nem tudom!
• Lehet, vissza tudsz jönni! – csillant meg a remény szikrája a szemében.
• Megpróbálok! – súgta Katie fülébe és már csókolta is a lányt.

Kezei sem maradtak tétlenek, bekúsztak a pólója alá és már gyakorlottan kapcsolta ki a melltartó kapcsolóját, aztán a feszes kis kebleket simogatta, amitől Katie halkan felnyögött.

Egy gyors mozdulattal levette a pólóját és az ingéből is kibújt. Érezni akarta Katie meztelen puha, bársonyos bőrét az övén, majd a nadrágjától szabadította meg a lányt és már ő is csak alsónadrágban volt. Katiet bevitte a saját szobájába és lassan az ágyra fektette. Óvatosan helyezkedett el fölötte és minden egyes porcikáját megcsókolt, jutalmul pedig apró nyögdécseléseket kapott. Mikor az öléhez ért, ott sokáig elidőzött, nyelvével izgatta Kaitet és csak akkor hagyta abba, mikor a kéjes hullámok végigsöpörtek rajta.

Katie sem hagyta viszonzatlanul James tevékenységét. Most ő kalandozott a férfi tökéletes, izmos testén. A kőkemény férfiasságához érve először csak simogatta aztán óvatosan a szájába vette és így ingerelte tovább, amitől James torkán mély morgó hang szabadult fel. Nagyon élvezte a lány kényeztetését. Egy idő után felhúzta magához, megcsókolta és átfordult vele, hogy ő lehessen felül és óvatosan beléhatolt. Nagyon lassan mozgott, kiélvezett minden egyes pillanatot, nem akart elkapkodni semmit. Katie lábait köré fonta és egyre gyorsabb iramot követelt tőle egészen addig, míg mindketten el nem jutottak a beteljesülésig.

Az éjszakát is szorosan egymáshoz bújva töltötték.

A hátralévő három hét mindegyikén elmentek az ultrahagra, hogy felvételeket készítsenek a kicsiről és James magával tudja vinni.

James autót vett Katienek, a legbiztonságosabbat, ami a piacon kapható volt, babaülést vett bele, hatalmas összeget utalt át több számlára is. Nem akarta, hogy a szeretteinek bármiben is hiányt kelljen szenvednie.

Elment Suzyhoz, aki teljesen érzelemmentes maradt az elmúlt fél évben is. Semmit nem változott, ugyan olyan rideg és kiszámítható volt, mint amikor ideérkeztek. Elhozta tőle a gyógyszert és azt is Katienek adta.

Vészesen közeledett a visszaindulásuk napja, már csak 48 órája volt a földön. Szinte semmit nem aludt már hetek óta, minden pillanatban Katie mellett volt, éjszaka pedig csak nézte és néha óvatosan megsimogatta, nehogy felébressze.

Katievel kisétáltak a tengerhez, hűvös volt, de jól érezték magukat. Felidézték az első sétájukat, mikor először sétált mezítláb a homokban, mikor először csókolta meg Katiet.

Már csak egy napjuk maradt, Jamesnek este nyolckor el kellett indulnia.

• Hogy nevezzem el a kicsit? – kérdezet Katie tőle.
• Te hogy szeretnéd hívni?
• Sent Jamesnek!

James szája mosolyra húzódott, magához szorította Katit, és a könnyek ismét a szemébe tolultak. Az ölelkezésükből ismét intim együttlét lett, és mindketten tudták ez az utolsó.

James nehezen kelt fel Katie mellől, felöltözött és magához vette a már elkészített dolgait. A Katitől kapott mandzsetta gombokon és az ultrahangos felvételeken kívül szigorúan csak annyi mindent vitt el, amennyit hozott. Mielőtt elment benézett az emeleten abba a szobába, amit a kis Sent Jamesnek alakítottak ki. Lelki szemeivel szinte látta, amint a csöppség a kiságyban fekszik és ránéz a homoksárga szemeivel.

Katie kikísérte az ajtóig, megcsókolták egymást utoljára, és még néhány percig szorosan összeölelkőzve álltak. James kibontakozott az ölelésből felvette a bőröndöket és Katie felé fordult.

• Nevess Tündérem! A nevető szemeidbe szerettem bele! – kérte a lányt.

Katie nevetett és a szemei is elmosolyodtak egy pillanatra, ami melegséggel töltötte el James szívét.

• Vigyázz a kisfiúnkra! – mondta még, majd kilépett az ajtón, az autóhoz ment, berakta a bőröndöket és elindult.

Katie szemszöge

James elment és ő ott maradt egyedül egy születendő gyermekkel a hasában. Tudta, ha kiderül ebben a kisvárosban a pletykák kereszttüzébe fog kerülni, de nem érdekelte. Úgy gondolta minden csoda három napig tart, és tudta, hogy számíthat majd a családja támogatására.

De még hátra volt, hogy elmondja a dolgot szüleinek, és ebben is számított Eric segítségére.

Mivel már nem dolgozott lassan teltek a napok egyedül, az esték pedig még nehezebben. Sokat sírt, nagyon hiányzott neki James.

Tudta, hogy el kell magát foglalnia valamivel, így a gyermekközpontba visszament délutánonként besegíteni.

Már május volt, a nap szépen sütött és ő éppen dolgozni indult.

• Katie? – hallott egy idegen női hangot maga mögött, amire megfordult.

Azonnal felismerte Rebecát.

• Szia! – mosolygott rá a nő hibátlan fogsorával, és az igencsak megnövekedett pocakját bámulta.
• Úgy hallom James elhagyta a várost, és nyilvánvalóan téged, vagyis titeket is elhagyott – bökött a hasára.
• Rosszul tudod! – mondta teljesen nyugodtan Katie.
• Miért? Visszajött?
• Nem, nem jött vissza!
• Még egy gyerekkel sem tudtad magad mellett tartani! – mondta gúnyosan Rebeca.
• Azt gondolsz, amit akarsz!
• Persze, azt gondolom, hogy rossz nőt választott! Én nem csináltattam volna fel magam vele, hogy magam mellett tartsam!
• Nem lett volna rá alkalmad, mert még az ágyadba sem tudtad becsábítani! – mondta elégedetten Katie és a legnagyobb lelki nyugalommal folytatta az útját.

Észrevette már máskor is, hogy megbámulják, vagy összesúgnak utána, de nem érdekelte. Ő tudta az igazat, és csak a születendő gyermekével foglalkozott.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

James már két hete az Albedon tartózkodott és visszavette magára a tökéletesség álarcát. Úgy tett mindent, ahogy az elvárható volt, nyugodtan, hidegen és kiszámíthatóan.

Épp ez a kiszámíthatóság jött jól számára. Mindig tudni lehetett ki mikor, hol lesz, mit fog csinálni, meddig marad ott. Ő új feladatot kapott, neki kellett felkészítenie azokat a küldötteket, akik majd a fölre mennek, körülbelül akkor mikor megszületik a kis James.

Az első heteket azzal töltötte, hogy információt gyűjtött és részletesen kidolgozta a tervét.

Nem hibázhatott, hisz az azzal járt volna, hogy nem mehet vissza Katiehez.

Nehezen viselte, hogy nem láthatja a lányt és nem tud róla semmit. Sokat nézegette a felvételeket a kicsiről, és minden erejével azt kívánta, hogy mellettük lehessen. Már ezerszer elképzelte magában, hogy a gyermekét az ölébe veszi, megcsókolja picinyke arcocskáját, és Katievel együtt nevelik fel, ezért egy tervet dolgozott ki.

Mikor úgy érezte készen áll, nekilátott a terve végrehajtásához. Az első dolga az volt, hogy bejusson abba a laborba, ahol teremtették őket. Hozzá kellett jutni bizonyos adatokhoz az ő létrehozásával kapcsolatosan.

Mivel különösebb biztonsági rendszer nem véd semmit az Albedon, így egy filmben látott technikával, az álkulcs használatával könnyen bejutott. A nagyobb problémát az jelentette, hogy hogyan találja meg a szükséges információkat.

Rengeteg számítógép volt a laborban, és rá kellett jönnie, melyiken keresztül tudja letölteni az adatokat.

Végignézte a helyiségek nevét, az egyikbe bement bekapcsolta egy gépet, és számításai szerint körülbelül három órája volt arra, hogy megtalálja, amit keres. Az ideje vészesen fogyott, de nem járt sikerrel. El kellett mennie, ha nem akarta, hogy ott találják, de nem adta fel. Másnap éjszaka ismét visszatért, de már nem kellett üres kézzel távoznia.

A következő napokban a megszerzett információkat elemezte és rájött miért is sikerült neki az a földön, ami a többi kilenc küldöttnek nem.

Az ő teremtésekor néhány pontban eltértek, ez okozhatta a fokozott érzelmi reakcióit. Csak azzal nem számoltak, hogy ennyire jól fog sikerülni a módosítás és képtelen lesz arra, hogy egy ilyen sivár világban élje tovább az életét.

Átnézte a laborról letöltött tervrajzokat is, amin egy olyan helyiséget kellett találnia, ami elég eldugott volt ahhoz, hogy úgy használja, hogy ne vegyék észre. Átböngészte a leltárukat is, és ráakadt több olyan dologra, amit használaton kívül helyeztek, de még működőképesek, csak elavultnak nyilvánították őket.

Az elkövetkezendő hetekb minden éjszakáját a laborban töltötte, napközben pedig oktatást tartott a leendő küldöttek számára. Alvásra csak a kora esti órákban volt ideje, de muszáj volt pihennie valamennyit, nem hibázhatott és nem vehette rajta észre senki, hogy fáradt.

A legnagyobb problémát az jelentette számára, hogy az új egyed, akit maga helyett megalkot mennyire legyen ugyan olyan mint ő. A saját élményeiből valamennyit be kellett táplálnia az új Sent Eight Land agyába, de nem akarta, hogy ugyan azt érezze Katie iránt, mint ő, a kis Jamesről pedig semmiképp nem tudhat senki az Albedon.

Tisztában volt vele, ha ez kiderülne, a gyermeket elszakítanák az anyjától és ide hoznák tanulmányozni.

Egy éjszaka annyira belemerült a munkájába a laborban, hogy figyelmen kívül hagyta az idő múlását és nem indult vissza a házába idejében.

A labor benépesedett és lehetetlen volt észrevétlenül kimennie. Kétségbeesett, hogy lehetett ennyire figyelmetlen, lepörgött az agyában mi történhet, ha rájönnek, min dolgozik.

Nyugalomra intette magát, és megpróbálta hideg fejjel átgondolni, mit is csinálhat. Ismeri a labor minden egyes apró zugát, és kell lennie valami megoldásnak, hogy észrevétlenül kijusson.

Szerencsére kivételes memóriájuk volt, így pontosan emlékezett rá, mikor a leltárt áttanulmányozta, hogy több száz ruhát raktároztak a laborban dolgozók részére. Csak annyi a dolga, hogy addig eljusson észrevétlenül, és átöltözzön. Aztán úgy sem fogják észrevenni, hogy nem idevaló, hisz itt soha senki nem néz a másik szemébe.

Nagy távolságot kellett megtennie a raktárig, ezért várt addig, míg már nem hallott mozgást és beszédet. Úgy gondolta mindenki elfoglalta a helyét és nekilátott a munkának, amit teljes figyelemmel végeztek és tisztában volt azzal, hogy meg sem fordult a fejükben, hogy illetéktelen járkálhat közöttük.

Már az út felét sikeresen megtette, mikor lépteket hallott nem túl messze és tudta el kell tűnnie a folyosóról.

Gyorsan szétnézett, milyen helyiségek vannak körülötte, és hová mehetne be, ahol nem talál senkit. Szerencséjére visszafelé a harmadik ajtó mögött csak felhasználásra váró eszközöket tároltak és nyitva is volt, gyorsan bement és nagyon halkan betette az ajtót.

Idegesen nekifeszült az ajtólapnak úgy hallgatózott. Mikor hallotta, hogy a léptek elhalkulnak óvatosan kilesett és folytatta az útját a ruharaktárhoz.

Mikor odaért kiválasztott egy megfelelő méretű ruhát, amit a sajátja fölé felvett és innen már a megszokott kimért mozgásával kellett elhagynia a labort.

Mikor az utcára ért, megkönnyebbült és ostobának érezte magát, amiért ilyen butaság miatt veszélybe sodorta a tervét.

Hazasietett, szerencsére még nem sokan voltak az utcán, levette a laboros overállt és indult is a kiképzőközpontba.

Már csak három nap volt addig, míg az új küldöttek elindulnak a földre. Ennyi ideje maradt, hogy az új Sent E. Landal elkészüljön. Tervei szerint az éjszaka már hazahozhatja a laborból és még lesz ideje, hogy felkészítse a munkájára.

A laborban ügyesen és gyorsan dolgozott, az új Sent E. Landot megteremtette, külsőre nagyon jól sikerült pontosan ugyan olyan volt, mint ő. Az volt a kérdés, hogy az agyában is úgy működik-e minden, ahogy kell.

A hátrlévő időben James az új, az őt helyettesítő egyedet oktatta egy percet sem aludt. Az utolsó napon már nem ő ment a központba, hanem az új Sent E. Land. Délután mikor visszaért és elmondta a történéseket, tudta, hogy jól dolgozott, senki nem vett észre semmit és ő nyugodtan elhagyhatja az Albedot anélkül, hogy bárki is észrevenné.

A következő nehézséget az okozta, hogy úgy kell megbújni az űrhajóban, hogy a küldöttek ne szerezzenek tudomást az ottlétéről. Itt is segítéségére volt az a tény, hogy az Albedoiak soha semmi ösztönöset, váratlant vagy kiszámíthatatlant nem tettek. Mivel ő is részt vett a felkészítésükben, pontosan tudta kinek mi a kötelessége, mikor hol fognak tartózkodni. Így előre meg tudta tervezni, hogy tud majd mozogni az űrhajóban úgy, hogy észrevétlen maradjon.

Már a jachton ringatóztak és tudta, hogy néhány óra és láthatja Katiet. Nagyon izgatott és türelmetlen volt. A zsebében mint mindig most is ott volt a két mandzsettagomb, és az ultrahangos felvételek. Gondolatban már ölelte, csókolta a lányt, és ezt a pár órát hosszabbnak érezte, mint az elmúlt hónapokat.

Mikor a küldöttek kikötöttek és elhagyták a jachtot még várt néhány percet azután ő is kilépett a kabinból.

Már a hajóról látta, hogy az autója még mindig ugyan ott parkol ahol ő hagyta, igaz azóta rendesen belepte a por és a kosz. Futólépésben közelítette meg az autót, beszállt és kilőtt a parkolóból, szinte tövig nyomva a gázt. Csupán néhány percet vett igénybe, hogy Katie háza elé érjen.

Akkora volt a gombóc a torkában az izgalomtól, hogy majd megfulladt, de mikor be akart menni rájött, hogy Katie nincs otthon. Gyorsan sorra vette a lehetőségeket, hol lehet. De túl sok minden jutott eszébe, ezért inkább gyorsan felhívta Ericet, hátha tud mondani valami pontosat.

• Szia Eric! James vagyok – mondta a telefonba.
• Szia! – hallott a meglepődött hangot a vonal túlsó végén. Te?
• Katiet keresem! Nem tudod, hol van?
• De tudom, csak azt nem tudom, el akarom-e neked mondani. Mégis hol voltál? Magára hagytad Katiet, terhesen! Tudod te min ment keresztül egy ilyen kisvárosban? Mindenki arról beszélt, hogy a tanítónőt teherbe ejtették és itt hagyták! Hogy tehetted ezt vele?
• Most visszajöttem, és soha többé nem hagyom el! Mondd, meg kérlek, hol találom! – könyörgött Ericnek.
• Remélem így lesz! – mondta Eric. A gyermekközpontba ment, összeszedni a holmijait, úgy volt én megyek érte.
• Köszönöm! – mondta James és már ismét az autóban ült és ment Katiehez.

Bement a központba, de azt mondták, hogy néhány perce elment.

James gyalog indult utána, és épp hogy csak bekanyarodott a sarkon megpillantotta Katiet aki háttal állt neki és Rebecával beszélgetett.

Ahogy közelebb ért, már értette is a nők beszélgetését.

• Látom jól kikerekedtél – hallotta Rebeca gúnyos hangját.
• Szép nagy baba lesz – válaszolta Katie.

James gyomra megremegett a lány hangjának a hallatára.

• Szegény gyereknek nem lesz könnyű majd apa nélkül. Megmondod majd neki, hogy azért hagyott el, mert egy ilyen kis tanítónőcske nem elég neki?

James vére forrni kezdett, két hatalmas lépéssel mellettük termett.

• Szia! – nézett gyöngéden Katiere.

Katie lélegzete elakadt, szólni sem bírt, mikor meglátta.

• Visszajöttem! – nézett keményen Rebecára. És melegen ajánlom, hogy messziről kerüld el a családomat! – mondta neki, de ettől egy pillanattal sem pazarolt többet rá.

Katie felé fordult, aki még mindig csak nézte mozdulatlanul. Katie arcát a kezébe fogta és lágyan megcsókolta. A lány karjai a nyaka köré fonódtak és hangos sírásban tört ki.

• Ne sírj Tündérem, itt vagyok!
• Itt is maradsz? – szipogta Katie.
• Igen, itt maradok örökre!
• Ez, ez …. igaz?
• Igen, igaz! – ölelte magához óvatosan.

Hosszú percekig álltak még így, összeölelkezve, aztán James hátrébb húzódott, hogy láthassa a lányt.

• Gyönyörű vagy! – mondta neki.
• Nem is igaz, hatalmas vagyok!
• A legszebb nő az egész világon, annyira hiányoztál! Jól vagy? A kis James jól van?
• Igen, mindketten jól vagyunk – mosolygott most már Katie, ami végre ismét átmelegítette James szívét. Hogy tudtál visszajönni?
• Gyere, hazaviszlek, otthon mindent elmondok.
• Rendben!

Rebeca ekkor már sehol nem volt, ők kéz a kézben elindultak az autó felé. Mikor beültek ismét pillanatok alatt belengte Katie illata az autó belsejét, amit James annyira szeretett. Az úton nem beszéltek, csak fogták egymás kezét és boldogan pillantgattak egymásra.

A házban James mindent elmondott Katienek arról, hogy jött vissza úgy, hogy soha nem fogják hiányolni.

• Azt mondtad, hogy ti kétszáz évig éltek. Ezt jelenti én majd mikor hatvan leszek, te még mindig harmincnak fogsz kinézni?
• Nem hiszem! Most hogy én is emberi ételeket eszek és meggyötörnek az érzelmek, szerintem ugyan úgy fogok öregedni, mint te.
• Olyan nagy gyötrelem engem szeretni? – kérdezte Katie.
• Édes gyötrelem! – nyomott futó csókot a lány szájára. Felhívtam Ericet, és azt mondta sokan bántottak azért, mert terhes vagy, én pedig eltűntem.
• Nem számít!
• De számít! Annyira sajnálom, hogy miattam keresztül kellett ezen menned.
• Ők nem tudnak semmit! Az hogy veled lehettem és gyermeket várok tőled, nekem nagyobb boldogságot adott, mint amit ők 100 élet alatt megélhetnének.
• Hány nap van még a kicsi megszületéséig?
• Nem sok, talán kettő-három.
• Annyira féltem, hogy nem érek ide időben! – ölelte át ismét Katiet, majd hosszan és szenvedélyesen megcsókolta.

Katie egyszer felszisszent.

• Mi a baj? – kérdezte James kétségbeesve.
• Azt hiszem nincs két-három napom! Ha jól gondolom elkezdett folyni a magzatvíz.

James rettentő ideges lett, nem is tudta mit kell most tennie és ez Katiet megmosolyogtatta.

• Nyugi! Minden rendben lesz! – nyugtatta a férfit.

Bementek a kórházba és Katie hosszú 18 órás vajúdás után hozta világra Sent James Blacket.

James mikor először a kezébe vette a kicsit olyan érzéseket élt meg, amit semmi más nem válthatott volna ki belőle. Soha nem látott még ilyen picike embert, és az hogy ez belőle és Katieből lett teljesen felfoghatatlan volt számára. Fogalma sem volt, honnan ered az a szeretet, amit érzett iránta már ebben a pillanatban.

Ekkor felvillant benne, hogy hogy voltak képesek az Albedon lakók lemondani erről a csodáról.

Katie kezébe adta a kicsit, aki könnyem szemmel nézte hol őt, hol a kisbabát.

• Ugye gyönyörű? – kérdezte tőle.
• Igen! Gyönyörű, mint az édesanyja.
• Szerintem a tökéletes apukájához jobban hasonlít és a te különleges szemeidet örökölte.

Ekkor beléptek a szobába Katie szülei, Eric és Tiffany is.

• Sziasztok! – hallotta a köszönésüket, és mind egyszerre akarták látni a kicsit.

Eric néhány perc múlva kihívta a szobából.

• Nem tudom hol voltál, vagy mit csináltál, de ha jót akarsz magadnak, soha többé nem merd itt hagyni! Nem bírnám még egyszer végignézni a szenvedését!
• Nem fogom, és sajnálom!
• Sajnálhatod is! Fogalmam sincs, mit szeret benned, de remélem megérdemled, hogy így érezzen irántad!
• Hidd el, örökre velük maradok!
• Rendben! – nyújtott neki most már mosolyogva kezet Eric.

Három nap múlva hazavihették a kicsit és otthon megkezdhették a közös életüket. James sokat segített Katienek, imádott otthon lenni velük.

Egy este mindketten a kiságy fölé hajolva figyelték, hogy alszik a kicsi. James először felegyenesedett, majd letérdelt Katie elé.

• Katie! Először is szeretnék neked megköszönni mindent! Azt, hogy hittél nekem, bíztál bennem, nem utasítottál el annak ellenére sem, hogy tudod, ki vagyok. Mikor először ide jöttem hitetlen voltam, nem értettem semmit, de te megtanítottál arra, ami a legfontosabb az életben. Szeretni! Nekem adtad a legkülönlegesebb ajándékot a világon, Sent Jamest. Most én szeretném neked ajándékozni ezt a gyűrűt! Megtisztelsz azzal, hogy a feleségem leszel?

Katie szemeiből könnyek folytak végig, lehajolt Jameshez és sírva súgta a fülébe.

• Igen, boldogan!