Tengermély érzelem (6. fejezet)

6. fejezet

Felment Suzy szobájába.

• Szia! Hogy haladsz? – kérdezte a nőtől.
• Megfelelően – válaszolta Suzy kimérten.
• Mikor költözöl el?
• Majd értesítelek.
• Megtaláltad a megfelelő férfit, akibe bele fogsz szeretni?
• Igen.
• Én is megtaláltam a nőt, és haladok.
• Redben.
• Rendben – mondta ugyan azt James is és otthagyta Suzyt.

Ezután Katie házához hajtott, bement és érdekes érzés kerítette hatalmába. Valami ürességet érzett, nem tudta mit csináljon, csak állt a folyosón. Aztán a nappaliba sétált, és megnézte milyen könyvek vannak a polcokon. Talált szépirodalmat, ponyvaregényeket, ismereterjesztőket, útikönyveket és ha jól látta romantikus regényeket is. Ebből vett le egyet és beleolvasott. Néhány percig állva olvasta, de aztán leült a kanapéra és teljesen belemerült. Nem érzékelte az idő múlását, csak arra lett figyelmes, hogy nyílik az ajtó és Katie lép be rajta.

• Szia! – hallotta a lány életteli hangját.
• Szia! – köszönt vissza, miközben letette a könyvet a dohányzóasztalra, felállt és a lány elé ment.
• Mit olvastál?
• Egy szerelmes regényt.
• Tényleg?
• Igen.
• Fura, a férfiak nem szokták szeretni az ilyesmit.
• Nekem tetszett.
• Hú, de elfáradtam! – rogyott egy székre Katie.
• Miért?
• Nem tudom mi volt ma a gyerekekkel, de alig bírtam velük.
• Én is találkoztam ma egy gyerekkel.
• Hol?
• Voltunk egy családnál biztosítást kötni. Volt két gyermek a családban. A kislány odajött hozzám és az ölembe ült. Tetszett neki a nyakkendőm és az órám.
• Hát a kislány tudja mi a jó – mosolygott Katie.

James nem igazán értette mit akar Kaite mondani, biztos valami átvitt értelem – gondolta magában.

• Mész a gyermekközpontba? – kérdezte tőle James.
• Igen! Ebédelek, aztán indulok is - felállt és a hűtőhöz indult.
• Van kedved velem étterembe jönni? – kérdezte váratlanul James.
• De van itthon is ennivalónk, ne költsünk az étteremre – mondta Katie, majd kinyitotta a hűtő ajtaját és különböző ételeket vett ki belőle.
• Melegítek neked is – szólt Jamesnek, és már tette is a mikroba az ebédet.
• Köszönöm! – mondta a férfi. Mit segíthetek? – kérdezte Katit.
• Kivennéd a hűtőből a savanyúságot?
• Igen.

Kivett egy üveg uborkát és két kistányérra rakott belőle. Mire ő ezzel kész lett, Katie a tányérokat a meleg étellel az asztalra tette. Mindketten leültek és nekiláttak az evésnek. Egy darabig csendben falatoztak, majd Katie szólalt meg először.

• Van programod estére?
• Nincs – mondta James és izgatottan várta, hogy Katie két falat között ismét megszólaljon, és megtudja miért kérdezte.
• Kaptam az iskolában két színházjegyet. Van kedved elkísérni?
• Igen, van.
• Ok akkor úgy készülj, hogy hét órakor kezdődik az előadás, tehát legkésőbb negyed hétkor indulni kell.
• Rendben!

Befejezték az ebédet és James gyorsan elmosta a tányérokat és evőeszközöket, Katie pedig a nappaliba ment és felvette a könyvet, amit James a dohányzó asztalon hagyott.

• Veled soha! – olvasta hangosan a könyv címét. A kedvencem volt, imádtam olvasni, hogy a két főszereplő hogyan veszi észre a másikban azokat a pozitív tulajdonságot, ami miatt aztán a végén egymásba szeretnek.
• Egymásba szeretnek?
• Jajjj, bocs még nem jártál annyira a végén? De ezeknek a könyveknek mindig az a vége – mosolygott Katie.

James most is megfigyelte, mint eddig már jó néhány alkalommal, hogy milyen kedvesek és vidámak Katie szemei is, ha mosolyra húzza a száját, ellentétben azzal, amit Rebecánál tapasztalt.

Gondolataiból a lány hangja zökkentette ki.

• Mennem kell! – ezzel visszatette a könyvet az asztalra és még hozzáfűzte. Olvasd végig, tetszeni fog!
• Ok!
• Ne feledkezz meg az estéről! – szólt még vissza a lány, majd kiment és bezáródott mögötte az ajtó.

A házban hírtelen csönd és üresség támadt, ami szinte nyomasztóan hatott Jamesre. Nem értette magát, hisz eddig életében az Albedon azon az időn kívül, amit a kiképzőközpontban töltött mindig egyedül volt.

Visszaült a kanapéra és folytatta a könyv olvasását. Néhány óra múlva a végére is ért, és a lapokat átpörgetve azon gondolkodott, hogy ez a két ember egy félreértés miatt majdnem elveszítette egymást, pedig a leírtak alapján nagyon szerelmesek voltak.

Bárcsak képes lennék ezeket az érzelmeket megélni – gondolta magában, miközben egy sóhaj hagyta el a száját.

A sóhajára lett figyelmes. Ezek szerint megint baj van a légzésével, és délben, mikor Katie megjelent akkor is érezte, hogy a szívdobogása sincs rendben. Tudta, ha így maradnak a dolgai, akkor nem kerülheti el a gyógyszer használatát, de figyelmeztették, vigyázzon vele, csak végső esetben használja, így még vár néhány napot, és figyeli a teste működését – határozta el magában.

Az órájára pillantva látta, hogy nemsokára öt óra. Úgy döntött lezuhanyozik és átöltözik, hogy tudjanak időben indulni Katievel a színházba. Lassan neki is itthon kellene lennie – villant át rajta.

Bevonult a gardróbba kiválasztotta a ruháját, amiben a színházba fog menni, átment lezuhanyozott és felöltözött.

Öltözködés közben zajokat hallott az emeletről leszűrődni, ami azt jelenti Katie is megérkezett. Kiment a nappaliba leült a kanapéra és csak arra várt, hogy Katie is lejöjjön.

Nem is kellett sokáig várakoznia, a lépcső tetején megjelent két láb, majd ahogy Katie lejjebb ért a lábakat már térd fölött is lehetett látni, de még mindig nem takarta őket semmi, még egy lépcsőfok és combközépig láthatóvá váltak a meztelen lábak. Még néhány fok és Katie teljes egészében James szemei előtt pompázott egy fekete karcsúsított koktélruhában, mely elasztikus anyagból készült, egyenes szoknyarésszel, és díszített vállpánttal.

James felállt a kanapéról és ez volt az első eset, hogy Katie mellett is néma maradt. Nem talált szavakat, csak azt érzete, hogy a látvány nem engedi el a tekintetét.

Katie a férfi bámuló tekintetét látva körbenézett magán, majd megszólalt.

• Nincs valami rendben velem?
• Tessék? – kérdezet James.
• Valami gond van a kinézetemmel?
• Azt nem mondanám hogy gond, de nem tudom mit kell ilyenkor mondani.
• Miért? Kövér vagyok benne, vagy nem találod alkalmasnak a színházba? – rohant be a gardróbba, hogy az ott lévő nagy tükörben vegye ismét szemügyre magát.

James utánament és megfogta a lány meztelen vállát.

• Nem vagy kövér benne, és tökéletesen illik a színházba. Megtaláltam a jó szót. Nagyon csinos vagy.
• Biztos? Nem hiszek neked.
• Miért? Nem szoktam hazudni.
• Mert az emberek nem így reagálnak arra, ha a másikat valóban csinosnak találják.

Ez az, hogy én nem vagyok ember, én egy küldött vagyok – pörögtek a gondolatok James fejében, de ezt nem mondhatta el Katienek.

• Ez csak azért volt, mert tényleg nagyon csinosnak talállak, meglepően csinosnak.
• Ok – mondta Katie és az arca ismét sugárzott a jókedvtől. Induljunk, nem akarok elkésni.

Katie még felvett egy magas sarkú cipőt, egy kiskabátot és néhány perc múlva már az autóban ültek útban a színház felé.

James leállította az autót a parkolóban és kinyitotta Katienek az ajtót. A lány kiszállt és együtt lépkedtek az épület felé.

• Különleges hangulata van az ilyen régi kőépületeknek és ráadásul gyönyörűek is– mondta Katei, miközben a színházat nézte.
• Igen valóban szép – válaszolta James.
• Nem, ez nem csak szép, nézd meg jobban, hogyan illesztették egymáshoz az egyedi kődarabokat, milyen tökéletesen illenek ezek az ablakok az épületbe – mondta Katie szenvedéllyel a hangjában.

James ezután megfigyelte alaposan az épületet és valóban egészen másnak látta, mint egy téglából épült házat. De ami igazán lenyűgözte az Katie volt.

• Igazad van, valóban különleges – mondta őszintén.

Bementek a színházterembe, és elfoglalták a helyüket. Az előadás pontban hétkor kezdődött, és James élvezte minden egyes pillanatát. Tetszett neki a színészek öltözete, a könnyed dallamok, és a vicces történet.

Mégis több alkalommal azon kapta magát, hogy Katie felé pillantgat a színpad helyett. Valóban csinosnak találta a lányt, és jól esett látnia, ahogy Katie nevet, vagy csillogó szemekkel figyeli a jeleneteket, vagy éppen tapsol.

A színdarab véget ért, ők pedig elindultak kifelé. James észrevette, hogy a kávézó még nyitva van.

• Gyere, igyunk valamit – szólt James Katienek.
• Rendben – mondta a lány.

Rendeltek maguknak és jókedvűen beszélgettek a darabról, mindketten elmondták, mi tetszett nekik a legjobban. Majd egy órát töltöttek a kávézóban aztán James fizetett és elindultak az autóhoz.

Mikor kiértek James ezt monda Katienek:

• Aztán mikor kimentünk a színházból megtörtént.
• Mi? – nézett kérdőn Katie a férfira.
• Az első csók! – idézte James a néhány nappal azelőtti beszélgetésüket.

Aztán szembefordult a lánnyal, nézte vidám szemét, ami most kérdőn nézett rá. Tekintete Katie orrnyergén keresztül lesiklott a lány ajkaira. Néhány másodpercig csak nézte, aztán felemelte az egyik kezét és középső ujjával meg is érintette.

Katie ez idő alatt meg sem mozdult, csak nézett a férfi homoksárga szemeibe. Miután a férfi ujja könnyedén körbefutott az ajkain ellépett.

• Indulnunk kéne, késő van – szólt halkan.
• Igen – mondta James és valami miatt az ő hangja is szokatlanul csengett.

A hazafelé tartó úton James várta, hogy a lány megszólaljon és végigcsacsogja az utat, ahogy szokta, de nem így történt. Katie bekapcsolta a rádiót, és egy szót sem szólt.

Néhányszor rápillantott, de Katie csak bámult kifelé az ablakon és az éppen hallható dalt dúdolta.

Mikor bementek a lakásba Katie jó éjszakát kívánt Jamesnek és felment az emeletre.

James a szobájába érve jelentést tett.

Sent Eight Land jelentkezem! Ma Rebecával voltunk egy családnál. Az volt a dolgom, hogy megfigyeljem Rebeca hogyan beszél az ügyfelekkel. A családban két gyermek volt, egy fiú és egy lány. A lány odajött hozzám és az ölembe ült. Beszéltem hozzá, és mivel az órám felkeltette az érdeklődését néhány mondatban elmagyaráztam neki a működését. Nem tudom mennyit értett meg belőle.

Délután egy romantikus regény olvastam, melynek a címe Veled Soha! Rövid története, hogy a lány egy olyan típusú emberbe szeret bele, akibe soha nem akart. A szerelem felülkerekedett az addigi meggyőződésén, megszüntette a kételyeit, és fájdalmasan élte meg azt az időszakot, mikor azt hitte ez a férfi nem szereti viszont.

Este színházban voltam a lakótársammal. Érdekes volt megfigyelni hogyan reagál a látottakra. Intenzíven kimutatta az érzelmeit, tapsolt, hangosan nevetett és jól érezte magát a műsor alatt. Rám is volt valamilyen hatással a darab, így hogy sok ember között néztem. Ha tapsoltak én is, ha nevettek én is próbáltam.

Megérintettem Katie ajkát, ami sokkal nagyobb hatással volt rám, mint a színdarab.

2013. szeptember 9. Hétfő Kijelentkezés”

James az ágyában feküdt és most már szinte szokásként a fenti szobából hallható neszeket és zajokat figyelte. Nem hallott semmit, ami azt jelentette, hogy Katie már alszik. Rövid idő múlva ő is álomba merült.

A következő napok szinte egyformán teltek James számára. Délelőttönként Rebecával jártak az ügyfelekhez, szerdán Erickel konditerembe ment, szabadidejében olvasott, vagy a környéken sétált. Katie sokat dolgozott, későn ment haza minden nap, de akkor sem volt a földszinten sokáig, hamar visszahúzódott a szobájába.

Csütörtökön este James átöltözött és indult Rebecához.

• Elmész? – kérdezte tőle Katie.
• Igen van egy – hogy is szoktátok mondani – randim.
• Ha egy lánnyal azért találkozol, mert tetszik neked, akkor azt szoktuk mondani, hogy randi – mosolygott Katie.
• Igen, akkor randira megyek.
• Megtudhatom ki a szerencsés kiválasztott?
• Szerencsés kiválasztott? – kérdezett vissza James.
• Kivel találkozol ma este? – tette fel a kérdését másképp Katie.
• Rebecával.
• Ez nem etikátlan? Ő nem a főnököd?
• Nem a főnököm, ő az oktatóm, és holnap vége a munkájának velem. Ezután egyedül fogok dolgozni.
• Értem, te pedig nem akarod pocsékolni az időt – lett kicsit komolyabb a lány.
• Tessék, milyen időt pocsékolok?
• Áá semmi, menj, nehogy elkéss – fordult el Katie és tekinteté ismét a TV-re szegezte.
• Rendben – mondta James és elindult.

Útban Rebeca felé azon gondolkodott, hogy mit jelenthetett az, hogy ő nem akarja pocsékolni az időt. Valóban nem akarja, hisz hat hónapja, sőt már csak öt és fél hónapja van arra, hogy Rebecába beleszeressen, és elemezni tudja ezeket az érzelmeket, mit jelent a teste és az agya számára, de ezt Katie nem tudhatja – töprengett.

Rebeca ismét kiválasztotta melyik étterembe szeretne menni, ami természetesen ismét egy nagyon előkelő és elegáns hely volt. James úgy gondolta, hogy egy ilyen szinte tökéletes nő mint Rebeca, csak a minden téren kifogástalan helyeken érzi jól magát.

A beszélgetésük tárgya többnyire az ügyfelek körül forgott. Rebeca sokat beszélt, James pedig látszólag figyelmesen hallgatta. Ritkán szólalt meg – igaz Rebeca nem is nagyon igényelte, hogy James beszéljen – de ezt a néhány mondatot is nehezére esett elmondani. Valami miatt, ha Rebecával volt ismét úgy érezte, hogy visszafejlődik. Nehezére esett beszélni, lázasan kellett az agyában kutakodnia a szavak után, mosolygásra pedig teljesen képtelen volt. Ugyan próbálta mosolyra húzni a száját, de ebből inkább száj félrehúzás lett, mintsem mosolygás, és annak a kellemes, könnyed, jóleső érzésnek amit Katie mellett érzett, nyoma sem volt.

A vacsora után James próbálta Rebecát elvinni a tengerpartra, hisz ez romantikusnak számított itt a földön és Katienek is nagyon tetszett a naplemente, de Rebeca nem akart menni.

Azt mondta inkább menjenek fel hozzá, igyanak meg valamit. James természetesen igent mondott, bár inkább már ment volna haza. Azon gondolkodott, míg Rebeca lakásához értek, hogy vajon Katie mit csinálhat. Felment e már a szobájába, vagy még mindig a nappaliban ül a kanapén, és a tv-t nézi.

Ahogy bementek Rebecához és James szétnézett, önkéntelenül is Katie házával hasonlította össze. Ahhoz képest ez hidegnek, és barátságtalannak találta. Inkább hasonlított szállodára, mint otthonra.

• Mit tölthetek? – kérdezte Rebeca nyájasan, és odabillegett a hűtőhöz. Kinyithatunk egy üveg bort, vagy inkább egy üveg pezsgőt – mosolygott.

James ezt a mosolyt is ridegnek találta akár csak a lakást.

Rebeca James kezébe nyomta az üveget, hogy bontsa ki, ő addig poharakat vett ki a szekrényből. James kezében még soha nem volt pezsgős üveg, de tudta, hogy kell kibontani, és nem is okozott neki semmi gondot.

Rebeca a poharakkal a nappalijában lévő kanapéhoz sétált, megállt előtte és a mindkét poharat James felé tartotta, hogy a férfi tudja teletölteni őket. Ez James számára nem volt az első pillanatban ilyen egyértelmű. Nem tudta mit akar Rebeca az előre tartott poharakkal. Eltelt jó néhány másodperc, mire rájött, hogy a kezében lévő nyitott pezsgősüvegből neki kell töltenie.

Miután mindkét pohárban gyöngyözött az ital a nő gyengéden megérintette poharával Jamesét, aminek hatására kellemes hang csendült fel, és Rebeca így szólt

• A legkedvesebb tanítványomra! – és belekortyolt a pezsgőbe.

James is követte a példáját, és ő is ivott az édes nedűből. A szájában szaladgáló buborékok, és az édes, mégis kicsit fanyar ízek összhatása megborzongatta a testét. Tökéletesnek érezte! Ivott még egy kortyot és élvezte a pezsgő aromáját. Kicsit még a szájában tartotta mielőtt lenyelte, hogy még tovább kiélvezhesse a hideg ital által keltett ízhatásokat.

Rebeca leült a kanapéra, James pedig követte a példáját.

• Nagyon szép a lakásod – mondta vontatottan – és nagyon finom a pezsgő.
• Köszönöm szépen.
• Voltál már szerelmes? – kérdezte hirtelen Rebecától.

Úgy tűnt a nő egy kicsit meglepődik ezen a kérdésen, és kérdésre ő is kérdéssel felelt.

• Miért kérdezed?
• Csak szeretném tudni.
• Nem soha. És te? – dobta vissza a labdát Jamesnek.
• Nem – vágta rá a férfi minden gondolkodás nélkül.
• Akkor mi tökéletesen összeillünk. Tudjuk, mit keresünk a másikban- ezzel Rebeca közel hajolt Jameshez, ajkait a férfiéhoz érintette.

James érezte a puha ajkakat az övén, és azt is tudta elméletben hogyan kell csókolni, de ezt a pillanatot kifejezetten kényelmetlennek találta. Rövid csók – vagy inkább hosszúra nyúlt puszi – után hátrébb húzódott Rebecától. Erre a mozdulatára Rebeca meglepődött, látszott nem érti mi történt.

• Ne haragudj, de el kell mennem.
• Most? Nem tetszem neked?
• De, szinte teljesen tökéletes vagy.
• Akkor mi a baj, nem akarsz engem?

James nem tudta mit jelenthet ez a mondat, így inkább felállt a kanapéról. Mozdulatait Rebeca is követte és ő is felállt. James tudta, hogy tennie vagy mondania kell még valamit mielőtt elmegy, hisz ezzel a nővel szoros kapcsolatot kell kialakítania.

• Ne haragudj, most tényleg mennem kell – és egy rövid csókot adott Rebecának. Ez valóban csók volt, nyelvével körbesimította a nő ajkát, ami erre a mozdulatra azonnal kinyílt és nyelvével megérintette Rebeca nyelvét. Aztán gyorsan elhúzódott tőle és elindult az ajtó felé.
• Hívlak! – szólt vissza a nőnek.
• Várom! – mondta Rebeca.

James az autóhoz menet azon gondolkodva, hogy mit is jelenthetett az, ami Rebeca arcára kiült, mikor otthagyta a lakásban.

A csalódás biztos, hogy ott volt, hisz James tudta, mit akart Rebeca ezen az éjszakán. De elégedettséget is látott, amit a röpke csókuk okozhatott.

James ezt a csókot, ezt az intim érintkezést nem találta kellemesnek, mint mondjuk az evést. Rebecának jó illata volt, puhák voltak az ajkai, de mégsem kívánta ezt a tevékenységet sokáig folytatni. Tudta, hogy ez semmiség volt ahhoz képest, amit el szeretne érni, de azt gondolta, hogy második alkalommal jobban fog menni, hisz már egy picit megízlelte mi vár ár és mentálisan jobban fel tud készülni.

Ezután az este után még kevésbé értette, a szerelemesek miért csókolóznak, és a szexet miért nem csak a szaporodás miatt alkalmazzák.

Ahogy meglátta Katie házát, Rebecára és a vele történtekre nem gondolt többet. Innen csak az érdekelte, hogy Katie mit csinálhat.

Ismét érezte azt a feszültséget a gyomrában és az egész testében, amit Katie közelében többször is. Benyitott a házba, és rögtön látta, hogy a nappaliban ég a villany, és hallotta, hogy szól a televízió. Az volt az első gondolata, hogy Katie még ébren van, és a testében lévő feszültséget egy meleg, jól eső érzés váltotta fel.

• Szia! – köszönt a lánynak, aki a kanapén ült, és egy könyv is volt a kezében.
• Szia! Milyen volt az estéd? – kérdezte Katie éppen csak felpillantva a könyvből.
• Most tévézel, vagy olvasol? – kérdezett vissza James.
• Ennyire jó volt, vagy ennyire rossz, hogy nem akarsz beszélni róla.
• Egyik sem, csak egy… - harapta el a szó végét James, majdnem elszólta magát. Nem mondhatja, hogy csak egy feladat volt. Gyorsan ki kellett találnia valamit, hogyan fejezze be a mondatot – vacsora volt.
• Ok – mondta Katie, és most nem volt ott az ajkán a megszokott mosolya, ami hiányzott Jamesnek. Megyek lefekszem – mondta álmos hangon. Letette a könyvet a kezéből és felállt a kanapéról.
• Nem vagy éhes? Nincs kedved enni valamit? – kérdezte gyorsan Katietől.

A hangját hallotta ő is, de fogalma sincs miért mondta. Nem is éhes, hisz vacsorázott.

• Nem vacsorázni voltál? – nézett rá kérdőn Katie.
• De igen.
• Akkor miért akarsz enni, éhes maradtál?
• Igen – válaszolta James, vagyis hazudta. Ez volt élete első hazugsága.
• Késő van bocsi, én már ilyenkor nem bírok enni.
• Semmi baj! – mondta James és a meleg kellemes érzés a bensőjéből elmúlt, helyét üresség váltotta fel.

Katie elindult az emeletre és már félútból szólt vissza Jamesnek

• Jó éjt, holnap találkozunk!
• Neked is jó éjszakát! – köszönt vissza ő is.