Tengermély érzelem (1. fejezet)

1. fejezet

A teremben síri csend volt, várták hogy elinduljon a vetítés. Mikor az első kocka megjelent a hatalmas kijelzőn, mindenki teljes koncentrációval figyelt, és elraktározták az emlékezetükben az egészet, szinte tökéletesen.

Természetesen Sent E. Land is ugyan így tett. Nem is tudta, hogy másképp is tehetne. Őt erre teremtették, mint mindenki mást ebben a teremben. Felkészítették őket a misszióra, amit a Föld nevű bolygón kell teljesíteniük. Tíz egyed vesz részt ebben a küldetésben, váltják a rövidesen hazatérőket.

Már sok mindent tudtak az emberekről, hogyan élnek, hogyan szaporodnak, mit esznek, hogyan termelik meg a növényeket, mit jelent az ipar, hogy működik a politika. Egy dolog van, amit még most sem tudnak megmagyarázni, az pedig az a sok kusza érzelem, ami az emberiséget vezérli. Nem értik miért akarnak hatalmat maguknak, miért akar az egyik gazdagabb lenni, mint a másik, miért szomorúak, miért sírnak, miért vidámak. Valamint azt sem tudják miért szerelmesek, és tulajdonképpen mi is az a szerelem. Annyit tudnak, hogy a szaporodáshoz köze van, de eddig nem sikerült megfejteniük, mit is jelent ez a szó pontosan.

Ennek a kiderítése Sent E. Land feladata lesz. Néhány nap múlva indulnia kell, és hat hónapot kell a Földön töltenie.

A film végén mindenki elhagyta a termet és hazament. Sent E. a hazafelé vezető úton a teremben látottakat próbálta feldolgozni és értelmezni. A helyszínek, amiket a filmen látott, szépek voltak, de teljesen tökéletlenek. Itt az ő bolygóján minden és mindenki tökéletes.

Néhány perc múlva elért az otthonához, ami pontosan olyan volt, mint az összes többi ebben a városban. Kis előkertje volt, amit hibátlanul rendben tartottak, a bejárati ajtón belépve egy tágas és világos előtérbe jutott. Ott lehúzta a cipőjét, levette a dzsekijét, és mindkettőt azonnal elrakta a beépített szekrénybe. Az előtérből nyílt a konyha-étkező valamint a nappali, amiből be lehetett menni a hálószobába, innen pedig a mosdóba. Minden vakítóan fehéren csillogott, a fehérséget csak az ipari fém színe törte meg a konyhában. Színek nem jelentek meg a lakásban sem a falakon, sem a bútorokon, sem a textíliákon.

Sent E. elővette a vacsoráját, megmelegítette az erre a célra szolgáló szerkezetben, leült az asztalhoz és elfogyasztotta. Ezután elővette a jegyzeteit, és átolvasta. Mióta „megszületett” minden nap ugyan ezt teszi. Reggel felkel, zuhanyozik, reggelizik, fogat mos, elmegy a munkahelyére, ami az ő esetében - mivel ő egy küldött, amit a neve is tükröz Sent: küldött; Eight: nyolc; Land: Föld – a Missió Központot jelentette. Ott beül a tanterembe, figyelt az oktatáson, ami a földi életről és a rájuk váró feladatokról szólt, ebédelt a többi küldöttel együtt, délután sportoltak, majd még néhány órára visszaültek a tanterembe, aztán hazamegy, ahol vacsorázott, és leült tanulni.

A romantikus film, amit ma látott kizökkentette valamelyest a rutinjából. A jegyzetek olvasása közben többször gondolt rá, vajon mi lehet az, ami arra készteti az embereket, hogy keressék egymás társaságát, hogy kiválasszanak az ellenkező nemből egyet (furcsa mód nem a minden szempontból legtökéletesebbet, hanem csak úgy egyet) és több figyelmet szenteljenek neki, arra vágyjanak, hogy kettesben legyenek a kiválasztottal, megcsókolják, és szaporodjanak vele. Sőt a szaporodáshoz szükséges technikát, nem csak akkor alkalmazzák, ha utódot akarnak, hanem valami késztetést éreznek arra, hogy ok nélkül is gyakorolják.

A jegyzetek olvasása után bekapcsolta a szórakoztató eszközét, komolyzenét hallgatott. A gondolatai zenehallgatás közben is vissza-visszakalandoztak a filmhez.

Talán itt is másképp élnénk, ha a férfira és nőre lenne szükség a szaporodáshoz – gondolta.

Mennyire hasonlítunk az emberi fajhoz – elmélkedett tovább - ha köztük járunk, észre sem veszik. Mi valamivel magasabbak, karcsúbbak vagyunk, mint az emberi faj és természetesen teljesen tökéletesek.

Átfuttatta a fejében, hogy is jutottak el eddig, hogy laboratóriumban hozzák létre az „egyedeket” a természetes szaporodás helyett.

Valamikor több ezer éve itt az Albedon is – milyen fura az emberek ezt a szót az égitestek fényvisszaverő képességére használják, villant át az agyán – szinte teljesen úgy éltünk, mint az emberek. De aztán a tudomány fejlődött, a férfiak és a nők először csak az utódok nemét akarták meghatározni, később már a hajszínüket, szemszínüket is. Ahogy teltek az évtizedek, évszázadok, és egyre többet tudtak meg az egyedek génkészletéről, már nem csak a külső jegyeket tudták befolyásolni. Egyre okosabb egyedek születhettek, sőt már a nőknek nem kellett kihordaniuk az utódokat, ezt tökéletesen helyettesítette a laboratórium. Később már nem is újszülötteket alkottak meg, hanem felnőtt egyedeket hoztak létre, akik már sok tudással a fejükben kerültek ki az életbe. Minden egyedet teremtettek valamire. Volt, akit tökéletes sportolónak, zenésznek, írónak, oktatónak, tudósnak, vagy éppen küldöttnek, mint engem – folytatta a gondolatmenetét Sent E. Fizikai munkát senki sem végez az Albedo bolygón. Arra vannak robotok, gépsorok, amik elvégezik helyettünk. Természetesen arra is alkottak egyedeket, akik ezeket a robotokat megtervezik.

Arról nem volt információja, hogy mi módon állítják elő az egyedeket, mit kellett másképp csinálni ahhoz, hogy ki milyen területen legyen tökéletes.

Egy hibát viszont vétettek a tudósok, már több száz évvel ezelőtt. A szemszínünk ugyan olyan homoksárga, és ezen nem tudnak változtatni. A külsőnk is szinte teljesen egyforma, emberi szemnek az aprócska eltérések fel sem tűnnek. Ezen nem is akarnak változtatni, hisz az évezredek alatt elért munkának köszönhetően jutottak el ehhez a tökéletes külsőhöz.

Felállt a nappali kanapéjáról, és zuhanyozás után lefeküdt. Természetesen gyorsan pihentető alvásba merült, mint mindig. A következő napja ugyan úgy telt, mint az előző, az azt követő is, az azt követő is, és az azt követő is, és még jó néhány.

Változást az indulás napja hozott az életébe. Reggel a tanterem helyett beszálltak az űrhajóba, ami kivételesen tényleg olyan, mint ahogy azt az emberek gondolják, lapostányér alakú, aminek az alja világít. Szerencsénkre a szemtanúknak - akik észrevették a közlekedési eszközeinket - nem hisznek, őrültnek állítják be őket – bármit is jelent ez a szó – töprengett magában Sent E.

Mikor mind a tízen beszálltak és megfelelően elhelyezkedtek, beindultak a motorok, a szerkezet felemelkedett és elkezdték útjukat a föld felé.

Az első néhány óra tökéletes csendben telt, mindenki tette a dolgát, senki nem szólt a másikhoz. Megszokták, hogy ritkán beszélnek, nem voltak társas lények, mint az emberek. Egyedül éltek, a „születésüktől” a halálukig, ami körülbelül 200 éves korukban következett be. Ennyi idő alatt öregedett el a testük. Előfordul, hogy megbetegedtek, vagy inkább nem működött a testük százszázalékosan, de volt megfelelő gyógyszerük, és nagyon gyorsan regenerálódtak.

Ezen a küldetésen résztvevőket ugyan úgy hívták, kivéve a középső nevüket, ami tulajdonképpen a sorszámukat jelezte, hogy meg lehessen egymástól különböztetni őket. A nemek aránya itt is megegyezett, mint az életük minden területén. Öt nő és öt férfi volt közöttük. A férfiak teljesen egyformán néztek ki, magas-erős testalkatúak, sötétbarna hajúak, és természetesen homoksárga színű szeműek. A női gyedek is magasak, vékonyak, kecses mozgásúak, egyforma hosszú sötétszőke hajúak, és a szemük természetesen nekik is homoksárga színű volt.

Szent E. az emberi fajról tanultakat ismételgette magában. Megtanulták az angol nyelv mellett, a németet, a franciát, az oroszt, az olaszt és a magyart is. Most legnagyobb szükségük az angol nyelvre lesz, hiszen mindnyájan Angliában teljesítik a küldetésüket. A tervek szerint – ami az ő tökéletes világukban mindig tökéletesen meg is valósult – az űrhajójuk az Északi-tengeren fog landolni, ott vízre bocsájtják az öt hajót amivel a partra juthatnak, és minden pár elindul a kijelölt város felé. Sent E. egy női egyeddel Sent Seven Landal egy kis halászfaluban, Brixhamban fogja a küldetését teljesíteni.

Néhány óra csend után Sent E. szólalt meg először.

• Miről tudnánk beszélgetni?
• Miért? – kérdezte Sent Seven Land.
• Az emberek mindig ezt teszik, folyamatosan „fecsegnek” – válaszolta a férfi. Próbálkozzunk, van rá időnk, míg odaérünk.
• Rendben – egyezett bele Sent Seven.

Ezután ismét hosszú csend következett. A férfi próbált témát keresni, de semmi nem jutott eszébe. Ők az Albedon soha nem beszélgettek csak úgy, akkor szólaltak meg, ha arra szükség volt.

• Hogy vagy? – kérdezte bizonytalan hangon Sent Seventől.
• Jól – válaszolta a női egyed ugyan olyan bizonytalan hangon. És te?
• Én is jól vagyok – jött az újabb esetlen válasz.

A csend újra úrrá lett köztük. Idegennek, talán helytelennek érezték ezt a szituációt. Nem értették minek beszélni, ha nincs rá szükség.

Sent E. nem akarta feladni. Tudta, ha teljesíteni akarja a küldetését fontos, hogy minél jobban beilleszkedjen az emberek közé, sőt egybe szerelmesnek is kell lennie. Hiába tud mindent az emberekről, a szokásaikról, a történelmükről, az irodalomról, a tudományról, hiába beszél fél tucat nyelven, ha képtelen lesz egy könnyed beszélgetésre – tűnődött.

• Hogy tetszenek a ruhák, amiket majd hordanod kell a földön? – vágott ismét bele a dologba.
• Célszerűtlenek – jött a rövid válasz.
• Miért?
• Mert vékony anyagól vannak, rövidek a szoknyák, szűkeke a felsőrészek.
• A cipők jók?
• Nem!

Sent E. egész elégedett volt az elhangzott beszélgetéssel, és próbált még olyan kérdéseket kitalálni, aminek semmi értelme, mivel az emberek is ezt szokták tenni.

• Fáradt vagy?
• Nem!
• Én sem.
• Értem – ugrott be egy szó, amit sokszor hallott az órákon levetített oktatóanyagokból.

Ettől igazán „emberinek” érezte az elhangzottakat. Ők az Albedon soha nem mondanak ilyesmit. Miért is mondják azt, hogy „értem”? – töprengett. Ez egyértelmű, ha valaki mond valamit, azt az agyunk befogadja, feldolgozza, és raktározza – fűzte tovább a gondolatait.

A beszédgyakorlat úgy maradt félbe köztük, hogy szinte egyikük sem vette észre. Sent E. tette a dolgát, ugyan úgy ahogy Sent S. is. Már eljött a pihenésük ideje, mikor rájött, hogy a beszélgetésük félbe maradt. De nem volt elégedetlen, úgy gondolta egy napra ennyi elég volt, még jó néhány napig az űrhajón lesznek, és addig még sok idejük lesz gyakorolni.

Az elkövetkező napokban a kötelező, feltétlenül szükséges szavak mellett elhangzott néhány, „csak úgy”. Ezt Sent E. előrelépésnek érezte, igaz házi feladatként intézte szavait Sent Sevenhez, a többiekhez pedig a kötelezőn kívül nem szólt.

Az utolsó napokban ellenőrizték Sent S-el a hajójukat, amivel be fognak futni a brixhami kikötőbe. Áttekintették utoljára, pontosan hogy is kezdik el életüket a földön.

Sent S. a papírjaik szerint a húga, a szüleik meghaltak. A földi nevük James Black és Suzy Black. Először szállodában szálnak meg, aztán az ő dolguk lesz „otthont” találniuk maguknak. Legjobb, ha lakótársként költöznek valahová. Állást kell mindkettőjüknek keresniük, méghozzá olyat, ahol minél több emberrel kerülnek kapcsolatba. A hivatalos papírok természetesen rendelkezésre álltak, jogosítványuk is lesz, vezetni is megtanították őket a földi szabályok szerint, földi autókkal.

Elérkezett a tengerre szállás. A hajókat leengedték a tengerre, mindegyikben két-két utassal. Az űrhajójuk lemerült a tenger alá, és egészen addig ott fog tartózkodni, míg vissza nem utaznak vele az Albedora.

Miután az űrhajó elmerült a tengerben, a hajók az utasaikkal együtt elindultak a megadott célpont felé. Sent E. és Sent S. vagyis most már itt a földön James és Suzy Black jachtja is sebesen száguldott Brixham felé. James nézte a vizet, a gyönyörű kék eget és ugyan olyan tökéletesnek érezte, mint a saját bolygóját.

Ez az érzése azonnal elpárolgott, amint meglátta a kikötőt, a nyüzsgő embereket, a kikötőig vezető úton gyorsan haladó autókat. Káoszt látott, és nem értette miért nincs rend, a hajók miért nem egymással tökéletes párhuzamosságban vannak kikötve, az autók miért nem ugyan olyan távolságra haladnak egymástól, az emberek miért beszélnek hangosan, és miért van, hogy az egyik lassan megy, míg a másik sokkal gyorsabban.

Mindezt látta már az oktatáson levetített filmeken, de a valóság mellbevágó volt számára. Igazából ez volt az első igazi érzelemféle, ami erősebben megérintette eddigi életében.

Még mielőtt beszálltak volna a jachtjukba átöltöztek földi ruhákba. Szokatlan volt számára, hogy egy farmernek nevezett nadrágban, és egy elől végig gombos ingben kellett tartózkodnia.

Kikötöttek, magukhoz vették az előre elkészített bőröndöt, amiben rendelkezésükre állt minden, amire az elkövetkező néhány hónapban szükségük lehet.

Elgyalogoltak a szállodához, ahol addig fognak lakni, míg nem találnak maguknak lakást.

Bejelentkeztek és elfoglalták a szobáikat. James kipakolta a bőröndöket, elővette a táblagépet – vagyis a táblagéphez hasonló adóvevőjét – amivel az Albedoval tartja majd a kapcsolatot, és bejelentkezett.

Sent Eight Land jelentkezem! Az misszió elkezdődött, elértük a Föld nevű bolygót, eljutottunk a megadott célponthoz. Jelenleg a szállodában tartózkodom, és elkezdem a feladat végrehajtását. 2013.09.01.Vasárnap Kijelentkezés!

A kapcsolatot megszakította és nekilátott megfelelő munkát keresni az interneten. Egy óra múlva több címmel és telefonszámmal a fejében állt fel – természetesen nem volt szüksége arra, hogy jegyzeteljen. Ránézett az órájára, és látta, hogy már elmúlt délután öt óra. Ahhoz már késő volt, hogy bármelyik címre is elmenjen, így elindult vacsorázni. A felszerelése között volt egy bankkártya is, amivel nyugodtan vásárolhatott, gyakorlatilag kimeríthetetlen volt a kerete.

A szálloda éttermébe ment. Leült egy üres asztalhoz, és várta, hogy a pincér megjelenjen. Miközben várakozott – mindössze néhány percig – észrevette, hogy a szomszéd asztalnál ülő két hölgy tekintete folyamatosan hozzá téved. Ez nem lepte meg, hiszen tudta, hogy a tökéletes külseje miatt van. Ezt is megtanulták a felkészítés során, hogy a nőneműeknek tetszeni fognak, megnézik őket, sokan próbálnak ismerkedni majd velük. De neki az a dolga, hogy olyan nővel ismerkedjen meg, aki iránt képes lesz szerelmet érezni. 

Megérkezett a pincér, ő az étlapról kiválasztotta az ételt, amiről tudta, hogy elegendő energiát ad a szervezetének.

Mikor kihozták elé az ételt és bekapta az első falatot, ami faszénen sült csirkecomb volt, meglepődött. Eddigi életében mindig ugyan azt ette. Pontosabban öt féle étel van az Albedon. Egy reggelire, egy tízóraira, egy ebédre, egy uzsonnára, egy vacsorára, minden nap ugyan az. Ezek az ételek tartalmazták mindazt, ami számukra szükséges. Ez az intenzív íz, amit most érzett a szájában teljesen szokatlan és kellemes érzés volt. Erről nem számoltak be azok, akik eddig itt jártak – kutatta át étellel kapcsolatos információért az agya elrejtett zugait is. Az emberi élelmiszerekről azt mondták, sokfélék, egészségtelenek, és nagyrészük felesleges, semmilyen energiát nem ad a szervezet működéséhez, vagy túlságosan sokat is. Erről, amit most érez soha nem tanítottak neki semmit. Ezt feltétlenül jelentenie kell – gondolta. Ahogy folytatta az evést, ahogy a köretet is megkóstolta a szájában lévő ízek kavargása szinte bizsergette a nyelvét és a torkát. Sokáig rágta a falatokat, mielőtt lenyelte, aztán érezte a csirkehús és a krumpli hogy csúszik le teljesen a gyomráig. Majd a következő falat megrágása és lenyelése is ugyan ilyen kellemes volt számára. Mikor már üres volt a tányérja, a pohár után nyúlt, amiben víz volt. Még vizet sem ivott soha, hiszen ők egy magas energiatartalommal rendelkező italt vettek magukhoz, soha eszükbe sem jutott volna, hogy a vizet megigyák.

Mikor a pohár a szájához ért, és a hideg folyadékkal megtelt a szája, azt ízetlennek, de selymesnek és igazán nedvesnek találta, amiben jól esett a nyelvét megforgatni, mielőtt lenyelte. Aztán a víz végigszáguldott a nyelőcsövén hűvös csíkot húzva maga után, míg le nem ért a gyomrába. Erről sem mondtak eddig neki semmit, milyen a vízivás, csak tényszerűen közölték, hogy a földön vizet isznak az emberek.

Az evés és ivás után még üldögélt egy kicsit és figyelte az embereket. A túlsó asztalnál egy nő és egy férfi ült, figyelte a beszélgetésüket.

• Mondom a főnökömnek, hogy megírtam a szerződést, be kell hívni az ügyfeleket, hogy írják alá. Ő mondja, hívjam be holnapra, de már mondtam neki, hogy holnap nem érek rá, mert más ügyfelek jönnek, de nem értette meg, csak mondta, hogy holnapra hívjam. Teljesen kikészített! – mondta szinte hisztériás hangon a nő.
• Ne idegeskedj drágám, nyugodj meg! – szólalt meg a férfi.
• De nem érted, hogy mindig keresztbe akar nekem tenni? Fél, hogy majd kitúrom a helyéből, mert okosabb vagyok nála.
• Értem! De ha idegeskedsz attól nem lesz jobb! – próbálta ismét nyugtatni a férfi.

James figyelme egy másik asztalnál folyó beszélgetésre irányult, ahol két fiatal férfi ült.

• Két nap múlva vizsga, de még elő sem vettem a könyvet.
• Nyugi majd valahogy kipuskázzuk, én sem tanultam még semmit.
• Tudod milyen szigorú a tanár, mindig figyel, járkál a padok között.
• Kitaláltam valamit, majd megmutatom! – vigyorogtak mindketten erre a mondatra.

James ismét másik beszélgetést kezdett el figyelni, most azt a két nőét, akik egész este leplezetlenül figyelték és próbálták felhívni magukra a figyelmét.

• Nem tudom, mivel foglalkozhat, de biztos pénzes. Egy ilyen jóképű férfi csak gazdag lehet.
• Vajon melyikünk jönne be neki? – kérdezte a karcsúbb nő.
• Persze, hogy én! – vágta rá a kicsit teltebb, de szebb nő.
• Nézd, minket néz – kacarásztak és szemeztek Jamessel.

Jamesnek ekkor jutott eszébe, hogy ma nem beszélgetett Suzyval. Pedig most, hogy itt vannak, igen nagy szükségük lesz arra, hogy jól tudjanak kommunikálni az emberekkel.

Fizetett és felment a társa szobájába.

• Szia!
• Szia!
• Voltam vacsorázni!

Suzy nem válaszolt. Néhány perc múlva Jamesnek eszébe jutott, hogy nem kapott választ, így neki kéne mondania még valamit

• Jó éjt! – mondta és átment a saját szobájába.

Ismét elővette a tabletet, felvette a kapcsolatot az Albedoval

Sent Eight Land jelentkezem! Az első étkezés tapasztalatai a következők: Baromfihús sütve, burgonya. A csirkehúsban levő oldott anyagok kémiai ingerét felfogták a nyelvemben a szájpadlásomon és a garatfalamon lévő receptorok, ami kellemes érzést idézett elő. A víz íze semleges, de mégis puha, bársonyos és kellemesen hűvös érzést keltett a számban és a nyelőcsövemben. 2013.09.02. Hétfő Kijelentkezés!

Most jutott eszébe, hogy ezeket elmondhatta volna Suzynak is, először át akart menni, hogy megossza vele ezeket az információkat, de aztán úgy döntött mégsem teszi, majd holnap, ha találkoznak elmondja.

Lezuhanyozott és lefeküdt, de most nem jött olyan gyorsan az alvás, mint otthon. Átgondolta a Földön látottakat, próbálta értelmezni, az emberek viselkedését.

Felidézte az étteremben hallott beszélgetésfoszlányokat. A nő, aki a főnökéről beszélt ideges lehetett, igaz nem tudta ez milyen érzés lehet, hisz még soha nem volt ideges, és úgy gondolta soha nem is lesz. A fiúk, akik a vizsgáról beszélgettek vidámak voltak az új puskázási lehetőségtől – James persze tudta mi az a puskázás, hisz mikor tanulmányozták, a földön milyen oktatási rendszerben vesznek részt, erre is kitértek. A két nő pedig vágyott arra, hogy megismerkedhessenek vele. Ő még ilyet sem érzett. A sok egyforma arc közül, akiket eddig az otthonában látott, soha nem váltott ki senki olyan érzést belőle, hogy arra gondolt volna, de jó lenne vele megismerkedni. Eddig még itt sem látott senkit. Ezek a nők, akiknek az ő külseje egyértelműen tetszett sem késztették arra, hogy beszélgetést kezdeményezzen velük.

Másnap reggel szokás szerint korán ébredt. Zuhanyozott, öltözött, a szobát tökéletesen rendbe tette. Lement az étterembe rántottát, péksüteményt és egy csésze teát rendelt magának.

Az ételek íz ugyan olyan felkavaró volt számára, mint a vacsoráé. Mikor a meleg tea elérte az ízlelőbimbóit tudta, hogy nem lesz neki elég ez az egy csésze. Inni akart még egyet és kiélvezni az aromáját.

Miután fizetett felállt, és látta, hogy néhány női vendég utána fordul. Végigfuttatta rajtuk a tekintetét, de most sem érezte azt, hogy bármelyikükkel is meg szeretne ismerkedni.

Reggeli után elment egy biztosítási céghez, ahol üzletkötőt kerestek. Úgy gondolta egy ilyen munkával bejuthat az emberek lakásába, és így jobban megismerheti őket a saját privát szférájukon belül.

Az épület, amelyikben a biztosítótársaság irodája is elhelyezkedett nem messze volt a tengertől. Az odavezető utat gyalog tette meg, és megfigyelt mindent, ami az útjába esett. Az épületek szinte kivétel nélkül több emeletesek, az utcák szűkek voltak. Stílusban hasonlóak, semmi különöset nem látott rajtuk. Egyetlen épület előtt állt meg, és nézte meg jobban. Természetesen tudta, hogy ez a színház, hisz képen már látta, de így teljes valójában egész más volt. Valami volt ezekben a falakban, ami arra késztette, hogy járja körbe, nézze meg minden egyes ablakát, minden egyes ajtaját. A lábai maguktól indultak meg a bejárat felé, mikor egyszer csak észbekapott. Mit csinálok? – kérdezte magától, és úgy érezte, mintha most ébredt volna fel. Nem ez a célom! A célom az állás megszerzése, és ennek semmi köze a színházhoz.

Nem értette miért akart bemenni, hisz semmi dolga ott. Gyorsan elindult és az út hátralévő részét úgy tette meg, hogy szinte szét sem nézett, csak az lebegett a szeme előtt, hogy munkát találjon.

Mikor az iroda ajtajához ért, határozottan kopogott be. Egy női hangot hallott kiszűrődni.

• Tessék!
• Jó napot kívánok! Az álláshirdetésre jelentkezem! James Black vagyok! – nyújtott kezet a nőnek a tanultak szerint.

A hölgy alig jutott szóhoz, csak habogott, és alig érthetően mondta a nevét Jamesnek, miközben megfogta kinyújtott kezét, és a szükségesnél kicsit tovább szorította.

James tudta, hogy ez ismét a külseje miatt van, hisz itt őt az emberek, különösen a nők szépnek, vagy ahogy a férfiak esetében mondják sármosnak találják.

Átestek a hivatalos beszélgetésen, de a hölgy zavara nem múlt, és alig bírta a szemét levenni Jamesről. Az állást megkapta és már másnap munkába is állhatott.

James a nap hátralévő részét azzal töltötte, hogy bejárta a városkát és figyelte az embereket, hallgatta a beszélgetésüket.

Már délutánra járt, és túl volt egy kellemes ebéden, mikor a sűrűn beépített részről a városka szélére keveredett, ahol az igazán kellemes környezetben lévő Rown Way-i (Berkenye úti) gyermekközpont előtt találta magát. Nagy volt a központban a forgalom, gyermekcsoportok mentek ki és be, szülők kisgyermekekkel, kismamák babakocsival, apukák fiaikkal, és lányaikkal. James leült a szemközti parkban, úgy figyelte a ki- és beigyekvőket.

Egy gyermekcsoport két felnőttel a központ előtti parkba vonultak ki játszani. A gyermekek James szerint három és öt év között lehettek. Hangosan játszadoztak, kergették egymást, kisebb csoportosulások alakult ki, majd bomlottak fel. James lenyűgözve nézte őket. Az ő világában nincsenek gyerekek, csak felnőtt egyedeket hoztak létre. A felkészítésen tanultak a gyermekekről, láttak róluk filmeket, de így látni a vidámságukat, hallani a hangjukat olyan felkavaró érzelmeket váltott ki benne, mint az étkezések.

A gyermekek sokszor odaszaladtak a velük lévő nőnemű felnőttekhez, beszéltek valamit, aztán otthagyták őket. Körülbelül 1 óra múlva a nőneműek sorba állították a gyerekeket, és visszavonultak az épületbe. Mielőtt bementek a nő, aki a csoport végén sétált megfordult és egyértelműen James szemébe bámult. Ő meg sem mozdult, csak visszanézett a nőre. Az egész néhány másodpercnél nem tarthatott tovább, de James még percek múlva is az ajtót nézte ahol a nőnemű eltűnt. Ránézett az órájára és látta, hogy már 6 óra is elmúlt, így felkelt a padról, még egy pillantást vetett az ajtóra majd visszasétált a szállodába.

Először Suzy szobájába ment.

• Szia!
• Szia!
• Találtam munkát, biztosítási ügynök leszek.
• Én meg ingatlanügynök.
• Ettél már? – jutott eszébe Jamesnek a tegnapi elmaradt beszélgetés lehetősége.
• Igen!
• Milyen volt?
• Tápláló!
• Ízlett?
• Nem!

Itt ismét csend következett, de most nem azért nem szólalt meg James, mert egyszerűen elfelejtett, hanem mert gondolkodott. Nem értette, hogy miért nem ízlett Suzynak az étel.

• Mit ettél? – kérdezte tőle önkéntelenül.
• Sült csirkét!
• Jó éjszakát! – mondta James, mert nem akart többet erről beszélni.

Már feleslegesnek ítélte a további szavakat. Inkább visszavonult a szobájába és jelentést tett.

Sent Eight Land jelentkezem! Biztosítási ügynökként fogok dolgozni, holnap állok munkába. Az állásinterjú után bejártam a várost és találtam egy gyermekközpontot, ahol megfigyeltem egy gyermekcsoportot. A három és ötéves korosztályhoz tartoztak. Felügyeletüket két kifejlett nőnemű végezte. A gyermekek vidámak, zajosak és fáradhatatlanok voltak. Sírtak, aztán néhány perc múlva nevettek. Sokszor mentek a felnőtt egyedekhez, néhány szót váltottak, majd ismét otthagyták őket. A nőneműek hol hangos, hol halk, kedves szavakkal szóltak a gyermekekhez. A hangnem váltás összefüggésben volt a gyermekek viselkedésével.

Az étkezések még mindig beindítják azokat a kémiai reakciókat, amitől – Sent Seven Landtól eltérően – ízletesnek találom az ételeket és italokat, amiket elfogyasztok. 2013.09.03. Kedd Kijelentkezés!

James a jelentés befejezése után lement az étterembe, ahol ismét női szemektől kísérve ült le egy szabad asztalhoz.

Az étkezés most is ugyan olyan élvezetes volt számára, mint az eddigiek. Vacsora után kért egy csésze teát. Lassan itta meg, hogy érezhesse a szájában a zamatát. Evés után figyelmét ismét a beszélgetésekre fordította, és el is csípett néhány beszélgetésfoszlányt. Most tűnt csak fel neki, hogy evés közben annyira el volt foglalva az ételek ízével, hogy nem is hallotta mit beszélnek körülötte az emberek. Most is volt a helyiségben mindenféle nemű és korú ember. Voltak, akiket a hallottak alapján jókedvűnek, idegesnek, vagy éppen közömbösnek ítélt meg.

Miután visszatért a szobájába lezuhanyozott és lefeküdt. Most is nehezebben aludt el a szokásosnál, és a fejében lévő sok képből az a nőnemű tűnt fel a legtöbbször, aki a gyermekközpont ajtajából nézett vissza rá. Nem volt tökéletes szépség, állapította meg magában, de valami miatt az arca folyamatosan felszínre tör az elméjében.