Veled soha!

1. fejezet

 

Lizi nyugodtan ült a folyosón és várta, hogy beszólítsák az irodába. Egy munkaközvetítő céghez volt időpontja 10 órára. Igaz már majdnem féltizenegy, de nem volt türelmetlen, elmerült az emlékeiben. Visszagondolt mennyire készült arra, hogy külföldön vállalhasson munkát. Otthon – Magyarországon – nem igazán találta meg a számítását. Igaz volt állása, de annyira kevés volt a fizetése, hogy nem tudta belőle megalapozni a jövőjét. Úgy gondolta, ha sikerülne néhány évre kimennie külföldre, lenne annyi pénze, hogy egy lakást vegyen magának, aztán már könnyebben boldogul a hazai fizetéséből is. Elment elvégzett egy szakács és egy pincér tanfolyamot, hogy nagyobb eséllyel tudjon elhelyezkedni. Mivel angol nyelven beszélt, elsősorban Angliában szeretett volna munkához jutni. Voltak ismerősei, akik segítettek neki ebben. Így 2009-ben 20 éves korában Londonba költözött, ahol egy lakáson három lakótársával osztozott. Először egy étterem konyháján dolgozott, mosogatott és konyhalány volt, segített előkészíteni a főzés alapanyagait. Körülbelül három hónap múlva az egyik szakács hirtelen felmondott, ő került a helyére. Igaz a főzés soha nem volt a kedvenc elfoglaltságai között, de igyekezett jó munkát végezni. Újabb három hónap eltetével a szerencséje úgy hozta, hogy elmehetett egy szállodába több fizetésért, ráadásul a kapott egy ingyen szobát, így a lakbért is megspórolhatta. Kapott az alkalmon és állást változtatott. A szállodában nehezen szokta meg a körülményeket. Nem a munkával volt problémája, soha nem félt a fizikai munkától, inkább a vendégeket viselte nehezen. Voltak olyanok, akik azt hitték a takarítók is a szálloda szolgáltatásához tartoznak és próbálkoztak ágyba vinni őket. Egy idő után az ilyen incidensekhez is hozzászokott, megtanulta kezelni a helyzetet. A munkatársakkal viszont nagyon jó kapcsolatot alakított ki. Néhány hónap múlva már nem takarított, hanem a beszerzéseket intézte, a többieket irányította, ellenőrizte. Aki ezzel foglalkozott másik állást talált, és mivel jóban voltak sokat segített neki, és átlátta mit, hogyan kell csinálni, ezért a helyébe léphetett. Ennek már két és fél éve. A vágya viszont az volt, hogy egy kis vidéki városban élhessen, mivel az angliai vidék teljesen lenyűgözte, ezért folyamatosan kutatott új állás után. Az interneten akadt rá egy hirdetésre, ahol házvezetőnőt kerestek egy vidéki villába. Jelentkezett, és behívták ma 10 órára egy elbeszélgetésre.

Gondolataiból egy fiatal női hang térítette vissza.

• Elizabet Crony!

Az első pillanatban nem is reagált, fura volt ezt a nevet megszoknia. Magyarul Bartáth Elizabetnek hívják, de Angolul Elizabet Crony. Aztán hirtelen felpattant és bement a hölgy után az irodába.

Nem kimondottan vékony testalkatú, 165 cm magas, sötétszőke göndör hajú lány volt. Magas sarkú csizmája hangosan kopogott a csempén határozott lépteitől. A december végi hidegnek megfelelően volt öltözve. Farmert, hosszított aljú lila pulóvert, színben hozzá illő ékszerteket, és fekete szövetkabátot viselt. Szolidan sminkelt, és csak egy kis szájfényt tett a szájára mielőtt elindult.

Mikor bement az irodába egy íróasztalt látott, mögötte helyezkedett el a fiatal nő, aki az imént beszólította.

• Foglaljon helyet – szólt a nő, miközben fel sem nézett az iratokból.

Lizi leült az íróasztallal szemben lévő székre, lábait keresztülvetette egymáson, majd a táskájából elővette az ajánlást, amit a jelenlegi főnöke írt.

• Elhozta az ajánlását? – kérdezte ebben a pillanatban a hölgy.
• Igen! – nyújtotta át Lizi a papírt.

A nő elvette tőle és elkezdte olvasni. Ezalatt ő a kinézetét tanulmányozta. Egy fiatal talán 28 év körüli, vékony, alapjában véve kedves arcú lány volt. Lizi kicsit erősnek találta rajta a sminket, ami kis műviséget vitt a külsejébe, de ennek ellenére is szimpatikusnak tűnt.

• Ez az ajánlás nagyon jó, különösen hogy egy igen jó hírű szállodától kapta. Nos, a munka, amit be szeretnénk tölteni teljes embert igényel. Egy ludlowi nagy házban - inkább villának nevezném - kell a háztartással kapcsolatos teendőket ellátni. Lesz még egy alkalmazott a háztartásban, akit - ha elnyeri az állást - magának kell keresni. Mivel egy híres embernél fog dolgozni a munka betöltése nagyon nagy diszkréciót követel, ezért a szerződésben külön fejezet lesz a titoktartással kapcsolatosan. Személyes megbeszélésre el kell utaznia a jövő héten hétfőn. Amennyiben önt választja ki a tulajdonos, január 2-án már ott kell kezdenie.
• Hányan mennek még el a személyes meghallgatásra?
• Három embert választottunk ki.
• Kinek kellene dolgoznom?
• Everard Ewannak.

Lizi kérdőn nézett, még soha nem hallott róla, vagyis mintha valami derengene neki, hogy talán egyszer egy cikk főcímében látott egy hasonló nevet, de fogalma sincs, mivel foglalkozhat.

• Nehogy azt mondja, hogy nem ismeri! – döbbent meg a közvetítős hölgy.
• Sajnálom, de tényleg nem tudom, kiről van szó.

Az íróasztal másik oldalán a döbbenetet hangos nevetés váltotta fel.

• Tuti meg fogja kapni az állást – hahotázott. Nézzen meg ki Ewan, nem sokat kell kutakodnia utána, és jövő hét hétfőn, azaz december 12-én 14 órára legyen ott. Tessék itt a cím - egy cetlit nyomott Lizi kezébe.

Felállt, és elbúcsúzott. Alig várta, hogy kiérjen az irodából és megnézhesse a telefonján ki is ez az Everard Ewan.

Néhány perccel később már olvasta is a Wikipédián, hogy (London, 1983. május 13.) brit színész, modell, zenész, producer. Az egyik legismertebb brit színésszé vált Hollywoodban és a világ legszexisebb színészei között is emlegetik.

Gyorsan megnézte milyen filmekben szerepelt, de egyik sem volt számára ismerős. A fényképét nézte, ami a cikk mellett oldalt volt látható, de nem is rémlett neki, hogy valaha is látta volna. Igaz mióta itt van nem sokat foglalkozott a filmekkel. Sokat dolgozott, volt olyan, hogy napi 12-14 órában is. Ha volt szabad ideje, azt meg inkább a környék felfedezésével töltötte. Megnézett minden nevezetességet, múzeumokba, könyvtárakba járt. Igaz nem volt sok ideje olvasni, de a könyvtárak hangulata teljesen magával ragadta.

Visszatérve a szállodába, a szobájába ment és megnézte hol van Ludlow, hogy tud eljutni oda. Mikor elolvasta a kisváros történetét teljesen felvillanyozódott. A Wikipédián a következőket olvasta: „Különlegessége Ludlownak, hogy sok magyar lakik itt, mert a közeli "Pető módszert" (mozgássérülteket kezelő) alkalmazó létesítményben a vezető konduktorok magyarok. Nem beszélve arról, hogy a budapesti Pető módszert tanító második felsőfokú intézmény is a közelben, Birminghamban található. Ezt még a néhai Diana hercegnőnek köszönheti Anglia.”

A képek is gyönyörűek voltak a városról, amiket az interneten talált. Alig várta, hogy elutazhasson.

Hétfő reggel idegesen ébredt. Sokáig nézegette mit vegyen fel, végül egy szűk fekete nadrág, egy drapp színű magas sarkú boka csizma – az esetek 90%-ában magas sarkút hordott, nőiesnek találta, lapos cipőt nagyon ritkán vett fel, sportcipőt pedig csak kifejezetten sportoláshoz használt – egy drapp színű felső, és fekete ékszerek mellett döntött. Miután kiválasztotta a ruháit elment lezuhanyozni, megmosta a haját, de nem szárította meg, hagyta, hogy magától száradjon, és felvegye a természetes göndörségét.

Enyhe sminket használt, és indult is a vonatállomásra. Ludlowba 3 óra 11 perc alatt ér oda a vonat, és úgy gondolta ott fog egy taxit és azzal megy el a villáig.

A vonatozás kellemesen telt, szép tájakon keresztül vezetett az út. A görcs a gyomrában egyre nőtt, annak ellenére, hogy tudta, nincs veszíteni valója, mert ha nem jön össze, akkor marad a szállodában, ahol eddig is dolgozott.

A vonat 12 óra 55 perce ért az állomásra. Még nem akart a házhoz menni, mert túl hamar ért volna oda, így a környéken sétált egy félórányit. Csodálta a régi épületeket, nagyon tetszett neki a kisváros hangulata.

Fél kettő után fogott egy taxit és bemondta a címet. Mikor a hatalmas ház előtt kiszállt, rögtön beleszeretett az épületbe. Egy régi építésű, hatalmas, impozáns ház előtt állt, kőkerítés vette körbe, csak a kovácsoltvas kapun lehetett belátni. Az udvar még így télen is gyönyörű volt, a bejáratig az utat hatalmas fák szegélyezték, és vélhetően a házhoz hatalmas terület tartozott. A környéken még két épületet látott, de azok is messzebb voltak.

A kapu mellett csengő volt, idegesen megnyomta, mire egy férfihang szólalt meg.

• Tessék, ki az?
• Elizabet Crony vagyok, a meghallgatásra jöttem.
• Jöjjön be! - és a kapu kinyílt.

Elizabet idegesen, de határozottan lépkedett a nagy ház bejárati ajtaja felé. Egyfolytában az épületet vizslatta, amit magávalragadónak talált, de a részleteket nem tudta megfigyelni, mert már a hatalmas kétszárnyas ajtóhoz ért, melyen kovácsoltvas kopogtatót díszelgett. Egy levelet formázott a kopogtató alja, és mag a fogantyú, amivel kopogtatni lehetett, úgy nézett ki, mint egy faág. Volt csengő is, de Lizi mégis a kopogtatót használta, nagyon tetszett neki, és örült hogy megérintheti.

Egy 45 év körüli öltönyös férfi nyitott neki ajtót.

• Jó napot kívánok! – köszönt Lizi, ennek a számára nem túl színpatikus férfinak. Nem értette mi az, ami első látásra ellenszenvessé tette, de valamiért antipatikus volt neki.
• Elizabet Crony vagyok – nyújtotta a kezét bemutatkozásként.
• Magának is! – lökte vissza a szavakat a férfi – Andy White – és megrázta Lizi kezét.
• Jöjjön, üljön le itt, pár perc múlva szólok – vezette be a házba, majd eltűnt az egyik ajtó mögött.

Elizabet szó nélkül követte, közben lopva nézett szét a házban. A belseje is legalább olyan esztétikus és ízléses volt, mint a külseje.

A széles folyosó ahová leültették csodaszép antik bútorokkal volt berendezve. A zöld csíkos szék, amin helyet foglalt, egy ülőgarnitúrának volt a része. Tartozott még hozzá egy másik szék, és egy kétszemélyes kanapé, valamint egy kerek dohányzó asztal. Szemben egy 3 fiókos komód volt látható, fölötte egy antik keretezésű tükör. A túlsó sarokban egy telefonasztalka állt, egy régi telefonnal.

Mielőtt még jobban belemerülhetett volna a tanulmányozásba, nyílt az ajtó, és White nézett ki rajta.

• Jöjjön – intett oda Lizinek.

Lizi felállt, és bement a helyiségbe, ami egy dolgozószoba lehetett, ez is antik bútorokkal volt berendezve. A hatalmas tekintélyt parancsoló íróasztal mögött egy bőrszék állt, ami inkább volt modernnek mondható. Az egyik falon szekrények álltak, a másik oldalon ülőgarnitúra, hasonló, mint amilyen a folyosón volt.

Ezen a pompás ülőgarnitúrán ült Everard Ewan teljes életnagyságban. Elizabet nem számított rá, hogy találkozni fog vele, azt gondolta majd valami személyi tanácsadója elintézi a dolgot. Úgy látszik tévedett, talán Everard maga akarja kiválasztani, kivel találkozik össze a házában majd nap, mint nap.

Elizabet odament Everardhoz elmondta a nevét és neki is odanyújtotta a kezét bemutatkozásként. Everard felállt a kanapéról, megrázta Elizabet kezét és ő is bemutatkozott.

• Üljön le – kínálta hellyel Lizit.

Leült Ewerarddal szemben, White pedig Ewerard mellett foglalt helyet.

• Hol is dolgozott eddig?
• Egy étteremben fél évig, ahol szakács voltam, majd egy szállodában Londonban. Takarítással kezdetem, majd néhány hónap múlva átvettem a takarító személyzet irányítását, ellenőrzését, valamint a feladataim közé tartozott beszerzés is.
• Igen, emlékszem már, olvastam az ajánlását. Szóval, ezt a házat kellene rendben tartani, és vezetni a háztartást. A ház kb. 350-400 m2, 8 szoba van benne, szinte mindegyikhez tartozik fürdő. A beszerzésért, a konyha megfelelő működéséért, a ház tisztántartásáért is ön felel. Tessék, ebben minden részletesen le van írva mit várunk el öntől, és az is mennyi lesz a fizetése – egy paksaméta papírt nyújtott át Lizinek. A földszinti részen van lehetőség arra, hogy itt lakjon. Ami még fontos az a diszkréció. Amit itt hall és lát, az ön számára olyan, mintha meg sem történt volna. Erre vonatkozóan is megtalál minden leírva. Van kérdése?
• Igen rengeteg van, de lehet a választ megkapom a papírokból – emelte meg Lizi a kezében a papírhalmot. Ha az átolvasása után is marad, felteszem.
• Rendben - mosolyodott el Everard, majd felállt és kezet nyújtott Lizinek, ezzel befejezettnek tartotta a beszélgetést.
• Viszont látásra – mondta Lizi és kiment a dolgozószobából.

Kicsit megkönnyebbült, mikor kilépett. Andy jött ki utána, és felajánlotta, hogy körbevezeti a házban. Lizi nem győzött csodálkozni a szebbnél szebb berendezésen, a szobák mind más stílusúak volt, a fürdők világosak és tágasak, a konyha tökéletesen felszerelt, végül megnézhette, hol is lakhatna, ha elnyeri az állást. Ez is egy nagyon szép, kedves hangulatú szoba, ehhez is tartozott fürdő, igaz jóval kisebb, mint az emeleten látottak voltak, de ez is nagyon szép.

Mikor kiértek a főbejárathoz Andy ennyit mondott:

• A hét végéig értesítjük! – azzal sarkon fordult és már el is ment.

Lizi elsétált a nagykapuig, ami mikor odaért automatikusan kinyílt. A táskájából előkotorta a telefonját és taxit akart hívni, de aztán meggondolta magát. Még rengeteg ideje volt a vonat indulásáig, így úgy döntött sétál egy darabon, igaz a magas sarkú csizma nem épp hosszú gyaloglásra való, de később is hívhat taxit.

Gondolatai a ház és a leendő munka körül jártak. Még soha nem csinált ilyesmit, de biztosan meg tudná oldani. Fintorgott mikor Andy White jutott az eszébe, pedig ha itt dolgozna meg kéne szoknia ezt az embert, biztosan Ewannak valami személyi titkára, vagy barátja. Ewan viszont kedvesnek tűnt, lehet nem lenne kiállhatatlan munkaadó. Bár ezt nem gondolta komolyan, hiszen előítéletei voltak a gazdag és híres emberekkel kapcsolatosan.

Már jó ideje gyalogolt, és gyönyörködött a környékben, mikor kezdte érezni, hogy fáj a talpa a magas sarok miatt. Nem tudta milyen messze lehet még az állomástól, csak nagyjából saccolta melyik irányba kell mennie, így úgy döntött most már hívja azt a taxit.

Mikor beült, megkérte a sofőrt, hogy vigye a vasútállomásra. Ekkor megcsörrent a mobilja. Látta az édesanyja keresi, felvette, de csak annyit mondott, hogy most nem nagyon tud beszélni, ha visszaért Londonba felhívja – természetesen magyarul - ezzel letette.

A taxisofőr vigyorogva nézett hátra.

• Te is magyar vagy?
• Igen – örült meg Lizi a magyar szónak.
• Mi járatban vagy itt?
• Lehet, hogy itt fogok dolgozni házvezetőnőként, a héten dől el, hogy sikerül-e.
• Nem fogod megbánni, ha ide költözöl. Én már 4 éve itt vagyok, de szeretem ezt a várost, és kialakult itt egy kis összetartó magyar közösség.
• Eddig nem izgatott, hogy megkapom-e a munkát, de most már nagyon szeretném – mosolygott boldogan Lizi.

Közben megérkeztek a pályaudvarhoz.

• Még be sem mutatkoztam - fordult hátra a sofőr miután leparkolt. Dékai Márton vagyok – nyújtotta a kezét, és közben hatalmas mosolyra húzta a száját.

Lizi most tudta igazán megnézni az arcát. Egy nagyon helyes 28-30 év körüli, nyílt tekintetű fiú volt.

• Baráth Elizabet – fogadta el a feléje nyújtott kezet.

Mielőtt Lizi kiszállt, telefonszámot, és e-mail címet cseréltek. Nagyon boldog volt, hogy az első úton találkozott egy magyar fiúval. Tudta, ezek után türelmetlenül fogja várni, hogy jelentkezzenek ezek az Ewanék. Csalódott lesz, ha nem költözhet ide, jó előérzete volt a várossal kapcsolatban.

A vonaton átolvasta a több tíz oldalas paksamétát, amit még Ewan adott neki. Ebben valóban benne volt minden, amit elvártak tőle, ilyen részletes szerződése talán a miniszterelnöknek sincs. Csak a titoktartással kapcsolatosan volt benne 4 oldalnyi szöveg. A fizetés viszont figyelemre méltó, jóval többet ajánlottak, mint amennyit a szállodában keresett.

Csütörtök este még mindig semmi híre nem volt az állás felől. A hét végéig értesítjük – idézte az utálatos Andy szavait magában. Ahogy teltek a napok, ez az Andy White egyre kiállhatatlanabbként tűnt fel az emlékeiben. Igazából nem tett, vagy mondott olyat, ami miatt ekkora ellenszenvvel kellene rá gondolnia, de valami miatt mégis visszataszítónak találta. Igaz ebben az is szerepet játszhatott, hogy a gazdag és a híres embereket teljesen elutasította. Azt gondolta, hogy mindegyik gonosz, embertelen, beképzelt, lenéznek mindenkit, különbnek tartják magukat bárkinél, nem keverednek átlagemberekkel. Most mégis éppen arra készül, hogy egy ilyen embernek dolgozzon. Talán jobb lesz, ha mégsem kapja meg az állást, és marad a már jól megszokott szállodában.

Elmélyült eszmefuttatását, melyet a gazdagok utálatosságáról folytatott magában a telefonja hangos csengőhangja szakította meg. Az állásközvetítő számát írta ki. Idegesen nyomta meg a zöld gombot és szólt bele:

• Elizabet Crony, tessék?
• Öné az állás Ludlow-ban, január 2-án reggel 8-ra legyen ott és vegye fel a munkát. A szerződését is akkor írhatja alá.
• Köszönöm szépen!
• Én örülök, hogy sikerült egy megfelelő embert találnom. Sok sikert! Viszont hallásra!
• Viszont hallásra! – bontotta Lizi a vonalat.

Nos, úgy látszik most megtapasztalhatom, igazam volt e, a gazdag és híres emberekkel kapcsolatban.

 

2. fejezet

 

2013. január 1-jén este 7 óra 35 perckor szállt le a vonatról a ludlowi állomáson. Marci – a taxisofőr – már várta.

• Szia! Örülök, hogy látlak – mondta mosolygósan, és ölelte meg Lizit. Elvette a csomagjait, és berakta az autó hátuljába.
• Én is nagyon örülök!
• Jól vagy? – kérdezte Marci, mert látta Lizi nagyon fancsali képet vág.
•  Csak ideges vagyok a holnapi kezdés miatt.
• Jajj, ne idegeskedj, minden rendben lesz! – nyugtatta Marci.
• Köszönöm még egyszer a segítségedet, nem is tudom, hogy fogom neked mindezt megköszönni?!
• Majd megtaláljuk a módját – kacsintott Lizire a fiú.

Beültek a taxiba, és Marci a lakásába vitte, ahol a barátaival lakott együtt. Mivel reggel 8-kor kell munkára jelentkeznie, így muszáj volt megszállnia valahol. Marci felajánlotta, hogy alhat nála és a fuvarozás kérdése sem probléma. Nagyon hálás volt, amiért a fiú ilyen segítőkész, és tudta jó barátok lesznek.

Mikor megérkeztek kivették a csomagtartóból a bőröndöket és bementek a 3 szobás, hangulatos kis lakásba. Megismerkedett a lakótársaival, akik szintén magyarok voltak.

A bemutatkozás után sokáig beszélgettek. Az anyanyelvén kimondott és hallott szavak, mondatok enyhítették a folyton gyötrő honvágyát. Lodonban is eljárt magyar találkozókra, amit internet segítségével szerveztek azok, akik már évek óta kint éltek. Nem is gondolta, hogy a magyarok így összetartanak külföldön.

Már éjfél felé járt, mikor visszavonultak aludni. Marci kiköltözött a nappaliba a kanapéra, átadva a szobáját Lizinek, ő hiába tiltakozott.

Reggel korán kelt, mivel időben szeretett volna odaérni, hogy 8 órára a csomagjait is le tudja pakolni. Természetesen Marci szállította el a villához.

Mikor megérkeztek Lizi megnyomta a kapucsengőt. Nem is szólt bele senki, csak nyílt a kapu. Marci behajtott az udvarra és a főbejárat előtt állt meg, kivette a csomagokat az autóból majd elbúcsúztak.

 

Lizi ott állt a főbejárat előtt, a lába mellett a csomagokkal. A szeme ismét a kopogtatóra tévedt, ami előző alkalommal is nagyon tetszett neki, és ahogy akkor most is ezt használta a csengő helyett.

Néhány perc múlva Andy White dugta ki fejét az ajtón.

• Gyere be! – mondta nagyobbra nyitva az ajtót.
• Jó reggelt! – köszönt Lizi, és arra gondolt, hogy ez a White most is ugyan olyan utálatos, mint elsőre volt.

Majd megfogta a csomagjait és becipelte a házba.

• Menj, pakolj le, 9-kor várunk a dolgozóban.
• Ok! – mondta, és elindult a szobája felé.

Amikor bement a szobájába, letette a bőröndöket és leült az ágyra. Furcsa érzés fogta el. Az elkövetkezendő hónapokban, vagy lehet években ez a kis szoba lesz az otthona. Alaposan szemügyre vitt mindent.

A falakat olívazöldre, a plafont fehérre festették. Az ágy, amin ült fehérre festett kovácsoltvasból készült. Szép fehér ágyterítővel volt leterítve, és három darab, színben a falhoz passzoló díszpárnát helyeztek el rajta. Az ágy mindkét oldalára fehér éjjeli szekrény került, melyeken antik jellegű éjjeli lámpák díszelegtek. A fal mellett egy nagy, ugyan csak fehér, háromajtós szekrény állt. Volt még a sötét fapadlón egy tört fehér színű szőnyeg. Igazán szép volt az összhatás, Lizinek nagyon tetszett.

Felállt és kinyitotta a szekrényajtót. Volt benne akasztós és polcos rész is, elég nagy ahhoz, hogy a ruhái beleférjenek. Nem volt nagy ruhatára, mert úgy gondolta nem tudhatja hová veti a sors, és csak annyi ruhája volt, amit magával tudott néhány bőröndben és táskában vinni.

Az egyik bőröndjéből gyorsan ki is pakolt, de már másra nem volt ideje.

Magához vette a laptopját és elment szemügyre venni a konyhát. Kíváncsi volt, megvan-e minden felszerelés, ami a főzéshez kell. Ahogy szétnézett látta, hogy nem feledkeztek meg semmiről.

Az órájára pillantva látta, hogy három perc múlva kilenc, így elindult a dolgozó felé. Bekopogott és választ sem várva belépett. Megkönnyebbülésére White nem volt ott, csak Ewan. Most az íróasztal mögött ült, nem a kanapén, mint az első találkozásukkor. Míg a bemutatkozáskor nagyon elegánsan volt felöltözve, most sokkal lazábban. Egy egyszerű kék póló volt rajta, ami kiemelte zöldes szemeit. Kicsit borostás volt, a szakálla ugyan olyan világosbarna színű, mint a haja. Arcvonásai fiatalosak voltak, de egyben férfiasak is. Még a székben ülve is látszott, hogy legalább 185 cm magas. A laza öltözete sokkal emberibbé tette, nem úgy nézett ki, mint aki épp most lépett le a címlapról és teljességgel megközelíthetetlen.

• Jó napot! – köszönt.
• Tegeződjünk, ha nem probléma. Szia! – nézett Lizire a férfi.
• Rendben, akkor neked is szia! – mosolygott Lizi.
• Gyere ülj le – kínálta a széket ami az íróasztal előtt állt. A szerződésed itt van, írd alá – ezzel odanyújtotta a papírlapokat és egy tollat tett az asztalra.

Lizi leült, elvette a felé nyújtott szerződést, átfutotta és mindent rendben lévőnek talált, így aláírta. Majd bekapcsolta a laptopját, amin Ewan láthatón meglepődött. Azért vitte magával, mert összeirt néhány kérdést, amit tisztázni akart a munkával kapcsolatosan.

• Elolvastam a munkaköri leírásomat, amit a múltkor adtál, mondhatom igen részletes volt, de ennek ellenére is lenne néhány kérdésem.
• Tessék, csak tedd fel.
• Elsősorban a munkaruha. Nem tudom milyen formaruhára gondoltál, csak bízom benne, hogy nem kiskötényre meg miniszoknyára, mert az csak a tv-ben működik, hogy egy tollseprűvel sétálgat az ember és minden tiszta. Ahhoz, hogy egy ekkora ház rendben legyen, kemény fizikai munkát kell végezni, és nem mindegy miben vagyunk egész nap.
• Nyugi, nem kell szoknyácskában lenned – nevetett Ewan.
• Én arra gondoltam, hogy lehetnénk fekete kényelmes nadrágban, és fehér hosszított pólóban. Természetesen, ha nagyobb vendégség lesz, akkor a felszolgáláshoz megfelelően felöltözünk – a laptopját Ewan felé fordította, és megmutatta a ruhakombinációkat.
• Ez így rendben lesz – bólintott a férfi.
• Azt írtátok, a személyzet másik tagját nekem kell kiválasztanom. Én kerestem is valakit, és ha nem gond ő már holnap jönne is.

Ewan csak bólintott.

• Minden hétre előre meg fogom tervezni az étlapot, ha lenne rá lehetőség jó lenne, ha jóváhagynád. Amiről még nem esett szó, hogy hány órakor legyenek az étkezések?
• Körülbelül reggeli 9, ebéd 2, vacsora 7 óra, de adok egy mobilt, amin tudunk sms-ezni, akár a házon belül is és tudjuk egyeztetni, mikorra készülj el.

Lizi döbbenten vette át a telefont, valahogy az eszébe sem jutott, hogy sms-ben kell majd megkérdeznie hányra legyen kész az ebéd, de ez a XXI. század –mosolyodott el magában.

• Ha nagyobb vendégség lesz, arról előre legalább három-négy nappal tudnom kell, hogy mindent megfelelően elő tudjak készíteni, persze ha hírtelen alakul úgy, hogy nagyobb társaság jön, akkor sem lesz gond, de ha megfelelő színvonalon akarunk vendégül látni, idő kell az előkészületekhez.

Ewan ismét csak bólintott. Lizi még rákérdezett néhány apróságra, megmutatta a hétre tervezett étlapot. Megkapta a bankkártyát, amivel a beszerzéseket tudta intézni - természetesen rendszeresen el kell majd a költségekkel számolnia – és a slusszkulcsot is odaadta Ewan az autóhoz, amit használhat.

Ezzel felállt, további szép napot kívánt és kiment. A konyhába sietett, benézett a hűtőbe, hogy lássa, milyen élelmiszerek találhatóak, és mi az, amit vásárolnia kell. Már volt egy listája, amit az étlap összeállításakor készített, de még néhány dologgal kiegészítette és elindult bevásárolni.

A garázsban egy egyterű Opel Zafira várta. Nem igazán szeretett vezetni, ilyen nagy autót még soha nem is próbált, de tudta, hogy muszáj hozzászoknia. Idegesen indította be és hajtott ki az útra. Meglepetésére kellemes volt vezetni ezt az autót. Mielőtt elindult megnézte a térképen hol talál nagyobb bevásárló központot. Az volt a terve, hogy még a héten felfedezi, hol lehet a legjobb minőségű termékeket megvenni, hol van a piac, de most sietnie kellett, mert ebédet kell főznie két óráig.

Szerencsére hamar megtalálta az üzletet, gyorsan bevásárolt, bepakolt az autóba és már indult is vissza. Mára könnyebben elkészíthető ebédet tervezett, mert tudta nem lesz sok ideje a főzésre. Megterítette az étkezőben az asztalt és kettő előtt néhány perccel felrakta az ételt is. Nem tudta mit csináljon, ha nem jelenik meg kettőkor Ewan elhűl az ebéd, ha ír neki egy sms-t hogy figyelmeztesse, lehet azzal zavarná. Kettő múlt öt perccel, Ewan sehol. Nem várt tovább, fogta a telefont és bepötyögte:

„ Ebéd tálalva, jó étvágyat hozzá!”

Legnagyobb meglepetésére választ kapott:

„Azonnal megyek, köszönöm szépen!”

Már azon is meglepődött, hogy Ewan maga intézte az ő felvételét, és foglalkozott az apró-cseprő kérdéseivel, de hogy veszi a fáradtságot és visszaír?!

Néhány perc múlva mozgolódást hallott az étkezőből. Ő is leült a konyhában és megebédelt. Elpakolt maga után, és mikor úgy gondolta már a férfi is befejezhette kiment az ebédlőbe és leszedte az asztalt. Bepakolt a mosogatógépbe, majd felfedezőútra indult a házban a laptopja társaságában. Feljegyezte pontosan a helyiségeket, milyen tisztítandó felületek vannak, hogy összeállíthassa a beszerzendő tisztítószerek listáját, és tervet készíthessen a takarítás menetéről.

Miután ezzel végzett, a szobájába ment, hogy befejezze a kicsomagolást. A fürdőt csak most vette igazán górcső alá. Itt is az olívazöld és a fehér színek uralkodtak. Volt benne egy fürdőkád, a szélén üvegpanellel, amit zuhanyzáskor be lehetett húzni, a sarokban egy fél fallal elválasztva állt a wc, egy mosdókagyló tükörrel, és kisszekrénnyel. Igazán pompás képet nyújtott. Elégedetten pakolta be a dolgait, remélte minden összejön, és sokáig itt maradhat.

Hat óra körül valami fura hangra lett figyelmes, amit elsőre nem is tudott azonosítani. Néhány pillanat múlva jött rá, hogy a „szolgálati” mobil hangja volt. Egy újabb sms érkezett rá:

„Két személyre kérek vacsorát. Köszi!’

Nem is tudta, hogy válaszoljon-e, vagy csak tegye a dolgát, de aztán úgy gondolta mégis válaszol, ha zavarja Ewant, majd szól.

„Rendben” – üzent vissza.

Kiment a konyhába, elkészítette a vacsorát, megterített az ebédlőben két főre annak rendje és módja szerint. Hétkor megint sehol senki, így megismétlődött a déli sms-váltás:

„ Vacsora felszolgálva, jó étvágyat hozzá!”

„ Rögtön ott vagyunk, köszönjük szépen”

Nem is rossz ez a telefon, örült Lizi. Minél kevesebbet kell személyesen érintkeznie a főnökével annál jobb. A hangokból ítélve Andy White vacsorázik itt, gondolta Lizi, és már a gondolatra is megborzongott a férfitól.

Mikor már nem hallott hangokat az étkezőből kiment és leszedte az asztalt, most hogy Andy itt volt, még inkább szeretett volna láthatatlanná válni.

A konyhát rendbe tette és elméletileg ezzel lejárt a „munkaideje”. Igaz itt ilyen nincs, mert addig kell dolgoznia, ameddig szükség van rá, de most úgy látszik a mai nap ezzel véget ért.

Bement a szobájába és átöltözött a futóruhájába. Már évek óta minden nap elment futni, az egyik legjobb sportnak tartotta. A kis MP3 lejátszóját rácsiptette a melegítője szélére, a fülhallgatót bedugta a fülébe és kiment a hátsó bejáraton – ami úgy néz ki a személyzet közlekedésére lett kialakítva. Ennek örült, hisz úgy tudott itt közlekedni, hogy nem kellett összetalálkoznia senkivel. A hátsó kijárat egy nagyon kellemes kis teraszra nyílt, ami teljesen el volt szeparálva a ház másik nagy teraszától. Úgyhogy, ha nagy ritkán kisüt a nap, itt nyugodtan tartózkodhatnak, anélkül, hogy zavarnák a ház népét. Volt egy oldalsó kijárat az udvarról az útra, amit csak most vett észre. Mivel már sötét volt, nem mert a kertben, vagy inkább erdőben - hiszen hatalmas terület húzódott a ház mögött, rengeteg fával – futni, így visszament a konyhába és az ott lévő kulcsos szekrényben próbálta megkeresni a kapuhoz tartozó kulcsot. Szerencsésen meg is találta, mert valaki nagyon precízen feliratozta az összest.

Kiment az utcára, és a város felé kezdett el futni, körülbelül 15 perc múlva fordult vissza, így meglesz a félórás futás, amit minden nap teljesíteni szokott.

Ahogy a főbejárat elé ért, a kapun éppen akkor hajtott ki White és Ewan. Látta, hogy felismerték és meg is bámulták, amit nem tudott hogyan értelmezni. Mi volt benne olyan fura? Az hogy futni látták, vagy az hogy ilyen sötétben teszi ezt, vagy nem nézték jó szemmel, hogy az utcán szaladgál?

Miután visszaért a kulcsot a helyére rakta, és elment zuhanyozni. Felvette a pizsamáját, majd leült az ágyra. Elővette a laptopját, megnézte a társasági oldalakat, ellenőrizte az e-mail fiókjait, majd felhívta Lint, azt a kínai lányt, aki holnaptól vele fog dolgozni. Még az étteremből ismeri, ahol együtt dolgoztak. Rögtön rá gondolt, mikor megtudta, hogy neki kell keresni valakit maga mellé. Szerencsére nem kellett hosszasan rábeszélni, rögtön elvállalta, és holnap reggel 7 körül itt lesz. Ezzel a főzés gondja holnaptól Liné, sóhajtott fel megkönnyebbülten Lizi.

Még csinált egy táblázatot, amin beütemezte a feladatait, hogy minden zökkenőmentesen menjen.

Mire ezzel is végzett tíz óra is elmúlt. Kikapcsolta a laptopját, bebújt a takaró alá és az első munkanapját maga mögött hagyva fáradtan elaludt.

3. fejezet

 

Lizi reggel 6.30-kor kelt fel, Lin azt ígérte 7 órára érkezik, az egyik barátja hozza el. Gyorsan megigazította az ágyat, lezuhanyozott, kiment a konyhába, felkészített egy kávét. Ekkor megszólalt a kaputelefon. Mivel videotelefon volt látta, hogy Lin az és beengedte. Kiment a főbejárat elé, hogy üdvözölhesse.

Lin kiszállt az autóból, kivette a csomagjait, majd integetett a kifelé tartó autó után.

• Szia, örülök hogy itt vagy! – ölelte meg Lint Lizi.
• Én is nagyon örülök, hogy itt lehetek – mosolygott Lin. Gyönyörű ez a ház – mondta felnézve a ház homlokzatára.
• Igen nagyon szép, és belül is legalább ennyire tetszetős. De gyere be, megmutatok mindent – ezzel megfogott ő is egy csomagot és bementek.

Először a szobáját mutatta meg, ami ugyan olyan volt, mint az övé, csak más színkombinációval. Itt a fehér szín mellet, nem az olívazöld hanem a mályva uralkodott. Ehhez a szobához is tartozott egy mosdó, ez is az ő mosdója tükörképe volt a színektől eltekintve.

Lepakolták a csomagokat, aztán Lizi kivezette Lint a konyhába. Az apró termetű lányt teljesen lenyűgözte, amit látott. Minden volt, ami egy modern konyhában csak kellhet.

• Itt álom lesz dolgozni – mondta ragyogó szemekkel. És milyen a munkaadó? – kérdezte.
• Igazból még csak kétszer láttam, de nem tűnik problémásnak. Itt az étlap, ezt állítottam össze a hétre. Ez ezután a te feladatod lesz, tudod milyen viszonyban vagyok a főzéssel – grimaszolt Lizi. A reggelit 9-re, az ebédet 2-re, a vacsorát 7-re kell elkészíteni. Ha ettől eltérés van, elvileg kapok egy sms-t.
• Sms-t?
• Igen kaptam egy mobilt, és a házon belül is ezt kell használnom. Amúgy teljesen jó ötlet, ez már tegnap kiderült. Igyunk egy kis kávét, aztán megmutatom a házat, utána el kell kezdened a reggelit. Később megnézzük a kertet, még én sem láttam, nem volt rá időm, hogy megnézzem.

Miután bejárták együtt is a házat, Lin elkészítette a reggelit, Lizi megterített. 9-kor Ewan megint nem volt sehol. Lizi nem akart írni neki, hiszen a reggeli nem fog elhűlni. Azt látta, hogy az este Whital elmentek, de fogalma sem volt mikor érkezhetett vissza, lehet, még alszik.

Végül 9.30-kor mégis úgy döntött, hogy küld egy sms-t.

„Vár a reggeli, jó étvágyat és szép napot!”

5 perc múlva válasz jött:

„Köszi, hogy szóltál, megyek”

Mikor Lizi hallotta, hogy Ewan az étkezőben van, kimentek ők is, hogy Lin bemutatkozhasson.

Lin elmondta hogy hívják, mondott még pár szót, hogy reméli ízleni fog Ewannak a főztje. Lizi megkérdezte Ewantól, hogy most alkalmas-e, hogy a szobáját és a fürdőjét kitakarítsa. Ewan csak bólintott, így kisiettek az étkezőből mindketten.

Lizi bement a férfi szobájába, ami természetesen gyönyörűen, minőségi módon volt berendezve. Igazán férfias hatást keltett, a színvilágában és a bútorok stílusában is a férfias elegancia uralkodott. Megigazította az ágyat, kinyitotta az ablakot, ami az utca felé nézett. Ez a szoba a főbejárat fölé esett, így innen tökéletesen lehetett látni, ha valaki bejött, vagy kiment a kapun.

A fürdő takarításával kezdte, aztán a szoba következett, majd lement a konyhába Linhez, aki már az ebédet főzte. Kicsit beszélgettek, aztán Lizi felhívta Marcit, és kifaggatta, hol van a piac, hol lehet a legjobb minőségű élelmiszereket venni. Marci felajánlotta, hogy elviszi Lizit, és mindent megmutat. Megegyeztek, hogy fél óra múlva érte megy.

Marci percre pontosan meg is jelent. Lizi nagyon szerette a megbízható embereket, és úgy látszik Marci éppen ilyen volt. Bejártak mindent, és Lizi igyekezett megjegyezni mi hol van, hogy legközelebb egyedül is eltaláljon mindenhová. Még arra is megkérte Marcit, mutassa meg neki, hol van a könyvtár. Két óra elmúlt mire visszaértek, Lizi rögtön a konyhába ment.

• Rendben ment az ebéd? – kérdezte Lint.
• Igen persze nem volt gond, ízlett neki.
• Ok, örülök. Remélem minden szépen fog működni.
• Gyere együnk mi is – invitálta Lin.

Megebédeltek, majd Lizi folytatta a takarítást az előző este megírt ütemterve alapján.

Teltek a napok, a hetek, a hónapok. Lizi nagyon megszeretett itt lenni, szépen mentek a dolgok, nem volt semmi probléma. Különösebben nagy partit eddig még nem rendeztek a házban. Néhány ember jött-ment, de semmi különös. Volt, hogy Ewan 2-3 napra elutazott valahová, de hosszabb időre nem.

Szépen kitavaszodott, zöldellt minden. A gondnok – akit időközben felvettek – gyönyörűvé tett mindent a ház körül. Egy nagyon színpatikus, 50 év körüli spanyol származású férfi volt, Jacobonak hívták. Ő nem lakott a házban, mivel már évek óta a városban élt, csak reggel jött és este ment. Sokat beszélgettek, Jacobo imádta a természetet, Lizi szerette hallgatni a történeteit.

 

Mikor Lizi bejárta a házhoz tartozó birtokot kiderült, hogy volt egy hatalmas tó nem messze a háztól. A terület végét pedig egy folyó jelezte. Minden nap - még esős időben is - erre jött futni, megkerülte a tavat, elfutott a folyóig. Sokszor időzött egy kicsit a folyóparton, gyönyörködött a látványban és utána indult vissza.

Vásárolt magának egy biciklit, és szabadidejében bejárta az egész környéket. Ha nem volt sok vásárolni valója, a piacraa is biciklivel ment. Rengeteg fotót készített. Volt egy egész komoly fényképezőgépe, még akkor vette mikor Londonba került. Soha nem tanult fényképészetet, de imádott képeket készíteni. Igaz nagy részét a gépén tárolta, de azért néhányat előhívatott és berakta egy albumba pár szót írt alá, hol fényképezte, mikor, milyen hangulatban volt, mikor a kép készült. A szüleinek is sok képet küldött, de ők nem szerették, ha csak a táj, vagy egy fa, egy épület látszott, az szerették, ha ő is rajta volt, legalább így láthatták, mert nagyon ritkán tudott hazautazni.

A könyvtárba is rendszeresen eljárt. Többnyire úti könyveket olvasgatott, nem mintha ezeket az információkat nem találta volna meg az interneten, de a könyvtárban lenni és nézegetni a könyveket, hallgatni, ahogy az emberek csak suttogva beszéltek, hogy ne zavarjanak másokat tökéletesen megnyugtatta.

Egy dolog volt ami - pontosabban aki - zavarta Lizit, az pedig nem más mint Andy White.

Sokat tartózkodott a házban, és már a jelenléte is egyenesen irritálta. A hangja, az ahogy hozzá szólt – mert mindig talált valami okot, hogy megszólítsa – rossz érzéseket keltett benne, de próbált nem foglalkozni vele.

Egyik éjszaka Lizi arra ébredt, hogy valaki kopog az ajtaján. Megnézte a telefonját hajnali 2 óra volt. Kinyitott az ajtót és Ewan állt ott.

• Bocsi, hogy ilyenkor zavarlak, de két barátomat haza kellene vinni – suttogta Ewan Lizinek.
• Ilyenkor?! – csodálkozott Lizi. Nem értette, miért nem hívnak taxit, vagy alszanak itt, vagy miért nem viszi őket Ewan haza. Egy pillanat múlva arra rájött, hogy Ewan azért nem viszi el őket, mert ivott, érezte a leheletén.
• Igen, sajnálom! – kért elnézést Ewan.
• Miért nem alszanak itt, vagy mennek taxival? – szaladt ki a száján, de már meg is bánta, amit mondott, hiszen a főnökével beszél, és tudta meg kell tennie, amit kér. Így gyorsan hozzátette:
• Természetesen azonnal öltözök, tíz perc múlva indulhatunk.

Ezzel bezárta a szobája ajtaját Ewan orra előtt, gyorsan levette a pizsamáját – csak most esett le neki, hogy eddig a kis micimackós pamutpizsamájában ácsorogott előtte – és belebújt egy farmerbe, egy pólóba, felvette egy pulcsit és felhúzta az egyik magas sarkúját. Fogta az Opel slusszkulcsát és indult is a garázsba.

Mikor odaért Ewan ott állt a saját autója mellett, és intett neki, hogy menjen oda. Kinyitott a vezető felőli ülést, Lizi beült. A hátsó ülésen ott volt Ewan két vendége, akit haza kellett fuvaroznia. Ewan beült mellé az anyósülésre, és a kezébe nyomta a kulcsot.

• Indulhatunk! Majd én mondom, merre kell menni – nézett Lizire.

Indított és kihajtott az útra, ahol balra fordult Ewan utasításainak megfelelően. A hátsó ülésen ülő fiúknak nagyon jó kedvük volt, egész úton hangoskodta, nevettek, mindenféle ökörségeket beszéltek. Biztos ez az oka, hogy nem akarta Ewan, hogy valaki meglássa őket ilyen állapotban, Lizit meg úgy is köti a titoktartási kötelezettség.

Talán ezek a fickók is valami hírességek, csak én nem ismerem fel őket, kuncogott magában.

Egész úton meg sem szólalt, csak ment amerre Ewan mondta neki.

Autóztak már vagy másfél órája, mikor a férfi szólt, hogy a következő házhoz parkoljon le.

Ewan a barátait betámogatta a házba, utána visszaült az autóba és kérte Lizit forduljanak meg, és indulhatnak is vissza.

• Szinte nem látlak soha a házban, csak azt látom minden a helyén, minden tiszta – szólalt meg Ewan.
• Akkor jól végzem a munkámat, ez a lényege, hogy láthatatlan legyek – válaszolt Lizi.
• Ebben tényleg profi vagy – nevetett Ewan.
• Köszönöm – nevetett ő is.
• Megszoktad itt?
• Igen – válaszolta szűkszavúan, nem akart beszélgetni Ewannal, neki jó volt így, hogy szinte soha nem beszéltek, csak amit muszáj, azt is inkább sms-ben.
• Honnan is jöttél? – érdeklődött a férfi.
• Magyarországról. Közép-Európa – tette hozzá Ewan értetlen képét látva.
• Hiányzik?
• Nagyon!
• Te tényleg nem ismertél? – váltott témát a férfi.
• Bocs, de nem, és szerintem ennek köszönhetem a munkámat, hiszen te is tudsz erről, ami azt jelenti, hogy a munkaközvetítős csaj elmondta, és biztos úgy gondoltad nem foglak a rajongásommal az őrületbe kergetni, ugye?! – nézett kérdőn a férfira.
• Nem ez volt az elsődleges szempont mikor téged választottalak. Nem vagy mozi rajongó?
• Nem igazán, nem sok időm van a filmekre.
• Hová szoktál biciklizni? – váltott ismét témát Ewan.
• Kirándulni járok.
• Igazi természetkedvelő vagy?
• Nem csak a természetbe kirándulok.

Nem folytatta a mondatot. Ewan kérdőn nézett rá és várta a folytatást. Lizi azonban nem szólalt meg, olyan furának érezte, hogy ennyi mindent akar tudni róla. Biztos az ital oldotta meg a nyelvét – gondolta.

Egy idő után Ewan rákérdezett:

• Hová még?
• Könyvtár, múzeumok, kiállítások, és mindenhová, ami a környéken felfedezhető.
• Hm – dünnyögött erre Ewan.

Na, mit mondhattam, ami nem tetszik neki, gondolkodott Lizi.

• Hogy kerültél Angliába?

Vajon tényleg érdekli, vagy csak unatkozik? De már ha kérdez, válaszolnom kell, pedig inkább lennék csendben - bosszankodott.

• Nem egyszerű otthon az élet, úgy gondoltam összekötöm a kellemeset a hasznossal, keresek egy kis pénzt, és világot is látok.
• Miért pont Anglia?
• Ez a lehetőség adódott.
• Mióta vagy itt?

Ennek nem fogynak el a kérdései? – mérgelődött magában.

• Több mint három éve.
• És szeretsz itt lenni?
• Nehezen szoktam meg, a napsütés és a meleg hiányzik a legjobban, de már nem zavar a sok eső. Sőt, megtanultam az esőben is meglátni a szépséget – ó a francba, miért mondok én ilyeneket, nekem is megeredt a nyelvem, pedig én nem is ittam, elég lett volna neki egy kurta igen is - dühöngött hangtalanul.
• Na, ezt a szépséget nekem is meg kell mutatnod – kacagott fennhangon Ewan.

Lizi erre nem mondott semmit, csak mérgesen a férfira nézett, amiért kinevette, hiszen nem mondott semmi olyat, ami okot adott volna rá. És az a gúnyos hangsúly, amit kihallott a szavaiból felforralták a vérét. Tudta nem kellett volna ilyen sokat beszélnie.

Nem fogok többet hozzá szólni, határozta el magában.

Szerencséjére Ewan nem is erőltette tovább a beszélgetést, az út hátralévő részét csendben tették meg.

Mikor Lizi leállította a motort a garázsban, kint már pirkadt. Kipattant az autóból, a slusszkulcsot Ewan kezébe nyomta és beszaladt a házba, már csak a háta mögül hallotta, ahogy a férfi megköszöni a fuvart.

A szobájába ment, de már nem feküdt le, mivel úgyis nemsokára kelnie kellett volna. Így inkább bekapcsolta a laptopját és a fényképeket rendezgette, különösen azokat, amelyiken esett az eső.

 

 

 

 

 

 

4. fejezet

 

Lizi 7 órakor még feküdt az ágyán abban a ruhában, amit az éjszaka kapott magára mikor Everard bekopogott hozzá azzal, hogy sofőrködnie kell. A Celtic Women gyönyörű zenéjét hallgatta, és arról ábrándozott, hogy egyszer elmegy valamelyik koncertjükre. Látta egy lemezbemutatójuk felvételét, amit Írországban a Slane kastélyban rögzítettek. A zene, az énekesnők hangja, a ruhájuk, a háttér, a fények teljesen ámulatba ejtették. Azóta is arról álmodozik, hogy egyszer megnézheti egy előadásukat ezen a helyszínen. A bankszámláján különített el annyi pénzt, ha bármikor megtudja, hogy ismét ott koncerteznek a világ bármelyik részén lesz éppen, el tudjon menni. Rendszeresen figyeli a honlapjukat, és várja, hogy felbukkanjon a kastély neve rajta. Megnézhetné őket máshol is, de a felvétel a kastély udvarán akkor hatást gyakorolt rá, hogy ott szeretné őket először élőben látni.

Még 10 percet pihent, aztán kiment a fürdőbe, lezuhanyozott és felvette a munkaruháját, egy fekete lábszárközépig érő pamut testnadrágot, és egy lila pólót, aminek az alja hosszú volt, de ez is szorosan a testéhez simult. Lapos hasa, izmos feneke és lábai nagyon kihívóan mutattak ebben a szerelésben, de ő ezt nem vette észre, hisz ezt egy egyszerű munkaruhának tartotta. Még fogat mosott, megigazította nedves kézzel a haját – soha nem fésülte ki reggelente, mert ha megtette a göndör hajszálak ezer felé meredeztek, és úgy nézett ki, mint az oroszlán sörénye – beágyazott és kivonult a konyhába. Lin már ott volt és a reggelit készített elő.

• Szia! – köszönt neki.
• Jó reggelt! – üdvözölte Lin is.
• Nem biztos, hogy Ewan fog reggelizni, majdnem reggel feküdt le, nem hiszem, hogy fel fog kelni.
• Honnan tudod?
• Hát az éjszaka bekopogott hozzám és …
• Hú, és együtt töltöttétek az éjszakát, és milyen az ágyban, még mindig a szobádban van, jó teste van?
• Jajjjjjjjjjj, ne kombinálj már – nevetett Lizi. Dehogy van az ágyamban, ez a legutolsó amit szeretnék.

Erre a szóra megjelent Ewan  álmos szemekkel. Lizi érezte, hogy elpirul, nem tudta meghallotta-e a beszélgetést, csak bízott benne, hogy nem.

• Sziasztok! – szólalt meg fáradt hangon. Van egy kis kávé?
• Igen persze – válaszolt Lin, és már ki is töltötte.
• Lizi sajnálom az éjszakát, nyugodta menj vissza és pihenj, ne dolgozz ma.
• Köszönöm, de nem vagyok fáradt.

Lin csak járatta a szemét kettőjük között, és próbált valamit megtudni arról, mi is történhetett az éjszaka.

• Akkor is vegyél ki egy szabadnapot, nem várhatom el, hogy éjjel nappal a rendelkezésemre állj. Ígérem nem lesz ilyen többet.
• Nem probléma, csak nyugodtan szólj máskor is! A szabadnapot köszönöm, majd kiveszem, ha szükségem lesz rá.
• Rendben, ja és nem kérek reggelit, el kell mennem, ebédre jövök csak vissza. Holnap elutazom 6 hétre, míg távol vagyok vigyázztakok a házra – mosolygott.
• Segítsek becsomagolni? – kérdezte Lizi.
• Nem köszönöm – válaszolta rögtön Ewan, és kisietett a konyhából.
• Ö, de mégis – jött vissza néhány pillanat múlva. Ebéd után összecsomagolunk – és ismét eltűnt.
• Jajj, mondd már mi történt az éjszaka, meg mi ez az összecsomagolunk? – érdeklődött hevesen Lin.
• Az éjszaka annyi volt, hogy megkért vigyem haza két barátját, akik totál részegre itták magukat, és nem akarta, hogy taxival menjenek, hogy ne lássák ilyen állapotban őket. Biztos ők is valami hírességek. Az összecsomagolunkkal meg nem értem mi a bajod.
• Nem utasít, hogy csomagolj össze, hanem azt mondja, összecsomagoltok együtt.
• Majd mondja, melyik ruháját tegyem el, én nem dönthetek helyette, mit vigyen magával.

Lin még mindig furán nézett rá, Lizi nem értette miért, de nem is nagyon foglalkozott vele, ivott ő is egy kis kávét, aztán felment Ewan szobájába. Bement a gardróbba és nézte mik is kellhetnek 6 hétre, de eszébe jutott, hogy nem is tudja hová megy, és ott milyen az időjárás. Inkább lement a mosókonyhába betett egy adag ruhát a mosógépbe és kivasalt. Még vasalás közben, mikor a mosógép lejárt a ruhákat kiteregette a terasz fedett részére.

Mire végzett a vasalással 12 óra is elmúlt, és most érezte a fáradtságot, amit a kevés alvás okozott. Kint esett az eső, de mégis kiment, hogy szívjon egy kis friss levegőt, abban bízva, hogy ettől elmúlik a fáradtsága. A tavaszi eső illata nagyon kellemes volt, az sem zavarta, hogy a pólója és a haja nedves lett. Míg a hátsó teraszon álldogált a szemerkélő esőben eszébe jutott az éjszakai beszélgetése Ewannal. Ez volt az első eset, hogy beszélgettek a 4 hónap alatt, mióta itt dolgozott. Kíváncsi volt, hogy akkor is beszélgetett volna vele, ha nem iszik, vagy tényleg csak az ital oldotta meg a nyelvét?

• Csodálod az eső szépségét? – szólalt meg mögötte egy férfihang, amitől annyira megijedt, hogy megcsuklottak a térdei, és majdnem elesett, de ekkor egy kéz megragadta a derekánál, és nem engedte, hogy ez történjen.
• Bocsánat, nem akartalak megijeszteni – mondta Ewan.

Lizi zavartan csúszott ki a férfi kezei közül.

• Miben segíthetek? – kérdezte még mindig zavartan.
• Csak arra gondoltam, hogy megejthetnénk a csomagolást.
• Igen persze, azonnal megyek – ezzel bement a házba fel egyenesen Ewan szobájába, a férfi pedig követte.
• Hová utazol? – kérdezte.
• Ausztráliába.
• Gondolom ott meleg van, akkor többnyire rövid dolgokra lesz szükséged.
• Igen – mosolygott Ewan.
• Forgatásra mész?
• Igen.
• Kellene egy papír meg egy toll, hogy összeírjuk, miket kell elpakolni.

A férfi kiment és egy perc múlva tollal és papírral a kezében jelent meg, amit odanyújtott Lizinek. Ő elvette, leült a földre, egy cipős dobozt húzott maga elé, rátette a lapot és elkezdett írni. Mindent összeírt, amiről gondolta, hogy szüksége lehet Ewannak a 6 hét alatt.

• Szállodában fogsz megszállni? – kérdezte Ewantól, aki még mindig ott állt az ajtóban és őt nézte, de ő csak az irományát tanulmányozta.
• Igen.
• Akkor szerintem mindent összeírtam, amire szükséged lehet. Tessék – felállt és a kezébe nyomta a teleírt lapot.

Ewan átolvasta és megelégedéssel nézett Lizire.

• Azt hiszem semmit sem hagytál ki.
• Akkor elkezdhetünk pakolni. Melyik bőröndödet akarod vinni?

Ewan elővett egy nagy fekete bőröndöt, meg egy sporttáskát. Lizi közben kivette a ruhákat, amiket ő gondolt és megmutatta. Ewan néhány ruhadarabot visszatett, hogy azokat nem szereti, vett ki helyettük másikat. Lizi mindent szépen bebakolt a táskákba, a listáról kihúzta amiket már elrakott.

• Miért nem használod a szárítógépet? – szólalt meg a férfi.
• Sokkal illatosabb és puhább a ruha, nézd!

Ezzel az egyik pólót, amit épp az előbb tett be a bőröndbe kivette és Ewan orrához tartotta, miután az megszagolta Liz a férfi arcához is hozzásimította az anyagot. Erre Ewan megfogta Lizi kezét, és még szorosabban húzta azt arcához. Lizi ijedten kapta vissza a kezét, gyorsan összehajtotta a pólót és visszarakta.

• Azt hittem valami új öblítőt használsz, attól ilyenek a ruháim.
• A természet igazi illatát és puhaságát semmi nem adhatja vissza – mosolygott Lizi a férfira, majd bezárta a bőröndöt. Kész vagyunk, és szerintem az ebéd is kész – nézett az órájára.
• Köszönöm a segítségedet, és lenne itt még valami. Míg távol vagyok, neked kellene a postát elhozni és bontani. Ha fontos szkennerd be és küldd el légy szíves.
• Rendben – mondta Lizi aztán a férfit magára hagyva lement a konyhába.

 

 

5. fejezet

 

Ewan reggel elment, 6 hétig nem fogják látni. Ami azt jelenti, alig lesz munkájuk, viszont a fizetést ugyan úgy kapják. Ettől jobb munkahelyet nem is találhattak volna, örvendeztek Linnel együtt. Gyakorlatilag csak saját magukról kell gondoskodniuk, az utolsó héten ráérnek áttakarítani a házat. Lizinek annyi dolga lesz, hogy a postát elhozza minden nap, átnézze és ha szükséges elküldje.

Az első nap mikor a borítékokat bontotta amin, az Everard Ewan név állt, kicsit furán érzete magát. Olyan, mintha belelátna a legtitkosabb magánéletébe. Bár nem gondolta, hogy különösebb dolgokat tartalmazna a posta, hiszen ma már mindent e-mailben, és telefonon intéz mindenki, de mégis érdekes volt a leveleket elolvasni.

Nagy része rajongói levél volt. Ezeket olvasás után csoportosítani kezdte, maga sem tudta miért, de külön kupacba rakta azokat a leveleket, amik nem voltak szimpatikusak neki, és külön azokat, amikről úgy gondolta Ewannak válaszolnia kéne. Fogalma sem volt, szokott-e rajongói levelekre visszaírni, de arra a néhányra, amit félre tett jó lenne, ha válaszolna.

Volt még a levelek között közüzemi számla - milyen emberi, nekik is kell számlákat fizetni – gondolkodott el Lizi. Aztán volt még egy megkeresés egy alapítványtól, akik segítséget kértek. Nem tudta szokott-e Ewan adakozni, de úgy gondolta ezt elküldi neki.

Beszkennerte a levelet, egy e-mailben elküldte, ezzel a szöveggel:

„Szia!

Itt egy adománykérő levél. A jövőben küldjem az ilyeneket?

Jött még néhány közüzemi számla. Kifizessem?

Jó munkát!

Elizabet”

Este nézte meg ismét a postafiókját és ott várta Ewantól a válasz:

„Szia!

Igen, küldd máskor is a hasonló leveleket, és igen fizesd ki a számlákat!

Köszi szépen!

Everard!”

Lizi elolvasta, és most tudatosult benne, hogy Everardot magában mindig a vezetéknevén hívja. Pedig milyen szép név az Everard. Vajon ez az igazi neve, vagy egy felvett művésznév. Everard Ewan, ízlelgette a szavakat. Túl jól csengő név, ezért arra a következtetésre jutott inkább felvett név lehet. De miért is érdekli őt, miféle nevet hord a főnöke, fizesse ki a bérét, ne akadékoskodjon vele – korholta magát. Lecsapta a laptopja tetejét, átöltözött és elment futni. Imádta, teljesen ki tudta szellőztetni ilyenkor a fejét, felfrissült a mozgástól.

Másnap délelőtt ismét elment a postára a levelekért, de mielőtt felbontotta volna kiment a kertbe és vitte a fényképező gépét is. Nagyon szép idő volt, hétágra sütött a nap. Rengeteg virág nyílt most egyszerre, ami káprázatos képet mutatott. Készített néhány fotót, gyönyörködött még egy kicsit aztán kiült a teraszra és elkezdte a postát bontani.

Hasonló tartalmú levelek voltak, mint tegnap. Ismét csoportosította őket, és volt két levél, amit úgy gondolt elküld. Ezeket is beszkennerte, és a fényképezőgépéről is felrakta a számítógépre a képeket. Majd írt Everardnak:

„Szia!

Két levelet mellékeltem.

Legalább olyan szép napot kívánok neked, mint amilyen az enyém ma!

Elizabet!”

Rányomott a küldés gombra, és az üzenet már el is ment, de ebben a pillanatban jött rá, hogy nem jó mellékletet csatolt. Az egyik levél helyett az egyik képet mellékelte, amit az imént készített a kertben.

Gyorsan írt egy másik üzenetet:

„Bocsi a virág nem neked szól, itt van a másik levél!”

Ehhez már valóban a levél került csatolmányként.

Még a teraszon maradt, és élvezete a napsütést. Nemsokára Lin is kiült mellé.

• Mit csináljunk? – kérdezte Lizitől.
• Menjünk és sétáljuk körbe a birtokot. Isteni idő van, ne gubbasszunk a házban.
• Rendben – lelkesedet Lin is.

Készítettek maguknak egy kis harapnivalót, innivalót és körbejártak mindent. Lizi rengeteg képet készített. Már alkonyodott mire visszaértek, Lizi még elment szokás szerint futni. Zuhanyozás után még ránézett az e-mailjeire és látta, hogy Everardtól üzenete jött:

„Ó, de sajnálom, hogy ez a virág nem nekem szól, pedig nagyon szép, és elmondanád mitől olyan szép a napod?

Everard”

Lizi gondolkodás nélkül írta a választ:

„A virág igazából téged illet, hiszen a te kertedben nyílik!

A napom éppen ettől a virágtól lett szép. Attól, hogy láthattam, hogy növekszik, hogyan bontja ki csodálatos szirmait, és érezhettem milyen az illata!

Lizi”

Mikor elküldte a választ, akkor gondolkodott, hogy talán nem kellett volna. Távolságtartónak és láthatatlannak kéne lennie több okból is. Először is Everard a munkaadója – ami magában is nyomós ok – a másik pedig, hogy egy felkapott gazdag híresség, éppen az a fajta, akit soha ki nem állhatott. Elhatározta, hogy ez az üzenetváltás volt részéről az utolsó, ami nem szorosan a kötelességéről szól. Mi köze hozzá mitől van szép napja?! Igaz, ebben is ő a hibás, ő írta neki, hogy szép napja van. Ezzel az elhatározását még jobban megerősítette magában, csak hivatalos hangnemet üt meg ezután.

Következő nap nem volt semmi a postában, az azt követő napon sem és az azt követőn sem.

Így nem volt szükség arra sem, hogy üzeneteket küldözgessen. A napjait többnyire Linnel töltötte. Kirándultak a környéken, átmentek a szomszéd városokba is. Esténként Marciéknál vendégeskedtek, akikkel az elmúlt időszakban jó barátságba kerültek. Lizi úgy látta, hogy Marci és Lin között kialakulóban van valami. Nagyon örült neki, hisz mindketten nagyon rendes emberek, és megérdemlik, hogy megtalálják a boldogságot.

Lizi szorgalmasan bontogatta a postát, és talált egy rajongói levelet, amit egy fiatal lány írt.

„Tisztelt Művészúr!

Köszönetet szeretnék mondani Önnek!

Megnéztem az Ébredés című filmet, amelyben az Ön alakítása óriási hatással volt rám. Megváltoztatta az életem! Rájöttem, nem élhetek úgy, ahogy eddig. Nem bánthatom többet a családomat a viselkedésemmel, azokat az embereket, akik szeretnek engem és jót akarnak nekem.

Ezt a felismerést csakis Önnek köszönhetem!

Nem tudom ez a levél eljut-e Önhöz, de ha mégis szeretném, ha tudná, hogy a munkája megmentett egy életet, sőt egy egész családot!!!

Tudom nagyon elfoglalt, és rengeteg levelet kap, de ha írna nekem pár szót, még több erőt adna, hogy folytassam azt az utat, amelyre az Ön segítségével léptem!

Gratulálok a munkásságához és még egyszer KÖSZÖNÖM!”

Nem gondolkodott, miután elolvasta már küldte is Everardnak.

„Szia!

Bocsánat, hogy zavarlak, de kaptál egy levelet, amire szerintem válaszolnod kellene!

További szép napot!

Lizi”

Az üzenet elment, ő pedig ideges volt, lehet nem fog Everardnak tetszeni, hogy megmondja melyik levélre válaszoljon, de legfeljebb nem ír a lánynak, őt meg majd helyre teszi. Kibírja – gondolta magában.

Kis idő múlva üzenet érkezett a telefonjára Everardtól.

„Köszönöm, hogy elküldted, már írom is a választ, de képet nem kaptam arról, hogy most éppen milyen virág nyílik a kertemben!”

Lizi mosolygott, mikor elolvasta, már küldte is Everardnak a képet az alábbi üzenettel:

„Inkább most egy fát mutatnék, ez is a tiéd!”, és a folyóparton álló fenséges fáról küldött egy képet, amit a Linnel való sétájukkor örökített meg.

Mikor az elküld gombra kattintott, gondolt arra, hogy ez nem volt túl hivatalos, de mit tehetne, hiszen ő kérte – igaz nem kellett volna azonnal ugranom – bosszankodott saját viselkedésén.

Másnap érkezett újabb sms Everardtól.

„Hogy lehet, hogy én ezt a fát még nem láttam? Mi szép van még a kertemben?”

Válaszul Lizi a tóról küldött egy képet, amint éjszak a hold tükröződik vissza a víztükrén, és csak ennyit írt alá:

„A hold fürdőzik a tavadban”

Az üzenetek napi rendszerességgel, akár naponta többször is jöttek mentek Lizi és Everard között. Már csak egy hét volt Everard hazaérkezéséig, mikor Lizi leült a gépe elé, és megnézegette milyen leveleket váltottak egymással:

Everard:

„Ragyogóan szép a hold a tóban, és én ezt sem láttam. Mennyi szépség van ott, amiről nem is tudok?”

Lizi:

„Rengeteg, az év minden napjára jutna valami újdonság. Nézd a házad egyik ajtófélfáján ilyen gyönyörű faragás fut végig” – egy kép az egyik vendégszoba ajtajáról, amin nagyon szép megvilágításban látszik a faragás, amit Lizi is nemrég fedezett fel.

Everard:

„Én most ilyen házban lakom” – egy képet küldött amint egy aprócska lakókocsi látható.

Lizi:

„Megfordult a világ? Én egy ilyenben élek” – a házról készített képet mellékelte.

Everard:

„Tényleg szép ez a ház, különösen, ahogy te fotóztad. Mi szépség van még otthon? Kérlek ne kímélj, mutass meg mindent, amit szerinted eddig figyelembe sem vettem!”

Lizi nem is kímélte, küldte neki a fotókat mindenről, az antik bútorok legszebb részleteiről, a naplementéről, a csillagos égboltról, az esőcseppekről, ahogy végigfolynak az ablakon, a lehullott virágszirmokról, még a főbejáraton lévő kopogtatóról is.

Miután átnézte a levelezését Everarddal, arra gondolt, hogy is jutott el vele eddig, hiszen amit itt most végignézett minden volt, csak nem hivatalos, és távolságtartó. Azzal nyugtatta magát, ez csak az internet világa, hiszen távol van, és ha visszajön minden olyan lesz mielőtt elment. Nem kell hozzá szólnia, sőt még látnia sem, hisz régen is így volt, napok teltek el, úgy hogy nem is látták egymást.

Úgy döntött inkább elmegy futni, és kiveri a fejéből ezeket a kusza gondolatokat Everarddal kapcsolatban.

 

 

 

 

6. fejezet

 

Már csak egy nap van Everard érkezéséig. Lizi és Lin az egész házat kitakarította, minden rendben, érkezhet a tulajdonos. Délelőtt csörögött Lizi telefonja, látta hogy Andy White keresi. Kelletlenül vette fel a telefont.

• Tessék – szólt bele nem épp a legkedvesebb hangján.
• Andy vagyok, holnapra bulit szervezünk mire Ewan megérkezik. Körülbelül 15-17 emberre számítsatok.
• Mit szeretnél főtt kaját, vagy inkább hideget, van valami különleges kívánságod? Ital a szokásos?
• Semmi extra, csak legyen finom és sok, rátok bízom.
• Ok, ha nincs más, akkor szia! – búcsúzott el Lizi abban bízva leteheti a telefont.
• Szia!

Megkönnyebbülve nyomta le a mobilja gombját. Még így, hogy csak a hangját hallja is kirázza ettől az embertől a hideg. Nagyon jó volt, hogy az elmúlt hat hétben egyszer sem látta.

Megkereste Lint, megbeszélték mit készítsenek, elmentek bevásárolni, és amit lehetett azt előkészítették, hogy holnap minél kevesebb munka maradjon. Este fáradtan feküdtek le mindketten.

Másnap reggel Lizi kikészítette a felszolgáláshoz a fekete rövid szoknyáját, egy teletalpú fekete cipőt – ez magas, de mégis kényelmes az egész éjszakai munkához – egy fehér blúzt és egy nagyon szép lila nyakláncot hozzá illő fülbevalóval. Úgy gondolta legyen rajta egy kis szín is, és a sminkjét is a nyaklánc színéhez fogja igazítani. Ezután sietett Linhez a konyhába, mert ma is sok munka várt rájuk. Az ételek egy részét már tegnap előkészítették, de sok mindent csak most frissen lehet. A „játékszobában” – itt volt egy nagy biliárdasztal, egy hatalmas plazma tv, darts – volt a bár, ahová Lizi bepakolta az italokat. Egész éjszaka itt kell majd szobroznia és kiszolgálnia a vendégeket. Igazából jobban szerette ezt, mintha a vendégek között kellene mászkálnia.

Délután 4 órára mindennel készen voltak, mentek mindketten átöltözni várták a vendégeket, akik nemsokára meg is érkeztek. Természetesen először White tenyérbe mászó képe jelent meg az ajtóban. Lizi beengedte, White végignézett rajta tetőtől talpig, amitől Lizi nagyon kellemetlenül érezte magát. Volt már része ilyesfajta méricskélésben, még mikor a szállodában dolgozott, több esetben is előfordult, hogy ezzel nem érte be a kedves nézegető, többet szeretett volna, de Lizinél nem sokra mentek.

Szerencséjére, ismét szólt a csengő és egy köszönésen kívül többet nem szólt hozzá Andy. Jöttek a meghívottak sorban, szinte mindenkit ismert, már többször is jártak a házban. Köztük volt az a két férfi is, akit egyszer hazafuvarozott. A társaság majdnem felét nők tették ki – akik természetesen gyönyörűek voltak, vékonyak, magasak, ahogyan az illik ezekben a körökben.

Lizi a pultban szolgált ki, míg Lin az ételekkel volt elfoglalva.

Már majdnem hét óra volt, mikor Everard megérkezett. Lizi izgatottságot érzett mikor meghallotta a hangját, és ez az érzés nagyon nem tetszett neki. Mégis miért érzi ezt? Semmi különös nem történt, csak visszajött és minden olyan lesz min azelőtt volt mielőtt elment – gondolta magában.

Mindenki ölelgette – a nők egy része kicsit hosszabban is, mint azt egy üdvözlésnél szükséges lenne – Everard pedig fennhangon nevetett és üdvözölt ő is mindenkit. Mikor abbamaradta a nagy üdvözlés, Everard néhány barátja kíséretében a pulthoz lépett.

• Szia! Egy wiskyt kérek – rendelte meg az italát.
• Igen – csak ennyit mondott, s már töltötte is az italt, de közben rá sem nézett a férfira.

A barátai is kikérték az italukat és elmentek a szoba másik részében álldogáló hölgyekhez.

A társaság rendesen evett és annál is többet ivott. Lizi nem győzte tölteni az italokat. Everard is többször a pulthoz keveredett az éjszaka folyamán. Egyik alkalommal, mikor elvette az italát a kezük összeért és Everard mélyen a szemébe nézett, de Lizi néhány másodperc múlva idegesen elkapta a tekintetét, gyorsan hátat fordított a férfinak, mintha valamit keresne. Mire visszafordult Everard már a szoba közepén beszélgetett valakivel.

Lizi hajnali négykor került ágyba holtfáradtan, és abban bízott, hogy holnap nyugodtabb napjuk lesz.

Reggel 7-kor szólalt meg az ébresztő a mobilján. Nagyon nehezére esett kikelnie az ágyból. Lezuhanyozott, és mire végzett frissnek érezte magát, bár tudta majd dél körül veszi ismét elő a fáradtság.

Átment Lin szobájába, megnézni, hogy ő felkelt-e már.

• Jó reggelt, hogy vagy? – kérdezte az éppen beágyazó lányt.
• Neked is jó reggelt! Á, alig bírtam felkelni, iszonyúan fáradt vagyok, és te?
• Nekem is elég volt kimászni az ágyból, de egy zuhany jót tett. Menjünk, mert páran itt maradtak, aztán ha felkelnek, reggeli kell nekik, na meg persze aszpirin, azok után amennyit az este ittak.

Mindketten kivonultak a konyhába, Lin reggelit kezdett készíteni, Lizi pedig a buli nyomait tüntette el a játékszobából.

11 óráig senkit nem láttak a házban, de 11 után kezdtek a vendégszobából leszállingózni az étkezőbe. Everard is lejött, egy nőcske szorosan mellette, ami rögtön szemet szúrt Lizinek. Máskor is volt már, hogy egy-egy nő Everarddal töltötte az éjszakát a házban - kétszer ugyan az soha - ez eddig Lizit teljesen hidegen hagyta, de most felkavarta ez a látvány. Emiatt nagyon mérges volt magára, semmi köze hozzá Everard kivel és mit csinál, be kell ezt fejeznie – dühöngött magában.

Fél órán belül minden vendég elment, Everard pedig visszavonult a szobájába. Lizi elkezdte a vendégszobák takarítását. 2 órakor Everard nem ment le ebédelni, így írt neki egy sms-t:

„Az ebéd tálalva! Szép napot!”

Jött is szinte azonnal a válasz:

„Köszönöm! Neked is szép napot!”

Ezen a napon már nem is látta a férfit.

Lin este szólt Lizinek, hogy 3 napra el kell mennie, mert a papírjaival van valami intézni valója. Reggel kivitte a vasútállomásra, majd sietett vissza, mert a főzés így az ő dolga lesz. Elkésztette a reggelit, Everard időben meg is jelent és elfogyasztotta. Lizi felkészítette az ebédet, ami az étlapon szerepelt, de magának néhány töltött káposztát főzött. Hiányoztak neki a hazai ételek, így az édesanyja szokott neki csomagot küldeni, amiben van pirospaprika, pörköltalap, daráltpaprika és még sok igazi magyar alapanyag.

Lizi épp kiszedett magának 1 tölteléket, hogy megkóstolja megfőtt-e már, mikor Everard megjelent a konyhában.

• Minek van ilyen jó illata?
• A töltött káposztának – mosolygott Lizi, hiszen tényleg isteni illata volt.
• Ez meg miféle ennivaló, még nem is hallottam róla.
• Ez tipikus magyar étel, már nagyon hiányoznak a magyar ízek. Bocsi, de amit ti esztek, az meg sem közelíti a magyar konyhát.
• Megkóstolhatom?
• Várj, ezt azért vettem ki, hogy megnézzem megfőtt-e? – gyorsan evett belőle egy falatot és úgy érezte tökéletes.
• Igen jó lesz, szedek neked.

Egy tányérba kirakott három tölteléket, tett rá tejfölt és ki akarta vinni az étkezőbe, de Everard megállította.

• Utálok egyedül enni, ne vidd ki én is itt eszek veled a konyhában.

Lizi nagyon meglepődött, de nem igen volt más választása, letette a tányért és az evőeszközöket a konyhaszigetre. Mindketten leültek, jó étvágyat kívántak és elkezdtek enni.

• Hú, ez nagyon finom! – szakadt ki Everardból. Tudsz több ilyen finom ételt is főzni?
• Igen van még néhány magyar specialitás, ami legalább ilyen ízletes.
• Eddig miért titkoltad előlem, hogy ilyesmit is tudsz készíteni? – nézett pajkosan Lizire.
• Nem fedhetek fel minden képességemet azonnal – ment bele a játékba.
• Hol van Lin?
• Sürgős elintézni valója van, így három napig én főzök rád.
• Megmutatod nekem a keret? – kérdezte Everard.

Lizi nem értette mire gondol.

• Ott van, mutatott az ablak felé.

Everard hangos nevetésbe kezdett.

• Igen azt tudom, hogy ott van, de a te szemeddel szeretném látni. Azt mutasd meg, amit a fényképezőgépeddel észreveszel – nézett most már komolyan Lizi szemébe.

Meghökkent a férfi szavain, nem válaszolt, de Everard nem engedte el pillantását, és válaszra várt.

• Igen, természetesen, de még van egy kis dolgom itt a konyhában – mondta halkan, majd felállt az asztaltól, az edényeket berakta a mosogatógépbe. Menj, nemsokára megyek én is.
• Megvárlak – mondta Everard.

Lizi ismét elképed, miért ücsörög itt vele a konyhában a szupersztár, azt nézve, hogy ő mosogat. Igyekezett minél előbb kész lenni, de a férfi tekintetét folyamatosan magán érezte, ami nagyon feszéjezte. Mikor végre elkészült szólt, hogy indulhatnak.

Ő automatikusan az oldalkijárat felé indult, mindig ezt a bejáratot használta, Everard pedig a másik irányba a főbejárat felé. Mikor meglátta, hogy Lizi nem arra kanyarodott amerre ő, egy mosoly futott át az arcán és a lány után szaladt.

Kimentek a teraszra, ahonnan már gyönyörűen lehetett látni a hátsó kertet, az élénkzöld füvet, ami a sok esőtől festőien mutatott, a hatalmas sötétzöld lombkoronába öltözött fákat és a tó vize is meg-megcsillant a távolban.

Lizinek eszébe jutott, hogy a fényképezőgépét bent hagyta, így még visszasietett érte. Mikor ismét a teraszon volt, Everard még mindig a kertet nézte, úgy mintha most látná először.

• Gyere! – szólt a férfinak és elindultak a tóhoz.

Míg a tó felé tartottak, minden szép virágra, bokorra felhívta a figyelmét. Mikor odaértek Lizi leült a fűbe, Everard pedig leguggolt a parton és a kezét a vízbe mártotta.

• Várj, ne mozdulj! Lefényképezhetlek?

Everárd értetlenül nézett Lizire.

• Nyugi nem adom el a képedet a bulvárújságoknak – nevetett a férfi megdöbbent képén.
• Ok, fényképezz nyugodtan, úgy is hozzászoktam. Nem tudom hány ezer kép készült már rólam, még néhányat kibírok.

Lizi kattintott néhányat.

• Emeld fel a kezed, de csak annyira, hogy az ujjaid éppen ne érjenek a vízbe, látszódjon, hogy a vízcseppek visszahullnak a tóba.

Everard megtette, amit kért. Lizi készített néhány fotót, amin csak a keze látszik, és tudta ezek a képek nagyon jók lesznek.

• Köszi, ennyi volt!

A férfi leült Lizi mellé.

• Mondd, hogy viseled a népszerűséget? Hogy lehet ezt feldolgozni, hogy állandóan a nyakadban loholnak, és kiforgatják az életedet? – kérdezte Lizi, amin maga is meglepődött, hisz igazából soha nem érdekelte, úgy gondolta, maguk választották ezt az életet, de most mégis kíváncsian várta a választ.
• Eleinte nagyon vágytam a sikerre, szerettem volna ismert lenni. Sok mindent megtettem érte, hogy eljussak ide, de mikor az első komoly szerep után hónapokig nem tudtam úgy kilépni a lakásból, hogy legalább 10-15 testőr ne vegyen körbe nehéz volt. Mára – mint látod – valamennyire normalizálódott a helyzet, de nem biztos, hogy ha elölről kezdeném, ezt az életet választanám. A sok pletyka, ami körülöttem kering, nem különösebben érdekel.
• Ha az emberek olyanok lennének, mint én, nem kellene félned a rajongók hadától. Soha nem tudtam senkiért őrült módon rajongani. Az volt a maximum, ha például tetszett egy színész alakítása, utánanéztem milyen filmekben játszott még, azokat megnéztem, esetleg elolvastam az élettörténetét. Ennyiben kimerült a rajongásom. Mindig azt gondoltam, hogy ki tudja milyen ember. Lehet, ha megismerném, ki sem állhatnám.
• Nem vagy valami jó véleménnyel a híres emberekről ugye?
• Nem sokat ismerek, de a gazdagokról csupán rossz véleményem van. Utálom őket, arrogánsak, nagyképűek, lenézik a többi embert. Mivel a híres emberek gazdagok is, így őket is alapból rosszaknak tekintem.
• Ez nagyon kemény előítélet.
• Kivétel akadhat, de abban is biztos vagyok, hogy az esetek 80 százalékában igazam van.
• Rólam is ez a véleményed?
• A jelenlévő mindig kivétel – nevetett Lizi, és felállt Everard mellől, elindult a folyóhoz, a férfi pedig követte.

Ugyan úgy felhívta minden szépségre a figyelmét, mint ahogyan a tóhoz menet is. A folyóparton ott állt magával ragadóan az a hatalmas fa, amiről Lizi képet küldött Everardnak.

• Ez tényleg lélegzetelállítóan szép! – mondta a férfi, és látszott, hogy tényleg komolyan is gondolja, amit mond, kiült az arcára a csodálat.
• Örülök, hogy tetszik a saját birtokod!

Everard Lizi felé fordult, megfogta mindkét kezét, a szemébe nézett és így szólt:

• Köszönöm, hogy megmutattad, milyen gyönyörű helyen élek!
• Nagyon szívesen – mondta Lizi, majd gyorsan elhúzta a kezeit, és arrébb lépett. Ideje visszamenni, még el kell mennem a postáért – mondta zavartan Everard érintésétől, majd elindult a ház felé, Everard pedig követte.

Visszafelé nem szóltak egy szót sem. A háznál Everard még egyszer megköszönte Lizinek a sétát majd bement, fel az emeletre, Lizi pedig vissza a szobájába. Letette a fényképezőgépet, magához vette a slusszkulcsot és elment a postára.

 

 

7. fejezet

 

Lizi tompa fejfájást érzett, így mikor visszaérkezett bevett egy fájdalomcsillapítót, bár tudta nem fog használni. Már évek óta migrén gyötörte, ami egy-két havi rendszerességgel rátört, iszonyú rosszullétet okozva. Mindenfajta gyógyszert kipróbált már, de semmi nem használt.

A postát bevitte a dolgozószobába. Kopogtatás nélkül lépett be, ahogy az elmúlt 6 hétben is tette, de mikor bement nagyon meglepődött, hogy Everardot itt találja.

• Bocsánat, nem tudtam, hogy itt vagy. Tessék, itt vannak a levelek – tette a férfi elé az íróasztalra a halom borítékot.
• Megtennéd, hogy felbontod a postámat akkor is, ha itthon vagyok? Látom szépen rendszereztél mindent.
• Persze szívesen – ezzel összeszedte az imént letett leveleket és elindult kifelé.
• Hová mész? – szólt utána Everard.
• Kimegyek a konyhába.
• Miért?

Lizi meglepődött a kérdésen. Mégis mit gondol miért, egyértelmű, azért mert ő itt van.

• Nem akarlak zavarni – válaszolta.
• Nem zavarsz, maradj nyugodtan, gyere, ülj ide, én átülök a fotelbe.

Lizi csak nézte a férfit amint feláll, átengedve neki az íróasztalt. Lassan odament, leült a székbe és elkezdte a borítékok kibontását.

Mikor az ő feladata lett a posta kezelése, a leveleknek dossziét nyitott, hogy tudja rendszerezni őket tartalmuknak megfelelően és az egyik dossziét így feliratozta: „Rajongói levelek: nem válaszolni!!! (Ribancok)”. El akarta tüntetni mire Everard hazajön, de teljesen elfelejtkezett róla. Mikor most meglátta mit is írt rá, elvörösödve pillantott Everardra, aki őt nézte.

• Remélem ezt nem olvastad – gyorsan elővett egy tollat és lesatírozta az utolsó szót.
• De, olvastam! – vigyorgott fülig érő szájjal Everard.

Ó, a francba – gondolta magában Lizi – most biztos megvan rólam a véleménye, hogy leribancozom a rajongóit.

• Tökéletesen címezted meg azt a dossziét – vigyorogott még mindig Everard.

Lizi nem szólt semmit csak gyorsan elpakolta a leveleket. A feje egyre jobban fájt, tudta nemsokára nagyon rosszul lesz, és még vacsorát kell készítenie.

• Megyek, elkészítem a vacsorát – szólalt meg.
• Lehet, hogy a töltött káposztából vacsorázzak?
• Természetesen – mosolygott Lizi.

Jól esett neki, hogy Everardnak ennyire ízlett.

• Megyek megmelegítem, öt perc múlva jöhetsz.
• Rendben, de a konyhában eszek!

Lizi nem válaszolt, ment és megmelegítette a káposztát, a konyhaszigetre tette, kikészítette az evőeszközöket, tejfölt, kenyeret. Mire kész lett Everard meg is érkezett.

• Te nem eszel? – kérdezte tőle.
• Nem, nem vagyok éhes.
• Biztos? Nem szeretek egyedül enni.
• Ne haragudj, de tényleg nem bírok enni – igazából már az ennivaló látványát is nehezen bírta, mert a fejfájása kezdett hányingert okozni.

Everard befejezte az evést, megköszönte a finom vacsorát és kiment a konyhából. Lizi alig várta, hogy a férfi kimenjen, gyorsan elpakolt, aztán ment a szobájába. Vizes ruhát tett a homlokára, és lefeküdt. A lüktető fájdalom egyre elviselhetetlenebb lett, a hányinger is egyre erősebben ostromolta. Egy idő után kitámolygott a mosdóba, a wc fölé hajolt és kijött minden belőle. Mikor jobban lett és a mosdóhoz lépett, hogy megmosakodjon Everard ott állt mellette.

• Mi keresel itt? Menj ki! – mondta elgyötört hangon. Nem akarta, hogy a férfi ilyen állapotban lássa.
• Mi van veled, hívjak orvost? – kérdezte Everard, és Lizi ijedtséget látott a szemében, amin nem csodálkozott, mert tudta milyen látványt nyújt ilyenkor.
• Nem, nem, ez csak migrén, jobban leszek – tiltakozott.

Megmosta az arcát és visszafeküdt, a vizes ruhát is visszatette a fejére, szemeit összeszorítva tűrte a lüktetést a homlokában. Everard leült az ágya szélére, de Lizi most ezzel sem tudott törődni.

• Milyen gyakran fordul ez elő veled?
• Egy-két havonta.
• Voltál már orvosnál?
• Igen, de erre nincs gyógyszer. Nem tudják, mi okozza.
• Mennyi ideig tart ez, mikor leszel jobban?
• Nemsokára – mondta Lizi, de nem bírt többet beszélni.

A hányinger megint kezdett feltörni benne, még vagy 10-15 percig gyötörte, aztán szaladt ismét a mosdóba és ökrendezve jött ki belőle, ami még az előbb a gyomrában maradt. Everard megint utána ment a mosdóba, és egy pohár vizet nyújtott felé.

Lizi elvette és megkérte Everardot, hogy menjen ki, de az meg sem mozdul. Nem volt most ereje vitatkozni, a fájdalom nem szűnt, úgy érezte azonnal felrobban a feje. Kiöblítette a száját, megmosakodott, és megint csak visszatámolygott az ágyhoz. Everard hozta utána a vizes ruhát. Lizi görcsösen szorította a homlokához a hideg ruhát, amitől enyhülést várt, de az nem hozta meg. Körülbelül fél óra múlva ismét a hányinger és a hányás gyötörte. Mivel most sem lett jobban, tudta még néhányszor meg fog ismétlődni, mire enyhülni fog a fájdalma.

Everard nem tágított mellőle, szorgalmasan cserélte a fején a borogatást. Egyszer csengettek, Everard eltűnt és pár perc múlva egy férfival tért vissza. Lizi kinyitotta a szemét, és látta, hogy egy orvos jött.

Az orvos kikérdezte a fejfájásával kapcsolatosan, meg kérdezte van-e gyógyszerérzékenysége, és egy injekciót adott neki, majd távozott.

Everard kikísérte azután ismét Lizi mellett termett.

• Mondtam, hogy nem kell orvos, magamtól is jobban lettem volna.
• Nem nézhettem tétlenül, hogy ilyen állapotban vagy.
• Köszönöm! – mondta még Lizi és érezte máris csillapodik a fájdalom, és talán el fog tudni aludni.

Ez mindig jót jelent, mert mire felébred jobban szokott lenni. Nyugtalan álom gyötörte. Everard és ő sétáltak a tóparton kézen fogva, aztán Everard egy másik nővel ugyan ott, vele is kézen fogva, azután egy harmadik nővel, ő meg úgy érezte nem bírja elviselni a látványukat. Megkönnyebbült, mikor felébredt, és rájött ez csak álom, hiszen esze ágában sincs valaha is Everarddal kézen fogva sétálni. A fejfájása sokat tompult, de nem múlt el teljesen. Rájött még mindig ruhában van, de nem volt ereje még ahhoz, hogy lezuhanyozzon, így csak benyúlt a pólója alá és levette a melltartóját, mert nagyon kényelmetlenül érezte magát benne, és az ágya végébe dobta, majd visszafeküdt, és azonnal el is aludt.

Mire megint megébredt sokkal jobban volt, gyengének érezte magát, de azt gondolta kimegy lezuhanyozni, fogat mosni és utána kényelmesebben fog tudni pihenni.

Mikor felkapcsolta a kislámpát, és meglátta, hogy Everard még mindig az ágya végén ül annyira meglepődött, hogy se megmozdulni, se megszólalni nem tudott.

• Jobban vagy? – szólalt meg Everard először.
• Igen, sokkal jobban, de te hogy-hogy még itt? Azt hittem rég elmentél.
• Nem hagyhattalak itt, ha láttad volna magad, szörnyen néztél ki.
• Köszönöm, hogy itt voltál, de most már sokkal jobban vagyok, menj nyugodtan feküdj le. Mennyi is az idő?
• Három óra.
• Egész éjszaka itt ültél? Nem kellett volna fáradnod, de köszönöm! – mondta Lizi, viszont nem értette miért tette Everard, hiszen ő csak egy alkalmazott, de mégis jól esett neki a férfi aggódása.
• Nem volt fáradtság.
• Megyek lezuhanyozok, és lefekszem rendesen – kelt fel Lizi az ágyból és választ sem várva kiment a fürdőbe, abban bízva, hogy Everard elmegy mire ő kijön.

Lezuhanyozott gyorsan, a haját is megmosta, fogat mosott, felvette a pizsamáját és mire kiment Everard valóban nem volt már ott, és ő kényelmesen lefeküdt. A homloka még sajgott, de ez már semmi nem volt az esti szenvedéséhez képest. Az álom nem sokáig váratott magára, hamar utolérte a fájdalomtól kimerült lányt.

Reggel Lizi sms-hangra ébredt. Megnézte a telefonját, az üzenet Everardtól érkezett.

„Reggeli?”

Látta, hogy 9 óra, ijedten pattant ki az ágyból. Elaludt, ilyen még soha nem fordult elő. Ekkor kopogtak az ajtón, és Everard rögtön be is jött egy tálcával a kezében, amin pirítós, tea és vaj volt.

Lizi a döbbenettől megmozdulni sem tudott.

• Jó reggelt! Feküdj vissza, itt a reggelid, tessék enni néhány falatot, tegnap semmi nem maradt a gyomrodban.

Lizi még mindig mozdulatlanul nézte Everardot, nem akart hinni a szemének. Mit csinál ez az ember?

• Ez is valami betegség, hogy nem mozdulsz meg? – kérdezte Everard.

Lizi nagy nehezen erőt vett magán, visszament az ágyához, és bebújt a paplan alá. Everard a tálcát az ágyra tette.

• Jobban vagy? Egyél és igyál, nehogy kiszáradj, orvosi utasítás.
• Jobban vagyok, és erre igazán nincs szükség. Kellemetlen helyzetbe hozol, én dolgozom neked.
• Erről nem óhajtok vitát nyitni, tessék, egyél – mondta Everard ellentmondást nem tűrő hangon.

Lizi evett néhány falatot és ivott egy kis teát, de nem esett jól neki, nem bírt többet legyűrni.

• Mi lesz így a gazdagokról és híresekről kialakított nézetemmel? – elmélkedett hangosan Lizi.
• Azt mondtad vannak kivételek, és hogy a jelenlévők mindig azok – mosolygott a férfi.
• Úgy látszik igazam volt – mondta még mindig megdöbbenve Everard viselkedésétől. Nem kellett volna orvost hívni, mondtam, hogy elmúlik magától is. Mennyit is fizetek?
• Miért?
• Az orvos miatt.
• A szerződésedben az van, hogy teljes ellátás és ebbe az orvos is beletartozik. Azt mondta kellene egy teljes körű kivizsgálás, sok minden okozhat ilyen tüneteket, és sok esetben kezelhetőek.
• Kifizetem az orvost! – erősködött tovább Lizi.
• Mondom, hogy nem kell, és nem tűrök ellentmondást, egy kivizsgálásra pedig kötelezően el kell menned.
• Már voltam otthon, ez örökletes a nagymamám is ilyen volt, és többen is örököltük a családban.
• Ez nem kérés volt, hanem utasítás.
• Rendben elmegyek – mondta Lizi, de közben teljesen biztos volt abban, hogy nem fog elmenni sehová.

A szeme az ágy végében lévő melltartójára esett, ami szépen összehajtva feküdt ott.

• Te addig itt voltál, míg el nem mentem zuhanyozni? – kérdezte a férfitól, és érezte az arca kezd lassan, de biztosan elvörösödni.
• Igen miért? – követte pillantását Everard, és ő is észrevette mit néz Lizi.
• Jah, azt hozzám vágtad – mosolygott.

Lizi arca lángolt Edvard szavai hallatán.

• Pihenj, ne kelj fel ma – mondta a férfi a melltartóról levéve a szemét.
• De mennem kell a tisztítóba, ebédet is kell készítenem.
• Elmegyek, csak délután ugrom haza, és este sem leszek itthon. Pihenj nyugodtan, a tisztító is ráér.
• Rendben – mondta Lizi és visszafeküdt.

Everard elvette a tálcát, a teát letette az éjjeliszekrényre, elköszönt és kiment.

8. fejezet

Everard szemszöge

 

 

Everard a repülőn ült, és alig várta, hogy otthon legyen. Otthon! Mondogatta a szót magában. A szülei házán kívül eddig egyetlen lakhelyét sem érezte az otthonának. Rengeteget utazott egész életében, ezért sűrjen adta-vette a lakásokat. Költözött egyikből a másikba, de egyikhez sem kötődött. A Ludlowban lévő házhoz sem kötötte semmi. Eddig! Ami a legviccesebb az egészben, hogy akkor kezdte otthonnak érezni a házát, mikor nem is lakott benne. Lizi a képeivel olyasmit ért el, amit gyerek kora óta nem érzett. Honvágya volt! Szeretett volna mindent megnézni, amit a fotókon látott. A kertet, a virágokat, az ajtófélfán lévő faragást, a tavat, a folyóparton álló fát, a főbejáraton lévő kopogtatót, mindent amit Lizi megmutatott neki.

Az elmúlt hetekben rájött, Lizi milyen különleges lány, aki tudja értékelni az apró szépségeket maga körül.

A hosszú repülőút alatt átgondolt mindent, ami azóta történt vele, mióta négy hónappal ezelőtt megismerte.

Emlékszik, a munkaközvetítős hölgy - akit megbízott a megfelelő személyzet megtalálásával -elmesélte neki, hogy Lizinek fogalma sem volt ki ő. Már ez is tetszett neki, hisz a legkevésbé sem hiányzott, hogy a házában is rajongó szemekkel tekintsenek rá. Ebből a szempontból Lizi tökéletes választás volt, ő aztán napokig úgy végezte a munkáját a házban, hogy nem is látta.

Azon a decemberi napon mikor megpillantotta Lizit az állásinterjún rögtön tudta, csak őt akarja a házban senki mást. Ahogy belépett a dolgozószobába, ahogy mozgott, ahogy beszélt Everardnak rögtön felkeltette az érdeklődését. Nehezen tudta megfogalmazni mit is látott a lányban, hiszen nem volt rendkívüli szépség, de volt kisugárzása. Egyszerre volt határozott és temperamentumos, de mégis egyszerűség és természetesség áradt belőle.

A lány első munkanapján ismét a dolgozószobájában találkoztak. Lizi megjelent egy laptoppal, és mindenféle kérdést tett fel Everardnak, amik előre össze voltak írva, és szorgalmasan gépelte a válaszait. Megmutatta milyen ruhában akar dolgozni, amire Everard akkor igent mondott, de azóta párszor megbánta, mert mikor meglátja Lizi formás alakján a ráfeszülő nadrágot és pólót alig tudja megállni, hogy ne bámulja egyfolytában.

Mikor észrevette, hogy Lizi rendszeresen eljár futni, azon kapta magát, hogy esténként az ablakot lesi, csak hogy láthassa futás közben. Aztán végignézte a lány nyújtógyakorlatait is, amit minden este hajszálpontosan ugyan úgy csinált.

Azt is megfigyelte, hogy a szabadnapjain elbiciklizik valahová és csak este jön meg. Gyötörte a kíváncsiság hol lehet ilyenkor, mit csinálhat egész nap? Maga sem értette miért foglalkozik ennyit Lizivel, de nem tudott nem odafigyelni rá.

Az sms-ek amiket küldött neki, jó reggelt, szép napot, jó étvágyat, igazából semmi különös, de mégis kedvesség és törődés sugárzott ezekből az általános szavakból.

Azon az éjszakán, mikor felébresztette, hogy vigye haza a barátait, azt is csak azért tette, hogy a közelében lehessen, és beszélgethessen vele. Nyugodtan hívhatott volna taxit, vagy aludhattak volna valamelyik vendégszobában, de legalább Lizi így nem tűnhetett el a ház valamelyik részében.

Mikor kiderült, hogy hetekre el kell utaznia, az volt az első gondolata, hogy nem fogja látni a lányt, és még csak sms-eket sem fog tőle kapni. Akkor jött a postabontás ötlete, és milyen jó ötletnek bizonyult. Az első néhány nap kivételével minden nap érintkeztek egymással, sőt naponta többször is, és most alig várja, hogy hazaérjen!

Végre leszálltak a londoni reptéren, de még legalább két óra mire Ludlowba ér. Egy barátja jött érte. Egész úton beszélt neki mindenfélét, de ő nem figyelt rá, egész mással voltak elfoglalva a gondolatai.

Meglátta a házát és kellemes érzés töltötte el. Tényleg gyönyörűnek találta és most úgy nézte meg, hogy valóban lássa is. Az ajtón rögtön szembetűnt neki a kopogtató, amiről addig nem is tudta, hogy létezik, míg Lizi el nem küldte neki róla a képet. Nem értette, hogy kerülhette el eddig a figyelmét?!

Belépett az ajtón, és hangokat hallott az ebédlő felől. Ekkor már tudta Andy megint bulit rendezett a megérkezése tiszteletére. Gondolhatta volna, hiszen eddig is minden alkalommal így volt, ha hosszabb útról jött vissza, és eddig mindig örült is neki.

Most azonban a legkevésbé sem, de muszáj volt jókedvet erőltetnie magára. Mindenki megölelte, hangosan köszöntötték. Mikor végre mindenkit üdvözölt azonnal Lizit kereste a szemével, és meg is találta, a pult mögött szolgált fel.

Gyönyörű ez a lány – gondolta magában. Eddig is csinosnak találta, de most ahogy ott állt, fekete szoknyában, fehér blúzban, lila nyaklánccal a nyakában, a haja kiengedve – amit Everard eddig nagyon ritkán látott – a legszebb nőnek látta a világon. Odament hozzá.

• Szia! Egy wiskyt kérek – rendelte meg az italát Everard.
• Igen – csak ennyit válaszolt Lizi, kitöltötte az italt, de rá sem nézett a férfira.

Everard szeretett volna valamit mondani, maga sem tudta mit, csak beszélni hozzá és hallani a hangját, de Lizi már a többi vendég kiszolgálásával volt elfoglalva.

Everard az éjszaka folyamán többször a pulthoz ment, mint ahányszor tényleg szükség lett volna rá. Egy alkalommal, mikor Lizi odaadta az italát összeért a kezük, és a tekintetük is összeolvadt, de a lány hamar megszakította a kontaktust és hátat fordított. Everard még nézte néhány másodpercig a lányt, és azt kívánta bárcsak kettesben lehetne vele.

A buli sokáig tartott, többen a házban maradtak elfoglalva a vendégszobákat. Az egyik női vendég próbált a vendégszoba helyett az övében éjszakázni, de Everard finoman elutasította. Már megtanulta, hogy kell, hiszen rengeteg nő ajánlkozott fel neki, volt, akit könnyen le tudott szerelni, de voltak kitartóak is, akiktől nehezebb volt megszabadulni. Ez az eset „közepesnek” volt mondható.

Másnap tíz óra körül kelt fel, és meglepetten látta, hogy nem kapott sms-t Lizitől a reggeli miatt. Zuhanyozás és öltözködés után elindult a földszintre, többen is ugyan ekkor jöttek ki a szobából, köztük az éjszaka bepróbálkozó hölgy is, és most is szorosan mellette ment a lépcsőn, csípőjét hozzá-hozzá érintve Everardéhoz. Ez kifejezetten idegesítette, és mihelyst leértek azonnal távolabb ment tőle.

Lizit kereste a tekintetével és meg is találta. Úgy látta mérges valami miatt, és ahogy ő leért a lépcsőn szinte azonnal ki is viharzott. Szíve szerint utána ment volna, hogy megtudja mi a baja, miért nem írt neki reggel, de mégsem tette, csak csacsogott a vendégekkel, és miután mindenki elment visszatért a szobájába.

Délután két órakor sms-e érkezett Lizitől az ebéd miatt, és úgy érezte végre tényleg itthon van.

 

Everard Lizi ágyán ült, hallgatta a lány egyenletes légzését, ami azt jelenti végre elaludt. A mai napot együtt töltötték, Lin elutazott, csak ketten voltak a házban. Együtt ebédeltek, a Lizi csodálatos töltött káposztájából. Aztán Everard megkérte Lizit, hogy mutassa meg neki a kertet, úgy ahogy ő látja. Egész délután kint sétáltak, beszélgettek. Everard évek óta most érezte azt egy nő mellett, hogy nem azért van vele, mert ő Everard Ewan.

Majd a dolgozószobájában élvezhette ismét Lizi társaságát. Everard még most is elmosolyodott, mikor eszébe jutott, milyen képet vágott Lizi, mikor meglátta néhány hete mit írt az egyik dossziéra. 

Este vacsora után Everard bekopogott Lizihez, mert arra akarta kérni, hogy fussanak együtt, de a lány nem válaszolt. Everard benyitott a szobába és a nyitva hagyott fürdőből fura hangokat hallott. Benézett és látta, hogy Lizi rosszul van. A látványától szabályosan megijedt, és iszonyúan aggódott, hogy mi lehet a lánnyal. Annyira sápadt volt, a szája széle is teljesen el volt fehéredve, a szemei beestek és karikásak. Azonnal orvost akart hívni, de Lizi nem engedte. A harmadik rosszulléte után nem bírta tovább nézni a lány szenvedését, és hívta a saját háziorvosát. Hamarabb kellett volna, nem hagyni, hogy Lizi ennyit szenvedje - ostorozta magát. Everard még soha nem tapasztalt ilyet, látni is szörnyű volt milyen görcsös fájdalmai vannak Lizinek. Nagyon aggódott érte, nem merte magára hagyni. Néhány órája aludt már a lány, mikor egyszer felült az ágyban, levette a melltartóját és Everard felé dobta és el is találta vele. Everard mosolyogva fogta meg a ruhadarabot, összehajtotta és az ágy végébe tette.

Hajnal háromkor ébredt fel ismét Lizi, és már jobban volt elment zuhanyozni, így Everard is visszavonult a szobájába.

Lefeküdt, de nem tudott elaludni, csak a lány járt a fejében. A kellemes nap, amit vele töltött, a rosszulléte, ami nagyon aggasztotta Everardot. Talán egy órát tudott aludni, reggel korán kelt. Az első útja Lizi szobájába vezetett, bekukkantott és látta, hogy Lizi nyugodtan alszik. Bement a dolgozószobájába, néhány dolgot elintézett, majd 9 előtt nem sokkal reggelit készített Lizinek.

A lány nagyon meglepődött, ami Everardot nagyon mulattatta. Sajnálta, hogy el kellett mennie, és itt kellett hagynia egyedül, hiszen még mindig gyengének és betegnek nézett ki. Megkérte, hogy ne csináljon semmit, pihenjen egész nap.

Everard elindult otthonról, de a gondolatai csak a lány körül forogtak, igazából már hetek óta minden pillanatban rá gondolt. Valami történik vele, de még maga sem tudja, hogy mi, csak azt tudja Lizi közelében kell lennie!

 

9. fejezet

 

 

Lizi egy darabig tényleg pihent, erőtlennek érezte magát. Úgy gondolta jót fog neki tenni egy kis frisslevegő, elmegy a tisztítóba és előhívat néhány képet is, amit hazaküld a szüleinek. A kérésükre mindig csak olyan fotókat küld, amin ő maga is rajta van. Ahogy válogatta a képeket, hírtelen elhatározásból az előző nap Everardról készült képet is az előhívandók közé tette.

Kinézett az ablakon és látta, hogy megint esik az eső. Már teljesen hozzászokott az évek alatt, hogy alig-alig van olyan nap, hogy ne essen. A szekrényéből elővett egy rövid világoskék szoknyát, egy fehér háromnegyedes ujjú blúzt, világoskék ékszereket és fehér magas sarkú cipőt választott az összeállításhoz. Azután gyorsan lezuhanyozott, felöltözött és indult is a városba. Út közben Marci felhívta, hogy nincs-e kedve összefutni, kicsit beszélgetni. Lizi szívesen beleegyezett, hiszen már napok óta nem látta a fiút.

Megbeszélték, hogy egy kávézónál találkoznak fél óra múlva. Addig beszaladt a tisztítóba és a képeket is beadta gyors előhívásra, így nemsokára azért is visszamehet.

Ő már a kávézóban ült, mire Marci megérkezett.

• Bocs a késésért – ölelte meg a fiú.
• Semmi baj, rendeltem neked is egy kávét.
• Jól vagy, olyan sápadtnak nézel ki – kérdezte Marci aggodalmas képpel.
• Á semmi különös csak fájt a fejem. Inkább mesélj, mi van Lin és közted?
• Szerelmes vagyok – csillant meg Marci szeme Lin nevének hallatára.
• És mikor akarod ezt megmondani neki? Vagy már tudja is, csak engem hagytatok ki a dologból?
• Nem még nem tudja, ezért is szerettem volna beszélni veled. Pénteken elmehetnénk egy kicsit bulizni. Nem messze az egyik pub-ban nagyon kellemes zene megy, lehet táncolni. Te hozd Lint, én meg hozom egy haveromat, hogy te se legyél egyedül.
• Csak nem kerítőt játszol?!
• Csak egy kicsit – mosolygott Marci. Nos, akkor eljöttök?
• Szerintem megoldható, Lin nagyon boldog lesz, ugye tudod, hogy nagyon oda van érted?
• Remélem is! – válaszolta hevesen a fiú.

Kicsit még beszélgettek mindenféléről aztán elbúcsúztak, és lekonkretizálták, hogy pénteken 9-re Marci értük megy.

Lizi még visszaszaladt a képekért, a postára is beugrott aztán indult vissza a házhoz.

A garázsban látta, hogy Everard autója is ott állt, ami azt jelenti ő is visszajött.

Bekopogott a dolgozószobába és már nyitotta is az ajtót. Everard az íróasztal mögött ült, és úgy tűnt mérges.

• Szia! Valami baj van? – kérdezte Lizi kicsit megilletődve.
• Igen baj!

Lizi szíve a torkában dobogott, vajon mit rontott el? Forgott az agya mi rosszat tehetett?

• Megmondtam, hogy ne menj sehová, még mindig olyan fehér vagy, mint a fal, pihenned kellene!

Lizi megkönnyebbült, hogy csak ennyi az egész.

• Jót tett egy kis friss levegő – és ezzel lezártnak tekintette a témát.
• Meghoztam a postát, kibontom, ha nem zavarok.
• Nem dehogy! – válaszolta Everard.

Ezzel elvette az íróasztalon lévő levélbontót és leült a kanapéra, a leveleket letette a dohányzóasztalra és szép sorban kibontotta mindet. Elkezdte olvasni és egyszer csak meghallotta a saját hangos sóhaját.

• Mi az? – kérdezte Everard.
• Semmi különös, csak ezek a lányok ezekkel a szerelmes levelekkel. Ők nem tudják, hogy ti „belterjesek” vagytok.
• Hogy mik vagyunk? – vágott olyan fancsali képet Everard, ami megnevetette Lizit.
• Belterjesek vagytok!
• Ez mégis mit jelent?
• Van négy csoport. Színészek, popsztárok, modellek és focisták. A színészek csak színészekkel vagy modellekkel keverednek, a focisták pedig popsztárokkal vagy modellekkel és ebből adódik, hogy a popsztárok focistákkal vagy modellekkel. Ezt jelenti a belterjesség.
• Uram isten, ezt mennyi időbe került kitalálnod? – nevetett Everard fennhangon.
• Ezt nem én találtam ki! – vágott sértődött képet Lizi. Ez csupán megfigyelés.
• Lehet, hogy igazad is van – mondta Everard, de még mindig rázta a nevetés.

Lizi a figyelmét ismét a levelek felé fordította. Az egyikbe épp hogy beleolvasott, és érezte, hogy elpirul a tartalmától, így gyorsan félre is tette. Természetesen ez nem kerülte el Everard figyelmét.

• Mi volt abban a levélben?
• Ami ebben van, annak 18-as karikát kellene, hogy kapjon. Csak azt nem tudom, hogy mit szólna ennek a kislánynak az anyukája, ha tudná, mit firkálgat az ő kislánya.
• Honnan tudod, hogy kislány?
• Csak bele kell olvasni, látszik a stílusán. Attól hogy azt írja amit, látszik hogy 14-15 évesnél nem lehet több. Ha én megtudnám, hogy ilyeneket írogat a lányom egy ismeretlen férfinak, soha többé nem adnék a kezébe papírt meg tollat.
• Kemény anyuka lennél!
• Azt biztosan megtanítanám neki, hogy ilyet nem csinálhat.
• Biztos te is voltál szerelmes valamikor egy elérhetetlen figurába.
• Nem, soha!
• De biztosan volt kedvenc színészed, akiről gyűjtöttél képeket, és többször eszedbe jutott, mint kellett volna.
• Ha volt is ilyen, itt megálltam.
• Rólam gyűjtöttél volna képeket? – nézett kíváncsian Lizire Everard.
• Gyűjtöttem is – vágta rá Lizi. Két képet is letöltöttem rólad a gépemre. Kíváncsi vagy melyiket?
• Igen!
• Várj, megmutatom! – ezzel Lizi odalépett Everard mellé, megfogta az egeret és megkereste az interneten azt a két képet, amit még akkor rátöltött a gépére, amikor megtudta, hogy itt fog dolgozni.
• Ezeket, de miért? – kérdezte megdöbbenve Everard.

Az egyik képen a fal felé fordult, és a baseball sapkáját az arcába húzta, míg a paparazzik próbálták lencsevégre kapni. A másik képen pedig egy idős rendező mellett állta és férfi Everardot nézte.

• Ezen a képen, mikor a fal felé fordulsz, látszik, mennyire eleged van ebből az egészből. Annyira emberi, látni mit érzel. Bocsi, de megsajnáltalak. A másodikat mikor megláttam, úgy éreztem, hogy ez a rendező úgy néz rád, mint ragadozó a prédájára. Tudja, hogy népszerű vagy, és ha a közönség meghallja a neved az tuti siker a filmjének, pénz neki. Olyan perverz módon néz rád, amitől a hideg is kirázott.
• Érdekes gondolataid vannak – mondta Everard, miközben le nem vette a szemét Liziről. Lehet nem is tévedsz nagyot.

Lizi zavarban érezte magát, amiért így megnyílt Everard előtt, és elmondta mit érez az életével, a világával kapcsolatban.

Gyorsan visszaült a kanapéra, még átnézte azt a néhány levelet, ami hátravolt, elpakolta őket, aztán indult volna ki, de eszébe jutott, hogy péntekre el kell kérnie Lint is és magát is.

• Pénteken este 9-kor mindketten elmennénk Lin is és én is, ha nem probléma.
• Hová mentek? – kérdezte azonnal Everard.

Lizi úgy érezte nem sok köze van hozzá, ha van valami dolguk a házban mondja meg, de nem köteles beszámolni hová mennek, de ennek ellenére elárulta.

• Szeretnénk egy kicsit szórakozni.
• Itt maradtok a városban?

Lizi nem értette miért akarja Everard annyira tudni hová mennek.

• Igen, csak egy pub-ba ülünk be a barátainkkal.
• Értem, persze menjetek nyugodtan.
• Köszönöm! – mondta Lizi és kiment.

A konyhában készített magának egy szendvicset, hisz a reggeli pár falat pirítóson kívül semmit nem evett egész nap, de ebből sem bírt sokat. Éppen indulni akart a szobájába, mikor Everard megjelent a konyhában.

Egy borítékot nyújtott Lizi felé.

• Ezt nálam felejtetted.

Elvette és belenézett. Persze – gondolta – a képek, biztos a posta közé keveredett. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kivette belőle azt a képet, amin Everard volt, és a férfi felé nyújtotta.

• Dedikálnád nekem? Ha már nem leszek itt, legyen egy emlékem, hogy tényleg neked dolgoztam.
• El akarsz menni?- kérdezte Everad.
• Nem, nem akarok, de sosem lehet tudni, elküldesz, vagy elköltözöl és már nem lesz szükséged alkalmazottakra, vagy olyan helyre költözöl, ahová én nem akarok, vagy olyan erős lesz a honvágyam, hogy haza kell mennem.

Everard elvette a képet, de a borítékot is visszavette Lizitől.

• Ok, ha te dedikálod nekem ezt – vette ki az egyik fotót, amin Lizi volt látható.
• Miért? – kérdezte megrőkönyödve.
• Ha már nem leszel itt, legyen egy emlékem, hogy tényleg nekem dolgoztál – adta ugyan azt a választ.

Lizi keresett egy tollat és ezt firkantotta a kép sarkába:

„Köszönöm a reggelit!

Lizi”

 

A tollat odaadta a fotóval együtt Everardnak, és várta, hogy most ő írja alá a képet.

Néhány másodperc múlva a férfi ezzel a felíratta adta vissza fotót saját magáról Lizinek:

„A legkülönlegesebbnek!

                                   Everard”

Lizi elolvasta és mosolyogva így szólt:

• Különlegesen átlagos, vagy különlegesen csúnya, vagy különlegesen gonosz?
• Nem! A legpozitívabb értelemben különleges – lépett közelebb Everard, és mélyen nézett Lizi szemébe.

A lány szinte érezte Everard leheletét az arcán, ami magához térítette, hátrébb lépett és annyit mondott:

• Köszönöm! – majd kisietett a konyhából.

A szobájába ment, és lefeküdt. Még mindig gyengének érezte magát a tegnapi betegsége miatt, valamint Everard szavai és viselkedése is tejesen összezavarták. A dedikált kép még mindig a kezében volt, felemelte és ismét elolvasta a feliratot. Nem érti, miért lenne ő különleges. Hisz tőle átlagosabb életet senki sem él, de ő szereti az életét, így ahogy van.

Még feküdt egy félórát, aztán úgy döntött lezuhanyozik, felveszi a pizsamáját és kényelmesen lefekszik. Az elpvette a laptopját, elolvasta a híreket, aztán bekapcsolta a Celtic Woman zenéjét, bedugta a  fülhallgatót a kellemes zene hatására rövid idő múlva el is aludt.

Arra ébredt, hogy valaki a szobájában van, és a fülhallgatóját kiveszi a füléből. Ijedten ült fel az ágyában.

- SSS, nyugalom csak én vagyok.

Ekkor ismerte meg Everardot.

• Nagyon megijesztettél, mit keresel te itt, nem valami bulin kéne lenned? Hány óra van?
• Tíz óra, és voltam, de már hazajöttem. Csak meg akartam nézni jól vagy-e?
• Köszi jól vagyok, nem kell aggódnod! – mondta Lizi, és nem is értette, miért van itt Everard egyáltalán.
• Ne aggódjak, a tegnapi nap után? – nézett kérdőn és kicsit szemrehányón a lányra. Kikapcsolta a gépét, jóéjszakát kívánt aztán kiment.

Lizi gondolatai össze-vissza cikáztak. Nem értette mit akar Everard. Úgy viselkedik vele, mintha nem is az alkalmazottja lenne, hanem inkább a barátja. Nem tetszett ez neki, nem akart közel kerülni a férfihoz. Igaz azt sem tudta elképzelni, hogy Everard közel akar kerülni hozzá. Lehet tényleg megijedt a tegnapi rosszulléte miatt, hisz aki látja ilyen állapotban, nem nagyon tud másképp reagálni, és mivel tudta Everard, hogy Lin sincs itt ezért nézett be. Talán tényleg kivétel, annak ellenére, hogy gazdag és híres még nem embertelen.

Másnap reggel Lizi elment Linért az állomásra. Nem mesélt el neki semmit abból, ami a házban történt, míg odavolt. Viszont azt elmesélte, hogy Marci táncolni hívta őket, amitől Lin nagyon izgalomba jött, és innentől kezdve másról sem beszélt, csak a péntek estéről.

Visszamentek a házba, és a reggelit Everardnak már Lin készítette el. Everard időben meg is jelent és elfogyasztotta. Az ebédről viszont késett, így Lizi sms-t –írt:

„Ebéd! Jó étvágyat”

„Meghívsz?” – jött az üzenet Lizi telefonjára.

„Igen, a te ebédlődbe, a te ennivalódra” – üzente vissza.

„Rendben” – válaszolt ismét Everard.

A vacsoránál ugyan ezek az üzenetváltások történtek.

„Vacsora! Jó étvágyat”

„Meghívsz?” – jött az üzenet Lizi telefonjára.

„Igen, a te ebédlődbe, a te ennivalódra” – üzente vissza.

„Rendben” – válaszolt ismét Everard.

Ennyivel megtoldva:

„Nem” – írta Lizi.

„Nem hívsz meg?

„De meghívlak csak a te teraszodra, gyönyörű idő van, vétek bent enni.”

„Ok, és te megint nem leszel ott ugye?”

„Természetesen!”

 

Másnap reggel a következő üzeneteket váltották egymással:

„Szép napot! Reggeli 9-kor?” – írta Lizi.

„Igen! És te természetesen megint nem leszel ott!” – válaszolta Everard.

„Természetesen megint nem!”

„A konyhában szeretnék reggelizni” – üzente a férfi.

„Rendben!”

 

Lizi a garázsban takarította a plafonig felrakott csempét, mikor megjelent Everard.

• Szóval itt bujkálsz?
• Nem bujkálok, kemény fizikai munkát végzek! Aki ezt megtervezte nem gondolt arra, hogy valakinek le is kell majd takarítania, de kit érdekel a magamfajta baja – mérgelődött hangosan.
• Arról volt szó együtt reggelizünk.
• Együtt? Azt írtad a konyhában akarsz enni.
• Az gondoltam majd ott együtt eszünk – nézett szemrehányóan Everard. Tudod, hogy nem szeretek egyedül enni.
• Lin ott volt nem? Én nem szoktam reggelizni az esetek 95%-ában.
• Pedig fontos!
• Igen tudom, de nem esik jól!

Everard erre nem válaszolt, csak kiviharzott a garázsból.

10. fejezet

 

Délután Lizi üzenetet kapott Everardtól:

„Este 9 órakor jön egy 10 fős társaság. Kiszolgálnál a pultban?”

„Igen, természetesen. Vacsorát kértek?”

„Nem, csak iszogatunk. Köszönöm!”

 

Lizi 8 körül elment futni, 9 órára illatosan átöltözve jelent meg. Egy fekete lábszárközépig érő nadrágot és egy különleges szabású ujjatlan fehér blúzt vett fel. Kisimította a haját, az elejét hátrafésülve felül összefogta. Egy hosszú fekete és ezüst gyöngyökkel díszítet láncot tett a nyakába, a fülébe pedig hozzá illő fülbevalót. Feltett egy kis sminket, ami mint mindig, most is nagyon szolid volt, a nyaklánc ezüstgyöngyeihez illeszkedett. A lábán pedig ott volt az elmaradhatatlan magas sarkú cipő.

Mire a játékszobába ért, már vagy 3-4 vendég ott volt, köztük természetesen Andy White. Mikor meglátta, hogy beáll a pultba rögtön odament italt kérni. Lizi úgy látta, már ekkor sem volt józan. Szó nélkül töltötte ki a kért italát. Az elkövetkező egy órában mindenki megérkezett, csendesen iszogattak és beszélgettek. Lizinek nem sok dolga volt, így ült a pult mögött, és figyelte a társaságot. Most nem volt egy nő sem köztük, úgy látszik „fiús” estét szerveztek maguknak. Volt köztük egy egész fiatal srác is, Lizi úgy saccolta nem több 20-22 évesnél, a többi mind Everarddal egyidős forma lehetett.

A férfiak nagy részén ing volt, nyakkendő és zakó nélkül. Everardon egy kék farmernadrág volt, és egy fekete hosszú ujjú ing, aminek felhajtotta az úját. Lizi megállapította, hogy igen jól állt rajta mindkettő. Úgy elmerengett Everard öltözékének kivesézésében, hogy teljesen megfeledkezett magáról, és a férfin felejtette a tekintetét hosszú percekig. Mikor Everard ránézett zavartan kapta el a fejét. Tudta, hogy feltűnően viselkedett, ezért az est hátra lévő részében nagyon figyelt, hogy véletlenül se nézzen Everardra. Már éjfél felé járt az idő, mikor a férfi odament hozzá.

• Éhesek a fiúk. Össze tudnál dobni nekünk valamit?
• Igen persze, hamburger megfelel?

• Az nagyon jó lesz – mosolygott Everard.
• Fél óra múlva kész! – mondta Lizi és már ki is ment a konyhába.

Felkészítette az olajat, és elővette a fagyasztóból a hamburgerhúst. Míg az olaj melegedett elővette a zöldségeket is, megmosta majd elkezdte kisütni a húst. Közben a zsömléket is elővette és kezdte felvágni.

Egyszer azt érezte, hogy valaki durván a fenekébe markol, hirtelen megfordult és pofon akarta vágni az illetőt, aki Andy volt.

Az elkapta a csuklóját, úgy húzta magához még közelebb és kezdte ismét fogdosni. Lizi térdével a lába közé rúgott, mire Andy fájdalmasan csak ennyit nyögött,

• Az állásoddal játszol ringyó!

Ekkor Everard hirtelen ott termett, behúzott egyet Andynek, aki megtándorodott és a konyhaszekrényben kapaszkodott meg.

• Takarodj a házamból, soha többé nem akarlak itt látni – mondta neki fojtott hangon Everard.
• Micsoda? - háborodott fel Andy. Nekem köszönheted, hogy az vagy, aki vagy, és neked többet ér ez a senki – vetett megsemmisítő pillantást Lizire.
• Nincs erre szükség – lépett oda Lizi Everardhoz.
• Meg is kaptad érte a pénzed, többet is, mint amit érdemeltél volna – sziszegte Everard Andynak, Lizit figyelmen kívül hagyva. Tűnj el a házamból!
• Andy összeszedte magát és kiviharzott a konyhából, Everard pedig utána.

Lizi visszatért a hamburgerek készítéséhez és néhány perc múlva Everard is visszaért a konyhába.

• Ne haragudj, annyira sajnálom!
• Semmi baj, túlélem. Míg ilyen munkát végzek ez elkerülhetetlen, egyesek azt hiszik én is a szolgáltatás része vagyok, de megtanultam már ezt kezelni.
• Az én házamban soha többé nem fog ez előfordulni – ígérte Everard.
• Ugyan, tényleg semmi baj.

Elfordult Everardtól, és folytatta a munkáját. A férfi még egy bocsánatkérés után kiment.

Húsz perc múlva felszolgálta a hamburgereket és visszaült a pultba.

Everard odament hozzá.

• Menj nyugodtan lefeküdni, nemsokára mennek haza.
• Maradok, még össze is kell takarítani.
• Nem, majd én összerámolok, ja és holnap szabadnapos vagy!

Lizi nem tiltakozott tovább, elment a szobájába, lezuhanyozott és lefeküdt. Különösebben már nem zavarta az incidens.

Másnap reggel korán ébredt, nem tudott aludni, végül úgy döntött befejezi a garázsban a munkát, úgy ahogy tegnap eltervezte.

8 óra körül Everard bevágtatott a garázsba, mérgesnek tűnt.

• Mit keresel itt? Szabadnapos vagy! – hadarta.
• Nem tudtam aludni, majd hamarabb befejezem, délután úgyis be kell mennem a városba.
• Miért?
• Találkozom valakivel – hazudta Lizi, nem is tudta miért mondta, de jól esett titokzatosnak lennie, csak a könyvtárba akart menni.
• Az éjszakai dologért még egyszer elnézést, ígérem, soha többé nem fordul elő ilyesmi! Lágyult meg Everard hangja.
• Én már túltettem magam rajta, tedd te is ezt, nem tehetsz róla! Részeg volt, felejtsd el!
• De ez nem mentség!
• Tudom, tudom, de mikor ide jöttem azt gondoltam, hogy kevesebb ilyesmiben lesz részem, mint a szállodában, és igazam lett. Fél éve dolgozom itt és ez volt az első eset. Ez nagyon jó arány.
• És az utolsó is! – mondta Everard, és látszott az arcán mennyire bántják a történtek.
• Rendben! – mondta, nem akart már erről többet beszélni.

Everard kiment, Lizi pedig folytatta a takarítást.

Délután 3 körül indult a könyvtárba, természetesen biciklivel.

Nagyon jól esett neki itt ücsörögni, megnyugtatta a csend, ami a helyiségben uralkodott, és jól volt egy kicsit a munkahelyéről és Everardtól is távol lennie. Írországról olvasgatott egy úti könyvet és körülbelül két óra múlva elindult vissza a házba.

Mikor visszaért bement a konyhába Linhez, evett pár falatot, és próbálta őt is rávenni egy kis mozgásra, de sikertelenül. Így a szobájába ment, átöltözött és elindult futni, de néhány perc múlva rohant is vissza a fényképezőgépéért. A naplemente vörösre festette a felhőket, és ez olyan varázslatos látvány volt, amit le kellett fényképeznie.

Aztán ismét visszakullogott, hogy letegye a gépét. Mire visszaért a teraszhoz, Everard állt ott.

• Mi volt olyan érdekes, hogy így rohantál vissza a gépedért?

Ez meg honnan tudja – lepődött meg Lizi.

• Megláttam, hogy lélekszakadva rohansz vissza, azt hittem valaki meghalt – válaszolt Everard a fel sem tett kérdésre. Nos, mi volt az megmutatod? - nézett a gépre.
• Meg! - de nem a gépet kapcsolta be, hanem elindult a kertbe. Gyere – intett a férfinak.
• Gyönyörű! - mutatta neki az égalját.
• Tényleg az, fantasztikus! – álmélkodott Everard. Hogy sikerült a találkozód? –kérdezte csak úgy mellékesen Lizitől.
• Igazán jól éreztem magam – mosolygott Lizi. Tényleg jól érezte magát, annak ellenére, hogy nem találkozott senkivel.
• Örülök neki! - mosolygott Evarad, bár kicsit hamisnak tűnt a mosolya.

Néhány perc csend következett, elmerültek mindketten a látványban.

Lizi törte meg a pillanatot.

• Megyek, mert sötét lesz - azzal el is szalad Everard mellől.

Eljött a péntek, amit Lin annyira várt. Este lázasan készülődtek mindketten. Sok időbe telt mire eldöntötték mit vegyenek fel. Már hónapok óta nem voltak kikapcsolódni, és most igyekeztek jól szórakozni, amihez az is hozzátartozott, hogy csinosnak érezzék magukat. Végül mindketten kínai ruha mellett döntöttek. Lizié lila volt, Liné pedig fekete. Kiválasztották hozzá a megfelelő kiegészítőket és elkezdtek készülődni.  Lizi már készen volt, de még 9-ig volt néhány perc, így ránézett a társasági oldalaira, és rákukkantott a Celtic Woman honlapjára is. Nem akart hinni a szemének. Két hét múlva koncert Írországban a Slane kastélyban. Lizi őrülten izgatott lett, már évek óta várt erre. Azonnal le is foglalt magának egy jegyet. Boldogan újságolta a hírt Linnek, miközben indultak, mert Marci már várta őket.

Mikor meglátta a lányokat elakadt a lélegzete.

• Gyönyörűek vagytok mindketten – bókolt nekik. Mindenki irigy lesz rám, hogy két ilyen csodálatos hölggyel lehetek.
• Köszönjük! – mondták a lányok egyszerre, majd üdvözlésképp megölelték a fiút.
• A barátom Dan a pub-ban fog bennünket várni.
• Remélem nem valami defektest szereztél be nekem – nevetett Lizi.
• Nem, teljesen normális – nevetett Marci is.

Hamar a pub-hoz értek, Dan valóban bent várta őket. Egy nagyon helyes, magas srác volt, és a beszélgetés során kiderült, hogy jó humorú, aranyos fiú. Lizinek igazán szimpatikus volt, jól érezte magát az este folyamán. Lin és Marci elmentek táncolni, nem sokkal később Lizi és Dan is követték őket.

Fél óra múlva kifulladva ültek vissza a helyükre. Lizi ismerős hangra lett figyelmes, amit a szomszédos asztal felől hallott. Ez nem lehet, gondolta magában – nem hiszem, hogy Everard ilyen helyen szórakozna. Mégis lehet, hiszen Everard ott volt teljes életnagyságban, és meglehetősen jól mulatott. Egy nagy társaság vette körül, ahol - ha Lizi jól látta - a nők voltak többségben, és mind kitüntette a figyelmével Everardot.

Kényszerítette magát, hogy elszakítsa tekintetét a férfitól, aki a fekete nadrágban, és a vakítóan fehér ingben akkor is feltűnő jelenség lenne, ha átlagos hivatást űzne.

Innentől nem tudta magát olyan felhőtlenül jól érezni, mint mielőtt Everardot meglátta volna. Akaratlanul is mindig a férfit figyelte, aki egyszer el is kapta a tekintetét, és köszönésképp bólintott neki, de azonnal vissza is fordult az éppen körülötte legyeskedő szépséghez.

Liziék ismét mind a négyen táncolni mentek, és ő beleadott mindent a táncba, nem akart Everardra gondolni. Több mint egy órát voltak a parketten és szomjasan, elfáradva tértek vissza az asztalukhoz. Megint csak azt nézte, hogy Everard ott van-e még, de nem látta sehol. Dan és Marci elmentek italért így csak Linnel maradtak ott.

• Nézd az ott nem Everard? – szólt Lin.
• Ő az! – mondta Lizi.
• Te tudtad, hogy itt van?
• Igen, már az előbb láttam.
• Érdekes, nem gondoltam, hogy ilyen helyeken megjelenik, azt hittem valami elit szórakozóhelyre ját.
• Én is!
• Nézd már, téged bámul!
• Dehogyis – kapta oda a fejét Lizi, de addigra Everard már elfordította a fejét.
• Pedig egyértelműen téged nézett, nem is nézett inkább bámult.

Ekkor megjöttek a fiúk, aminek Lizi nagyon örült, nem akart Everardról beszélni, így is többet gondol rá, mint kellene.

Még egy darabig beszélgettek, aztán Lizi menni akart, mert nagyon fáradtnak érezte magát.

• Találkozunk még? – kérdezte tőle Dan.

Lizinek tetszett a fiú, bár barátságnál többet nem tudott elképzelni vele, legalábbis egyenlőre.

Felállt az asztaltól, és észrevette, hogy Everard őt figyeli. Ekkor maga sem tudja miért, úgy hogy Everard is jól lássa, elővett a táskájából egy tollat, megfogta Dan kezét, ráírta a telefonszámát és minden bájosságát bevetve rámosolygott. Szeme sarkából pedig Eveardot figyelte, abban bízva, mindent látott.

• Menjünk Lin! – szólt a barátnőjének.
• Én nem megyek vissza csak reggel – mosolygott Lin, és Marcira nézett sejtelmesen.
• Rendben, örülök nektek – mondta Lizi. Én viszont megyek, sziasztok!
• Haza kísérlek! – ajánlkozott Dan.
• Köszi, nem szükséges, hívok egy taxit, és már otthon is vagyok.
• Várj! – szólt Marci. Hívom az egyik kollegámat, ő majd hazavisz.
• OK!

Marci telefonált egyet és szólt Lizinek, hogy 5 perc múlva itt lesz a taxi érte.

Kiment a pub elé, Dan pedig kikísérte. Még beszéltek néhány szót, Dan megköszönte a telefonszámot és már ott is volt az autó. Lizi beszállt, és ebben a pillanatban Everard is megjelent és beült mellé.

• Úgy is ugyanoda megyünk – mosolygott Lizire.

Nem volt sok választása, mivel Everard behúzta az ajtót, bemondta a címet az autó pedig elindult.

• Láttam jól érezted magad! – szólalt meg Everard.
• Igen, akárcsak te. Nem tudtam, hogy a városba szoktál szórakozni járni.
• Előfordul néha – válaszolt Everard, és le nem vette a szemét Liziről.

A lány úgy gondolta itt a megfelelő alkalom, hogy szabadságot kérjen, most biztos nem mond nemet.

• Két hét múlva szükségem lenne négy nap szabadságra. Ugye nincs akadálya, hogy elmenjek.

• Nincs, bár van egy feltételem.

Lizi meglepve nézi a férfit.

• Miféle feltétel?
• Meg kell mondanod hová mész!
• Miért kell megmondanom?
• Mert csak akkor kapsz szabadságot – nézett komolyan rá a férfi.

Lizi olyan megdöbbent arcot vágott, amitől Everard szinte nevetőgörcsöt kapott.

• Nyugi csak vicceltem! Nem kell így megijedni. Persze ettől még kíváncsi vagyok, miért kell elmenned, de nem feltétele a szabadságodnak – nevetett továbbra is.

Nem sokkal később megérkeztek, bementek a házba és Lizi a konyhába vette az irányt. Kitöltött magának egy pohár ásványvizet, és ekkor vette észre, hogy a férfi is követte.

• Kérsz? – mutatott a vízre.
• Igen, köszönöm! – mondta Everard.
• Írországba megyek – mondta Lizi és leült a konyhaszigethez.

Everard mellé ült.

• Mit csinálsz ott?
• Beteljesül egy régi álmom – nézett sejtelmesen Everardra.
• Miféle álmod? – kérdezte kíváncsi tekintettel a férfi.

Sokáig nem szólt, ivott a vizéből, majd elővette a telefonját és megkereste rajta a Celtic Woman egyik felvételét és letette a pultra.

• Az ő koncertjükre megyek. Már évek óta vágyom arra, hogy megnézhessem ezeket a gyönyörűen éneklő nőket. Adtak több koncertet is a környéken, de én ki akartam várni, hogy a Slane kastélyban láthassam őket. Körülbelül 5 évvel ezelőtt láttam egy lemezbemutatót, amit ott rögzítettek. Teljesen lenyűgözött a hangjuk, a fények, a kastély a háttérben, a hatalmas zenekar. Már akkor elhatároztam, hogy megnézem őket ugyan ott, Írországban a Slane kastélyban. Külön bankszámlára tettem pénzt, hogy bárhol leszek a világon, el tudjak menni. Neked ez lehet fura, te ennyi pénznek oda sem nézel, de én sokáig gyűjtögettem, és most végre felhasználhatom. Ha tudnád, milyen boldog vagyok! Már a jegyet is lefoglaltam magamnak, úgyhogy megyek keresek szállást, meg foglalok repjegyet.
• Hihetetlen vagy! – hajolt Everard annyira közel, hogy az arcuk szinte összeért.

Ekkor Lizi hírtelen felállt, lehúzta a cipőjét és mezítláb indult el a szobája felé. Már a konyhaajtóban járt, amikor visszaszólt az őt néző férfinak.

• Fogsz reggelit kérni?

Everard csak rázta a fejét.

• Oké, én is így gondoltam – mosolygott Everadra. Jó éjt! – ezzel eltűnt a férfi szeme elől.

11. fejezet

 

 

Fáradtan ment a szobájába, lezuhanyozott, pizsamát húzott és lefeküdt, viszont elaludni nem bírt. Így bekapcsolta a laptopját és szállást keresett magának Dublinban, és lefoglalta a repülőjeggyel együtt. Még egy darabig olvasgatott, tervezgette mit fog megnézni. Több városba szeretett volna elmenni, de rájött, hogy 4 nap alatt, amiben benne van az utazás is nem lesz ideje, ezért úgy határozott, hogy Dublinban nézi meg, amit csak lehet.

Egy óra múlva rettentő álmosság érte utol, alig bírta nyitva tartani a szemét, így kikapcsolta a gépét, és lefeküdt. Elalvás előtt az utolsó gondolata Everard volt, amint a konyhában annyira közel hajolt hozzá, hogy csak centik választották el az arcukat, és ő beszívhatta jellegzetes illatát.

Reggel fáradtan ébredt, de tudta Everard nem fog reggelizni így még pihent egy kicsit. Lin fél nyolc körül robbant be a szobájába. Lerúgta a cipőjét, felugrott az ágyára és boldogan csicseregte milyen tökéletesen boldog.

• Szerelmes vagyok, szerelmes vagyok! – kiabálta őrülten hangosan.
• SSSSSSSS, felébreszted a ház urát! – nevetettek együtt.
• Megyek a konyhába – ugrott le Lin az ágyról.
• Ne siess, nem fog reggelizni, pihenj még egy kicsit, gondolom az éjszaka nem sokat aludtál – kacsintott a barátnőjére. Én már úgy is kelni akartam, ha mégis kell neki valami, tőlem megkapja.
• Szerintem nem valami kell neki, hanem valaki! Mégpedig te! – nézett Lin komolyan. Látom én, hogy néz rád, szerintem beléd esett!
• Jajj, ne már! Ez a szuper helyes, szuper gazdag, szuper sztár sosem foglalkozna velem. Ha mégis, akkor sem érne célt, ugyanis és gyűlölöm a fajtáját – nyújtotta ki a nyelvét Linre.
• Rendben, te tudod! – mondta vigyorogva Lin, s már szaladt a saját szobájába.

Lizi felöltözött, rendbe tette a szobáját, majd kiment a konyhába és feltett egy kávét. Ismét a hétvégi útjára gondolt, már alig várta, hogy indulhasson – csak Everard fog hiányozni, suhant át az agyán. Ijedten ugrott fel a székéről. Hogy gondolhatott ilyet, mi az, hogy hiányozni fog, ezt sürgősen el kell felejtenie. Nem szabad rá férfiként néznie, nem veheti észre milyen jóképű, milyen szexi, milyen őrjítő az illata és ráadásul még kedves is.

• Na ebből elég! –szólt rá saját magára hangosan.

A kávét meg sem itta, berohant a szobájába átöltözött a futóruhájába és rohant ki a szabadba. Ekkor vette észre, hogy szakad az eső, de nem érdekelte. Ki kellett szellőztetnie a fejét, el kellett felejtenie minden butaságot Ewerarddal kapcsolatban.

Majdnem egy órát futott az esőben, teljesen átázott mindene. Ledobta a ruháit és beállt a zuhany alá, ami kellemesen átmelegítette a kihűlt testét. Visszavette a munkaruháját megfésülte a haját és szabadon hagyta, hogy megszáradjon magától. Ekkor jutott eszébe, hogy Lint aludni küldte azzal, hogy majd ő ott lesz, csak remélte nem kereste őket Everard. Gondolta benéz a dolgozóba, és felsettenkedik az emeletre is, és megpróbál rájönni van-e nyoma annak, hogy a férfi felkelt-e már.

A dolgozó üres volt, és a szobájából sem hallott zajt, így jókedvűen leszökdelt a lépcsőn.

- Mi ez a feneketlen jókedv?

A hang, ami a konyhaajtóból jött annyira megijesztette, hogy az utolsó fokot elvétette és majdnem elesett.

• Semmi különös – mondta megilletődötten, mint a kisgyerek aki rosszat csinált.
• Csak nem telefont kaptál? – kérdezte Everard, egy kávéscsészével a kezében.
• Miféle telefonra gondolsz?
• Attól a fiútól, akinek az éjszaka megadtad a számodat.

Ezek szerint látta, nyugtázta elégedetten.

• De, felhívott – hazudta szemrebbenés nélkül.
• Aha, látom nem pazarolta az időt, és tetszik?
• Igen, elég helyesnek tűnt.
• Mivel foglalkozik?
• Kórházban dolgozik, ápoló.
• Az nagyon szép hivatás. Akkor gondolom, megismételitek az estét.
• Előfordulhat – mosolygott kihívóan Everardra.

Jól esett neki a férfi érdeklődése, és némi féltékenységet is vélt kiolvasni a szemeiből, ami elégedettséggel töltötte el.

A férfi nem szólt többet, csak elvonult a dolgozószobába.

A következő két hét szinte eseménytelenül zajlott. Néhány nap múlva Dan valóban felhívta, és megbeszélték, hogy majd ha Lizi visszatért Írországból találkoznak.

Everardot nem sokat látta ebben a két hétben, a férfi sokat volt távol. Az elutazás előtti este kopogtak az ajtaján.

• Gyere Lin, nyitva van – kiáltotta, miközben próbálta a bőröndjét becipzározni, ami nem igazán sikerült.
• Nem Lin vagyok, de attól még bejöhetek? – szólalt meg Everard.
• Jajj, bocs! Persze gyere – és abbahagyta a bőröndjének a gyötrését.
• Csak azért jöttem, hogy jó utat kívánjak – ezzel odalépett a bőröndhöz és könnyedén behúzta rajta a cipzárt. Remélem, jól fogod magad érezni!
• Biztos vagyok benne!
• Miért kell 4 nap egy koncerthez?
• Miért, szükség lenne rám? – kérdezte megijedve és látta maga előtt, amint a mesterien megtervezett utazása romokba dől.
• Nem, csak egy koncert egy este, van más terved is?
• Igen persze, ha már elmegyek, kicsit szétnézek, így sem fogom látni felét sem annak, amit szeretnék, de majd egyszer bepótolom – mosolygott megnyugodva, hogy nem kell idő előtt visszatérnie.
• Ok, akkor még egyszer jó utat! – lépett ki a folyosóra Everard.
• Köszönöm!
• Azért képeket fogok kapni? – fordult vissza a férfi.
• Milyen képeket? – nézett értetlenül Lizi.
• Nem is tudom, a kastélyról, a kastélykertben nyíló virágról, a szállodai bútorokról.
• Szeretnél kapni?
• Igen, feltétlenül! – nézett Everard a szemeibe néhány másodpercig, majd gyors léptekkel eltűnt a folyosón.

Meg sem mozdult, csak nézte a helyet, ahol Everard még néhány pillanattal ezelőtt állt. A lezajlott beszélgetésüket idézte fel ismét. Olyan érzése támadt, mintha hiányozna majd Everardnak, ha nem lesz itt. Ez butaság – mondta magának – hogy is hiányozhatnék?!

Ekkor Lin libbent be hozzá.

• Mi az, szellemet láttál?
• Persze szellemet, itt járkálnak a régi falak között, te még nem találkoztál egyel sem? – nevetett, és ismét a bőröndjével foglalta el magát.
• Hányra vigyelek ki reggel?
• Hatra kell az állomáson lennem, de ne kelj ilyen korán, hívok egy taxit. Marci szolgálatban lesz?
• Igen! Várj fel is hívom, hogy reggel jöjjön érted – ezzel el is tűnt a szobából Lin.

Leült az ágyára és ismét átgondolta eltett-e mindent, amire szüksége van. Miután arra a következtetésre jutott, hogy készen áll a reggeli indulásra, elkészülődött a lefekvéshez, még hallgatott egy kis zenét, természetesen a Celtic Woman-tól. A kellemes zene ismét Everardot juttatta eszébe. Nem tudta a férfit kiűzni a fejéből, bármennyire is szerette volna. Már azon gondolkodott, majd milyen képeket készít neki. Az álom csak órákkal később érte utol, de ennek ellenére reggel frissen pattant ki az ágyból.

Marci a megbeszélt időben várt rá a ház előtt, és kivitte a vasútállomásra. Bevonatozott Londonba, ott átment a reptérre és nemsokára már Írország felé tartott.

Dublinban a szálloda nagyon kellemes volt. A szobájában az antik és modern bútorok ízlésesen voltak egymás mellett elhelyezve. A lila és a drapp szín volt az uralkodó, a kilátás a városra teljesen lenyűgözte.

Az esti koncertig már nem sok ideje volt, így gyorsan kicsomagolt, lezuhanyozott és átöltözött.

Fekete nadrágot, egy ejtett nyakú zöld blúzt és egy blézert választott ma estére. Fekete üveglencsés nyakláncot és fülbevalót tett fel az öltözékéhez, és egy zöld magas sarkú cipőt húzott. A sminkjében is a zöld színek jelentek meg. A fekete kistáskáját magához véve lement az étkezőbe, ami ámulatba ejtette. A plafont úgy alakították ki, hogy úgy érezte egy hatalmas fa alatt ül. Miután végzett a vacsorával indult is a buszhoz, amit külön arra szerveztek, hogy eljussanak vele a koncertre.

Dublintól északnyugatra 45 kilométerre van egy kicsi falu, neve megegyezik a Slane kastélyéval.

A csinos kis falu középpontjában négy, György korabeli ház állt. A települést a Boyne folyó szelte ketté. A hídon áthaladva lehet eljutni a mesés parkban álló Slane kastélyhoz, amely egyszerű és egyben robosztus látványt nyújtott.

Végre megkezdődött a koncert, és ugyan olyan fenomenális volt, ahogyan azt Lizi az évek alatt elképzelte magában.

Már visszaért a szállodába, túl volt a zuhanyzáson, lefeküdt a kényelmes franciaágyba, de nem tudott elaludni, mert még mindig az előadás hatása alatt volt. Az énekesnők fantasztikus hangja, a szép ruhák, a hatalmas zenekar, a fények, a helyszín olyan összképet mutattak, amit soha életében nem fog elfelejteni.

Másnap már 10 órára járt mire felébredt. Elővette a fényképezőgépét és megnézte a képeket, amit előző este készített. Kiválasztott egyet, amin az énekesnők és a zenekar voltak láthatóak és elküldte Everardnak ezzel az üzenettel:

„Életem legnagyobb élményében volt részem!”

Nem telt bele öt perc a válasz már a mobilján volt:

„Bárcsak én is megnéztem volna azt a koncertet, most én is olyan boldog lehetnék, mint te!”

Ó, boldog ő anélkül is, hogy látta volna, hisz sikeres, gazdag, rajonganak érte a nők, mit akarhat még? –töprengett magában - mit is számítana neki egy ilyen koncert, annyit bizonyosan nem, mint nekem.

Abban a néhány napban míg Dublinban volt, mindent megnézett, amit csak tudott.

Átsétált az O’Connel-hídon, ami szélesebb, mint amilyen hosszú, megnézte a parlament klasszicista épületegyüttesét, Írország legrégibb egyetemét, a régi könyvtárat, ahol a világörökség legszebb könyvei közé sorolt középkori ír kódexeket őrzik, Dublin polgármestereinek a rezidenciáját, a Nemzeti Múzeumot és Könyvtárat, az Ír Nemzeti Képtárat, a Várostörténeti Múzeumot.

Próbált minél több információt magába szívni, minden szépséget elraktározni az agyában, és természetesen a fényképezőgépében. Minden este mikor holtfáradtan visszaért a szállodába átnézte a fotókat és egy-két képet elküldött Everardnak.

Hétfőn reggel üzenetet kapott a férfitól, amiben arról érdeklődik, hogy mikorra ér a londoni reptérre.

Nem értette miért akarja megtudni, de megírta neki, hogy körülbelül délután négy órára.

„Ott foglak várni!”

„Nincs erre semmi szükség, megoldom egyedül is, ne fáradj!”

„Tudom, hogy meg tudod oldani egyedül is, de éppen akkortájt fogok hazaindulni, szívesen elviszlek!”

Lizi erre már nem válaszolt, majd meglátja mi lesz, ha visszaért. Összecsomagolt, kijelentkezett a szállodából, még volt ideje megnézni a Szt. Patrkik Székesegyházat, és csak utána indult a reptérre. A repülőn elaludt, nagyon elfáradt a tartalmasan töltött napok alatt.

Miután leszálltak, és a reptéren újra bekapcsolta a mobilját látta, hogy üzenete jött:

„A D szektorban várlak a parkolóban!”

Megkereste a D szektort, és észre is vette Everardot, ami nem volt nehéz, hiszen a paparazzik körbeállták az autóját. Nem ment oda hozzá, hanem gyorsan fogott egy taxit és a pályaudvarra vitette magát. Út közben megírta a férfinak, hogy ne várjon rá, már elindult Ludlowba.

Épphogy kiszállt a taxiból csörgött a telefonja, Everard hívta. Meghökkent, hiszen telefonon még soha nem beszéltek, mindig sms-ben, vagy e-mailben kommunikáltak egymással. Idegesen nyomta meg a fogad gombot a mobilján.

• Tessék – mondta kicsit megilletődött hangon.
• Hogy érted azt, hogy elindultál? – kiabálta Everard a telefonba.
• Úgy, hogy elindultam! A lesifotósok körbevettek téged, sokkal egyszerűbb volt egy taxit fognom.
• Taxival mész Ludlowig?
• Nem dehogy, annyira nem keresek jól nálad, hogy ezt megengedhessem magamnak – mosolygott a saját viccén Lizi. A vasútállomáson vagyok.
• Rendben, oda megyek érted!
• Nem! – kiáltotta Lizi. Nem akarom!

Everard néhány pillanatig válaszolni sem tudott a lány reakciója miatt, aztán halkan csak ennyit mondott.

• Oké, ahogy akarod – és kinyomta a telefont.

12. fejezet

Everard szemszöge

 

Everard idegesen vezetett Ludlow felé a sebességkorlátozással sem törődve. Lizi visszautasítása miatt mérgelődött. Nem engedte neki, hogy hazavigye, pedig csak azért utazott Londonba, hogy végre láthassa a lányt.

Az elutazása előtti időszakra gondolt. A rosszulléte utáni napra, mikor meglátta, hogy az Opel amivel Lizi jár nincs sehol. Egyértelműen megmondta, hogy ne menjen sehová, ne csináljon semmit, feküdjön egész nap egy ilyen erejű rosszullét után. Még most is érezte milyen dühös volt akkor és hogy aggódott, nehogy valami baja legyen. A megkönnyebbülés érzésére is jól emlékezett mikor meghallotta a lépteit a folyosón, és a boldogságra, ami akkor töltötte el mikor bekopogott a dolgozószobája ajtaján, és tudta egy másodperc múlva benyit, és újra láthatja.

Felidézte milyen érdekes beszélgetést folytattak:

 

• Belterjesek vagytok!
• Ez mégis mit jelent?
• Van négy csoport. Színészek, popsztárok, modellek és focisták. A színészek csak színészekkel vagy modellekkel keverednek, a focisták pedig popsztárokkal vagy modellekkel és ebből adódik, hogy a popsztárok focistákkal vagy modellekkel. Ezt jelenti a belterjesség.
• Uram isten, ezt mennyi időbe került kitalálnod? – nevetett Everard fennhangon.
• Ezt nem én találtam ki! – vágott sértődött képet Lizi. Ez csupán megfigyelés.

 

Milyen fura elméleteket gyárt Lizi a híres emberekről, kik kivel létesítenek kapcsolatot, és ha jól belegondol, teljesen igaza van. Csak az bántotta, hogy róla is ugyan így gondolkodik, az utálatos gazdag, híres, belterjes emberekhez sorolja.

A képek, amiket a számítógépen tárol róla, természetesen még véletlenül sem az, amiről azt gondolná, hogy tetszene Lizinek.

Az egyik képen a fal felé fordult, és a baseball sapkáját az arcába húzta, míg a paparazzik próbálták lencsevégre kapni. A másik képen pedig egy idős rendező mellett állt és férfi Everardot nézte.

• Ezen a képen, mikor a fal felé fordulsz, látszik mennyire eleged van ebből az egészből. Annyira emberi, látni mit érzel. Bocsi, de megsajnáltalak. A másodikat mikor megláttam, úgy éreztem, hogy ez a rendező úgy néz rád, mint ragadozó a prédájára. Tudja, hogy népszerű vagy, és ha a közönség meghallja a neved az tuti siker a filmjének, pénz neki. Olyan perverz módon néz rád, amitől a hideg is kirázott.

 

Sajnál – mosolygott magában Everard – én is sajnálom magam, hisz ez a lány teljesen megbabonázott az egyszerűségével, a különlegességével, és nem tudom, mit tehetnék ellene.

 

Az az éjszaka, mikor Andy erőszakoskodott Lizivel Everardot teljesen kikészítette. Ahogy meglátta, hogy egyik kezével a lány csuklóját szorongatja, a másikkal durván fogdossa, legszívesebben letépte volna a fejét annak a mocsoknak – forrt benne a méreg még most is, ahogy megjelent szemei előtt a jelenet. Még mindig bűntudata volt miatta. Észre kellett volna vennie, hogy Andy mire készül, hisz egész éjszaka méregette Lizit. Ezért is ment a konyhába, miután látta, hogy követte a lányt az a szemét, de hamarabb kellett volna. Sőt, már akkor ki kellett volna dobnia a házból, mikor észrevette, milyen szemeket mereszt Lizire!

És még az a gazember úgy gondolta, inkább Lizitől kéne megszabadulnom, és tőle bocsánatot kérnem – hihetetlenkedett még mindig magában Everard. Az viszont elégedettséggel töltötte el, hogy Andy átköltözött Amerikába, mivel ő mindent megtett azért, hogy senki ne alkalmazza a köreiben.

 

A másik éjszaka, ami legalább annyira megviselte Everardot mint az Andys, az volt, mikor Lizi és Lin elmentek szórakozni. Everard próbálta a lányból tapintatosan kiszedni, hogy hová megy, de nem adott konkrét választ, így kénytelen volt addig járni a pubokat, míg rá nem talált. A barátai, akiket cipelt magával – csak is azért hívta őket, mert furán jönne ki, ha egyedül menne szórakozni, bár szíve szerint egyedül ment volna, csak azt akarta látni Lizi kivel találkozik – tiszta őrültnek nézték. Végre az ötödik kocsmában megpillantotta a lányt és a látványa teljesen lenyűgözte. A lila-fehér kínai ruha tökéletesen simult a csodás alakjára, a haja kontyba volt feltűzve, szabadon hagyva a kecses nyakát. A csinos lábait combközéptől lefelé meztelenül hagyta a ruha, és Everard alig bírta levenni a szemeit róla. Az éjszaka folyamán többször is figyelmeztetnie kellett magát, hogy kevésbé feltűnően bámulja, mert észre fogja venni, igaz nagyon elfoglalt volt. Két fiúval találkoztak, az egyik láthatóan Linnel volt elfoglalva, de a másiknak egyértelműen tetszett Lizi. Rengeteget táncoltak, beszélgettek és Lizi mielőtt elment a kezére írta a telefonszámát, ami Everardot annyira feldühítette, amit maga sem értett. Lizi felnőtt nő, azt tesz amit akar, és azzal akivel akar, de ne pont ezzel az alakkal!

Aztán mintha még nem lett volna erre az éjszakára elég Everardnak, hogy végig kellett néznie Lizi hogy érzi jól magát mással, kért négy nap szabadságot, hogy elutazzon egy másik országba. Ez azt jelentette, hogy négy teljes napig nem láthatja, ahogy jön-megy a házban, beszélget, futni jár, de persze nem tilthatja meg neki, hogy elmenjen. Kibírta, de nehezen, és most is hiába jött érte, Lizi nem kért a fuvarjából.

Ha még erre sem volt hajlandó, hogy beüljön mellé az autójába és megengedje neki, hogy hazavigye, akkor arra, hogy fogja rávenni, hogy elutazzon vele hat hétre – aggodalmaskodott Everard.

 

 

13. fejezet

 

Lizi majdnem este kilencre ért Everard házába. A csomagjait letette a szobájában, és átment Linhez. Üdvözölték egymást, átadta a kis szuvenírt, amit hozott neki és elkezdett mesélni, mindent elmondott részletesen mit látott, mennyire jó volt a koncert. Már hajnal egy óra felé járt, mikor visszament a szobájába, még kipakolt a bőröndjéből és zuhanyzás után lefeküdt.

Másnap reggel kelt a szokott időben, a megszokott rend szerint végezte a munkáját. Lin megterített az étkezőben, és mivel Everard nem jött reggelizni, Lizi sms-t írt neki, de mikor megnyomta volna a küldés gombot a férfi megjelent a konyhában. Kicsit kényelmetlenül érezte magát a tegnap a reptéren történtek miatt.

• Jó reggelt nektek! Nos Lizi, milyen volt az utad? – kérdezte tőle, mintha a tegnapi kis közjáték meg sem történt volna.
• Köszönöm szépen nagyon jó volt, igazán jól éreztem magam. Lenne időd egyeztetni néhány dolgot a délelőtt folyamán?
• Igen, akár most rögtön. Gyere az irodámba – indult ki Everard a konyhából Lizi pedig követte.

Megbeszélték mi várható a következő héten, egyeztették az étlapot, indulni akart, mikor a férfi ismét megszólalt.

• Lenne itt még valami, amit meg kéne beszélnünk.
• Igen? – fordult vissza.
• Mához két hétre kezdek egy új munkát, ami azt jelenti, hogy 5-6 hétre el kell utaznom.
• Értem.
• Azt szeretném, ha velem jönnél – nézett a férfi mereven Lizire.

A mondat, amit mondott kérés volt, de a hangszín ahogy Everard mondta, sokkal inkább tűnt parancsnak. Hirtelen nem tudta most ennek örülnie kéne, vagy megpróbálni kibújnia ez alól a feladat alól.

• Mégis mi lenne a feladatom? Nem szállodában fogsz megszállni?
• Nem! Utálom már a szállodákat, azt kértem, hogy egy házat béreljenek nekem, azt kellene rendben tartani, főzni, tudod a szokásos.
• Ha főzésről van szó, jobban jársz, ha Lint viszed.
• Én a te töltött káposztádat szeretném enni – mosolygott elbűvölően a lányra Everard.
• Mégis hová mennénk?

• Amerikába, Dél-Dakotában lesz forgatás, Vermillion városban fogunk megszállni.
• Biztosan akarod, hogy menjek?
• Nem szívesen jössz?
• De, csak váratlanul ért a dolog, persze megyek, hisz ezért kapom a fizetésem – tette hozzá Lizi. Ott milyen időjárás van? Mennyi ruhát vigyek? A ház teljesen fel lesz szerelve, edények, ágynemű, törölközők? – ömlöttek belőle a kérdések.
• Jajj, nyugi lesz minden – vigyorgott Everard.
• Ok, utána kell néznem pár dolognak. Mivel megyünk?
• Repülővel, utána autóval.
• Hm, remélem nem nekem kell vezetni, utálok vezetni. Ó, a biciklimet de jó lenne elvinni valahogy.
• Megoldható!
• Tényleg??? – lelkendezett, nem is mondta komolyan csak úgy eszébe jutott, de ha Everard elviszi az nagyon jó lesz.
• Igen, persze! – vigyorgott még mindig Everard, amitől olyan érzése volt, mintha az ő hírtelen jött lelkesedésén nevetne.

Lizi szeme a dohányzóasztalon álló levélkupacra esett.

• Az a posta? Nem nyitottad ki?
• Hát nem, neked ez jobban megy.
• És ha volt valami őrülten, halaszthatatlanul fontos benne?
• Óh, nem hiszem, de amúgy is ami késik, nem múlik – válaszolta haláli nyugalommal Everard.

Nekiült a jókora halom posta kibontásának, pedig még sok dolga lett volna, hiszen 4 napja nem volt takarítva szinte sehol, Lint elfoglalta a konyha.

Szótlanul dolgozott, csoportosította a leveleket. Egyszer úgy érezte, mintha Edward nézné, aztán próbálta elhessegetni a gondolatot, de az érzés nem hagyta nyugodni. Felemelte a fejét, és tekintete találkozott Edwardéval. Elkapta róla a szemét, de a „figyelnek” érzése ugyan úgy megmaradt. Ismét rápillantott, és megint találkozott a tekintetük.

• Mi az, talán valami gond van velem, elkenődött a sminkem, vagy kávés a szám?

Edward nevetett.

• Nem, csak úgy el tudsz mélyülni a levelekben, szinte látni az arcodon melyik levélbe mi van írva.
• Hát, amiket egy némelyikben leírnak a rajongóid erősen felnőtt kategóriába sorolhatók, de jöttek most is nagy aranyosak, amire feltétlenül válaszolnod kell, és néhány hivatalos is keveredett a kupacba. Ó, ha én elmegyek, ki fogja a postádat rendezni?
• Ne aggódj, csak találunk rá valami megoldást.

Erre nem akart válaszolni, mi az, hogy találunk? Találjon ő magában, nem akar semmiben részt venni, ami nem az ő dolga, a posta bontása sem lenne az.

Nem szólt többet, amint végzett a szétválogatott leveleket dossziéba tette és kiment.

Nagyon izgatott volt az utazás miatt, utánanézett hová is mennek, milyen időjárás van, milyen látnivalók vannak. Tudta lesz ideje szétnézni, hisz Everard a nap nagy részében forgatáson lesz, legalább is így gondolta.

Dan hívta Lizit telefonon és megbeszélték, hogy hétvégén találkoznak ugyan abban a pub-ban, ahol először, és Lizi felvetette, hogy hívják el Linéket is, nem akart Dannal kettesben maradni. Így abban maradtak, hogy ismét négyes randit tartanak.

Mikor Lizi letette a telefont akkor jutott eszébe, hogy ez azt jelenti, megint el kell kérnie magukat, hiszen ketten egyszerre nem szoktak csak engedéllyel elmenni.

Megkereste Everardot, aki a teraszon ült.

• Szia! Elnézést, hogy zavarlak, csak az lenne a kérdésem, hogy péntek este szükséged van-e ránk?
• El szeretnétek menni?
• Igen, ha nem gond.
• Tudod szívesen elengednélek benneteket, de nemrég jelentkezett be pár ismerősöm vacsorára, úgyhogy sajnos a péntek nem jó.
• Értem, semmi gond – válaszolta Lizi és gyorsan ott is hagyta Everardot, nagyon kínosan érezte magát.

Ahogy bement a házba még a folyosón gyorsan visszahívta Dant és lemondta a pénteket, de megbeszélték, hogy majd később próbálnak új időpontot egyeztetni.

Ahogy letette a telefont a háta mögött hallotta Everard lépteit.

• Randit kellett lemondanod? – kérdezte.
• Nem mondtam le, csak átraktuk másik időpontra!
• Nagyon sajnálom, hogy nem tudsz találkozni azzal a kedvesnek tűnő fiúval – vigyorgott Lizi képébe.

Erre nagyon mérges lett, úgy érzete Everard kigúnyolja.

• Nem csak kedvesnek tűnik, az is, és ami késik, nem múlik! – válaszolta nyugodtan mosolyogva és otthagyta a férfit.

Ezek után Lizi igyekezett minél jobban eltűni a házban és láthatatlanná válni, ami többnyire sikerült is.

Egyik délután kereste a biciklijét, sehol nem találta. A kertész mondta el neki, hogy egy kamionra felpakolták és elvitték. Everard nem feledkezett meg az ígéretéről, és ez kellemes érzéssel töltötte el.

Az utazás előtti nap muszáj volt beszélnie a részletekről Everarddal, így a keresésére indult, és az irodájában találta meg.

• Szia! A holnapi indulásról szeretnék veled beszélni.
• Gyere, ülj le – ezzel a férfi felállt az íróasztal mögül, átült az ülőgarnitúrára, Lizi pedig követte és a férfival szemben lévő fotelben foglalt helyet.
• Hánykor indulunk?
• Reggel 6-ra itt lesznek értünk a stúdióból, felvisznek Londonba a repülőtérre. Körülbelül 5 órát fogunk repülni. Ott várni fog ránk egy autó, amit én vezetek majd – tette hozzá mosolyogva – és még körülbelül két órát autózunk, mire elérjük az úti célunkat.
• Hányan megyünk?
• Most csak mi ketten, a többiek már elmentek néhány napja.

Valamiért reménykedett, hogy többen utaznak, nem akart kettesben utazni vele, inkább maradt volna Angliában. Félt attól, hogy ha sokat lesz a férfi közelében, még nehezebben fogja tudni kordában tartani azokat a fura érzelmeket, amiket kivált belőle.

• Segítsek csomagolni? Akár most is mehetünk, ha megfelel – ajánlotta a férfinak.
• Mehetünk – válaszolta Everard.

Mindketten felmentek Everard gardróbjába, és a férfi már vitte is Lizinek a tollat és papírt, hogy írja össze, miket kell elrakniuk. A csomagolás alatt az utazásról, a készülő filmről beszélgettek, a férfi azt is elmondta, hogy nem lesz túl nagy a ház ahol lakni fognak.

Miután végeztek a csomagolással Lizi a nap további részében még a saját holmijait is elpakolta, segítkezett Linnek a konyhában és este izgatottan feküdt le.

Reggel 5-kor kelt, a bőröndjeit kirakta az oldalsó ajtóhoz, a konyhába ment kávét főzni, meg Everardnak reggelit készíteni. A férfi is megjelent nem sokkal később, jókedvűnek és kipihentnek tűnt, amit Lizi egyáltalán nem tudott elmondani magáról.

Nemsokára csengettek a férfi nyitotta ki a kaput, egy gyönyörű autó gurult be a ház elé. Everard felszaladta a csomagjaiért, kivitte és a sofőr berakta a csomagtérbe.

• Hol vannak a csomagjaid? Indulni kell! – szólt a lánynak.
• Az oldalbejáratnál vannak. Nekem is ezzel az utóval kell menjek? Felkeltem inkább Lint, hogy vigyen el! – mondta Everardnak, és szörnyen kínosan érezte magát, utálta a kihívó autót, amibe be kellene ülnie.
• Micsoda? Ezt értünk küldték, ne butáskodj már – fogta meg Lizi kezét Everard.
• Érted! Nekem semmi keresnivalóm egy ilyen autóban, komolyan inkább utánad utazom a következő járattal – nézett könyörgően a férfi szemébe.
• Ennyire kényelmetlen velem jönni?
• Ilyen külsőségekkel igen, ez nem az én világom.
• Erre nincs idő, hozd a cuccodat és induljunk – sötétedett el Everard tekintete, és még mindig fogta Lizi kezét.
• Rendben! – húzta el a kezét a férfiéból és ment a bőröndjeiért. Mit is tehetne, Everard a főnöke, a munkaadója, azt kell tennie, amit mond.

Bepakolták az ő csomagjait is, és Lizi a sofőr mellé ült, aminek hatására látta Everard csodálkozó arcát, de a férfi nem szólt semmit csak beült hátra. Egész úton nem beszéltek egy szót sem, majd három órával később már a repülőn ültek. Everard helye az ablak mellé szólt, Lizi pedig Everard mellé.

Ahogy elindultak Lizi tekintetét vonzotta az ablak, igaz elkezdett egy könyvet olvasni, de folyton azon kapta magát, hogy az ablakot bámulja.

• Cseréljünk helyet – ajánlotta fel Everard.
• Á nem, ülj nyugodtan, úgyis olvasni akarok.

Majd ismét a könyvbe meredt, de 5 perc múlva ugyan úgy az ablakon lógott a tekintete.

A férfi ekkor nem szólt semmit csak felállt, megfogta Lizi kezét, felhúzta az üléséről és leült a helyére, így nem volt más választása, mint elfoglalni az ablak melletti helyet.

Kinézett és a látvány teljesen elkápráztatta.

• Köszönöm! – nézett hálásan Everardra.
• Nagyon szívesen!

 

14. fejezet

 

 

A gép leszállt, a reptéren várta őket a bérelt autó, ami szerencsére már egy normális, hétköznapi autó volt. Bepakolták a poggyászaikat és indultak.

Augusztus végén jártak, nagyon kellemes szép nyárvégi idő volt. Ragyogóan sütött a nap, de mégsem volt hőség. Az autóút kellemesen telt Vermillionig. Az eléjük táruló tájról, az időjárásról beszélgettek. Könnyen megtalálták a házat, amit Everard számára béreltek.

A ház kertvárosi részen helyezkedett el, csodaszép volt, fából épült, és Lizi úgy érezte hívogatja, alig várta, hogy beléphessen és megnézhesse belülről is. Nem is csalódott, a belsejében is rengeteg fát használtak, ami melegséget árasztott. Egy tágas előtérbe léptek, onnan nyílt a nappali-étkező amitől egy pulttal volt elkülönítve a konyha. Volt még két szoba, mindkettőhöz gardrób és fürdő tartozott. Az egyik szobából és a nappaliból is ki lehetett menni a teraszra, ahol ízléses kerti bútorok voltak elhelyezve.

• Látom tetszik! – jegyezte meg a férfi, látva Lizi milyen boldogan járkál a házban, hogy felfedezze minden egyes szegletét.
• Igen, gyönyörű, ha tehetném, ilyen házat vennék magamnak! – lelkendezett.
• Melyik szobát szeretnéd? – kérdeztet tőle Everard.
• Választhatok?
• Igen, én úgy sem sokat leszek itt, úgyhogy nekem mindegy hol fogok aludni.
• Akkor azt választom, amelyikből ki lehet menni a teraszra – mondta, és már ment is a csomagjaival a szobájába.

Aztán szétnézett a konyhában, volt minden eszköz, ami a főzéshez kellet, de természetesen üres volt a hűtő, úgyhogy sürgősen el kellett mennie bevásárolni. Már az indulás előtt összeállította a listát.

• Elmegyek a boltba, elvihetem az autót? – kérdezte Everardtól.
• Igen menj nyugodtan, én addig elintézek pár telefont – válaszolta a férfi.

Lizi elment egy bevásárlóközpontba megvett mindent, és még beugrott egy étterembe is, hogy vegyen valami meleg ételt, amit most rögtön oda tud adni Everardnak, mert szinte egész nap nem ettek semmit, majd indult vissza a kisházba. Út közben megállapította, hogy nagyon szép helyre jöttek, és igazán örült neki, hogy láthatja mindezt.

Mikor visszaért a házhoz bevitte a csomagok egy részét, letette a konyhában és mire fordult volna vissza a többiért, Everard állt ott a többi dologgal a kezében. Lizi gyorsan kikapta a kezéből a csomagokat.

• Ez az én dolgom! – mondta neki mérgesen.
• Udvarias sem lehetek? – kérdezte meglepetten Everard.
• Engem ezért fizetsz, hogy az ilyesmit elvégezzem.
• Lizi ne legyél már ilyen merev!
• Nem vagyok, csak szeretem maradéktalanul elvégezni a munkámat – mondta és megkereste, amit az étteremből hozott.

Megmelegítette Everardnak, közben megterített neki az étkezőasztalon.

• Te nem eszel? – kérdezte tőle a férfi.
• De!
• Akkor miért egy személyre terítettél?
• Te nem eszel – válaszolta Lizi komolyan. Majd Everard meglepődött arcát látva elnevette magát, mire a férfi is vette a lapot és ő is vele együtt nevetett.
• Komolyan, miért nem terítettél magadnak? – kérdezte ismét tőle.
• Mert én nem az étkezőben eszek.
• Mégis hol?
• A konyhában.
• Amit egy pult választ el ettől az asztaltól, igaz?
• Igen, de jelenleg ez az asztal az étkező, a pult mögötti rész a konyha, te vagy a ház ura, te itt eszel én meg ott.
• Lizi, ketten vagyunk az egész házban, hagyd már ezeket a formaságokat. Nem viselkednél úgy, mintha – mondjuk – a barátod lennék?
• Viselkedhetnék, de a főnököm vagy nem a barátom.
• És a kettő kizárja egymást?
• Egészséges esetben igen.
• Akkor mivel a főnököd vagyok az a feladatod – amit tökéletesen végre kell hajtanod – hogy úgy viselkedj velem, mintha a legjobb haverok lennénk. Semmi „ne hozd a csomagokat”, „te itt eszel én meg ott”.
• Rendben főnök! – mondta Lizi erőltetett komolysággal, de néhány másodperc múlva már vigyorra húzódott a szája. Akkor a pulton eszünk mindketten, mindig is tetszettek a bárpultok.

Áttette a férfi tányérját, a saját ételét is megmelegítette és a férfié mellé tette.

Ettek azután Everard elbúcsúzott tőle, azzal hogy valószínűleg késő este fog megjönni.

Lizi sem unatkozott estig. Az ágyneműt kitette szellőzni, közben az ágynemű huzatokat átmosta, és most kivételesen – mivel néhány óra múlva szükség volt rájuk – betette a szárítóba. Végigtakarította az egész lakást. Kilenc óra volt, mire mindennel végzett. Leült a nappaliban a kanapéra, bekapcsolta a tv-t, de ott ültében el is aludt a kimerültségtől.

Arra ébred, hogy Everard megsimogatja a karját.

• Jajj, ne haragudj, elaludtam. Éhes vagy, azonnal készítek valami vacsorát neked.
• Nem, maradj nyugodtan, már ettem a többiekkel beültünk egy étterembe.
• Voltál a felvételek helyszínén?
• Igen, fantasztikusan szép hely, majd meglátod – ült le mellé a kanapéra.

Meglátom? Csodálkozott magában Lizi, hogy látnám meg, mi keresni valóm lenne nekem ott, de nem szólt semmit.

• Megyek lefekszem, reggel korán kell kelnem – nyomott el egy ásítást a férfi.
• Hánykor mész?
• Hatkor már indulnom kell, de nehogy felkelj ilyen korán a reggeli miatt. Majd útközben beugrom a pékségbe, nem túl messze láttam egyet.
• Ezért hoztál magaddal, hogy felkeljek! Ahhoz, hogy a pékségben reggelit vegyél én nem kellek.
• Már megint kezded, hogy mi a dolgod, és mi nem. Már elfelejtetted mit beszéltünk meg mielőtt elmentem?
• Nem – válaszolta lehajtott fejjel.

Everard felállt a lány mellől, és jóéjszakát kívánva neki bement a szobájába. Ő is követte a példáját, elzárta a tévét, ellenőrizte, hogy zárva van-e az ajtó, lekapcsolta a villanyokat, és ő is bevonult a szobájába. Kinyitotta a teraszajtót, és a beáramló kellemes idő kicsalta. Ekkor jutott eszébe, hogy ma nem is volt futni, gyorsan visszalépett a szobába, átöltözött és kiment az utcára. Szerencsére jól megvilágított volt, így nem félt. Fél óra múlva tért vissza a házhoz, és mielőtt bement elvégezte az udvaron a nyújtógyakorlatait. Ekkor vette észre, hogy Everard a teraszon ül, odament hozzá.

• Nem tudtál aludni? – kérdezte tőle.
• Aludnék, ha nem mennél el ilyen későn szó nélkül.
• Szólnom kellett volna? - kérdezte nem is leplezve a csodálkozását.
• Persze, hogy szólnod kellett volna. Egy idegen városban vagyunk, késő van, sötét, te meg csak úgy eltűnsz!
• Ne haragudj! – nyögte ki, de még mindig nem értette miért kellett volna szólnia.
• Szeretném, ha máskor ilyen későn nem mászkálnál egyedül.
• Nem mászkáltam, futni voltam! – nézett gőgösen a férfi szemébe.
• Látom, hogy ott voltál, de tedd meg a kedvemért, hogy máskor még sötétedés előtt elmész.
• Tudok vigyázni magamra! – mondta dühösen.

Egyébként is, mi köze hozzá, hogy én mikor hová megyek? Évek óta egyedül élek, és még csak egy hajam szála sem görbült meg soha, forrongott magában.

• Tudom, de velem jöttél ide, és nem szeretném, ha bajod esne, úgyhogy ez nem kérés! – emelte meg a hangját Everard.

Még soha nem hallotta ilyen parancsolónak a férfit, kicsit meg is rémült tőle.

• Igenis! – válaszolta és már bent is volt a házban.

Dúlt benne a méreg! Úgy beszélt vele, mit egy óvodással, még hogy viselkedjen úgy, mintha a legjobb haverok lennének! Nevetségesnek találta az egész helyzetet.

Másnap mire felébredt Everard már nem volt ott, aminek kifejezetten örült. Lezuhanyozott, felöltözött, főzött egy kávét, és míg iszogatta azon gondolkodott, hogy tegnap nem is kérdezte Everardot, főzzön-e ebédet, vagy csak vacsorával készüljön. Gyorsan írt is neki egy sms-t.

„Szia! Jössz ebédre, vagy csak vacsorával várjalak?”

A válasz szinte azonnal érkezett:

„Sajnos, csak vacsorára érek haza! 8 körül otthon leszek! Szia’

Így szinte az egész napja szabad volt, gyorsan előkapta a gépét, megnézte hol van a könyvtár, azután reggelizett, és ült is a biciklijére.

A könyvtár nem volt nagy – a város lakossága tízezer fő körül van – de nagyon barátságos volt a hangulata, és nagyon kedvesek voltak a dolgozók. Dél-dakotáról kért könyvet, azt olvasgatta, és sok érdekességet tudott meg belőle. Kijegyzetelte miket fog még feltétlenül megnézni, és körülbelül három órával később hagyta el a könyvtárat.

Hazafelé lassan biciklizett, megnézte alaposan a házakat, a kerteket, mindent, ami mellett elment, és a fényképezőgépe is kattogott rendesen a kezében.

Mikor visszaért a házhoz már délután három óra volt. Készített magának egy szendvicset és töltött egy pohár tejet. Kiült a teraszra elfogyasztotta, aztán visszament a házba, hogy elkészítse a vacsorát Everardnak. Ahogy kész lett vele, gyorsan átöltözött és elment futni, nehogy besötétedjen. Miután visszaért lezuhanyozott és felöltözött, mire kiment a szobájából Everard már a pultnál ült, és egy pohár ásványvizet ivott.

• Szia! Gondolom futni voltál – nézett a lány zuhanyzástól nedves hajára.
• Igen, elmentem, mert nemsokára sötétedik – nézett a férfi szemébe.
• Helyes! – tartotta a szemkontaktust Everard.

Még egy darabig farkasszemet néztek egymással, majd Lizi a konyhába ment, és Everard elé tette a vacsoráját.

• Te nem eszel? Tudod, hogy nem szeretek egyedül enni – mondta neki a férfi.
• Nem, ilyen későn már nem szoktam enni.
• Legalább ülj ide mellém, hogy ne legyek egyedül.
• Ok – mondta Lizi, töltött magának egy pohár vizet és a férfi mellé ült. Mesélj, hogy telt a napod? – kérdezte tőle.
• Nehezen! Nem sikerültek olyan jól a felvételek, mint szerettük volna, sokszor meg kellett ismételni, fárasztó volt. És te nem unatkoztál?
• Unatkozni én? Ha három hónapig maradnánk, sem tudnék. Annyi minden van ezen a gyönyörű vidéken, amit meg szeretnék nézni. Ma a könyvtárban voltam, nagyon kedvesek itt az emberek. Mindent kiírtam, amit a környéken meg lehet nézni, jó nagy lista, úgyhogy nem fogok unatkozni – mosolygott a férfira.
• Ha így haladunk a forgatással, mint ma, akkor lesz is három hónapod – mondta Everard két falat között.
• Akkor lehet, még sok ilyen napot kívánok neked – incselkedett Lizi.
• Akkor is maradhatunk, ha már a munkának vége.
• Csak játszottam! – mondta gyorsan.
• Én nem, bárhol vagyok soha nincs időm megnézni semmit, csak a forgatási helyszíneket látom, és mikor végeztem indulok vissza. Ideje lesz ezen a szokásomon változtatni.

Lizi erre nem szólt semmit. Látva, hogy Everard befejezte a vacsorát felállt, elvette előle a mosatlant, és berakta a mosogatógépbe.

• Van kedved filmet nézni? – kérdezte tőle a férfi.
• Milyen filmet?
• Nem tudom, láttam itt több dvd-t is, keresek valamit.
• Ok – mondta, és már a kanapéhoz is vonult.

Everard egy darabig keresgélt, majd elindított egy filmet.

• Vígjáték, jó lesz?
• Igen!

A férfi is elhelyezkedett a kanapén, nem messze Lizitől. A film igazán jó és mulatságos volt, bár a pikáns jeleneteknél Lizi kényelmetlenül érezte magát, de aztán arra gondolt, hogy felnőtt emberek, és nem fog egy-egy ilyen jelenet közben pironkodni.

Mire a filmnek vége lett, már későre járt az idő.

Everard elzárta a lejátszót és a tv-t is.

• Nincs kedved holnap velem eljönni a forgatásra? – kérdezte a férfi.
• Mit csinálnék én ott egész nap?
• Gyönyörű a táj, szerintem el tudod magad foglalni, különösen, ha hozod a fényképeződet is.

Miért is ne? – gondolta magában, Everard úgy is el lesz foglalva, ő meg kirándul egyet.

• Szívesen elmegyek, ha nem zavarok.
• Dehogy zavarsz, örülök, hogy jössz – mosolygott a férfi. Most menjünk aludni, mert reggel megint korán kell indulni, úgy hogy 6-ra legyél kész.
• Rendben, készítsek ételt, szendvicset, vagy valamit?
• Nem, van ott minden, csak magadat hozd!
• Ok! Jó éjt! – köszönt el a férfitól és bement a hálószobájába.

15.fejezet

 

Reggel már fél 6-kor a konyhában volt, felkészített egy kávét és kiment a teraszra, hogy megnézze, milyen az idő. Gyorsan vissza is fordult, mert igaz, hogy napközben mindig nagy volt a meleg, de ilyen korán még kellemetlenül hűvös volt. Mire visszament már Everardot is a konyhában találta, aki épp két csészébe töltötte a kávét.

• Jó reggelt! – köszönt neki.
• Neked is, látom nem jelentett gondot a korán kelés. Hideg van?
• Igen, hűvös.
• Akkor gondolom, nem ebben a kis szoknyában fogsz jönni – nézett rajta végig tetőtől talpig.

Ennek meg mi baja a szoknyámmal, le akartam cserélni, de most már azért sem, gondolta.

• De, ebben fogok menni, csak veszek egy harisnyát alá – húzta ki magát Lizi, és bevonult a szobájába.

Felvett egy harisnyát, meg egy kardigánt is, ami átmenet volt az elegáns és a sportos között, úgy gondolta ez éppen megfelel a mai napra. A szokott magas sarkúja helyett, egy lapos papucscipőbe bújtatta a lábát, ha kirándulni akar ez kényelmesebb lesz, sőt még egy papucsot is eltett, mert ha meleg van, nem bírj a zárt cipőt.

• Én kész vagyok, indulhatunk – mondta a konyhába kiérve Everardnak.
• Ok, akkor menjünk.

Körülbelül félórát autóztak mire elérték a helyszínt. Rengeteg autó, lakókocsi és sátor állt ott, emberek sürögtek forogtak mindenfelé.

Kiszálltak, Everard bemutatta néhány embernek, de Lizi egynek a nevét sem jegyezte meg, vagyis egynek igen, valamilyen Bessienek. Valószínű, az övét is azért, mert úgy nézett rá, mintha meg akarná ölni a szemével.

Mikor arrébb mentek megkérdezte Everardtól:

• Ki volt ez a nő?
• Ő a partnerem a filmben.
• Nagyon szép, de amilyen szép, ugyan olyan ellenszenves is nekem.
• Igen, van egy érdekes természete, de nem válogathatom meg kivel játszom. Most mennem kell, foglald el magad. Ha kell valami, csak szólj Petriknek.
• Ki az a Petrik?
• Az előbb mutattam be, az a fickó ott abban a kék pólóban.
• Bocsánat, de annyi mindenkit bemutattál az előbb. Amúgy van köztük valami híresség, akit illene ismerni?

Everard hangosan kacagott a kérdésén.

• Van sok híres és hírhedt ember köztük, de gondolom annyit jelent ez neked, mint amikor elmondták, hogy nálam fogsz dolgozni.
• Körülbelül! Ismered a nézeteimet erről a témáról.
• Igen ismerem! – mosolygott még mindig a férfi. Tényleg mennem kell, vigyázz magadra, ne menj túl messze, ne kelljen kereső expedíciót szerveznem.
• Rendben!

Everard eltűnt az egyik lakókocsiban, gondolta Lizi az lehet az öltözője. Ő körbesétált a helyszínen. Felfedezte hol készülnek a felvételre. Egy halom ember volt ott, a kamerák mögött és előtt is. A rendező instrukciókat osztogatott a színészeknek, Everard is feltűnt, már a sminkeseknél is járhatott, állapította meg. Megnézte a jelenet felvételét, amit nem volt hosszabb 5 percnél.

Folyamatosan Everardot nézte, figyelte, hogy beszél, hogy mozog, le sem vette róla a szemét.

Mikor vége lett a felvételnek Everard körbenézett, és mikor meglátta Lizit, rámosolygott és integetett neki. Szétnézett, hogy ez biztosan neki szólt-e, de mikor nem látott maga körül senkit esetlenül visszaintett a férfinak.

A stább visszanézte, hogy sikerült a felvétel, és kezdték elölről. Everard a felvétel után ugyan úgy, mint első alkalommal megint küldött egy szívdöglesztő mosolyt felé és intett is neki. Aztán megint kezdték elölről, megint elölről és ki tudja még hányszor, és Everard minden jelent után megkereste őt a tekintetével. Lizi a negyedik újrafelvétel után megunta és elsétált onnan. Úgy gondolta kicsit messzebb megy a tábortól, már nincs olyan hideg, szétnéz, és készít néhány képet.

• Szia! Hová mész? – szólította meg Lizit Petrik.
• Szia! Csak szétnézek a környéken.
• Te Everard barátja vagy ugye?
• Igen – válaszolta, bár magában hozzátette, hogy ez így nem igaz, mert nem a barátja, hanem az alkalmazottja, de nem tartotta fontosnak ezt most részletezni.
• Én megyek a városba ebédet hozni ennek a hadseregnek. Nincs kedved elkísérni?
• Szívesen – mosolygott Lizi.

Beültek Petrik furgonjába és indultak vissza Vermillionba.

• Honnan hozzuk az ebédet?
• Van egy étterem, ahol lebeszéltem, hogy minden nap elhozok 100 adagot. Aránylag jól főznek.
• Mi még a feladatod?
• Én afféle mindenes vagyok. Gondoskodom az élelemről, a kellékeket is általában én szerzem be, és figyelek, hogy minden jelenethez minden meglegyen, meg csinálok mindent, amit rám bíznak.
• Szereted?
• Nem mindig – nevetett a férfi.
• Miért?
• Sokszor az utolsó utáni pillanatban találják ki, hogy mi kell nekik, én meg próbálom előkeríteni, de ha tegnapra szerzem meg is késő nekik. Meg ezt a sok hisztis színészt elviselni sem könnyű mindig. Persze általában normálisak, de néha elszalad velük a ló, de már megszoktam jó néhány éve csinálom ezt. Te mivel foglalkozol?
• Hát én is hasonló munkakörben vagyok, de nekem csak egy színészt kell elviselnem – nézett Lizi rejtélyesen Petrikre.
• Ezt nem igazán értem.
• Everard alkalmazottja vagyok.
• Áhá, már értem. És nehéz vele dolgozni?
• Igazából nem, nagyon rendes, persze neki is vannak rossz pillanatai, de átlagban nem rossz főnök.
• Bocsánat a kérdésért, de hogy-hogy itt vagy a forgatáson? Már több filmet is csinált vele a stúdiónk, de még soha nem láttam, hogy elhozott valakit külső helyszínre.
• Most egy bérelt házban lakik, és én tartom rendben. Megkérdezte lenne-e kedvem eljönni, én meg igent mondtam.
• Persze, hogy tudom, hogy bérelt házban lakik, azt is nekem kellett intéznem.
• Jajj szegény, ez a hisztis Everard! – nevetett Lizi.

Annyira jól érezte magát Petrik társaságában, mintha már rég ismernék egymást. Az út további részében is kellemesen csevegtek, és nevetgéltek. Az étteremnél bepakolták az ételt, még beszereztek pár dolgot, és indultak vissza.

Mire visszaértek, már másik jelenetet forgattak, és ezt is megismételték jó néhányszor. Lizi ezt sem nézte sokáig, inkább segített Petriknek. Most éppen a következő jelenethez szükséges dolgok után kutattak az egyik kamionban. Mikor megtalálták, elcipelték a megfelelő helyre, ezután az étkezőnek kinevezett sátorban terítettek meg.

Délben Everard is megjelent az étkezőben, ahol szabályos hölgykoszorú vette körbe. Csüngtek a szavain, és próbálta mind felhívni magára a figyelmét, egymást túlharsogva vihorásztak.

Lizi talált egy kávéfőzőt, és főzött Everardnak egy kávét, mert amit Petrik hozott, az szinte ihatatlan. Ebéd után oda akarta vinni neki, de rettentően el volt foglalva a hölgykoszorúval, neki meg nem volt kedve keresztülverekednie magát rajtuk, így inkább Petriknek adta a kávét, aki hálás volt érte.

• Lizi, megint be kell mennem a városba, újabb kellékigénye van a rendezőnek. Jössz velem?
• Persze, hogy megyek – mondta boldogan.

Ezzel bepattantak a furgonba és ismét a város felé döcögtek. Bejártak néhány üzletet, mire megtalálták a megfelelő kiegészítőket, amit a rendező kért.

Már visszafelé tartottak, mikor üzenetet kapott Everardtól:

„Merre vagy? Végeztem, indulhatunk!”

„Kb. 15 perc és ott vagyok!” – válaszolta.

Mikor visszaértek Petrikkel Everard már az autójánál állt, és kissé idegesnek tűnt. Lizi feszült lett, úgy érezte magát, mint egy gyerek, aki rosszat tett.

• Bocsánat, indulhatunk is -  mondta Everardnak.
• Semmi baj! – válaszolta a férfi összehúzott szemöldökkel.

Beültek az autóba, ahol Everard szólalt meg először.

• Látom nem unatkoztál, jól elfoglaltad magad.
• Igen, érdekes volt látni, hogy mi történik. Bár ha nagy mozirajongó lennék, nem akarnám látni a háttérmunkálatokat.
• Hogy-hogy? Mindenkinek ez az álma, hogy kulisszatitkokat tudjon meg.
• Úgy látszik ez alól is kivétel vagyok. Ez számomra illúzióromboló.
• Micsoda?? – döbbent meg Everard.
• Illúzióromboló! Ha ezt a filmet meg fogom nézni, nem arra fogok gondolni, amit látok, hanem arra, hogy ezt a jelentet tízszer vettétek fel, meg ehhez hasonlókra.
• Fura egy szerzet vagy te – nézett Everard Lizire.

Erre nem válaszolt semmit, csak állta a tekintetét.

Mikor a kisházhoz értek, Lizi készített egy könnyű vacsorát mindkettőjük számára, megették, utána elment futni. Mikor visszaért Everard a teraszon várta.

• Lizi! – szólította meg.
• Tessék?
• Holnap jössz velem?
• Hova?
• Hát ki a forgatásra?
• Igen, szívesen. Hánykor indulunk?
• Szerencsére most nem kell olyan korán kelni, ráérünk 10-re kimenni.
• Rendben! Jó éjt Evererard!
• Neked is Lizi!

Bement a házba, lezuhanyozott és lefeküdt. Reggel kényelmesen megreggeliztek, és 9 után indultak.

A felvételek közül csak egyet nézett meg, a napot megint Petrikkel töltötte. Az viszont szemet szúrt neki, hogy Everardon a női rajongói most is ugyanúgy lógtak, mint tegnap, úgyhogy ma már nem is próbált a férfi közelébe férkőzni. Főzött megint kávét, de azonnal Petriknek vitte.

Már késő este volt, mire hazaértek így a futást is kihagyta. Reggel ismét együtt mentek a forgatásra, és Lizi a nap nagy részét ma is Petrikkel töltötte. Nagyon jól megértették egymást, sokat nevettek, és tetszett neki az a munka is, amit Petrik végzett. Megismerkedett a sminkes lányokkal is, akik nagyon kedvesek voltak, sokat beszélgettek.

Délután megint rátört a fejfájás, ami percről percre rosszabb lett, és még egy szem gyógyszer sem volt nála. Szerencséjére Petriknek megint be kellett mennie a városba, így megkérte vigye haza, Everardnak pedig a következő üzenetet küldte:

„Petrik visszavitt a kisházba, további jó munkát neked!”

Egyre rosszabb állapotba került, ismét jöttek a migrén tünetei. Kopogtattak a szobája ajtaján és Everard lépett be. Sokkal hamarabb megjött, mint Lizi számított rá.

• Szia! Mi a baj? – kérdezte a férfi, és látszott a szemében az aggodalom.
• Csak a szokásos – a gyötrő hányinger miatt pattant is ki az ágyból, rohant a fürdőbe, és minden kijött belőle.

Mire visszament Everard kezében telefon volt, az orvosnak telefonált.

• Nincs erre szükség, elmúlik, csak a szokásos – nyögte rekedten.
• Aha a szokásos, tudod te milyen ijesztően nézel ki?

Everard kiment a zsebkendőt ismét bevizezni, amit a már ágyban fekvő Lizi homlokára tett.

A szobában lévő széket az ágya mellé húzta és leült. Lizi csak a fejét fogta, csukott szemmel elgyötörten feküdt.

Nem sokkal később megérkezett az orvos, egy injekciót adott be neki. Everard miután kikísérte az orvost visszaült a székre.

• Menj nyugodtan feküdj le, jobban leszek.
• Még maradok egy kicsit.

Ahogy a férfi ezt kimondta ismét rohant a rosszullét miatt a mosdóba, aztán még mindig halálsápadtan támolygott vissza az ágyához. Lefeküdt, és nemsokára el is aludt. Mikor felébredt Everard még mindig a széken ült.

• Hány óra? – kérdezte tőle.
• Éjfél van. Hogy vagy?
• Jobban, talán már le birok zuhanyozni.

Felkelt, elment a fürdőbe, nem sokkal később visszajött a pizsijében, amit Edward igencsak megnézett rajta. Fogta az éjjeliszekrényen lévő poharát, ki akarta menni vízért, de Everard kivette a kezéből és kérte, hogy feküdjön le, majd ő hoz.

Hallotta, hogy visszajött a vízzel, de nem nyitotta ki a szemét. Everard letette, és leült az ágy szélére, de ő már ezt is csak félálomban érzékelte.

16.fejezet

 

 

Másnap reggel mire felkelt üres volt a ház, egy cetli várta az asztalon.

„Pihenj, vigyázz magadra, sietek haza”

Haza siet? Hú de érdekes ezt így olvasni, elmélkedett magában. Még visszafeküdt pihenni, de délre jobban érezte magát, és úgy döntött elmegy a boltba, főz valamit, már napok óta nem főzött, közben a mosógépet is bekapcsolta.

Everard kora délután jött meg, Lizi épp a konyhában tett-vett.

• Szia! Te meg mit csinálsz? – kérdezte mérgesen a férfi.
• Miért? – kérdezte kicsit ijedten.
• Az mondtam pihenj, nem azt hogy dolgozz egész nap.
• Ó, már teljesen jól vagyok, jó volt az injekció. Gyere egyél, most lett kész a vacsora. A teraszon terítettem neked, annyira szép idő van.

Elindult a terasz felé, a férfi követte, de még mindig mérgesen nézett rá.

• Te nem eszel?
• Nem birok még.
• És te vagy jól! – mondta ironikusan.

Kopogtattak, és Lizi szaladt kinyitnia az ajtót, ahol Petrik állt.

• Szia! Gyere, Everard a teraszon van.
• Szia! Nem hozzá jöttem, csak azt szerettem volna látni, hogy vagy. Everard mondta, hogy nem érzed jól magad.
• Hát már sokkal jobban, köszi, de gyere beljebb.

Everard jelent meg Lizi mögött.

• Szia Petrik! – köszöntötte. Gyere be!
• Nem, nem köszi, már megyek is, csak Lizit akartam látni.
• Holnap jössz? – nézett kérdőn a lányra.
• Nem tudom, majd meglátjuk.
• Ok, én számítok rád – mosolygott Petrik. De megyek is.

Elköszöntek, majd Lizi bezárta az ajtót, és ahogy megfordult Everardba ütközött, aki úgy állt ott, mint egy sziklafal.

• Látom, nagyon aggódik érted a barátod.
• Igen, engem is meglepett.
• Ugye tudod, hogy tetszel neki?
• Én, dehogyis! Megsajnált az első nap. Látta, hogy nem ismerek senkit, csak téblábolok és ő volt az egyetlen, aki szóba állt velem.
• És azóta egyfolytában szóval tart.
• Csak kedves velem – ha nem tartaná lehetetlennek, Lizi azt gondolná, hogy Everard féltékeny. Fejezd be a vacsorát, ki fog hűlni – mondta kedvesen a férfinak.

Együtt mentek vissza a teraszra, és Everard befejezte az evést.

• Akkor jössz holnap? – kérdezte a féri, miközben kérlelően nézett a szemébe.
• Ha választhatok, akkor inkább nem.
• Jajj, Petrik szívbajt fog kapni – mondta gúnyosan.
• Sok dolgom van itt, és azért hoztál magaddal, hogy rólad gondoskodjam.
• A forgatáson is gondoskodhatsz rólam.
• Ááá, próbáltam. Főztem neked egy kávét, ahogy te szereted, de nem tudtam a sok „jajj Everard annyira örülök, hogy veled dolgozhatok, jajj Everard annyira jó színész vagy, jajj Everard mikor bújhatok az ágyadba” hölgykoszorútól a közeledbe férkőzni.
• Nem próbálkoztál elég kitartóan – mosolygott Everard.
• Itt nem kell energiát fektetnem abba, hogy kiszolgáljalak, úgyhogy ha lehet, inkább itt maradok. Amúgy is van itt sok dolog, amit el kell végeznem.
• Szeretném, ha jönnél, de persze nem kényszerítelek.
• Oké – mondta Lizi.

Everard felállt és bement, ő összeszedte az edényeket és követte.

A férfi tévézett, pihent, Lizi a szobájába húzódott. Egyszer még kiment, de a nappali üres volt, bekopogott Everardhoz, és megkérdezte mikor indulnak holnap. Mivel nem túl korán, úgy döntött, hamar fel fog kelni, kivasal, főz, sőt még sütit is készít. Elteszi, és azt adja oda Everardnak, ha már ott kell kiszolgálnia.

Mikor Petrik meglátta másnap, széles vigyorral köszöntötte.

Lizi megint segítkezett neki, de az ebédszünetben odavitte Everardnak, amit még otthon készített. Természetesen most is közrekapta a hölgykoszorú élükön azzal a piszok ellenszenves Bessievel.

Úgy közelítette meg a férfit, hogy az nem láthatta.

Gondolt egyet, és óvatosan megsimogatta a karját, mire Everard ránézett. A füléhez hajolt és ezt súgta, de úgy hogy azért a körülötte álló hölgyek is hallják:

• Hoztam neked ebédet, meg sütit amit még otthon sütöttem-főztem neked, remélem ízleni fog– és úgy nézett a szemébe, mintha a világ hetedik csodáját látná.

Ezzel otthagyta, de Everard utána lépett, egy puszit nyomott a szájára, és így szólt:

• Köszönöm Kedvesem!

Ettől Lizi teljesen ledöbbent. Everard sarkon fordította, és a derekánál fogva húzta maga mellett.

Mikor már szóhoz jutott, ezt kérdezte:

• Ez meg mi volt?
• Csak befejeztem, amit elkezdtél.
• Amit elkezdtem?
• Igen, hiszen te kacérkodtál a hölgykoszorúm előtt velem. Így talán kevesebb lesz a számuk.
• Ezzel csak engem fognak megutálni. Igaz nekem nem oszt nem szoroz, hogy utálnak-e vagy sem. De megérte, hogy láttam az arcukat, micsoda pofát vágtak! Edd meg az ebédet, meg a sütit, mert tényleg én készítettem ma reggel neked.

Everard megevett mindent, amit hozott neki.

• Ez finom volt, köszönöm. Ígérd meg nekem, hogy minden szünetben ide jössz hozzám, talán lekopnak rólam – kérte Lizit.
• Minden szünetben nem ígérem, tudod elígérkeztem Petriknek, de majd jövök, ha tudok.
• Rendben, úgy is jó lesz – mondta Everard, és visszament dolgozni.

A hölgykoszorú tagjai iszonyú utálattal méregették Lizit, amikor csak összeakadtak.

Másnap este többen is elmentek hozzájuk a kisházba beszélgetni, iszogatni.

• Tölts nekem egy kis pezsgőt, úgy tudom te vagy itt az alkalmazott – szólt szinte undorral Bessie, majd elfordította a fejét Liziről, Everardra nézett, és az arckifejezése egy másodperc töredéke alatt mézes-mázassá változott.

Lizi megfogta a pezsgősüveget, és tölteni akart, mikor Everard megfogta a kezét, és elvette tőle a pezsgőt.

• Itt önkiszolgálás van! – mondta színtelen hangon.

Bessie arckifejezése olyan megdöbbenést fejezett ki, hogy Lizi alig tudta visszatartani a nevetését. Úgy döntött inkább visszamegy a szobájába. Kinyitotta a teraszra nyíló ajtót, összehúzta a függönyt, elővette a laptopját és elolvasta a híreket.

Kis idő múlva nyílt az ajtó, a hölgykoszorú három tagja lépett be.

• Ó itt van a kis cseléd! – mondták vihogva.
• Tessék? – nézett rájuk értetlenül Lizi.
• Jól hallottad, egy kis senki cseléd vagy!
• Én jobban szeretem magam háztartási alkalmazottnak hívni.
• Mit gondolsz te magadról, a köreinkbe akarsz felkapaszkodni, te kis szolga?
• Én, a ti köreitekbe? Inkább kötném fel magam, mint hogy olyan legyek, mint ti! – vágott vissza nyugodt hangon.
• Mit akarsz te kis senki Everardtól? Jobban teszed, ha távol tartod magad tőle! Sőt a legjobb, ha szeded a cuccod és mész, holnapra már hűlt helyed legyen! – lépett előre Bessie.
• Ekkora fenyegetést jelentene az én kis semmi jelenlétem rátok nézve? – kérdezte tőlük.

Ekkor Everard lépett be a nyitott teraszajtón keresztül.

• Sziasztok? Hát ti mit kerestek itt?
• Ó csak téged kerestünk, már hiányol a társaság – válaszolták megilletődötten a lányok.
• Azonnal megyek.

Ezzel odalépett Lizi ágya mellé, leguggolt hozzá, megfogta a kezét, és ajkaival az övéihez közelített. Nem értette mi történik, de odanyújtott a száját Everard közeledő ajkaihoz, mikor megérezte a férfi nyelvét a szája szélén készségesen nyitotta azt szét és viszonozta a csókot.

A rövid csók után Everard szólalt meg.

• Minden rendben Szívem?
• Igen persze, menj nyugodtan a vendégeidhez!
• Gyertek lányok, menjünk! - szólt oda nekik, és még mielőtt kiment volna, egy szívdöglesztő mosolyt küldött Lizinek.

A kolleganői szája tátva maradt, és szó nélkül követték Everardot.

Lizi nehezen tért magához, bár tudta, hogy ez a színjáték folytatása, ami délután elkezdődött, de a csók igen kellemes volt, és olyan izgalom uralkodott el rajta Everard közelsége miatt, ami percekkel később sem csillapodott le benne. Természetes, hogy így érez, hisz megcsókolta mások előtt, de ez neki biztos olyan volt, mint egy szerep, neki is így kell ezt felfognia, mintha kicsit ő is színészkedne.

A hangokat kintről még sokáig hallotta, de őt elnyomta az álom. Mikor hajnalban felkelt, kiment a nappaliba szétnézni, már senki nem volt ott, csak a széthagyott poharak és üvegek.

Először úgy gondolta összepakol, de aztán átvillant rajta, hogy ezzel biztosan felkeltené Everardot, így inkább elment zuhanyozni, és visszafeküdt aludni.

Reggel 8-kor szólt az ébresztője, fáradtan kelt fel. A reggeli teendői után kiment, és kitakarított, próbált minél csendesebb lenni, nehogy felébressze a férfit. Utána reggelit készített, de ő csak a szokásos reggeli kávéját itta meg.

• Jó reggelt! – hallotta meg maga mögött Everard hangját.
• Szia! Hú, nagyon álmosnak nézel ki – mosolygott.
• Igen, az is vagyok, majdnem 3-kor feküdtem le, kicsit többet is ittam, mint kellett volna.
• Hányra mész? – kérdezte.
• Hányra megyünk? Ugye ezt akartad kérdezni.
• Ha nem bánnád, én nem mennék. Nem szívesen megyek már, ezekből a libákból elegem van.
• Szóval meghátrálsz?
• Dehogyis hátrálok meg. Csak nem bírom őket látni sem, amúgy is van itt éppen elég tenni való.
• Na és mi lesz Petrikkel? Biztos csalódott lenne, ha nem jönnél.
• Majd felhívom telefonon – válaszolta azonnal Lizi.

Erre Everard nem szólt semmit, csak leült a megterített asztalhoz és megette a reggelijét.

Ő addig a mosókonyhába ment, berakta a gépbe a ruhákat.

Úgy 15 perc múlva még mindig a mosókonyhában volt, mikro nyílt az ajtó és Everard lépett be rajta.

• Biztos nem akarsz jönni? – kis szüntet tartott, majd fojtatta. Én szeretném!
• Miért?
• Nem tudom, de jól esik, ha ott vagy és tudom, minden szünetben odajössz hozzám, és nyugalmam van.

Nyugalma van? Ezért kellek neki, hogy levakarjam a nemkívánatos személyeket róla – futott át az agyán.

• Rendben átöltözöm, és 5 perc múlva indulhatunk.

A forgatáson a hölgykoszorúból csak egy lányt látott, de mikor elment mellette az látványosan a másik oldalra fordította a fejét, Lizi meg csak elégedetten vigyorgott. Persze ma is sokat segített Petriknek a jelenetekhez berendezni a helyszíneket, az ebéd felszolgálásában és minden másban is, amiben csak tudott. Arra is figyelt, hogy szinte minden forgatási szünetben Everard közelében legyen, és ha akar, a férfi odamehessen hozzá. Everard oda akart menni hozzá, és szinte minden szünetben váltottak néhány szót.

Este fáradtan mentek vissza a lakásba. Vacsora után Everard a szobájába vonult, Lizi pedig szokásához híven elmentem futni. Ez most is kiszellőztette a fejét, ugyanis túl sokat gondolt vissza arra a csókra. Futás után ő is lefeküdt.

A következő nap hamarabb értek haza, nagyon kellemes idő volt így a teraszon terített meg. Már szokás volt, hogy együtt esznek. Mikor befejezték a vacsorát, még kicsit beszélgettek az aznap történtekről, majd leszedte az asztalt, és átöltözött a futáshoz.

Meglepetésére Everard is rövidnadrágban, pólóban és sportcipőben jött elő a szobájából.

• Ha nem gond veled megyek, szükségem van egy kis edzésre, mióta itt vagyunk nem is foglalkoztam vele.
• Oké, gyere.

Kimentek az utcára, Lizi elkezdte a szokásos tempóját, látta a férfi is alkalmazkodik hozzá. Már visszafelé futottak, mikor Lizi észrevette, hogy a házak előtt emberek vannak fényképezőgéppel a kezükben és legnagyobb ijedelmére elkezdték őket fotózni. Felfedezték, hogy itt lakik Everard, kár volt neki autó nélkül elhagyni a házat.

Éppen ez volt az, amit Lizi utált. Gyorsabb tempóra kapcsolt és csak annyit mondott Everardnak, hogy majd otthon találkozunk, és maga mögött hagyta a férfit.

Mire Everard megérkezett, Lizi már ki fújtam magát, a teraszon ült.

• Miért hagytál ott?
• Ez nem nekem szól, hanem neked. Nem akarom, hogy bárki is lefényképezzen! Nem megyek veled többet futni – válaszolta határozottan.
• Oké, oké - tette fel a kezét Everard és bement a házba.

Ó a francba, nem beszélhetek így a főnökömmel, biztosan megharagudott rám, de jogosan, bosszankodott magában Lizi. Aztán ő is bement, lezuhanyozott, és tétován ment ki a nappaliba, de nem találta ott Everardot. Bátortalanul bekopogott hozzá a szobába.

- Gyere! – hangzott a válasz.

- Ööö, csak bocsánatot akarok kérni, amiért az előbb így kiakadtam.

- Nincs semmi baj, igazad van. Neked nem kell ezt elviselned.

- Ok – csak ennyit mondott és kiment a szobából.

Visszatérve a sajátjába elővette a laptopját és böngészett a neten. Egészen véletlenül rátalált, hogy egy nem túl messze lévő városban magyar találkozót szerveznek. Teljesen belelkesedett a gondolattól, hogy elmegy. Mióta ebben a városban vannak nem is hallott magyar szót, igaz telefonon rendszeresen beszélt a szüleivel, Marcit is hívta néhányszor, de az nem olyan volt, mint magyar közösségben lenni, magyar szót hallani. Megnézte, hogy lehet eljutni, mivel autója nincs, muszáj tömegközlekedési eszközt használni. Ez nem is probléma, hiszen nem nagyon szeret vezetni, így ha lehet mindig busszal vagy vonattal közlekedik. Megkereste van e megfelelő csatlakozás. Talált is igaz nem a legjobb, sokat kell várni az átszállásnál, de nem megoldhatatlan.

Ez azt jelenti, hogy két szabad napot kell kérnie, mert már délben el kell indulnia és csak másnap dél körül ér vissza.

Majd egy megfelelő pillanatban előhozakodik vele, de nem most – gondolt a nem régi kirohanására.

Három nap múlva egyik este hozta fel a témát a szabadnapokról, addig valahogy sehogy sem érezte jónak az időzítést.

• Szükségem lenne két szabadnapra, ha nem probléma. Szeretnék elutazni.
• Hová?
• Aberdeenbe.
• Mi van ott?
• Hát egy kis kocsma, ahol magyar találkozó lesz. Annyira régen beszéltem már magyarokkal, hiányzik a magyar szó.
• És miért kell két nap hozzá? – kérdezte Everard, ami miatt Lizinek rossz érzései támadtak, úgy hitte nem fogja elengedni.
• Mert elég rossz a csatlakozás, és már délben el kell indulnom, és csak másnap délben érek vissza.
• Ugye nem gondoltad, hogy busszal mész?
• Mivel autóm nincs, nem sok választásom maradt – válaszolta.
• Az eszedbe sem jutott, hogy szólj nekem, talán tudnám nélkülözni az autót? – kérdezte mérgesen Everard.
• Amúgy sem szeretek vezetni, képes lennék eltévedni, ezért sem akartam elkérni.
• Elviszlek!
• Nem-nem nem kell, tényleg! Nem akarlak terhelni ilyesmivel.
• Egy kis kikapcsolódás nekem is jól fog jönni.
• Ja és arra is számíthatsz, hogy meg fognak ismerni, és nem győzöd majd osztogatni az autógrammokat. A forgatási menetrend megengedi egyáltalán?
• Óh, annyi autógrammot adtam már, még egy pár belefér. A menetrendet meg majd úgy alakítjuk, hogy megengedje. Mikor is lesz ez pontosan?
• Két nap múlva. De akkor ráérünk este 8 körül indulni.
• Rendben intézem.

 

Lizi izgatottan öltözött az este előtt. A ruhát illetően nagy választási lehetősége nem volt, hiszen nem gondolta, hogy szép ruhákra is szüksége lesz, így csak egyet tett el. Egy nagyon szép fekete egyrészes ruhát, ami a derekánál húzott volt, a combközépig érő szoknyarész pedig kicsit bővebb szabású. Ami a ruha különlegességét adta, az a csipkebetét, ami a karján húzódott végig. Felvett hozzá egy fekete magas sarkú cipőt, egy fekete kistáskát. Ezüst láncot medállal, és egy ezüstfülbevalót tett fel kiegészítőnek. A haját csak megmosta, és hagyta magától megszáradni, szerette a természetes göndör tincseit.

Enyhe sminket tett fel, és egy kis szájfényt használt.

8 előtt nem sokkal lett kész, mikor úgy gondolta elfogadhatóan néz ki, a nappaliba ment. A gyomra görcsben volt, hiszen mégiscsak Everarddal fogja tölteni az estét. Igaz tudta, ez a férfinak semmit nem jelent.

Mikor a nappaliba ért Everard már a kanapén ült, a tv-t nézte. Mikor meghallotta az ajtó csapódását, felállt és felé fordult

• Nagyon csinos vagy – nézett végig rajta elismerően.
• Köszönöm! Te is jól nézel ki! – nyögte ki idegesen.
• Indulhatunk?
• Igen!

Beültek az autóba, és kihajtottak a kapun. Everard sűrűn pillantgatott felé, amitől egyre idegesebb lett. Végignézett magán, talán valami nem stimmel, talán felszaladt a harisnyája, vagy elcsúszott a szoknya. Még a napellenzőt is lehajtotta, és az ott lévő kis tükörben ellenőrizte az arcát, de mindent rendben talált.

Aztán lázasan próbált valami beszédtémát kitalálni, arra gondolt valami semleges kis beszélgetés oldaná az idegességét.

De mielőtt megszólalhatott volna Everard kezdte el kérdezni, a honvágyáról, meg a szüleiről, meg mindenféle magyar szokásról, ezzel jól eltelt az idő, körülbelül 2 óra alatt értek a pub-ba.

Mikor beléptek egy nagyon kellemes hangulatú helyet láttak, sokan voltak, és Lizi már hallotta a magyar beszédet.

Ahogy gondolta, jó néhányan felismerték Everardott és odamentek hozzá beszélgetni, autógrammot kérni. Így a férfi el sem jutott a pultig. Ő leült, rendelt magának és Everardnak is egy-egy alkoholmentes koktélt. Majd a koktélokkal a kezében áttört a rajongókon és a kezébe nyomta az egyiket majd ott is hagyta a férfit. Odament egy asztaltársasághoz - hallotta, hogy magyarul beszélgetnek - bemutatkozott, elmondta, hogy ő is a találkozóra jött. A boxban helyet csináltak neki, és lelkes beszélgetésbe kezdtek. Mindenki mesélt hol dolgozik, honnan jött. Már eltelt talán két óra is, mikor Lizi szétnézett merre lehet Everard, de úgy látta jól érzi magát, ő is egy boxban ült, és beszélgetett.

Aztán az egyik srác, aki a társaságában volt, felkérte táncolni, Lizi szívesen ment. Nagyon jó volt a zene, a hangulat, a társaságból szinte mindenkivel táncolt. Már nagyon elfáradt mire leült, épp hogy kifújta magát valaki megint táncba hívta, épp nemet akart mondani mikor látta, hogy Everard az. Így nem szólt semmit, csak megfogta a felé kinyújtott kezet és követte a parkettre. Gyors zene szólt, de annyira közel táncoltak egymáshoz, hogy sokszor összeért a testük és ettől Lizi teljesen izgalomba jött, minden kis apró érintésre úgy érezte kiugrik a szíve a helyéről.

Néhány szám után ismét jöttek a magyar srácok, és lekérték Everardtól. Mire visszaült a helyére a férfi is annál az asztalnál volt és látszott rajta, hogy jól érzi magát.

Már hajnal 4 óra volt, mire kezdtek elszállingózni a pub-ból. Lizi is elbúcsúzott az asztaltársaitól, telefonszámot és e-mail címeket cseréltek, majd szólt Everardnak, hogy induljanak.

Mikor beültek az autóba lázasan beszélgettek, milyen volt az éjszaka, milyen jól érezték magukat.

Aztán csendbe burkolóztak, Lizi majdnem el is aludt mire megérkeztek.

Bent leült a kanapéra, és lehúzta a cipőjét. Everard a konyhában matatott valamit, bekapcsolta a hifit, amiből kellemes lágy dallamok szóltak, majd leült mellé, a kezében pezsgő és két pohár volt.

• Erre az estére inni kell – és már ki is nyitotta a pezsgőt, töltött mindkét pohárba és az egyiket odanyújtotta neki. Egészségedre!
• Neked is – válaszolta Lizi mosolyogva.

Hátradőlt a kanapén, úgy hallgatta a kellemes zenét. Érezte, hogy Everard megfogja a kezét, és felfelé húzza a kanapéról. 

Értetlenül nézett rá, nem tudta mit akar.

• Gyere táncoljunk – mondta neki suttogva a férfi.
• Itt, most?
• Igen itt és most!

Lizi felállt, a poharát az asztalra tette, majd felegyenesedve Everard szemébe nézett.

A férfi átfogta a derekát és magához húzta, Lizi a vállára tette a kezét és elkezdtek lágyan ringatózni a zene ütemére. Everard egyre szorosabban tartotta, lehajolt hozzá, arcuk már majdnem összeért. Lizi kezei a férfi nyakára kulcsolódtak, és ekkor Everard ajkát a sajátján érezte. Tudta, hogy el kellene húzódnia, ezt nem lehet, hiszen a főnöke és megfogadta, soha nem keveredik ilyesmibe, de nem volt hozzá ereje. Önkéntelenül viszonozta a csókot, ami édes és kellemes volt, majd egyre erősebbé és hevesebbé vált. Testét olyan erővel préselte Evarárdéhoz, hogy érezte minden egyes porcikáját. A férfi kezei eközben Lizi hátát simogatták és megtalálták ruhájának cipzárját. Lassan lehúzta és már a csupasz bőrét érintette. Ettől teste teljesen felforrósodott, érezte a vágyat az ölében. Everard bejárta ajkával Lizi egész arcát, nyakát, vállát. Ezalatt Lizi beletúrt a hajába és élvezte, amit az apró csókok váltottak ki belőle. Egy kattanást hallott, ami a melltartója kapcsolójától származott.

17.fejezet

Ez józanította ki Lizit. Eltolta magától a férfit, majd megsimogatta az arcát és csak ennyit mondott:

• Sajnálom, de nem lehet!

Röviden megcsókolta, majd sarkon fordult és beviharzott a szobájába.

Feldúltnak érezte magát az előbb történtektől, zihálva vette a levegőt. Hogyan is engedhette, hogy eddig fajuljanak a dolgok. Hisz ez az, amit soha nem akart, szeretett volna távolságot tartani. Azt viszont nem vette számításba, hogy egy ilyen férfivel fogja a nap szinte 24 óráját tölteni. Kedves vele, egyenlőként kezeli - persze egyenlőnek is érezte magát, de az ilyen híres gazdag emberek másnak képzelik magukat - Everardot kivéve.

Nem, nem szerethet bele, ez csak testi vonzalom, nem lehet más. Rég nem járt senkivel, és a testiség hiányzik már neki. Igen ez lehet a magyarázat. Még 3 hetet kell eltölteni itt. Angliában minden sokkal könnyebben ment. Alig látta, nem is gondolt rá túl sokat. Túl sokat? Igen már ott is többet gondolt rá, mint alapjában egy munkaadóra szabadna.

Nem, ez nem történhet meg még egyszer, majd holnap úgy fog tenni, mintha mi sem történt volna! – határozta el magában.

Másnap reggel mikor felkelt ideges volt és fáradt, nem sokat aludt. Mi lesz, hogy fog az éjszaka történtek után Everardra nézni, nem hiszi, hogy tud feszültség nélkül a közelében lenni. Hallgatózott, de nem hallott zajt. Kiment a konyhába és egy cetlit talált a pulton:

„Még aludtál, nem akartalak felkelteni, este jövök!

Everard”

Kicsit megkönnyebbült, hogy nem kellett még szembenéznie vele. Neki kezdett a feladatainak, ami volt bőven. Elment a boltba, főzött, takarított. 5 óra lehetett, mire mindennel végzett. Úgy gondolta Everard 8 előtt nem fog megérkezni. Nagyon szép idő volt, így kiült a teraszon lévő nyugágyra. A fülébe tette a fülhallgatót és becsukva a szemét élvezte a nap melegét a bőrén, és a kellemes dallamokat. Próbált nem Evarardra gondolni és az éjszakai csókukra, de nem tudta kiverni a fejéből. Folyamatosan az járt a fejében, mit érzett a közelében, a kellemes illat, ami Everardból áradt, a kezei, ahogy a hátát simogatják, az ajkai, ahogy az övéhez tapadnak, a nyelve játékossága, amint a szájában kutakodik.

A melegtől és a fáradtságtól elaludt, és arra ébredt, hogy valaki megfogja a kezét. Riadtan nyitotta ki a szemét és emelkedett volna fel, de Everard finoman visszatolta a nyugágyra és egy csókot adott neki.

Ugyan az az érzés fogta el, mint az éjjel. Tudta nem helyes, amit tesz, de nem tudott tisztán gondolkodni, csak élvezte a csókot, és mohón viszonozta.

Everard kicsit elhúzódott tőle és csak ennyit mondott:

• Hiányoztál!
• Te is nekem – válaszolta, és megsimogatta az arcát. Evarard megfogta simogató kezét, megcsókolta a tenyerét aztán ismét egymásra tapadtak az ajkaik.

Lizinek elpárolgott minden ellenállása, már nem érdekelte, hogy mi lesz ezután, legfeljebb felmond, talál másik munkát - futott át az agyán.

Érezni akarta a férfi illatát a teste melegét. Erősen húzta magához, és simogatta ahol csak érte.

Everard megtalálta Lizi pólójának az alját, kezei bekúsztak alá és ismét a fedetlen bőrét érintették. Felsóhajtott, annyira kellemes volt érezni erős, de mégis finom kezeit. Everard megfogta a felsőjét és levette róla, majd az ölébe kapta és bevitte a hálójába. Óvatosan letette az ágyra, és levette ő is a pólóját. Az ablakból még áradt be annyi fény, hogy Lizi láthatta Everard fedetlen felsőtestét, amit végigpásztázott, és alig várta, hogy érezhesse a kezei alatt is a kidolgozott izmokat. A férfi föléje hajolt, és ismét egy édes csókban forrtak össze, s közben kezeik sem tétlenkedtek.

Everard keze bejárta Lizi egész felső testét. Simogatta nyakát, vállát, végigsimította karjait, oldalát, lapos hasát, majd visszatértek a melleihez, amit még a melltartó fedett. Benyúlt a háta alá, ügyesen kikapcsolta a zavaró ruhadarabot, így megláthatta feszes melleit. Először csak kezeivel fedezte fel az ismeretlen halmokat, majd szájával tette meg ugyan ezt. Lizi válaszképp nagyokat sóhajtott, simogatta izmos hátát, beletúrt a hajába. Everard visszatért ajkaihoz, és nyelve erősen hatolt a szájába, amit ő ugyan ilyen keményen viszonzott. Érezte Everard a nadrágja szélébe akasztja ujjait és elkezdi lefelé tolni róla, megemelte a csípőjét, és a nadrág le is csúszott. Majd a kutató kezek a fehérneműjén keresztül kezdték el simogatni, ettől annyira tűzbe jött, hogy alig bírt magával.

Kigombolta Everard nadrágját, lehúzta a cipzárt és már érezte a férfiasságot, amit óvatosan kezdett el simogatni. Everard egy kellemes morgó hangot hallatott erre a mozdulatára. Tudta jó, amit csinál, így letolta a nadrágot, hogy jobban hozzáférjen a férfihoz. Everard élvezte néhány percig a lány mozdulatait, aztán lehúzta róla a picike bugyit és már így érintette nőiességét. Hatalmasat nyögött, és már nem akart tovább várni. Ideges mozdulattal szabadította meg Everardot az alsónadrágjától, így már semmi nem választotta el őket. Everard nem hatolt belé azonnal, még simogatta, csókolta mindenhol.

• Óvszerre lesz szükség – szólalt meg Lizi.
• Nem szedsz semmit? – kérdezte Everard, de már nyúlt is az éjjeliszekrény fiókjához.

Nem válaszolt, csak várta, hogy Everard, ismét birtokba vegye a testét.

• Kérlek, gyere! – nyögte Lizi rekedtes hangon.

Everard felemelkedett róla, de csak annyira, hogy a szemeibe nézzen. Majd lassan visszahajolt a szájához, gyengéden megcsókolta, és ugyan ilyen gyengéden férfiasságát is bevezette meleg testébe. Ettől a mozdulattól mindketten felsóhajtottak.

Evarard lassan, óvatosan kezdett mozogni, közben folyamatosan simogatta, csókolgatta nyakát, melleit. Ő is cirógatta Everard tarkóját, hátát, hogy gyorsabb ritmusra sarkalja a csípőjére tette a kezét, így irányítva a férfit. Majd felemelkedett az ágyról jelezve, hogy szeretne ő felül lenni. Everard egy mozdulatból megértette mit akart, és átfordultak.

Lehajolt a férfihoz, érzéki csókot nyomott a szájára, közben lágyan ringatta a csípőjét, hogy a férfiasság körbejárhassa egész belsejét. Everard hátravetette a fejét és nagyokat sóhajtott, tudta, amit csinál azt Everard is legalább annyira élvezi, mint ő. Még egy darabig ebben a pozícióban szerették egymást, aztán Everard ismét visszavette az irányító szerepét, már erős és gyors ritmust diktálva. Elérte a csúcsot, mely nyomán halk sikoly hagyta el a száját, nem sokkal később a férfit is elöntötte a kéj. Néhány pillanatra ráborult Lizire, a homlokát az övére támasztotta, majd adott egy puszit a szájára és mellé feküdt.

A karjaiba bújt és szorosan összefonódott a testük. Néhány perc múlva Everard kiment a fürdőbe, de nemsokára vissza is tért. Nem szóltak semmit, csak ölelték egymás csendesen.

Lizi megébredt, és hirtelen nem tudta hol van. Beletelt néhány másodpercbe mire rájött, hogy Everard ágyában fekszik, és az ő karjai ölelik.

• Mennyit aludtam? – kérdezte alig hallhatóan.
• Kb 1 órát.
• Ki kell mennem a fürdőbe – aztán elkezdett keresni valamit, amit felvehetne. Meglátta az ágy végében Everard pólóját, utánanyúlt, felkapta magára és felkelt az ágyból.
• Csak nem szégyellős vagy előttem ezek után?
• Tudom hogy hülyeség, de igen – pirult el, azzal megindult az ajtó felé.
• Hová mész?
• A fürdőbe.
• Az a másik ajtó.
• Az enyémbe.
• De ezt is használhatod.
• Inkább a sajátom – és gyorsan ki is ment.

Beállt a zuhany alá, és arra gondolt mi lesz ezután. Mikor végzett, magára tekerte a törölközőt és tétován megállt szobája közepén. Most mit csináljon? Visszamenjen, vagy feküdjön le a saját ágyába? Nem tudta mit tegyen, de ekkor nyílt az ajtó.

• Nem akartál visszajönni? – kérdezte a férfi és közben beljebb lépett a szobájába.
• De, csak… - nem tudott többet mondani.

Néhány pillanat csönd telepedett közéjük, míg Everard várta a mondata folytatását.

• Nem érezted jól magad? – lépett közelebb a férfi.
• Dehogyisnem, nagyon is! – most ő lépett egyet, így már közvetlenül Everard előtt állt és megsimogatta az arcát.

Mi ez az arcsimogatási mániám, korholta magát. Vissza is akarta húzni a kezét, de Edvard ugyan úgy, ahogy délután is, elkezdte puszilgatni a tenyerét.

• Akkor, miért nem jöttél vissza?
• Csak nem tudtam, hogy te akarod-e hogy visszamenjek.
• Hogyne akarnám, ölelte meg, majd lágy csókot adott a szájára és elkezdte a törölközőt lebontani róla.
• Kipróbáljuk a te ágyadat is? – mosolygott csillogó szemekkel Everard.

Nem ellenkezett, az ágyhoz lépett, Everard követte. Hátulról átölelte és a már meztelen testét simogatta. A vágy újra feléledt mindkettőjükben, és hosszan, hol érzékien lágyan, hol a vágytól felajzva hevesen szerették egymást.

Reggel Lizi ébredt először, érezte a derekán Everard kezét, és nyakán a lélegzetét.

Meg sem mert mozdulni. Nem tudta mit is mondhatna neki, hogy viselkedjen vele.

De nem volt túl sok ideje gondolkodni, Everard maga felé fordította és egy gyors csókot nyomott az ajkaira.

- Jó reggelt! – köszöntötte kedvesen.

-  Szia! – válaszolta rekedtes hangon. Hány óra, nem késel el?

-  Azonnal indulnom kell, készülődj te is, mert elkésünk.

- Nem lenne gond, ha itt maradnék? Lenne még pár dolgom!

- Jobban szerettem volna, ha velem jössz, és nem csak este láthatlak viszont, de ha maradni akarsz, maradj. Nekem viszont mennem kell!

Ezzel kiszállt az ágyból és átment a saját szobájába. Lizi nem kelt fel, pár perc múlva Everard már felöltözve visszajött, hosszan megcsókolta, elbúcsúzott és kisietett a házból. Hallotta, ahogy beindítja az autót és elhajt.

Lázasan járt az agya, az éjszaka történteken gondolkodott, és hogy hová vezet ez az egész, hogy mit is érez Everard iránt. Az nem lehet, hogy beleszeretett, hiszen megfogadta magában, hogy soha nem kerül olyan helyzetbe, mint sok ismerőse, akik kapcsolatba kerültek a munkaadójukkal. Eleinte minden szép és jó, de aztán mikor megunták őket csúnyán bántak velük. Talán jobb lenne, ha ezt nem várná meg, hanem most összepakolna és továbbállna. Ennek a kapcsolatnak sem lehet más a vége, ha egyáltalán lenne kapcsolat. Lehet Everard csak egy éjszakás, vagy maximum pár éjszakás kalandnak szánta az egészet. Meg egyébként is mit remélhetne egy ilyen híres elismert embertől, akit állandóan szebbnél szebb, okos, tehetséges nők vesznek körül.

Azt viszont be kellett vallania magának, ami az éjszaka történt azt nagyon élvezte. Olyan felszabadultan tudott Everarddal együtt lenni, ami még a hosszabb kapcsolatai alatt sem sikerült. Le tudott vetkezni minden gátlását, a férfi minden apró mozdulatából tudta, hogy ő mit szeretne, és fordítva is így volt, ő is érezte mire vágyik Everard.

 

18. fejezet

 

Majdnem tíz óra volt, mikor felkelt. Úgy határozott, hogy elmegy, biciklizik egy nagyot, sőt egy egész napos túrát tart.

Készített magának szendvicseket, tett el innivaló, egy plédet is, ha netán le akarna valahol táborozni.

Megnézte a térképet merre érdemes indulni, nagyvonalakban le is rajzolta magának az útirányt, mert hajlamos eltévedni.

Nagyon szép idő volt, igaz már napközben sem melegedett fel úgy az idő, mint mikor idejöttek, de túrázáshoz éppen ideális. Meseszép tájakon járt, sokszor megállt, hogy fotókat készítsen a kivételes szépségű fákról, sziklákról.

Nagyon hamar szaladt az idő, észre sem vette a múlását. Már majdnem négy óra volt, mikor eszébe jutott, hogy egész nap egy falatot sem evett. Kinézett magának egy megfelelő helyet, ahol piknikezhet egy kicsit. A mobilját is csak most vette elő, amin 4 darab üzenet és 5 nem fogadott hívás volt.

Végignézte az üzeneteket.

„Nincs kedved mégis kijönni? Érted megyek.” – ez még 11 órakor jött.

„Látom nincs, de azért megírhattad volna” – ez 12.30-kor.

13.15-kor: „Nem akarsz velem szóba állni?” ezeket Everard írta neki.

13.30-kor „Szia! Hiányzol, már megszoktam, hogy itt vagy velem és segítesz mindenben! Szép napot!” – ez volt Petrik üzenete.

A nem fogadott hívások pedig mind Everardtól érkeztek.

Lizi először a Petrik üzenetére válaszolt.

„Holnap szerintem megyek, már én is megszoktam, hogy mindenben segítek neked.”

Everardnak nem tudta mit is írjon, így nem válaszolt, úgy gondolta majd este beszélnek. Eltette a telefont evett néhány falatot és elindult visszafelé.

Nem is vette észre, hogy ilyen mesze eljött. Több mint két órát biciklizett mire a kisházhoz ért. A ház előtt több autó is állt, többek között Petrik furgonja is, ami azt jelenti, társaság van náluk.

Betolta a biciklijét a garázsba, és bement.

Petrik ment oda hozzá először, adott neki két puszit, ő odaköszönt a többieknek is, lehettek vagy tízen. Everard ott ült köztük, mellette természetesen az elmaradhatatlan hármas hölgykoszorúja, akik most is hozták a formájukat. Szinte már gusztustalan módon csüngtek a férfin, felé pedig mérges villámokat küldtek a szemükkel. Everard odabiccentett neki, ennyi volt a kommunikációjuk.

Kicsit beszélgetett Petrikkel, elmondta neki, merre járt, megmutatta, milyen képeket csinált, amik nagyon elnyerték a férfi tetszését.

• Ne haragudj, de nagyon fáradt vagyok a sok biciklizéstől, lezuhanyozom és lefekszem, úgy látom ez a buli még jó ideig el fog tartani – mondta Petriknek.
• Menj, pihend ki magad, és holnap szeretnélek látni a táborban – nyomott puszit Petrik Lizi arcára.

Ebben a pillanatban Everardra pillantott, aki összehúzott szemöldökkel őt bámulta, majd felállt és odajött hozzájuk.

• Szia Lizi – köszöntötte.
• Szia!
• Nagyon elfoglalt voltál ma? – kérdezte.
• Kirándultam egyet a környéken.
• A telefont itthon hagytad?
• Dehogy, sms-t kaptam tőle! – szólalt meg hírtelen Petrik.

Lizi olyan csúnyán nézett ezért rá, hogy Petrik szó nélkül otthagyta őket.

• Aha, csak engem hanyagoltál ma.
• Ne haragudj, csak nem hallottam meg, hogy csörög, a hátizsákom aljára keveredett, és csak késő délután vettem elő. Akkor meg már úgy gondoltam nemsokára találkozunk és jobb személyesen – hallgatott el zavartan.
• Értem – mondta Everard, és visszament a társasághoz.

Lizi bement a szobájába, magára zárta az ajtót, lezuhanyozott, felvett egy melegítő alsót meg egy pólót, addig mégsem akart pizsamába bújni, míg el nem mennek a vendégek, majd kiment a teraszra. Szerencsére senki nem volt kint, így kiült a fotelba, és beszívta a friss levegőt. Megint az előző éjszakára gondolt, amitől lázba borult a teste, és hihetetlenül kívánta a férfit.

Megrázta a fejét, gyorsan felállt és visszament a szobájába.

A fényképezőgépéről felrakta a ma készült képeket a gépére és átnézte őket. Voltak köztük olyanok, amik neki is nagyon tetszettek. Rendszerezte a fotókat, és közben ráakadt azokra a képekre amiket Everardról töltött le az internetről.

Mennyire mást érez most, mikor nézte a férfit. Akkor csak egy idegen sztár volt, akit látott, most meg az a férfi, akit szeret. Erre a gondolatra lecsapta a laptopja tetejét.

A férfi akit szeretek? Igen, a férfi akit szeretek! Tagadhatnám, hadakozhatnék ellene, de az semmin nem változtatna. Megtettem azt, amit próbáltam az első perctől elkerülni, beleszerettem egy olyan emberbe, akibe soha nem lett volna szabad.

A gondolatmenetéből kopogtatás szakította ki.

Odament az ajtóhoz kinyitotta és Everard állt ott.

• Bejöhetek? – kérdezte, de már bent is volt.

Átölelte Lizi derekát, magához húzta és mohón megcsókolta. Le akarta venni róla a pólóját, de Lizi nem engedte.

• A többiek – szólt suttogó hangon.
• Már elküldtem őket – és befejezte, amit elkezdett, megszabadította a felsőjétől, és a magáét is ledobta a földre.

Majd megismételték a tegnap éjszakát, órákon át szeretkeztek, és mindketten őrült módon élvezték egymás testét.

Már egymáshoz bújva feküdtek egy ideje, mikor Everard megszólalt

• Nagyon izgultam ma miattad.
• Miért?
• Nem válaszoltál hiába kerestelek, azt hittem talán megint rosszul vagy, vagy nem akarsz már szóba állni velem, vagy nem is tudtam mire gondoljak. El is rontottam néhány jelenetet miattad.
• Jajj, ne haragudj, tényleg nem hallottam a mobil csörgését.
• Azért Petriknek tudtál írni.

Lizi erre nem válaszolt semmit, csak egy édes csókot nyomott Everard szájára.

• Holnap, vagyis ma nem maradhatsz itthon – puszilta meg Everard az orrát.
• Rendben, de akkor aludjunk, mert nem fogunk bírni felkelni.

Kényelmesen elhelyezkedett a férfi karjaiban, és rövidesen mély álomba merültek mind a ketten.

Az elkövetkezendő napok olyanok voltak, mintha mesevilágban élne. Napközben kint volt a forgatáson, az estéket pedig kettesben töltötték a kisházban.

Egyik nap, az egyik jelenet felvétele után Bessie megint Everard körül legyeskedett és Lizi meghallotta a beszélgetésüket.

• Holnap lesz a szerelmes jelenetünk. Nem gondolod, hogy kicsit gyakorolnunk kéne rá? Átjöhetnél hozzám ma este a szállodába – nézett Bessie olyan csábítóan a férfira, ahogy csak tudott.
• Biztos vagyok benne, hogy profi színésznő vagy, és gyakorlás nélkül is tökéletesen fogsz alakítani holnap – válaszolta könnyedén Everard, majd otthagyta.

Erre Bessie olyan csalódott képet vágott, hogy Lizi alig bírta a nevetését visszafojtani, csak némán vigyorgott, amit Bessie észre is vett és pukkancsként rohant el.

Viszont mikor átgondolta, hogy közös szerelmes jelenetük lesz már közel sem volt ilyen jókedve. Nem tudta pontosan mi áll a forgatókönyvben, de semmi kedve nem volt végignézni a felvételeket, és ki tudja, hányszor fogják felvenni.

Este Everarddal a kanapén ültek, tv-t néztek és úgy gondolta itt az idő, előhozakodott Everardnak azzal, hogy sok a dolga és nem akar holnap kimenni a táborba.

• Mit akarsz csinálni?
• Sok házimunka van, épp hogy csak a napi takarítást végzem el, és főzni is régen volt már időm, mire jössz, töltök neked káposztát, amit úgy szeretsz.
• Én azt szeretem, ha a közelemben vagy – húzta magához Lizit, és megcsókolta.

Lizi ellágyult a karjaiban, és már csak a férfi számított. Ismét kedvüket lelték egymásban, ott a kanapén, majd a szobájába vonultak aludni.

Másnap természetesen ott volt a forgatáson, már dél is elmúlt, mire a szerelmes jelenet felvételére sor került. Elkezdte nézni a forgatást, ahogy csókolta és közben simogatta egy másik nő testét az a férfi, akibe halálosan szerelmes. Néhány percnél tovább nem bírta, inkább elment a nem messze lévő folyóhoz és a folyás irányának megfelelően elkezdett sétálni. Úgy gondolta, ha a folyó mellett marad, nem tévedhet el. Teljesen belemerült a gondolataiba, abba mennyire szereti Everardot, mennyire szeretne még itt maradni vele, és aggodalmaskodott a jövő miatt, mi lesz, ha visszamennek Ludlowba.

A mobilja megcsörrent a zsebében, Everard hívta.

- Merre vagy? Már mindent bekerestem érted.

- Eljöttem egy kicsit sétálni a környékre.

- Hová?

- A folyó mentén lefelé.

- Ok, fordulj vissza, mára végeztem, eléd megyek.

- Rendben.

Nem sokkal később Lizi meglátta Everardot, ahogy felé tart. Farmer és egy szürke rövid ujjú ing volt rajta, amiben hihetetlenül jól nézett ki.

Mit akarok én ettől a férfitől – kérdezte magában Lizi. Bessie való hozzá, én nem bírom azt az életformát, amit ő él. Persze, milyen hülyeségeket gondolok itt magamban, hiszen soha nem is mondta, hogy bármi módon az élete részévé akar tenni. Eddig jutott a gondolataiban, mikor Everard odaért hozzá.

• Miért jöttél el ilyen messzire?
• Olyan messzire jöttem? Nem is vettem észre.
• Mi a baj?
• Nincs semmi baj.
• Látom, hogy valami bajod van! Komolyan, mondd el!
• Komolyan semmi! – mondta most már kicsit mérgesen Lizi.
• Mikor jöttél el?
• Nem tudom pontosan, talán dél körül. Miért?
• Ó, kis butám! – fogta kezei közé Lizi arcát. Csak nem a Bessievel közös jelenet miatt vagy szomorú?

Nem válaszolt a férfinak, de magában azt gondolta, hogy telibe trafálta.

Everard megcsókolta és szorosan magához ölelte.

• Ez nekem semmit nem jelent, csak munka. Eljátszom, mint bármi mást, teljesen érzelem menetesen, ugye tudod?
• Tudom – válaszolta, de közben egész másra gondolt, talán az együttléteik alatt is érzelemmentes? – morfondírozott magában.

A következő pillanatban szétfoszlott minden gondolata, mert a férfi ismét birtokba vette a száját és ő már csak erre tudott figyelni. Everard ledobta az ingét, és róla is levette a pólóját. Lizi ezalatt kigombolta a férfi nadrágját, és az alsójával együtt letolta róla, majd a már meredező férfiasságát a szájába vette, és úgy kényeztette a férfit. Everard hatalmas sóhajokkal, és kéjes morgásokkal jutalmazta tevékenységét. Egy ideig élvezte azt, amit tett vele, aztán felhúzta magához, szájon csókolta és lefektette a ledobált ruhadarabokra. Sebesen megszabadította a még rajta lévő textilektől, és sürgetően hatolt be nőiességébe, aminek hatására mindketten felnyögtek. Everard már ismerte Lizi minden egyes testrészét, tudta mit kell ahhoz tennie, hogy a csúcsra juttassa. Most is így volt ez, és mikor Lizi eljutott a beteljesedéshez, olyan hangos sikoly tört ki belőle, ami még saját magát is meglepte. Ebben a pillanatban viszont hevesen ellökte magától Everardot, aki meglepetésében meg sem tudott szólalni, csak nézett rá.

- Everard, az óvszer! Nem védekeztünk!

- Ne haragudj, nagyon sajnálom, gondolnom kellett volna rá!

- Dehogy haragszom! – húzta magához a férfit és lágyan megcsókolta. Én voltam felelőtlen, de remélem nem lesz baj, hisz te még nem…. – nem fejezte be a mondatot, csak Everard meredező férfiasságára nézett. Viszont így sem maradhatsz – mosolygott incselkedve, és „kezébe vette” a folytatást.

- Feküdj le! – parancsolta.

Everard hanyattfeküdt és élvezte, ahogy Lizi a szájával juttatta el a csúcsra, és ekkor az ő nyögései is sokkal hangosabbak voltak, mint ilyenkor általában. Talán a természet miatt engedték el jobban magukat, futott át Lizi agyán.

Néhány percig még összebújva feküdtek, majd felöltöztek, és kézen fogva visszasétáltak a táborhoz. Persze mikor Lizi már úgy gondolta, hogy látótávolságon belül vannak, elengedte Everard kezét. Ez kimondatlan egyezség volt köztük, hogy nem hozzák nyilvánosságra, hogy van köztük valami.

 

 

 

 

 

19. fejezet

 

A kisházban töltött idő hamar eltelt, túlságosan is hamar. A forgatás véget ért, a stáb összepakolt és elment. Lizinek hiányozni fog Petrik, nagyon jó barátok lettek az elmúlt hetek alatt, de megbeszélték, hogy tartják majd a kapcsolatot.

Everarddal maradtak még néhány napot, és mindent megnéztek, amit Lizi kiírt egy listára az ideérkezésükkor a könyvtárban.

Ezekben a napokban tökéletes volt minden. Sokat beszélgettek, Everard mesélt a családjáról - akiket Lizi már valamennyire ismert, hisz a Ludlowi házban megfordultak néhányszor – arról, hogy egyszer két évig együtt élt egy lánnyal, meg mindenféle sztorikat, amik megestek vele színészi karrierje során. Lizi is sok mindent elmondott magáról, amit Everard még nem tudott róla, és megvitattak mindenfélét, ami épp eszükbe jutott, viccelődtek, rengeteget nevettek.

Eljött az utolsó éjszakájuk is a kisházban, amit természetesen együtt töltöttek. Azt szerette volna, ha ez az éjszaka soha nem ér véget, örökké tart, de természetesen nem így történt. Reggel lett, ők felkeltek, becsomagoltak és indultak vissza Ludlowba.

A repülőn most is egymás mellett ültek, de Lizi feszültséget érzett kettőjük között. Az angliai reptéren Everardot paparazzik várták, és folyamatosan kattogtak a fényképezőgépek a kezükben. Lizi elment Everard mellől, és amint hozzájutott a csomagjaihoz azonnal fogott egy taxit és eltűnt ugyan úgy, mint mikor Írországból érkezett vissza.

Már a vonaton ült mikor kapott egy sms-t:

„Ha jól sejtem már vonatozol igaz?”

„Igen!” – válaszolt vissza Everardnak.

Este 10 óra volt, mire Marci megállt vele a ház előtt. Megbeszélték, hogy összefutnak valamikor és tartani fog egy élménybeszámolót.

Fáradtan ment be, lerakta a csomagjait és megkereste Lint. A lány boldogan ölelte meg:

- Végre, hogy megjöttél, unalmas volt nélküled az élet az elmúlt majd két hónapban!

- Szia! Ó azért nem hiszem, Marci biztosan jól elszórakoztatott – kacsintott Linre.

- Na, mesélj! Milyen volt? – kíváncsiskodott Lin. Everard hogy viselkedett?

- Everarddal nem volt semmi gond – próbált semmitmondóan válaszolni, de érezte, hogy kezd pirulni az arca, így inkább úgy tett, mintha a kertet venné szemügyre az ablakon keresztül és így kezdett el mesélni Linnek mindenféle más dologról, csak hogy a férfiról elterelje a figyelmet. Elmondta milyen csodás helyeken járt, hogy miket látott a forgatáson, kikkel ismerkedett meg, megmutatta a fotókat. Több mint két órahosszáig beszélgettek, aztán Lizi elköszönt, mert nagyon elfáradt az egész napos utazás alatt. Mielőtt kilépett a szobából megkérdezte, hogy Everard haza jött-e? Lin elmondta neki, hogy körülbelül 3 órával előtte érkezett, evett néhány falatot és felment a szobájába, azóta nem látta.

Lizi lezuhanyozott és lefeküdt, holt fáradtnak érezte magát, de mégsem tudott elaludni. Hosszú hetek óta ez az első éjszaka, amit Everard nélkül tölt. A gondolatok, az érzelmek őrült sebességgel kavarogtak a fejében és a szívében. Hiányzott neki a férfi, annyira, hogy szinte fizikai fájdalmat érzett, mintha mázsás kő nyomná a mellkasát.

Megtehetné, hogy felmegy a szobájába és megint vele tölti az éjszakát. Nem lenne ebben semmi különös, azok után ami Wermillionban történt.

Kiugrott az ágyból és csak úgy mezítláb felrohant az emeletre, de mikor a férfi szobájához ért inába szállt a bátorsága, és még gyorsabb tempóban ért vissza a földszintre, mint ahogy az előbb felment. Zihálva feküdt vissza az ágyba, percekbe telt, mire képes volt normális tempóban lélegezni. Mit is gondolt, mikor felment? Ha a férfi akarna tőle valamit megtalálná, tudja hol a szobája, vagy üzenhetne neki. A telefon! – ugrott ki ismét az ágyából és őrült módon kezdte el a telefonját keresni. Hiszen mikor átment Linhez a telefonját itt hagyta, lehet kereste Everard ő meg itt emészti magát. Reménykedve nézte meg a mobilját, de semmi – lombozódott le. Milyen bolond is, mégis miben reménykedett? Ez itt már nem Wermilion és nem a kisház. Ami ott volt az ott is maradt – zokogott. Az álom nehezen akarta utolérni ezen az éjjelen, pedig megváltásként várta.

Reggel a sok sírástól bedagadt szemekkel ébredt. Próbálta magát rendbe hozni a fürdőben, de nem sok sikerrel járt.

Mire a konyhába ment Lin már megfőzte a kávét és épp a reggelit készítette.

• Te meg, hogy nézel ki? – nézett rá meglepődve Lin.
• Á csak elszoktam már az ágyamtól, nehezen tudtam elaludni – legyintett. Iszok egy kis kávét és nekiállok dolgozni, csak azt sem tudom, hol kezdjem. Vissza kell rázódni a dolgokba. Kell valamit vásárolni?
• Nyugi mindent beszereztem, és az elmúlt héten végigtakarítottam az egész házat, inkább menj és feküdj vissza egy kicsi, ráérsz holnap kezdeni a napi dolgokkal.
• Ok, köszi, megyek kicsomagolok – azzal visszament a szobájába és kipakolt a bőröndjeiből.

Tudta az Everard dolgait is ki kel pakolnia, csak meg kell várnia, hogy a férfi lejöjjön a szobájából.

9 órakor megnézte, hogy lement-e reggelizni, de mivel nem látta küldött neki egy üzenetet:

„Szép jó reggelt! Vár a reggeli!”

Nem kapott választ, csak néhány perc múlva hallotta, ahogy Everard lejön a lépcsőn és elfogyasztja az étkezőbe kikészített reggelijét.

Eddig talán nem is volt olyan, hogy ne kapjon választ az üzenetére, bármit is írt. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy bármi is volt köztük annak vége. Soha többé nem csókolhatja, nem ölelheti a férfit. Erre a gondolatra a mellkasán ülő mázsás súlyt még nehezebbnek érezte. A könnyeivel küzdött, nem akart sírni, nem akarta a fájdalmat érezni a szívében.

Elmegy futni – gondolta - hisz az utóbbi napokban minden percét Everarddal töltötte és a futást is elhanyagolta. Kellemesen elfáradva ért vissza, és sokkal jobban is érezte magát. Úgy határozott nem foglalkozik a férfival, ugyan olyan lesz minden, mint mielőtt elutaztak. A kisházban történtekre szép emlékként fog visszagondolni, ezzel lezártnak is tekinti az ügyet.

Lintől megtudta, hogy Everard elment valahová, így gyorsan felment hozzá, hogy kipakolja az ő bőröndjeit is, anélkül, hogy találkozniuk kéne. Tud ő láthatatlan lenni, hisz már évek óta csinálja. Nagy ez a ház, szépen el lehet kerülni a ház urát – gyártotta magában az elméleteket.

Már majdnem végzett, mikor megérezte a derekán Everard kezét. El akart húzódni tőle, de a teste nem engedelmeskedett neki. A férfi mögötte állt, már a nyakát csókolgatta, ő pedig, mint egy kiscica dorombolt a karjai között. Everard szembe fordította magával és birtoklóan megcsókolta, ő természetesen viszonozta. Néhány perc múlva már az ágyban voltak és a férfi úgy játszott a testén, mint hegedűművész a hegedűn. Lizi élvezte minden csókját, minden egyes érintését, és igyekezett ő is boldoggá tenni Everardot.

Kimerülten, izzadtan feküdtek egymás mellett, mikor Everard megszólalt

• Máskor ne hagyj ott szó nélkül!
• Ne haragudj, de tudod, hogy utálom a felhajtást, ami körülötted van, így nem tudom megígérni.
• Számíthattam volna rá, hogy ez lesz a válaszod – nevetett a férfi.
• Sajnálom! – mondta Lizi és felkelt az ágyból, a ruháit keresve.
• Te meg mit csinálsz?
• Felöltözöm – mondta a férfinak.
• Ugye nem gondolod, hogy máris elengedlek, hisz az éjszaka is nélkülöznöm kellett – lépett utána Everard, felkapta az ölébe és visszafektette az ágyba. Azt hittem feljössz hozzám – nézett mélyen a lány szemeibe.
• Ö – nyelt egyet Lizi, ha tudná, hogy milyen kicsi hiányzott, hogy megtegyem – nem akartalak zavarni.
• Jajj, ne gyere már megint ezzel a szöveggel, nem tanultad még meg, hogy te soha nem zavarsz? – csókolta meg és kezdte el ismét simogatni a testét.

Ekkor megszólalt Everard telefonja, kelletlenül nyúlt utána és beleszólt.

Lizi kiszűrte, hogy nemsokára vendégek érkeznek, így gyorsan felöltözött és már indulni akart kifelé, mikor a férfi elkapta a kezét, magához rántotta és megcsókolta.

• Szívesebben maradtam volna veled, de már úton vannak nem tudtam lemondani őket, de rövidesen befejezzük, amit elkezdtünk! – nyomott puszit Lizi orrára és ő is felöltözött.
• Hányan jönnek, mire készüljünk?
• Olyan tíz fő, valami harapnivaló, ital semmi különös.
• Felszolgáljak?

Everard összehúzta a szemöldökét, amit olyankor szokott, mikor valamin erősen gondolkodik. Mit nem adott volna Lizi, ha most látja, mi zajlik a férfi fejében.

• Ha megtennéd, nagyon hálás lennék – mondta végül.
• Rendben – és már ki is ment.

Linnel elkészítettek mindent, ő átöltözött a felszolgáláshoz, és beállta a pult mögé. A vendégek között felfedezte Bessiet, aki mikor meglátta, hogy a pult mögött áll, hangos hahotázásba kezdett. Mindenki nézte mi a jókedvének az oka, de csak ő és Everard értették.

• Ó végre ott vagy, ahol a helyed! – mondta Lizinek miután a pulthoz lépett.
• Én midig is itt voltam, és soha nem szégyelltem!
• Próbáltál te Wermillionban kitörni a pult mögül, de nem sikerült! – nevetett gúnyosan.
• Azt gondolsz, amit akarsz, nekem kisebb gondom is nagyobb nálad – mosolygott kellemesen Bessiere.
• Valami gond van? – lépett Everard hozzájuk.
• Minden a legnagyobb rendben – rebegtette a pilláit Bessie Everardra.

A férfi Lizire nézett és addig nem vette le róla a tekintetét, míg nem bólintott ő is, hogy semmi gond nincs.

Bessie egész este Everardon lógott, egy percre sem hagyta magára. Folyton beszélt, nevetett, állandóan hozzáért, kellette magát. Lizi igyekezett nem törődni velük és figyelmét megpróbálta a többi vendégre irányítani, de nem sok sikerrel.

Már éjfél volt mire a vendégek egy része elment, néhányan pedig a vendégszobákba vonultak, persze Bessie is köztük volt.

Lizi fáradtan rogyott az ágyba, mivel tegnap éjszaka sem aludt szinte semmit, azonnal álomba is merült.

Reggel mikor kiment a konyhába Lin épp egy tálcát egyensúlyozott az emelet felé.

• Szia! Majd én viszem! Melyik szoba kérte? – vette ki a kezéből.
• A bal 2-es!
• Ok!

Ez a szoba éppen Everardéval szemben volt. Mikor odaért nem a bal 2-es, hanem a jobb 2-es szobaajtó nyílt ki, ahonnan Bessie egy bugyiban és egy melltartóban szambázott ki, Everard pedig neki háttal az ágy mellett állt egy boxeralsóban.

Mikor Bessie meglátta a kezében a reggelivel, gyorsan behúzta az ajtót és elvette tőle.

- Jobban is siethettél volna kis cseléd, egy ilyen mozgalmas éjszaka után amilyenben részünk volt Everarddal nagyon éhesek vagyunk, minél előbb pótolni kell az energiát, hogy tudjuk folytatni!

Lizi arca meg sem rezdült.

• Egészségetekre, örülök, hogy nem unatkoztatok – mondta, sőt még egy mosolyt is kierőltetett magából.

Méltóságteljesen megfordult, és lement a lépcsőn, onnan egyenesen a szobájába és éppen addig bírta, míg bezárta maga mögött az ajtót és a könnyei megállíthatatlanul folytak végig az arcán.

Nem tudta mennyi idő telhetett el, mióta itt ül, de nem is érdekelte. Felállt, és kiment a konyhába.

• Lin, el kell mennem, nem tudom, mikor jövök – és már kint is volt a garázsban, felült a biciklijére és elbiciklizett.

Fogalma sem volt merre megy, csak minél messzebb akart kerülni a háztól. Egy idő után szétnézett merre is lehet, és meglátta a könyvtárat. Lelakatolta a biciklit és bement, csak úgy találomra lekapott egy könyvet leült egy asztalhoz és elkezdte olvasni. Egy indiántörténet volt, ami nagyon tetszett volna neki, ha nem ilyen lelkiállapotban van. Próbált a történetre koncentrálni, de a gondolatai mindig elszöktek az indiánoktól, és visszatértek a ma reggel történtekhez. Ahogy Bessie kilépett majdnem meztelenül, ahogy Everard a szobában állt az ágy mellett, ahol nemrég még vele szeretkezett, pár órával később meg egy másik nővel tette ugyan ott ugyan azt.

Nem tudta mit kellene tennie, de abban biztos volt, hogy nem akar itt maradni. Emlékszik milyen boldog volt, mikor idejött, mennyire tetszett neki a város, a ház a hozzá tartozó birtok. De mindenért csak magát okolhatja, hiszen tudta, hogy ez lesz a vége, már akkor, mikor legelőször megcsókolta Everardot. El kell innen mennie, de hová? Visszamehetne Londonba, ott sok embert ismer, könnyen találhatna munkát is. Nem, az sem lenne elég messze.

Felpattant az asztaltól, visszatette a könyvet és kirohant. Elővette a telefonját és Petrik számát hívta.

• Szia Lizi! Hogy vagy? – szólt Petrik a telefonba.
• Szia! Figyelj, nem kertelek, segítségre lenne szükségem. El kell innen mennem, szeretnék átköltözni Amerikába. Tudsz nekem segíteni?
• Hé csajszi, Amerika elég nagy, mégis hová?
• Mindegy, csak el innen, szállás kellene meg munka, de az nem olyan fontos, van félretett pénzem egy darabig kihúzom, a lényeg, hogy legyen tető a fejem fölött.
• Mégis mi történt? Everardnak van hozzá köze?
• Majd inkább személyesen elmondom. Tudsz segíteni?
• Hát szerencséd van, az én társbérlőm egy hete költözött el, épp most keresek lakótársat, úgyhogy a szálláskérdés megoldott, és szerintem a melóban is tudok segíteni.
• Nagyon-nagyon köszönöm! Az életemet mentetted meg! Néhány nap múlva megyek, majd még hívlak!
• Rendben, vigyázz magadra!

Lizi visszabiciklizett, megkereste Lint, akit nem meglepő módon a konyhában talált meg.

• Beszélnünk kell! – mondta neki komolyan.
• Beszéljünk! Elmondod merre jártál ma, és hogy mi bajod van?
• Figyelj! Felmondok, és minél hamarabb elmegyek innen, lehet már holnap.
• Micsoda? Te teljesen megőrültél? Miért?
• Ez nem egyszerű!
• Persze, hogy nem egyszerű, hiszen a munkaadódnak van hozzá köze, ugye?
• Igen neki – indultak meg ismét Lizi könnyei, bárhogy is küzdött ellenük.

Lin odalépett hozzá, vigasztalóan átölelte.

• Mesélj, mi történt?
• Hú, annyi a lényeg, hogy megtörtént, aminek nem lett volna szabad. Beleszerettem!
• Tudtam!
• Wermillionban minden annyira szép volt, és egyszerű, de tudtam, ha visszajövünk minden meg fog változni. Csak azt nem gondoltam, hogy ennyire hamar be fog következni.
• Mi történt?
• Reggel nem a bal 2-esbe kérték a reggelit, hanem a jobb 2-esbe. Everard tudta, hogy én fogom felvinni, biztosan így akarta a tudomásomra hozni, hogy Bessievel volt az éjszaka. Az lehetett a szándéka, hogy megértesse velem, nem akar már tőlem semmit.
• Ó, annyira sajnálom – fogta meg a kezét Lin.
• Tudod, már majdnem azt hittem, hogy Everard kivétel. Ő nem olyan, mint a többi gazdag, beképzelt híresség, de tévedtem, méghozzá mekkorát. Megtanultam a leckét, ezek az emberek nem emberek, nem szabad őket szeretni – mondta szomorúan.
• Hová akarsz menni?
• Meséltem neked Petrikről.
• Ő nem Amerikában él?
• De! Felhívtam, egy darabig nála fogok lakni, aztán majd kialakul – próbált mosolyogni.
• Annyira sajnálom, hogy elmész, de megértem!
• Én is sajnálom, hogy el kell mennem, szerettem itt lenni, veled dolgozni, de elrontottam, és most nem maradhatok – adott egy puszit Lin arcára és bement a szobájába.

Megnézte, hogy juthat el a Florida államban lévő Jacksonvillebe, ugyanis Petrik ott lakott, és ott van a BCH stúdió is, amelyik Everard filmét forgatta. Holnaputánra lefoglalt egy jegyet a London-Jacksonville járatra, ezzel véglegesítve a döntését. Petriket is felhívta és elmondta mikor fog érkezni.

Úgy érezte a szíve Wermillionban maradt, és most a helyén csak fájdalom és szomorúság uralkodik.

Azon gondolkodott, hogy ha akkor, ott a kisházban, azon az estén mikor először Everardé lett tudja pontosan, hogy ezt fogja érezni akkor megteteszie-e? A válasza igen volt. Az a néhány hét, amit ott töltött szerelemben, és boldogságban, el fogja kísérni egész életében, még akkor is, ha tisztában van vele, hogy Everard nem szerette őt.

Már majdnem este 7 óra volt, így átöltözött, elment futni, az mindig jót tett, kitisztította a fejét. Mikor visszaért Everard a szobájában várt rá. Lizi ahogy meglátta, a szíve akkorát ugrott, azt hitte kiszakad a helyéről. Nem értette mit keres itt, hisz a reggeli „gesztusa” egyértelmű volt.

• Szia! Mit szeretnél? – kérdezte tőle hidegen.
• Egész nap nem láttalak! Merre jártál, mondta Lin, hogy elmentél, mert valami dolgod van – lépett mellé a férfi és meg akarta fogni a kezét.

Lizi iszonyúan dühös lett rá, alig bírta kordában taratani az indulatait. Legszívesebben ráborította volna a keserűségét, a reménytelen szerelmét, de nem adta meg a férfinak ezt az elégtételt.

• Igen el kellett intéznem néhány dolgot. Az a helyzet, hogy kaptam egy állásajánlatot, és holnapután elutazom.
• Mit csinálsz? – kérdezte Everard elkerekedett szemekkel.
• Ne aggódj, tudok néhány embert ajánlani magam helyett. Mind megbízható, válaszd ki a neked szimpatikusat. Lin mindent tud, majd ő betanítja.
• És mégis mikor akartad ezt nekem elmondani?
• Most, most akartam elmondani – nézett Everardra gőgösen.
• Miféle állásajánlatról van szó?
• Egy nagyon jóról, egy kihagyhatatlanról – próbált könnyednek tűnni, ami hatalmas erőfeszítésébe került.
• Értem – mondta a férfi halkan. Mit mondtál mikor utazol el?
• Holnapután.
• Rendben! – mondta a férfi színtelen hangon, és kiment a szobájából.

Lizi csak meredt maga elé, percekig meg sem bírt mozdulni. Nem tudta mit érez, semmit, vagy mindent egyszerre.

Egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt, a kisházban történtekre gondolt, az első csókukra, az első együttlétükre. A szeretkezésükre a folyóparton, mikor elfelejtkeztek a védekezésről. Még szerencse, hogy nem eset teherbe. Mit kezdene most egy gyerekkel egyedül, hisz az egyértelmű, hogy Everardra nem számíthatna, és egyébként sem akarna egy ilyen embertől gyereket.

Másnap reggel idegesen kelt fel, nem akart találkozni Everarddal. Talán szerencséje lesz és elerüli. Lintől megtudta, hogy Everard már korán elment, bízott benne estig nem is megy haza.

Összecsomagolta mindenét, és szomorúan nézett végig az üres szobáján. Ez volt a legszebb szoba, ahol eddig lakott és most a saját butasága miatt el kell mennie.

Kiment a kertbe, még egyszer utoljára lesétált a folyóhoz, megcsodálta a hatalmas fát, amiről annak idején képet küldött Everardnak, kicsit álldogált alatta, majd visszasétált a tóhoz, azt is körbejárta. Esett az eső, hűvös volt, de nem érzékelt semmit külső hatást, csak belülről marta a fájdalom.

Visszatérve a házba evett néhány falatot, hisz tegnap semmit nem bírt enni. Lin szerint Everard már visszatért, de szerencsére nem találkozott vele, és gyorsan be is ment a szobájába, hogy véletlenül se kelljen látnia.

Linnel este még beszélgettek egy kicsit aztán lefeküdt és nyugtalan álomba merült. Reggel 7-kor kelt, lezuhanyozott, felöltözött a csomagjait kivitte az oldal bejárathoz. Még tegnap megbeszélte Marcival, hogy 8-ra menjen érte.

Ivott egy kis kávét, és úgy határozott felmegy Everardhoz, elköszön tőle. Felment az emeletre, az ajtaja előtt azonban elbizonytalanodott, és elindult lefelé. Már félig leért a lépcsőn, mikor újabb elhatározásból ismét visszament a szobájához, ám ezúttal be is kopogott és szokásához híven most sem várta meg, hogy megszólaljon a férfi, már be is nyitott.

Everard az ablaknál állt, és kifelé bámult.

• Búcsúzni jöttem! Köszönöm, hogy itt dolgozhattam, szerettem itt lenni – a szomorúsága átütött a hangján, még ő is hallotta, de nem tudott ellene tenni.
• Akkor miért mész el? – fordult felé a férfi.
• Szeretlek! Képtelen vagyok úgy élni melletted, hogy nem vagy az enyém! – mondta neki magyarul, mivel jól tudta a férfi egy kukkot sem ért belőle. Angolul csak ennyit mondott:
• Nem maradhatok itt! Minden jót! – azzal sarkon fordult, végigrohant a folyosón, le a lépcsőn.

Marci már várta, a poggyászait is bepakolta. Lin is kint volt, Lizi még egyszer megölelte.

• Vigyázz magadra, minden jót! Ja, és a biciklim a tiéd, használd, nagyon jókat lehet vele kirándulni a környéken! – mosolygott, de könnycseppek gördültek végig az arcán.

Még egyszer hátrafordult, megnézte ezt a gyönyörű házat, és az egyik emeleti ablakban meglátta Everardot, amint őt nézi. Néhány pillanatra összefonódott a tekintetük, majd Lizi elszakadt a férfi szemeitől, beült Marci mellé és elindultak.

20. fejezet

Everard szemszöge

 

Nagyon édesnek találta Lizi izgatottságát az utazás miatt a sok kérdését, hogy lesz-e minden a házban, ahol majd hetekig fognak élni. Félt, hogy a lány valamilyen okkal kibúvót talál, és nem megy vele. Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy ilyen sokáig távol legyen tőle.

Már nem elégedett meg azzal, hogy e-maileket és sms-eket kap tőle. Látni akarta nap, mint nap, érezni a közelségét, látni az életkedvét, a vidámságát, azt hogyan látja a világot, hogyan veszi észre mindenben a szépséget.

Még el kell intéznie, hogy a biciklijét elvigyék, hiszen megígérte neki, mosolygott boldogan. Biztosan be akarja majd az egész környéket járni, és abban is biztos volt, hogy a fényképezőgépét sem fogja itthon felejteni.

A tekintete a dossziékra esett, amikbe Lizi az imént beletette a leveleket, amiket elolvasott. Annyira bámulta, mikor olvasta őket, hogy Lizi észrevette, de egyszerűen nem tudta a lányról levenni a szemét. Látszott, hogy egy-egy levélen megbotránkozott, vagy aranyosnak találta, többször el is pirult, vagy éppen hihetetlenkedéssel tette le, amit épp a kezében tartott. Jól esett tanulmányoznia az arcát és kitalálni, éppen mit olvashat. Elővette azt a dossziét, amibe azokat rakta, amelyekre szerinte válaszolnia kéne, úgyhogy nekiállt, és pár sort írt minden levélre.

Néhány nap múlva, mikor Lizi odament hozzá, hogy elkérje magát és Lint, tudta, hogy azzal a pubos fickóval akar találkozni. Gonosz volt és azt mondta „sajnos” a péntek nem jó, de úgy érezte nem tehetett mást. Nem bírta volna elviselni a tudatot, hogy egy másik férfival van. Nem akarta megint egész este a kocsmákat járni, hogy megtalálja, mert abban biztos volt, hogy megint ezt tette volna. Így meg kellett péntekre hívnia néhány embert, hogy valós legyen, amit állított.

Az utazás előtti nap Lizi segített neki összecsomagolni, és már tudta, hogy az első lépése az lesz, hogy összeírja mire lesz szükség, így a papírt és a tollat már anélkül adta, hogy a lány kérte volna. Sokat beszélgettek, Lizi kérdezgette a filmről, hogy zajlik egy ilyen forgatás, miről fog szólni. Igazi érdeklődést és figyelmet látott a szemeiben.

Az indulás reggelén Everard izgatottan ébredt, de koránt sem az új munka miatt. Tudta, hogy Lizivel csak ketten lesznek abban a házban, aminek egész más lesz a hangulata, mint ennek a nagy villának. Lizi azt talán nem fogja ennyire szigorúan a munkahelyének tekinteni és kicsit közelebb kerülhet hozzá.

Mire lement Lizi már fent volt, és kávét is főzött. Everardot nagyon meglepte, mikor nem akarta a Limuzinba beszállni, amit küldtek értük. Tudta, hogy a lány utálja a nagy felhajtást, ami azzal jár, hogy híres színész, de számára most lett világos, hogy mennyire.

A ház Wermillionban teljesen lenyűgözte Lizit. Everardot pedig Lizi nyűgözte le, ahogy bejárta a házat, ahogy felfedezte a helyiségeket, ahogy megcsodálta a bútorokat. Azok a nők, akiket eddig ismert éppen az ellentétei voltak ennek a csodás lánynak. Nekik a Limuzin tetszett volna, ezeket az apró szépségeket észre sem vették volna.

Evrardnak szinte harcot kellett vívnia azért, hogy megértesse a lánnyal semmi szükség arra, hogy külön terítsen neki az „étkezőben”, és hogy felejtse már el a főnök-beosztott viszonyt.

A forgatás helyszíne gyönyörű vadregényes táj volt, most is rengetegen sürögtek-forogtak a helyszínen. A rendező összehívta a stábot, megbeszélték a következő nap teendőit, és utána közösen elmentek egy kis csapatépítő tréningre a város egyik kocsmájába.

Mikor hazaért szólt a tv, Lizi pedig a kanapén aludt. Egy darabig csak állt mellette és nézte, tökéletesen gyönyörűnek találta. Nem bírta ki, hogy ne érjen hozzá csodás bőréhez, így lágyan megsimogatta a karját.

Lizi felébredt, beszéltek pár szót, majd Everard elment lefeküdni, de arra lett figyelmes, hogy nyílik a bejárati ajtó. Kirohant a nappaliba, be a másik szobába, de Lizi nem volt sehol. Kiment az utcára, de már csak a lány alakját látta, amint az út szélén futott. Nagyon mérges lett, mégis mit képzel, hogy ilyen későn se szó, se beszéd elmegy, ráadásul az út szélén fut ebben a sötétben.

A teraszon ült le és várta, hogy visszaérjen, és megmondhassa neki, ilyet nem tehet. Sőt megparancsolja neki, hogy egy idegen városban, korom sötétben nem mehet egyedül sehová, ha történne vele valami, ő azt nem bírná ki.

Lizi persze fitogtatta az önállóságát, de Everard most az egyszer főnökként bánt vele, és megtiltotta az efféle éjszakai futkározásait.

A következő nap Everard számára kínszenvedés volt. Szerette a munkáját, és sok mindent élvezett is, ami ezzel együtt járt, de amit nehezen viselt az a nyakába akaszkodó nők serege. Már az első nap kiderült, hogy itt a stábon belül is lesz egy rajongó tábora, akik minden lépését követik. Igyekeznie kell, hogy türelmes legyen velük, mert ráadásul az egyikük a partnere lesz a filmben. Már találkoztak néhányszor és Bessie eddig sem rejtette véka alá, hogy szívesen szorosabb kapcsolatba kerülne vele, de egyáltalán nem az esete.

Megkezdték a munkát, de keményen kellett koncentrálnia, mert ahelyett, hogy beleélte volna magát az adott szituációba, az agyába állandóan Lizi kúszott be. Meglátta amint Bessie magas sarkút húzott a jelenet kedvéért, azonnal az jutott eszébe, hogy Lizi mennyire szereti az ilyen cipőket. Mikor a folyóparton készültek elő a következő felvételre, akkor meg Ludlow ugrott be neki, amint Lizi megmutatta neki a saját kertjét, és a birtoka végében a folyóparton álldogáló hatalmas fát. Az üldözéses jelenetnél pedig arra gondolt, hogy Lizit biztosan nem érnék utol, hisz a sok futástól, biciklizéstől jó kondiban van. Minden szabad percében azon törte a fejét, hogy vajon mit csinálhat a lány egyedül egész nap. Alig várta, hogy visszamehessen a kisházba és hallja a hangját, lássa a mesés mosolyát.

Mikor végre beléphetett a házba Lizit nem látta sehol, de mintha vízcsobogást hallott volna a mosdója felől. Megnyugodott, mert ha jól sejtette ez a futás utáni zuhanyozás volt, ami azt jelenti, szót fogadott neki – nyugtázta megelégedve.

Közös vacsorázás – ami Lizi részéről vízivást jelentett – megnéztek egy filmet, ami vígjáték volt, de teletűzdelték pikáns jelenetekkel, ilyenkor Lizi mindig elpirult, és ettől Everard annyira aranyosnak találta, hogy legszívesebben ott helyben megcsókolta volna, de nem tehette. Még nem!

A film után, egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérte, hogy menjen ki vele a következő nap a forgatásra. Így legalább nem fog egész nap arra gondolni, mégis mit csinálhat, merre járhat, hanem ott lesz körülötte és biztos volt benne, hogy inspirálólag fog hatni a munkájára.

Úgyhogy a következő nap már együtt indultak, amitől Everard nagyon fel volt dobva, izgatottan kezdett az első jelenetbe is, tudván, hogy Lizi figyeli.

Aztán egyszer csak már nem volt ott, sőt egész nap nem látta. Jó néhány embert megkérdezett, nem látták-e, mire végre valakitől megtudta, hogy Petrikkel ment el valahová. Ebben a pillanatban már nem is tűnt olyan jó ötletnek, hogy elhozta őt ide. Gondolhatta volna, hogy nem csak neki tűnik fel milyen gyönyörű és kedves lány!

Már végzett, de még most sem került elő, így úgy döntött ír neki egy üzenetet. Nem sokkal később megérkeztek Petrikkel. Azonnal tudta, abból, ahogy a férfi Lizire nézett, hogy beszélnie kell vele.

Másnapra ismét hívta Lizit, és az volt a terve, hogy minden egyes nap elviszi magával. Ha Petrik kikerül a képből – márpedig kifog – tökéletes lesz, hogy mindig a közelében tudhatja.

A következő nap elkapta Petriket, úgy hogy Lizi ne lássa és a tudtára hozta, hogy tetszik neki a lány és ne akarjon tőle semmit. Petrik megnyugtatta, ha ő akarna is, akkor sem jönne neki össze, mert Lizin látszik, hogy őt a barát zónába sorolta, és nem hiszi, hogy lenne rá esélye, hogy kikerüljön onnan. Everardot ez valamilyen szinten megnyugtatta, és arra a következtetésre jutott, hogy akkor jobb ha Lizi Petrikkel lesz, legalább elfoglalja magát, ami biztosíték arra, hogy ezután is kimegy vele nap, mint nap, és a többi férfi sem környékezi meg.

 

Délután kapott egy sms-t Lizitől, hogy visszavitte Petrik a kisházba, de semmi magyarázat miért nem várta meg. Ekkor látta meg a férfit, aki épp akkor szállt ki a furgonjából. Megtudta tőle, hogy Lizinek megint fáj a feje.

Még volt egy jelenet, amit muszáj volt meg csinálnia, de nem maradt tovább, nem érdekelte, mit mondtak neki, egyszer ő is lehet problémás.

Száguldott a kisház felé, nem figyelt a sebességre, csak minél előbb oda akart érni, aggódott Lizi miatt. Egyszer már látta, mennyire beteg ilyenkor, és elhatározta nem érdekli, mit mond, ha megint ilyen állapotban találja azonnal orvost hív. Sajnos az orvosra ismét szükség volt, aki adott a lánynak egy injekciót. Sokáig ült Lizi mellett, figyelte minden mozdulatát. Próbálta magában tisztázni mit is érez iránta, de rájött, hogy nem sok tisztáznivaló van. Egyszerűen szereti! Már az első pillanatban érzett iránta valamit, amikor meglátta, de ahogy telt az idő, és jobban megismerte teljesen belehabarodott. Már csak azt kell valahogy elérnie, hogy a lány is így érezzen iránta.

Tudta, hogy nem lesz könnyű dolga, hisz a lánynak két nagyon komoly érve is van ellne. Az egyik, hogy ő a híres, gazdag, emberek csoportjába tartozik, akiket Lizi alapból elítél. A másik pedig, hogy a munkaadója, ami ugyan csak nehézséget fog okozni abban, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz.

Mindent meg fog tenni azért, hogy együtt lehessen Lizivel, ha kell kirúgja, és meg fogja győzni, hogy attól, hogy ismert ember, és van pénze még lehetnek komoly érzelmei.

Éjfél körül Lizi jobban lett, Everard pedig átment a saját szobájába lefeküdni, bár nem szívesen tette. Többször is felébredt, és ránézett, hogy jól van-e.

Reggel még Lizi aludt, mikor elment. Nagyon igyekezett, hogy minél előbb hazamehessen, nem szívesen gondolt arra, hogy a lány egyedül van otthon. Ahogy ismeri, biztos megint dolgozik, ahelyett, hogy pihenne.

Kora délután ért haza, és természetesen a konyhában találta, éppen főzött és a teraszon meg is terített neki. Everard haragudott rá, amiért felkelt, de nagyon kellemes érzés volt HAZA jönni, ahol finom étel várta, és az a nő akit szeret.

Vacsora közben megjelent Petrik, Lizit látogatta meg. Everardban fellángolt a féltékenység, marta belülről ez a kellemetlen érzés, ami eddigi életében elkerülte. Eddig minden nőt megkapott, akit csak akart, de most egyáltalán nem volt benne biztos, hogy ezúttal is így lesz.

 

A következő nap két jelenet között ismét letámadta a „hölgykoszorú” – ahogy Lizi előző nap nevezet őket – mikor azt érezte, hogy valaki megsimogatja a karját, és a fülébe sugdos. Lizi volt az, és Everard tudta, hogy ezzel az volt a szándéka, hogy felbosszantsa az imádóit. Azt gondolta, miért is ne tegyük ezt, a lány után lépett Kedvesemnek szólította, és megpuszilta a száját, és azt kívánta, bárcsak ne színjáték lenne ez kettőjük között.

Viszont Lizire nézve ennek a kis jelenetnek voltak következményei.

Everard már egyszer leállította a hölgyeket Bessievel az élen, a kisház nappalijában, mikor ki akarták szolgáltatni magukat, de nem volt elég nekik ennyi. Lizi után mentek a szobájába és próbálták rávenni, hogy maradjon távol Everardtól. Mindezt teljesen véletlenül Everard végighallgatta a teraszon, és úgy döntött tovább játssza, amit délelőtt elkezdtek. Bement a szobába Lizit Szívemnek hívta, és most nem elégedett meg egy szájra adott puszival, most megcsókolta, igazából. Nyelve bebocsátást kért, és kapott Lizi szájába és nyelveik édes játékot játszottak. Bár ez a csók lopott volt, de őt valódi érzelmek sarkallták arra, hogy megtörténjen.

A „hölgykoszorú” látva meghitt csókukat megdöbbenve kivonultak, és Everard biztos volt abban elég lecke volt nekik arra, hogy leszálljanak Liziről, de ha mégsem, nem fog velük kesztyűs kézzel bánni.

 

Everard úgy határozott, hogy elmegy futni Lizivel, már olyan sokszor nézte az ablakból, hogy fut a lány, most szeretett volna ő is résztvevője lenni a dolognak, nem csak a megfigyelője. Elindultak, felvették egymás ritmusát, de visszafelé jövet, mikor az emberek elkezdték fényképezni őket, Lizi úgy elviharzott, mintha ott sem lett volna. Más lány kiugrott volna örömében a bőréből, hogy vele együtt fényképezhetik, de nem így Lizi. Megint tanúja lehetett mennyire gyűlöli azt, ami őt körülveszi.

 

Egyik nap Lizi kért két szabadnapot, és mikor Everard kifaggatta hová akar menni, kiderült, hogy egy nem túl messze lévő városban lesz Magyar találkozó, ekkor jött a hírtelen ötlet, hogy elkíséri. Tökéletes alkalom arra, hogy együtt szórakozzanak.

Nagyon jól sikerült az este, jól érezték magukat mindketten. Mikor hajnalban visszaérkeztek Everard lassú zenét tett fel és kinyitott egy üveg pezsgőt.

Felkérte a lányt táncolni, Lizi felállt, a szemébe nézett, ő pedig átölelte a derekát és magához húzta. Lehajolt hozzá és pár pillanat múlva már csókolta, először gyengéden, de mikor érezte, hogy Lizi viszonozza, egyre mohóbb lett. Olyan szorosan húzta magához amennyire csak tudta. Ezalatt Lizi szorosan a nyaka köré vonta a karját, és a hajába túrt. Ő a hátát simogatta, közben apró csókokkal borította mindenhol, ahol szabad volt a bőre. Megtalálta a ruhájának a cipzárját és lehúzta, így érezhette a lány csupasz hófehér bőrét a kezei alatt. Annyira régen vágyott már erre, és most megtehette. A vágy teljesen elhatalmasodott rajta, kikapcsolta a melltartóját, de ekkor Lizi eltolta magától, megsimogatta az arcát és csak ennyit mondott:

• „Sajnálom nem lehet!” - és otthagyta a férfit.

Everard csak nézte, amint berohan a szobájába és bezáródik mögötte az ajtó. Nem tudta, miért hagyta ott a lány? Elrontott mindent? Túl rámenős volt? Persze, hogy az volt. Most csókolta meg először – a néhány nappal azelőtti nem számított, legalábbis Lizinek nem – és máris addig jutott, hogy ágyba akart vele bújni. Tudhatta volna, hogy Lizinél nem így működnek a dolgok. Bement ő is a szobájába és megpróbált aludni, hisz holnap dolgoznia kell, de nehezen ment neki az elalvás.

Reggel benézett indulás előtt Lizihez, de a lány édesen aludt. Everard csak egy üzenet hagyott neki és elment. Nehezen telt a napja, és amint tudott rohant vissza a kisházba. Lizit a teraszon találta, amint a nyugágyban aludt. Leült mellé, megfogta a kezét, mire a lány felriadt, de Everard nem engedte, hogy felkeljen, lágyan visszatolta és megcsókolta. Lizi nem ellenkezett, sőt mohón viszonozta.

Everard gondolkodás nélkül mondta ki, amit érzett:

• Hiányoztál!
• Te is nekem! – hangzott a válasz és a lány megsimogatta az arcát.

Everard ezektől a szavaktól és a simogató kezektől teljesen lázba jött, hihetetlen boldogságot érzett, szíve megtelt a lány iránt érzett szerelemtől.

A szobájába vitte, és szerelmeskedtek, amit a férfi nagyon élvezett. Ez volt az első együttlétük, de annyira természetes volt minden mozdulatuk, nem voltak gátlások, tökéletesen érezték mit akar a másik, és mi jó neki.

Mikor Lizi a mosdóba akart menni, de előtte felvette a férfi pólóját, hogy eltakarja magát, Everard jót mulatott, annyira Lizis volt ez is. Aztán mikor nem jött vissza hozzá, és utánament, ahogy ott állt a szobája közepén egy törölközőbe csavarva, tétován, Everard szíve szerint azonnal felkapta volna és eloszlatta volna minden kétségét, elmondta volna neki, mennyire szereti, de nem akarta elijeszteni a lányt. Várni akart ezzel még, várni addig, míg a lány is ugyan ezt nem érzi iránta.

Reggel ismét Lizi nélkül ment a forgatásra, de nem bírta a lány nélkül, így üzent neki, de semmi válasz, ismét üzent, és ismét semmi. Hívta, de nem vette fel, még az ötödik hívás után sem. Nem tudta, hogy az éjszaka történtek miatt nem beszél-e vele, vajon megbánta az együttlétüket, vagy megint beteg? Alig várta, hogy hazaérjen, ráadásul a stáb kitalálta, hogy nála bulizzanak egyet, amit nem tudott sehogy sem kikerülni. Mikor a házhoz értek minden be volt zárva, Lizi sehol. Iszonyatosan megijedt, attól félt Lizi elment, és soha nem láthatja viszont. Az első dolga volt, hogy megnézze a gardróbját, és csak akkor nyugodott meg, mikor meglátta, mindene a helyén van. Kirohant a garázsba megnézni a biciklijét, de nem volt sehol. Ezek szerint csak kerékpározni ment, talán az éjszakát próbálja helyre tenni magában – reménykedett Everard, és csak bízhatott benne, mikor a helyére kerül Liziben minden, akkor úgy fogja érezni, hogy az, hogy együtt voltak a legjobb, ami történhetett.

Bessie is jött bulizni, és megint Everard körül legyeskedett, a „hölgykoszorú” másik két tagjával, ami Everardot most még sokkal jobban idegesítette, mint máskor. A szeme állandóan a bejárati ajtóra tévedt, alig várta, hogy kinyíljon és a szeretett nő belépjen rajta.

Mikor Lizi megérkezett Petrik lépett először oda hozzá, és a lány két puszit adott neki, aminek látván Everard majd felrobbant, neki meg épp csak odabiccentett. Aztán mikor behúzódtak a pult mögé beszélgetni már nem bírta tovább odament hozzájuk. Szólt néhány nem kellemes szót, amiért Lizi nem vette fel a telefonját, és amit a féltékenység mondatott vele, majd otthagyta a lányt.

Lizi bement a szobájába, és nem is jött ki. Everard még egy fél óráig bírta, azután fáradtságra hivatkozva kitessékelte a társaságot, és ahogy az utolsó ember is elment bezárta az ajtót és rögtön Lizi szobájához ment. Bekopogott és választ sem várva már bent is volt, és az éjszakát ismét a lánnyal töltötte, majd megmondta neki, hogy szó sem lehet arról, hogy itthon maradjon, nem lenne képes még egy ilyen napot végigcsinálni. Ott akarja tudni Lizit minden pillanatban maga körül.

Az elkövetkezendő napok Everard eddigi életének legboldogabb napjai voltak. Haladtak a filmmel, együtt lehetett a nővel, akit mindennél jobban szeret. Minden éjszakát együtt töltöttek, nagyon jól megértették egymást az ágyban, és azon kívül is.

Egy nap Lizi eltűnt a forgatás helyszínéről, Everard felhívta és kiderült a folyóparton sétálgat. Utána ment és látta, hogy valami bántja a lányt, de nem akarta elárulni, hogy mi a gond. Ekkor a férfinak beugrott, hogy Lizi dél körül tűnt el a szerelmes jelenet forgatása után, vagy közben. Megnyugtatta, hogy neki egy ilyen jelenet semmit nem jelent, ez csak munka, majd megcsókolta a lányt, hogy nyomatékot adjon a szavainak. A vágy már ettől a csóktól elhatalmasodott rajta és alig fért a nadrágjában. Ekkor érezte, ahogy Lizi matat a nadrágja gombjával és néhány pillanat múlva már le is húzta róla és a férfiasságát kényeztette. Annyira lázba jöttek mind a ketten, hogy még a védekezésről is megfeledkeztek. Ilyen még egyszer sem történt velük, de Lizi időben észbekapott.

Everardon fura gondolatok cikáztak keresztül. Sajnálta, hogy a lány eltaszította magától, mielőtt befejezhették volna. Soha nem gondolt még arra, hogy gyereke legyen, de ha Lizi néhány hét múlva azt monjda neki, hogy gyermeket várt tőle, ő lett volna a világ legboldogabb embere.

Az idő sebesvonatként haladt velük, a munka véget ért Everard számára Wermillionban, de még nem akart visszamenni. Így még maradtak néhány napot, bejárták az egész környéket.

Az utolsó éjszakájukat szorosan egymás karjaiban töltötték, szinte egész éjszaka fent voltak és szenvedélyesen szerették egymást.

Miután visszaértek Londonba Lizi eltűnt a reptéren Everard szemei elől és tudta ez a paparazzik miatt van. A lány szinte betegesen félt attól, hogy egy fotóra fog kerülni vele. Bántotta, hogy így elment nélküle, de megértette a lányt és nem tudott haragudni rá. Soha nem rejtette véka alá mi a véleménye arról az életformáról, amit él.

Ő órákkal hamarabb ért Ludlowba mint Lizi. Egész éjszaka várta, hogy a lány felmenjen hozzá, de hiába, nem jelent meg. Egyszer az éjszaka közepén neszezést hallott kintről, de semmi nem történt, talán csak képzelődött – morfondírozott.

Reggel sms-t kapott Lizitől, de nem válaszolt. Kicsit dühös volt, amiért a lány nem ment fel hozzá az éjjel, hiszen tudnia kellett volna, hogy mennyire várja.

Másnap el kellett mennie néhány ügyet elintézni, és úgy tervezte este beszél Lizivel. Meg kell beszélniük a helyzetet. Elmondja neki, mennyire szereti és megmondja, hogy szeretné nyílttá tenni a kapcsolatukat. Tudja, hogy ez Lizinek nem lesz könnyű, hisz a média biztos, hogy szenzációként fogja tálalni a szerelmüket, de nem akart titkolózni. Nem akarta, hogy Lizi csak úgy eltűnjön mellőle, ha valaki egy fényképezőgéppel a kezében megjelenik. Maga mellett akarta tudni, mindig!

Ahogy visszaért a házba és felment a szobájába észrevette, hogy Lizi a gardróbjában pakolászik. Szó nélkül a háta mögé ment átölelte és puszilta, ahol érte, majd hevesen maga felé fordította és szájon csókolta, a lány pedig készségesen viszonozta nem csak a csókját, de minden simogató mozdulatát is. Everard érezte, Lizinek ugyan úgy hiányzott ő, mint neki a lány.

Épp mikor még a szobájában akarat marasztalni Lizit, hogy egy újbóli szerelmeskedés után megbeszélhessék a kapcsolatukat megszólalt a telefonja, és mivel már majdnem a háznál jártak többen is, nem mondhatott nemet a látogatásukra.

Mikor Lizi megkérdezte felszolgáljon-e, szíve szerint azt mondta volna, nem dehogyis, te nem felszolgálsz, hanem a páromként leszel ott, de nem tette. Időt akart, hogy meggyőzhesse erről a lányt, tudta nem lesz egyszerű menet.

Másnap Lizit hiába kereste a házban, Lin szerint valami elintézni valója akadt. Estefelé volt, mire visszaérkezett. Bement hozzá, és át akarta ölelni, de elhúzódott.

Nem értette miért, még sosem tett ilyet. Mindig készségesen fogadta a közeledését, és ez csak a kisebbik dolog volt. Egyszerűen a szemébe vágta, hogy elmegy, elköltözik, valami állás miatt.

Everard nem kart hinni a fülének. Semmi magyarázat, csak egy egyszerű „holnap után elutazom”. Nem tudta mit higgyen, mire gondoljon, hiszen annyira szereti ezt a lányt. Ő meg csak úgy itt tudja hagyni azok után, ami köztük történt. Lehetséges, hogy félreértette a lány viselkedését, és nem érez iránta semmit?! Azt hitte majd csak arról kell meggyőznie, hogy valamilyen szinten fogadja el a nyilvánosságot, és azt hitte Lizi a szerelmükért meg is fogja ezt tenni.

Másnap muszáj volt elmennie, tárgyalása volt, és csak későn este ért vissza Ludlowba. Nem kereste meg Lizit, maga sem tudja miért, csak várta, hogy a lány odamegy hozzá, és azt mondja neki, ne haragudj, nem beszéltem komolyan, itt maradok veled, mert szeretlek, de nem történt meg.

Reggel 8 körül hallotta Lizi cipőjének a kopogását a folyosóról, ugyan úgy, mint azon a reggelen mikor először látta. A lány lépteit ezer közül is felismerné. Tudta, hogy búcsúzni jött, de a szíve legmélyén még mindig remélte, hogy talán mégsem.

• Búcsúzni jöttem! Köszönöm, hogy itt dolgozhattam, szerettem itt lenni!
• Akkor miért mész el? – fordult Lizi felé.
• Szeretlek! Képtelen vagyok úgy élni melletted, hogy nem vagy az enyém! –válaszolta a Lizi, az anyanyelvén, amiből egy szót sem értett.

Biztos Magyarul beszél- gondolta.

• Nem maradhatok itt! Minden jót! – hallotta a lány angol szavait, majd látta amint hátat fordít neki, és bezárja maga mögött az ajtót.

Everard kiment a folyosóra, ahhoz az ablakhoz, ami az oldalbejáratra nézett. Tudta, hogy Lizi ott fog távozni, és nem is tévedett. Mielőtt elment megölelte Lint, visszanézett a házra, és észrevette őt.

Néhány percig egymás szemébe bámultak, majd Lizi hírtelen mozdulattal beült az autóba és a taxi kihajtott a birtokról.

Everard addig bámult utána, amíg csak látta az autót. Azután visszament a szobájába, és leroskadt az ágyára.

Nem lett volna szabad elengednie Lizit, utána kéne rohannia, elmondani neki, hogy mennyire szereti és megkérnie, hogy maradjon vele.

Szúró fájdalmat érzett a szemében, megdörzsölte amitől nedvesek lettek az ujjai. Önkéntelenül megnyalta érezte, hogy sós. Ki hinné, hogy ő a nagy Everard Ewan, akinek mindene megvan, pénz, főszerepek, nők, sír a szobájába bújva.

Mindene megvan, de ami a legfontosabb az életben, a szerelem épp most hajtott ki a kapun, és ő nem tett semmit, hogy megakadályozza.

 

 

 

21. fejezet

 

Lizi gépe néhány óra múlva már a floridai Jacksonvilleben landolt, Petrik a reptéren várta.

• Szia, de jó hogy látlak! – ölelte át a férfit.
• Szia! Én is örülök neked. Gyere, meglátod, nagyon jól fogod itt érezni magad!
• Biztos jobban, mint ahonnan jöttem.
• Mindent el kell mesélned!
• Ok – adta meg magát Lizi. Ha megmutatod, hol fogok lakni, ettem és zuhanyoztam utána mindent elmondok.

Petrik bepakolt minden poggyászt az autóba, és elvitte Lizit a következő lakhelyéül szolgáló épülethez. Az utcák zsúfoltak voltak, hatalmas volt a forgalom, és a járdákon is szinte hömpölyögtek az emberek. A ház, ami előtt megálltak egy iszonyúan magas – Lizi nem is tudta volna meg sem saccolni hány emeletes – épület volt. Mikor meglátta az volt az első gondolata, hogy itt többen lakhatnak, mint egész Ludlowban. Ahogy beléptek meglepő tisztaság fogadta őket, a lift is tiszta volt, aminek nagyon örült. A 22. emeleten szálltak ki a felvonóból, a folyosó labirintusszerűen ágazott minden irányba. Egy fehér ajtó előtt álltak meg, Petrik kinyitotta és bent ahol egy igazán kellemes, világos lakás fogadta őket. Egy nagy nappaliba léptek, ami egy légterű volt az étkezővel és a konyhával. A padló egyforma sötét volt az egész helyiségben, a falakat galambszürkére festették, az bútorok hófehérek, a textilekben is a szürke árnyalatai köszöntek vissza, ami férfias hatást keltett. A nappali két oldalából nyíltak a hálószobák.

Benyitva a saját szobájába nagyon szép fa bútorokat látott, de a sok drapp szín miatt ez is nagyon férfiasnak hatott. Tartozott a hálóhoz egy fél fürdő is, aminek nagyon örült.

• Tetszik? – kérdezet tőle Petrik.
• Igen nagyon szép, bár lehet, pár színt becsempészek majd – mosolygott a férfira.
• Ahogy akarod, mostantól ez a te otthonod is. Pakolj le, aztán gyere, készítek neked egy szendvicset, vagy rendeljünk valamit?
• Nem, jó lesz a szendvics, köszönöm!

Lizi fáradtan leroskadt az ágyra és szomorúan nézett ki az ablakon. A ludlowi szobájára és a vermillioni kisházra gondolt. Mennyire más volt mind a kettő, mint ez. Boldog volt mind a két városban, most pedig csak ezt a hatalmas súlyt cipeli a mellkasán, amitől már napok óta levegőt is alig kap. A boldogtalanság és a szomorúság vasbilincsben tartotta a testét és a lelkét.

Gyorsan felállt az ágyról, vett egy forró zuhanyt, az egyik bőröndjéből előhalászott egy kényelmes melegítőt és kiment Petrikhez a konyhába.

Mire kiért a férfi már főzött egy teát és elkészítette a szendvicseket.

• Gyere, ülj le és mondd el végre mi történt!

Lizi leült a Petrik melletti székre és belekezdett.

• Everard és én, szóval – zavarban érezte magát, furcsa volt hangosan is kimondani azt, hogy együtt volt vele – túlléptünk a főnök-beosztott kapcsolaton, Wermillionban kerültünk közel egymáshoz. Már akkor tudtam, hogy nem lenne szabad ezt tennem, de nem tudtam ellenállni neki, egyszerűen beleszerettem, őrülten – könnyek jelentek meg a szemében, és akár hogy is próbálta nem tudta őket visszatartani, azok könyörtelenül folytak végig az arcán. Gyorsan letörölte őket, mintha szégyen lenne ott lenniük.
• Míg a kisházban éltünk minden tökéletes volt, csak egymással foglalkoztunk, Everard igazán kedves volt velem. Buta módon még az is megfordult a fejemben, hogy talán ő is szeret engem.
• Szerintem ez nem volt butaság, ahogy minden nap kicipelt magával felvételekre, és ahogy elzavart minden férfit a közeledből, én sem gondoltam volna mást.
• Ezt meg hogy érted, hogy elzavart minden férfit a közelemből?
• Engem már az első napon megkért, hogy tartsam magam távol tőled.
• Tényleg? – hűlt el Lizi.
• Igen, és ha jól hallottam nem én voltam az egyetlen, akitől ezt kérte. Úgyhogy már az első hét végére mindenki tudta, te tabu vagy.
• Nem hiszem el!
• Pedig elhiheted.
• Hát akár mit is mondott akkor, az biztos, hogy ő saját magát viszont nem tiltotta el a többi nőtől.
• Mi történt?
• Ahogy visszaértünk Ludlowba még egy délutánt együtt töltöttünk, aztán este megjelent Bessie a házban, és éjszaka már vele bújt ágyba.
• Bessie? – lepődött meg Petrik. Hiszen Everard ki sem állhatja azt a libát. Ez biztos, honnan tudod?
• Láttam őket a saját szememmel, és ami a leggusztustalanabb az egészben, hogy reggel velem vitették fel a reggelijüket.
• Ezt soha nem gondoltam volna Everardról. A nyakam tettem volna rá, hogy halálosan szerelmes beléd.
• Tévedtél! Méghozzá hatalmasat! – sóhajtott szomorúan Lizi.
• Mondtál neki valamit? Kértél valami magyarázatot, miért tette ezt?
• Mégis mit kellett volna kérdeznem? Direkt felkérte a reggelit, hogy lássam, kivel van és mit csinált. Így akarta a tudomásomra hozni, hogy köztünk vége mindennek. Vagy nem is, inkább azt mutatta meg nekem, hogy ő azt csinálja, amihez kedve van, és azzal akivel kedve van.
• Ezt meg hogy érted?
• Úgy, hogy elvitt magával Wermillionban, mert akkor éppen ahhoz volt kedve, hogy a szabadidejében velem hancúrozzon. Mikor visszamentünk ismét játszotta a házigazdát, engem beállított a pult mögé dolgozni, és egy színésznőcskével bújt ágyba. Hisz tudod ő jóképű, gazdag, híres sztár, boldoggá tesz valakit, ha ahhoz van kedve, és aztán a sárba tiporja, ha épp abban leli örömét.
• Nagyon sajnálom! De jó helyre jöttél, neked most egy ilyen pörgős városra van szükséged, mint ez! – mosolygott rá Petrik.
• Igen, el kell foglalnom magam, el kell terelni a gondolataimat. Remélem, minél hamarabb találok valami munkát.
• Ó, ez nem probléma, ha akarsz, már holnap dolgozhatsz.
• Micsoda, hol?
• A filmstúdióban van egy büfé, vagy inkább kávézó. Üresedés van, és beajánlottalak. Holnap várnak bemutatkozásra.
• Mivel érdemeltelek én ki téged? – ölelte meg Petriket.
• Tudom, hogy áldás vagyok – kacsintott a férfi Lizire. De most már együnk, aztán sétálunk egyet a környéken.

Ettek, majd megnézték a környéket, ami igazán szép volt, különösen az esti megvilágításban. Elérhető távolságon belül volt itt minden, amit csak akartak. Üzletközpontok, éttermek, mozi, koripálya, sportcsarnok és még kit tudja mi minden.

Este Lizi hullafáradtan feküdt le, ki sem csomagolt, úgy tervezte reggel legkésőbb 8-kor felkel, szépen kipakol, készít reggelit és Petrikkel 10-kor indulnak a remélhetőleg új munkahelyére.

A kávézó igen vonzó, jó hangulatú hely volt. A tulajdonosnő 35 év körül lehetett, lendületes, kedves nőnek tűnt. Váltottak néhány szót, elmondta, hogy két műszakban kell dolgozni, a megrendeléseket mindig a délelőttös végzi, megmutatott mindent, és megbeszélték, hogy három napig ketten dolgoznak, hogy betanulhasson, utána egyedül viszi a műszakot.

Nagyon jól érezte magát a kávézóban, tetszett neki a munka, hamar belejött és minden gond nélkül tudott egyedül dolgozni a három nap lejárta után.

Teltek a napok, a hetek, sokat dolgozott, Petrikkel pedig rengeteg programot szerveztek. Mindenfélét csináltak, korcsolyáztak - bár Lizinek még bele kellett jönnie, mert legalább 10 éve nem volt a lábán korcsolya - moziba jártak, gondosan figyelve, nehogy olyan filmet nézzenek meg, amiben Everard is szerepel. Mindent megnéztek a városban, amit csak lehetett, múzeumokat, kiállításokat, könyvtárakat.

Lizi talált egy pályázatot, ahová különböző témákban vártak fotókat. Petrik unszolására küldött néhány képet, köztük azt is, amit Everard kezéről készített, a tónál.

Sokat beszélgetett Linnel telefonon, akinek megtiltotta, hogy egy szót is szóljon neki Everardról. Nem akart tudni róla semmit, egyáltalán semmit.

Az éjszakái gyötrelmesen teltek. Alig aludt, csak Everardra tudott gondolni, és az együtt töltött időre. Állandóan járt az agya, mit nem kellett volna megtennie, vagy mit kellett volna megtennie. Mit nem kellett volna mondania, vagy mit kellett volna mondania. Ha sikerült elaludnia, az sem hozott nyugodt pihenést számára, hiszen többnyire azt álmodta, hogy Everard megalázza őt. Mindig gyomorgörccsel, csurom vizesen ébredt.

Egyik nap Andy White ment be hozzá a kávézóba. Lizi nem akarta hinni a szemének. Mit keres ez éppen itt, annyi helyen lehetne a világban, miért pont ide jött?

• Kit látnak szemeim? Csak nem elzavarta Ewan a kis védelmezettjét? – nézett megvetéssel a szemében White.
• Mit kérsz? – kérdezte Lizi tettetett nyugalommal és kedvességgel.
• Megkaptam, hisz te itt vagy, repültél a villából! Mit csináltál, unalmas voltál az ágyban? – röhögött fennhangon.
• Ez az, amit soha nem fogsz megtudni, hogy milyen vagyok az ágyban – és egy kávét nyomott White kezébe. A cég ajándéka! – majd a következő vendég felé fordult.

White még mindig vigyorral a képén ment ki. Lizit idegesítette ez az alak, vajon mit kereshetett itt. Remélte, hogy csak véletlenül vetődött ide, nem akar vele soha többet találkozni.

Gyorsan felhívta Petriket, hogy megkérdezze nem tud-e valamit miért jött ide, és meddig lesz itt ez az alak.

Petriktől rossz híreket kapott, ugyanis egy hete vették fel a studióhoz dolgozni, ami azt jelenti, nagy valószínűséggel rendszeresen be fog járni a kávézóba.

A sejtése beigazolódott, ugyanis White napi vendég lett, és egy alkalmat sem hagyott ki, hogy ne tegyen valami gúnyos megjegyzést. Egy nap Petrik is jelen volt, mikor Lizin szórakozott. Petrik védelmébe vette, amiből majdhogynem verekedés tört ki. Alig tudta lenyugtatni őket. Úgy látszik ennyi elég volt, hogy Andy beijedjen, mert ezután Lizi nem látta többé.

Igaz, kiderült, hogy nem csak ennyi volt, ugyanis Petrik tett még néhány intézkedést, hogy Andynek ne legyen kedve többé Lizi közelébe menni.

Annyira hálás volt Petriknek, nem is tudta mi lett volna vele nélküle, és a férfi mindezért nem várt tőle semmit cserébe, csak igaz barátságot.

Már három hónapja, hogy Jacksonvilleben lakik, és dolgozik, de az Everard iránti érzelmei mit sem változtak. Már a férfi nevének a hallatára is összerándult a gyomra, a szíve össze-vissza ritmusban kalimpált. Viszont a harag, amit a férfi iránt érzett sem múlt egy cseppet sem.

A várost, úgy ahogy megszokta, de nagyon hiányzott neki Ludlow és Wermilion is, nagyon szívesen visszaköltözne bármelyik városkába. Nem neki való ez a nagy nyüzsgés, ami itt körülvette. Sokkal jobban szerette a nyugodt estéket, mikor elment futni és közben csodálhatta a naplementét, a tavat, a folyót, vagy a wermillioni estéket, mikor Everarddal a teraszon vacsoráztak.

Egy nap – éppen délutános műszakot vitt a kávézóban – ismerős hagokra lett figyelmes. Mikor meglátta kik azok, kővé dermedt.

Az ismerős hangok gazdái Everard és Bessie voltak, ahogy karonfogva, nagy beszéd közepette bejöttek a kávézóba.

22. fejezet

 

A pulthoz sétáltak, ami az ajtótól néhány lépés. Lizinek ennyi ideje volt, hogy összeszedje magát annyira, hogy meg tudjon mozdulni.

Mikor Everard ránézett semmit nem látott az arcán, mintha a világ leg természetesebb dolga lenne, hogy itt találkoznak, de nem így Bessie. Amint rájött ki is ő, kiült az arcára a döbbenet, amit néhány pillanat múlva felváltott a káröröm. Ugyan úgy, mint azon a reggelen, amikor egy szál semmiben jött ki Everard szobájából.

• Sziasztok! Mit adhatok? – kérdezte Lizi, és csodálkozott, hogy egyáltalán kijött a hang a torkán.
• Ó, a kis háztartási alkalmazottból eladólányka lett – vigyorgott Bessie és még szorosabban simult Everardhoz.
• Szia! – hallotta Lizi a férfi hangját, amitől még erőtlenebbnek érezte magát, mint eddig. Úgy reszketett mindene, hogy alig bírt állni a lábán és fogalma sem volt, hogy fogja őket kiszolgálni.
• Két kávét kérünk – mondta Everard halálnyugodt hangon, miközben a szemébe nézett.

Lizi néhány pillanatig elveszett a férfi szemeiben, aztán nagy nehezen elfordult tőle, kitöltötte a két kávét és feléjük nyújtotta.

• Tessék! – mondta, de nem nézett rájuk.
• Mennyi lesz? – kérdezte Everard.
• Semmi, ajándék! – és anélkül, hogy felemelte volna a tekintetét hátrament az öltözőbe.

Szüksége volt egy percre, hogy összeszedje magát és tovább tudjon dolgozni. A szíve olyan erővel kalapált a mellkasában, majd átszakította. Igyekezett lenyugtatni magát, hisz vissza kellett mennie, de nem nagyon sikerült.

Nagy neheze visszabotorkált abban a reményben, hogy a kávét nem a kávézóban isszák meg, és mire kiér, már nem látja őket. Persze nem így volt. Ott ültek a pultal szemközti asztalnál, és Bessie olyan fennhangon kacarászott, hogy az összes vendég feléjük fordította a fejét. Közben meg-meg simogatta Everard karját, ezzel is tudatva mindenkivel, hogy szorosabb kapcsolatban vannak.

Próbált nem figyelni rájuk, de nem tudott nem oda nézni. Everard ugyan olyan jól nézett ki, mint mindig, és akaratlanul is eszébe jutottak az együtt töltött hetek.

Észrevette, hogy nem csak ő pillantgat sűrűn a férfira, de az is állandóan őt vizslatja. Néhányszor összetalálkozott a tekintetük, az első egy-két alkalommal elkapta a szemeit, de aztán már nem. Ha Everard bámulhatja őt, akkor ő miért ne tehetné ugyanezt – gondolta magában.

Bessinek is feltűnt, hogy szemeznek egymással így nem maradtak sokáig, kirángatta Everardot a helyiségből. Mielőtt kiléptek Lizinek úgy tűnt Everard mondani akar neki valamit, de aztán meggondolta magát és szó nélkül, köszönés nélkül követte Bessiet.

Lizinek a nap hátralévő része homályba veszett. Csak a férfit látta maga előtt, amint bejön, ahogy Bessie belékarol, ahogy köszönés nélkül elmegy. Alig várta, hogy bezárhasson, hazamehessen, bezárkózhasson a szobájába, és zenebömböltetés mellett jó alaposan kisírhassa magát.

Nagy nehezen jött el a perc, mikor végre kiléphetett és bezárhatta a kávézó ajtaját.

• Szóval ezért a nagyszerű állásért hagytad ott Ludlowot?!

Lizi annyira megijedt a semmiből jött hangra, hogy térdei megcsuklottak alatta. Ekkor egy kéz fonódott a derekára, amely annyira ismerős érzés volt számára.

Everard állt mögötte szorosan tartotta és olyan közel hajolt hozzá, hogy érezte a leheletét a nyakán, amitől megborzongott.

• Még mindig felizgat a közelségem? – súgta a fülébe a férfi.
• Nem, csak hideg van! – tolta el magától, majd arrébb lépett és szembefordult vele.
• Mi olyan jó itt? – kérdezte tőle Everard.
• Nem tartozom neked magyarázattal!
• Én nem így gondolom. Elmentél egyik napról a másikra mindenféle magyarázat nélkül, és még csak azt sem árultad el hová. A telefonszámodat lecserélted, nehogy elérhesselek. Miért?
• Milyen jogon vonsz kérdőre engem? – kérdezte ingerülten. A munkaadóm voltál, felmondtam, eljöttem, ennyi.
• Valóban úgy gondolod, csak a munkaadód voltam?
• Azon a bizonyos reggelen tettél róla, nehogy megfeledkezzem erről a tényről.
• Milyen reggelről beszélsz?
• Uram Isten, milyen reggelről?! Mit akarsz tőlem, miért vagy itt? Hagyj békén, menj a te kis Bessiedhez, soha többé nem akarlak látni! – kiáltotta, és elrohant otthagyva a férfit.

Mikor úgy gondolta elég messzire került tőle megállt, hátrafordult, de már nem látta. Sírva folytatta az útját, de nem szaladt, csak vonszolta magát. Miért jött ide, hogy gyötörje, hogy megmutassa neki, hogy azóta is boldogan él a kis színésznőcskéjével, hogy megalázza? – őrlődött magában.

Azt sem tudja, hogy jutott haza, csak arra lett figyelmes, hogy már a liftben van. Kisírt szemekkel lépett be a lakásba. Szerencsére Petrik nem volt a nappaliban, így anélkül a szobájába mehetett, hogy találkoznia kellett volna vele. Semmi kedve nem volt most magyarázkodni, miért sír. Hosszan zuhanyozott és ismét lepörgette a fejében az egész délutánt. Ahogy meghallotta a hangjukat, Everard érzések nélküli arckifejezését, Bessie kárörvendő képét, amikor megérezte a férfi karjait a derekán, a beszélgetésüket. Nem értette mit akart tőle Everard, talán bántotta a hiúságát, hogy ő anélkül távozott, hogy a férfi adta volna ki az útját. Biztos nincs ehhez hozzászokva, hogy egy nő lép ki hamarabb a kapcsolatból. Ó, miféle kapcsolatról beszélek én – gondolta magában gúnyosan. Csak „arra” kellettem neki, és elég hamar a tudomásomra hozta, hogy nem vagyok neki elég.

Fáradtan, összetörten, nyugtalanul feküdt le, és várta az elalvás pillanatát, ami csak nem akart eljönni. Az agya úgy pörögött, mintha valami gyorsító szert vett volna be. Teóriákat gyártott, hogy mit is kellett volna mondania, hogy kellett volna viselkednie. Legalább négy órát forgolódott álmatlanul, mire sikerült végre elaludnia.

Reggel csengetésre ébredt, megnézte hány óra, de még 8 sem volt. Megint megszólalt a csengő, így kikászálódott az ágyból és kinyitotta az ajtót.

Mikor meglátta, hogy ki áll az ajtóban, ösztönösen visszazárta azt. A csengő ismét őrülten berregni kezdett, és hogy erre sem nyitotta ki, Everard az ajtón kezdett el dörömbölni.

• Nyisd ki kérlek, beszélnünk kell! – kiáltotta neki.
• Menj el, nincs miről beszélnünk! – szólt vissza az ajtón keresztül.
• Engedj be kérlek! – kérte még egyszer, és mintha a hangjában Lizi szomorúságot vélt volna felfedezni.

Lassan kinyitotta az ajtót és beengedte a férfit, de nem hívta beljebb, nem kínálta hellyel.

• Tessék! Mit szeretnél? – kérdezte tőle.
• Arról a reggelről szeretnék beszélgetni, amit tegnap említettél.
• Mégis mit lehet arról mondani?
• Először is azt, hogy fogalmam sincs, melyik reggelről van szó! Tettem valamit, vagy mondtam valamit, amivel megbántottalak?
• Ha nem emlékszel, kérdezd meg Bessiet, ő biztosan emlékszik!
• Mi köze ennek Bessiehez?
• Hogy lehetsz te ennyire kegyetlen? – nézett a férfi szemébe. Hányszor akarsz még megalázni, mégis minek nézel te engem? Csak azt nem tudom minek jöttél most is ide, és egyáltalán honnan tudod hol lakom, és hogy hol dolgozom?
• Andytől tudom, hol dolgozol, és egy kis nyomozómunkával sikerült kiderítenem hol laksz.
• Andytől? – kerekedett el Lizi szeme.
• Igen tőle, felhívott, hogy elmesélje, hol akadt össze veled és hogy megtudakolja miért is dobtalak ki.
• Aha, gondolhattam volna.
• Ugye nem bántott? – kérdezte Everard, és aggódás csillant meg a szemében, amit Lizi nem tudott hova tenni. Ha Besievel van, miért aggódna érte?!
• Petriknek köszönhetően nem.
• Á, Petrik! Nincs neki véletlenül köze ahhoz, hogy eljöttél?
• Ha van, neked ahhoz sincs semmi közöd, és légy szíves most már menj el! Nem akarok veled beszélni, és egyáltalán nem akarok tőled semmit!!! – emelte fel Lizi a hangját.
• Nem megyek, míg nem kapok választ a kérdéseimre.
• Nézd Everard! – próbált nyugodta hangot megütni. Fogalmam sincs, mit akarsz tőlem, és hogy miért jöttél ide, de értsd meg, hogy én csak egy dolgot akarok tőled, méghozzá azt, hogy hagyj békén! Örökre! – ezzel kinyitotta Everard előtt az ajtót.
• Rendben! Még egy kérdést engedj meg.

Lizi nem szólt semmit, erre a férfi folytatta.

• Mit mondtál nekem magyarul mielőtt elmentél a házamból?

Erre sem szólt semmit, csak várta, hogy Everard kimenjen.

• Értem! – mondta a férfi halkan és kisétált a lakásból.

Becsukta mögötte az ajtót, és zokogva ült a földre. Petrik néhány perc múlva kijött hozzá, felsegítette a földről és bekísérte a szobájába. Hozott neki egy pohár vizet, de nem faggatta, nem akarta minden áron meg vigasztalni, csak megsimogatta a homlokát és kiment.

Délután bement dolgozni, nagy volt a forgalom, aminek örült, mert elvonta a figyelmét a saját sanyarúságáról. Már majdnem záróra volt, mikor Everard lépett a kávézóba. Lizi nem akart hinni a szemének, a reggeli beszélgetés után nem hitte, hogy látni fogja még valaha. A férfi csak köszönt neki, kért egy kávét és leült ugyan oda, ahová tegnap, és anélkül, hogy picikét is próbálná leplezni, Lizit bámulta.

Egy darabig tűrte, hogy a férfi egy pillanatra sem veszi le róla a szemét, de egy idő után szörnyen idegesítette és odament hozzá.

• Mit csinálsz? – kérdezte tőle.
• Csak bejöttem egy kávéra. Ez egy kávézó nem? – nézett szemtelenül a szemébe.
• Oké, akkor idd meg a kávéd és menj, Bessie már biztos izgul, hogy hol vagy!
• Miért akarsz elküldeni? Nem csináltam semmit, csak rendeltem és leültem ide.
• Igen, és közben egyfolytában bámultál, amitől dolgozni sem bírok.
• Felkavar, ha nézlek? – kérdezte kétértelmű hangnemben, mosolyogva a férfi.

Lizi nem mondhatta meg az igazat, hogy minden pillantása felizgatja, és annyira kívánja, hogy alig bír magával. Ehelyett próbált minél elutasítóbb és durvább lenni.

• Gyűlöllek! Tűnj innen!

A férfi felkacagott és a szemeiben is igazi vidám csillogás ragyogott, ami annyira felidegesítette Lizit, hogy legszívesebben lekevert volna neki egy pofont.

- Ugye tudod, hogy a gyűlöletet és a szerelmet csak egy hajszál választja el egymástól? – mosolygott ismét Lizire.

Nem válaszolt neki, csak otthagyta és visszament a helyére. Mindent megtett, hogy ne nézzen az asztalhoz, ahol Everard ült, ami hatalmas önuralmat és koncentrációt igényelt tőle.

Már zárt, de a férfi még mindig ott volt, és figyelte minden mozdulatát.

• Zárok, el kell menned! – mondta neki.
• Jó! – felállt, kiment az ajtón, és ott megállt.

Végignézte, ahogy Lizi leoltja a villanyokat és bezárja az ajtót.

• Mit akarsz? – kérdezte tőle Lizi megadóan.
• Csak beszélni veled! Nyugodtan! Ennyit kérek, és ha azután is azt mondod, hogy nem akarsz többé látni, elmegyek.
• Ne haragudj, de nem vagyok rá kész, hogy beszéljek veled. Nem tudok! – és az áruló könnyek kicsordultak Lizi szeméből.

Everard Lizi arcához emelte a kezét, le akarta törölni a könnycseppeket, de nem engedte. Elhúzta a fejét a férfi kezétől, majd elindult hazafelé.

Mire hazaért egy terv fogalmazódott meg benne, amitől teljesen lázba jött.

Szerencsére Petriket otthon találta, és gyorsan ki is faggatta.

• Nem tudod, a kisházat Wermillionban a stúdió kitől bérelte?
• Dehogyisnem, azt is én intéztem. Miért?
• Mert meg szeretném venni.
• Mit akarsz csinálni? – döbbent meg Petrik.
• Meg akarom venni. Imádtam azt a várost, azt a házat, nagyon boldog voltam ott. Vissza akarok menni, és a kisházban szeretnék élni.
• Ott minden Everardra fog emlékeztetni, hogy akarod így elfelejteni?
• Még magam sem tudom, de érzem, hogy ott megint meg fogom találni a boldogságot. Nem tudom ezt neked elmagyarázni, de majd meglátod, hogy igazam van.
• Rendben, te tudod! – tette fel a kezét Petrik.
• Nos, akkor kiktől bérelted a házat.
• Valami helyi ingatlancég, ha jól emlékszem Elad-lak volt a nevük, az interneten megtalálod a honlapjukat.
• Köszi – nyomott egy puszit a férfi arcára és rohant is, hogy bekapcsolta a laptopját.

Hamar meg is találta, amit keresett, kiírta a telefonszámukat és elhatározta, hogy reggel az lesz az első dolga, hogy felhívja őket. Ránézett az e-mailjeire is, és mikor elolvasta nem hitt a szemének. A fotópályázaton, amire Petrik rábeszélésére elküldött néhány képet első helyezést ért el, és a képei részt vehetnek egy kiállításon.

 

 

23. fejezet

 

Lizi nem sokat aludt megint egész éjszaka. Izgatott volt Everard miatt, a kiállítás miatt, a lehetséges költözés miatt. Alig várta, hogy 8 óra legyen és felhívhassa az ingatlanirodát, összeszámolta mennyi pénze van, és úgy gondolta, ha szerencsés talán meg is tudja vásárolni a kisházat.

Pontban 8-kor tárcsázta a számot, a negyedik csörgésre vették fel. Elmondta ki ő, és melyik házat szeretné megvenni. Néhány perccel később szomorúan tette le a telefont, ugyanis elmondták neki, hogy körülbelül két hónapja eladták. Úgy érezte, mintha a már így is fájdalmas sebektől szenvedő szívén még egy új szúrást ejtettek volna.

Aztán újabb ötlettől vezérelve ismét az Elad-lak számát tárcsázta.

• Elnézést, hogy ismét zavarok, csak érdeklődnék, hogy be is költöztek a házba?
• Nem tudom pontosan – válaszolta a vonal végéről a hölgy.
• Ha nem használják, én szívesen bérbe venném, megtenné, hogy utánanéz nekem? A kijelzett számon el tud érni.
• Rendben, még ma utánajárok.
• Köszönöm, várni fogom a hívását.

Most ismét reménnyel megtelve tette le a telefont, úgy érezte szerencséje lesz, és valaki csak befektetésnek vette meg, és kiadja neki.

Megnézte még egyszer az e-mailt a fotókiállítással kapcsolatosan és felhívta a megadott számot. Egy nagyon kedves nővel beszélt, aki szóban is gratulált neki, és elmondta, hogy Londonban az egyik galériában lesz a kiállítás, ahol fiatal tehetségek mutatkozhatnak be.

A kiállítást 3 hét múlva lesz, a díjátadóval egybekötve, és jó lenne, ha előtte 2-3 nappal személyesen tudnának találkozni. Megbeszélték a találkozóról a pontos részleteket és Lizi bontotta a vonalat.

Kiment a konyhába, Petriket is ott találta. Elújságolta neki a híreket, aminek a férfi nagyon örült, igaz azt nagyon sajnálta, hogy el akar költözni.

• Még soha nem volt ilyen jó lakótársam. Biztos, hogy el akarsz menni? – kérdezte tőle.
• Én is szeretek itt lenni veled, de sokkal jobban szeretek kisvárosban élni.
• És még mindig szerelmes vagy Everardba!
• Tagadhatnám, de így igaz! Úgy érzem, ha visszamegyek, a kisházban megnyugvásra találok.
• Hol akarsz dolgozni?

• Arra gondoltam, hogy felhívom az éttermet, ahonnan az ebédet hordtuk, ott már valamennyire ismernek. Talán szerencsém lesz és felvesznek, mindegy milyen munkát ajánlanak, mindent elvállalok, takarítok, mosogatok, főzök, bármit.
• Egy ilyen tehetséges fényképésznőnek, mint te vagy, talán nem ilyen munkát kéne keresnie.
• Ugyan már – nevetett Lizi. Nem hiszem, hogy ebből valaha is meg tudnék élni.
• Ne becsüld alá magad, láttam milyen képeket csinálsz és ugye mint kiderült, nem csak nekem tetszenek – kacsintott Petrik Lizire.

Elégedetten indult el a munkába, a kiállítás miatt nagyon boldog volt, és a lehetséges költözés is izgalomban tartotta.

Munka közben azon kapta magát, hogy állandóan az ajtót lesi, nem jön-e be Everard rajta. Igaz, a tegnapi, meg a tegnapelőtti viselkedése után nem csodálná, ha soha többé nem látná. Egyébként is Bessie biztosan nem engedi hosszú pórázra a szerelmét. Erre a gondolatra görcsbe rándult a gyomra. Vajon szerelemesek egymásba? – töprengett. Ekkor megszólalt a telefonja, az ingatlanos hívta.

• Tessék? – szólt bele reménykedve.
• Megérdeklődtem a tulajdonostól, hogy szándékában áll-e kiadni a házat?
• És, mit mondott? – kérdezte türelmetlenül.
• Hatalmas szerencséje van. Kiadja, a bérleti díja pedig 1 dollár lesz havonta.
• Ne haragudjon, de jól értettem? – döbbent meg.
• Igen, én is ugyan így meglepődtem, mint Ön, havi 1 dollárt kell fizetnie a lakhatásért.
• Ez nem valami vicc?
• Én is ezt kérdeztem, az volt a válasz, hogy lakatlanul hamrabb tönkremegy, így örül, hogy nem áll üresen.
• Mikor költözhetek?
• Akár már rögtön indulhat is.
• Szívem szerint azt tenném, de csak körülbelül 3 hét múlva tudok. A szerződést szeretném minél hamarabb aláírni, nehogy a tulajdonos meggondolja magát.
• E-mailben átküldöm és aláírva, beszkennelve küldje vissza.
• Rendben!

Még megadta az e-mail címet, megbeszéltek egy-két részletet, majd Lizi boldogan tette le a telefont. Gyorsan felhívta Petriket, hogy elmondja neki a jó hírt, aminek Petrik örült is meg nem is.

Lizinek még beszélnie kellett a büfé tulajdonosával, úgy gondolta a kiállításig itt marad, és ha kell, segít betanítani, aki majd helyette jön dolgozni. Munkakereséssel pedig csak majd akkor foglalkozik, ha Wermillionban lesz.

A főnöknője nagyon sajnálta, hogy elmegy, meg volt elégedve a munkájával, de megértette. Segített az új lányt betanítani és közben minden nap epekedve várta, hogy Everard benyisson az ajtón, de hiába. Úgy látszik a férfi teljesítette, amit kért tőle, hogy soha többé nem akarja látni.

Lizi Londonban szállt le a repülőről, fogott egy taxit és a szállodába vitette magát, ahol szobát foglalat 3 éjszakára a kiállításig.

Lint és Marcit meghívta a galériába és már alig várta, hogy találkozzanak, már majdnem négy hónapja nem látta őket.

A szállodában lezuhanyozott, felvette ugyan azt a ruhát, amit majdnem egy évvel ezelőtt, mikor legelőször ment Ludlowba Everardhoz a bemutatkozó beszélgetésre.

A galériában nagyon kedvesek voltak vele, megismerte a kiállítás többi résztvevőjét, megnézte a munkájukat, sokat beszélgettek. Kiválasztották a kereteket, ugyanis mind a három képet, amit elküldött kiállítják. A pályázatot azzal a képpel nyerte meg, amit a tónál készített Everard kezéről.

Ahányszor ránézett erre a képre, mindig az jutott eszébe, milyen volt, mikor ez a kéz a testét simogatta. Mennyire boldog volt akkor, és mennyire hiányzik neki minden, ami Everard volt, a szeretkezések, a beszélgetések, a közös vacsorák.

A kiállításig volt még két nap, úgyhogy felkereste néhány barátját Londonban, akikkel már régen találkozott. Hamar eltelt az idő, jó volt együtt lenni a régi ismerőseivel.

A kiállítás előtt nagyon ideges volt, még soha nem vett részt ilyesmin, és nem tudta, hogy is fog zajlani ez az egész. Elmondták, hogy lesznek meghívott vendégek, és propagálták az eseményt, sok érdeklődőt várnak.

Nem talált a ruhatárában megfelelő darabot erre az estére, ezért vásárolt egy egyrészes, barna, váll nélküli, mell alatt megszabott ruhát, amit megfelelően elegánsnak, de mégis egyszerűnek talált.

A galériában gyülekeztek az emberek, megérkezett Lin és Marci is. Megölelték egymást, beszéltek néhány szót, megmutatta nekik a képeit. Természetesen rögtön felismerték, hogy Everard kertjében készültek. Megbeszélték, ha itt vége mindennek, beülnek valahová kicsit beszélgetni, iszogatni.

Megkezdődött a díjátadás, és neki is kellett néhány mondatot mondania miután kihirdették, hogy első helyezést ért el.

Nagyon zavarban érezte magát, soha nem beszélt még ennyi ember előtt, és a rá szegeződő, várakozó tekintetektől még idegesebb lett, de belekezdett a beszédébe.

„Köszönöm szépen a zsűrinek a helyezést! Engem lepett meg a legjobban, hogy eljutottam ide, ebbe a galériába, ahol három képem is látható. A fotók egy Ludlowi birtokon készültek, olyan környezetben, ami arra inspirált, hogy fényképezőgép nélkül soha ne lépjek ki a házból. Ott minden gyönyörű, így nem volt nehéz jó képeket készíteni. Akkor még nem tudtam, hogy nem élhetek azon a helyen sokáig így nem emlékeknek készítettem a képeket, csak meg akartam örökíteni azt a sok szépséget, ami körülvett. Most, ahogy a fotókra nézek, ismét érzek mindent, amit akkor, mikor ott lehettem, azon a csodálatos helyen. Bízom benne, hogy a kedves vendégek számára is sikerült valamennyit ezekből az érzésekből közvetítenem a képeim által. Még egyszer köszönöm!”

Ezzel a terem szélébe sétált, és közben hallotta amint megtapsolták. Az izgalma nem hagyott alább, pedig abban bízott, ha a beszédén túl lesz, kicsit le tud csillapodni.

• Még mindig ott lehetnél – hallott egy hangot a háta mögül.

Megfordult, és Everarddal találta magát szemben. Azt gondolta ettől idegesebb már nem lehet, de ebben a pillanatban a feszültséget szinte elviselhetetlennek érezte.

• Te meg mit keresel itt? – kérdezte tőle.
• Ez egy nyilvános rendezvény! – válaszolta a férfi nyugodt hangon.
• Igen igazad van, akkor jó nézegetést, gondolom Bessie is itt van valahol – nézett körbe.
• Nem, nincs itt.
• Aha, értem – válaszolta Lizi tettetett nyugalommal. Mennem kell, további jó szórakozást – és otthagyta a férfit.

Néhányan odamentek hozzá, gratuláltak a képeihez és igen kellemesen elbeszélgettek. Lin és Marci is többször odasodródott mellé, mindig beszéltek pár szót, de ő akaratlanul is állandóan azt figyelte, hogy Everard hol van. Többször szem elől tévesztette, aztán megint felfedezte valahol. A hangulata is ennek megfelelően ingadozott, ha nem látta szomorú lett, ha meglátta izgatott.

Este 9 óra felé szinte mindenki elpárolgott, ő is elbúcsúzott a szervezőktől. Ekkor az egyik hölgy elmondta neki, hogy mind a három képét eladták, és azt is elárulta, hogy mennyiért. Mikor Lizi meghallotta az összeget, majdnem összeesett. Ennyi pénzt csak 3 év alatt keresett eddig kemény fizikai munkával.

Elújságolta a jó hírt Linnek és Marcinak, nagyon boldog volt. Most érezte először úgy, hogy ezzel talán megtalálja a hivatását. Ebben a pillanatban azt is elhatározta, hogy komolyan tanulni fogja ezt a szakmát, hisz lehet, hogy ez csak a kezdők szerencséje volt.

Mielőtt kilépett volna az épületből Lin és Marci mögött, még szétnézett, természetesen Everardot kereste a szemével, de nem látta sehol, így szomorúan ment ki az utcára.

Legnagyobb meglepetésére a férfi ott várt rá.

• Szia! Ünnepelni mentek? Csatlakozhatom hozzátok? – kérdezte tőlük.
• Nem hiszem, hogy jó ötlet! – vágta rá azonnal.
• Dehogy is nem jó ötlet! Gyere! – mondta Marci.

Lizi olyan mérgesen nézett ezért rá, amennyire csak tudott, de a fiút ez legkevésbé sem zavarta, és mintha ez még nem lenne elég Lin is rákezdett.

• Igen, nagyon jó lesz! Négyesben elmegyünk megünnepelni Lizi sikerét! – lelkendezett a csöpp kis kínai lány.
• Rendben! – enyhült meg Lizi is.

Mégis mi történhet? Iszogatunk, beszélgetünk, aztán mindenki megy a dolgára – gondolta magában.

Beültek egy nem messze lévő kellemes hangulatú étterembe. Everard Lizi mellé ült, Marciék pedig szemben foglaltak helyet. Lizi Everard közelségétől teljesen izgalomba jött, ahogy érezte a testéből áradó meleget, az illatát, amit annyira szeretett. Ennek ellenérre megpróbált teljesen közömbös és könnyed lenni, mintha mit sem jelentene neki a férfi ottléte.

Beszélgetésbe kezdtek, Lizi mesélt Jacksonvillről, arról, hogy miket csináltak Petrikkel – igyekezett Petrik nevét minél többet megemlíteni, ugyanis észrevette, hogy Everard minden egyes alkalommal villámokat szór a szemével, ahányszor csak meghallja, és ez nagyon mulattatta.

Marci Everardot kérdezgette a munkájával kapcsolatosan, férfi lévén kifaggatta, hogy is készülnek a pikáns jelenetek, amit pedig Lizi nem szeretett hallani. Vacsora után pezsgőt rendeltek, amiből két pohárral ivott, és ez éppen elég volt, hogy a fejébe szálljon. A lábai elzsibbadtak, folyamatosan vigyorgott. Érezte neki ez pontosan elég volt mára, későre járt, fáradtnak, érezte magát, így asztalt bontott.

Lin és Marci is foglaltak maguknak egy szobát éjszakára, már nem akartak ilyen későn visszaautózni.

Everard ragaszkodott hozzá, hogy Lizit hazakísérje, így Linék elmentek egy taxival, ők pedig egy másikkal mentek a szállodájához. Legalábbis Lizi így hitte, de mikor beültek Everard azt mondta a taxisofőrnek, hogy Ludlowba vigye őket.

• Micsoda? – döbbent meg. Nem félreértés! – szólt a sofőrnek.
• Nem, nem félreértés, induljon nyugodtan! – mondta Everard.
• Mégis mit gondolsz? El akarsz rabolni, vagy mi? Semmi keresnivalóm ott.
• Nem tagadhatod, hogy hiányzik a birtok. Magad mondtad a beszédedben. Nyugi csak szétnézel, kicsit nosztalgiázol és indulunk is vissza.
• Sötét van, és február vége, még a virágok sem nyíltak ki.
• Gyönyörű zöld minden, és tévedsz, már van olyan virág, ami kinyílt.
• Honnan tudod, figyeled őket?
• Igen, figyelem, és figyelek mindent, amit megmutattál nekem. Nem megyek már el a szépségek mellett, amik körülvesznek.
• Örülök neki, legalább ennyi nyomot hagytam az életedben.
• Nem csak ennyit hagytál, sokkal többet!

Lizi nem szólt semmit, elfordította a fejét a férfitól, kifelé bámult az ablakon, igaz a villódzó fényeken kívül semmit nem látott. Gondolkodni sem bírt, csak Everard közelségét érezte, a szíve zakatolását hallotta, és attól félt, nehogy a férfi is észrevegye, mennyire hevesen ver.

Sokáig hallgatásba burkolóztak, csak néha pillantott felé, a férfi most is, mint a kávézóban leplezetlenül bámulta.

• Ne nézz már ennyire – mondta neki egy idő után.
• Olyan régen láttalak, és olyan szép vagy – válaszolta lágy hangon Everard és megfogta a kezét.

Ő olyan erővel rántotta vissza, hogy a könyökét bevágta az ajtóba, amin a férfi hangosan felnevetett.

• Ez nem olyan vicces! – vágott sértődött arcot.
• Nem kellene ennyire tiltakoznod ellenem, akkor ez nem történt volna meg.
• Arról volt szó, hogy elmegyek Lulowba, de semmi többről.
• Igen, tisztában vagyok vele – vágott komoly képet Everard.
• Mesélj, mi lesz a folytatása a fényképezésnek? – kérdezte a férfi.
• Még nem tudom, az biztos, hogy keresni fogok valami tanfolyamot, ahol többet is megtanulhatok annál, mint hogy hogy kell egy gépet elkattintani.
• Jacksonvillben keresed ezt a tanfolyamot?
• Igen – hazudta, esze ágában sem volt elárulni, hogy oda már nem megy vissza.
• Lesz rá időd a munkád mellett?
• Persze, arra van időm, amire akarom.
• Rendben – válaszolta Everard, miközben mosoly bujkált a szája sarkában.

Az út hátralévő részében nem sokat beszéltek. Mikor megérkeztek a házhoz a taxiból a főbejárat előtt szálltak ki. Everard kinyitotta a kaput, és besétáltak a házig. Igaza volt Everardnak, tényleg minden gyönyörű zöld, amit a mesterséges megvilágításban is nagyszerűen lehetett látni. Az ajtóhoz érve Lizi önkéntelenül megfogta a kopogtatót, és ebben a pillanatban Everard megsimogatta a kopogtatón lévő kezét. Most nem kapta el, mint az autóban, kiélvezte a férfi érintését. Majd lassan a férfi felé fordult, a kezét Everard még most sem engedte el, a másikkal átölte a derekát és magához húzta, majd lágyan megcsókolta. Lizinek olyan érzése volt, mintha haza érkezett volna. Itt volt ismét ebben a csodás kisvárosban, abban a házban ahol megismerte élete nagy szerelmét, és ismét a szeretett férfi karjaiban. Már nem akart tiltakozni Everard ellen, csak ki akart élvezni minden pillanatot, amit vele tölthet. Nem érdekelte mi lesz a következő percben, a következő órában, a következő napon, csak a jelennel törődött. A jelen pedig a legjobb, amit el tudott képzelni. Bementek a házba, Everard lesegítette róla a kabátját, majd kézen fogva felvezette a szobájába, ő pedig boldogan követte. Igen, ebben a percben boldognak érezte magát. Nem gondolt Bessiere, nem gondolt arra, ami történt, csak ezzel a pillanattal foglalkozott.

A szobába lépve csókolták egymást, simogatták, érintették ahol csak tudták. Everard lehúzta a ruhájának a cipzárját, ő pedig kigombolta a férfi ingét és alig várta, hogy a meztelen mellkasához simulhasson. Néhány perc múlva már egyikükön sem volt egy ruhadarab sem. Az ágyban feküdtek, és jóleső, ismerős mozdulatokkal szerették egymást. Lizi épp szólni akart, de Everard már magától nyúlt az óvszerért. Nem siettek el semmit, hónapok óta nem voltak együtt, és Lizi minél több időt akart tölteni Everard karjai között.

Miután mindketten átélték a gyönyör csodálatos pillanatait szorosan összeölelkezve feküdtek egymás mellett.

Lizinek megint olyan érzése volt, mint a legelső együttlétük után. Nem tudott mit mondani, nem lettek volna szavak, amik ide illettek volna. Csak a bizonytalanságot érezte, nem tudta mi lesz ezután. Nem sokkal később, anélkül hogy egy szót is beszéltek volna mindketten elaludtak.

Mikor Lizi felébredt még mindig Everard ölelő karjai között feküdt, látta, hogy a férfi alszik, mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Kint épp hogy pirkadt, ő óvatosan kibújt a karjai közül, összeszedte a ruháit, a folyosón felöltözött, lesietett a földszintre, hívott egy taxit és rohant ki a házból. A taxi 10 perc múlva megérkezett és ő bemondta a londoni szállodája címét.

 

24. fejezet

 

A szállodába érve hosszan zuhanyozott, és közben próbált rendet tenni kusza érzelmei között. Nem értette miért gyengült el az éjszaka, miért ment el Everarddal Lulowba, hiszen mikor meghallotta a városka nevét már akkor tudta mi fog történni. Lehet éppen ezért nem tiltakozott jobban, éppen ezért hagyta, hogy elvigye magával, mert hiányzott neki a férfi annak ellenére, amit tett vele.

Miután felöltözött, mindenét összepakolta és elindult az új otthona felé. Kényszerítette magát, hogy ne gondoljon Everardra és az együtt töltött éjszakára. Wermillionra koncentrált, és arra, hogy milyen életet szeretne ott kialakítani magának. Elhatározta, ha berendezkedik a kisházban, keres egy fotós tanfolyamot a közelben. Néhány hónapig csak ezzel fog foglalkozni, nem keres munkát, hiszen most hogy eladták a képeit – amit még mindig alig hitt el – és lakbért sem kell fizetnie, megteheti. Talán kicsit utazgatni is fog, és kamatoztatja majd, amit a fényképezésről tanult.

A repülőút gyorsan eltelt, a reptérről busszal jutott el Wermillionba, majd taxit hívott és a kisház előtt a megbeszéltek szerint már várta az ingatlanirodából a hölgy. Még néhány papírt aláírtak, aztán megkapta a kulcsot.

Belépni ebbe a házba olyan heves érzés volt, mint Everardot újra látni. A gyomra görcsbe szorult, a szíve a torkában dobogott mikor átlépte a küszöböt. Körbejárt minden helyiséget ugyan úgy, mint amikor legelőszö itt járt, de most nem azért, mert ismeretlen volt minden, hanem azért mert ismerős volt minden. Kellemes érzéssel töltötte el látni ismét a nappalit, a pult mögötti konyhát, a szobáját, és Everard szobáját is. Minden ugyan úgy volt, ahogy ők hagyták, azóta senki nem járt ebben a házban.

Bekapcsolta a fűtést, végigtakarította a házat és kicsomagolt. Mire mindennel végzett már este 7 órára járt az idő. Ekkor jött rá, hogy egész nap egy árva falatot sem evett. Először el akart menni egy étterembe, de aztán meggondolta magát, és inkább rendelt magának vacsorát. Úgy tervezte, hogy másnap elmegy és bevásárol, és persze vesz magának egy biciklit is, itt szüksége lesz rá.

Míg az ennivalóra várt, leült és bekapcsolta a tv-t. A kanapé párnája alól valami kilátszott, megnézte, hogy mi az. Mikor kihúzta felismerte Everard pólóját. Úgy ölelte magához, mintha a férfi lett volna, érzelmei ismét elkezdtek kavarogni benne. A szerelem, a bánat, a boldogtalanság, a boldogság, amiért ismét a kisházban lehetett, mind egyszerre akart felszínre törni, elnyomva a másikat. A sírás vulkánként tört elő belőle, és nem tudott neki megálljt parancsolni. Nehezen nyugodott meg. Mikor már a zokogás nem rázta, és ismét képes volt gondolkodni megfogadta magában, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy Everard miatt sírt. Új életet kezd, méghozzá ebben a percben. A jövőjére koncentrál, aminek a középpontjában a fényképezőgépe fog állni, megpróbál karriert építeni és befejezi az Everard utáni sóvárgást.

Ezzel a szent elhatározással állt fel a kanapéról, mikor megszólalt a csengő.

Meghozták a rendelt ételt, de egy-két falatnál többet nem tudott lenyelni, viszont fáradtnak és kimerültnek érezte magát. Elment lezuhanyozott, és pizsamaként Everard pólóját vette fel. Igaz megfogadta, hogy nem sóvárog utána, de annyira jó érzés volt azt a ruhadarobot viselni, ami valamikor a férfié volt.

A régi szobájában csomagolt ki, úgy tervezte most is ezt fogja használni, de egy hírtelen elhatározással átsétált Everard hálószobájába és ott feküdt le aludni.

Hetek óta ez volt az első éjszaka, mikor nyugodtan és pihentetően tudott aludni. Reggel frissen, tele energiával ébredt. Gyorsan felöltözött, és legelőször is egy bicikli vett magának, azután bevásárolt és szépen hazakerekezett. Otthon kipakolta a csomagokat, majd leült az internet elé. Kényelmesen megnézegette a társasági oldalakat, ránézett az e-mailjeire, majd szétnézett, tanfolyam után.

Csak nyári kurzust talált, ami még 3 hónap, de addig sem akarta semmit tevéssel tölteni az idejét. Nem tudta eldönteni, hogy addig keressen-e valami munkát, vagy inkább próbáljon valami tanfolyamot elvégezni. Ahogy tovább böngészett a neten rátalált egy lakberendező tanfolyamra, ami a városban volt, és igaz, hogy már elindult, de bízott abban, hogy még csatlakozhat. Gyorsan felhívta a megadott telefonszámot, és boldogan tette le a kagylót, már holnap mehet órára. A fotós tanfolyamra is jelentkezett, így 2 hónapig párhuzamosan mindkét képzésre járnia kell, de ez egyáltalán nem zavarta. Teljesen be volt zsongva attól, hogy megint tanulni fog. Jó lesz közösségben lenni, és a tanulás a gondolatait is lefoglalja majd, így nem fog annyit gondolni Everardra.

Másnap este ért haza az órákról, ahol kapott egy halom jegyzetet, amiből utolérheti a többieket. Fáradtan ült le a pult mellé az egyik papírhalommal a kezében. Átpörgette a lapokat, elolvasta a címszavakat, megnézegette a képeket. Az egyik ház kísértetiesen hasonlított Everard ludlowi otthonához, és ennyi elég is volt neki ahhoz, hogy ismét a feltörjenek benne az emlékek, amit egész nap próbált elnyomni magában.

Felkelt a székről, és megkereste azt a képet, ami Everarddal dedikáltatott magának. „ A legkülönlegesebbnek!” olvasta a kézírását. Mennyi minden történt azóta, hogy ezt a képet készítettem – gondolta szomorúan, és letette a fotót. Megvacsorázott, zuhanyozott, felvette a pólót és lefeküdt aludni.

Reggel nekilátott az anyag megtanulásának, ami sokkal inkább tűnt neki szórakozásnak, mint tanulásnak. Mindig is nagyon érdekelte az építészet, a lakberendezés, így gyorsan haladt. Hamar eltelt a nap és már sötét volt mire letette a jegyzeteket, de még elment futni, hisz már nincs Everard, aki megtiltsa neki, hogy sötétben futkorásszon.

Mikor visszaért a futásból és ki akarta nyitni az ajtót meglepetésére nem volt bekulcsolva. Úgy emlékezett, hogy bezárta, soha nem megy el úgy, hogy az ajtó nyitva maradjon. Ahogy belépett látta, hogy a nappaliban ég a villany, ezt is furcsállta, hisz lekapcsolta mielőtt elment. Kicsi félelmet kezdett érezni, biztos volt benne, hogy valaki van a házban. Óvatosan ment beljebb és ekkor meglátta Everardot, ahogy a pult előtt áll és őt nézi.

Kellett néhány pillanat, hogy meg tudjon szólalni.

• Te meg hogy kerülsz ide, és hogy jöttél be? – kérdezte döbbenten.
• Csak megnézem a házam bérlőjét – válaszolta Everard teljes nyugalommal.
• A házad bérlőjét? – kérdezte, ha lehet még nagyobb döbbenettel. Te vetted meg? De mégis miért?
• Mert tudtam mennyire szereted.
• Ezért vetted meg, mert én szeretem?
• Igen!
• Nem értem.
• Mit nem értesz ezen? – lépett oda hozzá. Nem akartam, hogy azok után, ami itt történt köztünk, idegen emberek jöjjenek ide, azt akartam, hogy ez a mi házunk legyen.
• A mi házunk?
• Pontosan – ölelte át a férfi, de Lizi kibújt az öleléséből.
• Nem tudom, mit akarsz, és miért csinálod ezt az egészet? Ha tudtam volna, hogy a tiéd a ház, soha nem jövök ide. Miért kell neked mindig felborítanod az életemet, ha valahol kezdem jól érezni magam, te megjelensz és mindent tönkreteszel. Megyek csomagolok, és már itt sem vagyok! – mondta mérgesen, és megindult a hálószobája felé.

Everard elkapta a karját, magához rántotta, erősen átölelte és megcsókolta. Ő próbálta eltolni magától a férfit, keményen összeszorította a száját, de a puha ajkak addig simogatták az övéit, míg megadta magát és viszonozta a csókot, ami pillanatok alatt vált szenvedélyessé.

Mikor abbamaradt a csókuk ismét ezt kérdezte:

• Miért csinálod ezt az egészet?
• Nem egyértelmű? – kérdezett vissza Everard.
• Nem, egyáltalán nem!
• Szeretlek! – suttogta Everard Lizi fülébe.

Hitetlenül nézett a férfira, és kibontakozott az öleléséből.

• Nehogy azt hidd, hogy eltűnhetsz megint előlem anélkül, hogy mindent tisztázhatnánk – nézett rá komolyan a férfi.
• Nem hiszem, hogy azok után, amit azon a reggelen műveltetek velem Bessievel, van valami, amit tisztázni kéne.
• Éppen arról a reggelről kell beszélnünk. Mondd el mit láttál!
• Minek? Te is ott voltál!
• Én ott voltam, csak te egész mást hiszel arról, hogy mi történt, mint a valóság.
• Ugyan már, amit láttam azt nem lehet félreérteni.
• Mit is láttál pontosan?
• Éppen eleget!
• Lizi! – szólt rá Everard olyan keményen, hogy Lizit testét enyhe félelem járta át. Mondd el mit láttál!
• Rendben! – mondta megadóan. Lin szólt, hogy a bal 2-es szobába reggelit kértek és már épp vinni akarta, de elvettem tőle és én vittem fel. Ahogy felértem Bessie abban a pillanatban jött ki a szobádból egy bugyiban és melltartóban, te meg ott álltál boxeralsóban. Bessie valami olyasmit mondott, hogy már ideje volt, hogy vigyem a reggelit, mert pótolnotok kell az elhasznált energiát.
• Ennyi?
• Nekem pont elég volt!
• Miért nem kértél számon? Miért nem akartad, hogy megmagyarázzam?
• Mégis minek? Én csak a szolgád voltam, fizettél mindenért!
• Jajj, Lizi! – mondta sokkal gyengédebben a férfi. Hogy mondhatod ezt? Nem érezted, hogy mennyire szeretlek?
• Mikor itt voltunk megfordult a fejemben, hogy talán azt érzed irántam, amit én irán... – harapta el a szó végét, hisz ezzel egyértelműen bevallotta a férfinak, hogy szereti.
• Irántam? – fejezte be a mondatot Everard.
• Igen! – bólogatott. De amint visszamentünk hamar, és elég kíméletlenül a tudtomra adtad, hogy ez nem így van.
• De így van! Szeretlek Lizi! Nagyon! Majdnem beleőrültem mikor elmentél, otthagytál magyarázat nélkül! Azt sem tudtam hol keresselek, Linnek megtiltottad, hogy bármit is eláruljon, lecserélted a telefonszámodat. Ha Andy gonoszságból fel nem hív, soha nem találtalak volna meg.
• Ha így van, miért kellett másik nő? Ráadásul pont ez a liba?
• Nem kellett másik nő, nekem csak te kellesz, érts már meg! Elmondom mi történt akkor és rájössz, hogy felesleges volt elfutnod tőlem. Bessie a vendégszobába ment aludni, és az előtted sem titok, hogy mióta ismer, rám akarja vetni magát. Mikor lefeküdtem bejött a szobámba és nem akart visszamenni a vendégszobába, így ott hagytam a sajátomban és én mentem át az ő helyére aludni. Reggel visszamentem, hogy elküldjem, gondoltam már kijózanodott és lehet vele normálisan beszélni. Te éppen azt láttad, mikor kiment a szobámból.
• És mégis mikor bevitte a reggelit, nem jutott eszedbe, hogy én vittem fel, és láttam, hogy tőled libeg ki majdnem pucéran?
• Megkérdeztem tőle honnan van a reggeli, azt mondta a folyosón volt a szekrényen, én meg azt hittem a szembe szobába hozatták. Ha tudtam volna, hogy ott voltál már akkor megbeszélhettük volna a dolgot.
• Sose bánd, úgysem működött volna a dolog – mondta a férfinak.
• Mégis miért ne működött volna? – kérdezte kissé meglepetten.
• Mert nem hiszem, hogy sokáig bírtam volna nézni a pult mögül, hogy flörtölnek veled a szebbnél szebb nők, úgyhogy csak még több fájdalomtól kíméltem meg magam azzal, hogy akkor eljöttem. Ez volt a legjobb, amit csak tehettem, és most is ezt fogom tenni. Összepakolok és elmegyek, nincs ennek semmi értelme!
• A szerelemnek nincs értelme, azt csak érezzük!
• Te és én egész más világ vagyunk. Te híres vagy, és gazdag, én meg nem tartozom egyik belterjes csoporthoz sem, akikkel te kapcsolatot létesíthetnél. Nem vagyok se modell, se színésznő, nem vagyok 180 cm-es, 40 kilós csontkollekció, aki hozzád passzolna.
• Ó igen az elméleteid, de tudod, a kivétel erősíti a szabályt! – mosolygott Everard és ismét a karjaiban tartotta Lizit és ismét meg akarta csókolni, de most erősebb volt, mint első alkalommal és kitért a csókja elől.
• És mégis hogy képzeled? Ha kedved szottyan, majd írsz egy sms-t, hogy menjek fel hozzád, vagy ha olyan kedved van, meglátogatsz az oldalszárnyban?
• Nem, nem így képzeltem. Ezt szerettem volna veled megbeszélni, mikor bejelentetted, hogy elmész, hogy elköltözöl tőlem.
• Soha nem laktam veled, csak a házadban volt a szállásom.
• Igen, ezen szerettem volna változtatni. Mikor lementem hozzád, el akartam mondani, hogy szeretlek, és hogy legyünk egy pár. Tudom, hogy utálod a nyilvánosságot, és hogy kellemetlen neked az én életmódom, de abban reménykedtem, hogy megtaláljuk a megfelelő megoldást, hogy a kapcsolatunk zökkenőmentesen működjön. Még mindig abban bízom, hogy meg tudjuk oldani. Gyere velem vissza Ludlowba, élj velem! Szeretnélek megmutatni ország-világnak, hogy velem vagy, a szerelmem vagy, de te döntesz, hogy mennyi nyilvánosságot viselsz el! Az lesz, amit te akarsz, csak ne szaladj el megint előlem! Szeretlek, szükségem van rád! – nézett mélyen Lizi szemébe.

Ahogy a férfi beszélt, a hangja valóban szerelemet és meggyötörtséget árasztott. Lizi szíve őrült kalimpálásba kezdett a hallottak nyomán. A gondolatai cikáztak a fejében, mint egy ping-pong labda a játékosok között. Szeret? – kérdezte magától, igaz amit mond, higgyek neki? A szíve azt súgta, igen, hihet neki!

Nem szólt semmit, csak átfonta karjait a nyaka körül, lábujjhegyre emelkedett és lágyan megcsókolta a férfit, aki a csók közben annyira közel húzta magához, hogy levegőt is alig kapott.

• Szeretlek! – suttogta most ő a férfi fülébe.
• Olyan régóta vártam már, hogy ezt mondd nekem! - csókolta meg ismét a férfi, de ez már nem lágy csók volt, hanem szenvedélyes és követelőző.

Közben mindkettőjük keze elkalandozott, majd elkezdték vetkőztetni egymást és rövid idő múlva a kanapét vették birtokba a szeretkezésükhöz. Nem sokkal később összebújva feküdtek, és Everard szólalt meg először.

• Hallgatom a javaslataidat, hogy alakítsuk ki a közös életünket!

Lizi még most sem akarata elhinni, hogy ez valóság, a férfi tényleg szereti, és együtt fognak élni, ráadásul nem akar ráerőltetni semmit.

• Fogalmam sincs, ami biztos, hogy én itt maradok, mert több dologba is belekezdtem, amit végig akarok csinálni.
• Lakberendezési tanfolyam?
• Honnan tudod?
• Láttam a jegyzeteket. Ludlow-ban, vagy valamelyik közeli városban is találsz ilyen tanfolyamot.
• Jelentkeztem egy fényképész tanfolyamra is, az majd csak a nyáron kezdődik.
• Azt is találsz.
• Nem tudom, hogy vissza tudnék-e menni a házadba – gondolkodott hangosan.
• Miért?
• Mert kínos lenne, én ott az alkalmazottad voltam, most meg menjek úgy vissza, mint a barátnőd? – hú de jó volt ezt a szót kiejtenie.
• De szereted azt a házat, azt a birtokot. Majd megszokod, hogy mellettem fogsz aludni – nézett rá szétterült vigyorral az arcán Everard.
• Ki tudja, talán visszamegyek majd a régi szobámba – viccelődött Lizi is.
• Nem gond, ott is aludhatunk – vigyorgott továbbra is a férfi.
• És ha a barátaid, meg a kollégáid megkérdezik, hol ismertél meg nem lesz majd ciki azt mondanod, hogy én takarítottam a szobádat? Sőt sokan már ismernek is és tudják, hogy neked dolgoztam.
• Kis butusom, én vagyok a legbüszkébb férfi a világon. Mindenki irigykedni fog rám, és egyébként is fotóművész vagy, aki már részt vett kiállításon. Ja, várj, mutatok valamit – ezzel Everard felkelt a kanapéról és a pulthoz ment, ahonnan felvett valamit.

Kibontotta és Lizi meglátta a képet, amivel az első díjat nyerte.

• Te vetted meg? – kérdezte szomorúan.
• Igen! Miért lettél szomorú?
• Te csak miattam vetted meg. Hiú ábránd volt tőlem, hogy azt hittem tetszenek annyira valakinek a képeim, hogy fizessenek is érte.
• Én senki vagyok? Egyébként meg kellett küzdenem érte, a másik kettőt is szerettem volna megkaparintani, de már elvitték.

Lizinek mosolyra húzódott a szája.

• Ez igaz? Ugye nem csak azért mondod, mert fel akarsz vidítani? – ölelte át az ismét mellé fekvő férfit.
• Igaz, hidd el, tehetséges vagy! Mikor elkezdted küldözgetni a képeket a kertről, már akkor láttam, hogy nagyon jó vagy ebben – nyomott csókot Lizi szájára.
• Menjünk vissza Ludlowba, boldogok leszünk ott, ide pedig gyakran visszajövünk, megígérem!
• Rendben! – mondta Lizi boldogan!

 

Két évvel később az autójuk egy galéria előtt állt meg, ahol Lizi első önálló kiállítását tartották.

Everard segített neki kiszállni, majd odahajolt a pocakjához és ezt suttogta:

• Nagyon szeretlek kislányom, téged is és az anyukádat is! – ezután felegyenesedett, egy gyors csókot lehelt az ajkaira majd megfogta a kezét, amin Lizi a jegygyűrűjét viselte és besétáltak a galériába.

 

25. fejezt

Everard szemszöge

 

Lizi távozása után nem találta a helyét. Tette a dolgát, megbeszélésekre járt, fotózásokon, estélyeken vett részt, de boldogtalan volt, nagyon hiányzott neki a lány. Egy hét elteltével nem bírta tovább, a számát tárcsázta, de meglepetésére a gépi hang azt mondta be, hogy ezen a számon előfizető nem található. Megpróbálta még egyszer, hátha csak valami összekavarodott és téves volt az előző információ, de most is ugyan azt hallotta. Miért cserélte vajon le a számát? – idegeskedett.

A számítógépéhez ment és e-mailt írt neki, de mikor el akarta küldeni kiírta, hogy nincs ilyen postafiók. Ekkor már biztos volt benne, hogy azért változtatott telefonszámot, és szüntette meg az e-mail címét, hogy ő ne érhesse el.

Lerohant Linhez a konyhába.

• Lizi telefonszáma kellene, vagy a lakcíme, vagy bármilyen elérhetősége, muszáj beszélnem vele.

Lin szégyenlősen hajtotta le a fejét, nem nézett Everardra.

• Sajnálom! – mondta és elment a férfi mellett, ki a konyhából.

Everard ott állt, mint akit leforráztak, mozdulatlanul. Nem tudta mihez is kezdjen, hol is keresse. A következő napokban még rosszabbul érezte magát, mint előtte. Az a gondolat, hogy talán soha többé nem láthatja, nem beszélhet vele, nem érintheti meg, teljesen kikészítette.

Alig mozdult ki a szobájából, csak feküdt az ágyán és azon gondolkodott mi vihette rá Lizit, hogy ezt tegye. Azzal bánthatta meg annyira, hogy ki kellett szolgálnia azon az estén? Bárcsak visszacsinálhatnám, nem a pult mögé küldeném, hanem magam mellett tartanám, örökre – ostorozta magát Everard.

Több mint egy hét telt el, mióta a házból ki sem mozdult. Aztán nagy nehezen összeszedte magát, megborotválkozott és elment Londonba, ahol egy új filmről kezdtek tárgyalásokat. A megbeszélés után hazaindulva elment az előtt a szálloda előtt, ahol Lizi régen dolgozott. Hirtelen ötlettől vezérelve leparkolt, átrohant az úton és reménykedve ment be a szállodába. Abban bízott talán visszajött ide, vagy valaki tud róla valamit. Mindenkivel beszélt, akivel csak lehetett, de senki nem tudott mondani neki semmit. Amilyen izgatottan ment be a szállodába, most ugyan olyan letörten ment ki.

Hazaérve elhatározta, hogy megpróbál túllépni a dolgon. Lizi határozott így, és mindent meg is tett annak érdekében, hogy soha többé ne találkozzanak, akkor neki ezt el kell fogadnia és tovább kell élnie az életét.

A következő hónapokban belevetette magát a bulikba, a szórakozásba abban reménykedve, hogy minden olyan lesz, mint mielőtt a lányt megismerte. A nők között persze most is válogathatott, volt is egy alkalom mikor az egyikhez felment. A nő lakása rendezett volt, ő maga igen vonzó, de nem tudta átölelni és megcsókolni. Lizi volt az egyetlen, akit kívánt, és nem tudta őt pótolni senkivel.

Egyik nap csörgött a telefonja, és meglepődve látta, hogy Andy keresi. Azóta a bizonyos este óta, mióta Lizit zaklatta, egyszer sem beszéltek.

• Tessék – szólt komoly hangon.
• Andy vagyok, hogy vagy barátom?
• Én jól, de te miért hívsz?
• Csak gondoltam megérdeklődöm, hogy mi történt a kis barátnőddel, aki miatt véget vetettél a barátságunknak?
• Te meg miről beszélsz? – kérdezte tőle most már mérgesen.
• Hát arról, hogy Elizabet egy ócska kis eladó Jacksonvillben a stúdió kávézójában, nagyon hamar ráuntál barátom – mondta hatalmas gúnnyal a hangjában.
• Ha bántottad én … - kiabálta a telefonba.
• Nyugi egy ujjal sem nyúltam a kis cafkához!
• Ne beszélj így róla, mert megbánod! – tette le iszonyú dühösen a telefont.

Néhány perc múlva jött csak rá, most mi is történt.

• Andy nem is tudod, hogy most mekkora szívességet tettél nekem – mondta ki hangosan is a szavakat.

Azonnal repülőjegyet rendelt, szállást foglalt és másnap délben már Jacksonvillben volt. Egész úton azt tervezgette mit fog mondani Lizinek, arról ábrándozott milyen lesz majd újra átölelni, megcsókolni.

A szállodában lepakolta a csomagjait, és indult is a kávézóba. Már látta a feliratot és a kávézó bejárati ajtaját, mikor arra lett figyelmes, hogy valaki az ő nevét kiabálja. Bessie volt az, aki mikor meglátta odaszaladt hozzá, és hangos fecsegésbe kezdett, amiből Everard szinte semmit nem értett, de nem is érdekelte. Le akarta rázni, de Bessie sokkal elszántabb volt annál, hogy egykönnyen meg lehessen tőle szabadulni, így együtt léptek be a kávézóba.

Everard meglátta Lizit, amint éppen kiszolgál valakit, és a beszélgetésüket hallva feléjük néz, és rájuk ismer. Annyira szépnek látta, legszívesebben azonnal ölelte és csókolta volna, de tudta, hogy meg kell vele vívnia a harcát.

Ahogy odament észrevette a lány meglepettségét, hiszen tudta mindent megtett, hogy ne találhassa meg.

Nem így tervezte az első találkozásukat, és Bessie jelenléte nem sokat segített a helyzeten. Köszönt a lánynak, kikérte a kávét és leültek, de olyan helyet választott, ahonnan tökéletesen láthatja. Nem bírta róla levenni a szemét, Bessie meg csak beszélt, nevetett hangosan, de ő egyáltalán nem figyelt rá, csak Lizit érzékelte a környezetéből.

Kis idő múlva felálltak és elmentek. Mikor kiértek Bessiet szembe fordította magával.

• Ha még egyszer megbántod Lizit nem állok jót magamért! Megértetted! Soha többé ne merj hozzá szólni se jót, se rosszat!

Bessie úgy meglepődött Everard kirohanásán, és emelt hangnemén, hogy meg sem tudott szólalni.

• Nem akarok tőled semmit, és soha nem lesz köztünk semmi – folytatta a férfi lassan, minden egyes szót kihangsúlyozva. Ha ezt nem érted meg, teszek róla, hogy a karriered bánja!
• Oké! – mondta Bessie, és elsietett Everard mellől.

Everard hosszan nézett a lány után, és remélte életében soha többé nem kell találkoznia vele.

Ránézett az órájára és látta, hogy még sok idő van a kávézó zárásáig. Nem akart visszamenni, úgy gondolta majd inkább idejön záráskor és majd akkor próbál beszélni Lizivel. Addig felkeresett néhány ismerősét a studióban, és megszerezte a címét. Azt is megtudta, hogy Petrikkel lakik. Olyan féltékenységet érzett, ami majd szétvetette, igaz nem hitte, hogy bármi is lenne köztük, akkor az már Wermillionban kiderült volna.

Este a kávézó mellett állt, ahová tökéletesen be lehetett látni. Figyelte ahogy Lizi takarít, majd leoltja a villanyokat, kilép és bezárja az ajtót. Ő odament hozzá és megszólította, amitől a lány annyira megijedt, hogy majdnem összeesett. Önkéntelenül a derekára fonta a kezét, amitől érezte, hogy Lizi megremeg. Megcsapta a lány kellemes, ismerős illata, egészen közel hajolt a nyakához, de ekkor kicsúszott az öleléséből és szembefordult vele.

Ez a beszélgetés sem úgy zajlott le, ahogy szerette volna. Lizi valamilyen reggelt emlegetett, és dühösen elszaladt.

Másnap reggel felkereste Petrik lakásában, de ez a beszélgetés sem volt sikeresebb, mint az első, viszont azt már tudta, hogy ahhoz a reggelhez Bessienek köze van.

Így megkereste, és kifaggatta Bessiet, aki elmondta neki, hogy mi történt azon a reggelen, hogy azt hazudta Lizinek együtt töltötték az éjszakát, és minden, amit a lány látott ezt támasztotta alá, így simán elhitethette vele a hazugságát.

Everard legszívesebben felpofozta volna Bessiet, de megálljt parancsolt magának, és szó nélkül hagyta ott.

Egész nap sétált, és gondolkodott. Tudta csak annyit kell elérnie, hogy megmagyarázhassa a történteket, és Lizinek hinnie kell neki. Délután ismét a kávézóhoz ment, beült és vágyakozva nézte a lányt.

Milyen egyszerű is lehetne, csak oda menni hozzá és annyit mondani neki, hogy szereti, és kéz a kézben visszamenni Ludlowba. Mégsem tette, mert tudta, hogy ettől sokkal nehezebb lesz a dolga, mindez Bessie miatt. Ráadásul mikor hónapok után először találkoztak Bessie társaságában látta meg ismét, ami ugyan csak nem könnyítette meg, hogy vissza tudja hódítani a lányt. Még mindig nagyon mérges volt Bessiere, hiszen miatta majdnem elveszítette azt a nőt, akit a világon a legjobban szeret. Még soha senki nem volt rá ekkora hatással, mint Lizi.

Figyelte, milyen szép, milyen ügyesen, gyorsan dolgozik. Egyszer a lány odament hozzá, és nem is olyan szépen megkérte, hogy távozzon, persze neki esze ágában sem volt elmenni. Megvárta a zárórát és az üzlet előtt ismét beszélni akart Lizivel, de a lány még mindig hajthatatlan volt.

Everard úgy érezte nem szabad erőltetnie a dolgot, így nem ment utána, úgy gondolta majd holnap ismét eljön, ha holnap sem akar Lizi vele szóba állni, akkor holnap után is, és minden nap ameddig csak kell.

Azonban másnap kapott egy telefont attól az ingatlanirodától, amelyikkel a kisház adás-vételét intézte. Mikor meghallotta, hogy azért keresik, mert Lizi ki akarja bérelni a házat, meglepetésében majd leesett a székről. Persze a lány mit sem tudott arról, hogy ő vette meg a házat, és meg is kérte az irodát, hogy ez mindenképp maradjon titokban.

Úgy határozott, hogy a kisházban keresi meg legközelebb Lizit, ott talán könnyebben elnyerheti a bizalmát.

 

Épp az emeletről ment le, mikor a konyhából Lizi nevét hallotta, ami úgy vonzotta oda, mint a mágnes. Lin beszélgetett vele telefonon, és ő nem éppen úriemberhez méltóan kihallgatta. Nem voltak teljesek az információk, amit ki tudott szűrni, de ha jól értette két hét múlva valamelyik londoni galériában kiállítják a képeit. Tudta, hogy nem hagyhatja ki, ott kell lennie. Nem is került nagy erőfeszítésébe, hogy megtalálja melyik galériában lesz a kiállítás.

 

Ahogy felébredt, rögtön Lizit kereste maga mellett az ágyban, de a lány nem volt ott. Kiugrott az ágyból, benézett a fürdőbe, a gardróbba, de nem volt sehol. Felkapta a köntösét, lerohant a lépcsőn, a földszinten is szétnézett, de Lizi eltűnt. Elment megint anélkül, hogy tisztázhatták volna mi is történt akkor, de most tudta hová menjen utána. Az éjszaka történtek után azzal is tisztában volt, hogy Lizi is érez iránta valamit.

 

A kisház előtt leállította az autóját, kivette belőle a becsomagolt képet és bement az udvarra. Nem látott fényt egyik ablakból sem kiszűrődni, ami azt jelenti a lány nincs itthon. Elővette a kulcsát és bement a házba, ahol jó meleg volt, és makulátlan tisztaság. Épphogy a képet letette a pultra hallotta amint Lizi matat a zárral, majd bejön, és lassan lépked a nappali felé. Ahogy meglátta őt látszott a megdöbbenés az arcán, ami Everardot igen csak mulattatta.

Elmondta neki, mennyire szereti, elmagyarázta mi is történt valójában azon a reggelen. Lizi hitt neki és visszatért vele Ludlowba.

Kerestek neki fotó- és lakberendező tanfolyamot, amit Lizi nagy lelkesedéssel végzett el.

Megtalálták az egyensúlyt a nyilvánosság és a magánszféra megtartása között.

Everard nagyon boldog volt, minden pillanatot együtt töltöttek, amit csak tudtak.

Egy este a forró csókok után ismét az ágyban kötöttek ki, és mivel nem nyúlt az óvszer után Lizi szólt neki.

• Ne Lizi, szeretném, ha gyerekünk lenne, és szeretném, ha a feleségem lennél!

 

Néhány hónap múlva már házaspárként, és leendő szülőkként indultak a galériába, ahol Lizi képeit állították ki.