Tengermély érzelem (7. fejezet)

7. fejezet

Mikor már nem látta Katiet felvette az asztalról a könyvet, amit a lány tett le az előbb. Bele akart olvasni, de látta, hogy a betűk fejjel lefelé állnak, pedig biztos volt benne hogy Katie nem fordította meg a könyvet, mielőtt letette. Lekapcsolta a villanyokat és a szobájába ment.

Sent Eight Land jelentkezem! Ismét találkoztam a kiszemelt egyeddel. Még sok munka van hátra, hogy elérjem a küldetés célját. A testi kapcsolat terén előrébb léptem.

Katie ma este kicsit furcsán viselkedett. Olvasott egy könyvet, valamiért fejjel lefelé.

Még mindig az ő társaságában hasonlít a viselkedésem leginkább az emberekére. Erickel a testvérével is találkoztam a héten és ismét testedzéssel foglalkoztunk. Eric és köztem talán barátság is kialakulhat.

Hallom Katie lépteit, ahogy a szobájában fel-alá sétál. Még nem csinált ilyet egy este sem.

2013. szeptember 12. Csütörtök Kijelentkezés!

A jelentés után James zuhanyozott és lefeküdt. Már nem hallotta Katie szobájából a léptek zaját, és lassan ő is álomba merült.

Reggel felébredt, és rögtön kellemes várakozás töltötte el a testét. Tudta, ha kimegy a szobájából valószínűleg Katiet a konyhában fogja találni, amint kávét főz, vagy reggelit készít.

Nem is kellett csalódni, a lány épp a kávéfőzővel babrált, és a kávésbögrék már a pultra voltak készítve.

• Jó reggelt! – köszönt Katienek és hallotta, hogy egy picivel magasabb a hangja az átlagosnál.

A tanulmányai alapján ez az embereknél akkor van így, ha jókedvűek. Ezek szerint jó kedvem van – állapította meg, és egy mosolyt is mellékelt a megállapítása mellé.

• Szia! Remélem nem én ébresztettelek fel – hallotta Katie hangját, akinek a hangja nemhogy magasabb lett volna, de a szokásosnál talán mélyebb is volt.
• Nem, dehogy is! – válaszolta.
• Nem is mesélted, hogy haladsz a munkahelyeden. Ugye jól emlékszem, hogy azt mondtad, hogy hétfőtől egyedül jártok az ügyfelekhez.
• Igen így van!
• És, tudsz mindent?
• Igen, tudok mindent – mosolygott ismét James.

Viszont ma reggel még nem látta Katiet mosolyogni, és hiányzott neki a lány jókedve.

• Fáradtnak tűnsz – mondta James ki hangosan is azt, amit leolvasott Katie arcáról.
• Nem aludtam túl jól.
• Miért?
• Nem tudom, talán azért mert kicsit ideges vagyok a szombati kézműves műhely miatt.
• Miért kell idegesnek lenni miatta?
• Nem kell – és végre a mosoly megjelent Katie arcán, aminek nyomán James szíve ismét rakoncátlanul kalapált össze-vissza a mellkasában.
• Ha nem kell, akkor miért idegeskedsz? – kérdezte és valóban nem értette.

Az Albedon soha nem idegeskedtek. Elvégezték a kirótt feladatokat, természetesen hibátlanul, és este haza mentek. Igaz az emberek és az Albedoiak között külsőre hiába olyan nagy a hasonlóság, az életük és az érzelmeik több fényévnyire vannak egymástól – állapította meg a tényeket James.

• Csak izgulok, a központnak nagyon fontos hogy minden jól sikerüljön. Ott lesznek a támogatók is és jól kell szerepelnünk.
• Milyen támogatók?
• Akik segítik az alapítványt, hogy fent tudjuk tartani ezt a helyet.
• Ez nem az állam dolga? – kérdezte James.

Azt gondolta, hogy a gyermekközpont egy közintézmény és a finanszírozás az önkormányzat vagy a kormány dolga.

• Persze alapjaiban az állam tartja fenn az intézményt, de az alapítványba befolyt összegből tudunk olyan eszközöket megvenni, amikre egyébként nem lenne pénz.
• Értem – mondta James, bár még most sem igazán tudta miért kell idegeskednie Katienek.
• Tessék itt a kávéd és elkészítettem a reggelidet is. Betettem a mikroba azonnal melegítem – ment a készülékhez a lány, beállította egy percre és megnyomta a start gombot, mire meghallották a jól ismert zúgó hangot.
• Köszönöm, de igazán nem kellett volna, azt beszéltük meg én főzök, nekem kellene az ilyesmit csinálni.
• Nem gond, úgy sem tudtam aludni – és már ki is vette a hot-dogot és a férfi elé tette.
• Te nem eszel? – kérdezte meglepetten James.
• Nem vagyok most éhes, elég lesz a kávé.
• Azt olvastam valahol, hogy a legfontosabb étkezés a reggeli.
• Igen, jól tudod – jelent meg ismét a mosoly Katie arcán, de a szemi most nem nevettek, mint szoktak. Mennem kell, még óra előtt van egy kis munkám a suliban.
• Rendben – monda James és nézte, ahogy Katie a vállára veszi a már kikészített táskáját, felhúzza a cipőjét, és visszainteget neki az ajtóból.

Elgondolkodott rajta, ha Katiet kellett volna megcsókolnia az mit váltott volna ki belőle.

Ebben a pillanatban támadt egy ötlete. Katievel fog gyakorolni!

Valahogy meg kell csókolnia a lányt, és ha már Katievel jól megy és hozzászokik a dologhoz, akkor jöhet Rebeca.

Igen, mindent elpróbálok először Katievel, aztán ha minden ok vele, akkor megismétlem Rebecával is – gondolta magában.

Este el is viszem valahová Katiet, beszélgetünk, sétálunk, megfogom a kezét, megcsókolom. Ha nem érzem tökéletesnek, addig gyakorolok, míg az nem lesz, és csak utána ismételem meg a randit Rebecával.

A terve teljesen tökéletesnek tűnt számára. Az járt a fejében, ha úgy áll Rebeca elé a randin, hogy már rutinosan tudja, mit hogyan kell, akkor az érzelmei is elkezdenek kinyílni Rebeca felé és talán már a nő sem csak a testiséget akarja majd tőle.

Rebecával úgy beszélték meg, hogy az ügyfél háza előtt találkoznak. James tudta, hogy az este történtek után valamit mondania kell, és egy újabb randit kérni, ahová már teljesen felkészülten fog érkezni.

Ő már a megadott cím előtt parkolt, mikor meglátta, hogy Rebeca autója is bekanyarodott.

• Szia! – köszöntötte a lányt mikor az is megérkezett.
• Szia! – köszönt vissza Rebeca.

James közelebb lépett Rebecához, annyira, hogy bekerüljön az intim terébe és úgy mondta, vagy inkább suttogta a lányhoz hajolva.

• Sajnálom, hogy az este olyan hamar el kellett mennem, de szeretném, ha megismételnénk az estét – beszéd közben annyira közel hajolt a lány füléhez, hogy leheletnyire ajkaival hozzáért.

Rebeca szemében és arcán valami elégtételféle jelent meg.

• Lehet róla szó! – mondta kacéran.
• Majd hívlak ez ügyben – mondta James és próbált olyan hangnemet megütni, amit egyszer egy filmben egy hasonló szituációban hallott.

Az ügyfélnél aránylag hamar végeztek, és Rebecának mennie kellett James pedig szabad volt egészen hétfő reggelig.

Gondolatban már azt tervezte, hogyan fogja az estét tölteni Katievel. Azt azért tudta, még akkor is, ha nem igazi ember, hogy nem mondhatja el Katienek, hogy vele csak gyakorol. Ha megtudná nem biztos, hogy segítene neki, és ezt nem kockáztathatja, azzal a küldetése célját sodorná veszélybe.

Visszatérve a házba főzött, mosott és az egész alsó szintet kitakarította. Mikor végzett leült a nappalaiban a kanapéra és eszébe jutott a fordítva letett könyv. Még mindig nem értette, hogy Katie hogyan olvashatta a könyvet fejjel lefelé.

Bekapcsolta a tv-t, de nem figyelt rá, gondolatban azzal volt elfoglalva hová hívja meg Katiet ma este, és milyen módon közeledjen felé.

Emlékezett rá mennyire tetszett Katienek a naplemente, ezért úgy döntött csak egy sétára hívja meg a tengerparton, ezt itt a földön nagyon romantikusnak tartják. Aztán talán sikerül olyan szituációt teremtenie, hogy megcsókolja.

Még egy darabig ücsörgött a nappaliban és szövögette a terveit, mikor megérkezett Katie.

• Szia! – pattant fel a kanapéról.
• Szia!
• Elfáradtál?
• Igen – roskadt le egy székre Katie.
• Éppen jó helyre ültél, kész az ebéd.
• Tényleg főztél?
• Igen, megbeszéltük, hogy fogok.
• Igaz! – mosolygott Katie és végre nem csak a szája, hanem az egész lénye.

James felszolgálta az ételt és ő is leült enni.

A lány hozzálátott és megdicsérte milyen finom. James nem kezdett el azonnal enni, csak nézte néhány pillanatig Katiet. Nem gondolt közben semmire, csak figyelte a lány mozdulatait és minden apró részletet megjegyzett.

Miután végeztek az ebéddel közösen elmosogattak, és James óvatosan kezdett bele a mondanivalójába.

• Mit terveztél délutánra? – kérdezte Katiet.
• Semmi különöset. Kicsit pihenek, összepakolok a holnapi napra. Miért?
• Csak gondoltam, hogy segíthetnél felfedezni a környéket. Sétálgattam már egy kicsit, de gondolom, te jobban tudod mit érdemes megnézni.
• Ó szívesen megmutatok mindent.
• Ha nem gond ma este a tengerpartot szeretném felfedezni.
• Dehogyis gyönyörű helyek vannak errefelé.
• Ok – mondta James mosollyal az arcán. Szólj, ha tudok segíteni a készülődésben a holnapi napra.
• Tudsz! – mondta Katie. Gyere fel velem, van még néhány sablon, amit ki kellene vágni – és már el is indult az emeletre, James pedig követte.

Katie mindenféle fura dolgot vett elő és az ágyra tette. Kiválasztott néhány kartont, amire különböző alakzatok voltak rajzolva.

• Ezeket kellene kivágni – nyújtotta a férfi felé, aki még mindig az ajtóban ácsorgott és csak most lépett az ágy mellé.

Kivette Kaite kezéből a kartonlapokat és tanácstalanul ácsorgott.

• Várj, adok egy ollót – és egy ollót is odaadott Jamesnek. Gyere, üljünk ide a földre, én itt szeretek ilyesmit csinálni. Bár neked lehet kényelmetlen lesz, amilyen nagydarab vagy – nézett fel a férfira mosolyogva. Vagy menjünk inkább a konyhába az asztalhoz?
• Nem, nem! Jó lesz itt – mondta James. Valahogy jó érzéssel töltötte el, hogy itt lehet Katie szobájában. Még csak egyszer járt itt, de akkor is csak néhány percig maradt.

Elhelyezkedtek az ágy előtt a puha szőnyegen. James elkezdte kivágni a megrajzolt formákat, ami gyorsan és pontosan ment neki. Katie pedig az általa kivágott darabok közül néhányra rajzolt, aranyos kis állatfigurákat.

Beszélgetésbe elegyedtek, Katie a tanítványairól mesélt különböző sztorikat. Mind vicces volt, miket mondtak, miket csináltak. Látszott rajta, hogy szereti azokat a gyerekeket, kötődik hozzájuk. Ezt még James is meg tudta állapítani.

Körülbelül egy óra alatt végeztek mindennel. Katie két nagy papírszatyorba összekészítette a másnapra szükséges eszközöket.

• Kész vagyunk! – mondta, miközben megkönnyebbülés látszott az arcán.
• Azt mondtad még pihenni is akarsz – juttatta a lány eszébe James.
• Igen, valóban azt mondtam. De már nem érzem szükségét, egy ilyen finom ebéd után. Ha gondolod, indulhatunk a tengerpartra, csak lezuhanyozom és átöltözöm.
• Rendben.
• Levinnéd ezeket a szatyrokat a nappaliba? Holnap, ha megyünk, itt ne hagyjuk!
• Megyünk? – kérdezte James.
• Nem azt mondtad, hogy jönni akarsz? – kérdezte Katie elkomolyodott arccal.
• De persze, csak…
• Valami közbejött? – nézett a férfi szemeibe Katie kérdőn.
• Nem – válaszolta James. És ne félj, nem fognak a szatyrok itt maradni, ha megyünk – ismételte meg a szót és egy mosoly jelent meg az arcán.

„Megyünk” Ez csak egy egyszerű szó nem szebb, nem jobb, mint bármelyik más szó, amit az emberek használnak, de mégis valahogy mikor Katie kimondta a szíve nagyobbat dobbant, a testét bizsergető érzés töltötte meg, ami jól esett neki.

• Ok – mosolygott most már Katie is.

James a szatyrokkal a kezében ácsorgott. Eltelt egy perc, kettő és a férfi nem mozdult, csak élvezte a belsőjét melengető, bizsergető érzést.

• Khm – köszörülte a torkát Kaite. Akkor lezuhanyozok, és majd lent találkozunk.
• Persze – mozdult meg James.

Csak most jött rá, hogy Katie arra vár, hogy kimenjen, így gyors léptekkel távozott a szobából.

A lépcsőn lefelé menet hallotta Katie lépteit, aztán a fürdő ajtajának csapódását, majd néhány pillanat múlva a víz csobogását.

Akaratlanul is megjelent lelki szemei előtt a lány és szinte látta, amint leveti ruháit és beáll a zuhany alá. Az egész dolog csak egy pillanatig tartott és nagyon meglepte a férfit. Nem tudta miért gondolt ilyesmire, nem akarattal tette.

A nappaliban letette a csomagokat és elment ő is átöltözni. Egy világos vászonnadrágot, egy kék pólót és egy drapp színű bőrcipőt vett fel. Mikor végzett Katie még mindig nem jött le, így az étkezőben ülve várta.

Körülbelül tíz perc múlva jelent meg a lány is a földszinten. Egy sötét alapon mintás, vállpántos, oldalt hosszabb ruha volt Katien, ami láttatni engedi a térdeit, és magassarkú szandált viselt hozzá.

Olyan magasnak és karcsúnak tűnt ebben az összeállításban Katie, hogy James rajta felejtette a tekintetét.

• Nos, indulhatunk!
• Ok – állt fel James is az asztaltól, és észrevette, hogy most Katie bámulja meg őt.

A lány szokás szerint navigálta a férfit, aki pontosan végrehajtotta az utasításait. Ha azt mondta a következő kereszteződésnél kanyarodjon balra ő megtette, ha azt mondta soroljon be a belső sávba azt is megtette.

• Hová megyünk pontosan? – kérdezet egy idő után Katietől.
• Brixham néhány éve csatlakozott a Riviéra vonalba. Ebbe a vonalba tartozik még Torqay és Paington is.
• Mi az a Riviéra vonal?
• Tulajdonképpen ennek a három városnak a partszakaszát hívják az angol Riviérának. Egy turista vonal, ahol végig kiváló, gyönyörű, strandolásra és pihenésre alkalmas partot találnak a turisták és a városok is mind gyönyörűek. Így a városok nagyrészt a turisztikából élnek, ez lett a fő bevételi forrásuk. Úgyhogy most átmegyünk Paigntonba. Van ott egy hatalmas stég 240 méter 1879-ben egy helyi építész George Soudon Bridgman tervezte.
• Biztos szép – szólalt meg James.
• Igen, nagyon különleges – válaszolta Katie.

Az út hátralévő részében is sokat beszélgettek, persze főleg Katie, de azért James is meg-megszólalt, ami teljesen természetes volt számára a lány mellett.

Mikor megérkeztek és kiszálltak James szeme elé valóban csodálatos látvány tárult. Talán ha egyedül jön ide, ez a szépség fel sem tűnik neki, de Katie nem hagyta, hogy bármi mellett elmenjen, mindenre felhívta a figyelmét.

Végigsétáltak a hatalmas stégszerű építményen, amelyen épületek álltak, ami mozi és étteremként üzemelt.

Aztán végigsétáltak a homokos parton. Katie lehúzta a szandálját és Jamessel is lehúzatta a cipőjét.

Nagyon tetszett neki az érzés, ahogy a mezítelen lába először a meleg, selymes homokhoz ért. Jól esett neki minden egyes lépés, ahogy a súlyától a homokba süppedt a lába, és a homokszemek szinte az egész lábfejét elfedték.

Nem értette, ezt miért nem csinálják az Albedon. Ott is van tengerpart, van homok, van nap, ami átmelegítse, csak oda kellene menniük és mezítláb végigsétálniuk a parton.

A sima homokot egyszer csak sziklák szakították meg. James megállt és gondolta visszafordulnak, de Katie egész másképp tett.

Egyetlen szó nélkül elkezdett mászni a sziklák között, a férfi pedig egyetlen szó nélkül követte. Ahogy felértek a tetejére a sziklák által körbevett kis öblöt pillantottak meg. A másik oldalon leereszkedve körbejárták az egészet, bugdácsoltak a sziklák között, közben megcsodálták a sziklák színét és formáját.

Egy kőre ültek egymás mellé, és a lenyugvó napot figyelték.

• Gyönyörű! – mondta Katie álmodozó szemekkel.
• A nap sugarai rávetülnek a víztükörre.
• Igen, de hogy? Nézd, olyan mint egy aranyhíd, amin el tudsz sétálni a naphoz.
• De nem lehet!
• Jajj, ne legyél már ilyen illúzióromboló! – pattant fel Katie James mellől.

James is felállt, megfogta a lány kezét, és egészen közel hajolt az arcához.

• Ne haragudj, nem akartam – mondta, vagyis inkább suttogta.

Katie felnézett, egyenesen a férfi szemeibe, és ezt válaszolta

• Nem haragszom.

Nem mozdultak csak álltak egymással szemben, egymás kezét fogva. Hosszú pillanatok teltek el, majd James megmozdult, még közelebb hajolt Katiehez, a szája szinte érte a lányét.

Ismét néhány pillanat mozdulatlanság következett, most viszont Katie mozdult elsőként.

James érezte a lány nedves, puha ajkait. Először csak simogatta a szájával Katie száját, majd nyelvével is körbesimította, és megkereste a lány nyelvét.

Ez volt élete eddigi legkellemesebb, legédesebb érzése.

Katie kis idő múlva elhúzódott tőle, és ekkor vette észre, hogy kezei a lány derekán vannak. Nem tudta, hogy kerültek oda, de most megsimogatta Katiet amire a lány arrébb lépett tőle.

• Bocsánat – mondta halkan Katie. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.
• Miért? – bukott ki belőle a kérdés, minden gondolkodás nélkül.
• Mert nem helyes, barátom van, téged meg alig ismerlek. Tegyünk úgy, mintha ez meg sem történt volna. Rendben?
• Rendben – válaszolta James.
• Menjünk haza! – indult visszafelé Katie.

James követte, de most nem a sziklán át másztak. Volt a másik irányban egy út, igaz hosszabb volt, de ebben a sötétben már nem is lett volna biztonságos a sziklákon keresztül.

James szerette volna hallani Katie vidám hangját ugyan úgy, mint idefelé jövet, de a lány meg sem szólalt, csak csendben ment mellette.

Már az autóban ültek, mikor a lány először megszólalt a csók óta.

• Ne mondd el senkinek, én sem fogom.
• Ahogy akarod!

Ezután ismét csendbe burkolóztak. James csak Katie illatát élvezte, ami belengte az autót és visszagondolt azokra a pillanatokra mikor a lányt csókolta. Egészen más érzés volt, mint Rebecával. Talán most már Rebecával is könnyebben fog menni – töprengett magában.

Mikor megérkeztek Katie egy kurta Jó éjt! után felment az emeletre, és James nem is látta többet.

Ő is visszavonult a szobájába és jelentést tett.

Sent Eight Land jelentkezem! Egy új tervet dolgoztam ki a cél elérése érdekében. A lakótársammal gyakorolok. Elviszem olyan helyekre, ahová a későbbiekben Rebekát is meg fogom hívni. Így már ismerős lesz számomra minden, és könnyebben megtapasztalhatom mi is a szerelem érzése, mit válthat ki a szervezetből.

Katiet ma megcsókoltam, és …. érezni a puha ajkait, érinteni a testét ….sokkal jobban ment, mint elsőre Rebecával. Katie nem akar többé ilyesmit, pedig még a gyakorlás jót tenne, hogy úgy áljak Rebeca elé, ahogy a célom elérése érdekében szükséges. 2013. szeptember 13. péntek Kijelentkezés!