Tengermély érzelem (2. fejezet)

2. fejezet

James reggel nyolckor már az irodában volt. Az első két hétben egy tanfolyamon kellett részt vennie és csak ezután mehetett az ügyfelekhez.

Bement az előadóterembe, ahol már ült néhány ember. Ő is leült, de úgy, hogy mindenkitől messze legyen. A mai napon még nem akart kapcsolatot teremteni senkivel, úgy gondolta csak megfigyelő lesz és kiválasztja azokat, akikkel a későbbiekben megismerkedik. A terembe folyamatosan érkeztek, néhány perc múlva már mellette is ültek. Rövid idő múlva megérkezett az a hölgy is, aki az oktatást tartotta.

• Köszöntök mindenkit, Rebeca Waters vagyok, én fogom Önöknek elmondani a legfontosabb tudnivalókat a biztosításokról! De vágjunk is bele a közepébe! – és minden további teketória nélkül elkezdte az tudnivalók átadását.

James a külsejét tanulmányozta, és miután alaposan szemügyre vette, megállapította, hogy ez a nő szinte teljesen tökéletes. Magas, vékony, a haja sötét és selymesen csillogó, arcformája hosszúkás, szeme zöldes, ajkai teltek, fogai hófehérek, mozgása kecses. A hangja bársonyos volt, és az egész lénye intelligenciáról árulkodott.

Rebeca tekintete egyre többször tévedt Jamesre és egyre többet időzött rajta. Beszéd közben sétált a résztvevők között, és James mellett sokkal többször ment el, mint bárki más mellett a teremben. Körülbelül másfél óra múlva pihenőt tartott, kiment az előadóból, de mielőtt kilépett volna mélyen, szinte kacéran nézett a szemébe. Jamesnek ez semmit nem jelentett, hisz mióta a Földön tartózkodik, a nők nagy része ezt csinálja. Még az a nő is, aki a gyermekeket kísérte, ötlöttek fel ismét benne a tegnapi gyermekközpont előtti képek.

A szünet után Rebeca folytatta az előadást a biztosításokról, és továbbra is kitüntette a figyelmével Jamest. Újabb másfél óra múlva elköszönt a csoporttól és délután már másik előadó folytatta a megkezdett tananyagot.

Négy órakor vége lett az első „munkanapjának” és indult vissza a szállodába, de útközben minden gondolkodás nélkül lekanyarodott az egyik mellékutcán a Berkenye út felé, ahol a gyermekközpont volt. Leült ugyan arra a padra, ahová tegnap is és nézte a ki-be menőket. Körülbelül egy órát töltött a padon ülve, majd felállt és visszatért a szállodába és jelentést tett.

Sent Eight Land jelentkezem! Megkezdtem a munkát a biztosító társaságnál. Az első két hétben tanfolyamon kell részt vennem. Az oktatást egy szinte teljesen tökéletes női egyed tartja. Külseje megfelel az elvártnak, okosnak tűnik. Ma nem léptem kapcsolatba senkivel, megfigyeltem a csoportot. Néhány tagját alkalmasnak találok arra, hogy megismerkedjem velük, és gyakoroljam a kommunikációt az emberekkel.

A gyermekközpontnál is jártam, de a tegnapi gyermekcsoport és a kísérőik nem tűntek fel. 2013.09.04. Szerda Kijelentkezés!

Mikor befejezte a jelentést, megismételte magában még egyszer az utolsó mondatát. „A gyermekközpontnál is jártam, de a tegnapi gyermekcsoport és a kísérőik nem tűntek fel.”

Szóval ezért jártam ott, hogy ismét lássam őket – töprengett. Eddig fogalma sem volt róla miért ment oda.

Az étterem asztalánál ült, mikor ismerős hang ütötte meg a fülét, rögtön tudta, hogy Rebeca az. Egy hasonlóan szép nővel, mint ő maga ült néhány asztallal arrébb. James tisztán hallotta mit rendelt, és bársonyos hangján hogy köszönte meg a pincérnek, mikor az felszolgálta a rendelést. Rebeca is észrevette őt és köszönésképp biccentett a fejével, amit James viszonzott.

Az ő rendelése is megérkezett, és innentől az evéssel foglalkozott. Élvezte amint az étel szétomlik a szájában, és az ízek felszabadulnak belőle. Még csak néhány napja van itt, de már szokásává vált, hogy minden étkezés után kér egy csésze teát magának. Miközben az ízletes nedűt kortyolgatta ismét hallotta Rebeca nyugodt, kellemes hangját. A nő sokat pillantgatott az asztala felé és az sem hozta zavarba, hogy tisztában volt vele, hogy James ezt észrevette. Hamarabb végeztek a vacsorával, mint James, és úgy távoztak az étteremből, hogy a férfi asztala mellett kelljen elmenniük.

• Jó estét! Remélem a finom vacsora után tanulni is fog James! – szólította meg a férfit.
• Jó estét Rebeca! Természetesen eleget teszek a kötelességemnek! – válaszolt James.
• Remélem is! További szép estét! – köszönt el tőle, de nem indult el azonnal, még néhány pillanatig bámulta a férfit.

James visszatért a szállodába és elővette a jegyzeteit. Tudta, hogy semmi szüksége rá, hogy újra átolvassa, hiszen minden egyes elhangzott szót megjegyzett. De valahogy kötelességének érezte, azok után amit Rebecának mondott, hogy foglalkozzon a dologgal.

Miután lefeküdt Rebecára gondolt. Talán megfelelő lenne arra, hogy megismerkedjen vele és elérje, hogy Rebeca szerelmes legyen belé. Talán rájön mi is a szerelem, ő is tud majd olyat érezni, ki tudja elemezni, és eleget tud tenni a küldetésének. Az elalvás előtti pillanatokban már biztos volt benne, hogy Rebeca lesz a kiválasztott alany, mégis Rebeca arca helyett a gyermekközpontnál látott nő arca kúszott a szemei elé.

Reggel hajszálpontosan érkezett az oktatásra. Ahogy tegnap is, már néhányan ültek az előadóteremben, mind ugyan ott ahol előző nap, így James is a tegnapi helyére ült le. Tíz percen belül benépesült az egész terem, és Rebeca is megjelent. Egy mosolyt küldött James felé mielőtt belekezdett az anyag leadásába. A szünetben kisebb csoportosulások alakultak ki. Ő is odacsapódott az egyikhez, amelyikben ott volt az a férfi is, akivel James meg akart ismerkedni azzal a céllal, hogy barátságot alakítson ki vele.

• Sziasztok! – szólt az ott álldogálóknak, akik hatan voltak, két nő és négy férfi.
• Szia!
• James Black vagyok – mutatkozott be.

A csoport tagjai sorban bemutatkoztak, legutoljára az a férfi, aki miatt James odament.

• Eric Hamilton! – nyújtott kezet. Hogy bírod?

James nem tudta mire gondol Eric? Mit hogy bír? A férfi látva James bizonytalanságát hozzátette:

• Nem fáraszt az egész napos itt ülés, és a sok információ áradat a különböző biztosításokról, konstrukciókról?
• Nem – válaszolta.

Látta, hogy az ott állók még mindig őt nézték, és várják, hogy folytassa, így még gyorsan pár szót hozzátett a válaszához.

• Már tanultam ilyesmit.
• Ó, így könnyű! – vette át a szót az egyik nő a kis csoportban. Már dolgoztál is ügynökként? – kérdezet tőle.
• Még nem.
• Én már dolgoztam néhány hónapot, még az előző lakóhelyemen – szólalt meg sürgősen a másik nő is.

A beszélgetés hátralévő része azzal telt, hogy a két hölgy versengett James figyelméért, így a férfi valódi célja, hogy Erickel megpróbáljon alaposabban megismerkedni és barátságot kiépíteni kudarcba fulladt. Ebben a szituációban a tökéletes külsejét kifejezetten hátránynak találta, de nem adta fel. A következő szünetben ismét csatlakozott a társasághoz.

• Eric te még soha nem dolgoztál ebben a szakmában? – kérdezte a férfit.
• Nem, eddig egy telefontársaságnál dolgoztam, de úgy gondoltam most jött el az ideje, hogy változtassak.

James töprengett mit is mondhatna, hogy fennmaradjon a beszélgetés fonala. Eszébe jutott, hogy ilyenkor az emberek érdeklődnek egymás családi állapota felől, így megkérdezte:

• Van feleséged és gyermekeid?
• Nincsenek – vágta rá azonnal Eric. Először karriert akarok építeni, utána jöhet a család. Te nős vagy?
• Nem – adta meg ismét a kurta választ James.
• Először te is karriert akarsz építeni ugye?
• Igen – válaszolt ismét röviden.
• Hol dolgoztál eddig? – kérdezte tőle Eric, de mire válaszolhatott volna valamit, megjelent mellettük Rebeca.
• Szép napot nektek! – szólalt meg bársonyos hangján. Igaz a köszönés mindkét férfinak szólt, de le sem vette a szemét Jamesről.
• Köszönjük! – válaszolt vissza azonnal Eric, nem törődve azzal, hogy Rebeca szemmel láthatóan Jamestől várta inkább a választ.
• Minden érthető, amit eddig elmondtam? Nyugodtan kérdezhettek, ha valami nem teljesen világos – bájolgott Rebeca.
• Ó, tökéletesen magyarázol – felelt vissza azonnal Eric.

James tudta, hogy javítania kell a kommunikációján, ha valakivel el akar érni valamit. Itt áll mellette az a két ember, akikkel kapcsolatot akar kiépíteni, beszélgetnek a feje fölött, és ő képtelen megszólalni. Összeszedte magát és végre ő is megszólalt.

• Köszönjük Rebeca! Tényleg kifogástalanul tanítasz, de ha mégis lesz kérdésem, azonnal felteszem.
• Rendben, egy ital mellett válaszolok minden kérdésedre – és egy mosoly kíséretében Rebeca otthagyta a két férfit.
• Bejössz neki! – mondta a nő után nézve Eric.
• Tessék?
• Tetszel neki öregem! Ez a nő odavan érted!

James nem igazán értette ezeket a szavakat, mit is jelenthet az az embereknél, hogy „oda van érted” – morfondírozott.

• Nem érted? Most gyakorlatilag randit kért tőled.
• Tőlem?
• Te nem hallottad mit mondott? – értetlenkedett Eric. Lefordítsam neked?
• Nem, nem szükséges – szedte össze magát James, és megpróbált emberként gondolkodni, hisz egész eddigi létezése erről szólt.
• Akkor remélem megértetted mit mondott, és lesz kérdésed!
• Igen, lesz kérdésem.

Erre a válaszra Eric mosolyra húzta a száját, és vállon veregette Jamest. Eric körülbelül 10-12 centivel volt alacsonyabb, mint James, sötét barna rövid haja volt, fekete szemei, borostát viselt, és kidolgozott izomzattal rendelkezett. A nők szemében Eric vonzó férfinak számíthat – elmélkedett James. De azzal is tisztában volt, hogy az ő génmanipulációval elért tökéletes külsejével nem vetélkedhet.

Visszamentek a tanterembe és hallgatták tovább, Rebeca hogyan beszél a kockázatról, a konstrukciók megnevezéséről, a bónuszokról és hogyan rajzol a táblára diagramokat.

Ugyan úgy, ahogy tegnap Rebeca most is elment ebéd előtt, de még előtte nem felejtette el Jamesnek odacsúsztatni a telefonszámát. A férfi a telefonszám láttán megpróbált egy mosolyt kierőltetni magából. Pórbált könnyed lenni, de életében most mosolygott először, és nem ment könnyen. Mindent megtanítottak nekik, de ezt elfelejtették. Semmiféle arcmimikát nem gyakoroltak, és ennek most erősen érezte a hiányát. Ezt a dolgot is feljegyezte magának a képzeletbeli kis noteszébe a kommunikáció gyakorlása mellé.

Az ebédet már a kis társasággal együtt költötte el. Nem sokszor szólalt meg, egyrészt még mindig lenyűgözte az ételek zamata, másrészt a beszélgetés még mindig nagy erőfeszítésébe került.

Az oktatás végén Eric ment oda hozzá.

• Jól láttam, hogy Rebeca odaadta a telefonszámát?
• Igen.
• Mekkora mázlista vagy! – örvendezett Eric, miközben a vállát veregette.

Jamesnek átfutott az elméjén, hogy erre a nonverbális kommunikációra talán soha nem lesz képes.

• Miért vágsz ilyen fapofát? Ha az enyém lenne az a telefonszám, ugrálnék örömömben.
• Ugrálnál? – kérdezte James, és fogalma sem volt miért kéne neki most ugrálnia, semmi ilyesmit nem tanítottak neki, és egy oktatófilmben sem látott hasonlót.
• Persze csak átvitt értelemben – mondta Eric kicsit fura képet vágva.

James már kezdte érteni azt a sok furcsaságot, amit tanultak arról, hogy az emberek sokszor olyan dolgokat mondanak, amiket eszükben sincs megcsinálni, csak azért mondják, hogy ezzel „szemléltessék” az érzelmeiket. Bár az ugrálást és az örömöt még most sem igazán tudta összekötni.

• Örülök! – mondta kurtán.
• Oké! És mikor hívod fel?
• Majd!
• Minél előbb, nem hiszem, hogy egy ilyen nő sokat várna rád, még akkor sem, ha ilyen jóképű vagy! – vigyorgott Eric. Nos mennem kell, akkor csak ügyesen, holnap találkozunk! Szia!– és otthagyta Jamest a teremben.
• Szia! – mondta színtelen hangon James.

A csoport női tagjai, akikkel együtt ebédelt Antonia és Meg teljesen véletlenül úgy hagyták el az előadót, hogy James mellett kelljen elmenniük.

• Szia James, holnap találkozunk! – mondta negédesen Antonia.
• Így van! – mosolygott Meg is, miközben határozottan nézett a férfi szemébe és valami reakciót várt tőle.

James most sem reagált azonnal, így már kicsit hosszúra nyúlt a pillanat, míg a nők ott álltak, és vártak arra, hogy James valamit mondjon nekik.

• Igen, találkozunk! – mondta ő is és megpróbálkozott ismét egy mosollyal.

A két nő erre boldogan távozott a teremből. Néhány perc múlva James is elhagyta az oktatás helyszínét és a szálloda helyett ismét a gyermekközponthoz ment. Már tudta, hogy a gyermekcsoportot szeretné látni. Leült szemközt a parkban, ahol volt néhány gyermek a szüleivel. Érdekes volt számára hallani a gyerekek milyen sokszor mondják azt, hogy anya. Eltöprengett, milyen lehet kicsinek lenni, függeni a szülőktől, hosszú évek alatt válni csak önállóvá. Ő felnőttnek „született”, senkire nem volt szüksége soha. Megvolt számára a kijelölt feladat, tudta mit kell tennie, mindig mindent hibátlanul elvégzett, és most is azon dolgozik, hogy a küldetését teljesíteni tudja.

A téren játszadozó gyermekekről és szüleikről a figyelmét a gyermekközpont bejáratára irányította. Megnézett minden egyes kifelé és befelé igyekvő embert. Többségük fiatal nő volt gyermekekkel, de akadt köztük néhány férfi is. Már több mint egy órája ült ott mozdulatlanul, mikor felfedezte, hogy az a nő, aki visszanézett rá az ajtóból két nappal ezelőtt, most hagyja el az épületet. Nézte, ahogy sietős léptekkel jobbra kanyarodik és eltűnik az utcában a szemei elől.

Ezután felállt, és visszasétált a szállodába. Elővette a tabletet és jelentést tett:

Sent Eight Land jelentkezem! A mai nap közelebb kerültem néhány emberhez. A férfi, akit kiszemeltem arra, hogy a barátja legyek már beszélgetett velem és többször vállon veregetett. A nő, akit a legalkalmasabbnak találtam arra a külső jegyek alapján, hogy szerelmet ébresszen bennem, közeledése jeleként átadta a telefonszámát.

A gyermekközpont előtt láttam családokat, ahol a gyermekek nagyon sokszor használták az anya szót, sok esetben akkor is, ha nem volt szükségük a szüleikre.

A gyermekközpontból láttam távozni azt a női egyedet, aki két napja a gyermekcsoportot kísérte. 2013.09.05. Csütörtök Kijelentkezés!

A jelentés után átment Suzy szobájába „beszélgetni”.

• Szia! – próbált mosolyogni, ami inkább egy fájdalmas szájrángásnak tűnt, mint mosolynak.
• Szia! – hallotta a választ.
• Alakulnak a kapcsolataid az emberekkel?
• Igen!

James próbált még valamit mondani Suzynak, de ezt még nehezebbnek érezte, mint az emberekkel való beszélgetést. Így nem szólt többet, csak kiment a szobából, egyenesen le az étterembe.

A vacsora tökéletes ízvilága azt a gondolatot ébresztette benne, hogy ezek az ételek, amiket itt eszik a földön, megállnák a helyüket az ő hibátlan bolygóján is, hisz tökéletesek. Az étkezés befejezése után felment a szobájába és megkereste a telefonszámot, amit Rebecától kapott, letette az éjjeliszekrényére, és csak nézte. Tudta, hogy most az a feladata, hogy felhívja, de még nem érezte magát késznek rá. Míg nem tud könnyedén beszélgetni, mosolyogni, addig nem lesz képes arra, hogy olyan közel kerüljön Rebecához, hogy bármelyikükben kialakuljon a szerelem érzése a másik iránt.

Mielőtt lefeküdt bekapcsolta a szobában lévő tv készüléket. Mióta itt van még soha nem használta. Egy film ment benne, és ő nem kapcsolgatta végig a csatornákat, hanem elkezdte nézni. Kifejezetten az arcmimikát figyelte és a film végére hét érzelmet számolt össze, amit az emberek a mimikájukkal kifejeztek. Az örömöt, a meglepetést, a félelmet, a szorongást, a haragot, az érdeklődést és az undort.

A tükör elé állt és próbálta arcán megjeleníteni ezeket az érzelmeket. Az emberek ösztönösen használják az arcukat az érzelmeik kifejezésére - merenget gyakorlás közben – de nekik könnyű, hiszen vannak érzelmeik – folytatta gondolatmenetét. Félórai gyakorlás után visszaült a tv elé, és most az emberek testbeszédét figyelte, a kezüket, a lábukat, a szemeiket. Hamar felfedezte, hogy a beszédet gyakran kísérik pupillamozgások, apró rezdülések és látványos mozdulatok. Ezt bonyolultabbnak találta, mint az arcmimikát, így még jó néhány órát töltött a tv előtt ezeknek az apró mozdulatoknak a megfigyelésével.

Reggel mikor felébredt fura érzése volt, amit a tanultak alapján fáradtságként azonosított be, ami abból adódhatott, hogy nem adta meg a testének a megfelelő pihenési időt.

Ilyen még soha nem fordult vele elő, hisz az Albedon remek napirend szerint élt, mindig ugyan annyit aludt percre pontosan, amennyire szüksége volt.

Zuhanyozás és reggeli után már olyannak érezte magát, mint mindig. A biztosító székházába érve Antonia és Meg a terem előtt beszélgettek. Mikor meglátták Jamest hangosan köszöntötték. A férfi odalépett melléjük és az esti gyakorlásnak köszönhetően ma már sokkal könnyebben csalt mosolyt az arcára, igaz ugyan az az üresség volt a szívében, mint eddig.

• Nektek is jó reggelt! – emelte meg kicsit a hangszínét is a mosolygása mellé, amitől kedvesnek és jókedvűnek tűnt.
• Nincs kedved mellénk ülni? Van egy hely mellettünk – kérdezte merészen a férfi szemébe nézve Meg.
• De, nagyon szívesen! – válaszolta, és most érezte csak mennyire jót tett neki, hogy fél éjszaka bámulta a televíziót.

A lányokat követve ő is leült, Antónia éppen szóra nyitotta a száját, mikor Rebeca megjelent és határozott hangon köszöntötte a jelenlévőket. Mikor meglátta Jamest, hogy nem a szokásos helyén ül, hanem két hölgy társaságában James rögtön felfedezet az arcán átvonuló érzelmeket. Először meglepődött, majd haragossá váltak a vonásai, de néhány pillanaton belül rendezte arckifejezését és ismét közömbös volt. A délelőtt folyamán ahányszor a férfira nézett annyiszor árulta el érzelmeit a mimikája.

Eric, Antonia, Meg és James ismét együtt töltötték a szüneteket. Egyik alkalommal Eric megkérdezte Jamest, hogy nincs-e kedve vele este elmenni a konditerembe. James természetesen igent mondott. Megbeszélték, hogy este fél hétkor találkoznak, és együtt edzenek.

Az oktatás vége után James útja ismét a gyermekközpont előtti parkba vezetett. Már tisztában volt vele miért is jár ide. Látni akarta azt a nőt. Nem tudta miért, csak azt tudta, hogy ide kell jönnie minden nap és várnia, hogy feltűnjön a szőke hajával, fehér bőrével, kék szemeivel és megint az övéibe nézzen vele.

Ma hiába várt, a lány nem tűnt fel, így visszament a szállodába, és mint mindig, most is az első dolga volt jelentést tenni.

Sent Eight Land jelentkezem! Ebben a környezetben egy nap többet jelent az emberi szokások megismerésében, és elsajátításában, mint az Albedon egy hónap. Dolgozom azon, hogy megfelelően tudjam használni a verbális és a nonverbális eszközöket. Ma este konditerembe megyek, ahová meghívást kaptam. A kiszemelt nővel még nem találkozom, előtte még gyakorlásra van szükségem. Ma is jártam a gyermekközpontnál, figyeltem és vártam. 2013.09.06. Péntek Kijelentkezés!

A jelentés után vacsorázott az étteremben, majd összeszedte a testedzéshez szükséges felszerelését, és elindult a megbeszélt helyre.

Eric már ott várta.

• Szia James! – nyújtott kezet Eric.
• Szia! – fogadta a köszönést James és kezet ráztak.
• Jártál már itt?
• Nem, még csak néhány napja költöztem ide, egyenlőre szállodában lakom, míg nem találok lakást.
• Üres lakást keresel, vagy lakótársként is beköltöznél valahová?
• Lakótársként is megfelelő lenne.
• Akkor segíthetek…

James nem szólt semmit, csak várta, hogy Eric folytassa a mondatot.

• A húgom néhány hónapja bérelt egy házat. Eredetileg a barátjával bérelték ki, de a barátja egy munka miatt elköltözött, csak egy-két hetente jár haza. Viszont egyedül nem bírja fizetni a bérleti díjat így keres valakit. Ha gondolod, lebeszélem vele és akár edzés után megnézheted.
• Rendben – mondta James és próbált örömet megjeleníteni az arcán.

Bementek, átöltöztek és nekiláttak az edzésnek. A teremben mindenki megcsodálta James tökéletes testfelépítését, a megfelelően kidolgozott izmait. Eric a hátizmait erősítette, James pedig a lábizmaira dolgozott. Figyelte közben, hogy a teremben szinte mindenki hibásan végzi a gyakorlatokat. Azzal is tisztában volt, hogy így sokkal nehezebben, vagy egyáltalán nem fogják elérni az izomzatuk tökéletes kidolgozottságát.

Már több mint egy órája voltak a teremben, mikor a háta mögött Rebeca hangját hallotta meg.

Hátranézett és látta amint a nő éppen bevonul az edzőterembe egy férfi kíséretében, akivel hangosan beszélgetnek. Rebeca bevonulását majdnem akkor figyelem kísérte, mint mikor ő megjelent. A nő valóban csinos volt. Egy a testére feszülő nadrágban és egy toppban volt, ami szabadon hagyta lapos hasát, karcsú derekát. A bőre feszes volt és sima, csillogott, ahogy a terem lámpái megvilágították. Haját feltűzte, így a kecses nyaka is láthatóvá vált, ami szemmel láthatólag sok férfinak tetszett. James körbepillantott a teremben, a nők arcáról féltékenységet, a férfiakéról sóvárgást olvasott le.

Eric odasúgta neki:

• Itt van Rebeca! Kérd meg magyarázza el neked, amit nem értesz – vigyorgott szélesen, és kacsintott egyet.

James első gondolata az volt, hogy mindent ért, nincs mit kérdeznie Rebecától, de ekkor jött rá, hogy ezt Eric biztosan „átvitt” értelemben mondta.

• Rendben! – válaszolta Ericnek. Viszonozni akarta a kacsintást, de aztán mégis meggondolta magát és inkább felállt és odament Rebecához.
• Szia Rebeca! – köszönt a nőnek.
• Ó, James! Még soha nem láttalak itt!
• Most vagyok itt először – próbált mosolyogni.
• Értem! – mondta Rebeca, miközben leült az egyik evezőpadra.
• Megbeszélhetnénk a biztosításokkal kapcsolatban néhány dolgot egy ital mellett?

Rebeca nem válaszolt azonnal, csak kihívóan nézett a férfi szemébe.

• Miért is ne? – mondta Jamesnek egy mosoly kíséretében.
• Rendben, akkor majd felhívlak, és megbeszéljük – idézett egy mondatot James az egyik filmből, amit látott.
• Várni fogom!

James visszament a helyére, még csinált néhány szériát aztán Erickel mentek zuhanyozni.

Természetesen Eric kifaggatta mit beszéltek, és hogy hová akarja vinni Rebecát.

• Nem tudom, nem ismerem a várost.
• Tudok egy jó kis helyet, a világító toronytól nem messze, csodálatos kilátással a kikötőre.
• Köszönöm! – mondta James.

Miután átöltöztek beültek Eric autójába, és elindulta a húgához a lakást megnézni.

A környék ahol jártak, már ismerősnek hatott számára, hisz minden nap elsétált ezen a környéken, mióta a Földön van. Egy kétszintes téglaépület előtt álltak meg, amelyen fehér volt az összes nyílászáró, és szépen gondozott kert volt előtte.

Becsengettek, kinyílt az ajtó és James előtt megjelent egy szürke melegítőalsóban, fehér pólóban, maszatos kézzel, vidáman az a szőke, fehérbőrű, kékszemű nő, akit a gyermekközpont előtt látott.