Tengermély érzelem (8. fejezet)

8. fejezet

Zuhanyozás után lefeküdt, de órákig nem aludt. Felidézett minden pillanatot, amit ezen a napon Katievel töltött. Próbált rájönni mi az ok annak, hogy Katie társaságában nem okoz gondot a beszélgetés, a mosolygás. Miért tudta Katiet hosszabban csókolni, mint Rebecát, és miért voltak a csók által kiváltott érzések egészen mások, mint Rebecánál.

A válaszokat nem találta, de úgy gondolta jó úton halad, nem kell majd úgy visszamennie az Albedora, hogy nem teljesítette a küldetését.

Reggel mikor felébredt azonnal fülelni kezdett, próbálta rájönni hol lehet Katie. Nem hallott semmit, úgy gondolta lehet a lány még nem ébredt fel. Ő lezuhanyozott, borotválkozott, felvett egy melegítőnadrágot, egy pólót, majd kiment a konyhába kávét főzni és reggelit készíteni.

Mikor kész lett vele Katie még akkor sem volt sehol. Reggelizni akart, leült az asztal mellé, de aztán mégsem nyúlt az ételhez. Imádott enni, élvezni a kellemes ízek összhatását a szájában, de nem akart egyedül, a lány nélkül reggelizni. Inkább átment a nappaliba, levett a polcról egy könyvet és a kanapéra ülve elkezdett olvasni.

Majd egy óra is eltelt, mire Katie lesétált a lépcsőn. James felugrott a kanapéról és köszöntötte a lányt.

• Jó reggelt! Készítettem reggelit, és főztem kávét is, igaz szerintem már elhűlt, de megmelegítem.
• Szia! – köszönt Katie is és mosolyt erőltetett az arcára.

James ezt nagyon is észrevette. Ha a mosolya igazi, az látszik az egész arcán, a szemein, hallatszik a hangján. De most éppen olyan fáradtnak és szomorúnak tűnik, mint azon a reggelen, amikor előző este Rebecával találkoztam – tűnődött James.

• Nem vagyok ma reggel éhes – közölte a lány.
• De miért nem? Nemsokára indulnunk kell a központba, nem mehetsz el éhesen.
• Ideges vagyok, csak egy kis kávét iszok.

James betette mind a kettőjük csészéjét a mikroba melegedni.

• Azért próbálj enni néhány falatot.
• Nem hiszem, hogy jól esne, de te egyél nyugodtan.
• Egyedül nekem sem esik jól – mondta James, és kivette a mikroból a kávét.

Katie arcán megjelent egy mosoly, egy igazi mosoly, és a hangja is kicsit magasabb lett.

• Ok, akkor együnk mind a ketten – leült az asztal mellé és evett néhány falatot.

James is elmosolyodott és ő is nekilátott az evésnek.

Megitták a kávéjukat, közben egyikük sem szólalt meg. Békés, kellemes csend telepedett közéjük.

Mikor végeztek még mindig szó nélkül felálltak és már összeszokott módon elmosogattak.

Katie átment a nappaliban és a kanapén lévő papírszatyrok tartalmát ellenőrizte. James követte a lányt, és figyelte mit csinál.

Hirtelen felvillant előtte egy kép, ahol ő szorosan Katie mögött áll, és átöleli a derekát. Ez ugyan úgy meglepte, mint mikor az a kép jelent meg előtte, hogy Katie hogyan zuhanyozik. Nem tudja, mi okozza ezeket a furcsa „látomásokat”, de ki fogja deríteni – határozta el.

Katie még egy darabig pakolászott, látszott az arcán, hogy erősen gondolkodik, majd bólogatott és végül James felé fordult.

• Megyek átöltözöm, utána mehetünk.
• Rendben – bólintott, és a lány után nézett, ahogy a pizsamájában és a kacsás papucsában felszalad az emeletre.

Ő is átöltözött, egy sötét szövetnadrágot és egy világosszürke rövid ujjú inget vett fel. A lány egy drapp színű, vállban húzott puha esésű ruhában jelent meg, a derekán egy barna övet viselt és ugyan ilyen színű szandál volt a lábán.

• Indulhatunk! – mondta és látszott az izgatottság az arcán.
• Hozom a szatyrokat – mondta James és kezébe kapta az értékes holmikkal tele papírzacskókat.

A gyermekközpontban szinte még senki nem volt. Katie mindent megmutatott Jamesnek, mi hol található, melyik teremben szokott délutánonként a gyermekekkel foglalkozni. James érdeklődéssel figyelt mindent, még soha nem járt ilyen helyen. Tetszett neki a sok gyermekjáték, az apró székek és asztalok.

Segített Kaienek átrendezni a termet a kézműves foglalkozáshoz.

• Középre behúzzuk az asztalokat, kitesszük az eszközöket és a kész dolgokat is, amiket otthon elkészítettem és minden gyerek azt fog csinálni, amihez éppen kedve lesz, én meg majd segítek nekik – magyarázta Katie. A másik teremben táncházat tart a kolleganőm, majd hozzájuk is átnézünk. Nem lesz könnyű, hisz a gyermekek mellett a szülőket is le kell nyűgöznünk, hogy szívesen hozzák ide a gyermekeiket. Aztán jönnek még a támogatók, akiknek köszönhetjük, hogy működtetni tudjuk ezt az intézményt – folyt Katieből a szó, miközben rendezgette a termet és készítette elő az eszközöket.

Katie több kolleganője is benézett, hogy halad. Mikor meglátták Jamest, leplezetlenül bámulták és kérdőn néztek a lányra.

Katie mindenkinek a lakótársaként mutatta be, aki társadalmi munkában segít neki. A munkatársnői furán méregették őket, és látszott az arcukon, hogy nem igazán hiszik el amit Katie mond.

Azt hihetik, hogy Katie és köztem több is van – morfondírozott magában James.

Lassan megjelentek a gyermekek és szüleik. A kicsik boldogan vették birtokba az asztalra kikészített eszközöket, hatalmas hangzavar támadt attól, hogy próbálták túlharsogni egymást.

James egy ideig a terem végéből figyelte Katiet, ahogy a gyermekek között ül, kedvesen beszél hozzájuk, segít nekik.

Egyszer Katie végigpásztázta tekintetével a termet, és mikor felfedezte hol van James néhány pillanatra a szemébe nézett, küldött egy mosolyt a férfi felé és azután ismét minden figyelmét a gyermekekre fordította.

Jameshez odalépett egy kislány, ugyan az, akinek a szüleivel biztosítást kötött.

• Szia! Jössz segíteni? – fogta meg James kezét.

A férfi ettől kicsit zavarban érezte magát, de követte a kislányt és leguggolt mellé az asztalhoz.

• Mit segítsek? – kérdezte a kicsit.
• Nem tudom kivágni – mondta a csöppség, és a férfi kezébe nyomott egy papírt, amire valami furát rajzolt, és egy ollót.
• Ezt vágjam ki? – kérdezte tőle.
• Igen, én rajzoltam és haza akarom vinni az anyukámnak.
• Mi ez?
• Ez egy virág.

James próbálta nézni, hogy hogy is tűnik ki a rajzból egy virág, de sehogy sem látta. Esetlenül fogta a kezében az ollót és azon gondolkodott, hogy vágjon ki egy virágot, mikor ezen a papíron csak irka-firka van.

• Vágd ki nyugodtan – hallotta meg maga mellől Katie hangját.
• De ezen nincs is virág – súgta Katie fülébe.
• Nem baj, te attól még ki tudsz vágni egy virágot – súgta vissza neki Katie.
• Ok – vett nagy levegőt James és kivágott egy virágformát, amin látszottak a kislány színes ceruzával húzott vonalai, és odaadta neki.
• Köszönöm, anyukám nagyon fog örülni neki – nevetett a kislány, és James legnagyobb meglepetésére egy puszit nyomott az arcára.

James zavarba jött és Katiere nézett, hogy most mitévő legyen, de Katie csak mosolygott, és folytatta, amit eddig csinált.

James bizonytalan mozdulatokkal megsimogatta a kislány tejfölszőke haját, amire válaszul egy mosolyt is kapott.

Ekkor egy kisfiú kérte meg, hogy mutassa meg, hogyan kell olyan szélforgót csinálni, mint amilyen az asztalon van. James kézbe vette a szélforgót, megnézte hogyan is készülhetett, majd visszarakta és nekiállt, hogy egy ugyan olyat csináljon.

Úgy fél óra elteltével, több szélforgó és különböző termésből készült figura elkészítése után azon kapta magát, hogy tetszik neki, amit csinál, kellemesnek találta a gyermekek társaságát.

Egy lurkó éppen az ölében ült és azt próbálták kitalálni, hogy mit is készítsenek az előttük lévő sok-sok mindenből, mikor látta, hogy Katie feláll az asztaltól és odalép az akkor a terembe érkező középkorú, jólöltözött nőhöz. Beszélgettek, Katie próbált könnyed és vidám lenni, de James látta rajta a feszültséget.

Mikor a nő meglátta, hogy ő ott ül a gyermekek között, megváltozott szigorú tekintete és rámosolygott. James viszonozta a gesztust és állta a nő tekintetét. Sejtette, hogy az egyik adományozóról lehet szó.

Ő is felállt az asztaltól és odasétált a két nőhöz. Mikor Katie meglátta, bemutatta.

• Ő itt James Black, egy önkéntes, aki társadalmi munkában segít nekünk.

A nő arcvonásai nyájassá váltak és kezét nyújtva James felé ő is bemutatkozott.

• Sarah Cox.

A férfi megfogta a feléje nyújtott kezet és gyengéden megszorította, miközben Sarah szemeibe nézett.

• Hogy, hogy férfi létére ilyen munkát végez a szabadidejében? – kérdezte a nő Jamestől és közben egy pillanatra sem vette le a tekintetét a férfiról.
• Katie beszélt először az itt folyó munkáról, és úgy döntöttem megnézem. Aztán ezek a csöppségek magukkal ragadtak – mosolygott.
• Úgy látom, megfelelően használja fel a központ az alapítványba befolyt adományokat. Kellemes környezetet teremtettek a gyermekeknek és a felnőttek is jól érzik magukat – mondta Sarah szinte kacéran Jamesnek.
• Igen hölgyem, biztos lehet benne minden adományozó, hogy minden centet arra fordítanak az itt dolgozók, amire azt szánták.
• Nem felejtem el megemlíteni a barátaimnak.
• Köszönöm – válaszolta James.

Sarah még egyszer körbepillantott a termen és az ott vidáman játszó gyermekeken, aztán ismét Jamesre nézett.

• Örülök, hogy megismertem és a bálon mindenképp szeretném látni. Most viszont mennem kell. Viszlát! – búcsúzott el Jamestől és Katietől.
• Viszlát! – mondták szinte egyszerre.

Amint Sarah eltűnt a szemük elől Katie hálás tekintettel nézett Jamesre.

• Köszönöm!
• Mit? – kérdezte ártatlan képpel James. És milyen bálról beszélt?
• Majd elmondom, de azt köszönöm, hogy itt vagy és elvarázsoltad a személyiségeddel Saraht.
• Nem én varázsoltam el, hanem az, amit itt látott.
• Igen, téged látott itt.
• Nem erre gondoltam, hanem az egész intézményre, ahogy kinéz, ahogy a gyerekekkel bántok.
• Persze biztos az is tetszett neki, de te sokkal jobban – mosolygott Katie és ismét visszaült a gyermekek közé.

James is követte a példáját. A délelőtt hátralévő része hamar eltelt, a gyerekeket még ebéd előtt elvitték a szülei.

Katievel összepakoltak, visszarendeztek mindent a teremben és elindultak ők is haza.

A lány vidáman csacsogott szokásához híven, a délelőttöt elemezgette és elégedett volt a dolgok alakulásával.

Már csak akkor figyelt fel hol is vannak, mikor James megállt egy étterem előtt.

• Te meg hová jöttél? – nézett Jamesre meglepetten.
• Beugrunk ebédelni, mielőtt hazamegyünk, gyere.

James kiszállt az autóból, átsietett a másik oldalra és Katie előtt is kinyitotta az ajtót.

• Köszönöm – mondta neki Katie, de erre igazán nincs szükség.
• Mire, hogy kinyissam az ajtót, vagy arra, hogy ebédeljünk?
• Egyikre sem! Nem szeretek feleslegesen pénzt költeni az étteremben, hisz otthon finomabbat főzök, ja és te is, mint amit itt kapunk.
• Te nem fogsz pénzt költeni, meghívlak – mosolygott James – és szerintem az is finom lesz, amit itt főznek.
• Ok – adta meg magát Katie.

Az étterem kicsi volt, barátságos, semmi flanc és semmi extra elegancia.

Ez nem olyan hely, ahová Rebeca szívesen jönne – ötlött fel a gondolat Jamesben.

• Nagyon kellemes hangulata van ennek a helynek – szólalt meg Katie, miután leültek egy asztalhoz, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a tengerre.
• Nekem is tetszik! – mosolygott James.

Biztos volt benne, hogy Katie értékelni fogja ezt a helyet. Megebédeltek, közben beszélgettek, és természetesen a délelőtt történtek volt köztük a főtéma.

• Nem is tudtam, hogy így értesz a gyerekek nyelvén – mondta Katie.
• Én sem! – válaszolta James. Hidd el engem lepett meg a legjobban, amit csináltam.
• Kedves vagy és nyugodt, ezt megérzik a gyerekek.
• Azt gondolod, hogy kedves vagyok? – nézett Katie szemébe James.
• Igen – mondta Katie, és James látta, hogy a lány zavarba jött.
• Te is nagyon kedves nő vagy! – hallotta a saját hangját.
• Köszönöm! – mondta halkan Katie és belemerült az evésbe, rá sem pillantott Jamesre.

Ebéd után hazamentek, és Katie fáradtan ült le a nappaliban. James követte a példáját, igaz ő egy cseppet sem érezte magát fáradtnak. A lány bekapcsolta a tv-t, egy darabig váltogatta a csatornákat, majd egy természet filmnél hagyta abba.

Nem beszélgettek, csak nézték a filmet. Jamest ismét az a megnyugtató, kellemes érzés töltötte el, mint a reggelinél. Jól esett neki a lány mellett lennie.

• Ez az! – hallotta meg hírtelen Katie hangos szavait.
• Micsoda? – nézett a lányra meglepve.
• Nézd! – merevítette ki a képernyőt Katie. Ugyan olyan a szemed, mint az oroszlánoké.

James nem tudta mit akar ezzel Katie mondani, de nem kellett kérdeznie, Katie magyarázta tovább.

• Nézd, ugyan olyan homoksárga színű szemed van, mint egy oroszlánnak – nézte a tv-n lévő oroszlánt, majd egész közel hajolt Jameshez és nézte az ő szemeit.

James ebben a pillanatban egyik kezével megsimogatta Katie arcát, a másikkal pedig átölelte a derekát. Közelebb húzta magához a lányt és megcsókolta. Most már nem csak a csók édes ízét érezte, hanem érezte milyen kellemes hozzáérni Katie testéhez. Élvezte a puha meleg ajkakat, a lányból áradó kellemes illatot. Jól esett a kezei alatt érezni a lány bőrét. Ölelését még szorosabbra vonta Katie körül, aki egyik kezével beletúrt a hajába a másikkal pedig átfonta a nyakát.

Csókuk gyengéden kezdődött, de ahogy James ölelése szorosabbá vált, úgy a csókuk is egyre mohóbb és keményebb lett.

Katie néhány perc múlva elhúzódott a férfitól, és James szinte fájónak érezte a hirtelen megszakított testi kontaktust.

A lány nem szólt semmit csak felállt és felrohant az emeletre otthagyva Jamest. Ő csak nézett a lány után és nem is igazán értette, ami történt. Nem tudta miért tette, amit tett. Igaz elhatározta, hogy Katievel gyakorolni fog, de ami az előbb történt azt nem tervezte meg, mint az előző estét. Olyan érzése volt, mintha nem is ő lett volna, csak mozgatta volna valaki vagy valami a testét.

Zavarodottnak érezte magát, nem tudta hová tenni ezeket az ismeretlen érzéseket, amik az imént törtek fel benne. Csak azt tudta, hogy feldúlták és végigsöpörtek az egész testén.

Elzárta a tv-t és bement a szobájába. Leült az ágya szélére, és figyelte milyen hangok szűrődnek le Katie szobájából. Fel-alá járkálást hallott, szekrényajtó csapódásokat, fiókokat huzigált ki és be. Nem tudta mit csinálhat.

Úgy döntött felmegy hozzá és megnézi. Mikor kilépett a szobájából hallotta, hogy a fenti szoba ajtaja is csapódik.

Néhány pillanat múlva Katie egy hatalmas bőröndöt cipelve jelent meg a földszinten.

• Hová mész? – kérdezte tőle.
• El! – válaszolta a lány kurtán és idegesen.
• Hová?
• Semmi közöd hozzá! – förmedt rá Katie.

James nem szólt többet, csak nézte, ahogy idegesen felhúzza a szandált a lábára és az ajtóhoz cipelte a csomagját.

Katie megállt, visszanézett és a megszokott kedves hangján szólalt meg újra.

• Ne haragudj, de most el kell mennem! – szégyenlősen lesütötte a szemeit és kiment az ajtón, amit csendesen tett be maga után.

James csak állt ott, és nézte az ajtót, ahol a lány alakja néhány pillanattal ezelőtt eltűnt előle.

Nem tudta pontosan mennyi ideig állhatott ott, csak azt tudta, hogy a gondolatai össze-vissza csapongtak a fejében.

Szinte még mindig érezte milyen volt Katiet a karjaiban tartani, csókolni, érezni az illatát, ahogy az ujjai a hajában matattak. Nem tudja miért ment el ilyen hírtelen, hová ment, és mikor jön vissza Ettől kellemetlen érzés töltötte meg a testét.

Nem akart most a házban maradni. Beült az autójába és a világítótoronyhoz hajtott. A tengerparton sétált egészen addig, míg meg nem látta az aranyhidat a víz felszínén.

Nem értette, nem tudta mit jelenthetnek, és mikor fognak elmúlni azok az érzések, amik most a fejében a szívében és a gyomrában kavarognak.

Már sötét volt mikor visszatért és belépett az üres lakásba. Bízott benne, hogy Katie talán mégis hazajött időközben. Felkapcsolta a villanyt, felment az emeletre, bekopogott a lány szobájába, de nem kapott választ, így benyitott.

A szoba üres volt, felkattintotta a villanyt és beljebb sétált. Ácsorgott ott néhány percet, nem is igazán gondolt semmire csak nézte a lány dolgait a szobában. A nagy ágyat, a félig kihúzgált fiókokat, egy földre esett pólót, amit biztosan akkor ejtett el, mikor sebtében összecsomagolt.

Lekapcsolta a villanyt és a szobájába ment, hogy jelentést tegyen.