Tengermély érzelem (12. fejezet)

12. fejezet

Katie nélkül nehezen telt az idő James számára. Vasárnap elment a szállodába és meg akarta látogatni Suzyt, megérdeklődni, hogy ő hogy halad, talált-e valakit, akibe beleszerethet.

A portán átadtak neki egy üzentet, amiben Suzy leírta, hogy hová költözött és hagyott neki egy telefonszámot is, amin elérheti.

Felhívta és megtudta, hogy bérelt magának egy lakást, van munkája, és van egy férfi, akivel már találkozott néhányszor, de eddig a közelében sincs annak, amiért ide jött.

Hétfőn délután James ismét a nappali kanapéján ült és olvasott. Várta, hogy végre Katie hazajöjjön.

A lány későn este érkezett meg. James nem tudta milyen viselkedésre számítson a szombat éjszakai találkozásuk után.

• Szia! – lépett be a házba Katie jókedvűen és kipihenten.
• Szia! – állt fel a kanapéról. Örülök, hogy megjöttél, hogy vagy?
• Köszi jól – mosolygott Katie, miközben lehúzta a cipőjét és leült egy székre az ebédlőben. Elfáradtam! – jelentette ki.
• Hogy érezted magad, mivel töltötted az idődet? – kérdezte James és ő is az étkezőbe sétált.
• Hát amint az tudod szombaton bulizni voltam, tegnap meg ma anyával vásároltunk, sétálgattunk, beszélgettünk.

James a buli említésére feszült lett. Úgy érezte beszélnie kell arról az éjszakáról

• Kerestelek a klubban, de olyan hírtelen eltűntél.
• Csak az egyik barátomat kísértem ki, utána meg már nem volt kedvem visszamenni – rántott egyet a vállán Katie.

James mintha valami kis szomorúságot látott volna átsuhanni az arcán, de csak egy pillanat volt az egész, Katie ismét vidámnak tűnt.

• Nekem nem nagyon tetszett az a hely – folytatta a beszélgetést.
• Nekem pedig úgy tűnt jól érzed magad – mosolygott Katie, de James látta, hogy az arcvonásai és az egész teste megfeszül.

Tisztában volt vele, hogy Katie próbál könnyed és vidám lenni, de pontosan látja a testbeszédéből, hogy ez nehezére esik.

• Amit láttál, hogy Rebeca…
• Nem, ne mondj semmit – állt fel az asztaltól Katie. A te dolgod kivel, hová mész és mit csinálsz, független ember vagy – nézett James szemébe keményen. Nekem nem tartozol magyarázattal.

A mondata befejezése után megfordult, megfogta a csomagjait, és felment a szobájába. James csak a következő reggel látta ismét.

Ugyan olyan kedvesen és elbűvölően viselkedett, mint mindig. Együtt kávéztak, reggeliztek, mosogattak, ahogy szoktak.

Délután mire James hazament Katie már otthon volt, az étkezőben ült és a hűtőmágneseivel volt elfoglalva. Leült a szemben lévő székre, nem sokat beszéltek, csak nézte, hogy lesznek a gyurmatömbökből csinos kis figurák. Egy idő után Katie a kezébe adott egy darab gyurmát és bíztatta, hogy ő is próbálja meg.

James még soha életében nem csinált ilyesmit, első próbálkozásra nem is igazán sikerült, de egy óra múlva már egész takaros kis méhecskét varázsolt.

• Nagyon helyes lett! – forgatta a kezében Katie. Kisütöm ezt is – mosolygott és belepakolt mindent egy tepsibe majd berakta a sütőbe.

Ezután visszament az asztalhoz, és elkezdte összeszedni a széthagyott dolgokat. James segített neki, és az utolsó gyurmadarabért egyszerre nyúltak. Összeért a kezük, és Katie úgy rántotta el az övét, mintha áramütés érte volna. Jamest ez nagyon meglepte, nem hitte, hogy így fog egy újabb érintésre reagálni.

Megkerülte az asztalt és közvetlenül a lány mellett állt meg, aki feszülten nézte mit csinál. Megfogta Katie kezét és a szájához emelte. A lány csak nézett rá, aztán mikor az ajaki a bőréhez értek hátralépett, kezét kihúzta Jameséből.

• Ne csinálj ilyet többé! – mondta mérgesen.
• De… - akart mondani valamit, de nem tudta folytatni.

Katie elfordult tőle és belenézett a sütőbe. Mire megfordult ismét vidámságot és nyugodtságot akart az arcára varázsolni, de Jamest nem csaphatta be, aki ismét a lányhoz lépett.

• Ne – hátrált Katie. Nem akarok tőled semmit, ha neked ez így nem jó, költözz el!

James gyomra erre a szóra összerándult, mellkasában fájdalmat érzett.

• Nem akarok elköltözni.
• Akkor ne gyere többé a közelembe! – mondta nyomatékkal a hangjában a lány.
• Rendben – hallotta a saját hangját James.

Még néhány pillanatig nem mozdult, csak nézte Katiet, aztán visszament a szobájába. Becsukta maga mögött az ajtót, odasétált az ablakhoz és próbálta kitalálni, hogyan tovább.

Tudta, hogy érez Katie iránt valamit. Nem tudta, hogy ez-e a szerelem, de a gondolat, hogy nem láthatja nap mint nap gyötrő, fizikai fájdalmat okozott neki.

Már több mint egy órája állt az ablaknál és bámult kifelé. Nem is gondolkodott igazán, csak a benne kavargó érzéseket próbálta lecsillapítani.

Elővette a tabletjét és jelentést tett.

Sent Eight Land jelentkezem! A ma délutánt Katievel töltöttem, kellemes volt, de azt hiszem többé nem foghatom meg a kezét és nem csókolhatom meg. Talán tovább kéne állnom, és új alanyt keresni a feladathoz. De nem tudnék innen elmenni! 2013. szeptember 20. Hétfő Kijelentkezés!

James ezen az estén már nem ment ki a konyhába csak feküdt az ágyán és hallgatta, hogy járkál Katie a lakásban.

A következő hetekben nem sokat találkoztak, és ha mégis akkor is csak a legfontosabbakat szólták egymáshoz, a feszültséget szinte tapintani lehetett kettőjük között.

James rendszeresen találkozott Erickel, edzőterembe jártak, sokat beszélgettek. Természetesen Eric hevesen érdeklődött, hogy alakulnak a dolgai Rebecáva. Mikor megtudta, hogy James nem akar többé találkozni vele nem akart hinni a fülének.

• Te megőrültél?
• Nem – válaszolta James.
• Egy ilyen nőt kihagyni?
• Milyen nő Rebeca szerinted?
• Egy bombanő!
• Bombanő? – nézett James értetlenül, nem értette mit akar ezzel Eric mondani.
• Igen, tökéletes. Azok a lábak, azok a mellek! Öregem hogy hagyhattad ezt ki?!
• Először én is majdnem tökéletesnek láttam, de minél többször találkoztam vele, annál tökéletlenebb lett a szememben.
• Nekem kellett volna randiznom vele – csóválta a fejét Eric.
• Jobb hogy nem tetted – mondta James, és valóban így is érezte. Eric hasonló természetű, mint Katie és tudta, hogy neki sem lett volna elég az, amit Rebeca nyújtani tud, hisz a szépségén kívül nincs semmije.

Egy este Eric azzal ment be hozzájuk, hogy grillezzenek hétvégén négyesben az udvaron, megismerkedett egy lánnyal és elhozza.

• Nem érek rá! – vágta rá azonnal Katie.
• Mit csinálsz? – nézett rá Eric.
• Anyáék megyek.
• Ők elutaznak a hétvégén, úgyhogy ráérsz – vigyorgott Eric.
• Lehet Jamesnek nem felel meg az időpont – nézett szúrósan Katie Jamesre.
• De ráérek! – válaszolta nyugodt hangon James és állta a lány tekintetét.
• Akkor rendben! Szombaton háromkor itt vagyunk, pácoljátok be a húst időben. Ja és Tifanynak hívják, de rohanok is, mert már vár! James kikísérsz? – kérdezte Eric.

James nem szólt semmit csak Eric után indult.

• Szóval ezért nem kellett Rebeca? – fordult Jameshez, mikor már az udvaron voltak.
• Miről beszélsz? – kérdezte James Ericet.
• Előre figyelmeztettelek, hogy ne szeress bele Katiebe!
• Honnan veszed, hogy beleszerettem?
• Azt hiszed, nem veszem észre? Csak rátok kell nézni! Kézzel tapintható köztetek a feszültség. Kerülitek egymás tekintetét, de ha úgy gondoljátok, hogy a másik nem látja, majd felfaljátok egymást a szemeitekkel.

Jamest ez a mondat elgondolkodtatta. Nem igazán értette mit akart azzal mondani, hogy felfaljátok egymást a szemeitekkel, de a lényeget végül is értette, hogy Eric azt hiszi szerelmesek egymásba.

• Vigyázz mit csinálsz James! Katie a testvérem és nagyon szeretem, nem akarom, hogy megbántsd, mint Thomas. Kedves lány megérdemli, hogy valóban szeressék.
• Igen, valóban nagyon kedves lány – mondta James, mert látta, hogy Eric válaszra vár.
• Ok, akkor szombaton jövünk! – fogott vele kezet, majd beült az autójába és elhajtott.

James nem mozdult, csak Eric szavait próbálta feldolgozni. „Előre figyelmeztettelek, hogy ne szeress bele Kateibe!” – csengett a fülében a mondat. Ezek szerint beleszeretett, és ez látszik rajta? Az ideje fogyott, már alig több mint négy hónapja maradt, hogy összegyűjtse a kellő információt, de most még tudatlanabbnak érezte magát, mint amikor idekerült.

Lassan visszasétált a házba, bezárta az ajtót, de nem ment beljebb, csak nézte a lányt, ahogy ül a nappaliban és a laptopján olvas valamit, és ebben a pillanatban annyira szépnek látta. Szeretett volna odamenni, átölelni őt, de nem tehette.

Kis idő múlva Katie felemelte a fejét és ránézett, de ő ekkor gyorsan elkapta a tekintetét és a konyhába ment, hogy felkészítsen egy teát.

Míg ott állt és várta, hogy felforrjon a víz átgondolta az előbbi jelenetet. Ez lenne az, amiről Eric beszélt – töprengett.

Mikor a tea elkészült, két csészével öntött ki, majd a nappaliba ment és az egyiket Katienek nyújtotta.

• Köszönöm! – vette el a lány, és mosolyogva egy pillanatra James szemébe nézett.

Ebben a rövid pillanatban James ismét a régi, a szemeivel és az egész testével mosolygó Katiet látta, aki annyira hiányzott neki.

• Mit olvasol? – kérdezte tőle?
• Csak a híreket böngészem!
• Találtál valami érdekeset?
• Valaki megint UFO-t látott.
• Tessék? – kapta fel a fejét James.
• Itt azt írják, hogy valaki egy ufót látott még szeptember elején a tengerbe merülni. Van itt egy kép is, de szerintem ezen nem lehet látni semmit.

James elvette Katietől a gépet és megnézte. Bizony tökéletesen látszott rajta a járművük, amin érkeztek, de ezt az emberi szem nem nagyon veszi észre, csak ha tudja, hogy mit keressen. Aki fényképezte, az nagyon jól látta, amit látott – gondolta magában James.

• Te hiszel az ufókban?
• Nem is tudom! – gondolkodott el a lány. Nem tartom lehetetlennek, hogy élnek máshol is valamilyen élőlények.
• Szerinted hogy néznek ki?
• Biztos, hogy nem úgy, ahogy mi. Azt gondolom, ahogy a földön nincs két egyforma ember, ugyan úgy a világegyetemben sincs két egyforma civilizáció.
• De, akkora különbség sincs, mint azt az emberek gondolják.
• Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy aki ismeri a fizika törvényeit az tudja, hogy ufók nem léteznek.
• Szerinted igaza van?
• Lehet! – vette vissza a laptopját Katie és folytatta az olvasgatást.

James nem mozdult, csak ült a teáját kortyolgatva és élvezte a csendet, Katie közelségét, és figyelte a lány minden rezdülését. Mikor Katie kiitta a teáját James elvette tőle a csészét direkt olyan mozdulattal, hogy összeérjenek az ujjaik.

Ez a picike érintés is elég volt neki ahhoz, hogy ismét „látomásai” legyenek. Most már tudja, hogy ezt fantáziának hívják, ami tulajdonképpen nem más, mint bizonyos helyzetek, történetek, lelki állapotok továbbgondolása, amolyan szabályok nélküli „mi lenne, ha” játék.

És James most továbbgondolta, mi lenne, ha most egyszerűen odafordulna Katiehez, kivenné a kezéből a gépet, aztán megához ölelné, simogatná ahol csak érné, megcsókolná, nem csak a száját. Ajkaival felszántaná az egész arcát, homlokát és közben egyre szorosabban húzná magához. Levenné róla azt a pólót, ami most is olyan sokat hagy szabadon a finom bőréből. Meglátná, hogyan is néz ki valójában abban a melltartóban, aminek most is látja a pántját.

James gondolatai szárnyaltak, amitől az ölében érzett furcsa érzés rángatta ki. Egyszer már érezte ezt, amikor Katie fehérneműit hajtogatta és elképzelte, hogy állhat a lányon. Ezek szerint ezt az érzést a hasonló fantázia váltja ki – elemezte James a tényeket.

Rezzenéstelenül nézte Katiet, aki észrevette és kérdőn nézett vissza rá, majd néhány pillanat múlva meg is szólalt.

• Mi a baj?
• Nincs semmi – válaszolta James és felállt a lány mellől és bement a szobájába.

Az a furcsa érzés még mindig a lábai között volt, amiről nem tudta volna megmondani, hogy kellemes, vagy kellemetlen érzés. Úgy érezte valamit tennie kellene, hogy ez a dolog elmúljon.

Elkezdett kutakodni az agyában a tanultak között és néhány perc múlva már biztosan tudta, hogy amit érez, az a bizsergés, az bizony szexuális vágy. A vágy hogy együtt lehessen Katievel. Nem igazán értette, hogy képes erre, hisz nem is tudja milyen a szex, csak elméletben, de mégis vágyik rá.

Órákig feküdt az ágyán mozdulatlanul, és próbált rájönni mit is jelentenek azok a dolgok, amiket érez, mióta Kaitet megismerte.

Már besötétedett, mikor kopogtatást hallott a szobája ajtaján. Megdobbant a szíve, tudta, hogy csak Katie lehet az.

• Gyere! – mondta miközben felült.
• Bocsi, csak meg akartam kérdezni, hogy jól vagy e? – lépett be Katie a sötét szobába.
• Igen jól vagyok!
• Rendben, akkor nem is zavarlak – fordult volna meg a lány.
• Ne menj el! – állt fel James és ment oda hozzá. Miért vagy olyan elutasító velem?
• Mire gondolsz? – emelte fel a fejét Katie.
• Tudom, hogy megbántottalak mikor Rebecával elmentem abba a klubba, de hidd el volt rá okom, hogy azt tegyem, amit tettem.
• El tudom képzelni milyen okod volt rá – mondta gúnyos hangon Katie.
• Nem az történt, amire gondolsz.
• Akkor mondd el mi történt!
• Nem tehetem – mondta halkan James és még egy lépést tett Katie felé.
• Akkor ne tedd! – indult kifelé, de James elé állt.
• Katie! Ne hagyj most itt! Kérlek! – súgta James.
• Csak egy okot mondj, miért ne menjek el?
• Mert….

Képtelen volt beszélni, nem találta a szavakat. Nem tudta kifejezni azt a sok ismeretlen érzést, ami kavargott benne. Csak megsimogatta az arcát, majd hüvelykujjával végigsimította az ajkait is. Katie nem tiltakozott, így óvatosan lehajolt hozzá és nagyon gyengéden megcsókolta. A lány ajkai feszesek maradtak, de James nem adta fel, és néhány másodperc múlva Kati már készségesen viszonozta a csókot.

James csók közben átölelte a derekát, először gyengéden, majd egyre szorosabban húzta magához. Simogatta, a hátát, nyakát és egy számára is meglepő mozdulattal a lány fenekét is.

Kati erre a mozdulatára bontakozott ki az öleléséből és kérdőn nézett a férfira.

• Ennyi?

James nem válaszolt.

• Ez nem elég! – fordult meg Katie és kiment a szobából.

Ő csak állt mozdulatlanul még mindig a csók hatása alatt állt. Hiányérzete támadt, amiért Katie otthagyta őt.

A következő napokban minden maradt olyan, mint azelőtt volt, nem sokat találkoztak és annál is keveset beszélgettek.

Szombaton reggel James korán kelt, bepácolta a húst, amit az előző nap vásárolt a grillezéshez. Közben feszülten tekingetett a lépcső felé, minden pillanatban arra számítva, hogy végre megláthatja Katiet.

Ő már több mint egy órája volt a konyhában, mire Katie is lement hozzá. Reggelivel és kávéval várta.

Együtt megreggeliztek és arról beszélgettek, hogy vajon milyen lehet Tiffany, illik-e Erichez.

• Szerelmesek egymásba? – kérdezte James.
• Nem tudom, de az biztos, hogy Ericnek nagyon tetszik, különben nem akarná bemutatni nekem.
• Azt mondta először a karrier.
• Ó igen! Nem akkor leszünk szerelmesek, amikor akarunk!
• Mikor leszünk szerelmesek?
• Akkor, amikor megtaláljuk a megfelelő embert.

Jamest ez a mondat elgondolkodtatta. Lehet azért jártak eddig sikertelenül a küldöttek, mert nem találták meg azt, akibe beleszerethetnének, úgy mint ő Katiebe!

Erre a gondolatra mozdulatlanná vált a teste. Igen, ennyire egyszerű, ez a sok érzelem, ami feldúlja nap mint nap, a szívdobogások, a bizsergő érzés a gyomrában, az izgalom és a feszültség amit Katie közelében érez, a hiányérzet ha nem láthatja, a fantázia arról, hogy hozzáér, a szexuális vágy ami rátör. Ez jelenti a szerelmet!

Szája mosolyra húzódott és boldogan állt fel az asztaltól. Katie nem értette a hirtelen jött jókedvét és kérdőn nézett rá.

• Mi az, valami vicceset mondtam?
• Nem, dehogyis. Te csak az igazat mondtad – vált James arcán a mosoly vigyorrá.
• Ok – nézett kikerekedett szemekkel rá Katie, majd ő is felállt az asztaltól és közösen elmosogattak.

Az időt Ericék érkezéséig fűnyírással, a grillező és minden egyéb előkészítésével töltötték. James jókedve kitartott egész napra, folyton csak mosolygott és úgy érezte, hogy a gravitáció kisebb lett a földön és inkább csak lebeg, mint teljes súlyával áll a földön.

Eric és Tiffany pontosan érkeztek. A kölcsönös bemutatkozás után a fiúk elkezdték a húst sütögetni, a lányok pedig a konyhában tevékenykedtek és közben Katie próbálta megismerni Tiffanyt és azt is igyekezett kideríteni mit érezhet a testvére iránt.

Néhány órával később előkerült egy társasjáték is, igazán jól érezték magukat. Már majdnem kilenc óra volt mikor elmentek.

James nekikezdett összepakolni.

• Hagyd! – szólt Katie. Majd holnap megcsináljuk, már késő van.
• Megcsinálom, egy-kettőre kész lesz.
• Nem, inkább gyere ide.

James meglepődött azon, hogy Katie ezt kéri tőle, de természetesen nagyon örült neki és azonnal a nappaliban termett és leült a lány mellé a kanapéra.

• Mit gondolsz Tiffről? – kérdezte tőle
• Nagyon kedvesnek tűnt.
• Ugye neked is? – örvendezett Katie. Aranyos, kedves és szerintem szereti Ericet. Te mit gondolsz?
• Azt gondolom, hogy Eric is szereti Tiffanyt, akárcsak én téged!