Tengermély érzelem (14. fejezt)

14. fejezet

Ezen az estén már ki sem mozdultak a szobából, sőt még az ágyból sem. Együtt is aludtak, és James egy pillanatra sem engedte el Katiet. Élvezte, hogy szorosan mellette lehet, érintheti, csókolhatja, simogathatja, amikor csak akarja.

• Szia Tündérem! – köszöntötte, mikor kinyitotta a lány szemeit.

Katienek ez a megszólítása olyan természetes volt számára, mint a levegővétel. Nem tervezte el előre, és nem lepődött meg azon, hogy így szólította.

• Szia! – hallotta Katie fáradt hangját. Korán ébredtél, nem vagy álmos?
• Nem vagyok képes aludni, mikor itt lehetek veled.

Kathie csak egy édes mosolyt küldött válaszul, ami elég volt ahhoz, hogy James ismét érezze azt a kellemes bizsergést az ágyékában, és most már tökéletesen tisztában volt azzal, hogyan csillapíthatja vágyát.

Úgy érezte soha nem fog betelni ezzel az érzéssel. Nem tudta elképzelni, hogy fog majd Katie nélkül élni, de most gyorsan elűzte magától ezeket a rossz gondolatokat, csak a lányra koncentrált.

Már tíz óra is elmúlt, mire lementek a földszintre, hogy egyenek valamit.

• A lábam – jutott eszébe Katienek és erősen szemügyre vette a bokáját. Ezen semmi nem látszik, pedig meg voltam róla győződve, hogy eltört. Ügyesen helyre tetted! – szaladt oda a pultnál álló Jameshez és a karjaiba ugorva csókot nyomott a szájára, ami kezdett elmélyülni, de ebben a pillanatban Katie elszakadt tőle. - Nem, ha most nem hagyjuk abba, még most sem fogunk reggelizni és le is kellene már zuhanyoznunk – mosolygott és visszaült az ebédlőasztalhoz.

Mikor James bement zuhanyozni akkor jutott csak eszébe, hogy tegnap nem tett jelentést. Nem tett eleget a kötelességének! De tovább gondolta a dolgot és arra a következtetésre jutott, hogy igen is eleget tett a kötelességének. Mindent tud a szerelemről, a testi kapcsolatról, teljesítette a küldetését, elérte a célt, amiért ide jött, akár vissza is mehetne.

Visszamenni? Nem, nem akarok soha többé visszamenni! – tépelődött magában. Hogy fog élni az Albedon egyedül, mikor ő már tudja milyen az, szeretni valakit. Hogy hagyja itt Katiet, csak úgy szó nélkül? Nem okozhat ekkora csalódást annak a nőnek, akit ennyire szeret.

Gondterhelten és szomorúan jött ki a zuhany alól, de tudta ezt nem szabad kimutatnia Katie előtt. Még van ideje, majd kitalál valamit.

Az idő gyorsan szaladt, most már Katievel nem csak a délutánokat, hanem az éjszakákat is együtt töltötték rendszerint az emeleten a lány szobájában aludtak. Természetesen nem csak aludtak, hanem rengeteget szeretkeztek is, egyszerűen nem tudtak egymással betelni.

Szombat délután a bálra készülődtek. Katie még pénteken vett magának egy lélegzetelállító ruhát. Mikor Katie a próbafülkében felpróbálta legszívesebben azonnal letépte volna róla.

Most is mikor meglátta benne alig tudta csillapítani a feltörő vágyát.

Ő is elegánsan felöltözött és a Katie kérésére nem tett fel nyakkendőt. Egy hosszú csókot váltottak mielőtt elindultak és James a lány fülébe súgta.

• Alig várom, hogy hazaérjünk, és levehessem rólad ezt a gyönyörű ruhát és láthassam a még gyönyörűbb testedet.

Katie egy pillanatra olyan szorosan bújt Jameshez amennyire csak bírt, de aztán ellépett tőle és elindult kifelé.

• Gyere! – szólt vissza a még mindig mozdulatlanul álló Jamesnek. Ha nem indulunk el most, akkor már nem is fogunk, és nem tehetem meg, hogy ne menjek, te pedig végképp nem maradhatsz itthon.

James elindult Katie után és tizenöt perc múlva már a bálterembe sétáltak be kéz a kézben. A teremben rengetegen voltak, ücsörögtek az asztalok mellett és várták, hogy a beszéddel megkezdődjön az este.

A nyitóbeszédet a gyermekközpont igazgatója tartotta, aztán vacsora következett, ahol James Katievel és két kolleganőjével ült egy asztalnál. A vacsora alatt James nem sokat beszélt, inkább figyelte az asztaltársaságát. A lányok jókedvűen beszélgettek, megnézték kin milyen ruha van, ki kivel jött.

A vacsora után megszólalt a zene és elkezdődött a tánc.

• Táncolunk? – kérdezte Katie Jamestől.

James első gondolata az volt, hogy még soha életében nem táncolt, de semmi kép nem mondott volna nemet Kateinek. Felállt, a kezét nyújtatta a lánynak, aki ezért ragyogó mosollyal jutalmazta, majd megfogta a kezét és a táncparkettre vonultak.

A tánc is tökéletesen ment Jamesnek, élvezték a kellemes zenét, és az arra való ringatózást. Éppen vissza akartak menni az asztalhoz, mikor Sarah szólította meg őket.

• Hát eljött a mi lelkes önkéntesünk! – mosolygott úgy Jamesre, mintha Katie ott sem lett volna.
• Jó estét Asszonyom! – mondta James.
• Katie, remélem elengedi velem egy táncra a lakótárást! – hangsúlyozta ki a lakótárs szólt Sarah.

Katie nem szólt semmit, csak bólintott és visszaült az asztalhoz, James pedig ismét a táncparketten találta magát.

Sarah beszélt és nevetett, de James ismét nehezen találta a szavakat, és nem is volt kedve Sarahval táncolni és társalogni, sokkal inkább Katie mellé vágyakozott.

A zene abbamaradt, James megköszönte a táncot és indult vissza az asztalához, mikor valaki megkocogtatta a vállát.

• Szia James! – hallotta Rebeca éles hangját. Eltűntél! Mi történt? Még egy telefont sem érdemeltem meg?
• Szia! Sajnálom, telefonálnom kellett volna. Nagyon elfoglalt voltam.

Ebben a pillanatban Katie megjelent James mellett és megfogta a kezét.

• Bemutatsz? – kérdezte Jamestől negédesen Katie.
• Rebeca ő itt Katie – mutatta be James.
• Remélem Katie nem gond, ha táncolunk egyet. – mondta Rebeca kivillantva hófehér fogsorát.
• Dehogyis, menjetek csak – mosolygott Katie, de James látta, hogy ez Katie műmosolya, a szemei szigorúak maradtak, ahogy Rebecára nézett.
• Látod James, azóta is hordom a karkötőt, amit tőled kaptam – monda olyan hangosan Jamesnek Reveca, hogy Katie is tökéletesen hallhassa, és megemelte a kezét, hogy láthatóvá is váljon mindenki számára az ékszer.
• Szóval miatta nem kerestél? – kérdezet Rebeca Jamest, mikor már a parketten voltak.
• Nem – válaszolta James, de aztán egy pillanat alatt rájött, hogy de. Katie miatt nem tetszett már neki Rebeca, és kijavította magát. De!
• Mi tetszik neked ezen a hétköznapi lányon? Nem szép, nem is kifejezetten csinos, mivel foglalkozik?
• Tanítónő.
• Ó, gondolhattam volna – kacagott gúnyosan Rebeca. Nézz rám, láthatod mit veszítettél – és karjait szorosabbra fonta James nyakán és szinte kéjesen ringatta a csípőjét, és nekiszorította Jamesének.

James kényelmetlenül érezte magát ezektől a szavaktól, és mozdulatoktól, de nem akart durva lenni Rebecával, így finoman próbálta lefejteni a lány kezeit, és kissé távolabb húzódni tőle, de nem igazán járt sikerrel. Arra gondolt, azonnal vége az éppen játszott dalnak, és utána végleg megszabadul Rebecától.

• Nos? Nem mondasz semmit? – kérdezte Rebeca nyájasan.
• De mondok! – válaszolta James, most már mérgesen. Katie a legszebb, legcsinosabb nő, akit a földön láttam.

Rebeca szemei kikerekedtek, még a lélegzete is elakadt, kezei lazábbá váltak James nyaka körül, és a testét sem préselte már úgy a férfihoz.

Ebben a pillanatban a zene is abbamaradt, és James lerázta magáról a lány kezeit és csak ennyit mondott neki.

• Szeretem őt, úgy ahogy téged sosem tudtalak volna! – és otthagyta a még mindig mozdulatlan Rebecát.

Visszament az asztalához, de meglepetésére senki nem volt az asztalnál, Katie sem. Szétnézett a teremben, de nem találta. Kiment az udvarra, de ott sem volt, így megkereste a kolleganőit akikkel egy asztalnál vacsoráztak, és tőlük tudta meg, hogy Katie elment.

Nem akart hinni a fülének. Mi az, hogy elment, miért és hová, de erre nem kapott választ. Próbálta hívni a mobilját, de ki volt kapcsolva.

Beült az autóba és végig figyelte a járdát az út mellett hazafelé, hátha meglátja, de sehol nem volt. Remélte talán már valahogy hazajutott, de otthon sem találta. Nagyon ideges volt, úgy érezte felrobban. Mégis hová lett, miért ment el, csak nem valami baja esett? – cikáztak a gondolatok össze-vissza a fejében.

Ismét autóba ült, és bejárta az egész környéket, hátha megtalálja valahol, de nem járt sikerrel. Visszament a házba, abban bízva, hogy ott találja, de még most sem ért haza.

Leült a székre és lázasan gondolkodott mi tévő legyen. Eszébe jutotta, hogy felhívja Ericet.

• Szia! Katie eltűnt! – mondta gyors, pattogós szavakkal. Segítened kell megtalálni.
• Nyugi, nyugi – hallotta a vonal túlsó végéről Eric hangját, és nem értette mi van vele. Eltűnt Katie, ő meg nyugtatgatja. Katie itt van – fejezte be a mondatát Eric.

James úgy érezte hatalmas kő esik le szívéről. Eddig azt hitte ez a mondat is csak egy szófordulat az embereknél, de most valóban ezt érezte.

• Miért ment oda? Érte megyek – mondta rögtön.
• Ne, jobb, ha most nem jössz!
• Miért?
• Azt neked kell tudnod.
• Nekem? – hökkent meg, és semmit nem értett.
• Figyelj, hagyd most Katiet, majd ha úgy érzi, hazamegy.
• Eric, add ide légy szíves, beszélni szeretnék vele.
• De ő nem veled!
• Miért?
• Talán Rebeca meg tudná adni a választ! – hallotta Eric erőteljes szavait.
• Eric miről beszélsz?
• Figyelj, a lényeg hogy jó helyen van, majd megy – és a vonal túlsó végéről már csak a búgást hallott.

Úgy érezte a feje zúg, nem tudott gondolkodni, nem tudta feldolgozni a kapott információkat.

A telefonja még mindig a kezében volt, és ő csak nézte réveteg tekintettel. Majd felállt, és járkálni kezdett az ebédlő és a nappali között fel és alá. Próbálta sorra venni mi is történt.

Vacsoráztunk, táncoltunk, jól éreztük magunkat, aztán jött Sarah, majd Rebeca. Bemutattam neki Katiet és visszamentem Rebecával táncolni, aki elég feltűnően megmutatta a karláncot, amit tőlem kapott, és tánc közben pedig meglehetősen szorosan simult hozzám – elemezte a történteket, és közben próbálta Kaite szemével látni magát.

• Persze! – ült le a kanapéra, miközben ezt a szót hangosan is kimondta.

Katie egyszer már látta a klubban Rebecát, amint a nyakamba ugrik és megcsókol, most azt láthatta, hogy hogyan táncol velem, és még a tőlem kapott ajándékot is. Nem csoda, hogy otthagyott és látni sem akar! – ismerte fel szomorúan a helyzetet.

Biztos volt benne, hogy ugyan azt gondolja róla, amit Thomasról gondolt, mikor hazajött tőle.

Nem bírt tovább a házban maradni, mindenképp beszélnie kellett Katievel, de az egyetlen problémát az jelentette, hogy nem tudta hol lakik Eric. Azt sejtette, hogy hiába fogja felhívni, nem fogja választ kapni a kérdésére sem Erictől, sem Katietől. Ezért az egész lakást felkutatta, hátha talál valami papírt, valami dokumentumot, amin megtalálja a címét, de semmire sem bukkant rá.

Leült Katie ágyára és lázasan járt az agya, honnan is tudhatná meg azt a címet, mikor beugrott neki, hogy a grillpartin Eric barátnőjével Tiffanyval számot cseréltek. Gyorsan tárcsázta a számot és idegesen várta, hogy a lány beleszóljon.

• Tessék? – hallott egy álmos hangot.
• Szia! Bocsánat a késői zavarásért, csak szükségem lenne Eric címére.
• Ok, de miért nem kérdezed meg tőle, vagy Katietől?
• Egy kis meglepetésre készülök – füllentette, igaz mikor jobban belegondolt rájött, hogy nem is füllentés, hisz biztosan meg fognak mindketten lepődni, ha megjelenik.

Tiffany megadta a címet, ő megköszönte és azonnal indult is. Nagy sebességgel száguldott, nem törődött vele, hogy milyen szabályokat szeg meg ezzel. Csupán néhány percébe került a megadott címig eljutnia. Izgatottan szállt ki az autóból és csengetett be Erichez.

Kis idő múlva mozgolódást hallott, majd fordult a kulcs a zárban és Eric állt előtte egy pólóban és egy boxeralsóban. Meglepetten nézett Jamesre.

• Te?
• Muszáj beszélnem vele.
• Ok! – mosolygott most már Eric.
• Hol van? – lépett beljebb James.
• A folyosó végén lévő szobában.

Súlyos, sietős léptekkel haladt a szoba felé, ahová halk kopogás után azonnal belépett.

Katie ült az ágyon laptop volt az ölében, amit azonnal félretett, ahogy meglátta Jamest és felállt.

• Te meg hogy kerülsz ide? – kérdezte Jamestől, aki nem tudta eldönteni, hogy Katie ideges, vagy szomorú, vagy mindkettő.
• Beszélnünk kell! – mondta határozottan, ellentmondást nem tűrően.

Nem hagyhatja, hogy egy félreértés miatt egy perccel is kevesebbet legyen Katievel, hisz már így is vészesen fogyóban van az ideje.

• Miért hagytál ott? – kérdezte a lányt és egészen közel lépett hozzá.
• Nem akartam tovább nézni, hogy táncoltok összesimulva a karkötővel a kezén, amit tőled kapott. Nem akarok úgy járni, mint Thomassal. Rebeca nagyon szép nő, sokkal szebb, mint én vagyok nem is értem eddig is mit akartál tőlem.
• Ne beszélj már butaságokat. Én nem vagyok Thomas, soha nem bántanálak meg. Ha maradtál volna még egy fél percet láthattad volna, hogy utasítottam el a próbálkozását. Azt is a tudomására hoztam, hogy nagyon szeretlek téged! Nagyon! – lépett még közelebb Katihez.

Már összeért a testük, és James lehajolt megcsókolta Katie homlokát, orrahegyét és meg akarta csókolni, de Katie elfordult. James mutatóujját gyengéden a lány arcához érintette, és arra kényszerítette, hogy fordítsa vissza a fejét, amit Katie szép lassan meg is tett. Most már tényleg megcsókolta, gyengéden, érzékien és közben magához ölelte. Érezni akarta a lányt, érezni, hogy az övé, hogy szeretheti, hogy érintheti.

Mikor csókuk abbamaradt Katie fülébe súgta.

• Gyere, menjünk haza!

Kézen fogta és kimentek a szobából, keresztül a folyosón és az étkezőn ahol Eric ücsörgött.

• Kösz hogy vendégül láttad Katiet, de már késő van, hazajön velem! – nézett cinkosan Ericre.
• Ok! Örülök neki!

Katie odalépet Erichez megölelte és egy puszit nyomott az arcára.

• Köszi! – mondta neki és Jamessel kimentek.

Az autóban ültek és most normális tempóban haladtak. Kattie illata ismét belengte az egész autó belsejét, és James ezt imádta. Megint feltörtek benne a kellemetlen gondolatok, hogy rövidesen el kell mennie, és ezt sem élheti át többé. Próbálta elhesegetni magától ezeket a nyugtalanító gondolatokat, de ez az idő előre haladtával egyre nehezebben ment neki.

Az autóban nem beszélgettek, csak fogták egymás kezét. James egy pillanatra sem akarta elengedni Katiet, még sebességet is „együtt” váltottak.

A házba érve azonnal a karjaiba vonta Katiet és ölelte csókolta, ahol csak érte. Néhány perc múlva már az ágyban voltak, az ő szobájában, még azzal sem akarta tölteni az időt, hogy az emeletre menjenek.

Hosszan, érzékien, gyengéden szerelmeskedtek. Nem kapkodott el semmit, igyekezett kiélvezni minden pillanatot és elraktározni magában, hogy emlékezzen a hátralévő életében minden egyes másodpercre.

Már egy ideje feküdtek egymás mellett csendesen, mikor Katie megszólalt.

• Majd meg őrültem, mikor ma este láttalak Rebecával. Annyira szép nő! Magas, karcsú, pont hozzád való!

James még jobban magához szorította Katit.

• Soha nem tudnék iránta szerelmet érezni. Számomra te vagy a tökéletes nő! Gyönyörű vagy, csinos, okos, kedves és imádlak! Ha téged nem ismerlek meg soha életemben nem tudtam volna szerelmes lenni.
• Dehogyis nem! – támaszkodott a könyökére Katie és így nézett James szemébe.
• Biztosan sok nő beleszeretett volna a szép homoksárga szemeidbe, és előbb utóbb az egyiket te is viszont szeretted volna.
• De nekem nincs utóbb, csak előbb – szaladt ki a száján.
• Ezt meg hogy érted? – nézett rá kérdőn Katie.
• Semmi, csak … - gondolkodott el mit is mondhatna, hisz az igazat nem árulhatja el. Csak vágytam erre az érzésre, és szerencsére rádtaláltam! – ölelte ismét magához Katiet.

Ez a válasz kielégítette Katiet, nem kérdezősködött többet. Összebújva aludtak el és másnap későn ébredtek, aztán az egész napot együtt töltötték. A következő hetek is hasonlóan teltek, mint az eddigi együtt töltött időszakuk. Mindig együtt voltak, ha csak tehették. James reggel elvitte Katiet dolgozni, és mindig elé is ment. Valóban kihasznált minden pillanatot, hogy Katievel legyen.

Egy reggel arra ébredt, hogy fura hangokat hall a fürdőszobából. Mikor benézett Katie a wc fölött görnyedt. Ijedten lépett oda hozzá.

• Mi a baj Tündérem? – kérdezte a már megszokott becenevén Katiet.
• Semmi! – mondta halálsápadtan Katie. Biztos sokat ettem az este és megfeküdte a gyomromat.
• Orvoshoz kell menned! – igaz én is adhatok orvosságot, gondolta aztán magában.
• Nem, nem, nem! – tiltakozott hevesen Katie. Már jobban vagyok – támolygott a mosdókagylóhoz és fogat mosott.
• Hát nem úgy nézel ki! Legalább ma ne menj dolgozni, én is itthon maradok veled.
• Tényleg jobban vagyok! Mennem kell!
• Kérlek! Maradjunk ma itthon együtt! – nézett kérlelőn a lányra.

Katie megsimogatta az arcát.

• Rendben! – mosolygott még mindig nagyon sápadtan.
• Gyere, feküdj vissza mellém! – és az ölébe kapta, úgy vitte vissza az ágyba.

Katie valóban jobban lett, de többször megszédült a nap folyamán, ami a következő napokban is előfordult és a hányás is.

James komolyan aggódott érte, de Katie nyugtatta, hogy jól van, csak valami fertőzést kapott el a gyerekektől.

Karácsonyra készülődtek, díszeket, fenyőfát, ajándékokat vásároltak. James nagyon élvezte az előkészületeket, nagyon tetszett neki a díszvilágításba öltözött város. Ő is feltette az égősorokat a házukra, amit Katievel minden este megnéztek.

Egy délután a nappaliban üldögéltek egymáshoz bújva és beszélgettek.

• A karácsonyt a szüleimnél töltjük. Szeretnélek bemutatni nekik!
• Szívesen megismerem őket! – mondta James boldogan, de ahogy hangosan is kiejtette a szavakat már nem is volt jó ötlet.

Alig több mint két hónapja van még hátra a Föld nevű bolygón. Tisztában van vele, hogy az embereknél az, hogy egy nő bemutat egy férfit a szüleinek, azt jelenti komolyak iránta az érzései, ezért szeretné, hogy a családja is megismerje.

Bárcsak nekem is lenne családom – hagyta el egy sóhaj James száját. Azt mondta Katienek, hogy a szülei meghaltak, és Suzyról sem szólt semmit. Nem mondta, hogy a testvére, nem akart róla beszélni, bemutatni Katienek pedig végkép nem akarta.

Sokat gondolkodott rajta, hogy milyen ajándékot vegyen Katienek. Sok fejtörés után egy nap, mikor Katie nem volt otthon elővette a süthető gyurmáját és kialakított egy kis szívet, aminek az elejébe beletette az előre megvásárolt kis smaragdkövet a hátuljába pedig belevéste, hogy ÖRÖKKÉ. A tetejébe belerakott egy picike akasztót, és miután kisütötte és kihűlt rátette egy szép aranyláncra. Mikor elkészült vele elégedetten nézegette. Elképzelte, ahogy a karácsonyfa mellett majd Katie nyakába akasztja és erre a gondolatra kellemes, boldog érzés töltötte el.

A napok rohantak, megismerkedett Katie szüleivel, kibontották az ajándékokat. A lány nyakába akasztani az általa készített ékszert valóban olyan kellemes érzés volt, mint ahogy elképzelte. Ő Katietől egy pár mandzsetta gombot kapott, amibe K+J volt gravírozva, ami azóta mindig nála van, ha nem az inge ujjában, akkor a zsebében.

Már január végén jártak, James jelentései az Albedora rendszertelenné váltak. Egyszerűen már nem tartotta fontosnak, hogy minden este elmondja a napi történéseket, azt az időt is inkább Katievel töltötte. Suzyt néha felhívta és érdeklődött, hogy halad, de meglepetésére gyakorlatilag semmit nem ért el. Nem tudott igazából semmilyen kapcsolatot kialakítani az emberekkel. Sem barátot, sem szerelmet nem sikerült szereznie, ugyan úgy nem értette az emberi érzelmeket, mint mikor idejöttek. James pedig már azt nem értette, hogy lehet érzelmek nélkül élni.

Egy este az ágyban feküdtek összebújva, és James elméjét ismét az foglalkoztatta, hogy el kell mennie, már csak négy hete van. Tudta, hogy szenvedni fog és Katie is. Ezek a gondoltok most már annyira gyötörték, hogy nem tudta leplezni az érzelmeit és ez Katienek is feltűnt.

• Mi a baj? Mostanában olyan sokszor tűnsz szomorúnak.
• Nincs semmi baj! Boldog vagyok veled.
• De többször látlak az utóbbi időben gondterheltnek, mint boldognak.
• Csak mert … -  harapta el a mondat végét.
• Mert? – sürgette a választ Katie.

James nem tudta mit mondjon. Egyszerűen kikívánkozott belőle az igazság. Tudta, teljesen tisztában volt vele, hogy nem mondhatja el az igazat, de ha megpróbálná sem hinne neki Katie. Miért is tenné, hisz embernek néz ki.

Katie felült az ágyban és úgy beszélt hozzá tovább?

• Mi a baj? Nyugodtan elmondhatod nekem!
• Nem olyan egyszerű – válaszolta színtelen hangon.
• Mi nem olyan egyszerű?
• Ez egy olyan dolog, amin nem változtathatok.
• De lehet, ha megosztod valakivel, jobban elviseled.
• Igen, lehet igazad van – ült fel ő is az ágyban és átölelte Katiet, olyan szorosan mintha most érinthetné utoljára.
• Mi a baj? – súgta a fülébe ismét a kérdést Katie.
• Gyere, inkább megmutatom.
• Hová?
• Jobb, ha látod!

Felöltöztek, James kivitte Katiet a kikötőbe és megkereste a jachtot, amivel jöttek.