Tengermély érzelem (10. fejezet)

10. fejezet

James zuhanyozott és lefeküdt aludni, de órákig csak forgolódott. Próbálta kiüríteni az agyát és pihenésre kényszeríteni magát. Egyszer azt olvasta valahol, hogy az emberek, ha nem tudnak aludni, képzeletben elkezdenek bárányokat számolni. Ő is megpróbálkozott ezzel, de egyszer csak azon kapta magát, hogy a bárányok eltűntek a gondolatai közül, és megint Katien járt az esze.

Szerette volna tudni, hogy miért szaladt el olyan idegesen, és hogy biztonságban van-e. Természetesen azzal tisztában volt, hogy a csók dúlta fel az érzelmeit, hisz ő is érez ebből valamit. Éjfél körül nem bírt tovább az ágyában feküdni, az éjszaka közepén felkelt az ágyból, megkereste a telefonját és Katie számát hívta.

• A hívott szám jelenleg nem kapcsolható – hallotta a választ egy gépies női hangtól.

Ettől még feszültebbnek érezte magát, mint eddig. Számításba vette hová mehetett a lány, és most jött csak rá, hogy alig ismeri. Tudja hol dolgozik, hogy Thomas a barátja és megismerte néhány kolleganőjét a gyermekközpontban, azt viszont nem tudja hogy hol élnek a szülei, vagy ki a legjobb barátnője és kihez szokott fordulni ha bajban van.

Még egyszer hívta a számot, de ugyan azt a választ kapta, ezért úgy döntött ír neki egy sms-t.

„Szia! Remélem jól vagy! Mikor jössz vissza?”

Miután az üzenet elment még egy darabig ült az ágya szélén, de aztán rájött, hogy jelen esetben nem tud többet tenni, és csak reménykedett abban, hogy Katie jó helyen van. Visszafeküdt és rövidesen elaludt.

Reggel mikor felébredt az első dolga volt, hogy szétnézzen a házban, nem tért-e vissza a lány, de nem találta. Mivel vasárnap volt és nem kellett dolgoznia menni, úgy döntött levágja a füvet és utána főz valamit, hátha Katie hazaér ebédre.

A fűnyíráson már túl volt és a főzéssel is nemsokára végzett épp ki akarta nyitni a sütő ajtaját, hogy megnézze kell-e még a húsnak sülnie, mikor meghallotta a lány hangját.

Nem tudta mi történik vele, mozdulatlanná vált néhány másodpercre. Lassan fordult a lány felé és csak azt érezte, hogy a szíve olyan erősen kalapál, mint még eddig soha, és a gyomrában egy hatalmas görcs van.

• Szia! Örülök, hogy visszajöttél! Jól vagy? – kérdezte Katietől.
• Igen jól vagyok! – válaszolta Katie, de nyoma sem volt a megszokott vidámságának. Mintha nem is ugyan az a Katie jött volna vissza, mint aki elment.
• Mi a baj? – kérdezte a lánytól, és közelebb lépett hozzá.
• Nincs baj, sőt azt hiszem most jó minden.

Még közelebb lépett hozzá, kivette a kezéből a bőröndjét, amit még mindig szorongatott és meg akarta fogni Katie kezét, de mégsem tette. Nem akarta, hogy megint elrohanjon miatta.

• Felmegyek a szobámba – mondta a lány megtört hangon.

James csak nézte, ahogy a lány felballag a lépcsőn. Nem értette mi történhetett, miért ilyen fárad és miért ilyen szomorú. Szerette volna tudni mi történt vele, de nem volt biztos benne, hogy most a lány után kéne mennie.

Kivette a sütőből a húst és letette a pultra, de ott is hagyta és csak állt a konyhában. Ekkor fura hangot hallott a lány bőröndjéből kiszűrődni, ami nem akart megszűnni. Közelebb lépett és ekkor ismerte meg Katie csengőhangját. Megkereste a telefont és megnézte ki keresi. Thomas nevét látta kiírva, ezért felvitte Katienek a telefont.

Bekopogott a szobába a már csendes mobillal a kezében. Katie halk hangját hallotta kiszűrődni

• Gyere!

Mikor belépett látta, hogy Katie most kel fel az ágyról és könnyes a szeme, igaz próbálta gyorsan letörölni, de nem sikerült neki.

• Csak csörgött a telefonod, Thomas hívott.
• Nincs miért beszélnem vele többé.
• Miért?
• Mert tegnap mikor elmentem hozzá nem volt egyedül.
• Az miért baj?
• Mert egy lánnyal volt.
• De ezért még nem kell sírni!
• Jajj, James, ne csinálj már úgy, mintha nem értenéd! – csattant fel Katie. Egy lánnyal volt együtt, lefeküdt vele és ki tudja már mióta tart.

James nem szólt semmit, csak nézte Katiet, és próbálta magában összerakni azt, amit hallott.

• Igaz tudom… – folytatta Katie.
• Mit?
• Nincs miért kiborulnom, hisz én meg veled… Tudod!
• Nem!
• Szóval tudod hogy, a csók – nyelt egy nagyot Katie – de ő – hallgatott el a lány.
• Ő mi?
• Lehet már azért ment el innen, hogy azzal a nővel lehessen, de miért nem mondta meg, miért nem szakított velem, miért alázott így meg?
• Még mindig szereted? – kérdezte James, és igazán kíváncsi volt a válaszra.
• Nem! - hangzott a határozott válasz néhány perc múlva.
• Akkor miért sírsz és miért vagy ilyen megtört és szomorú?
• Talán éppen ezért. Ezzel a férfival akartam leélni az életem, vele akartam közös otthont, azt szerettem volna, hogy ő legyen a gyermekeim apja, és most jöttem rá, hogy mindezt már nem akarom, sőt legbelül már jó ideje nem akartam…

Katie szavait a mobil ismételt csörgése szakította félbe. James a kezébe akarta adni a készüléket, de a lány csak rázta a fejét.

• Nem akarok vele beszélni, sem most, sem soha többé.

James erre megnyomta a fogad gombot és a füléhez emelte a telefont.

• Katie, sajnálom ezt meg kell beszélnünk – hallotta a férfi kétségbe esett szavait.
• James vagyok, Katie nem akar veled beszélni.

Rövid csönd támadt a vonal másik végén.

• Hogy kerül hozzád a telefonja? – szólalt meg ismét Thomas.
• Felhoztam neki, mert csörgött, de nem hajlandó beleszólni.
• Ok, mondd meg Katienek, hogy két óra m!úlva ott vagyok.
• Rendben!

James letette a telefont Katie éjjeliszekrényére és a lányra nézett.

• Két óra múlva itt lesz.
• Micsoda? – pattant fel a lány idegesen. Nem érti, hogy nem akarok vele beszélni?
• Ő szeretne veled.
• De én nem vele, nincs mit megbeszélnünk – mondta Katie feldúlt hangon, majd rövid gondolkodás után csak ennyit szól – Segíts!
• Miben?

Katie a szekrényből kivett egy utazótáskát és James kezébe nyomta.

• Fogd! –mondta határozottan, és elkezdte Thomas ott marad holmiit beledobálni.

Kiment a fürdőbe ahová James követte és onnan is összeszedte Thomas dolgait.

• Így, készen vagyunk! – vette el a táskát Jamestől, és határozott léptekkel elindult a földszintre.
• Ha megjön, ezt kapja meg! – nézett a táskára diadalmasan. Látom kész az ebéd – nézett a pultra letett sült húsra. Gyere együnk – és leült az asztalhoz.

James szó nélkül kiszedte az ebédet mindkettőjük részére megmelegítette és az asztalra tette. Katie tekintete a semmibe révedt, azt sem vette észre, hogy James elé tette az ételt, csak akkor rezzent meg mikor a férfi jó étvágyat kívánt. Ekkor elmosolyodott és elkezdett enni.

Mikor végzett megköszönte, és a szokott módon elmosogattak.

James vissza akart vonulni a szobájába, valami azt súgta neki, hogy jobb, ha most egyedül hagyja a lányt.

• Hová mész? – kérdezte Katie, mikor elindult a szobája felé.
• Visszamegyek a szobámba.
• Ne – fogta meg kezét Katie, amitől James egész testét izgalom járta át. Itt maradnál velem? Nem szeretnék most egyedül lenni. Gyere, üljünk le és beszélgessünk! – Húzta a kanapé felé.
• Rendben! – mondta James és követte a lányt, aki még mindig fogta a kezét, és csak akkor engedte el, mikor már ültek.
• Miről beszélgessünk?
• Nem tudom, mesélj valamit a gyerekkorodról, hol nőttél fel, van-e testvéred?

Jamesnek éppen ezek a dolgok nem voltak, hisz soha nem volt gyermek, és mivel egy biológiai laborban hozták létre, így testvére sincs és szülei sem. Tudta, hogy valahogy ez alól a kérdés alól ki kell bújnia. Mondhatná a betanult dolgokat magáról, de nem akart Katienek valótlan dolgokat állítani, most nem. Ezért inkább visszadobta a labdát a lánynak.

• Inkább te mesélj magadról. Mikor elmentél épp azon gondolkodtam, hogy alig ismerlek, pedig már hetek óta együtt lakunk. Nem tudtam hol kereshetnélek.
• Keresni akartál? – halkult el Katie hangja.
• Igen, aggódtam érted, olyan hírtelen, olyan idegesen mentél el – mondta James, és valóban így is érezte. Aggódott a lány miatt. Azt hitte soha nem lesz képes ilyesmit érezni, de Katie mellett sok mindent megtapasztalt.
• Thomas soha nem aggódott értem. Mindig azt mondta ügyes önálló nő vagyok, és mindent megoldok egyedül is.
• Igaza volt, ügyes önálló nő vagy – mondta James és megfogta Katie kezét.

Hüvelykujjával elkezdte simogatni a lány tenyerét, fogalma sem volt miért teszi ezt, de jól esett neki, és Katie sem tiltakozott.

A lány sóhajtott egyet és elkezdett mesélni a gyermekkoráról különböző vicces történeteket, és elmondta, hogy mindig nagyon jó testvéri kapcsolatban voltak Erickel, ami mái napig is tart. Elmesélte, hogy a szülei a szomszéd városban laknak, már nyugdíjasok. Sokat utazgatnak, szép nyugodt életet élnek.

• És van barátnőd, akinek elmondasz mindent, akivel megosztod a problémáidat? – kérdezte James, és maga sem tudta, hogy jutott eszébe ilyen kérdést feltenni. Egészen meglepte mennyire emberien tud viselkedni és gondolkodni.
• Igazából nincs. A munkatársnőimmel jóban vagyok, de olyan igazi jó barátnőm nincs. Eddig az időm nagy részét Thomassal töltöttem, vagy a szüleimmel. Az édesanyámmal mindent meg tudok beszélni, így igazából soha nem is volt szükségem barátnőre.

Még Katie mesélt a szüleiről, hogy merre jártak együtt gyerekkorában, hogy miért akart gyermekekkel foglalkozni, és hogy kezdett el a központban is dolgozni a tanítás mellett. Mindeközben James végig fogta a kezét és figyelt minden szavára.

Egyszer hallották amint egy autó áll meg a ház előtt. Katie idegesen ugrott fel a kanapéról, és keze kicsúszott a férfiéból, ami Jamesnek rosszul esett. Élvezte, hogy a lányhoz érhetett.

Thomas kopogtatás nélkül jött be.

• Katie – kezdte, és a kopogtatás mellett a köszönést is mellőzte – ne haragudj! Bocsáss meg nekem, nem is akartam csak, csak úgy jött, de… nem akarlak elveszíteni!
• Ez már akkor megtörtént, mikor elköltöztél innen – válaszolta meglepően nyugodtan Katie.

A lány megkereste a kistáskáját és elkezdett benne kotorászni, majd néhány másodperc múlva a férfi felé nyújtott egy kulcscsomót.

• Ne csináld ezt, gondolt át! – nézet könyörgőn Thomas Katiere.
• Hidd el, átgondoltam! Add ide a kulcsaimat légy szíves, és vidd a cuccaid! – utasította a lány Thomast.
• Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte Thomas.
• Még soha semmiben nem voltam ilyen biztos! – nézett keményen a férfi szemeibe.
• Ok! – nyúlt a zsebeibe Thomas a kulcsokért, majd felvette a földről a telepakolt sporttáskát és kiment.

Katie sóhajtott egy nagyot miközben az ajtót nézte, majd mosolyogva fordult James felé.

James ebben a pillanatban úgy érezte, most érkezett vissza az igazi Katie.

• Menjünk el valahová! – mondta Katie Jamesnek.
• Hová? – kérdezte James.
• Meg akartad ismerni a várost. Sétáljunk egyet, csak úgy, céltalanul. Nézegessünk kirakatokat, együnk egy fagyit, érezzük jól magunkat.
• Rendben! – állt fel James a kanapéról. Lezuhanyozom és átöltözöm, aztán indulhatunk!
• Én is – mondta Katie vidáman, és ismét úgy szalad fel a lépcsőn, hogy kettesével szedte a lépcsőfokokat.