Szívcsobbanás - 9. fejezet

• És hogy képzeltétek a jövőt? – kérdezte Gillian, próbálva vidámabb témára terelni a beszélgetést.
• A szülésig, és míg a picik egy kicsit nőnek mindenképpen itt – válaszolta. Bár nem tudom Noah meddig maradhat – és most ő is kérdőn nézett a férfira.
• Próbálok annyit itt lenni, amennyit csak tudok!
• Mikor kell visszamenned?
• Három nap múlva, de néhány nap múlva vissza tudok jönni.

Laurát máris elfogta a rettegés arra a gondolatra, hogy egyedül fog a lakásban maradni. Ez az érzés ismeretlen és nagyon kellemetlen volt számára. Soha nem zavarta az egyedüllét,  soha nem félt semmitől, de ez gyökeresen megváltozott az elmúlt napokban átéltek miatt.

Hazafelé menet minden a Georgéhoz hasonló autóról azt hitte ő az, és görcsbe rándult a gyomra. Igyekezett mindezt nem kimutatni Noah felé, de nagyon nehezére esett. Mikor bezárták maguk mögött a lakása ajtaján csak akkor volt képes valamelyest megnyugodni.

Az ágyban szorosan összebújva feküdtek és abban a pillanatban sikerült a Georgnál átélt rémségeket kiűznie a fejéből, és nagyon boldog volt. Noah szorosan ölelte magához és érezte a belőle áradó szerelmet. A férfi keze a hasán nyugodott és úgy viselkedett, mint aki még most sem hiszi el, hogy egy hónapon belül apuka lesz.

• Vajon jó apa leszek? – kérdezet.
• A legjobb a világon!
• Honnan tudod?
• Annyira kedves vagy, olyan szerethető, olyan érzékeny és odaadó, hogy jobb apát nem is kívánhatnának maguknak a kislányaink.
• Hogy fogják őket hívni?
• Nem tudom, még nem választottam.
• Megvártál a döntéssel? – csókolta meg Noah.
• Igen! Te mit szeretnél?
• Mit szólnál a Leahhoz és a Lenahoz?
• Igen tetszetős nevek! – válaszolta vidáman. Leah, Lena – ízlelgette a neveket. Melyikük legyen Leah?
• Amelyik először születik!
• Rendben! Leah Tok és Lena Tok – mondogatta most már a babák teljes nevét.

Boldogan aludt el a férfi karja között, de álmában ismét Georg házában járt, aki rázárta az ajtót. Ő folyamatosan a zár kattanását hallotta a fülében csengeni, és ez teljesen az őrületbe kergette. Ismét Naoh ébresztette fel az éjszaka közepén, annyira nyugtalanul aludt.

• Próbálj meg megnyugodni! – súgta neki a férfi. Itt vagyok melletted, nem lesz semmi baj!

Még szorosabban ölelte Noáht és most végre nyugodt álomba merült mellette.

Mikor Noah visszautazott Párizsba úgy érezte teljesen eluralkodik rajta a félelem. Attól rettegett, hogy Georg rátör, hogy követi, hogy elrabolja. Már két napja nem ment ki a lakásból, de már muszáj volt elmennie a boltba. Először azt gondolta felhívja Gilliant, hogy este együtt menjenek el, de meggondolta magát. Nem akart örökös félelemben élni, és nem látták Georgot ólálkodni a környéken, így megfogta a kosarat és lesétált a közelben lévő kisboltba. Megvette amire szüksége volt és elindult hazafelé. Mikor már a ház előtt járt, hátrafordult és a gyomrából egy aprócska gombóc lett félelmében. Georg ott állt az egyik villanyoszlop mellett és meredten nézett rá.

Olyan ideges volt, hogy a kulcsot ami már a kezében volt, alig tudta beledugni a zárba. A szeme sarkából még látta, hogy a férfi elindul felé. Szíve szerint rohant volna a lakásba párosával szedve a lépcsőfokokat, de akkora hassal képtelen volt. Sokkal lassabban haladt, mint szeretett volna. Ahogy felért a lakásába azonnal hívta a rendőrséget. Közben kinézett az ablakon és látta, hogy Georg a járdán áll a háza előtt.

A rendőrök öt perc múlva ott voltak, de akkora Georg eltűnt így nem tehettek semmit, és egyébként sem sokat tehettek volna, hisz nem volt távoltartási végzés elleni, semmi nem volt a kezében.

Azt tanácsolták neki, ha legközelebb meglátja próbálja meg lefényképezni, vagy videóra venni, hogy legyen bizonyíték arra amit mond. Mikor elmentek fel akarta hívni Nohát, de aztán meggondolta magát. Nem akarta feleslegesen idegesíteni, hisz úgy sem tehet semmit, de a szüleit felhívta és megkérte őket, hogy menjenek el hozzá. Képtelen volt egyedül maradni a lakásban.

Délutánra már ott volt az apja és az anyja is. Így más sokkal jobban érezte magát, sikerült kicsit megnyugodnia.

Ekkor megszólalt a telefonja, és privát hívást írt ki. Gyanútlanul vette fel a telefont, de Georg hangját hallotta a készülékből.

• Ne gondold, hogy csak úgy otthagyhatsz, és elviheted a gyerekeimet. Az enyém vagy te is és ők is.
• Ki az? – kérdezte az apja, és kivette a kezéből a telefont. - Hagyd békén a lányomat, különben megjárod! – kiáltotta a telefonba.

Idegesen hajította az asztalra a mobilt és elkezdett fel alá járkálni a nappaliban.

• Ezt nem hagyhatjuk annyiban. Holnap elmegyünk a rendőrségre, és távoltartásit kérünk.

A telefon ismét csörgött, az apja felkapta, de gyorsan kivette a kezéből. Várj, beállítom, hogy vegye fel, amit mond. Ha nincs bizonyítékunk semmit nem ér.

- Szia kicsim! Jól vagy? –hallotta Noah hangját.

- Igen! Minden rendben! – hazudta, és suttogta a szüleinek hogy Noáhval beszél.

Beszélgettek még egy darabig, aztán elmentek aludni. Az éjszakája megint nyugtalan és rémálmokkal teli volt, és még Noah sem volt mellette, hogy megnyugtassa.

A babák sokat mocorogtak a hasában, érzeték a nyugtalanságot, a stresszt, amin keresztülment. Tudta, hogy valami megoldást kell találniuk, mert nem akarta, hogy a gyermekeinek bármiféle baja essen.

Reggel hat órakor csörgött a telefonja és ismeretlen hívó volt kiírva, gyorsan bekapcsolta a felvétel gombot és felvette a telefont.

• Vissza fogsz jönni hozzám, ha másként nem erőszakkal!
• Georg! Mit csinálsz? Miért csinálod ezt?
• Boldogok lehettünk volna együtt, de te elszöktél, elvitted a gyerekeimet!
• Sajnálom, tévedés volt odaköltöznöm hozzád. Te is tudod, hogy a babák nem a tieid.
• Az enyémek! Ezt jól jegyezd meg! – kiáltotta a férfi, ezután megszakadt a vonal.

Idegesen tette le a telefont, de tudta legalább van valami a kezében, amivel a rendőrségen elérhet valamit.

Nagyot sóhajtva feküdt vissza az ágyára és Noáhra gondolt. Hiányzott neki a férfi, és arra vágyott, hogy vele lehessen, hogy Georg eltűnjön az életéből örökre, hogy egészségesen megszülessenek a gyermekei.

Hibásnak érezte magát, amiért Georghoz költözött. Ha nem tette volna, talán most nem kellene rettegnie tőle, nem kellene mindezen keresztülmennie. Próbált rájönni mi történhetett, Georggal. Körülbelül két éve, hogy külön költözött tőle, de addig semmi erőszakos hajlam nem volt benne. A gyermekvállalással kapcsolatos hozzáállását már érti, hisz tisztában volt vele, hogy soha nem lehet gyermeke. Azt sem tudta miért nem mondta meg neki Georg, hogy mi a problémája. Ő szerette, különben nem akart volna tőle gyereket, és biztos benne, hogy találtak volna megoldást. Lehet ez az elfojtott titok, a tönkrement kapcsolatuk miatt lett ilyen? – töprengett.

Mikor hallotta, hogy a szülei felébredtek átment hozzájuk, és lejátszotta nekik a felvételt. Látta, amint az apja ökle összeszorul és elvörösödik az arca mérgében, az anyukája pedig aggódva ölelte át.

• Szerintetek van értelme egyáltalán ennek a papírnak?
• Csak visszatartja valamennyire. Ha meglátod bárhol, hívhatod a rendőrt és elviszik. Látod, ha semmi nincs a kezedben nyugodtan zaklathat – érvelt az apja.
• Ok, akkor menjünk! – mondta.

Reggeliztek és elindultak a rendőrségre mind a hárman. Út közben idegesen figyelte nem látja-e meg valahol Georgot.

Soha nem hitte, hogy ilyen helyzetbe kerül egyszer az életben. Látott már a tv-ben ilyesmit, ahol az áldozatok elmondták mennyire félnek, és hogy mennyire kimerítő napokon, heteken, hónapokon, esetenként éveken át így élni. Most értett meg minden egyes szavukat.

A rendőrségen elintézték amit kellett, azt mondták hetekbe is kerülhet, hogy a végzés meglegyen. Elkeseredtek, mikor ezt megtudták, hisz ez az egy papírdarabka lett volna, ami talán kis nyugalmat adott volna neki. Mikor visszamentek az ajtaja nyitva volt. Annyira megijedt, majdnem összeesett, az édesanyja támogatására volt szüksége. Az apja óvatosan nyitotta ki az ajtót és belépett a lakásba.

Ekkor hallotta meg Noah hangját, aki köszöntötte az apját. Beszaladt a lakásba, a férfi nyakába borult, és a könnyei visszatarthatatlanul ömlöttek, végigáztatva az arcát. A benne lévő feszültség egyszerre tört elő belőle, és képtelen volt abbahagyni a sírást. Noah hiába nyugtatta a sírás okozta rázkódás nem múlt, sőt fájdalmat érzett a hasában. Összegörnyedve ült a kanapéra, és a görcsös fájdalom megismétlődött.

• Hívjak mentőt? – ült mellé a férfi és aggódva nézett rá, miközben a hasát simogatta.
• Nem, biztos csak az idegesség miatt! Jobban leszek! – mondta fáradt hangon, és ismét egy fájdalomhullám vonult át rajta.

Az anyja nem törődve azzal mit mond, a mentők számát tárcsázta, és ő fél óra múlva infúzióval a karjában egy kórházi ágyon feküdt. A fájdalom, amit érzett méhösszehúzódás volt, de gyógyszert adtak neki, hisz még legalább két hetet ki kellene bírnia. Az infúzióban nyugtató is lehetett, hiszen érezte, hogy hamarosan elnehezülnek a szempillái és aztán már képtelen őket még egyszer felnyitni.

Mikor felébredt és kinyitotta a szemét Noah ült mellette és egy könyvet olvasott.

• Szia! – mosolygott a férfira.
• Szia Gyönyörűm! – ült Noah az ágya szélére. Jól aludtál?
• Igen, nagyon. Már napok óta nem aludtam ilyen jól. Hogy-hogy visszajöttél?
• Anyukád telefonált, hogy Georg zaklat. Miért nem szóltál? Azonnal visszajöttem volna.
• Nem akartalak idegesíteni. Tudom, hogy dolgod van, és nem lehetsz itt mindig.
• Te mindennél fontosabb vagy! Nélküled nem megyek vissza. Ha a babák meglesznek, és át tudjuk őket vinni, azonnal átköltözünk. Ott talán Georg sem fog ránk találni.
• Igen igazad van! Menjünk el most, ott is megszülethetnek.
• Nem hiszem, hogy ilyen állapotban repülőre ülhetnél. Nem lesz semmi gond, itt leszek veled végig.
• Az még sok idő, és neked is pihenned kell. Mi van ha idejön? – költözött bele a rettegés.
• Nem eshet semmi bajotok. A távoltartási végzés még a héten meglesz. Van egy barátom a rendőrségen, aki meggyorsítja a dolgokat. Ha idejön, azonnal elviszik a rendőrök. De ne gondolj Georgra, róla majd én gondoskodom. Próbálj megnyugodni, és a babákra koncentrálni. Tudod az orvos azt mondta, még legalább két hétig bent kell maradniuk.
• Igazad van! – sóhajtott nagyot. Most az ő egészségük a legfontosabb.

Noah odahajolt hozzá és megcsókolta.

A következő két hétben szigorúan feküdnie kellett. Nehezen viselte és bármennyire is próbált nem félni attól, hogy Georg megjelenik és tesz vele valamit, nem igazán sikerült neki. Ha bárkit meglátott az ajtaja előtt elmenni, vagy csak hangokat hallott beszűrődi a folyosóról a gyomra görcsbe rándult.

Egy percre sem hagyták egyedül. Noah szinte állandóan ott volt, csak ritkán ment haza aludni egy kicsit, de olyankor a szülei vagy Gillian ott volt vele.

Aztán eljött az idő és megkezdődött a szülés. Sokáig vajúdott, de sok erőt adott neki Noah jelenléte és az a szerelem, amit egymás iránt éreztek. 15 órával később megszületett Leah és Lena. Mikor először megláthatta őket és meghallhatta vékonyka sírós hangjukat tudta, hogy ők a legszebb és legjobb dolgok az életében. Végre most az öröm könnyei folytak végig az arcán, és látta Noah meghatódott tekintetét is könnycseppek homályosították el, amint az ölébe vette a kicsiket.

Ebben a pillanatban megfeledkezett mindenről, ami azóta történt vele, hogy megtudta gyermeket vár. Maradéktalanul boldognak és teljesnek érezte magát.

Két nap múlva haza is mehettek és megkezdhette igazi családként az életüket Noáhval Leáhval és Lenával.

Georg nem hívta mióta a kórházba került, és nem is látták a környéken. Kezdett megnyugodni, és kezdte elhinni, hogy mindenen túl van, minden rosszat maga mögött hagyhat.

Noah csodálatos volt vele is és a babákkal is. Egyik este megfürdették őket, és a kiságyukba fektették. Mehettek volna ők is lefeküdni, de képtelenek voltak elszakadni a kicsik látványától. Csak álltak az ágy mellett, és nézték a nyugodtan alvó babákat.

• Míg nem ismertelek meg, azt hittem teljes az életem. Aztán mikor elmentem és te már nem voltál nekem megpróbáltam pótolni a hiányodat – mondta neki Noah.
• Nőkkel? – nézett rá ijedt szemekkel.
• Nem! Dehogy! – adott csókot neki a férfi.
• Belevetettem magam a munkába, rengeteget foglalkoztam a zenével, dalokat írtam. Mind, egytől-egyik, kivétel nélkül rólad szóltak. A dalaim írása közben igyekeztem a zenével érzékeltetni, és szövegben megfogalmazni mennyire szeretlek, mennyire hiányzol, és mennyire boldog lennék, ha újra veled lehetnék. De a képzeletem a közelében sem járhatott annak, amit most érzek! Az hogy két életben is folytatódhat az, ami te vagy, és az, ami én vagyok, mindent felülmúl!

Nézte Noáht amint beszélt és bizsergő melegség töltötte meg a szívét, majd az egész testét. Nem akarta elhinni, hogy ez a rendkívüli férfi az övé, szereti őt, gyermekeik vannak, és mindig együtt lesznek.

Válaszolni szeretett volna, de képtelen volt megszólalni, így karjait a férfi nyaka köré fonta és olyan erősen szorította magához, hogy nem volt benne, biztos nem okozott neki fájdalmat.

Az éjszakát szorosan egymáshoz bújva, a jövőt tervezgetve töltötték. A kicsik mintha érezték volna, hogy mennyire szükségük van erre a meghitt együttlétre egész éjszaka nyugodtan aludtak. Csak hajnalban ébredtek fel, és ébrenlétüket halk sírdogálással jelezték szüleiknek.

Egyik délután a kicsik nyűgösködtek és ő épp Lenát tartotta az ölében, és kinézett az ablakon. A szíve a torkában dobogott a gyomra pedig összeszorult attól, amit kint látott. A babát betette a kiságyba és visszament az ablakhoz, hogy ellenőrizze, amit az előbb látott, de már nem volt ott.

• Mit nézel? – kérdezte tőle Noah.
• Georg! – mondta halkan.
• Mi? Hol? – termett két nagy lépéssel Noah is az ablaknál.
• Ott állt az előbb a pad mellett, és az ablakunkra meredt.
• Nem látom.
• Már nincs itt, de ott volt hidd el! – nézett ijedten a férfira.
• Elhiszem! – ölelte át védelmezőleg.
• Azt hittem vége! Azt hittem feladta!
• Én is! – mondta Noah és megkereste a telefonját.

Hallotta, ahogy a rendőrbarátjával beszélt, és megkérte küldjön erre járőröket nézzenek szét, nem látják-e a környéken Georgot.

A következő két napban nem látta a férfit, de aztán ismét feltűnt és a telefonos zaklatást is elkezdte. Hiába jelentették a rendőrségen, mire kijöttek Georg eltűnt, és hiába vette fel a telefonon történő fenyegetéseit azzal sem mentek semmire.

Alig várta, hogy végre elutazzanak, nem bírta már idegileg Georg zaklatását. Végre az utazás napja is eljött, de ez a nap sem ment simán. Már reggel 7-kor csörgött a telefonja.

• Tessék? – szólt bele.
• Remélem kiélvezted a pasiddal ezeket a napokat, mert már nem sokáig lehetsz vele.
• Mit akarsz? Engem? A Noah gyerekeit?
• Téged és a saját gyerekeimet.
• Ok! – mondta. Akkor tíz órakor a hídnál várunk!
• A hídon? – kérdezte Georg, és meglepődés hallatszott a hangján, s mintha kiesett volna gonosz, őrült szerepéből.
• Igen! Megyek és viszem a gyerekeket is. Megbeszéljük a dolgokat!
• Tízkor, de ha nem lesztek ott, semmi jóra ne számíts! – mondta Georg visszavéve gonosz szerepét.

Letette a telefonját és Noáhra nézett, aki végig hallgatta a beszélgetést.

• Mit csinálsz? – kérdezte tőle.
• Valamit tenni kell. Szólja a barátodnak, hogy álljanak készenlétben, de Georg nehogy észrevegye őket.
• És tényleg vinni akarod a kicsiket is?
• Igen! Nem fogja őket bántani.
• Honnan tudod?
• Tudom! – mondta és biztos volt benne, hogy nem fog a kicsiknek bántódásuk esni.

Idegesen készülődött, a babákat betették a babakocsiba és elindult a híd felé. Út közben végigpergett az agyában, hogy mennyiszer állt már azon a hídon.

Az élete minden fontos pillanatában megnyugvást nyújtott számára, mikor kisétált és a folyóba hulló esőcseppeket figyelte.

Rengeteget időzött itt, miután ide költözött és próbált lelkileg a Geroggal való szakítás után ismét magára találni, itt ismerte meg Noáht, és talán itt fog végleg megoldódni a Georg okozta probléma is.

Rákanyarodott a hídra, de Georgot sehol nem látta. Elsétált arra a helyre, ahol mindig meg szokott állni. Nem így képzelte azt, mikor majd elsőször a babákat elhozza ide. Már vagy öt perce álldogált, mikor Georg szinte a semmiből ott termett előtte.

• Szia! – mondta neki, és próbálta félelmét leplezni a férfi előtt.
• Nem hittem, hogy tényleg eljössz!
• Megígértem! Tudod, hogy mindig tartottam a szavamat.
• Tudom! Akkor visszajössz hozzám?
• Georg! Tudod, hogy vége. Szép volt, nagyon szerettelek, de elrontottuk! Keress egy lányt, legyél boldog, megérdemled.
• Én téged akarlak, és a gyerekeinket!
• Nézd meg, ők nem a tieid. Éppen úgy néznek ki, mint Noah!

Gerog belenézett a babakocsiba és az arca fájdalmas grimaszba húzódott, ahogy meglátta őket. A kicsik valóban megszólalásig hasonlítottak az apjukra, annak ellenére, hogy még csak három hetesek voltak.

Ekkor két férfi lerohanta Georgot, a földre teperték, és hátrabilincselték a kezét.

• Óvatosan! – kiáltotta.

Annak ellenére, hogy Georg sok fájdalmat okozott neki az utóbbi időben, most mégis megsajnálta. Egy percen belül egy rendőrautó is megjelent, Georgot felrángatták a földről és beültették. A férfi őt bámulta és könnycseppeket látott a szemében.

Ekkor Noah mellette termett és magához szorította.

• Annyira féltettelek benneteket! – súgta neki.
• Minden rendben van! – mondta, miközben kavarogtak benne az érzelmek.

Tudta, hogy megszabadult Georg zaklatásától, és nem kell soha többé félnie tőle, érezte abból, ahogy a férfi a rendőrautóból ránézett.

Párizsban egy kis lakásban kényelmesen berendezkedtek, és ő élvezte az életét. A lányok szépen fejlődtek, már egy évesek voltak és Noáhval élni a legnagyobb ajándék volt életében.

Volt egy nagy fekete zongorájuk, és a kicsik imádták hallgatni apjuk játékát. Őt a férfi a zongorázásával még mindig ugyan úgy el tudta varázsolni, mint legelső alkalommal.

Gillianéknál ültek a nappaliban, egy nagyon finom ebéd után kávét ittak és beszélgettek.

• Hallottál valamit Georgról? – kérdezte a barátnője.
• Tudod, hogy két hónapot töltött börtönben. Aztán sokáig nem hallottam róla semmit, de a napokban kaptam tőle egy levelet.
• Uram isten! Mit írt?
• Bocsánatot kért azért, amit tett.
• Komolyan? – döbbent meg Gillian.
• Igen! Azt írta akkor tisztult ki a feje, mikor meglátta a babákat, és látta, hogy Noah minden vonását örökölték. Rájött, nem veheti el a más gyerekét és a más szerelmét. Megismerkedett egy lánnyal, kitűzték az esküvő napját, és elindították az örökbefogadás folyamatát is.
• Ettől jobb hírt nem is kaphattál volna.
• Igen, így van! – mondta boldogan.

Egy darabig még beszélgettek, aztán Gillian felajánlotta, hogy vigyáz a lányokra menjenek el kettesben egy kicsit sétálni, vagy üljenek be valahová.

Kérdés sem volt köztük, hogy az első útjuk a Tyne folyó két partját összekötő mileniumi hídhoz vezet. Az eső elkezdett szemerkélni, aminek kifejezetten örült, hisz ismét láthatta azt a sok-sok buborékokat, amit a lehulló vízcseppek okoztak a folyó felszínén.

Egy darabig szótlanul nézték a víztömeget aztán Noah szembefordult vele és mélyen a szemébe nézett.

• Az elmúlt év volt életem legszebb időszaka. Köszönöm neked, hogy megtudhattam milyen apának lenni, ezzel minden megadtál nekem. Már csak egy dolog van, amire nagyon vágyok.
• Mi az? – kérdezte elérzékenyülve a férfitól.
• Hogy mutasd meg nekem, milyen férjnek lenni – s míg beszélt féltérdre ereszkedett, s elővett a zsebéből egy dobozt, amiben egy gyűrű volt, s felé tartotta. – Hozzám jössz feleségül?

Talán egy perc is eltelt, mire képes volt a benne kavargó érzelmektől megszólalni, s azt a bizonyos szócskát kimondani.

• Igen! – válaszolta, és a férfi ölelő karjaiba omlott.