Szívcsobbanás (2. fejezet)

2. fejezet

Mielőtt haza indult Noah adott neki egy kis anyagot, amit át kell tanulmányoznia a következő órára, ami pénteken lesz.

A férfi elkísérte a hídig, ott buszra szállt és hazament. Nagyon jól érezte magát ezen a délutánon. Most olyan butának érezte magát, amiért olyan ideges volt délelőtt. Noah, kedves volt és kifejezetten jól szórakozott a társaságában. Hétfőn mikor bement dolgozni Gillian kérdőn nézett rá.

• Nos, mi történt tegnap? Mesélj!
• Mire gondolsz? – kérdezte tőle ártatlan ábrázattal.
• A zongoraleckére!

• Kaptam házi feladatot! – mondta mosolyogva.
• Na és hogy is volt az az ismerkedés a hídon a buborékokkal? Mesélj már valamit!
• Semmi különös nem volt. Álltam a Milleniumi hídon, esernyővel a kezemben. Nagyon szeretem nézni esőben a folyót. Tetszik, ahogy az esőcseppek beleesnek és buborékok keletkeznek mindegyik nyomán. Szóval ott ácsorogtam, mikor mellém lépett és megszólított. Szerintem azt hitte le akarok ugrani, igaz nem olyan magas, hogy bármi bajom eshetne.
• És megadtad a számodat?
• Igen!
• Nem hívott fel?
• Valószínűleg próbálkozott!
• És?
• Hát mikor lediktáltam neki a számomat, az utolsó számot rosszul adtam meg.
• Véletlenül?
• Nem, nem véletlenül!
• Miért, nem tetszett?
• Később megbántam, de tudod még éppen fél éve, hogy kiléptem egy hosszú kapcsolatból, és nem voltam biztos benne, hogy készen állok arra, hogy ismerkedjek.
• És most, hogy összehoztalak benneteket?
• Nem hoztál össze bennünket!
• Tudod, hogy nem véletlenül hívtuk meg Noáht!
• Nem véletlenül? – tette az ártatlant.
• Tudtam, hogy össze fogtok passzolni, és helyrehoztam a hibádat.
• Milyen hibámat?
• Hát azt, mikor azt a bizonyos utolsó számjegyet elrontottad!
• Ok, igazad van! Örülök, hogy ismét találkoztam vele. Kedvesnek tűnik!
• És lesz folytatás?
• Péntek este ötkor nála zongoraóra!
• Tényleg megtanulsz zongorázni!
• Noah azt hiszi megtanulok! – mosolygott.

A hét gyorsan repült számára. A munkahelyén egyre jobban érezte magát, az estéket a kották böngészésével töltötte. Szerdán este Noah nevét írta ki a telefonja.

• Szia! – szólt bele a készülékbe, miután megnyomta a zöld gombot.
• Szia! – hallotta a férfi hangját. – Esik az eső!

Felállt, és az ablakhoz lépett.

• Igen tényleg esik. Ezért hívtál, hogy ezt elmond?
• Igen, és hogy elhívjalak a hídhoz.
• Most?
• Most! Itt állok a házad előtt.

Erre félrehúzta a függönyt és lenézett. Ekkor észrevette, hogy Noah az út túloldalán áll esernyővel a kezében.

• Éppen tanulok.
• Mit?
• Tudod zongorázni tanulok, és kaptam házit.
• Óh, talán elnéző lesz a tanárod, ha nem leszel tökéletesen felkészült.
• Nem vagyok biztos benne, tudod a fejébe vette, hogy megtanít engem egy hangszeren játszani.
• Akkor talán elmagyarázhatok pár dolgot!
• Ok! Azonnal ott vagyok! – mondta és letette a telefont.

Felhúzott egy farmert, felkapott egy barna kardigánt, és egy barna magas sarkú bokacsizmába dugta a lábát, felkapta a folyosón lévő táskáját, és szaladt lefelé. Mire a ház elé ért Noah már a bejárati ajtónál várta.

• Szia! – köszöntötte széles mosollyal a férfi. – Akkor irány a Milleniumi híd! Látni akarom, mit tudsz olyan sokáig bámulni a vízen.
• Ok, megmutatom!

Behúzódott a férfi esernyője alá és néhány lépés után belé karolt, hogy jobban elférjenek egymás mellett. Noah erre a mozdulatára nem szólt semmit, csak rámosolygott.

A híd korlátjánál ácsorogtak és szótlanul bámulták a folyót, ahogy hömpölygött és nyelte az esőcseppeket.

Még tíz perce sem voltak ott, mikor Noah megszólalt.

• Nagyon… szép!
• Ugye? – mondta lelkesen. – Annyira el lehet merülni ebben a látványban, annyira megnyugtató.
• Mit szólnál, ha egy kicsit szárazabb körülmények között meginnánk egy csésze kávét? Mondjuk ott! – mutatott Noah a túlparton lévő kávézó felé.
• Meguntad ugye? – nevetett. Eddig nem sokan értették meg miért csinálom ezt. Menjünk!

Ugyan úgy Noah esernyője alá bújva, karonfogva indultak a kávézóba. Bent kellemes meleg volt, leültek egy. az ablak mellett lévő asztalhoz.

Sokáig beszélgettek, és ő nagyon jól érezte magát. Noah vicces történeteket mesélt a gyerekkorából, meg a tanítványairól. Kilenc óra is elmúlt mire hazaért. A férfi hazakísérte és egy egyszerű jó éjttel búcsúztak egymástól. Noah nem próbálta meg megcsókolni, vagy felmenni hozzá.

Pénteken Noah lakásában ült a fekete bőrkanapén és bort iszogattak. Már több mint egy órája volt ott, de az, amiért ment még szóba sem került. Mikor ez eszébe jutott a táskájáért nyúlt és elővette az anyagot, amit legutóbb Noah adott neki.

• Akkor neki kellene kezdeni az órának, mert ha még egy pohár bort megiszok nem biztos, hogy bármit is megjegyzek abból, amit mondani fogsz.
• Semmi probléma, majd legközelebb átismételjük.
• Játszol nekem egy kicsit?
• Igen, de csak akkor, ha mellém ülsz.

Mindketten felálltak és a zongora melletti székre ültek egészen közel egymás mellé. Noah elkezdett játszani. Ő figyelte kezének finom mozgását, érezte lábának apró mozdulatait, ahogy a pedálokat használta. A dallam, amit a férfi játszott csodálatos volt, és őt teljesen elvarázsolta ez a pillanat.

Aztán Noah abbahagyta a játékot, felé fordult egészen közel hajolt hozzá, és mikor már csak egy centire volt a szájától megállt. Ő csak ült mereven és várta mi történik, de nem történt semmi. Ekkor már tudta Noah arra vár, ő közeledjen ezzel beleegyezését adva abba, ami következni fog.

Ő megtette, előrébb hajolt és már csókolóztak, lassan ízlelgetve egymás ajkát. Noah keze a derekára és a hátára csúszott, ő pedig végigsimította a férfi karjait, majd átfonta a nyakát. Pár perc múlva kibontakozott a férfi öleléséből és a szemébe nézett.

Az futott át rajta, ahogy a barna szempárra meredt, hogy sokáig nem hitte, hogy Georgon kívül valaha mást is meg fog csókolni, de most kifejezetten örült annak, hogy így alakult.

• Mi jár a fejedben? – kérdezte Noah.
• Csak az, hogy mennyire örülök, hogy mégis tudod az igazi telefonszámomat!

Noah elmosolyodott és még egyszer megcsókolta, innentől viszont átalakult tanár bácsivá és megtartotta az órát számára.

Este hazavitte és csókkal búcsúztak egymástól. Boldogan szaladt fel a lakásába és olyan izgalmat érzett, amit már nagyon régen nem. Ismét Georg jutott eszébe, mit érzett akkor mikor ő csókolta meg először.

• Nem, nem akarok folyton Georgra gondolni! – mondta félhangosan. – Noáhra és a mai kellemes délutánra akarok gondolni!

Így is tett, kiűzte a fejéből Georgot és csak arra gondolt ami Noah és közte történt, és még történhet. Ránézett az órájára, s szomorúan állapította meg, hogy már késő van ahhoz, hogy szeretett nagymamáját felhívja, hogy elmesélje neki mi történt vele. Elment zuhanyozni, felvette a pólót, amiben aludni szokott és le akart feküdni. Mikor már bement a hálóba végignézett magán, és rájött, hogy ez a póló, amiben még mindig alszik a Georgé volt. Gyorsan levette magáról, meztelenül berohant a konyhába és a kukába dobta. Ez egy egyszerű kis mozdulat volt, de hatalmas megkönnyebbülést érzett. Érezte ez volt az a pillanat, mikor megszabadult a múltjától, és készen áll a jövőre, bármit is tartogasson számára.

Ettől felszabadultnak, és gondtalannak érezte magát. Vidáman beszökdécselt a szobájába, és úgy ahogy volt meztelenül feküdt le aludni.

Másnap reggel mikor felébredt az este keletkezett érzései még mindig ott voltak benne, azért úgy döntött most már felöltözik. Aztán megkereste a mobilját és a nagymamáját hívta.

• Szia Mama! – köszöntötte, mikor hallotta, hogy a csöngést jelző búgó hang megszakad.
• Szia Imádságos kiskönyvem! – hallotta a nagymamája kissé már rekedtes hangján azt a két szót, amit a világon a legjobban szeretett.
• Hogy vagy? – kérdezte tőle.
• Jól vagyok, de mikor jössz haza?
• Tudod megbeszéltük, hogy a jövő hét végén megyek.
• Jajj tudom, tudom, de még mindig soká lesz. Mesélj, mi történik veled olyan messze tőlem.
• Csupa-csupa jó! Megismerkedtem valakivel.
• Mit dolgozik? Hogy hívják?
• Zenetanár, és Noáhnak hívják.
• A tanárok jó emberek! Mikor mutatod be?
• Mama! Még csak nemrég ismertem meg! Nem hívhatom el rögtön.
• Miért ne hívhatnád. Ki tudja meddig élek, látni akarom, kivel van az unokám.
• Nemsokára elviszem Mama! Most mennem kell, vigyázz magadra! Hiányzol!
• Jól van, várlak haza!

Letette a telefont, és gondolatban megjelent előtte a nagymamája kicsike, törékeny alakja. Nagyon kötődött hozzá, rengeteget volt nála gyerekkorában, és most is igyekszik minél több időt vele tölteni.

A szombatot háztartási munkákkal töltötte, így délután fáradtan ült le és pihenni akart egy kicsit, mikor megszólalt a telefonja. Mikor felvette látta, hogy Noah nevét írja ki a készülék.

• Szia! Mit csinálsz?
• Szia! Ebben a pillanatban végeztem a takarítással.
• Akkor jó, mert egy óra múlva ott leszek érted.
• És hová viszel?
• Egy koncertre.
• Ugye nem komolyzenei koncertre?
• Nem szereted a komolyzenét?
• Sajnálom, de nem. Isten látja lelkem, próbáltam meghallgatni, de sajnos nem ment.

Erre Noah hangos nevetését hallotta a vonal túlsó végéről.

• Ne nevess ki, én így születtem, hogy képtelen vagyok a komolyzene hallgatására.
• Ne izgulj, nem az lesz.
• Mégis mit vegyek fel?
• Bármit, rajtad minden jól áll!
• Köszönöm, sokat segítettél!
• Tudom! – hallotta Noah incselkedő hangját. – Egy óra múlva ott leszek érted!
• Rendben, várlak.

Gyorsan elment lezuhanyozni, majd egy törölközőt magára csavarva keresgélt a szekrényében. Az utóbbi hónapokban nem vett semmi új dolgot magának, amit most nagyon bánt. Egyik ruháját sem találta megfelelőnek, és ettől egyre idegesebb lett. Aztán vett egy nagy levegőt és arra gondolt, hogy most nem a ruha miatt kellene aggódnia, hanem boldognak kéne lennie, amiért egy ilyen férfi, mint Noah koncertre viszi, bármilyen koncert legyen is az.

Még egyszer átnézte a szekrénye tartalmát és végül egy fekete nadrágot, egy világoskék felsőt, aminek garbó nyaka volt, és nem volt sem úja, sem vállrésze, vett fel. Választott hozzá még egy fekete kabátkát és egy kék cipőt húzott hozzá. Világoskék szemhéjpúdert vitt fel, egy kis szemceruzca, szempilla spirál, szájfény és a sminkkel is kész volt. Rövid haját kicsit megborzolta és útra készen állt.

Megcsörrent a telefonja és ő azonnal fel is kapta.

• Itt vagyok, jöhetsz!
• Rendben! – mondta.

Még indulás előtt magára fújt egy kis friss virágillatú parfümöt és jókedvűen rohant le a lépcsőn. Ahogy kilépett azonnal meglátta, hogy Noah a hófehér Honda civicje mellett áll, és rá vár. Ahogy meglátta, hogy kilépett a házból azonnal elé sietett és forró csókkal köszöntötte. Ő lelkesen viszonozta a csókot, azután beültek és elindultak. Az úton sem sikerült kiszednie a férfiból hová mennek.

Körülbelül tizenöt perces autózás után egy kis club előtt álltak meg. Kiszálltak az autóból és kéz a kézben mentek be a helyiségbe. Ahogy beléptek mindenki figyelme rájuk irányult és hangosan köszöntötték a férfit. Többen oda is jöttek hozzájuk és annyi ember mutatkozott be neki, hogy szinte senkinek nem tudta megjegyezni a nevét.

Leültek egy asztalhoz néhányan, beszélgettek, de ő többnyire csak figyelt. Látta, hogy Noah itt nagy népszerűségnek örvend aztán egyszer csak Noah odahajolt hozzá, röviden szájon csókolta és csak ennyit mondott neki:

• Nemsokára jövök!

Noah és még két férfi felálltak az asztaltól és a club végében lévő kis színpadhoz mentek, amit eddig észre sem vett. Most felgyulladtak a fények, észrevett a sarokban egy zongorát és gitárokat meg egy dobfelszerelést is.

A három férfi elfoglalta a helyét és elkezdtek játszani. Különböző popdalokat adtak elő teljesen új hangszerelésben. Hallhatta Noáht énekelni is és kifejezetten tetszett neki a férfi hangja. Az asztalnál maradt emberek énekeltek, tapsoltak és a hangulatuk rá is ráragadt. Ő is önfeledten énekelte az ismerős dalokat, és jobbnak találta őket, mint az eredetieket.

Körülbelül negyvenpercnyi játék után abbahagyták, és visszatértek az asztalhoz.

• Nos hogy tetszett? – kérdezte tőle Noah, mikor mellé ült.
• Fantasztikus volt – válaszolta és adott egy puszit a férfi arcára.
• Tényleg tetszett?
• Igen, nagyon. Nagyon jól énekelsz. Eddig ezt miért nem árultad el nekem?
• Nem akartam azonnal mindent felfedni magamról! – mondta a férfi, miközben kacsintott egyet.

Az este hátralévő részében iszogattak és beszélgettek. Őt is kifaggatták az asztaltársai, mivel foglalkozik, mióta él Newcastlben, hogy ismerkedtek meg és mindenféle ehhez hasonló kérdéseket tettek fel neki. Ő mindenre készségesen válaszolt és igyekezett bekapcsolódni a beszélgetésbe és ellazulni, jól érezni magát, ami nem is esett nehezére.

Noah nagyon figyelmes volt vele, egy percre sem hagyta magára, és ha valami olyasmiről volt szó a barátai között, amit ő nem értett mindig elmesélte neki az előzményeket.

Éjfélkor a társaság kezdett megbomlani, így ők is taxit hívtak. Mikor rákérdezett Noáhra mi lesz az autójával, azt válaszolta, hogy majd másnap érte megy. Az ő lakcímét mondta be a férfi és mikor az autó megállt a háza előtt a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, hogy felhívja még egy italra magához Noáht.

• Te még nem is voltál nálam! – mondta a férfinak mikor beléptek a lakásába.
• Eddig még nem! Nagyon bűbájos kis lakás! – mondta Noah ahogy körbejáratta a tekintetét a helyiségen.
• Megtettem, amit tudtam, de nem szeretek itt lakni.
• Miért?
• Tudod eddig egy szép nagy kertes házban laktam, és nehezen szoktam meg itt ezt a bezártságot. Még csak egy erkélyem sincs – mondta kicsit szomorúan.
• Nem találtál olyan házat, ami jobban tetszett.
• Nem sok időm volt keresgélni, hírtelen határoztam el, hogy költözni akarok és azonnal jönni akartam. Akkor ezt találtam abból a pénzből amennyim volt. Hú, én felhívtalak egy italra, de én nem is tartok itthon szeszes italt. Amit adni tudok az ásványvíz, narancsüdítő, vagy tudok főzni neked egy teát.
• Teát kérek!
• Ok! Milyen legyen? Van őszibarack, citrom, narancs, alma..
• A narancs jó lesz!
• Rendben!

Vizet forralt és elkészítette a teákat. Eközben Noah leült a bárpult mellé és figyelte mit csinál.

• Nagyon csinos vagy!

Ettől a mondattól érezte, hogy az arcát elönti a pír. Nem volt hozzászokva, hogy bókolnak neki. Georg már nagyon régen nem tette.

• Köszönöm! Nagyon kedves vagy! – s zavartan tett-vett tovább.

Hallotta amint Noah elmosolyodik, és a férfira nézett.

• Nem akartalak zavarba hozni.
• Nem hoztál zavarba – füllentette. – Csak nem vagyok hozzászokva, hogy ilyeneket mondjanak nekem.
• De hisz sokáig együtt éltél valakivel, ő nem mondta milyen szép vagy?
• Nem – rázta meg a fejét. Már jó ideje nem! – tulajdonképpen semmiről nem szólt az utolsó négy évük csak arról, hogy terhes-e vagy sem.

Noah felállt és odament hozzá. Magafelé fordította, átölelte és megcsókolta lágyan, érzékien.

• Pedig nagyon szép vagy! – súgta neki két csók között!

Érezte amint a férfi kezei simogatják a hátát, majd megállapodnak a csípőjén és szorosan magához húzza. Aztán az egyik keze szép lassan elindul lefelé és a fenekét simogatta. Aztán apró csókokkal borította el szabadon hagyott vállait.

Ezalatt ő sem maradt tétlen. Élvezettel simogatta a férfi izmos karját és vállát, majd a tarkóján lévő göndör hajtincsekkel játszott. Érezte amint kezd a vágy kialakulni az ölében és nem is akarta ezt az érzését elfojtani. Noah a blúza alá nyúlt és meztelen hátát simogatta, ő ennek hatására még közelebb préselte a testét a férfiéhoz. Ekkor megérezte Noah feszes férfiasságát, és ebben a pillanatban eltolta magától. Nem tudta miért tette, hisz ő is akarta, hogy megtörténjen köztük a dolog.

• Ne haragudj! – mondta és elfordult.
• Nem, nem, te ne haragudj. Nem akartalak lerohanni.

A helyzetet roppant kellemetlennek tartotta és szégyenlősen kavargatta meg a tákat, majd az egyik csészét a férfi kezébe nyomta, a másikkal a saját kezében a kanapéhoz ment, leült és bekapcsolta a tv-t.

Szeme sarkából látta, ahogy Noah követi és mellé ül, de ő nem nézett rá, csak a tv-t kapcsolgatta. Egyszer a férfi kivette a kezéből a távirányítót, a zenecsatornára állította majd a dohányzóasztalra tette.

• Mit szólsz a barátaimhoz? Szimpatikusak voltak neked?
• Igen nagyon jópofák, humorosak voltak, látszik, hogy jól összeszokott kis társaság. És szeretném megköszönni, hogy ilyen figyelmes voltál velem egész este.
• Ez természetes! – mondta Noah, miközben a szemébe nézett.

Ő megsimogatta a férfi arcát és lágyan megcsókolta. Ez a csók egész más volt, mint az előbbi a konyhában. Nem volt benne szexuális vágy, inkább megköszönte a férfinak, amiért olyan kedves és figyelmes vele, ahányszor csak találkoznak.

Még egy rövid ideig beszélgettek, aztán Noah hazament. Ő engedett magának egy kád vizet és belefeküdt. Úgy érezte szüksége van egy kis ellazulásra, azután ami történt. Nem értette magát, hisz együtt akart lenni Noáhval, de valamiért mégsem ment neki. Mióta Georggal szakított nem volt szexuális kapcsolata senkivel. Abban reménykedett, hogy csak még egy kis időre van szüksége azok után, amin keresztül ment, egy kicsit jobban meg kell ismernie Noaht, és minden rendben lesz. Képes lesz vele ágyba bújni, és élvezni azt, amit ott nyújthat neki a férfi.

Most ahogy visszagondolt a Georggal történt szerelmeskedésekre rájött, hogy az utolsó évben szinte egyszer sem tudta élvezni a szexet. Eleinte mikor összekerültek minden nagyon jól ment, igazán jól. Aztán ahogy jött a baba téma, a sok sikertelen próbálkozás, már nem a vágy vezérelte az ágyba, hanem egy újabb lehetőségnek, egy újabb próbálkozáskén élte meg. Nem arra figyelt, hogy jó legyen neki, vagy akár Georgnak, hanem arra, hogy sikeres legyen a „művelet”. Minden egyes alkalommal, mikor megjött a menszesze úgy érezte veszített egy kicsit a nőiességéből.

Szomorúan szállt ki a kádból, megtörölközött és nyúlt volna a pólóért, amiben az előző éjszakáig aludt, s ekkor jutott eszébe, hogy milyen felszabadult és vidám volt tegnap, mikor kidobta. De rá kellett jönnie, hogy az elmúlt nyomasztó időszakot sajnos nem tudja elfeledni ilyen könnyedén.

Reggel annak ellenére, ami az éjszaka történt jókedvűen és kipihenten ébredt. Elhatározta nem sieti el a dolgot Noáhval. Ha jobban megismerkednek és érzelmi kötelék is kialakul köztük, akkor simán fog menni minden, hiszen egészséges nő. Talán gyereket nem szülhet, de anélkül is élhet teljes, boldog életet. Egyébként is Nohával talán el sem jutnak addig, hogy ez a téma szóba kerüljön köztük. Nem fogja tönkretenni ezt a kapcsolatát is. Ameddig lehet élvezi, aztán majd lesz valahogy. Ezektől a gondolatoktól sokkal jobban érezte magát.

A következő hét a szokásos módon zajlott számára. A munkahelyén sok tennivaló volt, sok határidős munkát kaptak, persze ennek ellenére Gillian kifaggatta. hogy haladnak Noáhval. Mindent tudni akart, de természetesen a koncert után történteket nem árulta el neki.

Péntek délután volt, és ő Noah lakásában ült a zongora előtt. Szorgalmasan nyomkodta a zongora megfelelő billentyűit, és igyekezett mindent jól csinálni. Tetszett neki, hogy ő is képes arra, hogy szép dallamokat csaljon ki a hangszerből. Persze kezdetleges kis dallamok voltak, de neki tetszett.

Mikor végeztek a tananyaggal Noah bort töltött és a kanapén telepedtek le. Jóízűen beszélgettek, könnyedén, mintha ezer éve ismernék egymást. Ő hátradőlt miközben Noah a combján tartotta az egyik kezét, és mutató újával köröket rajzolgatott rajta, ő eközben szórakozottan simogatta a férfi karját.

• Mit csinálsz holnap? – kérdezte hírtelen.
• Délelőtt jön két tanítványom. Egyébként semmi dolgom. Miért?
• Csak az jutott eszembe, hogy eljöhettél volna velem a hétvégére a nagymamámhoz.
• Tényleg?
• Igen. Korán reggel fogok indulni és csak vasárnap este jövök vissza.
• Nagyon szívesen veled megyek.
• De most mondtad, hogy tanítványaid vannak, én meg megígértem, hogy amilyen korán csak tudok, megyek. Mama már nagyon vár!
• Lemondom őket!
• Nem, nem akarom, hogy miattam gondod legyen.
• Óh, ez nem probléma. Azonnal írok nekik egy e-mailt, majd a jövő héten bepótoljuk.

Míg Noah a telefonjával volt elfoglalva, addig ő azon gondolkodott, hogy hogy jutott eszébe elhívni Noáht, hisz nem is akarta. Egyszerűen csak kimondta a szavakat, anélkül, hogy gondolt volna rá.

Még egy kicsit beszélgettek, aztán hazament, hogy időben le tudjon feküdni és reggel korán el tudjanak indulni. Mielőtt elindult azon gondolkodott, hogy Noah egyáltalán nem próbálkozott ágyba vinni őt, de nem tudta meddig lesz a férfi ilyen türelmes, és neki mennyi időre van szüksége, hogy a lelki egyensúlya annyira helyrebillenjen, hogy képes legyen szexelni vele.

Már több mint egy órája úton voltak, érezte magán Noah tekintetét. A férfira nézett, aki ekkor sem vette le róla szemét.

• Mi az? – kérdezte tőle mosolyogva. Valami gond van velem?
• Azt nem mondhatnám!
• Akkor?
• Tudod milyen szép vagy? – kérdezett vissza a férfi.
• Nem! – mondta halkan.

Az utat jó darabig úgy folytatták, hogy nem szólaltak meg, de ez nem volt kínos. Kellemes csend telepedett közéjük és ő nagyon jól érezte magát.

Mikor beértek a városba ahol a nagymamája lakott, megállt egy virágbolt előtt, mivel a nagyija imádta virágokat, mindig vitt neki.

Noáhval együtt bementek az üzletbe és ő elkezdte nézegetni milyet is válasszon. Egyszer egy ismerős hang szólalt meg mögötte.

• Szia! Régen láttalak. Jól vagy?

A lába is a földbe gyökerezett, ahogy meghallotta Georg hangját. Lassan fordult meg, és ahogy meglátta a férfit a gyomra görcsbe szorult. Nem, nem azért mert még mindig szerette, hanem a sok negatív élmény emléke szaladt át rajta, amin együtt keresztülmentek.

• Szia! Köszönöm jól!

Ekkor Noah lépett mellé és Georgot nézte.

• Ő itt…
• Noah Tok vagyok, Laura barátja.

Megfogta Noah kezét, hogy Georg a barát szót valóban úgy értse, ahogy az van! Igaz még nem feküdtek le egymással, de egyértelmű volt, hogy együtt vannak, vagy lesznek, de legalább is abba az irányba haladnak.

• Georg vagyok, a volt barát! – nevetett Georg, miközben kezet fogott Noáhval. – Mi járatban?
• Mamához megyünk! – mondta Laura.
• Ahha már ennyire komoly, hogy a családnak is bemutatod?
• Igen, ennyire! – mondta és szeretett volna már az üzleten kívül lenni minél távolabb Georgtól.
• Ezeket kérem, mutatott néhány virágra.

Az eladónő kivette a vázából, becsomagolta, ő fizetett és már ment is kifelé.

• Örülök, hogy láttalak, minden jót! Szia!

Meg sem várta, hogy a férfi is elköszönjön tőlük, már húzta is Noáht ki az utcára. Beültek az autóba és tudta ezt meg kell magyaráznia.

• Miatta költöztél Newcastlbe?
• Végül is igen!
• Még mindig szereted?
• Nem! – mondta megdöbbenve, hogy ezt Noah egyáltalán megkérdezte tőle.
• Egyszer elmondod mi történt köztetek?
• Igen! – válaszolta szomorúan.