Szívcsobbanás - 3. fejezet

3. fejezet

A hétvége nagyon gyorsan eltelt. Örült, hogy együtt lehetett a nagymamájával, és Noah elnyerte a mamája tetszését. Vasárnap megfőztek, ebéd után elmosogatott, amiben Noah segített neki. Ez a jelenet annyira megható volt számára. Georg soha nem segített neki a házimunkában. Semmit! Ez az apróság, hogy Noah megfogta a törölgető ruhát és ott van mellette, együtt vannak, beszélgetnek, nevetgélnek olyan meghittnek tűnt számára.

Kora délután indultak vissza. Egész úton azon járt az esze, hogy hívja-e fel Noáht magához, de félt. Félt, hogy újra eltaszítja magától, akkor is, ha nem akarja. Így úgy döntött, hogy hazaviszi, az autóban ad neki egy csókot és vár még egy kicsit azzal, hogy közelebb kerüljön a férfihoz.

A következő hetek hamar elszaladtak. Sokat találkozott Noáhval, voltak együtt vacsorázni, moziban, elmentek egy kézilabda meccsre és a zongorázással is szépen haladt. Noah nem erőltetett semmit és ő ezt értékelte.

Az egyetlen dolog, ami nyugtalanította, hogy Greorg hívogatta. A találkozásuk óta minden héten felhívta legalább kétszer. Mindig ideges volt, mikor meglátta a kijelzőn a férfi számát. Volt már olyan, hogy nem vette fel, de ilyenkor addig hívogatta, míg ő meg nem unta és mégis felvette.

Általában csak arról érdeklődött hogy van, mit csinál és ehhez hasonló általánosságokról, vagy elmondta vele mi történt.

Az utolsó alkalommal megkérte, hogy ne hívja többet.

• Miért? – kérdezte Georg. – Együtt éltünk 7 évet, nem váltunk el haraggal, miért ne beszélgethetnénk néha.
• Mert nem akarok veled beszélgetni!
• Mert még mindig szeretsz?

Erre letette a telefont! Elege volt belőle. Nem szerette már Georgot, ebben biztos volt. Viszont azon, hogy nem lehet anya nem tudott túllépni olyan egyszerűen.

Egy hírtelen ötlettől vezérelve felkapta a kabátját, felhúzta a csizmáját és elindult Noához. Gyalog körülbelül negyven percbe telt az út, de nem bánta. Legalább tudott gondolkodni, míg odaért és úgy érezte, a hideg is segít tisztán látnia mindnet. Át kellett mennie a kedvenc hídján, hogy eljusson a férfihoz. Most sem bírta ki, hogy legalább néhány percre meg ne álljon a korlát mellet és ne bámulja a vizet. El akarta mondani Noáhnak, mi az, ami nyomasztja, mi az, ami miatt képtelen volt eddig közel kerülni hozzá.

Becsengetett és Noah szinte azonnal ajtót nyitott.

• Szia! – mondta a férfinak.
• Szia! Gyere be, teljese átfagytál. Gyalog jöttél?
• Igen!
• Ebben a hidegben miért gyalogoltál ilyen sokat?
• Jól esett egy kis séta.
• Törtét valami?
• Igen történt.
• Mi?
• Az hogy készen állok arra, hogy elmondjam mi történt, miért költöztem ide és azt, hogy szeretlek.

Noah nem szólt semmit csak nézett rá. Ő levette a kabátját és átkarolta a férfi nyakát, megcsókolta, miközben olyan szorosan simult hozzá, ahogy csak tudott. Noah azonnal viszonozta a csókját és szorosan ölelte magához. Elkezdet a férfi ingét kigombolni és ahogy ezzel végzett a meztelen bőrét simogatta, ami meleg és hívogató volt. Noah levette a pulóvert róla, majd az alatta lévő atlétától is megszabadította. Ahogy meztelen felsőtestük összeért halk sóhaj hagyta el a száját. Ebben a pillanatban nem értette, mire várt ilyen sokáig. Bementek a hálószobába és ott folytatták, ahol az előbb abbahagytak. Hevesen csókolták egymást és igyekeztek minél előbb minden ruhadarabjuktól megszabadulni. Mikor már csak az alsóneműjük marad rajtuk Noah ráfeküdt és megcsókolta, miközben a melleit simogatta. Érezte amint a mellbimbói megkeményednek a kényeztetés hatására. A férfi kezeit a mellén a szája követte. Körbenyalogatta a kemény kis bimbókat, majd a szájába vette az egyiket, egy kicsit megszívta, amitől a vágy még jobban elhatalmasodott rajta. Aztán ugyan ezt megismételte a másik mellbimbójával is. Közben a szeméremdombját simogatta a bugyiján keresztül, ő pedig kéjesen vonaglott a férfi alatt. De Noah nem hagyta abba a gyötrését. Szájával lejjebb haladt a hasán át a nőiességéhez. Nagyon gyengéd volt, épp csak hozzáért, ami a vékonyka textilen keresztül tompa, de annál kellemesebb érzéseket váltott ki belőle. Lassan lekerült a kicsiny bugyi is róla, és Noah így folytatta kényeztetését olyan lágyan és érzékien, hogy rövidesen őrült lüktető érzés tört rá, amitől szabálytalanul szedte a levegőt és hangos, kéjes nyögések hagyták el a száját. Maga is meglepődött ezen, hisz soha nem volt rá jellemző a hangoskodás, így most is megpróbált halkabb lenni, de akaratlanul egyre csak törtek fel belőle a hangos sóhajok.

Miután kicsit lenyugodott Noah ismét a száját csókolta. A férfi az éjjeliszekrénye felé nyúlt, de ekkor megszólalt.

• Nincs rá szükség!

Noha visszahúzta a kezét és ő érezte, ahogy a keménysége a lábai közé hatol lassan, gyengéden. Így mozogtak még egy darabig miközben a vágy ismét feltört benne. Ekkor felülre kerekedett és felülve a férfin körbe-körbe mozgatta a csípőjét, a kezeivel pedig felfogta a haját. Erre a mozdulatra a mellei még feszesebbek lettek, s Noah mohón simogatta őket, majd felült és már a szájában volt az egyik bimbó. Egy hírtelen mozdulattal ismét alulra került és innen Noah átvette az irányítást. Gyengéd mozdulatai gyorsabbá, erőteljesebbé váltak. Mikro már majdnem ismét a csúcson volt a férfi megállt, majd ismét kezdte az egészet elölről lágy mozdulatokkal, aztán erősebben és gyorsabban s a beteljesülés kapujában ismét megállt egy rövid időre.

• Kérlek, ne hagyd abba! – nyögte elfúló hangon.

Noah engedelmeskedett neki és ő ismét azt az erőteljes kéjes lüktetést érezte, amit nem sokkal azelőtt. Néhány másodperc múlva Noah teste is megfeszült, légzése akadozott és meg-megremegett a gyönyörtől.

Egymás mellett feküdtek már jó ideje szótlanul, csak élvezve a kimerültségüket, a megkönnyebbültségüket.

Noah szólalt meg először.

• Mit akartál mondani?
• A lényeget elmondtam, a többi nem fontos. Majd máskor elmesélem.
• Ok!

Sokáig volt Noáhnál, csak éjfél után ment haza, de az időt nem beszélgetéssel töltötték. Azt a csodát ismételték meg, ami az érkezése után történt velük.

Másnap frissen, boldogan ismét teljes embernek érezve magát ébredt fel. Mikor beért a munkahelyére Gillian azonnal lecsapott rá.

• Csak úgy sugárzol! Mi történt?
• Mi az, hogy sugárzom, és minek kellett volna történnie?
• Csak rád kell nézni! Egyfolytában mosolyogsz, miközben a tekinteted álmodozóvá válik. Megtörtént a dolog?
• Honnan tudod, hogy eddig nem?
• Jajj, akkor már sokkal korábban ilyen lettél volna. Szereted?
• Igen! Rendkívüli ember!
• Tudom! Kár hogy csak most jöttetek össze ő meg egy hét múlva elmegy.
• Elmegy? – csodálkozott el és még szinte levegőt is elfelejtett venni.

Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja és Georg nevét írta ki. Lenyomta az elutasít gombot és várta Gillian válaszát.

• Jajj, még nem mondta?
• Micsodát?
• Hogy elmegy.
• Nem, nem mondta. Hová megy és mikor?
• Ó, ne haragudj, nem gondoltam, hogy még nem tudsz róla, inkább őt kérdezd meg.
• Mondj már valamit!
• Tényleg ne haragudj, hívd fel és majd ő elmondja.

Kiment az épület udvarára, és hívta Noáht, de az nem vette fel. Idegesen várta, hogy a férfi visszahívja. Biztosan órán volt, ilyenkor mindig lehalkítja a készülékét, és szünetben szokott visszacsörögni rá.

Míg várta a hívást fel-le sétált az udvaron. Már tél eleje volt, nyirkos, kellemetlen időjárás, de ő nem fázott. Cikáztak benne a gondolatok vajon mégis hová mehet és mennyi időre. Ha egy két napról vagy hétről lenne szó, Gillian biztosan nem így reagált volna. Már tíz perce is volt, hogy kint sétálgatott, de be kellett mennie. Nem tehette meg, hogy munka helyett ő Noah hívására vár. Már a folyosón volt, mikor megcsörrent a kezében a telefon. Azonnal felvette és beleszólt anélkül, hogy megnézte volna, ki hívja.

• Szia! Hová mész?
• Szia! Honnan tudod, hogy menni akarok?

Teljesen ledöbbent, mikor Noah hangja helyett Georgét hallotta meg.

• Nem érek rá, és mondtam már, hogy ne hívogass! – kiáltotta a telefonba.
• A barátod hívását várod? Ahogy hallom nem a legjobban alakulnak...

Nem volt hajlandó tovább hallgatni a férfit, kinyomta a telefonját. Vett két nagy levegőt mielőtt bement az irodába. Ahogy belépett próbálta rendezni az arcvonásait és mosolyt erőltetett magára.

• Nos? Beszéltél vele? – kérdezte Gillian kíváncsian.
• Még nem. Biztos órán van, nem vette fel.

Ekkor megszólalt a telefon és most valóban Noah hívta. Gyorsan visszament a folyosóra, ami szerencséjére üres volt így nyugodtan beszélhetett.

• Szia! – hallotta meg a férfi kedves hangját, amitől megdobbant a szíve.
• Szia! Nem akarlak zavarni…
• Te soha nem zavarsz!
• Csak úgy hallottam elmész valahová.
• Jajj igen, már el akartam mondani.
• Hová mész? – kérdezte türelmetlenül.
• Franciaországba, pontosabban Párizsba. Megpályáztam egy állást ott, már régen még nem is ismertelek. Úgy volt, hogy csak jövő szeptembertől megyek, de nemrég változott a dolog és a jövő héten már indulnom kell.
• Mikor jössz vissza?
• Majdnem három év múlva.
• Három év múlva? – ismételte a szavakat.
• Sajnálom, hogy így alakult.
• Mióta tudod?
• Én sem régen tudtam meg, hogy már most el kell mennem.
• Mióta tudod? – tette fel újra a kérdést.
• Két hete.
• Két hete – ismételte újra a férfi szavait. Miért nem szóltál már?
• Nem tudom, annyira szép volt köztünk minden és nem akartam elrontani ezzel. Mindig meg akartam mondani, aztán mikor együtt voltunk valahogy mégsem tettem.
• Ha most nem kérdezek rá, mégis mikor tudtam volna meg?
• Rövidesen, talán ma, vagy holnap.
• Értem. Akkor gondolom ennyi volt.
• Nem, én nem így gondolom.
• De így gondolod! Ha másképp gondoltad volna, nem az utolsó percben akarsz elmondani egy ilyen súlyos dolgot. Örülök, hogy megismertelek és minden jót!

Ezzel letette a telefont és valóban úgy érezte, örül annak, hogy megismerhette a férfit, még akkor is, ha csak rövid ideig lehetett vele.

A reggeli jókedvének, boldogságának még csak a nyoma sem maradt meg benne. Szomorú volt és csalódott. A nap hátralévő részében nem sokat beszélt, belemerült a munkájába és próbálta a Noáhval kapcsolatos gondolatokat száműzni a fejéből.

Amikor hazaért Noah autóját a ház előtt látta, a férfi pedig a ház ajtaja előtt ácsorgott.

• Szia! – mondta neki mikor meglátta, majd szó nélkül felmentek hozzá.

Noah ahogy beléptek az ajtón átölelte és meg akarta csókolni, de ő elfordult tőle és lerázta magáról az ölelő karokat.

• Ne haragudj, tényleg el kellett volna mondanom.
• Igen, valóban!
• Sajnálom, beszéljük meg.
• Figyelj, nincs mit megbeszélni. Rosszkor találkoztunk, ennyi.
• De…
• Túl hosszú a 3 év a távkapcsolathoz. Szép volt, jó volt, ennyi volt!
• Biztos, hogy ezt akarod?
• Nem, nem ezt akarom! Boldog voltam veled, kivételes ember vagy, érzékeny, kedves, figyelmes…
• Akkor meg kellene próbálni!
• Nem! Váljunk el most szépen, békében. Ha néhány hónapról lenne szó, de három év.
• Ok! Sajnálom! – mondta a férfi, és látta az arcán hogy igazából egyetért vele. – Azért még egyszer utoljára megcsókolhatlak?
• Igen! – mondta miközben elmosolyodott és érezte, hogy könnyek mardossák a szemét, de nem akarta, hogy a férfi lássa.

Mégsem tudott mit tenni, a könnyek kibuggyantak a szeméből és végigfolytak az arcán. Noah végigcsókolta az arcát a könnyek nyomán, majd a száját csókolta gyengéden, érzékien és ő érezte szájában a könnyek sós ízét.

Noah elment ő becsukta mögötte az ajtót és tomboló érzelmekkel a lelkében végigfeküdt az ágyán. Szerette ezt a férfit, évek óta végre ismét igazi nőnek érezte magát mellette. Órákig feküdt az ágyon mozdulatlanul aztán feltápászkodott, lezuhanyozott és lefeküdt. Aránylag hamar álomba is merült, igaz az álma zaklatott és nyugtalan volt. Reggel fájdalommal a szívében ébredt és még akkor sem érezte magát jobban, mikor beért a munkahelyére.

Gillan meghívta egy kávéra, amit most annak ellenére elfogadott, hogy nem szokott kévét inni.

• Mi történ?
• Szakítottunk!
• De miért?
• Mi mást tehettünk volna?
• Távkapcsolat, esetleg később utána mehettél volna.
• Ez szerintem egyikőnkben sem merült fel. Talán ha több időnk lett volna együtt, másképp alakul.
• Sajnálom!
• Hát még én! – mondta szomorúan. - Tudod nagyon különleges ember, de el kell engednem, nem tehetek mást!

A nap végén is gyötrelmes fájdalmat érzett a mellkasában. Igyekezett egész nap ettől az érzéstől megszabadulni, de nem ment neki. Nemrég volt túl egy fájdalmas időszakon, és már megint a boldogtalanság közepén találta magát.

Csengettek az ajtaján, mire a gyomra összerándult. Tudta, hogy ez csak Noah lehet és nem is tévedett, de fogalma sem volt mit akarhat a férfi, hisz tegnap mindent megbeszéltek.

• Szia! Bejöhetek? – kérdezte Noah, mikor kinyitotta az ajtót.
• Persze! – és félreállt, hogy bemehessen.
• Tudod, még van egy hetünk! – hallotta Noah szavait.

Nem mondott semmit, csak várta, hogy a férfi folytassa.

• Szeretném még ezt az egy hetet veled tölteni, ha te is szeretnéd.

Semmit sem szeretett volna jobban, így szó nélkül megcsókolta a férfit és szorosan bújta hozzá. Rövidesen a hálószobájában voltak és hosszú szerelmeskedésbe kezdtek. Noah nem ment haza ezen az éjszakán, és az utazásig egyetlen éjszaka sem. Minden idejüket együtt töltöttek, beszélgettek, sétáltak, hallgatta Noah zongorajátékát, és szerelmeskedtek.

Egyik alkalommal, mikor a hídon a kedvenc helyükről nézték a folyót Noah megszólalt.

• Azt mondtad elmondod miért költöztél ide.
• Igen azt mondtam.
• Akkor most elmondod?
• Tudod, hogy hét évig éltem Georggal. Az elején minden nagyon jó volt. Szerettük egymást, boldogok voltunk. Vettünk magunknak egy csodaszép házat azzal a szándékkal, hogy ott alapítunk családot. Három év után úgy döntöttünk jöhet a baba is. Az első pár hónapban nem aggódtunk, hogy nem jön össze, gondoltuk több idő kell neki. Aztán mikor eltelt már több mint egy év orvoshoz mentem. Elvileg egészséges vagyok, lehet gyermekem. Elment Georg is és vele is minden rendben volt, a gyermek mégsem érkezett. Ez egyre feszültebbé tette a kapcsolatunkat. Már nem tudunk semmi másra gondolni csak arra, hogy megint nem sikerült, megint nem sikerült, és megint nem sikerült. Legalább is én, Georg néha együtt érzett velem, máskor meg úgy éreztem nem érdekli a dolog. Én orvostól orvosig jártam, de mindenhol azt mondták semmi akadálya annak, hogy teherbe essek mégsem sikerült. Jártam természetgyógyászhoz, szedtem ilyen-olyan-amolyan vitaminokat, egészségesen táplálkoztam, sokat mozogtam, de bármit tettem minden hiába volt. Emiatt jócskán visszaesett az önbecsülésem, fél embernek éreztem magam, lelkiismeret furdalásom volt, amiért nem tudom megadni Gerognak azt, amit egy másik nőtől megkaphatna. Végül ő mondta ki, hogy vége. Szétköltöztünk, eladtuk a házat és én a padlón voltam. Úgy éreztem környezetváltozásra van szükségem ahhoz, hogy jobban legyek. Sokáig ha ránéztem egy kisbabára a sírás kerülgetett, de egyszer csak azt gondoltam, attól, hogy nekem nem lehet gyerekem még lehetek boldog. Aztán jöttél te, és most ismét boldog vagyok – kis szünetet tartott, aztán ismét megszólalt. Jelenleg! – megint elhallgatott egy kis időre, majd újra megszólalt. Talán jobb is hogy elmész, hisz veled is ugyan ide jutottunk volna és akkor megint költöznöm kéne.
• Miért gondolod ezt?
• Nem tudok gyermeket szülni!
• És azt elképzelhetetlennek tartod, hogy akkor is szeretnélek?
• Ha gyermeket akarnál, és nem tudnám neked megadni, már nem szeretnél! – mondta szomorúan. De eddig nem volt időnk eljutni! – mosolyodott el, de a szemei szomorúak maradtak.

Noah magához ölelte és ő biztonságban érezte magát a férfi karjai között. Most hogy elmondta neki az igazat magáról valahogy még intimebbnek érezte a kapcsolatot kettejük között. Igaz annak, hogy ő teherbe eshet-e valaha vagy sem, az ő szempontjukból már semmi jelentősége nem volt.

Az utazás napjának reggelén is az ő ágyában ébredt a férfi. Még ő a szemét sem nyitotta ki, de már érezte simogató kezeit a testén. Az álmossága azonnal elpárolgott és helyébe a vágy lépett. Noah felé fordult és úgy csókolta a férfit, hogy tudta ez az utolsó alkalom, hogy ezt megteheti. Szorosan bújtak egymáshoz, de Noah érintései most is ugyan olyan érzékiek, lágyak voltak, mint mindig. A férfi pontosan tudta mit kell vele tennie ahhoz, hogy olyan gyönyörhöz juttassa, ami hangos sóhajokra késztetik. Ő is tudta, hogy kell a férfihoz érnie, hogy ugyan ezt ő is átélje. Most is hosszan szerelmeskedtek, mindent megadva egymásnak, majd izzadtan rogytak egymás karjaiba. Egy ideig még feküdtek egymás mellett aztán szótlanul felkeltek, lezuhanyoztak és Noah taxit hívott magának. A lakását bérbe adta, a csomagjai, amit vitt magával itt voltak Laura lakásán.

Ő nem akart kimenni vele a reptérre, így itt búcsúzott el a férfitól. A taxi megérkezett a ház elé, Noah még egyszer megölelte, megcsókolta és csak ennyit szólt:

- Szeretlek!

Ő is mondani akart valamit, de tudta, ha megszólal elsírja magát, így csöndben maradt, csak megsimogatta a férfi arcát és rámosolygott.

Noah megfogta a csomagjait és kiment, s az ajtó lassan bezáródott mögötte. Laura úgy érezte ezzel lezárult élete legszebb szakasza és most már utat engedett a könnyeinek.