Szívcsobbanás - 4. fejezet

A következő hét gyötrelem volt számára. A munkahelyen még csak el is telt az idő, a feladatai elterelték a figyelmét, de a délutánok és az esték igen csak megviselték. Szombaton egész nap takarított, hogy teljen az idő. Délután hatkor már mindennel végzett, így csak járkált a lakásban. Egyszer a szeme megakadt azon az üveg boron, amit még Noáhtól kapott, és azért hozta neki, hogy ha valakit meghív egy italra, ne csak teát vagy ásványvizet tudjon neki adni. Mikor ez eszébe jutott elmosolyodott, megfogta a bort és kibontotta. Megkereste a legszebb borospoharát és teletöltötte. Leült a tv elé a tele pohárral, de az üveget sem hagyta a konyhában, a dohányzóasztalra tette maga elé.

A bor finom volt és ő bőszen kortyolgatta, miközben a tv-ben a kedvenc műsorát nézte, ami az Amerika madártávlatból volt. Már a második pohár bort is megitta és épp a harmadikat töltötte mikor megszólalt a csengő. Úgy megijedt, hogy a bort kilöttyintette és úgy érezte a szíve a torkában dobog. Tudta, hogy Noah nem lehet az, hisz nagyon messze van tőle, de azért legbelül reménykedett, hogy mégis. Talán annak hatására, ami történt köztük visszamondta az állást és visszajött hozzá. Az ajtóhoz ment, és a kukucskálón ki sem nézett, csak kinyitotta az ajtót és heves szívveréssel várta, hogy meglássa ki áll ott.

Nem Noah volt az, hanem az, akire egyáltalán nem számított. Georg!

• Te meg mit keresel itt? – kérdezet tőle kicsit meglepetten, kicsit mérgesen, kicsit csalódottan.
• Nem vagy túl kedves vendéglátó.
• Te nem vagy a vendégem!
• De az vagyok! – mondta vigyorral a képén és már be is lépett mellette a lakásba.
• Komolyan! Mit akarsz tőlem?
• Csak erre jártam, és úgy gondoltam miért ne látogathatnálak meg.
• Na ne nevettess! – mondta ingerülten, és érezte, hogy megszédül a két nagy pohár bortól, így inkább leült. Hogy-hogy erre jártál!
• Miért ne járhatnék erre? – kérdezte kihívóan a férfi és mellé ült. – Látom, iszogatsz? Csak nem bánatos vagy?
• Miért lennék bánatos?
• Talán a barátoddal van valami gond?
• Nincs barátom! – mondta és rossz volt ez hangosan is kimondania. – Kérsz?
• Igen, köszönöm!
• Hozz magadnak egy poharat! – mondta a férfinak, mert a szédülés egyre jobban eluralkodott rajta.

Georg hozott még egy poharat és a kezében volt egy másik üveg bor is.

• Az meg honnan van? – kérdezte, hisz tisztában volt vele, hogy az ő lakásában nem volt még egy.
• Hoztam!

Nem is vette észre, hogy lett volna valami nála, de nem is csodálkozott rajta, hisz igencsak meglepődött, hogy őt látja az ajtóban.

Georg töltött magának és az ő poharát is ismét teleöntötte.

• A barátnőd mit szól hozzá, hogy ide jöttél? – kérdezte tőle, bár fogalma sem volt, hogy van-e barátnője, vagy nincs.
• Nincs barátnőm! Nem volt senkim mióta szakítottunk. Nem kellett senki más!
• Te szakítottál!
• Tévedtem!
• Tévedtél? – nézett csodálkozva a férfira.
• Igen tévedtem! Nagyon hiányzol, és azt hiszem mi összetartozunk.
• Ne, nem akarom ezt hallani!
• De ez az igazság!
• Miért lenne ez az igazság?
• Te nem érzel már irántam semmit?
• Azt nem mondanám, hogy nem érzek semmit. Az életem része voltál, de vége lett egy olyan probléma miatt, ami azóta is fennáll.
• Túl tudunk rajta lépni, majd örökbe fogadunk.
• Nem, nem akarok örökbe fogadni! Ennek a beszélgetésnek egyébként sincs értelme! Mi már nem vagyunk együtt, és soha többé nem is leszünk! Ha itt akarsz maradni, beszéljünk másról, vagy menj el!
• Laura meg kell értened, még mindig szeretlek, és szeretnélek visszakapni.
• Ha szerettél volna, mellettem álltál volna. De nem éreztem a támogatásodat, nem is tudod milyen nagy szükségem lett volna rád!
• Sajnálom! Most minden más lesz! Ne erőltessük a gyerek témát, én gyerek nélkül is el tudom képzelni az életem.
• Neked lehet gyereked, nekem nem lehet! Keress olyan nőt, aki tud neked szülni, és ha itt akarsz maradni, beszéljünk másról!
• Ok! – mondta Georg. Mesélj milyen itt a munkád, lettek új barátaid?

A beszélgetés ilyen semmitmondó dolgokról folyt tovább, s közben a második üveg bor is eltűnt.

Másnap reggel mikor felébredt úgy érezte magát, mint akin átment egy úthenger. Megfordult és érezte, hogy a derekán van valami. Kinyitotta a szemét, és ekkor látta, hogy egy kéz, egy férfikéz. Oldalra kapta a fejét és Georg ott feküdt mellette. Benézett a paplan alá és mindketten meztelenek voltak.

• Ó ne! – mondta hangosan.
• Tessék? – hallotta Georg rekedtes, álmos, ismerős hangját.
• El kell menned! – mondta.
• Miért kéne elmennem?
• Ne haragudj, nem akarok gorombáskodni, de nem akarok veled újra együtt lenni. Ami az éjszaka történt megtörtént…
• Igen, és nagyon jó volt, olyan amilyen már évek óta nem – ült fel Georg is az ágyban és próbálta megcsókolni, de ő elhajolt előle és kimászott az ágyból, magával húzva a paplant, amit gyorsan maga köré tekert.

Ekkor viszont Georgot látta meztelenül, amitől zavarba jött és gyorsan elfordította a tekintetét.

A férfi ettől hangosan elnevette magát.

• Tudod milyen aranyos vagy, ilyen szégyenlősen?
• Georg! Volt rá lehetőségünk, hogy együtt legyünk. Akkor nem sikerült, akkor most miért menne?
• Mert tudjuk mit rontottunk el, és most elkerüljük ezeket a hibákat. Hidd el, sikerülni fog!
• Értsd meg, nekem már nem megy!
• Azt az alakot szereted? – vált a férfi hangja szomorúvá.

Erre nem válaszolt. Természetesen tudta a választ, de nem akarta azzal szomorítani a saját szívét, hogy hangosan is kimondja, hogy szeret egy olyan férfit, akivel valószínűleg többé találkozni sem fog.

• Akkor miért nem vagy vele? – kérdezte Georg.
• Neked ehhez semmi közöd! Köztünk mindennek vége, ezt el kell fogadnod!
• Az éjszaka nem úgy tűnt!
• Részeg voltam, nem is emlékszem mi történt.
• Én mindenre emlékszem kettőnk helyett is, nagyon odaadó voltál. Nem hiszem, hogy már semmit nem érzel irántam. Nem szeretkeztél volna velem így!
• Sajnálom, a közös életünket már felrúgtuk, és én nem akarom újra kezdeni, bármi is történt az éjszaka!

Georg szó nélkül felöltözött kiment a konyhába, ivott egy pohár vizet és mielőtt elment odament hozzá, könnyed csókot adott az ajkaira.

• Én még mindig szeretlek, és tudom, ha adnál még egy esélyt, nagyon boldogok lehetnénk! Ígérd meg, hogy gondolkodsz a dolgon! Csak ígérd meg! – mondta a férfi kérlelő hangon.
• Rendben! Gondolkodni fogok rajta! – válaszolta, mert valódi érzelmeket vélt felfedezni a hangjában.
• Rövidesen hívlak! – adott egy puszit az arcára és elment.

Rajta még mindig a paplan volt körbecsavarva, így ment vissza a hálóba és leült az ágya szélére. Teljesen össze volt zavarodva. Nem tudja miért tette az éjszaka, amit tett, hisz már rég nem érez semmit Georg iránt. Nem tudná elképzelni, hogy újra együtt legyen vele. A közös múltjukból csak a negatív érzelmek, a negatív emlékek maradtak meg számára. Viszont Noah! – jutott eszébe a férfi. Az a sok figyelem, kedvesség, amit kapott tőle ez alatt a rövid idő alatt sokkal több volt, mint amit Georgtól kapott a hét év alatt.

Érdekes most úgy érezte, mintha megcsalta volna a férfit, pedig már nincsenek együtt. De akkor is árulásnak érezt,. amit tett, hisz még csak egy hete, hogy elment.

Aztán szépen megmagyarázta magának, hogy felnőtt, független ember, egyáltalán nem kell emiatt bűntudatot éreznie.

Lezuhanyozott, kényelmes melegítőt vett fel, áthúzta az ágyneműt, el akarta tüntetni az éjszaka utolsó nyomait is. S egész nap, mint minden pillanatban mióta Noah elment, a telefonját figyelte, nem hívja-e fel a férfi, vagy nem küld-e neki egy sms-t. Igaz ő kérte, hogy szakítsák meg a kapcsolatukat teljesen. Ne legyen se telefon, se e-mailek, semmi. Ennek ellenére mégis reménykedett, hogy a férfi megszegi az ígéretét. Ő sokszor volt annak a határán, hogy felhívja, vagy legalább egy sms-t küldjön neki, de mégsem tette. Erősnek kellett lennie, hisz a férfi elutazott évekre és igazából nem is akarta, hogy a távolból bármilyen formában is tartsák a kapcsolatot. Igaz megemlítette, hogy élhetnének távkapcsolatban, de hamar beleegyezett abba, hogy az elutazás napján szakítsanak meg minden kapcsolatot.

• De ez így van rendjén! – mondta félhangosan két sóhaj között.

Néhány hét múlva elment a bárba, ahol Noah játszott a barátaival. Mikor bement már őt is kedves ismerősként köszöntötték. Most is zene szólt, de a zongoránál más ült, és ezt érdekes érzés volt látnia.

Mikor a fiúk abbahagyták az asztalnál beszélgetni kezdtek. Mindenki kérdezte tőle mi van Nohával, meséljen nekik valamit. Ő meglepetten nézett rájuk, hisz ezek szerint nem tudták, hogy szakítottak.

• Nem tudom! – mondta nekik, s erre ők vágtak meglepett arcot.
• Hogy-hogy nem tudod? – kérdezte az egyik lány a társaságból.
• Szakítottunk!
• Szakítottatok? – kérdezték többen is egyszerre, mintha nem akarták volna elhinni.
• Igen! Túl hosszú a három év, és így döntöttünk!
• Pedig annyira szerettétek egymást! – hallotta valakinek a hangját, de már nem tudta megfigyelni, hogy ki mondta, mert hírtelen megszédült, és hányingere lett, így kirohant a mosdóba.

Tíz perc múlva, hulla sápadtan ment vissza az asztalhoz. Az ott lévők ijedten kérdezték mi a baja.

• Nem tudom, lehet valami vírust szedtem össze! – mondta elgyengülten, így gyorsan el is búcsúzott, hívott egy taxit és hazament.

Mire hazaért jobban volt, ahogy jött a rosszulléte úgy ment is.

Az elkövetkező napok is nehezen teltek számára. Gyötrődött Noah hiánya miatt, és az érzés nem akart múlni. Amit érzett valóságos fizikai fájdalom volt, ami szorította a szívét és egy pillanatra sem engedett.

Gillian próbálta szomorúságát feledtetni vele, igyekezett elterelni a figyelmét, vicces történeteket mesélt, és hétvégére meghívta, hogy menjen el vele és a fiaival moziba, azután vigyék el őket kézműves délutánra.

Igent mondott, szüksége volt a kikapcsolódásra. Szombaton kilenc órára már Gillienéknél volt, és figyelte a gyerekeket. A fiúk szaladgáltak és produkálták magukat előtte, ő pedig élvezte. Egyszer a kisebbik egy rajzzal a kezében odasomfordált hozzá. Odanyújtotta neki és suttogva mondta:

• Ezt neked rajzoltam!

Annyira aranyos volt, ebben a pillanatban a szívét szorító vasmarok engedett egy kicsit és ő kihasználta ezt. A nap további részében nem engedte, hogy ez a vasmarok erősebben szorítson.

A moziban egy aranyos mesefilmet néztek meg, amin sokat nevettek, aztán átmentek egy játszóházba ahol karácsonyi díszeket készítettek a gyerekekkel együtt. Sokan voltak és ő teljesen belemerült ebbe a világba. Ugyan olyan lelkes volt ő is, mint a gyerekek s több díszt is készítettek, mire elindultak haza.

Megebédeltek és Gillian lefektette a fiúkat.

• Nos hogy érezted magad? – kérdezte, mikor visszament az ebédlőbe, ahol ő addig leszedte az asztalt és bepakolt a mosogatógépbe.
• Ragyogóan! – válaszolta és tényleg így is érezte magát.
• Örülök, hogy sikerült kikapcsolódnod. Én teljesen kimerültem, te nem fáradtál el?
• Hát nem tudom, hogy bírod ezt nap, mint nap – mondta elismerően.

Még mondani akart valamit, de ekkor ugyan az érezte, mint egy hete a klubban. Megszédült és erőteljesen hányingere támadt, így futólépésben közelítette meg a mosdót. Néhány perc múlva falfehéren ment vissza Gillianhoz.

• Ez meg mi volt? – kérdezte tőle.
• Úgy látszik el kell mennem az orvoshoz, a múlthéten is rosszul lettem. Valami vírus lappanghat bennem.
• Reggelente is rosszul szoktál lenni?
• Nem különösebben.
• Nem különösebben?
• Talán enyhe hányingerem van, de hamar elmúlik.
• Nem vagy érzékeny bizonyos szagokra?
• Nem vettem észre.
• Azt javaslom, ha orvoshoz mész az nőgyógyász legyen.
• Nőgyógyász? – kérdezte, miközben a szavak értelme lassan eljutott a tudatáig. Nem, biztos, hogy nem vagyok terhes! – mondta Gilliannak.
• Mitől vagy ebben olyan biztos? Azért gondolj utána a dolgoknak!

Gyorsan elővette a telefonját, és megnézte a naptárat benne, ahol mindig megjelöli a menszesze időpontját. Igaz soha nem volt pontos, de azért 2-3 napnál több eltérés nem nagyon volt, ami szerint a napokban kellett volna megjönnie.

• Nos? – kérdezte Gillian kíváncsian.
• Még nem késik! – mondta, de azért a gondolat, hogy terhes lehet nem hagyta nyugodni.
• Ne csodálkozz, ha nem jön meg! – vigyorgott Gillian. – Megmondod Noáhnak?
• Nincs mit megmondani neki! – mondta a torkában dobogó szívvel.
• Csinálj egy tesztet, abból kiderül!
• Sajnos nincs rá szükségem! – mondta kicsit szomorúan.

Ezután elterelte a szót erről a témáról és rövidesen el is búcsúzott. Belül csak arra tudott gondolni, hogy mi van, ha mégis terhes? Hazafelé menet vett egy tesztet, de másnap reggelig várnia kellett, hisz csak reggel tudta megcsinálni.

Otthon bekapcsolta a tv-t, de egy szót sem hallott a műsorból. Az agya lázasan járt, és arra gondolt mi lesz, ha mégis pozitív lesz az eredmény.

• Kié a gyerek? – kérdezte hangosan.

Jajj ne! – folytatta gondolatban. Hisz lefeküdt Geroggal is és Noáhval is egy hét különbséggel. De miért lenne Georg, hisz négy évig nem sikerült, pont most miért sikerült volna. Bár sok olyat hallott, hogy ha megszűnik a görcsös akarás, összejön. Ennek ellenére még sem gondolta, hogy ő lehetne az apa.

Ó istenem létezne, hogy Noah gyermekét hordom a szívem alatt – tépelődött. Ez egyaránt örömmel és szomorúsággal töltötte el a szívét. Sőt ijedtséget is érzett, hisz mégsem merte volna száz százalékra mondani, hogy a gyermek a Noáhé. És ha biztos lenne benne, akkor sem mondaná el neki. Csak néhány hónapot voltak együtt, ő elment egy másik országba, megszakadt köztük minden kapcsolat. Hogyan is mondhatná neki, hogy bocs, igaz elmentél, de itt hagytál valamit, nem nagy dolgot, csak egy gyereket. Erre a gondoltra elmosolyodott.

Egész éjszaka nem aludt, már reggel fél ötkor a mosdóban volt és türelmetlenül várta, hogy a csík vagy a csíkok megjelenjenek a teszten.

Mikor meglátta a kettő darab piros csíkot, úgy kiszalad a testéből az összes vér, hogy le kellett ülnie. Még legalább egy fél órát ült a fürdőszoba padlóján, mikor annyira össze tudta magát szedni, hogy bemenjen a szobába.

Nem tudta mit érez, még nem tudta felfogni mit is történik vele. A tesztet még mindig a kezében szorongatta, és ötpercenként ránézett, hogy nem tűnik-e el az egyik csík, vagy hogy valóban jól látta-e. De mindkét csík ott volt minden egyes alkalommal mikor ránézett.

Jó idő telt el, mikor felállt az ágyból, felöltözött és elsétált a hídhoz. Szüksége volt a friss levegőre, és a folyó megnyugtató látványára, hogy tisztán tudjon gondolkodni. Tiszta szerencsének érezte, hogy az eső is esett.

Már több mint húsz perce bámulta az esőcseppek által keltett buborékokat, mikor érezte, hogy kezd fázni, így visszament a lakásába.

Megkereste a slusszkulcsát és elindult a nagymamájához. Egész úton azon törte a fejét mi tévő legyen, de a választ a mamájától várta.

Mikor leparkolt a ház előtt még néhány percet ült az autóban, vett egy nagy levegőt és kiszállt.

Becsengetett és néhány másodperc múlva már nyílt is az ajtó. Mikor a nagymamája meglátta szorosan ölelte magához.

• Szia Imádságos kiskönyvem! Úgy örülök, hogy eljöttél! – köszöntötte igaz szeretettel.
• Szia Mama! – ölelte ő is hosszan.

Bementek és szokás szerint a nagymamája azonnal mindenféle finomsággal rakta meg az asztalt. Beszélgettek minden féléről, aztán úgy érezte eljött az idő és el kell mondani a jövetele célját.

• Mama! Tanácsra lenne szükségem.
• Mi a baj? – ült mellé.
• Nem tudom, mit tegyek. Terhes vagyok!

Feszülten figyelte milyen reakciót váltanak ki belőle a szavai. Látta, ahogy felragyog az arca és ismét megölelte.

• Ez nagyon jó hír! Annyira vágytál rá!
• Igen, csakhogy…
• Noah nem akarja a gyereket?
• Noah elutazott, nagyon messze és nagyon sok időre.
• Megmondtad neki?
• Nem!
• Akkor mire vársz, hívd fel és mondd el neki.
• Igen, csak mikor elment úgy döntöttünk, hogy nem tartjuk a kapcsolatot tovább, nem akartunk távkapcsolatot.
• De akkor még nem tudtad, hogy terhes vagy. Ugye?
• Igen, de mikor elment egy hét múlva beállított Georg és az ágyban kötöttünk ki.
• Övé a gyerek?
• Nem tudom! Olyan sokáig próbálkoztunk és nem sikerült, kétlem, hogy épp ekkor estem volna teherbe, de az a kicsi kétség ott van.

A nagymamája hallgatott egy darabig.

• És ő mit szólna most egy közös gyerekhez.
• Gondolom örülne neki, újra akarja velem kezdeni.
• Akkor nincs semmi gond, hívd fel, mondd el neki! A gyereknek apa kell!
• Tudom! – mondta miközben bánatosan lehajtotta a fejét, és kezébe temette az arcát.
• Ne szomorkodj, most boldognak kellene lenned.
• De Mama, tudod, hogy soha nem csaltam meg Georgot, és Noáht sem. Most mégsem tudom ki a gyerekem apja.
• Dehogy is nem tudod! Georg!
• Nem Mama, ő is tudja, hogy volt előtte egy kapcsolatom és joggal vetődik fel benne, hogy nem az övé.
• Ha vissza akar szerezni téged, és azt mondod az övé a gyerek, sosem fog kételkedni a szavadban.
• Nem tehetem ezt vele!
• Noah vállalja az apaságot?
• Neki sem mondhatom százszázalékos biztonsággal, hogy övé a gyerek.
• Georg lesz a megfelelő választás, hidd el! Szólj neki, ő lesz a legboldogabb ember a világon! Szeretni fogja a gyermekedet!
• Mama! Tartsam meg?
• Megőrültél? – pattant fel mellőle a nagyanyja. – Hogy tehetnéd? Beszélj Georggal, és minden rendbe jön!

Egy darabig még beszélgettek, és ő megígérte, hogy semmi butaságot nem fog csinálni. Kicsit nyugodtabban tért haza, de azzal tisztában volt, hogy nem fogja Georgot felhívni, és Noáht sem. Ebben a pillanatban az tűnt számára az egyetlen elfogadható megoldásnak, hogy egyedül vállalja a gyermekét. Ez a nap még erőteljes kétségek és gyötrődések között telt számára, ám másnap reggel már érezte a boldogságot is. A boldogságot, hogy anya lesz, hogy lesz egy kisbabája, akiről gondoskodhat, akit szerethet. Még kilenc óra sem volt, mikor Gillian hívta.

• Nos hogy vagy? – kérdezte tőle a barátnője.
• Jól, nagyon jól.
• Mi a helyzet a rosszulléteiddel?
• Igazad volt!
• Terhes vagy?
• Igen!
• Ó istenem, nagyon örülök! Gratulálok!!! Hívtad már Nohát?
• Ez nem ilyen egyszerű!
• Hogy-hogy nem egyszerű?
• Át tudsz jönni? Elmesélek mindent.
• Igen, ebéd után lefektetem a fiúkat és ott is vagyok nálad.
• Ok!

Addig míg Gilliant várta az internetet bújta és mindent elolvasott a terhességgel, a kisbabákkal kapcsolatosan.

Úgy belemerült az olvasgatásba, hogy szinte felijedt, mikor a csengő megszólalt. Gyorsan az ajtóhoz szaladt, hogy beengedje barátnőjét, aki ahogy kinyitotta az ajtót a nyakába ugrott és gratulált neki.

• Na mesélj! Miért nem hívod fel Noáht!

Laura szép sorban elmesélt neki mindent és a története végére már sírt.

• Tudod annyit álmodtam erről, és most nem élvezhetem. Persze örülök, hogy kisbabát várok, de teljes családban szerettem volna felnevelni.
• Ugye nem gondolod hogy Georgé? Hét évig voltál vele, és bármit csináltatok nem sikerült, most meg csak idejön és teherbe ejt. Kizártnak tartom.
• Én is nagyon kevés esélyt adok neki, de képzeld magad a helyembe. Nem mondhatom teljes lelki nyugalommal egyiknek sem, hogy az övé a gyerek. Tudod az a bosszantó az egészben, hogy én mindig hűséges voltam. Soha nem csaltam meg a páromat, és tessék, még csak azt sem tudom ki a gyerekem apja.
• Ne gyötörd magad! Noah az és kész! Hívd fel, mondd el neki és megbeszélitek hogyan tovább.
• Nem tehetem! – rázta a fejét.
• Miért ne tehetnéd? Nem kell tudnia, hogy Georggal is voltál. Szerintem egy pillanatra sem kérdőjelezi meg, hogy nem ő lenne az apa.
• Ő nem, de én nem tudnám ezt egy életen keresztül végigcsinálni.
• Nem is kell, ha megszületik meglátod, hogy tiszta apja és megnyugszol.
• Nem, akkor inkább megvárom, hogy megszülessen és utána majd meglátom mi lesz. Inkább egyedül nevelem fel.
• Ne butáskodj már!
• Meg egyébként is, Noáhval szakítottunk. Elutazott egy másik országba és azóta még csak fel sem hívott.
• Te akartad, hogy így legyen!
• Igen persze én akartam, de mint látod ő sem akart mást, ha nem így lenne valamilyen formában keresett volna.
• Honnan tudod, hogy ez könnyű neki? Lehet szenved attól, hogy már nem vagy neki, de tiszteletben tartja a kérésedet.
• Igen, akkor meg pláne nem hívhatom fel azzal, hogy nem akartam ugyan távkapcsolatot, de gyereket várok tőled.
• Az élet produkál néha furcsa dolgokat. Nem teheted meg, hogy nem szólsz neki. Ugyan úgy az ő gyereke is, mint a tiéd. Joga van hozzá, hogy tudjon a létezéséről.
• Ha egy szemernyi kétségem sem lenne az apasága felől, azt hiszem akkor sem mondanám el neki.
• Nem értelek! Gondolkozz azon, amit mondtam! Hidd el, a gyermekednek ugyan olyan szüksége van apára, mint anyára!
• Tudom! – mondta szomorúan.
• Ne szomorkodj! – ölelte át Gillian. Gondolkodj még ezen a dolgon, aludj rá néhányat, meglátod néhány nap múlva tisztábban fogsz látni mindent. Most pedig beszéljünk arról, hogy kisfiút vagy kislányt szeretnél inkább?
• Mindegy! Egy egészséges kisbabát akarok! – mosolyodott el ő is. Már neveken is gondolkodtam.
• És mi tetszik?
• Egyenlőre még túl sok, majd szűkítem a kört!

Belemelegedtek a témába, ő sokat kérdezősködött Gilliantól, hogyan zajlott a terhessége, milyen volt a szülés. Gillian pedig kimerítő választ adott minden kérdésére.

Órákig beszélgettek, ami nagyon jót tett neki. Mire a barátnője elment vidám és boldog volt.

Visszaült a kanapéra, megsimogatta a hasát és a kis jövevényre gondolt.