Szívcsobbanás - 5. fejezet

Laura felvette a kapcsolatot Gillian nőgyógyászával, mivel csupa jót hallott felőle. Mikor a váróteremben ült eszébe jutott hányszor járt már nőgyógyásznál és milyen fájdalmat érzett, mikor látta a váróban a kismamákat. Most ő ülhet kismamaként a váróteremben, igaz még nem látszik rajta, de akkor is büszkeséget érzett.

A vizsgálat szerint minden rendben van, sőt. Az orvos szerint ikreket várt. Ettől a hírtől a szava is elakadt. Mikor kiment a rendelőből le kellett ülnie, hogy megeméssze a hallottakat. Legalább tizenöt percet ült ott, mire összeszedte magát és elindult hazafelé. Természetesen most is útba ejtette a hidat, és sokáig bámulta a folyó vizét. Ez mint mindig, most is megnyugtatta, így képes volt a helyzetét átgondolni.

Úgy érezte egy gyermekkel képes lett volna egyedül megbirkózni, de kettővel már nem hitte, hogy boldogulna. Mikor hazament felhívta a nagymamáját és elújságolta, amit az orvostól megtudott.

A mamája boldog volt, és afelől érdeklődött, hogy beszélt-e már Georggal.

• Mama! Mondtam, hogy nem szólhatok neki. Hisz annak az esélye, hogy ő az apa nagyon picike.
• De van! És ő hinni fog neked!
• Mama! Nem akarom!
• Aludj rá, meglátod rövidesen rájössz, hogy igazam van!
• Ok Mama!

Elköszönt a nagymamájától és felhívta Gilliant, hogy neki is elújságolja, hogy ikreket vár.

Most Gilliantól hallgathatta végig, ugyan azt, mint az előbb a mamájától, csak ő arra biztatta, hogy Noáhval beszéljen.

A kanapéján ült, és a hasát nézegette. Megpróbálta elképzelni, hogy fog majd kinézni, ha már nagy lesz és elmosolyodott. Furcsa kettős érzések tomboltak a lelkében. Nagyon örült a babáknak, annak, hogy anya lehet és alig várta, hogy a karjában tarthassa a kicsiket. Másfelől aggódott a jövője miatt. Míg Georggal együtt volt úgy tervezték, hogy legalább két évig otthon maradna a kicsivel, de egyedül két gyermek mellett nem teheti meg, hogy ne járjon két évig dolgozni. Már ettől úgy érezte megszakad a szíve, mert nem akart őket olyan picikén bölcsödébe adni.

Elővette a telefonját és elkezdett egy sms-t írni: Drága Noah! Nagyon hiányzol, rengeteget gondolok rád! Szeretlek!

Átolvasta még egyszer az üzenetet aztán ahelyett, hogy elküldte volna kitörölte. Aztán felállt, és a lakásban járkál fel-alá, és próbálta kitalálni, hogyan fog két kiságyat elhelyezni.

Az álma nyugtalan volt, azt a feszültséget, ami a jövője miatt nyomasztotta, álmában is érezte. Korán ébredt, és iszonyú hányingere volt. Sokáig tartott mire jobban lett, a munkahelyéről is majdnem elkésett.

• Szia! Jól vagy? – kérdezte tőle aggódva barátnője.
• Jobban! – válaszolta.
• Nagyon sápadt vagy! Még most sem döntöttél arról, hogy mit fogsz csinálni?
• Nem, még nem! – rázta a fejét.
• Próbálj kitalálni valamit, mert az idegeskedés nem tesz jót sem neked, sem a gyerekeknek.
• Milyen gyerekeknek? – lépett oda hozzájuk a kolleganőjük Monica.

Gillian kérdőn nézett rá, és ő nem igazán tudta mit válaszoljon. Eddig Gillianan és a nagymamáján kívül senki nem tudott a terhességéről.

• Az én gyermekeimről beszélünk – mondta határozottan.
• Tessék? – nézett rá Monica értetlenül.
• Kisbabákat várok! – mondta büszkén!
• Babákat?
• Igen, ikrek lesznek!
• Gratulálok! – mondta Monica.
• Köszönöm szépen!
• Akkor ez az oka, hogy ilyen sápadt vagy már napok óta?
• Igen ez!
• Na és Noah mit szól hozzá? Hazajön, vagy te mész oda?

Természetes volt Monicának ez a kérdése, hisz ő is ott volt azon a partin Giliannál mikor megismerkedtek, vagyis ő azt hitte ott ismerkedtek meg. Azt is tudta, hogy utána az elutazásáig együtt jártak.

• Nem szóltam neki.
• Micsoda? Miért? Ne foszd meg attól az örömtől, hogy gyermekei lesznek.
• Tudod, hogy nem tartjuk a kapcsolatot mióta elment!
• Persze, de most változott a helyzet. Apa lesz! – mosolygott Monica.

Úgy érezte az apa szó arcul csapja. Az apaság miatt gyötrődik, mióta megtudta, hogy terhes. A gyermekeinek apa kell, nem nevelheti fel őket egyedül, hisz van apjuk – még ha nem is tudja pontosan ki az, de van apjuk és a gyermekeinek szükségük van rá! Monicának nem akarta elmondani, hogy két apajelöltje is van, csak a megszakadt kapcsolatra hivatkozott továbbra is.

A nap további részében sokat beszélgettek a terhességről, és a kisbabákról.

Úgy döntött hétvégén hazamegy a szüleihez, és elmond nekik mindent. Biztos volt benne, hogy örülni fognak neki, hogy nagyszülők lehetnek. Ők is vele együtt keresztülmentek mindenen, amit a gyermektelenség okozott az életében.

Arról viszont fogalma sem volt, hogy fognak reagálni arra, hogy gyereke lesz kettő is, de apa viszont nincs.

Megérkezett a szülői ház elé, leállította az autójának a motorját, vett egy nagy levegőt és kiszállt. Idegesen becsengetett, és már hallotta is a mozgolódás zajait kiszűrődni. Talán tíz másodpercbe sem telt és nyílt az ajtó.

Meleg szeretettel üdvözölték, és az jutott eszébe, hogy talán egyszer az ő gyermekei is ezt fogják érezni, mikor hazamennek, amit ő most. Az otthon melegét, a szép gyermekkor emlékeit, és a szülői szeretetet.

Mindenféléről beszélgettek, segítkezett az édesanyjának a konyhában aztán ebéd után összeszedte a bátorságát és megszólalt.

• Fontos dolgot kell mondanom nektek.

Látta, ahogy a szülei elkomolyodnak, és szinte azt is látta, hogy jár az agyuk, hogy mi lehet az a fontos dolog, amit el akar nekik mondani.

• Terhes vagyok!

Az édesanyja mozdulatlanná vált, az édesapja ugyan úgy. Kellett néhány másodperc, hogy felfogják a szavainak az értelmét.

• Tényleg? – szólalt meg végre az anyukája, hitetlenséggel a hangjában.
• Igen anyu, tényleg. Ráadásul ikreket várok!
• Ikreket? – szólalt meg most az apja is.
• Igen apa! Két kisbabám fog nemsokára születni.

Mire ezt elmondta az anyukája szemében már megjelentek a könnycseppek, felállt a helyéről, odament hozzá és átölelte.

• Annyira örülök, végre! Annyi ideje vársz rá!
• Ki az apa? – kérdezte az apja.

Erre a kérdésre lesütötte a szemét, járt az agya mit mondjon, hisz ezt nem találta ki előre.

• Egy rövidebb kapcsolatom volt – mondta lassan. Nem védekeztem, mert azt hittem soha nem lehetek terhes.
• Nem vállalja? – kérdezte az édesanyja.
• Nem akarom, hogy vállalja! – mondta halkan, és félve nézett a szüleire.
• Értem! – mondta komolyan az apja.
• Sajnálom, én sem így akartam!
• Nincs semmi baj! - fogta meg a kezét az édesanyja bátorítóan. Mi melletted állunk és segítünk mindenben. Igaz? – nézett a férjére.
• Igen, jól mondja anyád! Mindenben a segítségedre leszünk!

Ennek hallatán hatalmas megkönnyebbülést érzett és hálás volt ezért a szüleinek. A nap további részében a babákon kívül semmiről nem esett szó köztük. Késő estig beszélgettek, és ő a régi szobájában feküdt le aludni.

Itt ismét olyan biztonságban érezte magát, mint gyermekkorában. Ez volt az első este, mióta megtudta, hogy terhes, hogy nem aggodalommal a szívében aludt el.

Másnap reggel nyugodtan, és kipihenten ébredt. Csak délután indult el haza, de mikor belépett a saját lakásába ismét visszatért a nyugtalan érzés a jövője miatt.

Tudta, hogy számíthat a szüleire, de mégsem volt biztos benne, hogy olyan gyermekkort tud majd biztosítani a gyermekeinek, mint neki volt, hisz a teljes családhoz az apa ugyan úgy hozzátartozik, mint az anya.

Fáradtan ült le és elővette a telefonját. Ismét sms-t írt: „Drága Szerelmem! Voltam a szüleimnél, és elmondtam, hogy gyermeket várok. Örültek neki és biztosítottak arról, hogy támogatni fognak mindenben. Talán te is így éreznél! Bárcsak neked is lemondhatnám!”

Átolvasta az üzenetet amit írt, aztán ugyan úgy, mint néhány nappal azelőtt kitörölte. Valahogy megnyugtatta, hogy „írt” Noáhnak.

A reggeli rosszullétek továbbra is gyötörték, nehezen ment neki, hogy időben beérjen a munkába, így autóval volt kénytelen közlekedni, pedig szeretett buszozni.

Hét közepe körül Gillian elmesélte, hogy skypolt a férje Nohával és néhány szót ő is váltott vele.

• És hogy van? – kérdezte érdeklődve, és a szíve akkorát dobbant, majd kiesett a helyéről.
• Azt mondja jól!
• Az jó! – mondta szomorúan.
• Felőled is érdeklődött.
• Felőlem? – nézett izgatottan Gillianra.
• Igen!
• Mit kérdezett?
• Hogy hogy vagy, mi van veled? Jársz-e valakivel?
• És mit mondtál.
• Az igazat!
• Az igazat? – pattant fel az asztala mellől.
• Igen elmondtam, hogy nem jársz senkivel, és hogy jól vagy.
• De ugye nem mondtad meg, hogy terhes vagyok?
• Nem, az a te feladatod lenne. Szeretitek egymást, nem értem miért csináljátok ezt. Ha nem várnád a gyermekeit, akkor sem kéne külön lennetek. Nyugodtan vele mehettél volna.
• Nem hívott, egyszer sem mondta, hogy menjek vele.
• Mentél volna?
• Nem tudom!
• Neki is hírtelen jött, hogy el kellett mennie. Te miért nem mondtad, hogy kimész vele?
• Nem akaszkodhattam rá.
• Inkább elhagytad!
• Igen! – mondta, és érezte, amint a szomorúság átjárja az egész testét.

Ekkor valami furcsát érzett a hasában, mintha néhány buborék a hasfalán pukkant volna ki. Odatette a kezét és várt, aztán megint érezte ugyan ezt.

• Gillian!
• Tessék? Baj van?
• Nem, nincs baj. Azt hiszem megmozdultak!
• Komolyan?
• Igen, érzem, hogy mocorognak! – mondta vidáman.
• Ó istenem! Ezt Noáhnak is tudnia kell! Nem teheted meg vele!
• Tudom! – mondta, és ebben a pillanatban így is érezte.

A babák mozgolódása rendszeressé és egyre erősebbé vált a következő napokban. Minden egyes kis buborékpattanás boldogsággal töltötte el.

Szombat este a számítógépe előtt ült, és az e-mailjeit nézegette. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve a „Levélírás” gombra kattintott. A címzetthez beírta Noah e-mailcímét, és nekikezdett írni.

Kedves Noah!

Nehezen kezdek ehhez a levélhez. Már több mint négy hónapja nem láthattalak, nem hallottam a hangod. Tudom megállapodtunk, hogy megszakítunk minden kapcsolatot és te ezt maximálisan be is tartottad. Ez is az egyik oka annak, hogy csak most jelentkezem és nem hamarabb.

Mióta elmentél nagyon sok minden történt velem, ami téged is érint. Talán furcsa az előbbi mondatom, de meg fogod érteni.

Mikor elmentél még mit sem tudtam, de aztán eltelt néhány hét és rájöttem. Mikor kiderült, nem tudtam mit tegyek, hogy fog folytatódni az életem. Ha nem mész el, ha itt vagy velem egész más lett volna minden, de így is boldog vagyok.

Sokat gondolkodtam, de úgy érzem tudnod kell róla. Jogod van hozzá, legalább annyira, mint nekem. Aztán eldöntheted hogyan tovább.

Én döntöttem, és én akarom őket! Akarom a gyermekeinket, akik néhány hónap múlva a világra jönnek!

Igen, terhes vagyok! Ikreket várok!

Tudom, hogy így elsőre sokkoló, de én már hozzászoktam a gondolathoz. Most te következel, és ha részt akarsz venni az életükben, keress meg!

Laura!

Nézegette még egy ideig a levelet, átolvasta legalább tízszer, aztán bezárta az ablakot. Megjelent a figyelmeztetés, hogy még nem lett elküldve az üzenet, Menti; Eldobja. A Menti gombra kattintott és kikapcsolta a gépét. Úgy érezte friss levegőre van szüksége. Kint hideg volt és az eső is szemerkélt, de nem érdekelte. Jó melegen felöltözött és kisétált a hídhoz, oda ahol először megpillantotta Noáht, a gyermekei apját. Ez az érzés egyre jobban erősödött benne, és a logika is azt diktálta, hogy csak is ő lehet az apa.

Fél órányit maradta a hídnál az esőcseppeket és a szépen lassan folyó víztömeget bámulta, majd hazaballagott. Mikor felért a lakása előtt megpillantotta Georgot.

• Te meg mit keresel itt?
• Mondtam, hogy keresni foglak!
• De arról nem volt szó, hogy személyesen!
• De ugye nem baj?
• Nem! – mondta, pedig valami legbelül azt mondta küldje el, de nem tette. – Gyere be!

Bementek, ő vacsorával kínálta a férfit, aki jóízű falatozásba kezdett, miközben mindenféléről beszélgettek. Aztán mikor Georg befejezte az evést a jövetele céljára tért.

• Mikor akartad elmondani?
• Mit? – nézett a férfira értetlenül.
• Azt, hogy gyermekünk lesz, sőt gyermekeink lesznek.
• Te meg miről beszélsz? – nézett rá, és úgy érezte a vérnyomása az egekig szökik.

Lázasan gondolkodott, kitől tudhatja, ki mondhatta el neki.

• Arról, hogy nem mondtad el, hogy terhes vagy!
• Honnan tudod? – kérdezte mérgesen.
• A nagymamádtól!
• Mama! – kiáltotta idegesen.
• Ne őt hibáztasd! A te kötelességed lett volna elmondani. Mire vártál?

Nem tudott válaszolni, csak kavarogtak a fejében a gondolatok, és várta, hogy Georg kérdője vonja kié is valójában a gyerek, hisz tisztában van vele, hogy Noáhval is együtt volt.

• Mert… - kezdett bele a mondatba, de Georg félbeszakította.
• Mert attól féltél, hogy nem kellenek? Nagyon örülök nekik! – állta fel a férfi, odament hozzá és átölelte.

Ő csak ült, és érezte magán a férfi súlyos ölelését, és meg sem tudott szólalni. A fejében ott száguldottak a gondolatok, hogy nem a tiéd, nem biztos hogy a tiéd, kicsi esély van arra, hogy a tiéd. De mindez csak gondolat maradt, és képtelen volt kimondani.

Érezte, ahogy Georg belecsókol a nyakába, aztán az arcát puszilja meg, majd a száján érezte Georgét. Viszonozta a röpke csókot, és még mindig képtelen volt megszólalni. Csak hallgatta a férfi szavait.

• Tudod mennyire vágytam gyerekre, az hogy egyszerre kettő is megadatott még boldogabbá tesz. Jól vagy? Hogy viseled? Ők jól vannak?
• Minden rendben! – préselte ki magából a szavakat.
• Olyan vékony vagy? Nem kellett volna híznod?
• Nem! – nyögte.
• Mikorra várjuk őket?
• Még négy és fél hónap van hátra.
• Akkor éppen félidős vagy, és csak most tudtam meg! Mindegy, innentől együtt csináljuk végig.
• Együtt? – nézett a férfi szemébe.
• Persze! Együtt! Mindenben számíthatsz rám! Boldogok leszünk, meglátod!

Laura csak nézte a férfit, és egyáltalán nem értette. A kétségnek még csak a legkisebb szikráját sem látta benne az apasága felől. Csak örömöt és boldogságot vélt felfedezni benne.

• Nem mondtam, hogy együtt leszünk! – mondta neki.
• Hogy lehetnénk külön, két gyereket fogunk nevelni. A terhességed alatt sem maradhatsz egyedül!
• Igen, talán igazad van! – mondta.

Elképzelte, milyen lenne, ha Georggal élne. Valamikor szerette, és sokáig nagyon jól éltek, ha akkor teherbe esik, talán most is ugyan olyan boldog lenne vele. Talán megint sikerülhet – mondta magában.

• Szeretnék még gondolkodni a dolgon, hogyan legyen tovább! – mondta Georgnak.
• Rendben! A jövőhéten visszajövök, és akkor mindent megbeszélünk, de ezután minden nap felhívlak, tudni akarom, hogy minden rendben van-e veletek.
• Ok, hívj, de most menj el!

Georg felállt, és kiment, de ő nem kísérte ki. Ott maradt az asztal mellett, és fogalma sem volt mit csináljon. Ránézett az órájára, már késő volt, de nem érdekelte, tárcsázta a nagymamája számát.

• Mama! Mit csináltál?
• Te vagy az Imádságos kiskönyvem?
• Igen én vagyok, de most mérges a te Imádságos kiskönyved!
• Mi a baj?
• Mama! Beszéltél Georggal!
• Persze! Te nem voltál rá hajlandó! Az a két gyerek nem maradhat apa nélkül!
• Mama, tudod hogy nagyon szeretlek, de ebbe nem lett volna szabad beleavatkoznod.
• Dehogy is nem! Bele kellett avatkoznom. Georg itt van, Noah meg Párizsban.
• De…
• Nincs itt semmi de, a gyerekeket szeretni fogja és téged is, jó munkája van, mindenetek meg lesz! Kell ettől több?
• Igen, az hogy én is szeressem őt!
• Szeretted valamikor nem?
• Igen, de az már elmúlt!
• Majd megint visszajön! Hidd el a te öreg nagyanyádnak!
• Jól van Mama! – mondta megenyhülten, és arra gondolt talán igaza lehet.

Elköszöntek és letette a telefont. Az a nyugalom, amit a hídnál érzett, és azok a gondolatok, amiket akkor gondolt már messze voltak tőle. Ismét feszültnek érezte magát, és a nagymamája szavai jártak a fejében. Úgy látszik Georg biztosra veszi, hogy csak is az övéi lehetnek a gyerekek. Még csak meg sem kérdőjelezte a dolgot. Nem értette miért, biztos volt benne, hogy fordított helyzetben ő egész másként cselekedett volna. Bizonyosságot követelne, és míg az meg nincs, nem tudna sajátjaiként gondolni rájuk.

Nehezen aludt el ismét. Azt elemezgette gondolatban, mi lenne, ha Georggal élne, ha egy család lennének. Biztos lehet-e abban, hogy a férfi soha nem kérdőjelezi meg a későbbiekben sem az apaságát? Vagy majd ha a gyerekek megszületnek és nem hasonlítanak hozzá akkor kér majd bizonyosságot? Vagy majd később, ha a gyerekek nőnek és apjukként fogják szeretni, akkor taszítja majd el őket magától. Vagy minden szép és jó lesz, valóban Georg az apjuk és szeretni fogja őket egész életén keresztül?

Nem tudta mitévő legyen. Azt kívánta bárcsak soha ne ment volna el Noah. Most boldog családban élhetne. Bár az is megfordult egy futó pillanatra a fejében, hogy Noah nem akarta volna a gyerekeket, de ahogy eszébe jutott, úgy el is vetette ezt a lehetőséget. Biztos volt benne, hogy örült volna neki.

A gondolatai innentől kezdve Noah körül forogtak egészen addig, míg el nem aludt. Eszébe jutott milyen szépen zongorázott, mennyire kedves, milyen rendkívüli ember.

Álmában ismét együtt volt vele, a hídon álltak kéz a kézben, szakadó esőben és a vizet bámulták, csendben szótlanul, de tudták, hogy összetartoznak. Mikor felébredt még akkor is érezte azt a nyugalmat és biztonságot, amit álmában érzett Noah mellett.

Arra gondolt ez talán egy figyelmeztető jel. Talán el kellene küldenie a megírt e-mailt a férfinak és kivárni, hogy mi lesz. De azok a kételyek, amik Georg apaságával kapcsolatban felmerült, ugyan úgy igazak Noáhra is.

Délelőtt felhívta Gilliant és megkérte, hogy menjen át hozzá délután. Beszélnie kellett valakivel, mert egyedül képtelen volt dönteni.

• Szia! – nyitotta ki az ajtót Giliannak és a két kisfiának.

A fiúk ismerősként köszöntötték és ő szeretettel ölelte át őket. Az járt a fejében, hogy néhány év múlva az ő gyermekei is ilyen nagyok lesznek.

A fiúkkal társasjátékoztak, aztán a gyerekek elkezdtek rajzolni ők pedig lassan rátértek a problémájának az átbeszélésére.

• Itt járt Georg tegnap este.
• És mit akart?
• Képzeld mama felhívta, hogy gyereket várok tőle.
• És mit szólt?
• Nagyon örült neki.
• Nem kérdőjelezte meg az apaságát?
• Még most sem hiszem el, de nem!
• Ez nagyon érdekes. Tudja, hogy Noáhval jártál?
• Igen, még találkoztak is egyszer.
• Nem értem. És úgy beszélt, mintha száz százalékig biztos lenne benne, hogy az övéi?
• Igen, maximálisan meg volt róla győződve.
• Nem mondtad el neki mi a helyzet? Hogy nem tőle vannak?
• Nem, ezt nem mondhattam!
• Jajj, ne idegesíts már! Te is tudod, hogy fikarcnyi esélye sincs annak, hogy tőle legyenek.
• De sajnos egy fikarcnyi esélye van. Ha nem feküdtem volna le vele, akkor nem lenne!
• És most hogy azt hiszi tőle vagy terhes, mit akar csinálni?
• Együtt nevelni őket, együtt lenne velem, velünk.
• Komolyan?
• Igen!
• És te mit mondtál? Remélem azt, hogy szóba sem jöhet.
• Nem. Azt mondtam, hogy gondolkodom rajta.
• Min? Hogy vele neveltesd fel a Noah gyerekeit?
• Ez így kimondva annyira durván hangzik. Tisztában van vele, hogy volt más kapcsolatom is, és ha ennek ellenére akar bennünket miért ne?
• Miért ne? Mondjuk azért, mert nem szereted, mert másik férfiba vagy szerelmes.
• Ez most nem számít!
• Nem számít?
• Nem!
• Ezt meg hogy érted?
• Úgy hogy most nem az a fontos én mit érzek. Az a fontos, hogy a gyermekeim egészséges családban nőjenek fel, és ehhez apára is szükségük lesz.
• Van apjuk, csak te nem vagy hajlandó vele ezt a tényt közölni. És az egészséges családhoz az is hozzátartozik, hogy szeressétek egymást.

Laura szemében könnyek gyűltek a hónapok óta halmozódó feszültségtől és már nem bírta visszatartani a sírást. Gillian átölelte és vigasztalta.

• Sírj csak! Jobban fogod érezni magad.

Kellett néhány perc, hogy megnyugodjon, és abba tudja hagyni a sírást.

• Ígérd meg, hogy nem hamarkodod el a dolgot Georggal. Adj egy esélyt Noáhnak is, mondj el neki mindent őszintén, és hagyd, hogy ő döntse el, mit akar.
• Igazad van! – mondta Gilliannak, és ekkor úgy is érezte, hogy valóban ezt kell tennie.

A barátnője és a gyerekek maradtak még egy ideig és kellemesen telt velük az idő. Próbálta kiűzni az együtt töltött idő többi részében a problémáit és minden figyelmét a vendégire összpontosítani.

Mikor egyedül maradt bekapcsolta a számítógépét és ismét elkezdett levelet írni Noáhnak.

„Kedves Noah!

Tudom, hogy már hónapok óta nem beszéltünk, de olyan dologról van szó, amiről neked is tudnod kell. Hónapokig halogattam ennek a levélnek a megírását, de most úgy érzem, készen állok arra, hogy felvegyem veled a kapcsolatot és elmondjam az igazat.

Miután elmentél nagyon-nagyon szomorú voltam. Felbontottam azt az üveg bort, amit még tőled kaptam, hogy legyen mivel megkínálni a vendégeket. Nos, vendégem nem volt, legalább is, mikor kinyitottam. Mire majdnem mindet megittam megjelent Georg.

Nem tudom, hogy történt nem is igazán emlékszem rá, de a lényeg, hogy másnap reggel Georg mellett, meztelenül ébredtem az ágyban.

Néhány hét múlva kiderült, hogy terhes vagyok, ikerbabákat várok.

Nem tudtam, hogy valaha az életben teherbe eshetek, hihetetlen meglepetés ért, mikor kiderült a dolog.

Viszont nem tudtam maradéktalanul örülni. El sem hiszed mennyire bánt, hogy lefeküdtem Georggal, így mindkettőtök lehet az apa. Sajnos már nem tudok változtatni a dolgokon, de úgy éreztem le kell írjam az igazat neked.

Így hogy mindent tudsz, eldöntheted részt akarsz-e venni az életünkben, vagy sem.

Amit még tudnod kell az az, hogy őrülten hiányzol, és nagyon-nagyon szeretlek!

Várom, hogy jelentkezz, ha nem teszed, akkor minden jót kívánok neked!

Laura!

Átolvasta az e-mailt, aztán kiment engedett magának egy pohár vizet, megitta majd visszasétált a gép elé. Nézegette még egy darabig aztán gyorsan begépelte Noah e-mail címét és elküldte.