Megérdemlem? (1. fejezet)

1. fejezet

Amy átöltözött, melegítőt és pólót vett fel, majd kiment a tisztítószer raktárba és elkezdte az irodaház takarítását.

Néhány perce fejezte be irodai munkáját ugyan ebben a helyiségben, ahol most porszívózott. Egy éve diplomázott és ennél a sportszereket forgalmazó cégnél helyezkedett el adminisztrációs munkakörbe. Néhány hónapja elvállalta a takarítást is mivel szüksége volt a pénzre, ugyan is lakást vett magának és szerette volna a hitelét minél hamarabb visszafizetni.

Szeretett itt dolgozni, és tiszta szerencsének érezte, hogy a másodállása ugyan ebben az épületben van, így nem kell időt tölteni a munkahelyek közötti ingázással.

Kikapcsolta a porszívót és indult volna a következő irodába, de mikor megfordult valaki ott állt a háta mögött ő pedig azt hitte szívinfarktust kap ijedtében. Megszólalni sem tudott néhány pillanatig, csak habogott. A vele szemben álló férfi viszont csak vigyorgott a lányt látva.

• Hogy jutott be ide? – kérdezte a férfit, mikor már meg tudott szólalni.
• Nem volt nehéz! – válaszolta.
• Nem volt bezárva az ajtó?
• De, be volt zárva – mondta a lehető legnyugodtabb hangon a férfi.

Amynek rossz előérzete támadt. Mindenkit ismert, akinek kulcsa van, és ez az alak nem volt köztük, és ha be volt zárva az ajtó az azt jelentette, hogy betört.

A porszívót pajzsként tartva maga elé addig hátrált, amíg az íróasztalba nem ütközött.

• Mit akar tőlem? Tanultam önvédelmet, úgyhogy jobb, ha nem próbálkozik – próbált határozott hangon beszélni, ami valamennyire sikerült is.

A férfi most már nem csak vigyorgott, hanem hangosan nevetett, Amy ellenben egyre nagyobb félelmet érzett. Azon gondolkodott, mit tegyen, hogyan szabaduljon ki. Átvillant az agyán, hogy a kezében tartott porszívót fogja először hozzávágni, aztán felkapja az íróasztalról a papírvágó ollót, és ha kell, azzal védi meg magát.

Ekkor a férfi megszólalt.

• Ne féljen, nem akarom bántani.
• Akkor mit akar itt? Nem tartunk pénzt, nincs itt semmi értékes.
• Azt azért nem mondanám, hogy nincs itt semmi értékes – mondta a nevetéstől a könnyeit törölgető férfi.
• Mit akar elvinni, a fénymásolót? Elárulom magának, hogy elég nehéz darab, ha netán ki akarja gurítani azt is megmondom, hogy nincs kereke – gúnyolódott Amy, és mikor már a szavak elhagyták a száját akkor gondolta csak át mit is tesz. Miért is mond akármit is ennek az alaknak, még a végén megtámadja.
• Ha nem távozik, hívom a rendőrséget – jelentette ki komolyan és a telefon után nyúlt.

Erre a férfi odalépett hozzá és elkapta a csuklóját. Erre ő a porszívóval oldalba vágta, aminek eredményeként a keze kiszabadult, és az előbb eltervezettek szerint felkapta a hatalmas ollót az asztalról.

• Tudja hány ember lett már papírvágó olló áldozata? – kiabálta a férfinak.
• Nem, és maga? – kérdezte az még mindig az oldalát fogva.
• Én sem, de ha nem megy el azonnal, akkor maga biztos, hogy áldozat lesz.

Ezekkel a szavakkal ismét mosolyt csalt a féri arcára, bár egyáltalán nem ez volt a szándéka.

• Ha megengedi bemutatkoznék - lépett ismét közelebb a férfi. Caleb Lewin vagyok, a cég tulajdonosa.

Amy kezében az olló lassan leereszkedett és csak nézte az előtte álló férfit, amint elveszi tőle az ollót a másik kezét pedig kézfogásra nyújtja.

• Ó, a francba! – hallotta a saját hangját.
• Önt hogy hívják? – kérdezte a férfi, és még mindig arra várt, hogy kezet rázzon vele.
• Amy Arbon vagyok – dadogta és megfogta a feléje nyújtott kezet.

A férfi kezének szorítása erős volt, de mégis kellemes a tenyerének érintése. Amy gyorsan visszahúzta a kezét.

• Nagyon sajnálom Uram, nem akartam bántani - mutatott az oldala felé.
• Az biztos, hogy mikor felugrottam néhány szerződésért nem ilyen fogadtatásra számítottam, – ült ki ismét a vigyor a képére – de örülök, hogy megvédte volna az iroda értékeit.
• Akár ezt is gondolhatja, de nem ez volt az elsődleges szándékom – szakadt ki őszintén Amyből. Legkevésbé sem érdekelte mit vitt volna el, csak érintetlenül akart kijutni innen.
• Természetesen az élete mentése lenne a legfontosabb egy ilyen szituációban, és elég jól csinálta – nyúlt az oldalához a férfi.
• Tényleg sajnálom, ha tudtam volna kicsoda… – szabadkozott ismét.
• Nem, nem, nekem kellett volna azonnal megmondanom. ki vagyok.
• Segíthetek valamiben? – kérdezte Amy, már alig várta, hogy eltűnhessen ennek a férfinek a szeme elől.
• Nem, nem hiszem, azt mondták egy alkalmazott még itt lesz, és segít előkerítenem az iratokat, de amint látom, egyedül van itt.
• Igen, egyedül vagyok.
• Akkor megyek is, és máskor is csak ilyen harciasan! – kacsintott mosolyogva Amyre a férfi, majd megfordult és kiment az irodából.

Amy még mindig zavarban érezte magát az előbbi szituáció miatt. Hozzávágta a porszívót a cég tulajdonosához, és le akarta szúrni egy ollóval. Erre gondolva maga is elmosolyodott, viccesen nézhetett ki, amint a hatalmas vágóeszközzel fenyegeti ezt a magas, széles vállú, jóképű idegent, aki ha akarja, egy mozdulattal kitépi kezéből fegyverét.

Néhány percig még álldogált ugyan ott ahol akkor, mikor Lewin elment, és ekkor esett le neki, hogy ő az az alkalmazott, akinek segítenie kellett volna a szerződéseket megkeresni – csapott a homlokára. Igaz ő megkérdezte miben segíthet, de Lewin nem kért belőle, bár biztos azt hitte ő a takarító, amit jól is hitt, nem tudhatta, hogy ő az irodában nem csak takarít.

Azon gondolkodott melyik szerződés lehetett ennyire fontos, hogy a tulaj maga jött be érte. Már egy éve dolgozik itt, de még soha nem látta. Ez egy nagy kiterjedésű cég több városban, rengeteg lerakattal, csak az itteni iroda dolgozóit ismeri, és néhány emberrel tartja a kapcsolatot telefonon a többi irodából, de Caleb Lewint még soha nem látta.

Nagy nehezen rávette magát, hogy folytassa a takarítást, de előtte leszaladt, hogy megnézze bezárta-e az ajtót Lewin, nehogy most valóban betörőnek hagyjanak szabad utat.

Hazaért a féléve vásárolt kétszobás, étkező-konyhás lakásába, ami egy társasház második emeletén található. Az egyik szoba még üres, év végére tervezi a bútorok megvásárlását. Viszont a többi helyiség berendezése olyan, amilyet ő megálmodott. A konyhabútor és az étkező is fehérek. A konyhaszekrény vitrines elemeinek a belsejét ugyan olyan okkerságára festették, mint a falakat, a csempe zöld, a kiegészítők is zöld és a sárga színeiben pompáztak. Az étkező egy részében sikerült egy kis nappali sarkot is kialakítania. A hálószobája különlegességét az egyedi tervezésű fejtámla és a falra festett kép adta.

Este tv-nézés közben is a Lewinnel való találkozáson járt az esze, és remélte, hogy senki nem fogja megtudni az irodában mi történt. Nem akar senkinek sem magyarázkodni, hogy miért támadta meg a férfit. Igazán megtehette volna, hogy keres egy képet erről az alakról, akkor nem került volna ilyen kínos helyzetbe. Gyorsan elő is kapta a tabletjét és beírta a nevét. Több találatot is kidobott, találomra rákattintott az egyikre. Egy igen jó kép volt a cikk elején a férfiról. Azt már az irodában még abban a zavaros helyzetben is észrevette, hogy nagyon helyes, nem is, inkább sármos férfi. Az ír fociról volt egy cikk, mivel Lewin edzősködik az egyik csapatnál. Különös ez a fajta foci – elmélkedett Amy – látott már néhány közvetítést mióta ideköltöztek a szüleivel. Angliában éltek, az érettségi után az édesapja munkája miatt települtek át. Amyt nagyon megviselte a költözés, hiszen maga mögött hagyta a barátait, és a szerelmét. A barátjával két éve jártak együtt, próbálkoztak a költözés után egy darabig a távkapcsolattal, de mint általában ez lenni szokott, nekik sem jött össze. Még mindig fájón gondolt rá, hiszen ez volt az első szerelem, az első testi kapcsolat az életében. Gyorsan el is térítette fájó gondolatait erről a témáról, és ismét az ír focival foglalkozott. Mikor először látta ezt a sportot csak nézte, hogy mit csinálnak a pályán, hiszen kézzel is meg lehet fogni a labdát, és egy hagyományosnak tűnő kapu szárai meg vannak hosszabbítva, mint a rugby kapuknál. Lehet a kapuba is gólt rúgni, meg fölé is. Szóval nagyjából a foci és a kézilabda keveréke, a kapu meg olyan, mintha össze lenne téve a foci és a rugby kapu.

Úgyhogy első látásra igen csak viccesnek néz ki az egész, de ezt a sportot nagyon szeretik itt, gyerekek is játsszák, és a meccsekre nagyon nehezen és csak drágán lehet jegyet kapni.

Kikapcsolta a gépet és lefeküdt aludni bízva abban, hogy senki sem szerez tudomást a mai kis incidensről.

Természetesen ez nem így történt, mikor reggel bement az irodavezető rögtön behívta magához.

• Ma reggel felhívott a tulajdonos, hogy tegnap itt járt, de nem adtad neki oda a szerződéseket, helyette rátámadtál egy ollóval – mondta komolyan Maggie, akit egyébként Amy nagyon kedvelt, és igazán jól kijöttek egymással.
• Ööö – nyögte zavartan - mondtam, hogy segítek neki.
• Miután oldalba vágtad egy porszívóval? – próbálta ezt a kérdést is komolyan feltenni a főnöke, de már nem sikerült neki. A szája szöglete rángatózni kezdett, és két másodperc múlva már az egész arcán szétterült a vigyorgás. Meséld el mi történt, részletesen tudni akarok mindent – és hellyel kínálta a még mindig zavarban lévő Amyt.
• Biztos elmesélte, nem?
• Igen elmondta, de tőled is hallani szeretném.

Amy elmesélte a történteket részletesen, és a végén hozzátette, hogy akkor mikor megragadta a csuklóját, hogy ne tudja hívni a rendőrséget, ahelyett hogy megmondta volna ki is ő, nem igazán volt mulatságos a dolog.

• Ne haragudj, azért Caleb ezt nem pont így mondta el, az ő verziója sokkal viccesebb volt – mentegetőzött Meggie.
• Az ő szemszögéből biztos az is volt, kivéve azt, mikor tiszta erőből meglendítettem a porszívót – nevetett most már Amy is.
• Ma be fog jönni a papírokért – tájékoztatta Maggie.
• Mi olyan fontos, hogy személyesen idejön. Egy éve vagyok itt, de még soha nem láttam.
• Az a szerződés kell neki, amit te készítettél elő az új termék bevezetéséről. Itt is van, oda is adhatod neki – állt fel Meggie a helyéről.

Amy hátrafordult és látta, amint a férfi belépett az irodába. Most is öltöny volt rajta, ugyan úgy mint tegnap, ezen is látszott, hogy nagyon finom anyagból készült, és biztos, hogy nem volt olcsó darab – állapította meg. A haja belőve, frissen borotválva – bár Amynek a tegnapi borostája jobban tetszett.

• Jó reggelt a hölgyeknek – töltötte be a hangja az egész irodát.
• Szia! – lépett Meggie a férfihoz, és két oldalról megpuszilták egymást. Bemutatom a munkatársamat, igaz már az este megismerkedtetek – kuncogott.

Amy felállt a székről, és nem tudta mit tegyen, vagy mit mondjon. Nem akart ismét bocsánatot kérni, az este már megtette, így csak köszönt a férfinak.

• Az este nem mondta, hogy ön az a kellegina, aki át tudja nekem adni az iratokat.
• Megkérdeztem miben segíthetek, de valaki mást keresett – válaszolta pattogós szavakkal.
• Igen, igaza van. Akkor most megkaphatom?
• Azonnal hozom – ezzel átment a szomszédban lévő saját irodájába, ahol az esti találkozásra sor került.

Az iratszekrényből kivette a szerződést, és vinni akarta Lewinnek, de mikor megfordult a férfi megint ott volt, és ő megint iszonyúan megijedt.

• Mondja, ebből sportot űz, hogy engem ijesztget?
• Jajj ne haragudjon, csak nehogy megint valami harci eszközt szerezzen magának – gúnyolódott a férfi – békés szándékkal jöttem – emelte fel a kezét.
• Tessék itt a szerződés – nézett rá mérgesen Amy, és ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést.

Az asztalához ült, és elővett egy papírt, amit elkezdett olvasni demonstrálva, hogy elkezdett dolgozni.

• Úgy érzem tartozom önnek, amiért már kétszer is megijesztettem pedig még csak kétszer találkoztunk. Eljön velem vacsorázni?

Amy üres tekintettel nézett fel a férfira, és csak néhány pillanattal később válaszolt.

• Nem tartozik semmivel, egyébként is én okoztam fájdalmat önnek, úgyhogy nem kell elhívnia sehová.
• Hétre magáért megyek.
• Hová?
• A lakására.
• Hétkor még javában dolgozom, úgyhogy sajnálom.
• Ó, ennyit dolgozatnám?
• Igen, így van – válaszolta és ismét beletemetkezett a papírjaiba, hogy a férfi tudtára hozza, nem óhajt többet beszélni vele, de ilyen egyszerűen nem tudta Lewint lerázni.
• Akkor ide jövök hétre, bármit is csinál, abbahagyja.
• Köszönöm a meghívást, de igazán nincs rá szükség, csak egyszerűen ne settenkedjen a hátam mögé többet és nem ijedek meg – válaszolta most már ingerülten, ami a hangján is átütött.
• Dühös rám? Talán félnem kéne, hogy megint rám támad? – kérdezte tőle a férfi ismét vigyorogva.
• Nem dehogy is, csak nem túl kellemes magával beszélgetni, mikor az este le akartam szúrni, és ezt már azóta többször a fejemhez vágta, pedig bocsánatot kértem, úgy hogy ha nem muszáj, a szabadidőmben ezt nem hallgatom – mondta, miközben felállt a székéből, hogy ne érezze magát olyan kicsinek a férfi mellett.
• Rendben, már megyek is – és Lewinek már hűlt helye volt.

Amy még percekig állt az asztala mellet, csak pislogott nagyokat a nyitva hagyott ajtó felé, és nem ismert magára. Ő mindig kedves és türelmes mindenkivel, de ahogy az előbb beszélt, és amilyen hangszínt használt az minden volt csak nem kedves, ráadásul a cég tulajdonosával szemben viselkedett így.