Megérdemelem? (3. fejezet)

3. fejezet

Fogalma sem volt mit akarhat ilyenkor tőle. Kinyitotta az ajtót, de csak a fejét dugta ki, ki sem lépett, egyébként is pizsama volt már rajta.

• Tessék, miben segíthetek? – mormogta, mert a délutáni kiabálástól még most is iszonyúan be volt rekedve.
• Hallom jól érezted magad! – mondta a férfi mosolyogva.
• Igen, tényleg nagyon jó volt, de miért vagy most itt? – kérdezte ismét türelmetlenül.
• Csak meg akartam tudakolni miért nem vártál meg?

Amyt felbosszantotta a kérdése. Mi az, hogy számon kéri miért nem várta meg, nem volt hozzá kedve és kész!

• Bocs, de nem volt kedvem egy órát várni rád – válaszolta nyeglén.
• Ó, igazad van! Sajnálom, hogy azt akartam, hogy ilyen sokat várakozz – gúnyolódott vele a férfi.

Amyt annyira felbosszantotta ezzel a hangsúllyal, hogy legszívesebben becsapta volna az ajtót, de nem akarta, hogy Caleb lássa mennyire feldühítette.

• Ha más nincs, akkor jó éjt! – úgy hogy csak ez után a mondat után csapta be az ajtót.

Ismét kopogtatást hallott, és ő ismét kinyitotta az ajtót.

• Ne haragudj, csak tudod, a meccs után nekem még teendőim vannak és szerettem volna beszélni veled, megkérdezni, hogy tetszett.
• Hidd el, életem legnagyobb élményében volt részem – mondta Amy, és komolyan is gondolta.
• Örülök, hogy jól érezted magad! Jó éjt!
• Neked is!

Amy most nyugodtan tette be az ajtót, és mosolyra húzódott a szája. A férfi az utolsó mondatokat olyan kedvesen és olyan meleg hangon mondta, ami átmelegítette Amy szívét.

Azon morfondírozott, hogy azt a szenvedélyt, amit a sport iránt érez Caleb, vajon a kapcsolataiba is átviszi? Ó, én meg miken gondolkodom? – kapott észbe – nem érdekel milyen szerető lehet – utasította magát rendre, és gyorsan visszatért a filmhez, amit a férfi érkezésekor szakított meg.

Vasárnap a szüleihez ment ebédre, este pedig az irodából hazahozott munkát készítette el.

Másnap reggel mikor felébredt, még mindig fájt a torka, és a rekedtsége sem múlt el teljesen. Kiment a konyhába, hogy főzzön magának egy kávét, de mikor fel akarta készíteni akkor jutott eszébe, hogy elfelejtett venni. Úgy határozott elindul hamarabb és bemegy egy kávézóba, igaz nem szerette, csak amit saját maga főzött, de jobb a semminél.

Lezuhanyozott, felvett egy királykék csőszárú nadrágot, egy fekete-kék elegáns felsőt, fekete cipőt, fekete zakót, felkapta az ugyan csak királykék táskáját és rohant le a lépcsőn. Már kilépett a lépcsőházból, mikor eszébe jutott, hogy az iratokat fent hagyta, így most rohant fel a lépcsőn.

Gyalog szokott a munkahelyére menni, nem nagy távolság 20 perc alatt ott van, ekkora útra akkor sem használna autót, ha lenne neki. Úgy döntött abba a kávézóba fog menni, amelyiknek olyan szép színes a kirakata, és mindig megcsodálja, mikor elmegy előtte.

Mikor odaért senki nem állt a pultnál, így kért egy kávét két cukorral és tejjel, kifizette, elvette a poharat. Lendületesen sarkon fordult és indult volna ki a kávézóból, de valakibe úgy beleütközött, hogy a kávét majdnem kiejtette a kezéből.

• Bocsánat – habogta ijedtében – nem vettem észre, hogy itt áll mögöttem.
• Eddig nem tudtam, hogy ilyen ijesztő alak vagyok. Ahányszor meglátsz, annyiszor akarsz halálra ijedni.

Amy csak most vette észre, hogy akibe beleütközött az nem más, mint Caleb Lewin, és ismét elöntötte a méreg, amiért megint úgy settenkedett a háta mögé, hogy nem vette észre.

• Ó, már megint te vagy az, direkt halálra akarsz ijeszteni, úgy látszik a foci mellett ez is az egyik kedvenc sportoddá vált – hadarta mérgesen a férfinak, miközben megkerülte és már indult volna is tovább.

Caleb a karja után nyúlt és visszahúzta.

• Ne siess, gyere üljünk le egy kicsit beszélgetni. A szombati meccset még nem is volt alkalmunk megvitatni.

Amy miközben kiszabadította a karját, megérezte a férfi kellemes, fűszeres illatát, ami nagyon tetszett neki, és minden gondolkodás és habozás nélkül követte őt az egyik asztalhoz, leült a számára kihúzott székre és elkezdte inni a kávéját.

• Na mesélj, mitől volt ez a meccs életed legnagyobb élménye – idézte Amy szavait.
• Az a hangulat, ami a lelátón volt teljesen magával ragadott, lehullt rólam minden gátlás, önfeledten kiabáltam, aminek még mindig viselem a következményét – fogta meg a torkát. Soha nem voltam semmilyen meccsen, és nem hittem, hogy az embert így elragadhatja a hév.
• Tudtam, hogy így lesz. Ennek a sportnak egyébként sem lehet ellenállni. Igaz volt, amit a játékosaim jobban is csinálhatták volna.
• Jajj, ne legyél elégedetlen! Én nem értek hozzá, sőt még néha mindig nevethetnékem támad, mikor a játékosok felkapják a labdát a kezükbe, de azt még én is láttam, hogy sokkal jobbak voltatok, mint a másik csapat.
• Igen igazad van!

Caleb elkezdte sorolni a meccs szép pillanatait, és Amy megint látta a szemében izzó szenvedélyt. Míg a férfi beszélt alaposan megfigyelte a külsejét. A haja sötét barna volt, amit rövidre nyíratott, és most kicsit kócosan meredezett mindenfelé. A szemei is sötétbarnák voltak, amik szinte beszéltek, vidámságot, elkötelezettséget, alázatosságot mutattak ebben a pillanatban, amit mind a sport váltott ki a férfiból. Egy törtfehér ing és egy sportzakó volt rajta, ami jól mutatott széles vállain. Pecsétgyűrű volt a középső ujján, és egy nagyon szép, bőr szíjas karórát viselt. Ahogy az órára pillantott meglátta, hogy mennyi az idő. Ijedten nézett a saját órájára is, hogy jól látta-e, de sajnos nem tévedett, már egy fél órája bent kellene lennie a munkahelyén. Caleb épp egy mondat közepén tartott, mikor felugrott az asztaltól és csak ennyit szólt neki:

• Elkésem, rohannom kell! – és már kint is volt a kávézó előtt, ahol egy taxiból épp ekkor szállt ki valaki, ő pedig beugrott és száguldott is az iroda felé.

Idegesen ment be, nem szeretett elkésni, és ezért ismét Calebet hibáztatta, nem elég, hogy rendszeresen a szívbajt hozza rá, most még el is késett miatta. Benézett Meggie irodájába, de meglepetésére a főnöke nem volt bent, pedig soha nem szokott késni. Először azt gondolta rácsörög, hogy mi történt, de aztán úgy határozott még vár vele, talán majd Meggie felhívja.

Bement az irodájába és nekilátott a tennivalóinak. Körülbelül egy óra múlva hívta a főnöke, hogy az édesanyja rosszul lett és bent van vele a kórházban, ma nem fog dolgozni menni.

Amy ebéd után készült azokat az adatokat átnézni, amit otthon megcsinált, de ekkor esett le neki, hogy a dossziét az iratokkal együtt a kávézó asztalán hagyta. Kétségbe esett, hiszen ezek pótolhatatlan adatok, valahogy elő kell kerítenie. Lázasan elkezdte keresni a kávézó telefonszámát, de még arra sem emlékezett mi a pontos neve, csak azt tudta melyik utcán van. Szerencséjére néhány perc keresgélés után az interneten megtalálta, azonnal tárcsázta a számot, és megérdeklődte nem adta e le valaki a dossziét, de sajnos nem tudtak róla semmit.

Fel kell hívnom Calebet – gondolta – nem is tudom a telefonszámát, és most Meggiet sem zavarhatom emiatt. Ó de mégis – jutott eszébe. Hiszen szombaton a meccs után kapott a férfitól egy sms-t, és a telefonja kijelezte a számot. Gyorsan előkereste az üzenetet és ott volt a telefonszám, amit már hívott is, de a hívás hamar megszakadt, ami az jelenti, hogy a férfi nem fogadta a hívását. Idegesen tette le a telefonját az asztalra, és gondolkodott, mi tévő legyen, hogyan pótolhatná az elveszített adatokat.

Ekkor kopogtak az ajtaján.

• Tessék – kiáltotta ingerülten.
• Elnézést, rosszkor jöttem? – lépet be Caleb, kezében az dossziéval.

Mikor Amy meglátta örömében felugrott az asztal mellől, és a férfi elé sietett.

• Ó, Uram Isten, de jó, hogy megvan! – kapta ki a férfi kezéből és nézett gyorsan bele, hogy minden benne van-e.
• Köszönöm! – mondta neki, miután mindent rendben talált benne.
• Szívesen, de ezek után az adósom vagy!
• Ezek olyan fontos iratok, hogy bármit kérhetsz tőlem – mondta, de már meg is bánta mikor kiejtette a szavakat. Nem, mégsem!
• Már kimondtad – mondta a férfi pajkosan. Nem ér visszamondani.
• De, hiszen ha te nem ültetsz le a kávézóban, és nem kezdesz el olyan szenvedélyesen beszélni a fociról, akkor nem hagytam volna ott.
• Szóval azt gondolod, hogy szenvedélyesen beszélek? – húzta mosolyra a száját a férfi, miközben mélyen Amy szemeibe nézett.

Zavartan kapta el a tekintetét, és most fogta csak fel mit is mondott, amitől érezte, hogy lángba borul az arca. Gyorsan elfordult, hogy a férfi ne láthassa a zavarát, és így válaszolt.

• Arról a sportról, aminek ilyen lelkes szurkolótábora van, csak szenvedéllyel lehet beszélni – próbálta általánosítani az előző mondatát.
• Remélem, te is tagja leszel ennek a lelkes szurkolótábornak – nyújtott át egy jegyet a hétvégére szóló meccsre.
• Nem biztos, hogy elmegyek, nem bírja a torkom – próbálta visszautasítani.
• Ha akkora élményt jelentett számodra, miért ne jönnél el megint? A torkod pedig hozzá fog szokni. Ja, és szeretném, ha meccs után találkozhatnánk. Megvársz?

Amy nem szólt semmit, hisz ennek az egésznek olyan kinézete kezdett lenni, mintha itt most egy randit beszélnének meg.

• Kérlek! – tette hozzá a férfi olyan átható hangon, amitől Amy szíve olyan hatalmasat dobbant, hogy biztos volt benne, hogy a férfi is meghallotta.
• Meglátom! – válaszolta.
• Oké! Ja, és az adósom vagy, bármit kérhetek! – mondta a férfi és kiment az irodából, Amy pedig hevesen dobogó szívvel visszaült az íróasztala mögé.

A hét gyorsan telt, Meggie nem sokat volt bent az édesanyja betegsége miatt, így rá hárultak az ő feladatai is.

Szombat reggel, ahogy felébredt, az első dolog, ami az eszébe jutott a meccs volt, és Caleb.

Még most sem tudta mi tévő legyen, vagyis az tudta, hogy a meccsre elmegy, de abban már koránt sem volt biztos, hogy megvárja a férfit. Úgy gondolta, ezt majd ott abban a pillanatban fogja eldönteni, hogy marad-e.

A ruhaválasztás nem ment egykönnyen a délutáni programra, mert inkább a nőies ruhákat szereti, de meccsre menni nem igazán megfelelő öltözet. Úgyhogy próbált „sportosan elegáns” összeállítást elővarázsolni a szekrényéből. Nagy nehezen megszületett a ruhakombináció, majd zuhanyozás, sminkelés után öltözött és indult a buszhoz.

A stadion felé ismét hatalmas embertömeg hömpölygött. A jegye ugyan oda szólt, mint a múlthéten, így már nem kellett keresgélnie, rögtön a helyére ment. A hangulat most is őrült volt, és őt is ismét magával ragadta. Ahogy meglátta Calebet a szíve ugyan olyan természetellenesen nagyot dobban, mint hétfőn az irodában. A férfi most is ellenőrizte, hogy a lelátón van-e és intett neki, majd minden figyelmét a játékra fordította.

A foci nagyon izgalmas volt, a végén egy váratlan fordulattal az ellenfél kiegyenlített, ami a szurkolóknak kicsit kedvét szegte, legalábbis ezen az oldalon. Mikor a játékosok levonultak a pályáról, Caleb ismét a telefonjával a kezében hadonászott neki. Ő elővette a mobilját, melyen Caleb üzenete várta:

„Várj meg kérlek, szeretnék veled kicsit beszélgetni, maradj a helyeden odamegyek, igyekszem!”

Mikor elolvasta a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, hogy megvárja a férfit. Nem is tudta miért érez így, csak egyszerűen ott maradt. A stadion szépen lassan kiürült, csak néhány ember csellengett még a székek között. Már vagy 40 perce ült ott, mikor meglátta a férfit amint közeledik feléje. Ideges lett arra a gondolatra, hogy néhány perc múlva odaér hozzá. Aztán szinte a semmiből elé lépett egy lány Calebhez, és meghitt beszélgetésbe kezdtek. Látta amint Caleb néhányszor felé néz, talán ellenőrzi, hogy ott van e még, majd ismét a lány felé fordította figyelmét. Amy néhány percig nézte őket, aztán úgy döntött, hogy már elég sokat várt rá, ha fontosabb neki, hogy ezzel az akárkivel beszélgessen, hát tegye. Gyorsan felállt a székről, és amilyen gyorsan csak tudott kirohant a stadionból. A buszmegállóban állt, mikor megcsörrent a telefonja. Kihalászta a táskájából, és látta, hogy a férfi keresi, de nem vette fel, nem is nyomta le, csak visszadobta a táskájába és hagyta, hogy csörögjön.

A buszon hazafelé zötyögve azon gondolkodott ki lehetett az a lány, akivel beszélgetett. Látszott, hogy szorosabb kapcsolatban vannak egymással, meghittek voltak az érintéseik. Igaz nem ölelték meg egymást, de az, ahogy a lány megfogta a férfi karját, ahogy Caleb a lányt nézte elárulta. Talán egy volt szerelem, vagy egy kialakulóban lévő. Erre a gondolatra kényelmetlenül érezte magát. Az az őrült gondolat fészkelte be magát az agyába, hogy ő az, akivel kialakulóban van valami Calebnek, hisz neki ad jegyeket, vele akar beszélgetni meccs után. De mit is jelenthet ez a férfinak? A választ már nem volt ideje megkeresni – legalábbis most – hiszen megérkezett a busz a lakásához legközelebbi megállóba, le kellett szállnia.

Mikor leszállt szakadt az eső, ezt a buszból észre sem vette úgy elgondolkodott. Futólépésekben közelített a lakása felé, mikor belépett a lépcsőházba nekiment valakinek, aki úgy állt meg az ajtóban, hogy ne lehessen tőle beférni.

• Bocsánat – mondta és rohant is fel a lépcsőn.
• A telefont sem veszed fel, és már meg sem ismersz?

Amy az ismerős hangra megdermedt, és lassan fordult vissza a hang tulajdonosához.

• Te meg mit keresel itt? – kérdezte Calebet.
• Természetesen téged! Megint nem vártál meg, és egyik pillanatról a másikra eltűntél, ami már lassan szokásoddá válik.
• Láttam nagyon el vagy foglalva, úgyhogy nem akartalak azzal sürgetni, hogy várok rád!
• Muszáj volt néhány szót váltanom azzal a lánnyal, de két perc múlva befejeztük és …
• Nem tartozol nekem magyarázattal! – szakította félbe a férfit.

Caleb eközben felment hozzá a lépcsőre és olyan közel állt meg hozzá, hogy érezte a testéből áradó meleget, amit annál is inkább vonzónak talált, mert rázta a hideg az átázott ruhái miatt.

• Nem is akartam magyarázkodni – mondta halk, szinte érzéki hangon a férfi.

Amynek a lélegzete is elállt ennek a hangnak a hallatán. Borzongás futott rajta végig, amit a vizes ruháknak tulajdonított, de a szíve mélyén tudta, ennek semmi köze a ruháihoz.

• Gyere felkísérlek, át kell öltöznöd, mert megfázol – fogta meg Caleb a karját, amitől még egy borzongáshullám futott végig a testén. Szó nélkül követte a férfit fel az emeltre. Az ajtaja előtt megkereste a kulcsot és kinyitotta az ajtót, belépett rajta, Caleb pedig követte.
• Foglalj helyet, addig megyek, átöltözök – és idegesen bevonult a fürdőbe.

Úgy döntött gyorsan lezuhanyozik jó meleg vízben, mert másképp nem fog tudni felmelegedni. Ledobálta a ruháit, beállt a zuhany alá, a haját is átdörzsölte samponnal, megtörölközött és öltözött volna fel, de most jutott eszébe, hogy nem hozott be semmit, amit fel tudna venni. Ahhoz, hogy hozzájusson a ruháihoz a nappalin keresztül – ahol Caleb van – kell átvonulnia a saját szobájába. Most először bánta életében, hogy nem használ köntöst, mégis másképp nézne ki, mint egy szál törölközőben, de nem volt mit tenni, nem maradhat örökké a fürdőszobában. Vett egy mély levegőt és kilépett a fürdőből. A férfi a hangra azonnal odafordult, és mikor meglátta Amyt, leplezetlenül bámult rajta végig.

• Fordulj el! – parancsolta neki.
• Miért? Nincs mit szégyellned! – mosolygott, de azért elfordította a fejét Amytől.

Ő gyorsan átvágott a nappalin, és berohant a hálószobába. Felvett egy kényelmes pamutnadrágot, egy pólót, majd visszament Calebhez.

• Ez is jól áll, de a töröközőben jobban tetszettél – incselkedett vele a férfi.

Amy nem szólt rá semmit, csak a konyhába ment és onnan kérdezte meg, hogy kér-e valamit.

• Igen, egy sört, ha van!
• Ne haragudj, de nincs, utálom a sört, így nem is tartok itthon.
• Viszont van gyöngyvíz, barackos rostoslé, meg ha jól látom – nézegette a hűtő tartalmát – még narancslé is.
• Mi az a gyöngyvíz?
• Nem tudod? – döbbent meg. Pedig annyira egyértelmű, szénsavas ásványvíz.

Egy üveggel kivett a hűtőből és a férfi elé tette.

• Látod, ott vannak benne a kis gyöngyszemek – mutatott a szénsav okozta kis légbuborékokra.

Calebnek ettől a magyarázattól nevethetnékje támadt.

• Miért nevetsz ki? Igazam van!
• Igen, tényleg igazad van. Akkor, már ha ide is hoztad, megkóstolom ezt a gyöngyvizet – mosolygott még mindig.

Amy hozott két poharat, meg egy kis rágcsálnivalót, kitöltötte az ásványvizet és leült a férfi mellé a kanapéra. Néhány pillanat csend telepedett kettőjük közé, amit Amy kínosnak érzett, és fürgén kutatott a gondolatai között, mit is kéne mondania, hogy megtörje a csendet, de nem szólt semmit, csak felállt, és bekapcsolta a tv-t, és megkereste rajta a zenecsatornát, ahol a Boyce Avenue egyik klippje volt látható. Amy imádta ezt az együttest, és minden figyelmét a tv képernyőjére koncentrálta, igaz szeme sarkából látta a férfit, amint ugyan azt teszi, amit ő.

• Sajnálom, hogy az ellenfél kiegyenlített – mondta a férfinak, mikor a zene elhallgatott.
• Potyagólt kaptunk! – vágott kicsit csalódott képet Caleb. Ennek ellenére is tetszett a játék?
• Igen nagyon, de ezt a hangomon is hallhatod – Amy most is berekedt, de már nem volt annyira súlyos a dolog, mint a múlthéten.

Caleb ismét belemerült a meccs elemzésébe, és Amy megint elmerült a szemeiben, amiben felgyúlt az a szikra, amit csak ilyenkor látott benne, mikor az élete értelméről – az ír fociról - beszélt.

Szeretném látni a szemeit, egy szenvedélye csók után – gondolta Amy.