Megérdemelm? (4. fejezet)

4. fejezet

Még egy darabig beszélgettek a fociról, majd hírtelen Caleb megkérdezte Amytől:

• Voltál már szerelmes?

Amyt meglepte a hírtelen témaváltás.

• Igen voltam, egyszer – gondolt vissza ábrándozó tekintettel az angliai szerelmére.
• Miért lett vége?
• Elköltöztünk.
• Miért nem jött utánad?
• Nagyon fiatalok voltunk, ő Angliában tanult, én meg ide jöttem.
• Nem szeretsz itt lakni?

Amy nem válaszolt azonnal. Igazából maga sem volt tisztában az ezzel kapcsolatos érzéseivel.

• Már kezdem megszokni, talán még néhány év és meg is szeretem – mosolygott. De ne csak rólam beszélgessünk. Azt meg sem kérdezem, hogy te voltál-e már szerelmes.
• Miért?
• Mert tudom a választ.
• Csakugyan? – mosolygott sokat sejtetően Caleb.
• Természetesen.
• És voltam?
• Természetesen.
• Ez miért természetes?
• Mert híres sportoló voltál, most híres edző vagy, ja és még pénzed is van. Pont az a típusú ember, akikre ragadnak a nők. Biztosan akadt köztük olyan, akibe beleszerettél.
• Azt kihagytad, hogy jóképű is vagyok! – nézett komolyan a férfi.
• Igen, igazad van! Még jóképű is vagy, úgyhogy ezer százalék, hogy igazam van.
• Igen talán voltam már szerelmes, de a végén kiderült, hogy csak azért kellettem, mert híres sportoló voltam, és pénzem is van.
• És mi van, ha én is csak a pénzedre, meg a hírnevedre hajtok? – kérdezte hírtelen ötlettől vezérelve Amy.
• Nem bánnám, mire hajtasz, csak hajtanál valamire – mosolygott Caleb Amyre, és olyan közel hajolt hozzá, hogy beszívhatta azt a kellemes fűszerillatot, ami a férfit körbelengte.
• Akkor ki kell ábrándítsalak, nem érdekel sem a pénzed, sem a hírneved!
• Akkor az, hogy jóképű vagyok?
• Az érdekelne, ha a másik kettő nem volna – válaszolta, amitől a férfi arcán értetlenség suhant át.
• Nem tetszik, hogy gazdag vagyok, és hogy ismernek az emberek?
• Nem!
• Végre, megtaláltam, akit mindig is kerestem!

A férfi gyengéden kezei közé fogta az arcát és ajkai megérintették az övét. Caleb lágyan cirógatta nyelvével a száját egész addig, míg ajka megnyílt és a férfi nyelve már az övét simogatta. Csókuk egyre határozottabbá vált, mikor Caleb hírtelen visszahúzódott. Amy belenézett a férfi szemeibe, de nem látta benne azt a szenvedélyt, amit akkor szokott látni, amikor a fociról beszél. Kis csalódást érzett, és felállt a kanapéról.

• Fáradt vagyok, jobb ha elmész – mondta Calebnek.
• Valami baj van? – kérdezte a férfi, miközben ő is felállt.
• Nem, nincs semmi baj – hazudta Amy.
• Értem! – mondta a Caleb, talán kis szomorúsággal a hangjában. Akkor jó éjt! – és elment.

Amy bezárta utána az ajtót és úgy érezte, most rontott el mindent. Tetszik neki Caleb, de nem érzi magát elég jónak hozzá. Egyszer egy filmben azt mondták, mindenki azt a szerelmet viszonozza, amit úgy érez, hogy megérdemel. Talán ő ezt a szerelmet nem érdemelné meg.

Teltek a napok, de nem hallott semmit a férfi felől. Meggie ismét munkába állt, igaz sokszor hamarabb elment, vagy később jött, de ebből nem volt gond, hisz mindenben tökéletesen tudta helyettesíteni.

Sokat gondolt Calebre, nem tudta mit is érez iránta. Egyik este azért nem tudott elaludni, mert azon gondolkodott, hogy mi lett volna, ha akkor nem küldi el. Másik este azért nem aludt, mert bizonygatta magában, hogy milyen jól tette, hogy elküldte, hisz ők úgy sem összevalók. Meggie is megmondta, hogy alkalmatlan a tartós kapcsolatra, ő meg nem szereti a kalandokat, hosszú időre szeret elköteleződni. Ha szeret valakit, akkor igazán szereti, neki félmegoldások nem felelnek meg. Harmadik éjszaka pedig azon gyötrődött, talán fel kellene hívnia a férfit, és csak úgy egyszerűen meghívni egy kávéra.

Aztán mikor reggelente néhány órás nyugtalan alvás után felkelt, az érzelmei ugyan abban az összevisszaságban voltak, mint elalvás előtt.

Pénteken Jane a főiskolai barátnője felhívta telefonon, és megbeszélték, hogy elmennek másnap délután korcsolyázni.

Szombaton Amy kicsit csalódottan ébredt, hiszen Caleb egész héten nem jelentkezett. Bekapcsolta a tv-t, de csak váltogatta a csatornákat oda és vissza, semmi nem kötötte le a figyelmét. Elővette a tabletjét és megnézte rajta Caleb csapatának lesz-e délután meccse, és szomorúan látta, hogy igen. Ezek szerint már nem akar a lelátón látni – gondolta magában.

Hallotta a telefonja üzenethangját, kelletlenül mászott ki az ágyból és megkereste hol is van a készülék. Mikor meglátta ki az üzenet feladója, rögtön elmúlt minden unottsága, a szíve őrült erővel kezdte kalapálni a bordáit.

„A délutáni meccsre a jegyed a postaládádban van! Kérlek, várj meg utána!”

Amy csak egy papucsot húzott, és úgy ahogy volt pizsamában rohant le a postaládához. Mikor visszaért csak akkor jutott eszébe, hogy elígérkezett délutánra.

Bement a hálószobájába, bekapcsolta a The Piano Guys csodaszép zenéjét, majd visszabújt az ágyába. A szíve még mindig hangosabban dobogott, mint normális esetben, de próbálta magát lenyugtatni. Átgondolta mit is tegyen, mondja e le Jannel a korizást, vagy a meccsre ne menjen el. Igen, miért is ugranék Caleb kénye, kedve szerint. Mi az, hogy egész héten semmibe vesz, se egy telefon, se egy e-mail, se egy sms, most meg csak úgy bedob egy jegyet a postaládámba? Nem, nem fogok elmenni – pedig mennyire jó lenne szurkolni, Calebbel találkozni, de nem! – határozta el magában.

Felhívta az édesapját, és a jegyet neki ajándékozta, majd  írt egy sms-t a férfinak:

„Köszönöm, hogy gondoltál rám, de délutánra már van programom!”

Miután az üzenetet elküldte nagy elégtételt érzett, vidáman kelt ki az ágyból, és kezdett neki a hétvégi takarításnak.

Három órára a megbeszéltek szerint Jane a ház előtt felvette és mentek a jégpályára. A barátnője egy nagyáruházban dolgozik, számlázással foglalkozik. Nagyon tetszik neki az egyik kollegája, így ez a téma kitöltötte az egész délutánjukat. Jane mindent elmesélt, mikor mit mondott neki a srác, mikor hogy nézett rá, és kielemezték mi mit jelenthet, természetesen viccet csinálva a legtöbb dologból, amiken nagyokat nevettek.

Már vagy 2 órája koriztak, s úgy gondolták tesznek még egy utolsó kört és indulnak haza, mikor valaki Amy után szólt. Hátrafordult, és ekkor látta meg Eric Balstont a Ball-fott alkalmazottját. A fiú odament hozzá, köszöntötték egymást, Amy bemutatta Ericet Janenek, és Erik is bemutatta a barátját nekik. Ez a fiú is fiatal volt, Ericcel egyidős lehetett, Gregnek hívták és látszott rajta, hogy nem csak a korcsolyapályát látogatja, hanem a konditermet is.

Könnyen beszélgetésbe elegyedtek, és úgy döntöttek, hogy egy kávézóban folytatják tovább. Nem messze találtak is egy kis kávézót, ahová hangos beszélgetés közepette tértek be. Amy ahogy belépett szinte azonnal észrevette Calebet, a helyiség egyik sarkában lévő asztal mellett ülni, és vele szemben ugyan az a nő, akivel a stadionban is látta a múlthéten. Úgy tett, mintha nem vette volna észre a férfit, és direkt úgy helyezkedett el az asztalnál, ahová leültek, hogy háttal legyen neki. A társaság beszélgetésére nem nagyon tudott koncentrálni, csak azon járt az esze, hogy Caleb ugyan ebben a helyiségben van, ráadásul egy nővel. Még szerencse, hogy háttal ül neki, különben nem állná meg, hogy ne pillantgasson állandóan az asztalához, így is nehezére esett, hogy ne forduljon hátra.

Körülbelül fél órája lehettek a kávézóban, mikor valaki megjelent az asztaluknál. Mikor felnézett akkor látta, hogy Caleb az. A férfi kezet fogott Ericcel, és neki is köszönt.

• Szia! – köszönt vissza – bemutatom a barátnőmet Janet és Greget – mutatott a fiúra.

Caleb kezet fogott mindkettőjükkel, és ő is bemutatkozott.

• Szóval ezért nem tudtál kijönni a meccsre? – nézett Amyre.
• Igen, már le volt beszélve, hogy találkozunk – válaszolt, de azt nem tartotta szükségesnek részletezni, hogy a fiúkkal véletlenül futottak össze.

Ekkor jutott csak el a tudatáig, hogy Caleb egyedül van, nem látja sehol a nőt, akivel volt.

• Nincs kedve velünk tartani? – hívta meg az asztalhoz Eric.
• Sajnos mennem kell, de köszönöm a meghívást – válaszolta Caleb, és elköszönt mindenkitől, majd kisietett a kávézóból.

Amy hosszan nézett utána, azon gondolkodva, hogy hová lett a nő, és kije lehet Calebnek.

Még maradtak egy darabig a kávézóban, majd búcsúzáskor a fiúk próbáltak egy következő találkozót megbeszélni velük, de Amy nem akart semmi konkrétumot, így abban maradtak, hogy majd hívják egymást.

Amy még otthon is nagyon izgatott volt a Calebbel történt találkozás miatt. Úgy érezte elveszítette a férfi érdeklődését, hiszen azon kívül, hogy bedobta neki reggel azt a jegyet nem kereste, nem foglalkozott vele. Azt gondolta, hagyta, hogy ez a vonat elmenjen mellette, de már nem tud mit tenni. Ha a férfit már nem érdekli, mert első próbálkozásra nem tudta ágyba vinni, akkor jobb is, ha nem találkoznak többet.

Amy a vasárnapot ismét a szüleivel töltötte, késő délután elment tornázni és természetesen a nap folyamán többször is eszébe jutott Caleb. Minden alkalommal próbálta erőszakkal elterelni a gondolatait, de amint nem figyelt valahogy a férfi bekúszott a fejébe.

A munkahelyén sok tennivaló volt, így pörögtek a napok, esténként hulla fáradtan ért haza. A hét közepén Maggie behívta az irodájába.

• Kérni szeretnék tőled valamit – mondta neki.
• Mond nyugodtan, segítek, ha tudok.
• A jövő héten lesz a szokásos csapattréning, de az édesanyám miatt nem tudok elmenni. Az itteni irodát is képviselnie kell valakinek, arra gondoltam, hogy elmehetnél helyettem.
• Hú – lepődött meg Amy. Van, aki régebben itt dolgozik, mint én. Nem közülük kellene valakit küldeni? Nem akarom, hogy ebből valami feszültség legyen.
• Lehet régebben itt vannak, de hidd el, hogy te vagy erre a legalkalmasabb. Nem lesz ebből gond, nem akkora élvezet ez, hogy vetélkedjenek érte – mosolygott Meggie.
• Kik lesznek ott, ismerek valakit?
• Személyesen nem, de telefonon már beszéltél szerintem néhány emberrel.
• Mégis hogy szokott zajlani egy ilyen? Mesélj valamit – kérte Meggiet.
• Nem mondok semmit, legyen meglepetés, tetszeni fog meglátod. Átküldtem az e-mailt amit én kaptam, abból megtudod a részleteket.
• Rendben, és köszi, hogy rám gondoltál!
• Ó igazán nincs mit, én köszönöm, hogy elmész helyettem.

Amy visszament a helyére, és megkereste az e-mailt. Megtudta belőle, hogy az Egyesült Államokba utaznak az Idaho államban lévő Rexburgba. Egy teljes hétre mennek, és egy négy csillagos szállodában fognak lakni, közel 40 fő vesz majd részt a tréningen. A programokat illetően az első két nap a szálloda konferenciatermében lesznek, különböző előadásokon vesznek részt, három napig pedig a természetben lesznek csapatfeladatok, túrázás, és egy kalandparkban kell majd különböző feladatokat teljesíteniük.

Az utazás gondolata tetszett neki, még soha nem vett részt ilyesmin, kicsit ideges is volt emiatt. Vasárnap estére kellett Rexburgba érnie, ami azt jelenti, hogy délelőtt indulnia kell, ha időben ott akar lenni.

A hét hátralévő részében vásárolt még néhány dolgot az utazásra, és minden szabadidejében az internetet bújta, próbálta átnézni mire is számíthat egy ilyen tréningen, nem akart szégyenben maradni, hogy nem tud valamit.

Titkon várta Caleb jelentkezését, de a férfi semmilyen formában nem kereste, már a szombat délutáni meccsre sem kapott jegyet, pedig ismét játszott a csapat.

Vasárnap már kezdett sötétedni, mire megérkezett a szállodába, letette a csomagjait a szobájában, és sietett is le a konferenciaterembe, mert nem akart elkésni. Idegesen lépett be a helyiségbe, egyedül érezte magát, nem ismert senkit. Az egyik sor végén volt még két üres hely, megkérdezte szabad-e és leült. Néhány perc múlva, tőle kérdezte meg valaki, hogy szabad-e még az egyetlen üres szék a sorban. A hangra riadtan kapta fel a fejét, és mikor meglátta ki a hang gazdája a válasz a torkár forrt, így csak bólintott.

• Szia! – köszönt neki Caleb, miközben mosolyogva leült mellé.

Amynek néhány pillanatba telt, mire vissza tudott köszönni. A gondolatai úgy áradtak szét a fejében, mint a futótűz. Hogy nem gondolt erre? Természetes, hogy a cég tulajdonosa itt lesz a tréningen.

• Szia! – nyögte vissza halkan. Majdnem megkérdezte, mi a fenét keres itt, de persze, nem tehette.
• Nagyon meglepődtél! – vigyorgott rá Caleb.
• Nem gondoltam, hogy itt leszel, pedig gondolhattam volna. Nem az előadók között kellene lenned?
• Baj, hogy itt vagyok?
• Dehogy baj, a te céged, a te tréninged! Igazából nekem nem kéne itt lennem, én csak helyettesítek.
• Voltál már valaha csapatépítőn?
• Nem még soha!
• Élvezni fogod, meglátod – nézett olyan csibészes mosollyal a férfi, hogy Amynek egész más jutott eszébe, mint a tréning.
• Te szervezted? – kérdezte, hogy elterelje a gondolatait arról, ami nem ide illik.
• Néhány ötletet én is adtam a programokhoz.
• Végig itt maradsz? Nem lesz meccs a jövő héten?
• Nem szeretnéd, ha végi itt lennék?
• Nekem aztán mindegy – vágta rá azonnal tettetett közönyösséggel, még a vállán is rántott egyet.

Majd előre fordult jelezve, hogy befejezettnek tekinti a beszélgetést. Ez persze Calebet legkevésbé sem érdekelte. Odahajolt hozzá egész közel, és a fülébe súgta:

• Lesznek páros feladatok, veled leszek párban.
• Miért? – fordította hírtelen a fejét a férfi felé, aminek nyomán a szájuk majdnem összeért.
• Mert így akarom – mondta Caleb szemtelenül.
• De én nem! – nyomott meg minden egyes szót.
• Nem is ismersz itt senki mást.
• Honnan tudod?
• Mert ismersz?
• Nem, de ha valakivel párban leszek, majd megismerem.
• Tudod, itt ki fogják jelölni a párokat, és teljesen véletlenül minket egymásnak fognak kijelölni!

Amy a férfi arcán szétterülő szemtelen, pökhendi vigyortól ismét olyan dühbe gurult, mint az első néhány találkozásukkor. Ismét idegesítő, beképzelt alaknak titulálta magában. Úgy érezte, ha most megszólal, hangosan is kimondja, amiket gondol, így inkább tekintetét erősen a terem másik végébe szegezte, és meg sem szólalt, meg sem mozdult. Alig várta, hogy bejöjjön az előadó és elkezdjen beszélni. Nem akart már Calebtől semmit sem hallani.