Keresztül az államon - 8. fejezet

Már két hónap telt el, mióta hazajött. Elhelyezkedett egy nagy cégnél, talált egy kis lakást is magának, és akár jól is érezhette volna magát, de nem tudta. Képtelen volt Evaldot kiverni a fejéből. Sokszor álmodott vele, álmaiban hol boldog volt a férfi mellett, hol pedig a legnagyobb gyötrelmeket állta ki miatta. Mikor ébren volt sem volt sokkal jobb a helyzet. Folyton befurakodott a gondolatai közé, s képtelen volt kiűzni őt onnan.

Egy nap új feladatot kapott a munkahelyén. Az egyik ügyfelük beperelte őket, és az ő feladata volt minden adatot az őket védő ügyvédi iroda rendelkezésére bocsátani. Mikor meghallotta, hogy kivel kell együtt dolgoznia, azt hitte leesik a székről. Törte a fejét, hogy bújhatna ki a kötelezettsége alól, de tudta semmi esélye rá. Alig dolgozott ott néhány hete, nem volt olyan helyzetben, hogy megválogassa, milyen munkát végez el, és milyet nem.

Csak abban reménykedett, hogy nem magával Evaldoval fog kapcsolatban állni, hanem valamelyik munkatársával.

Viszont nem volt ilyen szerencséje. Egyik nap csörgött az irodában a telefon, ő felvette, elmondta a szokásos szöveget és végül megkérdezte miben segíthet.

• Szia! Biztosan tudod, hogy velem kell dolgoznod. Mikor tudod áthozni az anyagokat?

Mikor meghallotta Evaldo hangját, alig tért magához, hatalmas erőfeszítés kellett hozzá, hogy meg bírjon szólalni.

• Szia! – köszöntötte ő is, és próbált hivatalos hangon beszélni hozzá. – Akár már ma délután át tudom vinni, ami kell.
• Rendben, akkor háromkor várlak az irodámban. Ugye még nem felejtetted el hol van?
• Megtalálom!

Délután három előtt néhány perccel már a hatalmas ajtó előtt állt, és idegesen tette a kezét a kilincsre. Ahogy belépett az előtérben a titkárnő már ismerősként köszöntötte és közölte, hogy a főnöke várja.

Az üvegfalon keresztül látta Evaldot, amint az íróasztala mögött ült, és éppen úgy nézett ki, mint amikor legelőször megpillantotta. Akkor is ideges volt, de most mindene reszketett, alig bírt a magas sarkú cipőjében lépkedni. Mielőtt bement volna még egyszer végignézett magán, hogy elég csinos-e. Magának sem igazán akarta bevallani, de a kinézetével le akarta nyűgözni a férfit. Eddig mindig csak nadrágban, shortban, sportcipőben, pólókban látta. Most olyan a külseje, mint a saját életében az lenni szokott. Mogyorószínű kosztümöt viselt, ami szorosan simult karcsú alakjára, kirajzolva csinos tomporát, hosszú combjait. A magas sarkú cipőtől kecses, nőies volt a járása. Megigazította hosszú szőke haját, ami kiengedve omlott a vállárra és nagy levegőt vett, mintha az oxigénnel együtt bátorságot is beszívhatott volna, és belépett az irodába.

Evaldo azonnal felemelte a fejét, és érezte, ahogy a tekintetét végigjáratja egész testén. Mindezt lassan, nyíltan tette, Lynda pedig büszkén állta, majd lassan az íróasztalhoz sétált és a férfi elé tette az aktákat.

• Szia! – állt fel Evaldo a székéből és mélyen a szemébe nézett.
• Szia! Itt vannak az akták.
• Gyere, üljünk át ide – lépett a tárgyalóasztalhoz.

Követte és leült vele szemben.

• Akkor elmondanám, amit tudnod kell az üggyel kapcsolatban.

Gyorsan elhadarta a legfontosabb dolgokat, s a végén hozzáfűzte, hogy minden mást megtalált az aktákban.

• Ennyi, ha bármire szükséged van, hívj. Most pedig megyek! – s felállt a székből.
• Várj! – állt fel Evaldo is. - Maradj még, beszélgessünk kicsit. Rég nem láttuk egymást. Kérsz egy kis kávét?
• Nem iszom kávét. Persze, még ennyit sem sikerült megjegyezned rólam! – rázta meg a fejét. - De, mit is várhattam volna tőled – mondta, de inkább saját magának, mintsem a férfinak.

Kiment az irodából, elköszönt a titkárnőtől és néhány perc múlva már a volán mögött ült. Hitevesztettnek érezte magát. Mikor az iroda felé hajtott vibrált valami a belsejében, és csak most jött rá, hogy azt a vibrálást a remény gerjesztette benne, de ennek most vége, örökre.

Tisztában volt vele, hogy néhány alkalommal még találkoznia kell a férfival, de úgy döntött érzelemmentesen fogja kezelni a dolgot.

Még egy munkanap volt hátra a hétből és nagyon várta, hogy ez az egy nap is elteljen, mert péntek este Cody érkezik hozzá látogatóba, és az egész hétvégét együtt fogják tölteni. Már alig várta, nagyon megkedvelte a fiút.

A reggel szokásosan telt, időben felkelt és nyugodtan elkészülődött, közben arra gondolt milyen jó lesz Cody száz wattos mosolyát újra látni, s ez teljesen felvillanyozta a hangulatát.

Vidáman ment be dolgozni, mindenkire mosolygott, s mindenkihez szólt néhány kedves szót.

Ez a vidámsága csak addig tartott, míg fel nem vette a csörgő telefonját, és meg nem hallotta Evaldo hangját.

• Szia! Igen! Egyre ott leszek! Rendben! – mondta a telefonba hivatalosan.

Mikor letette egy nagyot sóhajtott és a jókedvébe már egy kis feszültség is keveredett. Összeszedte a szükséges dolgokat és elindult Evaldo irodája felé. Most nem érezte azt a vibrálást a testében, mint előző alkalommal. Csak az járt a fejében, hogy Evaldo egy nagy seggfej, és nem érdekli. Neki egy szuper hétvégéje lesz Codyval. Ezekkel a gondolatokkal felvértezve ment be hozzá, de mikor a férfi ismét végignézett rajta tetőtől talpig és szinte le lehetett olvasni az arcáról mennyire tetszik neki, amit lát, kicsit elbizonytalanodott.

Leült a férfival szemben, átadta az iratokat, és elmondta, amit szükséges volt, s már állt is fel, hogy induljon vissza, s azt gondolta magában – megcsináltam! Találkoztam vele, és nem izgatott fel! Különösebben!

• Cody hánykor érkezik? – hallotta Evaldo hangját.

Azt hitte nem jól hall, és kérdőn nézett a férfira, kérdőn és mérgesen.

• Honnan tudod, hogy jön? – kérdezte, mikor végre hangot tudott csiholni a torkából.
• Miért ne tudhatnám?
• Miért kéne tudnod?
• Mit terveztek hétvégére?
• Semmi közöd hozzá! Én sem kérdezem, mit csinálsz a te kis Iráddal – ó a francba, ezt nem kellett volna mondanom, még azt hiszi féltékeny vagyok. Vett egy mély levegőt és higgadt hangon folytatta. – Hivatalos minőségben járok itt, úgyhogy ne bolygasd a magánéletemet! Van még esetleg valami kérdésed az üggyel kapcsolatban?
• Ok, ha itt nem beszélhetünk, akkor elmegyünk innen! – ezzel Evaldo kilépett az íróasztal mögül, megfogta a csuklóját és elkezdte húzni magával kifelé.
• Hé, te meg mi a francot képzelsz magadról! Engedj el, különben kiáltok!
• Tessék! Nyugodtan! – mondta és már kint voltak az előtérben.

Ő meg ahelyett, hogy valóban kiáltott volna csak egy erőltetett mosolyt küldött a titkárnő felé, s szedte a lábait Evaldo után.

Az egészen addig nem engedte el a kezét, míg át nem értek a szemközt lévő teázóba. Leültek egy asztalhoz s csak ekkor szabadult a vasszorításból.

• Szóval akkor mikor jön Cody?
• Attól, hogy idecibáltál, még ugyan úgy semmi közöd hozzá!
• Mit hozhatok? – lépett melléjük egy kedves arcú pincérlány.
• Valami nyugtató hatású teát kérünk mindketten – mondta határozottan Evaldo.
• Citromfű, zöltea…
• A zöldtea jó lesz!
• Rendben, azonnal hozom!
• Szóval? – nézett rá ismét a férfi, ahogy a pincérnő elment.
• Miért érdekel? Nem inkább Ira dolgai felől kéne érdeklődnöd?
• Hagyd már Irát!
• Te pedig Codyt! Sőt hagyjuk egymást. Semmi közünk egymáshoz, ha a véletlen össze nem hozza a cégeinket, soha többé nem találkoztunk volna.
• Biztos vagy benne?
• Teljesen!
• Nem hiányoztam neked? – kérdezte Evaldo mosolyogva, és szinte kihívást látott a szemeiben.
• Te? Nekem? Megőrültél?
• Nem, nem őrültem meg! Csak bíztam benne, hogy néha eszedbe jutok!
• Miért kellene, hogy eszembe juss? Azért mert úgy viselkedtél velem, ahogy?
• Hogy? Hogy viselkedtem veled? Te töltötted az éjszakát Codyval, és te utasítottál el!
• Még te beszélsz? Mintha te egyedül aludtál volna?
• Én egyedül aludtam!
• Persze! Én meg ma jöttem le a falvédőről! Mikor érted mentem akkor is Irával töltötted az éjszakát, aztán utánunk jött! De semmi közöm hozzá, az sem érdekel, ha háremet tartasz magadnak!
• Figyelj Lynda! Tudom, hogy kétértelműen viselkedtem! Mikor annyi év után találkoztam Irával, feltörtek azok az érzelmek, amik valamikor voltak köztünk…
• Nem! – mondta határozottan a férfinak, miközben rázta a fejét. – Nem akarom hallani, hogy mit érzel iránta. Nem érdekel, a te dolgod! Megyek! – ebben a pillanatban Evaldo átült a mellette lévő székre s megfogta a kezét.

Ekkor jelent meg a pincérnő a teákkal, és letette eléjük miközben rájuk mosolygott.

• Engedd el a kezem, nem akarom, hogy hozzámérj – szűrte a szavakat a fogai között.
• Pedig muszáj lesz elviselned, míg el nem mondom, amit akarok! Úgy látom, más módszerrel nem tudlak magam mellett tartani!
• Akkor mondd gyorsan, és felejtsük el egymást örökre!
• Nem akarlak elfelejteni, és azt sem akarom, hogy te elfelejts engem! Szeretlek!

Ennek a szónak a hallatán úgy érezte mintha valami felrobbant volna a testében és kellemes meleg áramlatokat indított volna el benne. Aztán ezeket a kellemes hullámokat a hitetlenkedés váltotta fel, s már azon gondolkodott mit akarhat a férfi, hogy ezt hazudja neki.

• Nem hiszem! Neked ott van az életed nagy szerelme!
• Az életem nagy szerelme itt van! – mondta, s kezét a szájához emelte, lágyan végigsimította ujjai hegyével, majd lágy csókot lehelt rá!

Ő csak nézte Evaldot, ahogy az ajkai a kezéhez érnek, és nem tudta mit is kellene éreznie, hihet-e a férfinak, vagy csak át akarja verni. De miért tenné? – csapongtak benne a gondolatok.

• Mikor találkoztam Irával, valóban megzavarodtam kicsit. Annak idején nagyon megviselt a szakításunk, és azt gondoltam, ha újra láthatnám, ha újra találkoznánk, minden olyan lenne, mint rég. Lehet így is lett volna, ha közben téged meg nem ismerlek. De már pontosan tudom, mit akarok, pontosabban kit akarok! És az te vagy, nem Ira.
• Mikor jöttél erre rá? – kérdezte éllel a hangjában.
• Már rég tudom!
• Azért összebújtál vele néhányszor!
• Ő szerette volna! De nem tettem meg! Csak téged akartalak, ő már nem kellett.
• Mikor érted mentem a második út előtt, nálad töltötte az éjszakát, higgyem el, hogy nem történt köztetek semmi?
• Hidd el! Még megcsókolni sem voltam képes!
• Komolyan? – nézett a férfi szemébe, és ebben a pillanatban a remény szikrája újra lángra gyúlt a szívében.
• Igen, a legkomolyabban.
• De, akkor miért jött utánunk…
• Mert ő akarta, hogy legyen köztünk valami.
• Meddig maradtatok még miután én hazajöttem?
• Semeddig, ahogy visszajött már indultunk is haza. Csak azért mentem el arra az útra, hogy veled legyek.
• Akkor miért nem küldted el?
• Nem akartam tahó lenni, és olyan közös projektbe kezdtünk, ami miatt muszáj volt megőrizni vele a jó kapcsolatot. De mikor te átköltöztél Codyhoz azt hittem megöl a féltékenység. Ő is látta, és rájött, hogy semmi esélye nálam. A projekt is lezárult, már egy hónapja nem láttam.

A férfi ránézett, és látta rajta, hogy arra vár, mondjon valamit, de képtelen volt megszólalni. A gondolatai még mindig összevissza voltak, egyszerre rengeteg minden volt a fejében, kétség, remény, szerelem, féltékenység, bizalmatlanság.

• És te hogy állsz Codyval?
• Nagyon kedvelem!
• Kedveled? Ez mit jelent pontosan?
• Azt, hogy jól érzem magam a társaságában. Neki nem volt igazi nagy szerelme, és nem kell mellette attól tartanom, hogy egyszer majd rájön, hogy mégsem engem szeret, hanem azt, aki miatt évekig képtelen volt bárkibe is beleszeretni.
• Csak azért nem lettem szerelemes hamarabb, mert csak most találkoztunk.
• Evaldo sajnálom! De nem hiszem, hogy maradéktalanul boldog tudnék lenni melletted azzal a tudattal, hogy mit éreztél Ira iránt. Mikor először beszéltél róla, még akkor sok-sok évvel utána is éreztem, hogy mennyire szeretted, hogy mennyire fájt a hiánya. Nekem az kell, hogy engem szeressenek ennyire! Én akarok az első nagy szerelem lenni! – kihúzta a kezét a férfiéból és kisétált a kávézóból.

Még ki sem ért, mikor a szemét már elhomályosították a könnyek, s gyorsfolyású patakként száguldottak végig az arcán. Ahogy kiért rögtön letörölte őket, miközben azt gondolta most hagyta ott azt a férfit, aki mellett boldog lehetett volna.

Visszament a munkahelyére, de nem igazán tudott a munkára koncentrálni. Újra, és újra lepörgette az agyában a beszélgetésüket, és azon gondolkodott, mit kellett volna mondania ahelyett, amit mondott.

Alig várta, hogy lejárjon a munkaideje és szinte rohant le az autójához, de ekkor következett a nap második meglepetése. Az autója mellett Ira állt, magasan, csinosan, és rettentő ridegséget sugározva.

• Miben segíthetek? – kérdezte tőle, s valóban kíváncsi volt a válaszra.
• Úgy tudom Evaldoval találkoztál ma.
• Honnan tudod? – kérdezte megdöbbenve. – Honnan tud mindenki mindent?
• Óh, kicsikém! Előttem nincsenek titkok! Nos? Mi volt a téma?
• Nem hinném, hogy be kell róla számolnom!
• Dehogyis nem!
• Mert, mi lesz, ha nem teszem?
• Ezer módja van, hogy tudom pokollá tenni az életed!
• Ezt vegyem fenyegetésnek?
• Pontosan érted a helyzetet kicsikém! Nyugodtan vedd fenyegetésnek!
• Na, tűnj előlem! Semmi közöd hozzá kivel találkozom, és kivel mit beszélek!
• Remélem, mire Cody jön, lenyugszol! Jobban jársz, ha kedves leszel vele, Evaldot pedig elfelejted örökké! Ő az enyém!
• Efelől nyugodt lehetsz! – mondta, majd beült az autójába és akkora gázt adott, hogy csikorogtak a kerekek az aszfalton.

Olyan ideges volt, mint még életében soha. Nem értette Ira honnan tud a dolgairól. Evaldóval pár órával azelőtt beszélt, arról, hogy Cody idejön pedig úgy látszik mindenki tud, mintha megírták volna a napilapok.

Otthon csak annyi ideje volt, hogy lezuhanyozzon, átöltözzön, és ahogy kész lett Cody szinte azonnal csengetett. Kinyitotta az ajtót és meglátta a most is mosolygó, jóképű, kedves fiút.

• Szia! – ölelte át. – Most épp rád van szükségem.
• Szia! Ok, itt vagyok!
• Gyere beljebb!
• Nagyon csinos vagy! – mérte végig Cody.
• Köszi! Te is! Mármint jól nézel ki. Mit innál?
• Valami erőset.

Mindkettőjüknek töltött italt és helyet foglaltak a kanapén.

• Könnyen idetaláltál?
• Igen, minden gond nélkül.
• Elújságoltad valakinek, hogy ide jössz?
• Mindenkinek, aki csak él és mozog! Miért, baj?
• Nem, nem, dehogy! – mosolygott a fiúra. – Nos, mit szeretnél csinálni ma este, hová menjünk?
• Vigyél el valami jó helyre.
• Tánc, buli, pia?
• Tökéletes, csak a sorrenden változtatnék. Pia, buli, tánc!
• Rendben, de előtte még beülünk valahová vacsizni! Van itt nem messze egy szuper kis étterem, minden ételük kifogástalan.

Egy kicsit még beszélgettek, a fiú jókedve, lendülete elfelejtette vele a napközben történteket és jó hangulatban indultak el az étterembe. Gyalog mentek, s ő út közben belékarolt s így nézegették a kirakatokat s az utca embereit.

• Nézd csak, ott az a lány hogy megnézett! Azzal sem törődött, hogy nem vagy egyedül – mutatott az egyik lányra, akinek majd ki esett a szeme annyira bámulta Codyt.
• Tudom, hogy szívdöglesztő vagyok – húzta ki magát, miközben hatalmas mosoly terült szét az arcán.
• Valóban az vagy! – nézett végig rajta. A farmer kiadta izmos lábát, keskeny csípőjét, és az ing is domborodott az izmaitól, de nem túlságosan. Éppen annyira, amennyire kellett. Sötét bőre és hófehér fogai tökéletes kontrasztot alkottak.
• Tetszem neked? – nézett rá a fiú, és elkomolyodott a tekintete.
• Igen, első perctől fogva tetszel nekem.
• Ennek igazán örülök – szorította meg Cody a kézét, és innentől kézen fogva sétáltak tovább.

Rövidesen elértek az étterembe, ahol ő már előre lefoglalta az asztalt. Kényelmesen elhelyezkedtek, rendeletek, az étel igazán finom volt, s ő nagyon jól érezte magát. Nézte a fiút, ahogy beszélt, ahogy mosolygott, ahogy mindenben a pozitívumot, és a jót látta meg. Ebben a pillanatban azt kívánta, bár csak az tudná Cody iránt érezni, amit Evaldo iránt érez.

• Min gondolkodsz?
• Tessék?
• Min gondolkodsz annyira? Olyan merengővé vált a tekinteted.
• Csak figyelek rád, s közben irigyellek, hogy ilyen optimista és mindig vidám tudsz lenni.
• Miért ne lennék az! Az élet azért van, hogy élvezzük!
• Igazad van! Nos, akkor indulhatunk táncolni?
• Indulhatunk!

Kézen fogva sétáltak át a nem túl messze lévő szórakozóhelyre. Már kintről lehetett hallani a kiszűrődő dübörgő zenét. Bent rengetegen voltak, a táncparketten alig lehetett megmozdulni.

Ittak egy-egy italt, majd bevetették magukat a forgatagba. Ő kiürítette a fejét, nem gondolt semmire, a teste ösztönösen mozgott a zenére. Cody nagyon jól táncolt, ami felkeltette a lányok figyelmét. Ő mosolyogva nézte, hogy próbáltak a közelébe kerülni.

A pulthoz mentek újabb italért, amitől még jobban ellazult s a tánc is jobban esett neki. Nagyon jól érezte magát, egész éjszaka ittak és táncoltak Codyval.

Reggel szörnyű fejfájással ébredt, úgy érezte magát, mint akin keresztülment egy úthenger. A szemét sem bírta kinyitni.

Kellene egy aszpirin, vagy kettő, vagy egy egész dobozzal – gondolta elgyötörten.

• Cody! – nyöszörögte. Fent vagy?

Neszezést hallott, ami azt jelentette a fiú ott van valahol és hallja, amit mond!

• A fürdőben van aszpirin, hozz nekem belőle!

Rövid idő múlva hallotta, hogy Cody megáll az ágy mellett, a hasáról lassan a hátára fordult, felült és résnyire nyitotta a szemét, miközben előre nyújtotta a kezét, hogy elvegye a vizet és a gyógyszer.

Mikor a hideg pohár a kezéhez ért felnézett, hogy megköszönje Codynak, de Cody helyett Evaldo arcát látta meg, amitől annyira megijedt, hogy a vizet a férfira borította.

• Mit keresel itt? – kiáltotta. - Mi a fenét keresel itt?! – s a takarót gyorsan magára húzta.
• Hoztam neked aszpirint! Rád fér! – mondta Evaldo haláli nyugalommal a hangjában, miközben a vizes nadrágját elkezdte levenni magáról.
• Hol vagyok? – nézett körbe és enyhe félelem futott át rajta.
• Nálam!
• Hogy kerültem ide?
• Nem emlékszel? – kérdezte Evaldo, aki időközben megszabadult a vizes nadrágtól és egy szál boxerben állt előtte.

Lázasan kutatott az emlékei között, amiben felbukkant sok ital a pultnál, a hangos zene, a tömeg, aztán emlékképek hogy Evaldo egyszer csak megjelent mellette a táncparketten és szorosan magához ölelte, csók emlékképei, de minden olyan szürreális volt, mintha csak álmodta volna. De a férfi előtte, egy szál boxeralsóban nagyon is valóságos volt.

• Mit csináltunk az éjszaka? – kérdezte és benézett a paplan alá.

Nem volt teljesen meztelen, csak majdnem. A tangáján kívül semmi nem volt rajta.

• Erre sem emlékszel?
• Mert nincs is mire emlékeznem! Még akkor sem kellesz, ha hulla részeg vagyok! Cody hol van? – j
• Nyugi nagyon jól érezte magát, felcsípett egy széplányt. Biztos vagyok benne, hogy nem unatkozott az éjszaka. Ugyan úgy, ahogy mi sem!
• Csak szeretted volna! Elmegyek! – ugrott ki az ágyból, de a paplant maga köré fogta. – Hol a ruhám?
• Ugye nem azt akarod mondani, hogy szégyenlős vagy előttem?
• Nem vagyok szégyenlős, csak nem akarom, hogy láss.
• Ezzel elkéstél! Mit gondolsz ki vetkőztetett le?
• Bármi történt is az éjszaka, csak az ital miatt volt, de kijózanodtam és hazamegyek!

Idegesen kereste a ruháit és érezte, hogy nem is volt olyan jó ötlet ilyen hírtelen kikelni az ágyból. A gyomra felkavarodott és a paplant lehajítva magáról rohant a mosdóba.

• Van a fürdőben új fogkefe, készítettem ki törölközőt is, nyugodtan zuhanyozz le – hallotta Evaldo hangját.
• Köszi! – mondta elgyötört hangon, és már nem volt dühös.

Fogat mosott, lezuhanyozott jó hosszan, a haját is megmosta és a törölközőt maga köré tekerve ment vissza a hálóba.

Evaldo az ágyon feküdt, és még mindig csak egy boxer volt rajta. Mikor meglátta ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy mellé feküdjön, hogy hozzá bújjon, hogy szeretkezzen vele.