Keresztül az államon - 5. fejezet

Rossz érzéssel nőzte őket, de a kíváncsisága nem hagyta, hogy elfordítsa a fejét.

Azok ketten még egy darabig beszélgettek, aztán Evaldo megölelte a nőt, az kiment a teremből a férfi pedig felé tartott.

• Maradunk még pár napot – mondta neki.
• Miért?
• Van még egy kis elintézni valóm.
• Rendben! – mondta, pedig egész mást mondott volna szíve szerint.

Legszívesebben megkérdezte volna ki az a nő, honnan ismeri, miéről beszélgettek, és mik lettek hírtelen azok az elintézni valók.

Visszamentek a nagyszülők házába, és ő ismét hiába várta Evaldot egész éjszaka. Másnap reggel mikor felkelt és kiment a szobájából megtudta, hogy a féri már elment.

Egész nap nem is került elő. Ez nagyon idegesítette, majd felrobbant. Persze nem kellett volna idegesnek lennie, hisz semmi köze nem volt hozzá, azt tett, amit akart és azzal, akivel akart. Az hogy lefeküdtek egymással semmire nem kötelezte, sem őt, sem Evaldot. De ennek ellenére egész nap nem tudta kiverni a fejéből, hogy biztosan azzal a nővel lehet.

Délutánra úgy határozott megpróbálja valamivel lefoglalni magát, mert megőrül. Nem messze volt egy kocsma és úgy határozott átmegy.

Mikor belépett rájött, hogy talán nem is volt annyira jó ötlet, de úgy érezte már késő meghátrálni. A pulthoz ment és kért egy sört. Utálta a sört, de ásványvizet mégsem kérhetett.

Leült és óvatosan szétnézett. Megkapta a sörét, és még épp hogy csak belekortyolt, mikor a nem messze ülő férfi közelebb húzódott.

• Helló! – mondta neki, és őt megcsapta a férfi alkoholgőze.
• Helló! – válaszolta.
• Még soha nem láttalak itt!
• Csak két napja érkeztem!
• Remélem sokáig maradsz! – hajolt még közelebb az ittas férfi.

Ő bátortalanul hajolt hátrébb.

• Nem, néhány nap múlva tovább megyek.
• Nem jó itt neked mi?
• De nagyon jó, csak nem egyedül jöttem.
• Kivel jöttél kiscica?
• Egy férfival! – mondta, és azt kívánta, bár csak itt lenne most Evaldo.
• Miféle férfival?
• Evaldo Teixeiraval.
• Hm, micsoda szerencsés fickó – fogta meg a férfi a vállát.

Ő lerázta a kezét a válláról és felállt, a bár túlsó sarkába ült, de hiába. A férfi követte és szorosan mellé ült.

• Hagyjon békén! – mondta neki.
• Nyugi-nyugi. Csak beszélgetni akarok! Vagy úgy gondolja egy indiánnal szóba sem áll?
• Dehogy is nem! – mondta.
• Hagyd békén! – szólt oda a pultos férfi.
• Mi? Semmit nem csináltam!
• Menj vissza a helyedre! – lépett most már közelebb a pultos.

Erre a részeg fickó visszakullogott oda, ahol akkor ült, amikor Lynda megérkezett.

• Bocsánat, többet ivot,t mint kellene neki.
• Köszönöm szépen!
• Nincs mit, ez pedig fájdalomdíj! – mondta a pultos mosolyogva és egy másik sört tett elé.
• , de inkább ha lehet valami erősebbet kérek.
• Mire gondolsz?
• Mindegy, azt iszom, amit adsz.
• Redben – hallotta a srác hangját, aki elővett egy üveget, amiben valami átlátszó színű ital volt, és töltött neki egy pohárkával.

Ő először csak megszagolta, majd egy aprócska kortyot ivott belőle.

• Húú, ez a víz aztán tüzes! – mondta két köhögés között.
• Nem, nem! – rázta a fejét a pultos. – Ezt egyszerre be kell hörpinteni az egész pohárral.
• Ok! – mondta és bátran lezúdította a pohárka italt.

Persze aztán erős köhögésbe kezdett és vízért nyögdécselt, amit a mosolygó pultostól meg is kapott. Gyorsan beleivott, és a víz kicsit enyhítette az égető érzést a szájában és a gyomrában.

• Köszönöm! – mondta mikor letette a poharat. Ügyes tűzoltó lenne belőled.
• Tudom! – jött a válasz.
• Azt hiszem nekem ennyi a kocsmai életből elég is.
• Még nem ittad meg a sörödet.

Épp válaszolni akarta, hogy nem is fogja, mikor az ajtón Evaldo és a tegnap látott nő jött be. Nem értek egymáshoz, de így is látszott rajtuk, hogy bizalom van köztük. Leültek egy asztalhoz egymással szemben és Evaldo még csak észre sem vette, hogy ő is a helyiségben van.

• Igazad von – válaszolta, és megfogta a sörösüveget. – Ezt még megiszom, és tudod mit, adj még egy pohárkával abból, amiből az előbb is.
• Biztos?
• Biztos! – bólintott.

Megkapta az italát, és ezt is lehajtotta, ugyan úgy mint az előzőt. Rögtön utána ivott a vízből is, hogy ne kelljen köhögnie.

Figyelte Evaldoéket, hogy beszélgetnek minden figyelmüket egymásnak szentelve, mintha csak ketten lennének az egész helyiségben. Érezte, hogy a két ital, és a sör a fejébe szállt, erősen elkezdett szédülni, és a lábai is teljesen elzsibbadtak.

Egy idő után úgy döntött kimegy a mosdóba, hátha akkor a férfi észreveszi, hogy ő is ott van. Nem járt sikerrel, Evaldo le sem vette a szemét a nőről, akivel volt.

Ahogy visszament a helyére már ült egy fiatal férfi a mellette lévő széken, de őt nem zavarta, csak Evaldot bámulta. Ahogy felmászott a magas bárszékre valahogy felborította a szomszéd széken ülő férfi italát.

• Jajj, ne haragudjon! Annyira sajnálom! Azonnal rendelek egy másikat.

Mire ezt kimondta a pultos már ott is volt, letörölte a kiborult italt, és másikat töltött helyette.

• Bocsánat! – monda még egyszer a férfinak.
• Semmi gond! – hallotta a hangját. – Cody vagyok – nyújtotta felé a kézét.
• Lynda! Szia! – mondta neki, miközben igyekezett megfeledkezni arról, hogy iszonyúan szédül.
• Még soha nem láttalak erre. Most érkeztél?
• Igen, két napja vagyok itt.
• És meddig maradsz?
• Úgy tudom néhány napig.
• Úgy tudod?
• Dolgozni jöttem ide, a főnökön múlik a dolog.
• Értem! És mit dolgozol?
• Sofőr vagyok.

Cody arcán hatalmas mosoly terült szét, és az előtte lévő két üres poharat és a félig kiivott sörösüveget nézte.

• Most nem dolgozom!
• Azt mindjárt gondoltam. De te nő vagy!
• Igen, ezt én is tudom.
• Még soha nem találkoztam női sofőrrel.
• Eddig még én sem.
• És mit vezetsz?
• Egy terepjárót.
• Csak nem azt a hatalmas dögöt, amit tegnap láttam a közösségi ház előtt?
• De, pontosan azt.
• Az király! Mesélj, milyen vezetni egy olyan szuperjárgányt?
• Hát, olyan mint bármilyen másik autót.
• Azt nem hiszem. Gondolom tele van mindenféle új technikával.
• Hát ebben is van kormány, meg gázpedál. Ez a lényeg.
• Hogy lehetsz te sofőr?
• Úgy, hogy kellett a munka.
• Ki a főnököd?
• Az a férfi, ott ül azzal a szép nővel.
• Ismerem azt a nőt.
• Ki az? – csapott le a témára.
• Ő Ira, az anyja itt él, őt szokta néha meglátogatni.
• Hol él?
• Ha jól tudom Los Angelesben.
• Gyönyörű indián nő.
• Csak félig indián. Az apja fehér.
• Los Angelesben járt iskolába?
• Igen, miért?
• Á, nem fontos –mondta, de a lelke még nyugtalanabb lett, mint volt. Biztos volt benne, hogy arról a félvér lányról volt szó, akivel Evaldo két évig együtt volt, és talán mái napig szerelmes belé.
• Kérek még egy pohárral – szólt a pultosnak.
• Még egyet?
• Igen, még egyet!
• Rendben – vette elő az üveget a srác, és újratöltötte a poharát.
• Köszi! – mondta és lehajtotta az italt.
• És te mivel foglalkozol? – fordult Cody felé.
• Földműveléssel foglalkozik az egész családom, már nagyon hosszú ideje, úgyhogy én is ezt csinálom.
• Értem. Ez nem túl izgalmas.
• Nem, valóban nem az.
• És te mindig is sofőr voltál?
• Nem – nevette el magát, és most már határozottan érezte, hogy becsípett. A mosoly nem akart eltűnni az arcáról, hiába akarta.
• Mivel foglalkoztál még?
• Én ezelőtt is vezettem, csak nem autót, hanem embereket. Egy cégnél csoportvezetőként dolgoztam. IIIIgeeeeen! Komoly üzletasszonynak számítottam, kosztümben jártam – itt hosszan nevetett – mindenféle számításokat végeztem, betartottam a határidőket, ügyes voltam – fejezte be a mondatot, miközben Evaldoékat bámulta.
• Miért hagytad ott? Ezért az állásért?
• Nem dehogy is – mondta tettetett felháborodással. – Bár ha tudtam volna mi vár rám ebben az állásban, lehet otthagyom érte az előzőt – mondta nevetve.
• Ezt nem értem!
• Én sem! – monda és megitta a maradék sörét.

Miután letette az üveget érezte, hogy jobb, ha kimegy és szív egy kis friss levegőt, mert bármi is volt az, amit ivott, rendesen berúgott tőle.

• Mennem kell! – mondta még mindig vigyorogva Codynak.
• Hazakísérlek!
• Rendben, gyere!

Lemászott a bárszékről, amit most még sokkal magasabbnak látott, mint mikor ráült.

• Ó, de magas ez a szék! Megöntözték, és megnőtt mióta ráültem – mondta, és nagyot nevetett, mert nagyon viccesnek találta amit mondott.
• Lehet! – válaszolta Cody és megfogta a kezét, hogy könnyebben le tudjon szállni

Elindult kifelé, de aztán meggondolta magát, és irányt változtatott. Evaldo asztalához ment és ráköszönt.

• Szia! Csak most vettem észre hogy itt vagy!
• Szia! – nézett rá meglepetten a férfi. – Te meg hogy kerülsz ide?
• Gondolom úgy, ahogy te! – vigyorgott. – Idesétáltam! Vagy te autóval jöttél? ÁÁÁ, az nem lehet, te nem is tudsz vezetni. Akkor talán a barátnőd hozott el. Jaj, tényleg, be sem mutattál a hölgynek.
• Ő itt Ira, Ira ő itt Lynda!
• Szia! Lynda vagyok, Evaldo sofőrje – mondta, miközben kezet nyújtott a nőnek.

A nő megfogta a kezét, és utálattal látta, hogy körmei szépen manikűrözöttek voltak, és ahogy megmozdult kellemes illat áradt róla. – Te vagy az egykori szerelme, ha jól sejtem.

• Így is lehet mondani – válaszolta Ira.

Tudtam – fortyogott magában.

• Lynda talán jobb, ha most hazamész, gyere elkísérlek.
• Nem, maradj csak a barátnőddel, van, aki hazakísérjen – nézett hátra, igaz fogalma sem volt Cody ott van-e még, teljesen megfeledkezett róla, de a férfi ott állt szorosan mögötte.
• Ő Cody. Sajnos én nem mondhatom el róla, hogy a szerelmem volt, bármilyen jóképű is, de ki tuda,j amit hoz a jövő – kacsintott Codyra, miközben hangosan nevetett, mert ezt is nagyon-nagyon viccesnek találta. – Na, további jó mulatást, vagy beszélgetést, vagy bármit, amit csináltok.

Ekkor Evaldo felállt, és karjánál fogva kihúzta a helyiségből.

• Na, mit csinálsz! Ez fáj! – nyávogta.
• Te berúgtál!
• Én csak valami tüzes vizet ittam – nevetett. – Rossz íze volt, de most nagyon jól érzem magam.
• Hány pohárral ittál?
• Nem sokkal, csak hárommal, meg egy sört. Akartam másikat is, de utálom a sört, így inkább tüzes vizet rendeltem, azt hamarabb meg lehet inni – kacagott.
• Na, irány haza.
• Cody! – kiáltotta. – Cody, gyere hazamegyünk!
• Nem Cody itt marad, velem jössz haza.

Cody ott állt mellettük, és Evaldo mondott neki valamit, de ő nem értette mit, csak azt látta, hogy a férfi visszamegy a kocsmába.

• Mit mondtál neki? – kérdezte haragot tettetve.
• Semmit!
• Ugye nem azt, hogy helyettesítsen a volt szerelmednél? Vagy most újra a szerelmed? Vagy ismét a szerelmed?
• Fogd be! – szólt rá határozottan Evaldo, miközben karon fogva a nagyszülők háza felé mentek.
• Miért? Mert igazam van? Tudtam én, hogy még mindig ebbe az Ariba vagy szerelmes.
• Ira a neve.
• Jaj, ne haragudj! Nem akartam szegény Arit megbántani.
• Még mindig Irának hívják.
• Én is azt mondtam. És akkor most mi lesz? Itt maradsz örökre? Egyedül kell hazamennem?
• Most nem alkalmas, hogy ezt megbeszéljük?
• Nem alkalmas? Tudnom kell, lesz-e még munkám. Vagy már hogy itt van neked Ari…
• Ira!
• Teljesen mindegy, tudod kiről beszélek. Szóval hogy már itt van neked, engem már kidobhatsz, már nem kellek neked sem sofőrnek, sem szeretőnek. Gondolom, neki van jogosítványa is, és szép nagy mellei, meg formás feneke, hosszú combjai. Sokkal szebb, mint én, ugye?
• Fejezd be!
• Miért? Nyugodtan mondd meg, elviselem én az igazságot. Az elmúlt hathét alatt annyit szeretkeztél velem, annyi pózban és olyan hosszan, hogy tőlem már nincs semmi, amit akarhatnál igaz? Más meg nem is kellett a testemen kívül.
• Nem erről van szó!
• Akkor miről?
• Maradj csendben, nehogy felverjük a nagyszüleimet.
• Ezért nem jöttél át hozzám, az elmúlt két éjszaka nehogy felverjük a nagyszüleidet? – suttogta.

Bementek a szobájába és ő azonnal átölelte Evaldot és megcsókolta. A férfi ki akart szabadulni az öleléséből és a csókját is vissza akarta utasítani, de néhány másodperc után forrón csókolt vissza, miközben megfogta a fenekét és szarosan húzta magához. Ő mindent elkövetett, hogy felizgassa, ágyba csábítsa, és ahogy érezte egész jó úton is haladt efelé.

Érezte, ahogy a férfiassága egyre nagyobb lesz a nadrágjában és ő még inkább a férfi csípőjéhez szorította az övét, kéjes mozdulatok kíséretében.

• Megőrjítesz! – hallotta Evaldo hangját, és tudta, hogy nem fogja itt hagyni.

Pár perc múlva már meztelenül feküdtek az ágyon és úgy szeretkeztek, mintha nem két nappal, hanem két hónappal ezelőtt lettek volna együtt utoljára. Őrült tempóban haladtak a kielégülés felé, de ő ekkor eltolta magától a férfit és felállt.

• Mit csinálsz? – kérdezte tőle Evaldo.
• Nem haragudj! Azt hiszem kijózanodtam!
• Akkor fogok haragudni, ha most azonnal vissza nem jössz hozzám!
• Ok, de akkor ne így csináljuk.
• Hogy-hogy ne így?
• Most az egyszer csináljuk úgy, mintha nem szeretkeznénk, hanem szerelmeskednénk.
• Tessék?
• Úgy mintha szerelemesek lennénk egymásba. Igazán! – mondta és odahajolt hozzá, s lágyan megcsókolta a férfit, miközben ujjait finoman végigfuttatta mellizmain, feszes hasán, ahol már ismert minden egyes domborulatot.

Evaldo lágyan magához ölelte és ugyan ilyen gyengéden simogatta, cirógatta a testét mindenhol. Hátradöntötte az ágyon és óvatosan feküdt rá, majd apró csókokkal borította egész arcát, nyakát, aztán lejjebb csúszott a melleihez és azokat is szerelmesen cirógatta. Ő a mennyekben érezte magát, és csak élvezte a kényeztetést. Evaldo annyira gyengéd volt és odaadó, mintha valóban a szerelme lett volna.

Már hajnalodott, mikor Evaldo átment a saját szobájába ő pedig azonnal mély álomba merült. Másnap arra ébredt, hogy a nap az ablakon keresztül a szemébe tűz és a feje iszonyatosan fáj. Igyekezett annyi erőt összegyűjteni, hogy felkeljen és megkeresse az óráját, vagy a telefonját, hogy megtudja hány óra lehet.

Mikor meglátta, hogy délután kettő van nem akarta elhinni. Mit fognak most Evaldo nagyszülei gondolni, hogy ilyenkor kel fel. Aztán szépen sorban eszébe jutott mit művelt az este, és ekkor már az, hogy mit gondolnak róla a késői ébredése miatt eltörpült probléma lett számára. Összetörten ült az ágya szélén, mikor kinyílt a szoba ajtaja és Evaldo lépett be rajta.

• Szia! Hogy vagy? – kérdezte tőle.
• ÓÓÓÓ, ne is kérdezd – mondta, miközben tenyerébe temette az arcát.
• Hoztam neked egy aszpirint. Jót fog tenni – ült mellé Evaldo.

Ő elvette a felé nyújtott poharat és tablettát, de rá sem mert nézni a férfira. Miután lenyelte az aszpirint összegyűjtötte a bátorságát és bocsánatot kért, de a pillantását még mindig kerülte.

• Ne haragudj, az éjszakai viselkedésemért. Soha életemben nem rúgtam még be, szerintem még be sem csíptem soha. Bármit tettem, vagy mondtam felejtsd el. Igaz pontosan nem emlékszem mindenre, de ami rémlik abból arra következtetek, hogy jobb lesz, ha te sem emlékszel rá.
• Azért van olyan, amit nem szeretnék elfelejteni.
• Mi? – nézett rá idegesen.
• Mondjuk, ami az ágyban történt.

Elkezdett kutatni az emlékeiben, természetesen arra emlékezett, hogy szeretkeztek, és hogy mint mindig most is nagyon élvezte az együttlétüket. Arra viszont nem tudott pontosan visszaemlékezni mit is mondott a szerelemről, vagy a szerelmeskedésről, és megkérdezni Evaldot pedig végképp nem akarta.

• Soha többé nem iszom! – szorította a homlokára a kezét.
• Pihenj még egy kicsit! Behúzom a függönyöket.
• Mikor megyünk haza? – kérdezte, mert most nagyon otthon akart lenni, olyan távol Evaldotól amennyire csak lehet.
• Holnap délelőtt indulunk.
• Rendben! – mondta miközben visszafeküdt az ágyba és szorosan becsukta a szemét, mintha azzal hogy ő nem látja a férfit az nem emlékezne a tegnap estére.

Hallotta a férfi lépteit, és azt hitte az ajtó felé megy, de mégis úgy érezte az ágy mellett áll. Kinyitotta a szemét, és kiderült hogy tévedett. Evaldo nem az ágy mellett állt, hanem az ágy mellett guggolt és őt nézte.

• Mi az? – kérdezte tőle.
• Semmi – bujkált mosoly a férfi arcán – csak adni akartam egy csókot, és odahajolt hozzá, gyengéden megcsókolta, majd kiment.

Ő csak nézte a bezárt ajtót és azon gondolkodott ez most mi volt. Miért csókolta meg Evaldo. Ez volt az első eset, hogy akkor is csókolóztak, ha nem szeretkeztek. Ettől kellemes érzés töltötte el a testét, és rövidesen el is aludt.

Később beszélgetés hangjára ébredt fel. Az egyik hang egyértelműen Evaldoé volt, de a másik hang nem tudta kihez tartozik, csak reménykedett benne hogy nem ahhoz az Arihoz.

Feszülten figyelte a beszélgetést, de nem értette a szavakat, csak a hangot hallotta, ami jókedvű volt, és nevetgéltek is.

Felkelt az ágyából és az ajtóhoz ment, amire rátapasztotta a fülét, hátha így megért valamit, de nem járt sikerrel. Abban viszont teljesen biztos volt, hogy Evaldo egyetlen nagy szerelme van a házban. Szíve szerint kiment volna, de az esti jelenet után nem akart ezzel az Arival találkozni, gondolta kivárja, míg eltűnik a házból, de a beszéd csak nem szűnt meg és már nem bírt tovább a szobában maradni, így úgy döntött kimegy, és egyszerűen úgy tesz, mintha semmi kínos nem történt volna tegnap.

Gyorsan kiment a fürdőbe, lezuhanyozott, felöltözött és kiment az étkezőbe.

• Szia! Nos jobban vagy? – kérdezte Evaldo ahogy meglátta.
• Sziasztok! Igen, jobban vagyok – válaszolta.
• Szia! – köszönt Ira is neki.
• Egyél valamit – mondta neki Evaldo.
• Köszi, de nem bírnék. Inkább kimegyek egy kicsit a friss levegőre.
• Kikísérlek - ajánlkozott Ira – úgy is menni akartam.
• Köszönöm Ari! – mondta a nőre nézve.
• Ira vagyok!
• Jajj, nagyon sajnálom! – vörösödött el.
• Máris mész? Csak most jöttél – hallotta Evaldo hangját.

Még hogy most jött, egész délután itt vihorásztatok – gondolta magában és már ment is kifelé, hátha Ari, vagyis Ira – javította ki magát gondolatban – valóban kikíséri és el is húz innen.

• Mennem kell! – válaszolta a nő Evaldonak és mielőtt követte volna átölelte a férfit és talán megcsókolta, vagy csak puszit adott neki ezt már nem látta tisztán, de nem is akarta.

Egy másodperc sem kellett neki máris kint volt az udvaron. Neki úgy tűnt hosszú idő múlva követte csak Ira, és ő azt gondolta biztosan csókolóznak.

Akkor engem mi a fenéért csókolt meg a szobában – töprengett. Végre megjelent a nő az ajtóban, persze nem azért örült, mert láthatta, hanem azért, mert így biztos lehetett benne, hogy nem enyelegnek tovább. Ira mögött Evaldo magas alakja is feltűnt.

• Remélem, hamarosan jobban leszel. Evaldo azt mondta holnap elmentek. Remélem még fogunk találkozni. Most mennem kell! Szia!
• Szia!

Ira beszállt az autójába, még egy csókot dobott Evaldo felé és elhajtott. A férfi viszonozta ezt a gesztust, és hosszan integetett a nő után. Neki ettől az enyelgős jelenettől szabályosan hányingere lett és inkább bement a szobájába. Alig várta, hogy másnap reggel legyen és elindulhassanak hazafelé.

Nagyon ideges volt, el kellett foglalnia magát valahogy, így elkezdte összepakolni a holmiját. Már majdnem kész volt, mikor Evaldo jött be hozzá.

• Összepakoltál?
• Már nem sok hiányzik.

A férfi egy borítékot nyújtott át neki, ő meg csak értetlenül nézett rá.

• A fizetésed van benne.
• Köszi! – mondta, és bedobta a bőröndbe a ruhái közé.
• Nem számolod meg?
• Nem!
• Ennyire megbízol bennem?
• Nem jobban, mint bármelyik másik férfiban.
• Értem!
• Reggel hánykor indulunk?
• Nem túl korán, tudom, hogy nem szeretsz korán kelni.
• Most szeretnék korán kelni.
• Miért?
• Szeretnék már otthon lenni, nagyon régen eljöttem otthonról, túl régen is.
• Ok! Akkor megreggelizünk és indulhatunk.
• Jó!
• Jó! – ismételte meg Evaldo is ezt az egy szót, és kiment.

Ő leült a földre és idegesen próbálta behúzni a bőröndjét, de nem sikerült neki. Aztán leállította magát, vett egy nagy levegőt és azon gondolkodott, vajon most mi a fenét csinál? Evaldo soha nem ígért neki semmit, így is kedves volt vele, túlságosan is kedves, hisz az éjszakát is vele töltötte, sőt délután csak úgy megcsókolta. Persze azután Irával a nagy szerelmével enyelgett. De jobb ez így – töprengett magában. Soha nem akart olyan férfival lenni, akinek volt egy nagy szerelme előtte. Nem akarta, hogy ő csak pótlék legyen, hogy elfeledtesse az igazit. Azt akarta, hogy ő legyen a nagy Ő, az igaz szerelem annak a férfinak az életében, akit ő is szeret.

• Miken jár nekem az eszem? – suttogta maga elé, miközben a bőröndje zipzárját bámulta, amit még most sem húzott be. Beleszerettem?

Gyorsan felállt, és bekapcsolta a tv-t. Nem akart erre gondolni többet. Lefeküdt az ágyra úgy ruhástól, ahogy volt és rövid idő múlva el is aludt. Már kezdett hajnalodni, mikor felébredt és örült, hogy végre ma haza mehet. Most vette csak észre, hogy ruhástól aludt, ezért gyorsan kiment lezuhanyozott. Épp ki akart lépni a zuhanykabinból, mikor kinyílt az ajtaja és Evaldo lépet be mellé meztelenül.

• Mit akarsz? – kérdezte tőle.
• Téged! – suttogta a férfi és már ölelte, és csókolta.