Keresztül az államon - 2. fejezet

Körülbelül fél órát sétáltak a temetőben azután elindultak vissza a faházhoz. Úgy tíz percre is eltávolodtak a temetőtől, mikor ráeszmélt, hogy még mindig fogja Evaldo kezét. Ekkor elhúzta a kezét, és leguggolt úgy téve, mintha meg kellene igazítania a cipőfűzőjét. Ezután ismét néhány lépéssel a nyomában járt. Mire visszaértek a faházhoz teljesen kimerült. Nem volt hozzászokva az ilyen hosszú túrákhoz, hisz a városban minden elérhető közelségben volt, ha véletlenül mégsem, akkor meg csak bevágta magát az autójába.

A házhoz érve Evaldo az autó csomagtartójában kezdett el keresni valamit, ő bement és fáradtan roskadt le egy székre. Iszonyúan jól esett volna neki egy zuhany. Így el is ért ahhoz a ponthoz, hogy elkezdjen rajta gondolkodni, hogy is tud tisztálkodni. Most eszébe jutottak a bátyja szavai. Valóban elég sok időt szokott a fürdőszobában tölteni, de ez nem jelenti azt, hogy ilyen körülmények között nem boldogulok – gondolta dacosan.

Szétnézett nincs e valahol valami, amiben mosakodhatna. Végül az ágy alatt talált egy fém lavórt. Engedett bele vizet, és feltette a tűzhelyre melegedni. Úgy gondolta kiviszi a ház mögé és ott majd megfürdik.

• Mit csinál? – kérdezte a férfi mikor belépett.
• Vizet melegítek! Szeretnék megmosakodni.
• Akkor kimegyek.
• Ne menjen! – mondta sietősen.
• Ne menjek? – nézett rá Evaldo, és látta, hogy meglepődött a férfi.
• Ne – mondta, de a folytatással várt egy kicsit. Gondolta, ha már így sikerült ez a párbeszéd, szórakozik egy kicsit.
• Akkor? Maradjak?
• Igen, pont erre akartam megkérni – nézett komolyan a szemébe.
• Ok – mondta Evaldo tétován.

Ettől nevethetnékje támadt, de még nem akarta abbahagyni a játékot, így elnyomta a mosolyát.

• Üljön le nyugodtan!
• Ok – hallotta ugyan azt a tétova választ, s a férfi tette, amit mondott neki.

Ő lassan elkezdett keresgélni a táskájában és szép sorjában elővette a tusfürdőjét, a törölközőjét, a pizsamáját, ami egy rövidnadrágból és egy pólóból állt. Rásandított Evaldora, akin látszott, hogy szabályosan zavarban van. Ettől még jobban megjött a kedve, s egy hírtelen ötlettől vezérelve odalépett mellé, a tusfürdőjével a kezében, kinyitotta, s az orra alá dugta.

• Mit gondol? Tetszik az illata?
• Igen! – válaszolta Evaldo, de látszott, hogy kerüli a tekintetét.

Ő lassan a tűhelyhez lépkedett, és belemártotta az ujját a vízbe.

• Ó, pont jó! – mondta s Evaldora nézett.
• Ne menjek ki mégis?
• Ne!
• Segíteni kell valamiben?
• Talán a hátamat megmoshatja – kacsintott Evaldora, s megfogta a lavór vizet és kiment vele a ház mögé s vitte magával a jó illatú tusfürdőjét és a törölközőjét is.

Az előbbi kis jelenet kifejezetten mulattatta. Nem hitte, hogy egy ilyen komoly férfit ennyire könnyen zavarba lehet hozni. Miután megmosakodott a vízben gyorsan kimosta a ruháit és azon gondolkodott hová is kellene kiterítenie, hogy lehetőleg Evaldo ne is lássa, hisz ott fog lógni a bugyija és a melltartója is. Végül egy hosszú ágra ott az épület mögött kiaggatta a dolgait.

Becsoszogott a papucsában, de addigra Evaldonak már nyomát sem találta a házban.

• Na, jól megijesztettem – gondolta nevetve.

Látta, hogy Evaldo bekészítette a hálózsákot és a plédet is. Szétnézett, hogy hová is kellene letennie, hogy ha a férfi ki akar majd menni, ne legyen útban.

Végül úgy döntött az asztal mögött, a fal tövében tökéletesen meg fog felelni. Leterítette a plédet és rátette hálózsákot. Ekkorra Evaldo is előkerült.

• Együnk valamit, sokat gyalogoltunk ma.
• Köszönöm én nem vagyok éhes – mondta s megkereste a fogkeféjét és a fogkrémet és egy pohár vízzel a kezében kiment az udvarra fogat mosni.

Mikor bement a férfi jóízűen falatozott.

• Jó étvágyat – mondta – és jó éjt! – fűzte még hozzá és bebújt a hálózsákba.

Egy darabig hallotta az Evaldo által keltett neszezéseket, aztán álomba merült.

Hajnalban arra ébredt, hogy iszonyúan fázik. Megfordult és próbált visszaaludni, de nem tudott. Fázott a dereka, a háta, a lábai és úgy érezte, ha nem csinál valamit azonnal, elkezd reszketni mindene. Eszébe jutott, hogy egy plédet maga alá terített, és most annak a végét kereste, hogy magára húzza azt is. Óvatosan tapogatózott és fészkelődött, nehogy felébressze a férfit.

Sikerült a plédet magára húznia, de a helyzete semmivel sem lett jobb. Szinte már fájdalmas volt, annyira fázott. Azon gondolkodott, hogy felkel és megkeresi a melegítőjét, de igazából azt sem tudta, hogy tudna világosságot csinálni. Nem hitte, hogy lenne áram, már azon is csodálkozott, hogy folyt víz a csapból. De ha történetesen lenne is áram, akkor sem tudta hol a kapcsoló, és mire megtalálná biztos, hogy felébresztette volna Evaldot. Ezért úgy döntött tűri a hideget, és abban reménykedett sikerül visszaaludnia. De nem így lett, csak forgolódott és igyekezett minél jobban összehúzni magát.

• Fent van? – hallotta meg Evaldo álmosságtól rekedtes, mély hangját.
• Igen! – válaszolta halkan.
• Fázik?
• Igen! – vallotta be.
• Jöjjön ide!
• Hová?
• Ide az ágyba.
• Köszönöm, annyira nem fázok, kibírom – mondta sürgősen.
• Jöjjön nyugodtan, higgye el, ha ott marad csak rosszabb lesz!
• Inkább felveszek egy melegítőt, ha tudunk valami világosságot csinálni.

Evaldo nem válaszolt, csak annyit hallott, hogy megmozdul és egy pillanat múlva ott guggolt mellette.

• Jöjjön, meg fog itt fázni.

Nem is gondolkodott csak kimászott a hálózsákból, és a férfi után ment az ágyba.

• Feküdjön belülre!

Ő szó nélkül tette, amit Evaldo mondott neki, és bemászott a jó meleg, puha ágyba. Evaldo visszament oda ahol ő aludt addig, felvette a plédet és a hálózsákot, majs visszament az ágyhoz.

A hálózsákot kicipzárazta és takaróként használta, de egy részét már rá is ráterítette.

• Köszönöm! – mondta Evaldonak.
• Jobb már?
• Igen, sokkal!

Érezte, ahogy áramlik benne a vér és bizseregve melegedik fel a teste. Úgy érezte már tudna aludni, ha Evaldo nem feküdt volna mellé. A férfi ilyen közelsége zavarta, és feszült volt miatta. Igyekezett meg sem mozdulni, de egy idő múlva nagyon kényelmetlennek találta a testhelyzetét és muszáj lett volna valamelyik oldalára fordulnia. De hátat sem akart fordítani a férfinak, és felé sem szeretett volna fordulni, így mozdulatlanul feküdt tovább és megváltásként várta, hogy elaludjon. Gondolatban elkezdte az elefántokat számolni. Nem tudta maga sem honnan jött ez a szokás, de ha nem tudott aludni nem bárányokat szokott számolni, hanem szép lassan mondogatta magában „egy elefánt, két elefánt, három elefánt…” és így tovább, s gondolatban az elefántok lassú billegő mozgására gondolt.

Néhányszor az elefántoktól a figyelme elkalandozott, és Evaldo légzését figyelte. Ilyenkor mindig figyelmeztette magát, hogy neki az elefántokat kell számolnia. Ez az ezeréves taktika most is bevált, és több száz elefánt megszámolása után elaludt.

Reggel mikor felébredt nem tudta az első pillanatban hol van, el kellett telnie néhány másodpercnek ahhoz, hogy rájöjjön. Ekkor vette észre azt is, hogy szorosan Evaldohoz bújva fekszik, a férfi karja a feje alatt, ő pedig a derekát ölelte át.

Mikor ráeszmélt mit is csinál teste megmerevedett, levegőt sem mert venni. Aztán óvatosan megmozdult, abban bízva, hogy a férfi nem ébred fel, kibontakozott az ölelésből, és behúzódott egészen a fal mellé.

Ekkor a szeme sarkából úgy látta, mintha Evaldo szája szögeltében egy kis mosoly jelent volna meg, de a férfi nem mozdult, légzése továbbra is egyenletes maradt. Kicsit megnyugodott, és vigyázott, nehogy megint közelebb kerüljön a férfihoz, mint azt muszáj lenne.

Talán egy óra is eltelhetett úgy, hogy ő már nem aludt. Legszívesebben felkelt volna, de azt csak úgy tehette volna meg, ha keresztülmászik Evaldon, így inkább megvárta, míg a felkel.

Már egészen kivilágosodott, mikor a férfi végre megmozdult és kinyitotta a szemét.

• Jó reggelt! – nézett rá.
• Jó reggelt! – köszönt ő is.
• Jól aludt?
• Igen – húzódott grimaszba a szája. Sajnálom, hogy felébresztettem az éjszaka. Nem gondoltam, hogy ilyen hideg lesz itt. Hogy fogok tudni majd sátorban aludni?
• Ne féljen, speciális sátrat hoztam, melegebb lesz, mint itt a földön volt.
• Az jó! - mondta és arra várt, hogy a férfi felkeljen az ágyból.

Viszont Evaldo még csak meg sem mozdult. A hátán feküdt a feje felé volt billentve és így nézte őt. Már kínosnak találta, így felült az ágyban ezzel jelezve, hogy fel akar kelni és várta, hogy a végre vegye a jelzését. De most sem történt semmi, még mindig ugyan úgy feküdt, és őt vizslatta.

Ekkor úgy gondolta elég volt az együtt fekvésből, felállt az ágyon, keresztüllépett a férfi lábain, majd le a földre. Érezte, ahogy Evaldo követi a tekintetével minden mozdulatát, és ki tudja talán jót is nevet rajta magában, hisz mikor ránézett ugyan azt a kis félmosolyt látta a szája sarkában megbújni, mint hajnalban.

Szeretett volna felöltözni, de nem tehette meg a házban hisz Evaldo még mindig az ágyban feküdt, így a lavórba engedett vizet, a vállára tette a ruhákat, amiket fel akart venni, és kiment az udvarra. Gyorsan megmosakodott, felöltözött és visszament a házba, hozott ki egy pohár vizet és a fogát is megmosta. Miután használta a dezodorját, az arctisztítóját, megfésülködött, kényelmesebben érezte magát.

Ekkorra már a férfi is felkelt és az udvaron jött-ment, az autóban keresgélt megint valamit.

• Együnk valamit aztán lemehetünk a tóhoz fürdeni. Úgy készüljön, hogy csak estefelé jövünk vissza.
• Rendben – mondta és egy hátizsákba összekészítette, amire a strandoláshoz szüksége lehetett.

Ezalatt Evaldo kenyeret, zöldségeket és szalámit tett az asztalra. Megreggeliztek, ő elpakolta az asztalt és mielőtt elindultak megnézte, hogy van-e villany a házban. Nem volt, így az eszébe véste, hogy kérdezze meg majd a férfit hol lesz az elemlámpa, ha éjszaka szüksége lenne rá, ugyanis biztos volt benne, hogy anélkül Evaldo nem indult el, csak ő nem csomagolt rendesen. A tó nem volt túl messze, így elég hamar odaértek, és közel sem fáradt el úgy, mint a tegnapi túrájuk alatt. Most sem beszélgettek az úton, ő a férfi után néhány lépéssel haladt, nem akart mellette menni, nehogy azt érezze, hogy beszélgetniük kell.

Bár ettől nem kellett tartania, hisz úgy látta, ha nincs kedve a beszédhez, nem zavarja ő hol van. Viszont őt feszélyezte, hogy egymás mellett vannak órákig egy szóváltás nélkül. Most hozta magával az MP3 lejátszóját is, így kevésbé hiányzott a társalgás neki.

A tó látványa teljesen lenyűgözte. A víz kékeszölden fodrozódott, és szinte hívogatta, hogy menjen be a hűsítő habok közé. Nem törődött vele Evaldo merre ment, ledobta a cipőjét és belegázolt a vízbe. A lábát szinte masszírozták a víz által laposra csiszolt kövek, és kellemes hűvös volt. Csak annyira ment bele, hogy a víz lábszárközépig érjen neki, és így sétálgatott, miközben alaposan szemügyre vette a táj szépségeit.

• Jöjjön! – hallotta Evaldo hangját, és érezte a kezét a vállán.

Ijedten nézett rá, hisz zenét hallgatott és nem vette észre hogy ő is bement a vízbe.

• Megyek! – mondta és gyorsan kivette a füléből a fülhallgatót, mintha valami rosszat tett volna.
• Kicsit feljebb megyünk, ott letáborozunk, és nyugodtan bemehet a vízbe.
• Ok! – mondta és kiment, gyorsan felhúzta vizes lábára a zokniját és a cipőjét, s követte Evaldot.

Még úgy tizenöt percet gyalogoltak a tóparton, míg egy helyen Evaldo megállt, egy nagy fa alá letette a hátizsákját és ő is követte a példáját.

• Miért pont ide jöttünk?
• Van itt nem messze egy hely, ahol Tongva indiánok éltek. Kicsit pihenünk, fürödjön nyugodtan, aztán ha van kedve, velem jöhet.
• Persze hogy van! – mondta lelkesen, és mondott volna mást is, de mégsem tette.

Kivette a hátizsákjából a plédet, leterítette, elővette a törölközőjét is, aztán kivette a fürdőruháját. Már bánta, hogy nem vette fel mielőtt elindultak volna.

• Megtenné, hogy elfordul, míg átöltözök?
• Természetesen!

Olyan gyorsan öltözött, amilyen gyorsan csak tudott, körbetekerte magát a törölközővel, majd szólt, hogy készen van. Evaldo lassan fordult meg és azonnal a köré tekert törölközőt bámulta.

• Nem öltözött át?
• De.
• Akkor minek a törölköző?
• Szégyenlős vagyok – mondta, és gyorsan elindult a part felé.

Ez valóban így volt, soha nem szeretett a strandon sem fürdőruhában mutatkozni. Ugyan így körbetekerte magán a törölközőjét, vagy legalább egy strandkendőt tett a derekára. Nem mintha szégyellnie kellett volna bármit is, hisz nagyon csinos volt. Nem volt túl vékony, feszes mellei voltak, szép fehér, hibátlan bőre.

A törölközőt csak akkor dobta le, mikor már egészen a parton volt. Hűvös volt a víz, de nem zavarta. Lassan ment beljebb egészen addig, míg a derekán felült ért a víz, ekkor leguggolt, úgy hogy a víz a nyakáig érjen, majd ellökte magát és elkezdett úszni. Nyugodtan tempózott, de nem ment túl messze, inkább a parttal párhuzamosan úszkált. Nagyon kellemes volt, csend volt körülött, csak a víz csobogását, és a madarak csiripelését hallotta. Még úszkált egy darabig és épp ki akart menni, mikor észrevette, hogy Evaldo már derékig a vízben van.

Csak bámulta a férfi bronz színét, széles vállait, lapos, izmos hasát. Úgy néz ki, mint valami szobor – gondolta. Nehezére esett elfordítania a fejét róla, de muszáj volt, ha nem akarta, hogy észrevegye, mennyire lenyűgözte a látványa.

Mikor már a férfit nyakig ellepte a víz ő elkezdett úszni kifelé a partra. Nem messze úsztak el egymás mellett.

• Kimegy? – kérdezte tőle Evaldo.
• Igen – válaszolta kurtán és anélkül, hogy ránézett volna kiúszott.

Mikor fel kellett állnia, sietősen szaladt a törölközőjéért és azonnal magára terítette. Visszament a fához, ahol lerakták a holmijukat, de úgy döntött, míg a férfi a vízben van, kifekszik egy kicsit napozni. Majd ha látja, hogy jön visszafelé, felveszi a ruháit, addigra hátha megszárad a fürdőruha rajta.

A törölközőjét kiterítette a napra és a hátára feküdt. Fejét a tó felé billentett és úgy nézte, ahogy Evaldo úszkál. Sokkal messzebbre beúszott, mint amennyire ő mert. Úgy tíz perc múlva hasra fordult, hogy hátul is megszáradjon. Most is úgy helyezkedett el, hogy lássa a tavat.

Érezte, hogy a szempillái egyre nehezebbek, és becsukta egy kicsit a szemét. Arra gondolt, csak néhány pillanatra, de az álom megtréfálta, most mindenféle elefántszámolgatás nélkül elaludt.

Arra ébredt, hogy valami puha dolog hozzáér a bőréhez. Kinyitotta a szemét, és Evaldot látta, amnit ott térdepel mellette.

• Felébredt? Csak leterítettem egy törölközővel, mert meg fog égni. Sőt lehet már meg is égett.

Álmosan ült fel, és máris érezte, hogy megpirult a háta.

• Mióta fekszem itt? – kérdezte.
• Már egy ideje, nem akartam felébreszteni, az éjszaka rosszul aludt.
• Van nálam krém, be kell kenni a hátamat. Segít?

Meg sem várta a választ, a hátizsákjához ment, előkereste a krémet és Evaldo kezébe nyomta. Hátat fordított neki, és várta, hogy az bekenje a hátát. Ahogy a krém hozzáért, libabőrös lett.

• Fáj?
• Csak hideg volt, de kenje nyugodtan.

A férfi keze végigsiklott a tarkójától a lapockáján keresztül le a derekáig, aztán a másik oldalon ugyan úgy. Ismét krémet tett a kezére és most a gerince mellett haladt végig, amitől ismét libabőrös lett. De már nem azértl, mert hideg volt a krém. Evaldo olyan erős, de mégis gyengéd mozdulatokkal masszírozta a krémet a bőrébe, hogy megborzongott tőle. Nem akarta, hogy ez a kellemes érzés véget érjen, és mikor meghallotta a férfi hangját, hogy készen van, csalódás érte.

Szembefordult vele, és a férfi elnevette magát.

• Mi az? – kérdezte.
• A fél arca, amit ért a nap szép piros lett, a másik ugyan olyan szép fehér, mint volt.
• A piros nem szép? – kérdezte.

Nem is tudja honnan jött ez a kérdés, csak annyit tudott, hogy a szép szó ragadt meg a fantáziáját.

• De, az is szép. Várjon azt is bekenem.

Ezzel az arcát is bekente, és ez is ugyan olyan érzéseket váltott ki belőle, mint amikor a hátát kenegette.

• Köszönöm! – mondta és kikapta a kezéből a naptejet.

Tett belőle a kezére, és gyors mozdulatokkal beledörzsölte hátul a combjába és lábszárába. Már tudta, hogy nagyon kitolt magával, csúnyán megégett, pedig tudja, hogy óvatosnak kell lennie a napozással. Már többször is előfordult, hogy annyira megégett, hogy belázasodott, és napokba telt, hogy egy kicsit helyrejöjjön a bőre. Most kínszenvedés lesz neki a napon lenni, és még csak egy hosszú ujjú, vagy egy hosszú nadrág sem volt nála.

• Elég csúnyán megégett.
• Csak azért feküdtem ki, hogy megszáradjak. Nem tudom, hogy tudtam elaludni. Na mindegy, mikor indulunk?
• Ha tud jönni, akár azonnal.
• Persze hogy tudok!

A fürdőruhájára felvette a rövidnadrágját és a pólóját. Még nem fájt annyira, de tudta estefelé rosszabb lesz. Bepakolták a dolgaikat a hátizsákjukba és elindultak.

Most is a férfi mögött pár lépéssel haladt, és minden pillanatban fájdalmat okozott neki a napfény a bőrén, de nem szólt semmit. Szerencséjére sokat voltak árnyékban, ami nagy könnyebbség volt számára ebben az állapotban.

Körülbelül háromnegyed órát gyalogoltak, mikor meglátott egy totemoszlopot és tudta, hogy megérkeztek.

Evaldo megállt az oszlop előtt és sokáig meg sem mozdult. Ő hátrébb állt meg egy fa árnyékában, nem akarta zavarni. Gondolta, hogy sokat jelent neki ez a hely, és az oszlop. Próbált kutakodni az emlékei között, mit is tud a totemoszlopokról, de igazából azon kívül, hogy az indiánok készítettek ilyeneket nem sok mindent.

Evaldo egyszer megfordult és odament hozzá.

• Együnk valamit. Aztán ha gondolja, visszamehetünk a házhoz. Úgy sejtem nincs kedve megint fürdeni.
• Nincs! – rázta a fejét.

Elővette a plédet, leterítette a fa tövében, Evaldo pedig szendvicseket vett ki a táskájából, és csendben elkezdtek enni.

• Mesél nekem erről az oszlopról?
• Mit szeretne tudni róla.
• Nem tudom. Mondjon el mindent, amit.
• A totem vallásosan tisztelt növény, állta vagy ezeket ábrázoló tárgy. A totem az illető törzs nevét, s mivel a törzsek többnyire valamely állat nevével jelölik magukat, az állatnak a kezdetleges rajzú képét ábrázolja.
• Ez a totemoszlop egy papagájt ábrázol?
• Papagájt? – nézett rá megdöbbenve Evaldo.
• Vagy inkább egy sast! – mondta, s szégyellte magát az előbbi papagájért.
• Igen, sast, az égi hírvivőt. Az egyik legszentebb állatnak hitték, csodálták szépségükért, bátorságukért, gyorsaságukért és erejükért. Különleges tisztelettel adóztak magas röptük előtt, így a sasok akár az Isten, fentről szemlélhetik a földet. A sast a szárnya, minden élőlénynél közelebb repíti a Naphoz. A levegő teremtményeinek uraként a Nap elsődleges szolgálója, a meleg és a fény adományozója, a természet felébresztője. A szellem, a lélek és az ember közötti hírvivő, a Teremtő üzenetét hordozza, gondviselőként megmentheti az embereket a rossztól. A bekövetkező áldásokat is szimbolizálja. Sikert, boldogulást, gazdagságot hozhat. Spirituális megtestesülésében a viharmadár, a fenséges Manitu, a Nagy Szellem alakját ölti magára. A naptáncot járó sámán a totemoszlop csúcsán lévő sasra összpontosítva megjelenítette azt, ami csatlakozott az addigra eksztázisban táncolóhoz, miközben segítette a természetfeletti erőkkel történő kommunikációt, illetve eligazgatta a varázslás és orvoslás elsajátításában. A madártoll szintén nagy jelentőséggel bírt az indián törzseknél. Minél több tollból állt a Napot szimbolizáló tolldísz, annál magasabb rangú volt a viselője, annál nagyobb volt a tudása, annál több energiát tudott megmozgatni. A sámán által pedig először a központi totemoszlophoz, majd a beteghez érintve gyógyulást hozhatott. Az ég felé nyújtott tollak elérték a sast, hogy közvetíthessék a beteg gyógyulását a Teremtőnek mondott imáit.
• Hisz ebben?
• A nagyszüleim szerint ez akkor is így van, ha én nem hiszek benne.
• Lehet, hogy igazuk van!
• Induljunk! – mondta Evaldo.
• Azonnal!

Felállt és ő is odament a totemoszlophoz és közelről is megnézte, körbejárta és néhány percig állt vele szemben és felidézte magában, amit az előbb Evaldotól hallott.

• Indulhatunk! – mondta most Lynda.

Valami miatt most egymás mellett lépkedtek, és most ő sem kívánta a beszélgetést. Egy idő után bekapcsolta a zenelejátszóját, fülébe tette a fülhallgatót és így folytatta az útját.

A házba értek és ő rögtön megmosakodott. A hideg víz kellemetlen volt első pillanatban égett testének, de aztán kellemesen hűsítette. Felvett egy könnyű anyagú pólóruhát, kimosta a ruháját, kiteregetett és bement a házba.

• Nyugodtan feküdjön le – mondta Evaldo, aki eddig az ágy szélén ült. Fáj a háta?
• Be kellene kenni, ha nem gond.
• Persze hogy nem.

Megkereste a napozás utáni hűsítő krémjét, a férfi kezébe nyomta, hasra feküdt, lehúzta a ruhája felső részét. Melltartó nem is volt rajta, mert nem bírta elviselni magán, így mikor lehúzta a ruháját a derekáig nagyon picikét emelkedett meg, nehogy látható legyen a melle, de most még az sem érdekelte volna, ha a férfi anyaszült meztelenül látja. Nagyon fájt a háta és érezte, hogy kezd belázasodni.

A férfi még gyengédebb mozdulatokkal vitte fel a krémet a bőrére, mint a tónál. Bármilyen érzékeny volt is a háta, élvezte a férfi mozdulatait, jólesett, ahogy éppen csak érintve végigszaladnak az ujjai a lapockáján, a gerince mellett, a derekán. Érezte, ahogy lejjebb tolja a ruháját és egészen a bugyija korcáig bekeni. Aztán már a lábszárán voltak a férfi kezei, majd a combján. Nem tiltakozott, sőt még szíve szerint kérte volna, hogy folytassa mikor abbahagyta.

Evaldo mielőtt felállt mellőle a homlokára tette a kezét.

• Nem lázas?
• Nem tudom, lehet!
• Hozok egy lázmérőt.
• Nem szükséges – mondta és gyorsan visszahúzta a ruhája felsőrészét, ugyan azzal a technikával, ahogy levette. Teszek rá egy kis vizesruhát, és reggelre valamivel jobb lesz.

Keresett egy kisebb törölközőt, bevizezte és visszament az ágyhoz.

• Várjon, segítek – mondta és elvette a kezéből a vizes ruhát.

Lynda lefeküdt ismét az ágyra, lehúzta a ruháját és Evaldo óvatosan ráterítette a törölközőt úgy, hogy a karjait is érje. Ő a hidegtől felszisszent, és hidegrázás futott át a testén.

• Várjon, hozok a lábára is.

Kiment, és kis idő múlva hallotta, hogy visszatér és megnyitja a csapot. Most még ahhoz sem volt kedve, hogy kinyissa a szemét. Rövid idő múlva érezte, hogy a lábára is ráterít valamilyen vizes ruhát. Ismét felszisszent és a hidegrázás most is végigfutott a testén.

• Sajnálom, hogy ennyi baj van velem – mondta halkan.
• Semmi gond! Csak szóljon, ha valamire szüksége van!
• Rendben, köszönöm! – mondta s rövidesen elaludt.

Mikor felébredt korom sötét volt, a vizes ruhák most is ugyan úgy voltak rajta, mint elalváskor. Pisilnie kellett, szomjas is volt, muszáj volt felkelnie, de elfelejtette Evaldot megkérdezni, hová teszi az elemlámpát. De nem volt mit tenni, ki kellett mennie. Megfordult, és ekkor nekiütközött valaminek. Hírtelen nem is tudta mi az, aztán rájött, hogy a férfi alszik mellette. Felült, felhúzta a ruháját és keresztülmászott a férfin.

Ilyet a sok éves házasok, vagy legalábbis az összetartozó párok szoktak csinálni, én meg még csak nem is tegezem ezt az alakot – gondolta magában.

Kibotorkált a kinti wc-be, amit nagyon utált, de nem volt más választása. Kicsit félt is, de mire visszafelé indult a házhoz, Evaldo már az ajtóban állt, és felé világított.

• Már megint felébresztettem! Talán már bánja, hogy nőt alkalmazott ugye?
• Ezen már kár lenne bánkódni.

Bement a házba, a férfi követte és világított neki, míg kezet mosott, és ivott egy kicsit.

• Hogy van a háta?
• Valamivel jobb. Jót tett a krém meg a vizes ruha.
• Mindig ilyen érzékeny volt?
• Volt már ettől rosszabb is.
• Ezután nekem kell vigyáznom magára, szükségem van rá, hogy tudjon vezetni.
• Igen tudom, de ne féljen nem lesz semmi baj. Ha kellene akár most rögtön is tudnék vezetni – mondta, de nem így gondolta.

Érezte, hogy még mindig lázas, és az is fájt, hogy a puha pamutruhája a bőréhez ért, el sem tudta képzelni, hogy egész nap üljön az autóban és vezessen. Persze ezt Evaldonak nem kellett tudnia.

Visszament az ágyba és hasra feküdt.

• Húzza le a ruháját!
• Tessék? – kérdezte meglepődve.
• Újra bevizeztem a törölközőket!

Kicsit hülyének érezte most magát, mégis mit gondolt, mit akar tőle a férfi. Lehúzta a ruháját, és Evaldo ráterítette mindkét törölközőt ugyan úgy, mint az este, aztán mellé feküdt.

• Ha férfi lenne a sofőrje, vele is egy ágyban aludna? – kérdezte.
• Ha így fázna, mint maga akkor azt hiszem igen.
• Holnap mit tervez?
• Semmi különöset, amit akartam itt azt megnéztem, talán lemegyek a tóhoz úszni, sétálgatok a környéken.
• Ha nem haragszik én holnap inkább a házban maradok. Majd főzök valami ebédet.
• Előre is köszönöm!
• Elmondja, miért látogatja végig az indiánok lakhelyeit, temetőit?
• Elmondanám, ha tudnám. Egyszerűen csak azt érezem, hogy szükségem van rá.
• Hol nőtt fel?
• Los Angelesben.
• Mindkét szüleje indián?
• Nem. Csak az anyám.
• Milyenek a nagyszülei?
• Csak 25 éves korom körül ismertem meg őket.
• Miért?
• Kitagadták az anyámat, amiért fehér emberhez ment hozzá. Ők rezervátumban élnek, és azért küldték anyámat tanulni, hogy harcoljon a jogaiért, jobb életet, jobb körülményeket teremtsen a rezervátumban. Kinézték a férjét, de az anyám beleszeretett az apámba, és más utat választott, mint amit a nagyszüleim rá akartak erőltetni.
• Már kibékültek?
• Nem!
• Miért?
• Az anyám néhány éve meghalt.
• Nagyon sajnálom! – mondta halkan, s az futott át rajta, mekkora fájdalom lenne számára, ha elveszítené az édesanyját.
• Tudja, az ő temetésén láttam először a nagyszüleimet.
• Azóta tartja velük a kapcsolatot?
• Igen. Azt szeretnék, ha én lennék az, aki betölti azt a szerepet, amit az anyám nem töltött be.
• Hozzámegy a kiválasztott férfihoz? – mondta kuncogva.
• Ki tudja, talán még azt is megteszem a kedvükért – válaszolta Evaldo, és hallotta a hangján, hogy ő is mosolyog.
• Ez az út ara szolgál, hogy gondolkodjon, hogy eldöntse hogyan tovább?
• Igen.
• Ha hathét nem elég, akkor elmegyünk a következő hathetes útra is?
• Igen! Jól látja a dolgokat.
• Miben változna meg az élete, ha azt tenné, amit a nagyszülei akarnak?
• Gyakorlatilag új éltet kellene kezdenem. Elsősorban is át kellene költöznöm a rezervátumba, felhagyni az eddigi tevékenységemmel, és csak a rezervátum ügyeivel foglalkozni.
• Otthagyná azt, amit felépített eddig?
• Ennek nagy részét nem én építettem fel. Az anyám és az apám munkája. Én megörököltem.
• Az édesapja is…
• Ő él, de mióta anyám elment, már nem ugyan az az ember, mint aki volt. Mintha anyámmal együtt az ő lelkének egy része is meghalt volna. Így azóta egyedül dolgozok az irodában, és nagyon szeretem. A szüleim rengeteget dolgoztak azért, hogy jó hírnevet szerezzenek a nevünknek. Nem adhatok fel mindent, nem adhatom fel azt, amit ők létrehoztak.
• Nem tudja megtenni, hogy mindkét kötelezettségének eleget tegyen?
• Mindkét dolog teljes embert kíván. Soha nem szerettem fél munkát végezni. Választanom kell! Rövidesen!
• Van még rá hat hete, vagy talán tizenkettő is.
• Igen, még van néhány hetem.

Ezután nem szóltak többet. Azon gondolkodott, amit a férfitól megtudott, és már értette, miért olyan szótlan, és elgondolkodó. Nem tudta, most miért nyílt meg neki ennyire. Talán az, hogy egy ágyban fekszenek, meghittebbé teszi a kapcsolatukat. Vagyis a viszonyukat. Nem, mondta magában. Mi nem vagyunk sem kapcsolatban, sem viszonyban, csak az alkalmazottja vagyok, akivel történetesen egy ágyban alszik. Ettől a gondolattól elmosolyodott.

• Min nevet?
• Honnan tudja, hogy nevetek?
• Érzem!
• Érzi?
• Igen érzem.
• Nem nevettem, csak egy kicsit mosolyogtam.
• Min?
• Butaságon.
• Én is tudni akarom, aludni úgy sem tudok, legalább had szórakozzak.
• Biztos, hogy tudni akarja?
• Igen.
• Várjon, már nem is tudom pontosan. Ja, igen! Szóval azon gondolkodtam, hogy már értem miért ilyen szótlan és elgondolkodó. Aztán azon töprengtem miért nyílt most meg ennyire nekem. Aztán meg az fogalmazódott meg bennem, hogy ez, hogy egy ágyban fekszünk, meghittebbé teszi a kapcsolatunkat. De rájöttem, hogy nincs kapcsolatunk, én a beosztottja vagyok, akivel történetesen egy ágyban alszik. Nos, csak ez az eszmefuttatás késztetett egy kis mosolyra.
• Igaza van, ebben a levezetésben tényleg egy mosoly a végeredmény.
• Aludjunk! Most mondanám, hogy reggel nem bírunk időben felkelni, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem késhetek el!

Válaszul hallotta a férfi halk nevetését, és többet egyikük sem szólt. Furcsa álomba merült. Álmában a tóparton volt, először egyedül úszkált, a következő pillanatban már ott volt Evaldo mellette és ölelték egymást. Őt teljesen elkápráztatta a férfi nedves, csillogó, sötét bőre, koromfekete haja, és a tekintete, ami szinte az övébe fúródott, amitől úgy érezte a lelke legmélyére lát. A víz alatt testük összeért, ő egyik kezével a férfi izmos lapos hasát simogatta, a másikkal a széles vállába kapaszkodott. Evaldo erős karjai a derekát fogták át és szája lassan, de határozottan közelített az övéhez.

Mindez annyira valóságosnak tűnt, a férfi bőrének érintése a tenyere alatt, a testéből áradó meleg. Nem is tudta igazán alszik e, vagy ébren van. Aztán elkezdett tisztulni a tudata, és rájött, hogy már nem alszik, de még mindig érezte Eveldo testének a melegét, és bőrének érintését a tenyere alatt.

Kinyitotta a szemét és szinte ugyan abban a pózban feküdtek, mint tegnap reggel. Szorosan össze voltak bújva, a feje a férfi vállgödrében, keze a hasán feküdt. Az előző napihoz képest annyi különbséggel, hogy az ő felsőteste is meztelen volt és így simult a férfihoz.