Keresztül az államon - 6. fejezet

Ő igyekezett ellenállni, de nem sokáig tartott az ellenkezése. A férfi az első pillanattól olyan hatással volt rá, mint még soha senki. Képes volt minden helyzetben megkívánni, és szeretkezni vele. Ilyen erőteljes szexuális vonzódást még soha nem tapasztalt életében, azt sem gondolta, hogy létezik ilyen. Most is képtelen volt nemet mondani, pedig az esze azt mondta, ne bonyolódjon bele jobban, de tehetetlen volt Evaldoval szemben.

Visszaértek Los Angelesbe már csak néhány kilométerre voltak Evaldo házától. Az úton nem sokat beszélgettek. Ő egész idő alatt feszült volt, várt valamire. Maga sem tudta pontosan mire, de valamiben mégis reménykedett.

Megállt a ház előtt, kiszállt a hatalmas terepjáróból ugyan úgy ahogy Evaldo is. A férfi kinyitotta a garázsajtó,t ő kiállt a Peugeottjával, és a helyére beállt a másik autóval. Még a csomagtartóból a bőröndjeit átették az övébe, és indulásra készen állt.

• Köszönöm szépen, hogy eljöttél velem – hallotta Evaldo szavait.
• Megfizetted – válaszolta, és még mindig várta, hogy a férfi lép valamit, hogy mond valamit a jövőről, hogy találkozni akar még vele, de Evaldo nem mondott többet. – Akkor viszlát! – mondta és beült a Peugeottba és kilőtt.

Az úton hazafelé a szíve olyan hangosan vert, hogy szinte a fülében hallotta a dobogását. Csalódott volt, és szomorú. Tudta, hogy beleszeretett Evaldoba, de semmi jelét nem látta annak, hogy ezek az érzések viszonzásra találnának. Fordítva indult a dolog – töprengett hazafelé menet – szexszel kezdődött és szerelem lett belőle. Eddig minden kapcsolata érzésekkel kezdődött és csak utána került sor a szexre.

Végre hazaért és otthon nagy szeretettel fogadták. A bátyja is otthon volt és ő is nagyon várta, ami külön jól esett neki.

Mindent elmesélt, merre járt, milyen csodálatos tájakat látott – természetesen azt kihagyta, hogy miféle kapcsolatba keveredett a főnökével. Megmutatta milyen képeket készített és késő estig beszélgetett a családjával. Közben többször megnézte a telefonját nem keresete-e Evaldo. Egyszer a testvére meg is kérdezet tőle, kinek a hívását várja, de ő elterelte a témát, és nem válaszolt.

Későn este hulla fáradtan esett be az ágyba és szinte azonnal el is aludt. A következő napokat pihenéssel és a barátai meglátogatásával töltötte. Ez kifejezetten jót tett neki, hisz az elmúlt időszakban csak Evaldo volt a közelében. Néhány nap múlva úgy gondolta, ha nem így lett volna, talán soha nem szeret bele a férfiba. Kíváncsi lett volna, hogy viselkedik a férfi társaságban, milyen, ha nem csak ketten vannak. Szomorúsággal töltötte el, hogy valószínűleg ezt soha nem fogja megtudni, mert semmit nem hallott a férfiról, mióta hazajöttek.

Egy este az egyik barátnőjétől ment hazafelé,  és hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy elautózzon a háza előtt. Aztán mikor behajtott az utcájába meggondolta magát, nem akarta, hogy a férfi meglássa, így megállt és meg akart fordulni.

Ekkor észrevette, hogy egy piros autó áll Evaldo háza előtt, ami messziről nagyon hasonlított Iráéhoz. Egy darabig csak ült, és próbált rájönni, hogy az valóban a nő autója-e, aztán úgy döntött a telefonjával kiközelíti és lefényképezi. Jó ötletnek bizonyult, mert így egy nagyon közeli képet sikerült készítenie, és már kétsége sem maradt, hogy Ira van Evaldonál.

Ez a felfedezés akkora fájdalmat okozott neki, hogy alig bírt hazavezetni. Otthon a köszönésen kívül semmit nem mondott, rögtön felment a szobájába és magára zárta az ajtót. Egyedül akart lenni, és átgondolni mind azt, amit ma látott. Annyira naivnak, gyerekesnek érezte magát. Azt hitte, ha eljönnek a rezervátumból Ira kikerül a képből, hisz még az utolsó reggelen is hozzábujt Evaldo. Persze az elmúlt napokban egyáltalán nem jelentkezet,t és azok után, amit ma látott úgy gondolta soha többé nem is fog. Már azt sem hitte, hogy el akar menni még egy körútra, de ha menne sem biztos, hogy vele tartana.

Későn aludt el és addig folyamatosan azon tűnődött, hogyan felejthetné el, hogyan verhetné ki a fejéből. Mit kellene ahhoz tennie, hogy ne érezze azt, amit most érez. Hajnalra arra jutott, hogy el kell helyezkednie dolgozni, mégpedig olyan helyre, ahol annyira leterhelik munkával, hogy beleszakad. Így nem lesz ideje és ereje sem az érzéseivel foglalkozni. Az utolsó gondolata elalvás előtt mégis Evaldo volt, az első közös éjszakájuk emlékképei derengtek fel előtte, s az, hogy mennyire meglepő érzésekben volt része azon az éjszakán.

A következő egy hetet munkakereséssel töltötte, módszeresen végignézett mindent, felhívta az ismerőseit és segítséget kért. Több helyre is behívták interjúra, és úgy érezte, mind jól is sikerült. Épp az e-maileket nézegette, mikor észrevett, hgoy az egyik feladója Evaldo Teixeria volt.

Mikor elolvasta a nevet a szíve a torkában dobogott és idegesen nyitotta meg a levelet.

„Kedves Lynda!

Három nap múlva megkezdem a következő körutat. Légy szíves pénteken öt órakor gyere be hozzám az irodába, és megbeszéljük a részleteket.

Evaldo”

Ennyi volt a levél, rövid, érzelemmentes, mintha csak egy munkatársnak írta volna. Az órájára nézett, már fél négy volt. Nem tudta mit tegyen. Először arra gondolt, hogy visszaír egy hasonló hangvételű levelet, hogy nem tudja elvállalni a munkát. Aztán arra gondolkodott, ha ezt a szemébe mondja talán még hatásosabb lesz, és láthatja, milyen képet vág majd hozzá. Végül úgy döntött ez lesz a jó megoldás, de semmiképp nem megy oda időben. Ha nem érdemelt meg annyit, hogy telefonon felhívja, akkor legalább késik egy kicsit, mert nem köteles ő az e-mailjeit folyamatosan figyelni.

Gyorsan lezuhanyozott, és sokáig válogatott a ruhái között. Fogalma sem volt mit is kellene felvennie. Semmiképp nem akart túlöltözni, nehogy azt higgye a férfi, hogy miatta csípte ki magát, viszont szeretett volna nőies és kívánatos lenni. Ahogy ez a szó eszébe jutott elég volt ahhoz, hogy jöjjön utána a többi gondolat, arról milyen együtt lenni vele, rátörtek az emlékképek, ahogy szeretkeztek a szabadban, az autóban, a zuhanyzóban.

Elkezdett hangosan énekelni, igyekezett a szövegre koncentrálni, és kiverni a fejéből ezeket a gondolatokat. Nem mehet úgy az irodába, hogy szexuálisan túlfűtött, mert akkor biztos, hogy mindenre igent fog mondani, pedig nem ezért megy oda.

Fél hatkor parkolt le az irodaház garázssorában. Mire felért majdnem háromnegyed hat volt. Benyitott, az előtér üres vol,t a titkárnő nem ült a helyé., Valószínűleg már otthon lehet – gondolta. Az üvegfalon keresztül látta, hogy Evaldo az íróasztalánál ül. Izgatottan lépett be az irodájába a nyitott ajtón keresztül.

• Szia! – köszöntötte a férfit.

Az felkapta a fejét, felállt az asztal mögül és elé sietett.

• Azt hittem már nem is akarsz eljönni.
• Talán ha nem e-mailt írsz, hanem felhívsz telefonon, időben itt tudtam volna lenni.
• Igen, hívnom kellett volna – lépett még közelebb hozzá.

Ő ellépett mellőle és úgy tett, mintha az iroda berendezését tanulmányozná, pedig bármennyire is szép bútorokkal vette magát körbe a férfi, ez őt most legkevésbé sem érdekelte.

• Szóval mikor akarsz indulni pontosan?
• Hétfőn regge.
• Hétfőn?
• Igen.
• Sajnos nem tudok veled tartani – mondta miközben felé fordult, és érdeklődéssel nézte az arcát, mit váltanak ki belőle a szavai.
• Nem tudsz?
• Nem.
• Miért?
• Hétfőtől munkába állok – hazudta.
• Nem teheted!
• Miért ne tehetném?
• Mert aláírtál egy szerződést. Emlékszel? – lépett Evaldo az íróasztalához, és kivett a fiókjából egy papírt, amin messziről megismerte az aláírását.

Most elkezdett derengeni neki, hogy valóban volt benne egy rész, hogy köteles elmenni vele a második útra is, csak akkor mondhatja vissza, ha előtte bizonyos idővel szól.

Kivette a kezéből a szerződést, de aztán le is dobta az asztalra, hisz nem feledkezhetett meg róla, hogy ügyvéddel áll szemben és biztos úgy írta meg, hogy ne bújhasson ki a kötelessége alól.

• Lehet aláírtam, de mi van, ha mégsem teljesítem. Mit teszel velem? Kirúgsz? – mosolygott a képébe.
• Nem olvastad el, mielőtt aláírtad?
• De.
• Akkor tudnod kell, hogy mekkora összeget kell fizetned nekem minden egyes napra, ameddig nem találok helyetted valakit.

Ekkor felkapta a szerződést és keresnie sem kellett a megfelelő részt, Evaldo rábökött az ujjával. Mikor meglátta az összeget, levegőt is alig kapott. Hogy nem vette ezt észre már akkor, vagy csak egyszerűen nem is foglalkozott vele, mert nem hitte, hogy ez bármikor életbe léphet.

Mérgesen nézett a férfira, aztán vett egy mély levegőt és megpróbált megnyugodni.

• Hétfőig tudok neked szerezni valakit.
• Megpróbálhatod, de nem biztos, hogy megfelel nekem.
• Miért ne felelne meg, tudjon vezetni ez a lényeg nem?
• Ha figyelmesen elolvasod….
• Nem, nem akarom figyelmesen elolvasni, arra vagyok kíváncsi, miért ragaszkodsz hozzám.
• A szerződés szerint…
• Nem érdekel az a hülye szerződés! – monda kissé megemelt hangon. - Azt mondd meg, miért akarod mindenképp, hogy én menjek veled!

Kínos csönd következett, és talán percek is elteltek anélkül, hogy Evaldo megszólalt volna.

• Mert így a szexuális igényeid is ki vannak elégítve?

A férfi most sem válaszolt.

• Rendben! Hétfőn reggel hatkor nálad leszek, és indulhatunk! – ezzel kiviharzott.

Egész úton dúlt-fúlt magában, és elhatározta, hogy abból nem fog enni, hogy minden este összebújik vele, aztán meg ha visszajönnek, úgy tesz mintha nem is létezne.

Elmegy, vezet mindenhová, ahová kell, nem mondja, hogy nem fog hozzá szólni, hisz hetekig csak vele beszélhet, de azt is minimalizálni fogja.

Most már pontosan tisztában volt vele, mit kell csomagolnia, hogy boldoguljon. A hétvégén szerzett megfelelő sátrat, hálózsákot, jó túracipőt, iránytűt és mindenféle hasznos dolgot. Sokat tanult az alatt az idő alatt, míg kint volt vele a vadonban.

Hétfőn reggel pontban hatkor a ház előtt állt, és legnagyobb meglepetésére Ira autója is ott volt.

Legszívesebben hazament volna, de nem akart megfutamodni. Biztosan nem tudtak egymástól elválni, hisz most hetekig nem látják majd egymást. Azt viszont nem értette miért nem Ira megy vele, hisz neki van jogosítványa. Ha ő lenne Ira helyében, biztosan nem engedné, hogy egy nővel hetekre kettesben elutazzon. Igaz Irának nincs mitől tartania, hisz velem volt hathétig szinte csak kettesben, és most mégis ő töltötte vele az éjszakát.

Erőt vett magán, kiszállt és becsengetett. Evaldo fáradtan nyitott neki ajtót és beljebb invitálta.

• Köszönöm nem megyek, inkább megvárlak itt.
• De még kell fél óra, mire kész leszek.
• Jó, akkor félóra múlva visszajövök – ezzel már sarkon is fordult, bevágódott az autójába és elhajtott.

Nem is tudta merre megy, csak kanyargott, ahogy az út vitte. Megpróbált lenyugodni, nem engedhette meg, hogy észrevegye Evaldo mennyire felkavarta az, hogy tudja Ira nála töltötte az éjszakát. Megfordult és visszahajtott a házhoz, de lassan ment, nem akart fél óránál hamarabb egy perccel sem visszaérni.

Mikor leállította a Peugeottját, Ira autója már eltűnt. Most nem kellett csengetnie még ki sem szállt, Evaldo már az udvaron termett és kinyitotta a garázsajtót. Ő kiállt és átpakolták a csomagjait.

• Mi mindent hoztál? – kérdezte tőle Evaldo.
• Mostmár tudom, hogy kell készülni egy ilyen útra.
• Sátor?
• Igen!

Látta, hogy a férfi arcán értetlenség vonul át, de nem szólt többet.

• Nos, merre indulunk? – kérdezte.

Evaldo elmondta az első úti célt, betáplálta a GPS-be és már indultak is. Ő azonnal bekapcsolta a rádiót és minden figyelmét a vezetésnek szentelte. Rájött, hogy hiányzott neki a vezetés, szerette ezt a dögöt vezetni a gyönyörű tájakon keresztül. Az első két óra úgy telt el, hogy egyikőjük sem szólt egy szót sem. Mikor egy pihenő következett megkérdezte Evaldot, hogy álljon-e meg.

• Nem, ha miattad nem kell, akkor nem.
• Ok! – gondolta, miattam aztán nem fog kelleni megállni.

Tapasztalatai szerint a férfiak úgy is gyakrabban pisilnek, mint a lányok, így addig meg nem állnak, míg nem szól neki.

A következő két óra ismét teljes szótlanságban telt el, viszont azt észrevette, hogy egyre többet néz rá, és ez elkezdte zavarni.

• Mi az? – kérdezte.
• Tessék?
• Miért nézel annyira?
• Ne haragudj, nem akartalak zavarni a vezetésben.

Ennyi volt az összes beszélgetés, ami lezajlott köztük az autóban. Még két óra múlva megérkeztek a városba.

• Nos akkor hova tovább? Gondolom, valami erdőben kell keresnem valami házikót, vagy egy sátorozásra alkalmas helyet.
• Nem, itt alszunk ebben a motelben.
• Itt? – kérdezte megdöbbenve.
• Igen, volt már olyan, hogy motelben aludtunk.

Nem szólt többet, ha motel, hát legyen motel. Bementek és Evaldo elkérte a kulcsot.

• Egy szobát kértél? – kérdezte tőle.
• Egyet.
• Akkor te hol fogsz aludni? – vette el tőle a szobakulcsot.
• Veled!
• Nem, nem! Szóba sem jöhet. Nem hiszem, hogy a szerződés arra kényszeríthet, hogy egy szobában kell aludjak a főnökömmel.

Már ez az ábrázat, amit Evaldo vágott megérte, hogy eljött. Mosolyogva hagyta ott az alaposan meglepődött férfit, és megkereste a szobáját.

Amit ott látott, az most őt lepte meg. Egy gyönyörű szoba volt, középen egy hatalmas franciaággyal, friss virágokkal, igényes berendezéssel. Mindenre számított, csak arra nem, hogy ilyen helyen fognak megszállni.

Annál jobb – gondolta, és az ágyra vetette magát. Mégis mit hitt, hogy azok után, hogy pontosan tudom, hogy az éjszakát Irával töltötte, majd ugyan úgy folytatódik minden, mint az első utazáson? Na ebből nem eszik!

Kis idő múlva kopogást hallott. Nem szólt semmit, és a kopogás megismétlődött.

• Tessék! – kiáltotta ki.

Az ajtó kinyílt és Evaldo lépett be.

• Tessék? Mit szeretnél?
• Nem kaptam másik szobát, teltház van. A héten végig programok vannak a városban és sokan jöttek.
• Hm, ez már nem az én problémám. A szerződés nem említi szerintem, hogy a szállásról nekem kellene gondoskodnom. Vagy mégis? Ha így van, akkor azonnal keresek magamnak valamit.
• Nem, nincs benne a szerződésben.
• Akkor jó! Sok szerencsét! – mondta diadalmasan és látványosan lefeküdt az ágyra.

Evaldo azonban nem ment ki, sőt odament az ágy mellé, odahajolt hozzá és meg akarta csókolni, de ő dühösen tolta el magától, és felpattant.

• Menj el légy szíves! – mondta határozott hangon.
• Miért?
• Ok, akkor majd én! – és kirohant a szobából.

Mikor kilépett még eszébe jutott valami.

• Mikorra jöjjek vissza, mikor lesz szükséged rám?
• Nem tudom!
• Ok, akkor itt a telefonszámom – elkezdett papír és toll után kutatni a táskájában, amit nagy nehezen meg is talált és ráfirkantott a számát, igaz tudta, hogy Evaldonak megvan. – Ha kellek, hívj! – és ismét kiment.

Fogalma sem volt, hol fog magának szállást találni, de biztos volt benne, hogy nem fog az utcán aludni. Maximum az autóban – gondolta, és erre a gondolatra el is mosolyodott.

Két óra múlva kiderült, hogy nincs is olyan könnyű dolga, mint gondolta. Kisvárosban voltakés  azon a motelen kívül ahol Evaldo foglalta a szállást csak egy volt, de ott is teljes kapacitással üzemeltek. Így arra határozott, átmegy a szomszéd városba szállást keresni, de ez azt jelentette, hogy el kell vinnie az autót. Aminek nem is volt akadálya, hisz Evaldo úgy sem tudta használni, csak szólnia kellett neki, hogy vegye ki, amire szüksége van.

Görccsel a gyomrában kopogott be Evaldo szállodai szobájának az ajtaján. Mikor belépett a férfit egy pohár itallal a kezében találta.

• Csak azért jöttem, mert elvinném az autót, ha nem gond! Vedd ki, ami kell.
• Ne csináld már ezt. Nagyon jó kis programok lesznek itt nemsokára. Hatalmas ez az ágy megférünk ketten is, vagy inkább a padlón alszom. Ne félj nem foglak megerőszakolni.

Ebben biztos volt, de abban sokkal kevésbé, hogy ő nem tenne e olyat, ha a közelében van, amit egyáltalán nem akar.

• Ezerszer voltunk már együtt, miért ne alhatnánk egy szobában.
• Ok! – mondta.

Végül is igaza volt, és csak van benne annyi tartás, hogy határt szabjon az ösztöneinek.

• De te fogsz a földön aludni!
• Rendben! – mosolyodott el Evaldo.
• Kérdezhetek valamit?
• Igen!
• Miért nem kísért el Ira?
• Nem ért rá, nagyon fontos teendői vannak most.
• Értem.
• Akkor te a földön én az ágyon. Meddig maradunk itt?
• Néhány napig, még nem tudom pontosan.
• Ok, minél tovább, annál jobb.
• Miért?
• Sokkal kényelmesebb, mint sátorban aludni hetekig.
• De gyönyörű helyeken fogunk megfordulni, ami kárpótolja majd a kényelmes ágy hiányát.
• Igazad lehet! – mondta és tényleg úgy gondolta, hogy azok a dolgok, amiket látott, valóban feledtették vele azt a kis kényelmetlenséget, hogy sátorban kellett aludnia, na meg az is hogy Evaldo ölelő karjai között.
• Hozzuk be a csomagokat.

Behozták, amire szükségük lehet és ő úgy határozott, mielőtt lemennek a programokat megnézni lezuhanyozik és átöltözik, a több órás vezetésben és szálláskeresésben elfáradt, és megizzadt. Mikor bement a fürdőbe nem felejtette el bekulcsolni, és bízott abban, hogy a zár kattanását Evaldo is hallotta, ami az eddigiekénél is egyértelműbb jelzés számára, hogy valóban nem akar semmit.

A város főterén indiánok zenéltek és rengetegen hallgatták. Később az indiánok zenéjét több nő tánca is kísérte, ami nagyon tetszett Lyndának. A téren kiállítást is szerveztek különböző régi indián tárgyakból. Leültek egy teraszra, bort ittak és élvezték az előadást. Nagyon jól érezte magát. Éjfél körül indultak vissza a szállodába, szépen lassan csöndben sétálgattak a kis utcákban.

A szobájukban lefeküdtek, ő az ágyra Evaldo a földre. Nem bírt elaludni, a tudat, hogy egy helyiségben vannak hatalmas izgalommal töltötte el. Abban is biztos volt, hogy csak egyetlen szó, egyetlen mozdulat kellene, és együtt lehetne vele. De már nem érte be ennyivel, többet akart tőle. Azt akarta, hogy szeresse!

• Alszol? – hallotta Evaldo hangját.
• Nem!

Evaldo felállt és az ágy szélére ült, ő pedig feszülten figyelte, hogy mit csinál.

• Köszönöm, hogy eljöttél velem!
• Bár csak azt mondhatnám, hogy szívesen.
• Miért nem akartál jönni?
• Nem tudom megmondani.
• Nem tudod, vagy nem akarod megmondani?

Nem akarom – gondolta magában. Hogy is mondhatnám el neked, hogy beléd szerettem, és minden pillanatban rád gondolok, mikor te egy másik nővel vagy?

• Nem értettem miért ragaszkodtál annyira ahhoz, hogy én jöjjek veled? – kérdezett inkább vissza.

Válasz helyett érezte, ahogy Evaldo odahajol hozzá és megcsókolja. Ő elveszítette a fejét, és karját a nyaka köré fonva szenvedélyesen viszonozta.

• Azért mert jól csókolok? – kérdezte, miközben még most is átölelte a férfit.
• Azért is! – kapta a rövidke választ mielőtt Evaldo újra megcsókolta.
• Jobb, ha visszafekszel a helyedre – mondta mámoros hangon.
• Miért? Nem kívánsz?
• Nem szeretném – mondta határozott hangon, és hogy nyomatékot adjon a szavainak kezét a férfi mellkasára fektette és erőteljesen tolta el magától.

Érezte, hogy Evaldot ez meglepetésként érte, és időbe telt mire megszólalt.

• Miért taszítasz el magadtól?
• Nem teszem – hisz nem is akarsz igazán közel kerülni hozzám – folytatta tovább a gondolataiban a mondatot. – Álmos vagyok! Jó éjt! – fordított hátat neki, és a meleg ellenére is szinte a feje búbjáig betakarózott.

Hallotta, hogy visszafekszik a földre és onnantól csak a lélegzetvételeinek hangja árulta el, hogy a szobában van.

Szíve a megszokottnál gyorsabban dobogott, és úgy érezte nem is a mellkasában van, hanem szinte a torkában. Ettől az érzéstől nem bírt elaludni és hajnalig csak hánykolódott az ágyban. Figyelte a földről érkező neszeket, de semmit nem hallott.

Ezek szerint neki nem okoz semmiféle stresszt és izgalmat az, hogy egy szobában alszunk, és hogy visszautasítottam, alszik, mint a tej – járt az agya.

Néhány órai alvás után fáradtan, fejfájással ébredt fel. Mielőtt kinyitotta volna a szemét próbált rájönni, Evaldo alszik-e még. Akárhogy hegyezte a fülét, nem hallotta a férfi szuszogását. Halkan felkönyökölt és megnézte ott fekszik-e még, de a megvetett „ágy” üres volt.

Most a fürdőből beszűrődő zajokra összpontosított, de onnan sem hallott semmit. Így felkelt és elment zuhanyozni.

Mikor végzett a zuhanyzással, és öltözni kezdett beszélgetésfoszlányokra lett figyelmes. Kíváncsian lépett ki, és amit ekkor látott szinte sokként hatott rá.

Az ajtó előtt Ira állt és úgy nézett ki, mint egy Istennő. Magas volt, karcsú, kreol hibátlan bőr, fekete ragyogó haj.

• Szia! - nézett rá hatalmas mosolyt villantva a nő.
• Szia! - válaszolta.
• Hogy-hogy itt? - kérdezte tőle.
• Csak van egy kis megbeszélnivalóm Evaldoval.
• Ok, akkor nem is zavarok, ha kellek hívj – nézett a férfira, majd megkapta a táskáját és kilibbent a helyiségből, ami úgy érezte egyre kisebb, és már levegőt is alig volt képes venni.

Mintha hallotta volna, hogy a férfi a nevét kiáltja, de nem volt benne biztos. Szürreális volt minden, nem érzékelte a valóságot, úgy érezte mintha valamelyik álmában lenne, amikor tudja, hogy még álmodik, de már a valós gondolatai is jelen vannak.

Fogalma sem volt mi lehetett annyira fontos, hogy Ira Evaldo után ment, de nem is akarta tudni. El akarta őket felejteni, mindkettőjüket!

Nem tuda merre jár, csak nézte az épületeket, a kirakatokat, az utcán sétáló embereket, gyerekeket, a repedéseket a járdán. Erősen koncentrált minden apróságra, csak hogy véletlenül se gondoljon arra, mi is történhet most a szállodai szobában.

Egy parkban üldögélt, mikor meg akarta nézni hány óra, a táskájában kotorászott, de nem találta a telefonját. Eszébe ötlött, hogy ha kereste is Evaldo a szobában csörgött a telefon. Így úgy döntött visszamegy, ami nem is volt olyan egyszerű feladat, mint amilyennek először tűnt.

Többször is útbaigazítást kellett kérnie, hogy visszataláljon. Már majdnem odaért, mikor ismerős arcot pillantott meg az utcán. Nem mást látott, mint Codyt, akit a rezervátumban a kocsmában ismert meg. A fiú is azonnal felismerte és kedvesen üdvözölte.

• Szia! Te meg hogy kerülsz ide?
• Szia! Most ide hozott a munkám!
• Jól vagy? Megoldódott a gond a főnököddel?
• Miféle gond?
• Hát tudod azon az estén…
• Jaj, ne is mondd, inkább arra a kicsire sem akarok emlékezni, amire tudok. Soha nem szoktam inni, és a tüzes víz rendesen kiütött.
• Akkor most csak egy kávéra hívlak meg!
• Rendben! – mondta vidáman.
• Van itt nem messze egy jó kis hely, oda beülhetünk.

Körülbelül tíz percet sétáltak és egy nagyon hangulatos kis cukrászdához értek. A teraszon foglaltak helyet, a kávé helyett mindketten süteményt és ásványvizet kértek.

• És te mit csinálsz itt?
• Az esti bemutatón vettem részt.
• Azt láttam! Hogy-hogy nem vettelek észre?
• Az egyik voltam a maszk alatt – nevettek mindketten.
• Annyira örülök, hogy találkoztunk – lelkendezett. Olyan jó a sok ismeretlen ember között egy ismerőst találni.
• Evaldo a főnököd merre van?
• Nem tudom reggel én eljöttem, úgy volt felhív, ha szüksége van rám, de a telefonom a szállodában maradt – nevetett.
• Akkor nem kellene visszamenned?
• Nem sietek. Irával van, gondolom elfoglalja magát.
• Irával?
• Igen, miért?
• Hm, nem is tudom. Azt hittem köztetek van valami.
• Köztünk?
• Akkor est mikor a kocsmából hazavitt, előtte odajött hozzám és azt mondta menjek be Irához és kérjek elnézést a nevében, de vigyáznia kell arra a nőre, aki a legfontosabb neki az életében.
• Tessék? – kérdezte megdöbbenve. - Jól emlékszel? Biztos, hogy ezt mondta?
• Tökéletesen emlékszem minden egyes szavára.
• Bármit is mondott, nem gondolta komolyan – mondta, és belekortyolt a vizébe, de lenyelni már nem volt olyan egyszerű, mert meglátta, ahogy Evaldo és Ira ülnek le nem messze tőlük egy asztalhoz.

Félrenyelte a vizet és szinte köhögő rohamot kapott, amire mindenki odafigyelt, természetesen Evaldoék is. Könnybe lábadt a szeme mire sikerült a rossz útra került vizet felköhögnie.

• Jól vagy? – kérdezte aggódva Cody.
• Minden rendben? – hallotta meg Evaldo hangját is.
• Igen – mondta rekedt hangon, miközben a toronyként fölé emelkedő férfira nézett.
• Örülök, hogy ismét találkozunk! – fogott kezet Codyval Evaldo.
• Én is! Nincs kedvetek ideülni hozzánk? – kérdezte Cody.
• Nagyon szívesen! – mondta azonnal Evaldo és szólt Irának, hogy átülnek.

Ekkor olyan szemeket meresztett Codyra, hogy abból egyértelműen érthette, a lehető legrosszabbat tette most vele.

• Tudtad, hogy a szállodában hagytad a telefonod?
• Nem – válaszolta ártatlanul, s közben Codyra nézett, az nehogy elárulja.
• Azt hittem már elvesztél, de örömmel látom, hogy semmi bajod, van, aki vigyázzon rád.
• Igen, nagyon örülök, hogy összefutottam Codyval. Nos Ira, te jártál már ebben a városban? – fordult a nő felé szívélyesen.
• Természetesen! – hallotta az ugyan csak mézes-mázas hangú választ. – De ahová Evaldo ezután készül arra még nem jártam, így úgy döntöttem elkísérlek benneteket.

Ezek a szavak szinte arcul csapták, alig bírta magát tartani, és leplezni az érzelmeit. Nagy mosolyt erőltetett az arcára, és szinte úgy kellett kierőszakolnia magából a szavakat.

• Nagyon örülök, hogy lesz női társaság is. Nehezen viseltem, hogy csak Evaldo volt a közelemben – nézett a férfira.
• Én is örülök, hogy ilyen kalandban lehet részem. Még soha nem sátoroztam! – lelkendezett Ira.

Erről eszébe jutott a kezdeti szerencsétlenkedése, és arra gondolt, hogy Ira annak ellenére, hogy félvér igazi városi lány, és lehet legkevésbé sem fogja mulatságosnak találni a természet és a sátor adta lehetőségeket.

• Mikor indultok? – kérdezte Cody.

Ő is kíváncsian nézett Evaldora.

• Valószínű, hogy holnap, vagy holnapután.
• Akkor átmegyek valamelyik közeli városba, keresek magamnak szállást.
• Miért, nincs szállásod? – kérdezte Cody.
• Most már nincs, egy szobán osztoztunk Evaldoval, de hárman nem férünk el.
• Gyere át hozzám. Igaz egy  ágy van, de van egy kanapé is, szívesen átadom az ágyat.
• Oké – mosolyodott el Lynda, és határozottan nézett Evaldo szemébe. – Akkor megyek is átviszem hozzád a cuccomat. Hol is szálltál meg?
• Szerintem ugyan abban a hotelben ahol ti.
• Az még jobb! – mondta, és fel is pattant az asztaltól.

Cody is követte, elbúcsúztak Evaldoéktól és szinte boldogan lépkedett a hotel felé. Egyszer hátrafordult, és látta, hogy Evaldo még mindig őt bámulja.

Kiderült, hogy Cody csak két szobával lakik arrébb, mint ők. Jóleső érzés volt számára bezárni maga mögött az ajtót és átköltözni Codyhoz. Úgy érezte kicsit féltékennyé teheti Evaldot, és ez tetszett neki. Arra viszont nagyon vigyázott, Cody nehogy félreértsen valamit. Nagyon helyes fiú, inkább már férfi volt, magas, jóképű, széles vállakkal. De az ő szíve Evaldoért dobogott.

Codyval kinyitottak egy üveg bort és azt iszogatták a földön ülve az ágy előtt. A fiú vicces történeteke mesélt a gyerekkorából, amik megestek vele. Olyan volt, mintha Codyval már rég ismerték volna egymást. Igazán jól érezte magát, felszabadult volt, vidám, olyan, amilyen már hosszú-hosszú hónapok óta nem.

A munkája majd a lakás elvesztése nagyon bántotta, aztán beleszeretett Evaldoba, akinek pont ekkor kellett az élete nagy szerelmével ismét összetalálkoznia.

Halk kopogást hallottak, és Cody ajtót nyitott.

• Szia! Gyere be! – halotta Cody hangját, és látta, hogy Evaldo lép be.

Kíváncsi volt mit akarhat. Meg sem mozdult, nyugodtan ült tovább a borral a kezében.

• Csak ezt hoztam át! – mutatta fel a mobilját.
• Ó, a francba, megint ott hagytam?
• Igen, úgy látszik, nem akarod, hogy felhívjalak.
• Köszi! – vette el tőle a készüléket miután felállt.
• Látom, boroztok!
• Nyugi nem iszok sokat, reggel el tudlak vinni bárhová – mondta gyorsan. – Vagy egyáltalán maradjak még? – kérdezte.
• Mi az, hogy maradja-e még?
• Ira tud vezetni, rám már nincs szükség. Holnap hazamegyek! Amúgy sem akarlak zavarni benneteket. Biztos sok olyan megbeszélni valótok van, amit nekem nem kell hallani.
• Ira nem azért van itt, hogy vezessen. Olyasmiről pedig nem fog szó esni, amit ne hallhatnál. Egyébként is a szerződésnek van egy titoktartási része is.
• Jaj, igen a szerződés! – mondta gúnyosan a férfi szemébe. – Arról nem esik szó a szerződésben, hogy csak téged vagyok köteles szállítani?
• Nem, de ha…
• Jajj, nem érdekel, nehogy elkezd itt az ügyvédi praktikáidat használni, azt tartogasd a tárgyalótermekre. Azt mond, maradjak vagy mehetek végre haza! – mondta ingerülten.
• Maradsz! És valóban ne igyál sokat, reggel szükségem lesz rád!
• Igenis is főnök! – mondta és tüntetőleg kiitta a pohara tartalmát.