Hova tovább - 8. fejezet

8. fejezet

 

Nathan nem sokkal azután hogy Tim elment bement hozzá és az ágya szélére ült.

-          Hozzá akartál menni?

-          Tessék? – nem is értette mit akar.

-          Timothyhoz akartál menni, azért csomagoltál össze?

-          Ha tudni akarod nem hozzá akartam menni.

-          Akkor hová?

-          Fogalmam sincs, csak innen el.

-          Annyira rossz itt neked?

-          Azok után, ahogy délután beszéltél velem, úgy éreztem az utcán is jobb, mint ebben a házban.

-          Ne haragudj, csak nem is tudom mi történt velem. De ugye nem fogsz elmenni?

-          Nem! Míg itt vagyunk nem megyek sehová, de ha hazamentünk keríts helyettem minél hamarabb valakit.

-          Rendben! – bólintott Nathan. – Bevetted a gyógyszered?

-          Igen!

-          Igyál sok folyadékot, azt mondta az orvos – mondta a férfi és kiment a szobájából.

Négy nap telt el, mire annyira jól lett, hogy felbírjon kelni. Tim minden nap meglátogatta, de nem hozta fel többé a dolgot, hogy szereti.

Ahogy felgyógyult minden visszazökkent a régi kerékvágásba, és ő számolta a napokat, mikor érkeznek meg a szülei. Mikor eljött ez a nap, annyira boldog volt. Majdnem két év telet el anélkül, hogy találkoztak volna. Izgatottan hajtott a reptérre, és sírva ölelte magához mindkettőjüket. Annyi megbeszélni valójuk volt, hogy éjfél is elmúlt mikor lefeküdtek. A következő napokban sokat kirándultak, Nathannal megbeszélte, hogy már Liekét sem viszi óvodába. Egyik nap megkérte a szüleit, hogy vigyázzanak Liekére és ő elment Timhez. Beszélnie kellett vele, két hét múlva elutazott, és lehet ez volt az utolsó alkalom, hogy kettesben lehet vele.

Tim vágyakozva húzta magához, amiből szerelmeskedés lett.

Szomorúan bújt hozzá, és csak ölelte, ölelte, nem akarta elengedni.

-          Mi a baj?

-          Lehet, most ölelhetlek utoljára! – suttogta.

-          Nem, nem! Még sokszor megteheted!

-          Tíz nap múlva elutazom.

-          Ennek nem kell azt jelentenie, hogy vége – könyökölt fel Tim. – Nem gondolkodtál azon, hogy itt tanulj? Hogy vissza gyere? Hozzám?

-          Nem is voltam biztos benne, hogy komolyan mondtad.

-          Miért?

-          Azóta nem is beszéltünk erről.

-          Nem akartam erőltetni semmit. De tudnod kell, hogy szeretlek! Nagyon! Azt akarom, hogy velem legyél. Nagyon szeretném, ha itt élnél velem.

-          Ezt át kell gondolnom. Tudod anyuékat most nagyon sokáig nem láttam, nem tudom, hogy bírnám nélkülük.

-          Nem kell sietni. Gondold át a dolgot, átbeszélünk mindent.

-          Köszönöm!

-          Mit?

-          Hogy ennyire rendes, türelmes és szexi vagy – fogta meg Tim férfiasságát.

-          Nagyon szívesen! – csókolta meg Tim.

S ennek a csóknak egy újabb fergeteges együttlét lett a vége!

Mielőtt visszament volna, tett egy kis sétát a folyóparton. Gondolkodnia kellett mindazon, amit Tim mondott neki. Timnél rendesebb, kedvesebb, jóképűbb fickót még sosem látott, és nem akarta elhinni, hogy olyan szerencséje van, hogy pont belé szeretett belé. És ő is szereti, de…

Igen volt ott egy de, amit nem tudott megmagyarázni magának.

Sétálgatott még egy darabig, és próbált rájönni, hogyan folytassa az életét, de tanácstalan volt.

Még két rövid találkozása volt Timmel, mielőtt repülőre ült és otthagyta Ausztráliát.

Az utolsó éjszakán kopogtak az ajtaján.

-          Gyere! – mondta, miközben a bőröndjét próbálta lezárni.

-          Segítek!

-          Te meg mit keresel itt? – kérdezte meglepődve.

-          Most engedtél be.

-          Azt hittem anya az.

-          Meg kell beszélnünk néhány dolgot – mondta Nathan, miközben könnyedén bezárta a bőröndjét.

-          Mit kell megbeszélnünk?

-          Ha visszamentünk igyekezni fogok, hogy találjak helyetted valakit, de nem ígérem, hogy egy héten belül sikerülni fog. Arra szeretnélek kérni, maradj, amíg nem találok valakit. Nem akarom akárkire rábízni Liekét.

-          Persze megértem, én is úgy leszek nyugodt – mondta és valóban így is érezte.

-          Nem gondoltad meg magad?

-          Nem! – vágta rá határozottan. – De ha visszamegyünk nem akarok azonnal a te lakásodba menni. Hazamegyek néhány napra a szüleimhez, Lieke velem jöhetne.

-          Biztosan nagyon fog neki örülni, nekem úgy is nagyon sok elintézni valóm lesz.

-          Akkor mindent megbeszéltünk – nézett Nathan szemébe.

-          Igen!

A férfi kiment a szobából és ő ürességet érzett magában. Fogalma sem volt miért tört rá ez az érzés, és azt sem miért nem akart elmúlni.

Boldogan lépett be a szülei házába. Két éve nem volt otthon, és soha nem gondolta, hogy ekkora élmény lesz a szobájában aludni.

Nagyon szokatlan volt neki otthon lenni. A sok ház, a városi környezet, a sok autó, a zaj, a hűvös őszi idő. Mielőtt visszamentek volna Liekével Natanhoz szervezett egy estét a rég nem látott barátaival. Elmentek vacsorázni azután iszogattak, beszélgettek. Mindenki elmondta mi történt vele az utóbbi időben, mik a terveik. Őt alaposan kifaggatták milyen volt egy másik kontinensen. A szerelmi életére is rákérdeztek, de nem beszélt sem Timről, sem Nathanról. A jövőbeni elképzeléseivel kapcsolatban elmondta, hogy jövőre ismét visszaül az iskolapadba, de azt még maga sem tudta, hogy ezt itthon, vagy Ausztráliában teszi meg. Hajnal egy óra is elmúlt, mikor feloszlott a társaság. Ő fáradtan és kicsit becsípve indult haza, először úgy gondolta fog egy taxit, de aztán meggondolta magát. Jót tett neki a friss levegő, így gyalog indult útnak. Az egyik kereszteződésben, ahelyett, hogy jobbra indult volna elfordult az ellenkező irányba. Abba az irányba, ahol Nathan lakása volt. Nem tudta miért tette, de egyre szaporábbak lettek a léptei és egyre jobban vágyott arra, hogy odaérjen.

Megállt a ház előtt és nem értette mit keres ott. Gyorsan meg is fordult, hogy hazainduljon és egy párocska mellett ment el, akikre futólag pillantott csak rá. Mikor már vagy két lépéssel arrébb járt jött rá, hogy az a férfi aki összeölelkőzve ment el mellette Nathan volt. Hátrafordult és nem tévedett. Épp akkor mentek be a házba. Olyan ideges lett, hogy mindene remegett. Alig bírt lépkedni a magas sarkú cipőjében. Szíve szerint szaladt volna, hogy minél hamarabb, minél messzebb kerüljön a háztól.

Még az utca végére sem ért, mikor észrevette, hogy valaki követi, amitől nagyon megijedt. Hátranézett és egy magas férfialakot látott maga mögött. Lépteit még sietősebbre vette, miközben szíve a torkában dobogott félelmében. A férfi egyre közelebb került hozzá, és ő ijedten nézett körbe, de csak ketten voltak az utcán. Már szaladt, de aki követte elkapta a karját és megállásra kényszerítette.

-          Ne – kiáltotta és próbálta kiszabadítani magát.

-          Én vagyok az Gini! – ismerte fel Nathan hangját.

-          Te szemét! – kezdte el ütni a férfit ahol csak érte. – Normális vagy?

-          Megijesztettelek?

-          Szerinted? – ütötte volna még mindig, de Nathan lefogta a kezét.

-          Bocs, nem akartam!

-          Mit akarsz?

-          Mit kerestél a házam előtt?

-          Közterület nem?

-          Hozzám jöttél?

-          Nem, csak hazafelé tartok.

-          Azért jöttél ebből az irányból, azután meg fordultál vissza?

-          Semmi közöd hozzá, hogy elmegyek arra, utána meg vissza. Foglalkozz csak a kis nőcskével, akit felvittél magadhoz. Tényleg, otthagytad egyedül?

-          Igen!

-          Akkor siess vissza hozzá!

-          Elküldöm, ha akarod!

-          Azt csinálsz vele, amit akarsz! – mondta dühösen, és elindult hazafelé.

Nathan utána lépett és fogalma sem volt hogyan, de már csak azt érezte, hogy csókolják egymást.

-          Gyere! – mondta Nathan.

-          Hová? Édes hármast szeretnél?

-          Nem lenne rossz, de csak ketten leszünk.

-          Hová lett a másik?

-          Elküldtem!

-          Mikor?

-          Mikor láttam, hogy a ház előtt álltál.

-          Ne hazudj, bementetek! Láttam!

-          Ha még egyszer hátrafordulsz láttad volna, hogy fél perc múlva kijövünk és ő igen csak megsértődve elmegy.

-          Miattam nem kellett volna elküldened!

-          Az előbbi csókod nem erről árulkodott.

-          Az csak véletlen volt!

-          Akkor ismételjük meg ezt a véletlent – csókolta meg ismét Nathan.

Ellenkezni akart, de nem ment. Képtelen volt ellökni magától, és elszaladni, pedig tisztában volt vele hogy ezt kellene tennie, hogy ezt akarja tenni, de ehelyett hevesen csókolt vissza és közben lángra lobbant a teste. Akarta Nathant, nem foglalkozott azzal mi lesz majd holnap, csak a most érdekelte.

Visszamentek a házhoz, fel a lépcsőn, be a lakásba.

-          El is felejtettem, hogy milyen szörnyű ez a lakás! – mondta, mikor belépett.

-          A lakás lehet szörnyű, de ami most következik, az gyönyörű lesz! – mondta Nathan, miközben levette róla a kabátot, majd szépen lassan a többi ruhája is a padlón kötött ki.

Lassan feküdtek az ágyra és Nathan óvatosan került fölébe. Gyengéd volt, nem kapkodott, kiélvezte a testét teljesen. Legeltette a szemét, majd amit bejárt a kezével azt a kezével, majd az ajkával is. A melleinél sokat időzött minden esetben. A combjainál sem töltött kevesebb időt, és a nőiességét is sokáig kényeztette. Gini élvezte a férfi minden egyes érintését. Nem is tudta, hogy ennyire hiányzik neki az együttlétük. Bármi is történt köztük, az ágyban mindig tökéletes volt. Nathan minden alkalommal figyelmes volt, tökéletesen bánt vele. Még egyszer hosszan megcsókolta, s közben érezte szeméremdombjának feszülő férfiasságát és minden mozdulatával arra kérte Nathant, hogy tegye végre a magáévá, de még várnia kellett. Nathan még mindig csak játszott a testén, de mikor végre megtörtént olyan fenomenális érzés volt, amilyet még nem érzett. Zihálva kapkodta a levegőt és egyre gyorsabb ütemre késztette Nathant. Egyre hangosabban sóhajtozott, sőt apró sikolyokat hallatott és rövidesen az öléből kiinduló gyönyörhullámok járták át az egész testét, a kislábujjától a feje búbjáig. Érezte, hogy Nathan teste is megfeszül és lüktet férfiassága, és a szokásosnál ő is sokkal hangosabban éli meg a kielégülést.

Sokáig nem mozdultak, feküdt Nathan alatt és szorosan kapaszkodott belé. Nem gondolt semmire, csak élvezte a testében a gyönyör hullámai után maradt kellemes bizsergető melegséget. Aztán mégis eljött a pillanat, mikor Nathan megmozdul, és lassan mellé feküdt.

Ekkor érezte úgy, hogy a gondolatai visszatérnek az elméjébe, és valahogy az a kérdés furakodott legelőre, hogy mi történt Nathan és a felesége között.

-          Mondd el a feleséged miért hagyott el?

-          Tessék? – nézett rá meglepődve Nathan?

-          Mi történt?

-          Nem akarok beszélni róla! – hallotta a határozott választ.

-          De én hallani akarom!

-          Nem! – ugrott ki Nathan az ágyból felöltözött és kiment a szobából.

Letaglózva feküdt még vagy két percig az ágyban és nem értette miért csinálja ezt Nathan. Tudta, ha négy év elteltével is képtelen beszélni róla, az csak azt jelentheti, hogy szörnyen megviselte és még most sincs túl rajta. Gyorsan felöltözött és ő is kiment. Látta, hogy Nathan a konyhában áll és a pultra támaszkodik. Biztos volt benne, hogy hallotta, hogy kiment, de meg sem mozdult, ugyan úgy állt ott mereven, mozdulatlanul. Először mondani akarta valamit, de meggondolta magát, szó nélkül hagyta el a lakást.

Nehezére esett jókedvet és derűt színlelnie a világ felé, mikor belül mindent érzett csak épp jókedvet nem. Utálta magát, amiért képes volt elmenni Nathanhoz, és utálta Nathant, amiért még mindig Lieke anyját szereti.

Úgy döntött nem megy vissza a házba többet. Nagyon-nagyon sajnálta Liekét, de nem bírt volna ki egyetlen percet sem abban a házban. Másnap este felhívta Nathan és gyorsan elhadarta neki, hogy ne számítson arra, hogy visszamegy. Amíg nem tudja megoldani Lieke felügyeletét nyugodtan maradhat nála a kislány.

-          Azért, mert nem mondtam el miért hagyott el az anyja?

-          Azért is!

Ezzel letette a telefont, semmi kedve nem volt Natanhoz. Körülbelül fél óra múlva csengettek és ő nyitott ajtót. Nathan állt ott és ő levegőt is alig kapott, mikor meglátta.

-          Szia! Miért jöttél?

-          Liekéért!

-          Tessék? – nyögte ki.

-          Köszönöm a munkádat, meg voltam veled elégedve. Átutaltam az utolsó fizetésedet, és az extra szolgáltatásér egy kis jutalmat is kaptál.

-          Extra szolgáltatásért – ismételt meg. Először nem is értette mit akart ezzel Nathan, de még végig sem mondta már tudta mire gondol.

-          Remélem meg leszel elégedve, de ha nem keress, és megbeszéljük mennyit fizessek még.

-          Apa! – jelent meg az ajtóban Lieke is.

Innentől kezdve nem nagyon tudta mi is folyik körülötte. Olyan volt az egész, mintha csak a teste lett volna jelen, automatikus mondta, amit kell, tette amit kell, de úgy érezte egy másik dimenzióban van.

Mikor bezárult az ajtó Nathan és Lieke mögött ő felment a szobájába és legalább két órán át csak ült a székén és próbálta feldolgozni, ami az elmúlt pár percben történt. Azt, amit Nathan mondott a fizetségről, meg az extra szolgáltatásról teljesen kikészítette. Az is tudatosodott benne, hogy nem fogja többé látni Liekét.

Napokig, sőt hetekig nem találta a helyét. Úgy érezte a percek csak vánszorognak, de képtelen volt elfoglalni magát. Néha az óvoda felé autózott, és megleste Liekét, ahogy a többi gyerekkel az udvaron játszott.

Bármihez kezdett semmi nem kötötte le a figyelmét. Az hozott egy kis vidámságot az életébe, hogy Timmel beszélt, de miután letette a telefont ez az átmeneti jókedve el is röppent. Tim szereti őt, megbízik benne, ő meg ahelyett, hogy viszonozná mindazt, amit kap tőle, megcsalja Nathannal, aki fizet neki az extra szolgáltatásaiért.

Ekkor jutott eszébe, hogy megnézze mekkora összeget is kapott, és azt gondolta, hogy amit a megegyezésen felül átküldött neki az a mocsok Nathan visszaküldi, de azután meggondolta magát. Úgy döntött inkább elmegy és utazgat egy kicsit, és addig kitalálja hogyan tovább.

Három hónap múlva tért haza. Gyönyörű helyeken volt, bejárt mindent, amit már évekkel ezelőtt eltervezett. Az utazásban mégis az volt a legjobb, hogy úgy érezte megtalálta a lelki egyensúlyát. Tisztán látta mit akar csinálni, hogy fogja folytatni az életét. Úgy döntött visszamegy Ausztráliába, iskolába fog járni. Kivesz magának egy lakást, már ki is találta melyik környéken, hogy közel legyen Timhez is és a sulihoz is. Van még annyi megtakarítása, hogy egy darabig, ha nem akar, dolgoznia sem kell. Tökéletesnek érezte a tervét. Messze Nathantól, közel Timhez, gyönyörű helyen, úgy érezte ettől jobbat nem is kívánhat magának.

A szobájában álldogált az ablak előtt és gondolataiba mélyedve a forgalmat figyelte az úton. Délután volt, az úttesten szinte egymást érték az autók. A figyelmét egy a járdán gyalogoló alak keltette fel. Megdobbant a szíve egy pillanatra azt hitte Nathant látja, de nem volt benne biztos. Úgy látta az ő házukat figyelte, de csak egy pillanat volt az egész, el is tűnt a szeme elől. Nem értette az, hogy látott egy hasonló kinézetű férfit miért okozott ekkor kalimpálást a mellkasában.

Azok után, ahogy bánt vele nem szabadna ilyesmit éreznie. Egyáltalán nem!

Ez még jobban megerősítette abban, hogy jól döntött és mennie kell. Egy nagy dolog viszont még előtte állt. A szüleinek el kellett mondania, ami nem volt kis feladat. Viszont Timmel ebben a pillanatban meg akarta osztani elhatározását.

-          Szia! – mondta vidáman a telefonba, mikor Tim felvette.

-          Szia! Már aggódtam érted, napok óta nem beszéltünk.

-          Tudom! És most is azért hívlak, hogy a segítségedet kérjem!

-          Parancsolj velem! – mondta viccesen Tim.

-          Azt parancsolom, hogy keress nekem a környéken egy kiadó házat?

-          Tessék? – hallotta Tim hangjában a megdöbbenést.

-          Egy lakás is jó lesz!

-          Tényleg?

-          Igen, komolyan! – mondta mostmár komolyra véve a hangnemet.

-          Annyira szeretnélek magamhoz ölelni! – hallotta Tim hangját.

-          Én is téged! – válaszolta, és igazán érezte Tim közelségének a hiányát. – Nem repülsz ide?

-          Intézem a jegyet!

Tim három nap múlva ott ült velük az aszalnál és különböző történetekkel szórakoztatta a szüleit. Úgy gondolta ez a jókedv pont kapóra jön és elmondja, hogy milyen tervei vannak.

-          Mondanom kell valamit!

Mindenki ránézett és feszülten várták, hogy újra megszólaljon. Először Timre nézett, hogy bátorságot merítsen belőle, azután a szüleire pillantva megszólalt.

-          Tudjátok már beszéltünk róla, hogy tovább akarok tanulni.

-          Igen, és nagyon örülünk neki! – mosolygott az anyukája.

-          Nos, kiválasztottam, hogy melyik suliba szeretnék menni.

-          Több helyre is mehetsz...

-          Egy elég távolit választottam – vágott az anyja szavába.

-          Nem baj, mehetsz kollégiumba, vagy bérelünk egy is lakást, ha szeretnéd.

-          Tim segít nekem lakást keresni.

-          Még korai, igaz ne halogassuk, nehogy elkapkodják a jó és megfizethető lakásokat.

-          Anya Ausztráliában fogom elvégezni az iskolát – fogta meg Tim kezét.

-          Gondoltam – szólalt meg először az apja.

-          Örökre mész? – kérdezte az anyja néhány másodpercnyi csönd után.

-          Nem tudom – rázta a fejét.

-          De ígérd meg, hogy nem két év múlva foglak legközelebb látni!

-          Megígérem – mosolygott.

Éjfél is elmúlt, mire Timmel felmentek a szobájába. A szülei mindent részletesen tudni akartak, hogy képzeli az életét a továbbiakban, és biztosították róla, hogy mindenben támogatják. Ettől és attól, hogy tudja mit is akar olyan boldogbnak és gondtalannak érezte magát, mint gyermekkorában.

Ahogy becsukódott mögöttük az ajtó Tim szorosan magához ölelte és hosszú csókolózásba kezdtek. Jól esett a karjaiban lennie, érezni simogatását, odaadó csókjait és egyáltalán nem értette miért került olyan sok időbe, hogy eldöntse mit is akar. A csókok hamar lángra lobbantották a testét, és Tim mindent megtett, hogy csillapítsa izgalmát. Sokáig szeretkeztek, képtelenek voltak betelni egymással.

Ez volt az első reggel, hogy egy férfi mellett ébredt fel az ágyban.

-          Jó reggelt! – köszönt Timnek!

-          Gyönyörű vagy tudod?

-          Ezt még soha nem mondta nekem senki!

-          Pedig biztos nagyon sokan így gondolják!

-          Engem a többi nem érdekel, csak te! – csókolta meg.

Tim egy hétig maradt, amit nagyon kevésnek érzett. Azon kapta magát, hogy már a reptér felé autóznak és ő nem akarja, hogy Tim elmenjen.

-          Remélem meggondolod magad, és hamarabb költözöl át! – mondta neki Tim.

-          Hiányozni fogsz, de nem akarom anyáékat itt hagyni még. Olya sokáig nem találkoztunk, utána megint elutaztam.

-          Megértem! – sóhajtott Tim.

-          De ígérd meg, hogy gondolkozol a lakáson. Nálam nagyon jól elleszünk!

-          Rendben, megígérem – mosolygott Timre.

A búcsúzás nehezére esett, különösen hogy tudta megint hónapokig nem fogják látni egymást. Úgy beszélték meg csak három hónap múlva az iskolakezdés előtt nem sokkal költözik csak át.

Úgy határozott munkát keres erre a három hónapra is. A szülei is dolgoztak, gyakorlatilag egész nap egyedül lett volna otthon és ezt nem akarta. De csak olyat keresett, ahol ugyan úgy dolgozik, mint ők, így a délutánokat és az estéket együtt tölthették.

Néhány nap keresgélés után ugyan abba a kávézóba vették fel, ahol évekkel azelőtt Nathant megismerte. Ez első néhány munkanapján sokat eszébe jutott a férfi. Pontosan emlékezett melyik asztalnál ült, mit mondott, milyen ruha volt rajta. Liekére is sokat gondolt, és néha még mindig elment az óvoda felé, hátha meglátja egy pillanatra. Ilyenkor úgy érezte rosszat tesz, de azzal nyugtatta magát, hogy évekig nevelte és természetes, ha legalább annyit akar tudni, hogy jól van-e.

A napok teltek, egyre közelebb került az utazás időpontjához, és néha előfordult, hogy elbizonytalanodott egy pillanatra, hogy jól döntött-e, de nem hagyta, hogy ez az érzés elhatalmasodjon rajta. Ilyenkor arra gondolt, mit érzett mikor Tim itt volt nála. Akkor minden egyszerűnek és logikusnak tűnt. És tudta, ha ott lesz, ugyan ezt fogja érezni.

A kávézóban az utolsó napját töltötte. Már majdnem lejárt a műszakja, mikor Nathant pillantotta meg az egyik asztalnál. Megkérte a kolleganőjét, hogy szolgálja ki, képtelen volt odamenni hozzá. Abban bízott csak egy kávét iszik, és elmegy, de nem volt szerencséje. Már vagy húsz perce volt hátul, a vendégek egyre többen voltak, és a kolleganője nem bírta egyedül kiszolgálni őket. Arra gondolt, hogy egyszerűen lelép. Ez az utolsó munkanapja, már úgy sem számít. De végül úgy döntött nem fog megfutamodni. Ami volt elmúlt, Nathan csak egy közjáték volt az életében.

Vett egy nagy levegőt és kiment a vendégek közé, hogy felvegye a rendelést, és igyekezett úgy tenni, mintha ott sem lett volna.

Egy darabig ezt ment is, de egyik alkalommal mikor Nathan asztalának közelében járt a férfi megszólította.

-          Szia Gini!

Az ismerős hangtól a szíve hatalmasat dobbant, a remegő lábai épp hogy megtartották.

-          Szia! – erőltetett közben egy mosolyt az arcára.

-          Ismét itt?

-          Igen!

-          Jól vagy?

-          Köszönöm jól, de mennem kell – mondta és elsietett, hogy kivigye a rendeléseket.

Nathan nem szólt többet, de még jó ideig ott üldögélt, és figyelte minden mozdulatát, amitől olyan feszült volt, hogy alig tudta végezni a dolgát.

Alig várta, hogy leteljen a munkaideje és ne kelljen tovább egy légtérben lennie vele. Átöltözött, elbúcsúzott a munkatársaitól, és megígérte, hogy mielőtt elutazik, még beugrik.

Néhány lépést tett, mikor meglátta, hogy Nathan áll előtte.

-          Mit akarsz? – kérdezte tőle cseppet sem kendőzve haragját.

-          Csak beszélgetni veled. Jó ideje nem láttuk egymást.

-          Egyáltalán semmiféle megbeszélnivalónk nincs!

-          Én nem így gondolom.

-          De én így gondolom! Szia! – mondta határozottan, kikerülte és sietős léptekkel indult hazafelé.

-          Elutazol?

-          Honnan tudod? – rőkönyödött meg.

-          Az nem számít!

-          Miért akarsz visszamenni Ausztráliába?

-          Semmi közöd hozzá!

-          A fickó miatt igaz!

-          Pontosan miatta – mondta mérgesen.

-          Ne menj! – fogta meg a karját Nathan.

-          Hogy mit ne csináljak?

-          Ne menj el! Gyere vissza hozzám!

-          Bébiszitternek? És ezentúl is igényt tartasz az extraszolgáltatásaimra?

-          Ne haragudj! Nagyon megbántam, amit akkor tettem. Engedd, hogy megmagyarázzam.

-          Nincs ezen semmi magyarázni való. Egy nagy bunkó vagy, nem is éretem, hogy szerethettem beléd – mondta és azonnal meg is bánta.

-          Csak néhány percet kérek! El kell mondanom miért voltam olyan távolságtartó veled.

-          Volt rá ezer meg egy alkalmad!

-          Tudom, és sajnálom, hogy akkora ökör voltam! Gyere, sétáljunk!

Csak állt és mindenféle gondolat kavargott a fejében, nem tudta mit csináljon, de a kíváncsisága felülkerekedett minden más érzelmén.

-          Ok! – mondta végül.

Néhány perc csendes séta után ő törte meg a csendet.

-          Hallgatlak!

-          Először is bocsánatot kérek mindenért, amivel valaha is megbántottalak! Tudnod kell, hogy szinte azonnal beléd szerettem, ahogy megláttalak. Ahogy bántál a kislányommal, ahogy jöttél mentél a csíkos pizsamáidban, ahogy felhívtad a figyelmem, hogy többet foglalkozzak Liekéve. Rengeteget vívódtam magammal. Szerettem volna minél több időt otthon lenni veletek, de ahányszor láttalak egyre jobban beléd habarodtam és pont ez volt az, amit nagyon nem akartam. A feleségemmel nagyon megégettem magam, és hosszú évek kellettek hozzá, hogy rendbe jöjjek lelkileg.

Szerettem őt! De mint kiderült ő nem érzett így irántam. Élvezte a jómódot, és engedett az unszolásomnak és vállalta, hogy legyen egy gyerekünk, de soha nem foglalkozott vele. Lieke még csak három hónapos volt már esténként szórakozni járt, azt mondta neki ez jár. Nap közben is egyre többet ment el, a kicsit pedig lepasszolta az anyámnak. Egy nap - Lieke még hat hónapos volt akkor – mire hazamentem elköltözött. Anyám vigyázott a gyerekre, vele üzente meg, hogy elege van belőlem is és Liekéből is. Teljesen összetörtem. Nem értettem, hogy teheti ezt velünk, pedig annyira szerettem. Mindent megadtam neki, amit kért. Akkor megfogadtam, hogy soha többé nem kell egy nő sem.

Aztán jöttél te, és teljesen felfordítottad azt az életet, amit kialakítottam magamnak. Nagyon sokáig tiltakoztam ellened! El sem hiszed mennyire nehéz volt. Aztán mikor megkaptam a munkát Ausztráliában, úgy gondoltam a legjobb lehetőség, hogy távol kerüljek tőled. Úgy gondoltam, majd ott találok valakit Lieke mellé és mire visszajövök, téged elfelejtelek, de képtelen voltam elmenni nélküled. Még ott is hitegettem magam, hogy képes vagyok távol tartani magam tőled, és megelégszem azzal, hogy a közelemben vagy. Bebeszéltem magamnak, ha közel engedlek magamhoz, ugyan azt fogod tenni velem, mint Lisa. De képtelen voltam ellenállni neked! Annyiszor el akartam mondani, hogy szeretlek, de képtelen voltam rá. Mikor elmentél Timothyval azt hittem beleőrülök. Utánad mentem, mint egy őrült úgy kerestelek, és akkor megláttam, hogy ott ülsz egy kávézó teraszán. Annyira szép voltál, és én annyira szerettelek, de akkor is képtelen voltam elmondani mit érzek. Inkább hagytam, hogy elmenj vele és igyekeztem meggyőzni magam, hogy ez így van jól.

Aztán mikor megtudtam, hogy babát vársz annyira reméltem, hogy az enyém. Arra gondoltam, hogy felelősséget kell vállalnom, hogy veled kell, hogy legyek. Minden percben, minden pillanatban arra vártam, hogy odajössz hozzám és elmondod, hogy a gyermekemet várod. Aztán mikor – itt hosszú csend következett – mikor a kisbabánk elveszett, akkor úgy az esélye is elveszett, hogy még egyszer boldog lehessek. Ismét csak a munkára koncentráltam, nem akartam semmit érezni a világból. Tudtam, hogy találkozgatsz Timothyval, és elhitettem magammal, hogy ez így van jól. De nem bírtam eltemetni magamban az érzelmeimet, de ahogy te is mondtad, már késő volt.

Aztán mikor megláttalak azon az éjszakán a házam előtt annyira boldog voltam és fogalmam sincs miért tettem utána azt, amit tettem. Mikor Lisáról kérdeztél megint arra gondoltam, hogy te is elhiteted velem, hogy szeretsz és el fogsz hagyni, ugyan úgy, mint ő. Ezért olyat tettem, amivel bebiztosítottam, hogy ne akarj velem lenni. De elszámítottam magam.

Itt megállt Nathan, és szembefordult Ginivel. Felemelte a kezét és megsimogatta az arcát, ujjaival megérintette az ajkát. Gini nem mozdult, a hallottaktól és a férfi érintésétől teljesen megbénult.

-          Képtelen vagyok nélküled élni. A hiányod fizikai fájdalmat okoz. Az, amit Lisa tett, az hogy elhagyott bennünket az a fájdalom, a nyomába sem ér annak, amit én tettem saját magammal.

Minden nap elmentem a házatok előtt abban a reményben, hogy megláthatlak, ha csak egy pillanatra is.

Nem akartam, hogy úgy menj el, hogy nem tudod az igazat. Nagyon sajnálom, és tudom, hogy nem sok esély van rá, de arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem. Maradj velem Gini! Nagyon szeretlek! – odahajolt hozzá és az ajkait egy pillanatra az övéihez érintette.

Ő csak állt még mindig mozdulatlanul, és próbálta mindazt felfogni, amit az előbb hallott. Fogalma sem volt mit kellene mondania.

-          Lieke jól van? – hallotta a saját hangját.

-          Igen, köszönöm jól. Hiányzol neki, de jól van.

-          Ok. Akkor én most hazamegyek – préselte ki a szavakat magából, és elindult.

Néhány lépés után hátra fordult, hogy megbizonyosodjon róla, hogy Nathan valóban ott van, nem csak képzelte. A férfi ott állt és megtört, szomorú arccal nézett utána. Olyan kábán lépkedett, hogy csak az ösztönei vitték haza. Szerencsének érezte, hogy még nem volt otthon senki. Nagy szükségét érezte annak, hogy egyedül legyen, és feldolgozza, amit hallott. A szobájában az ablaka elé ment és onnan nézett le az útra ugyan úgy, mint néhány hete. Ezek szerint nem képzelődtem – gondolta. Nem csak úgy nézett ki az a férfi, mint Nathan, ő is volt. Nem tudta mit kellene érezni, örülnie vagy bánatosnak kellene lennie. Egyenlőre nem tudta elhinni, hogy mind az, amit hallott igaz. Igaz lenne az, hogy Nathan már az elején beleszeretett és csak azért nem vallotta be az érzelmeit, mert korábban megbántották. Végiggondolta, mi lehetett volna, ha nem külön malomban őröltek volna az elmúlt években. Most egy csald lehetnének, talán ezóta már közös kisbabájuk is lenne. De már késő. Két nap múlva elmegy innen nagyon messzire, ahol Tim várja, akit szeret. Igen szeretem! Erősítette meg magát.

Mikor leszállt a repülőről annyira fáradt volt, hogy alig bírt állni a lábán. Mióta Nathannal beszélt, gyakorlatilag nem aludt. Tudta, hogy el fog utazni, de valahol leg mélyen mégis várt valamit, valamit, ami talán megakadályozza az útját, de nem történt semmi, így most itt van, és már meg is pillantotta Timet.

-          Szia! – ölelte magához a férfi és ettől az öleléstől végtelen nyugalom árasztotta el az egész testét.

Tudta, hogy jól döntött! Tudta, hogy boldog lesz itt.

-          Telefonálnod kellene – mondta Timnek.

-          Kinek? – nézett rá értetlenül.

-          Az ingatlanosnak.

-          Miért?

-          Mondd le a házat. Igazad van, semmi értelme külön laknom!

Tim arcán, ha lehet még nagyobb mosoly terült szét, mint mikor meglátta. A csomagjait bepakolták az autóba, Tim elintézte a telefont és elindult új élete felé. A házban Júlia várta és igazi örömmel fogadta. Finom ebéddel várták, amit a ház mögötti teraszon fogyasztottak el. Ebéd után Júlia hazament, így kettesben maradtak Timmel. A férfi mohón vonta a karjai közé és még a hálóba sem jutottak el. A nappali kanapéján lettek egymáséi, aminek minden pillanatát élvezte.

Azon gondolkodott, hogy milyen jó lesz ezután ezt a házat nevezni otthonnak.

-          Minek köszönhető ez a mosoly? – kérdezte Tim.

-          Boldog vagyok! – válaszolta és őszintén ezt is érezte.

A napok gyorsan elszaladtak az iskola kezdéséig. Kicsit átrendezte a házat Tim segítségével, kis csajosságot vitt bele. Elmentek néhány napra kirándulni, és legnagyobb meglepetésére kapott Timtől egy autót, hogy legyen mivel közlekednie.

Jó érzés volt ismét iskolába járnia. Élvezte az órákat, összebarátkozott a csoporttársaival, gyakran hívta el őket magukhoz, és Tim ilyenkor mindig finom főztjeivel kápráztatta el a társaságot. Minden tökéletes volt, kivéve azt, hogy a honvágy ugyan úgy jelen volt az életének minden percében, mint mikor Nathannal volt itt. A szülei hiányát is nehéz volt újra megszoknia. És volt még egy dolog, ami nyugtalanította. Rendszeresen Nathannal és Liekével álmodott. Nap közben nem gondolt rájuk, tudatosan nem. De az álmait nem tudta irányítani, és azok egyre sűrűbbek, és egyre intenzívebbek lettek. Álmában minden előfordult velük. Hol veszekedtek, hol szeretkeztek, hol boldogok voltak, hol utálták egymást. Lieke is sokszor felbukkant álmaiban. Sokszor azt álmodta, hogy mesél neki elalvás előtt és sokáig figyeli álmában.

Karácsonykor hazautaztak a szüleihez, és többször azon kapta magát, hogy a szobájából az utat figyeli. Ilyenkor mindig haragudott magára, de akaratlanul vitték a lábai az ablaka elé. Egy nap elment Nathan háza elé. Ez szinte ugyan olyan akarattalan dolog volt, mint az, hogy az ablak előtt ácsorog. A környéken volt dolga, de nem lett volna muszáj azon az utcán végigautóznia, de mégis arra ment. Ahogy elgurult az autójával a ház előtt a gyomra görcsbe rándult, a szíve pedig ki akart ugrani a helyéről, de nem látta őket. Mikor kiért az utcából azt gondolta, hogy tiszta hülye, van egy csodálatos élete és ő itt furikázik ahelyett, hogy örülne a boldogságának.

Nehéz volt ismét elbúcsúznia az anyukájától, de örült, hogy távol lesz Nathantól, és nem tud véletlenül sem a háza körül ólálkodni.

Rockhamptonba visszaérve érezte csak úgy, hogy helyrebillent a lelki egyensúlya. Nem nyomasztotta, hogy bárhol összefuthat Nathannal. Itt biztonságban érezte magát.

Tim mellett nagyon jó volt élni. Végtelenül figyelmes volt, elhalmozta a szerelmével és igazán boldoggá tette. Ennek ellenére, egyik nap, mikor hazafelé ment behajtott abba az utcába, ahol Nathannal laktak. Ahogy meglátta a házat megrohanták az emlékek. Eszébe jutott mennyi minden történt itt vele. Ebben a házban kamaszlányból nővé érett. Eszébe jutott elveszített kisbabája, és egy pillanatra elábrándozott azon, mi lett volna, ha megszületik és Nathannal együtt nevelhette volna. Szemét elhomályosították a könnyek, amit kézfejével mérgesen törölt le. Haragudott magára, amiért még mindig Nathanról álmodozott. Igaz igyekezett a vele kapcsolatos gondolatait a lehető legmélyebbre eltemetni magában, de ez csak eddig sikerült neki. Most minden eltitkolni, elfelejteni kívánt gondolata, érzelme hatalmas energiával tört rá. Félre kellett állnia az autóval, mert ebben a felfokozott állapotban képtelen volt a vezetésre figyelni. Legalább fél óra telt el, mire úgy, ahogy rendezni tudta a gondolatait és képes volt hazavezetni.

Tim előtt próbált ugyan úgy viselkedni, mint eddig. Igyekezett jókedvűnek és kiegyensúlyozottnak tűnni, és néhány nap múlva valóba jobban is érezte magát az első nagy felismerés után, hogy még mindig Nathanba szerelmes. Timet is szerette ehhez nem fért kétség, de amit érzett nem volt elég ahhoz, hogy Nathant elfelejtse. Lelkiismeret furdalása volt, úgy érezte becsapja Timet, pedig nála jobb embert soha életében nem ismert. Ez az érzés napról napra erősebb volt benne, és egy idő után Timnek is feltűnt.

-          Mi a baj? Olyan szomorú vagy mostanában!

-          Nincs semmi baj – bújt Timhez.

-          Biztos? Nekem elmondhatod!

-          Tudom, tudom, hogy te mindig mellettem állsz!

-          Ha valami gond lenne, ugye elmondanád?

-          Igen persze! – nyomott egy puszit az orrára.

Ettől a beszélgetéstől fogva a lelkiismeret furdalása még mélyebb volt, mint addig. Azon gondolkodott mit tegyen. Ha maradni akar, sürgősen el kell felejtenie Nathant és minden porcikájával Timé kell, hogy legyen, hisz ez a férfi nem azt érdemli, hogy aki mellette van, másról álmodozzon. Arról viszont fogalma sem volt mi történne, ha visszamenne. Lehet Nathan nem akarná már őt. Kétségek gyötörték és képtelen volt rendezni érzelmeit. Nem aludt, nem evett, nem tudott tanulni. Néhány hónapja annyira biztos volt benne, hogy mit is akar, hogy itt akar lenni Timmel. Talán ha Nathan nem keresi meg az elutazása előtt, már rég túl lett volna rajta, de megkereste és ismételten feldúlta az életét.

Hónapokig őrlődött csendesen, de azután az érzelmei lecsillapodtak. Napról napra kevesebbet gondolt Nathanra, nem érzett kényszert, hogy a közös házuk előtt furikázzon. Egyik nap azon kapta magát, hogy többször ránéz az órájára és azt számolgatta, mennyi idő múlva ér haza Timhez. Egy másik alkalommal egy kis társaság gyűlt össze náluk, és ő Timet figyelte. A férfi tökéletes házigazda volt. Mindig ő főzött, kiválasztotta az ételekhez passzoló italokat, mindenkihez kedves volt és róla soha nem feledkezett meg. Ahogy a teraszon üldögélt a barátaival mindig úgy helyezkedett, hogy lássa őt és többször ránézett, kereste a tekintetét, és ha megtalálta mindig rákacsintott, vagy dobott neki egy puszit. Eddig is ezt tette, de valahogy ezen az estén ez teljesen átmelegítette a szívét. Felállt a barátnői társaságából, odasétált Tim háta mögé, átölelte és a fülébe súgta:

-          Szeretlek! – majd egy puszit nyomott az arcára és visszasétált a lányokhoz.

Mikor ismét találkozott a tekintetük Tim nem kacsintott, nem dobott puszit csak nézte őt. Ahogy az utolsó vendég is elment Tim bezárta az ajtót és rögtön a karjaiba vonta.

-          Megismételnéd?

-          Mit? – nézett rá, s próbált értetlenséget tettetni.

-          Azt, amire már olyan régen várok!

-          Szeretlek, tiszta szívemből – mondta Tim szemébe nézve.

-          Ez azt jelenti, velem maradsz?

-          Ezt miért kérdezed?

-          Éreztem, hogy bizonytalan voltál. Tudtam, hogy ismét Nathan miatt.

-          Honnan? – kérdezte, és elfordította a tekintetét. Szégyellte magát.

-          Tudtam, hogy odavan érted és azzal is tisztában voltam, hogy neked sem közömbös. Mikor nálatok voltam mielőtt ide költöztél beszéltem vele.

-          Tessék?

-          Igen, találkoztam vele. Állítása szerint véletlenül járt a környéketeken. Mikor meghallotta, hogy visszaköltözöl azt hittem ott helyben összeesik. Tisztában voltam vele, hogy még mindig szeret és azt is tudtam, hogy valami módon megpróbál rávenni, hogy maradj vele. Féltem, hogy meggondolod magad és nem fogsz jönni.

-          Miért nem mondtál semmit? Soha nem beszéltünk róla.

-          Nem is tudom. Nem akartam azzal tölteni az időt mikor veled lehettem, hogy róla beszélek. El sem hiszed milyen boldog voltam, mikor hozzám költöztél. Aztán láttam, hogy megváltozik a viselkedésed. Tudtam, hogy tépelődsz magadban és tudtam, hogy Nathan van mögötte.

-          Nem is tudtam, hogy ennyire jól ismersz.

-          Mindennél jobban!

-          Sajnálom! Sajnálom, hogy így viselkedtem, de túl vagyok rajta. Téged szeretlek!

-          Tudom – mosolygott Tim és megcsókolta.

Ő viszonozta a csókot és most először érezte azt, hogy milyen őszinte, igaz szerelemmel csókolni egy olyan férfit, aki pontosan ugyan ezt érzi iránta. Az éjszaka folyamán számtalanszor elmondta neki mennyire szereti. Jól esett kimondania szeretkezés előtt, közben és utána is.

Hihetetlen boldogság követte ezt az éjszakát. Úgy érezte révbe ért az élete, ami szomorúságot okozott neki, az a szülei hiánya volt. Már nem vágyott vissza Hollandiába, csak az anyukáját és az apukáját szerette volna a közelében tudni.

-          Miért nem költöznek át a szüleid ide? – kérdezte egyszer tőle Tim.

-          Ide? Hol dolgoznának?

-          Az nem lenne probléma.

-          Gondolod, hogy rá lehetne őket beszélni?

-          Szerintem igen. Ők ugyan úgy szenvednek a hiányodtól, mint te az övékétől.

-          Annyira okos vagy! – ugrott az ölébe.

Úgy döntött nem telefonon mondja el mit találtak ki, hanem hazautazik. Nem is jelentette be, hogy megy. Meglepetésnek szánta.

Ahogy leszállt a reptéren épp egy taxit akart keresni, mikor meglátta, hogy Nathan és Lieke csomagokat cipelve mennek el mellette. Azt hitte észre sem veszik, mikor Lieke egyszer csak a nevét kezdte el kiáltozni és odaszaladt hozzá.

-          Szia! – ölelte át.

-          Szia! – guggolt le hozzá. – Nagyon sokat nőttél, gyönyörű szép vagy, mint egy angyal – monda neki és nem tudta megállni, hogy ne sírjon.

-          Mikor legelőször találkoztunk is ezt mondtad, hogy a nevem azt jelenti, mint egy angyal.

-          Még emlékszer rá? – kérdezte tőle még mindig átölelve még mindig könnyek között.

-          Igen! De miért nem vagy már velem, már nem szeretsz?

-          De, nagyon szeretlek angyalkám, csak tudod…

-          Lieke indulnunk kell! – lépett oda hozzájuk Nathan.

-          Sajnálom – mondta Liekének és kibontakozott az öleléséből.

-          Jól vagy? – kérdezte tőle Nathan.

-          Igen! Köszönöm! – mosolygott rá. – És te? Te hogy vagy?

-          Köszönöm én is jól.

-          Hová mentek?

-          Nyaralni.

-          Kettesben?

-          Igen, tudod valaki megtanított rá, hogy több időt töltsek kettesben a lányommal.

-          Örülök, hogy hallgattál rá.

-          Látogatóba jöttél?

-          Igen, meglepem anyáékat, néhány nap múlva utazok haza.

-          Haza? – mosolygott Nathan. – Nagyon örülök, hogy találkoztunk!

-          Én is!

Nathan és Lieke bementek a forgóajtón és elvesztek a szeme elől. Felkavarta a találkozás, de már nem úgy, mint régen. Soha nem fogja elfelejteni Nathant, de neki már Tim a mindene.

 

Három év múlva a teraszon üldögéltek Timmel és a szüleivel, akik egy utcával lejjebb éltek, mint ők. Nehezen szokták meg Ausztráliát, de érte megtették, hogy egy új kontinensre költözzenek otthagyva az addigi életüket, a munkájukat, a barátaikat. Remélte ő és Tim is ugyan ilyen jó szülei lesznek kislányuknak, aki most boldogan gőgicsélt a nagypapája karjaiban.