Hova tovább - 5. fejezet
5. fejezet
Úgy volt, hogy ezen a reggelen viszi Liekét óvodába, de úgy döntött a tegnapi láza miatt, hogy még egy hétig otthon tartja. Nem mentek sehová, csak a kertben sétáltak egyet, míg nem volt olyan nagy hőség, azután a házban játszottak. Ebéd után lefektette, s bekapcsolta számítógépét ahol egy üzenet várta Timtől. „Szia! Mesélsz magadról nekem? Szeretném inkább hallani tőled, mint olvasni, de tudom, hogy napi 24 órában dolgozol.”
„Szia! Igazából nem sok mindenről tudok mesélni. Átlagos életem volt, érettségi után dolgozni kezdtem, hogy pénzt keressek és bejárhassam a világot. Fura módon most ez a két dolog egybeesett. Ilyen messzire mondjuk soha nem szándékoztam eltávolodni az otthonomtól, de az élet így hozta. Többnyire itt vagyok a házban, de a várost már felfedeztük Liekével, és itt minden gyönyörű. Biztos lesz majd alkalmam messzebb is eljutnom, mondjuk veled kagylót, tengeri sünt és fűszereket gyűjteni.”
Kicsit olvasgatott még, felhívta a szüleit, azután gondolt egyet és bement Nathan szobájába. Nem tudta mit keres ott, még soha nem ment be, legalábbis így napközben, mikor nem volt otthon. A szoba tágas volt, az ágy összevissza, ahogy kiszállt belőle. A póló ami tegnap volt rajta a fotelbe volt dobva. Felvette, megszagolta és meglepően jól esett a férfi illatát éreznie. A pólóval a kezében odament az ágyhoz s belefeküdt. Elképzelte, hogy minden esti itt alszik Nathannal, és reggel mellette ébred, s Lieke ha bejön, nem kell az ágy alá bújnia nehogy meglássa őket. Elképzelte egy röpke pillanatra milyen lenne egy családként élniük ebben a házban. Azután rájött olyasmiről álmodik, ami soha nem következhet be. Nathan soha nem mondta, hogy bármit is jelent számára. Gyorsan felkelt, a pólót visszadobta a fotelbe és kisietett a szobából.
A napok egyformán teltek, de ő élvezte minden percét. Lieke napról napra okosabb volt, és ő imádta. Tudta, hogy nem lett volna szabad érzelmileg ennyire közel kerülnie hozzá, de mit is tehetett volna. Folyton együtt voltak, ez elkerülhetetlen volt.
Nathant ezen a héten szinte alig látták. Korán ment és későn jött. Nem próbált közeledni hozzá, pedig ő minden este, minden éjszaka számított rá.
Egyik éjszaka mikor nem tudott aludni bekapcsolta a számítógépét és Timmel hajnalig beszélgetett facebookon. Kiderült, hogy Tim nagyon humoros, intelligens fiú. Innentől kezdve, rengeteget írtak egymásnak. Ezek a beszélgetések gazdagabbá tették a napjait. Imádta Liekét, de vágyott felnőtt társaságra is. Alig várta, hogy csütörtök legyen és Júlia megérkezzen. Mindig segített neki és egész idő alatt beszélgettek. Ő óvatosan szóba hozta a fiát, és kikérdezte van-e barátnője, és Júlia nemleges válasza megnyugvással töltötte el.
Vasárnap Nathannal a konyhában találkozott. A férfin rövidnadrág és póló volt, a haja borzasan meredezett összevissza, ami iszonyú jól állt neki.
- Nem sok időt töltöttél mostanában Liekével.
- Igen tudom – mondta Nathan bűnbánó képpel.
- Legyetek ma kettesben, én elmegyek itthonról.
- Hová mész?
- Nem tudom, csak kirándulok egyet a környéken. Szüksége van rá, hogy kettesben legyetek.
- Persze, tudom!
- Ok, akkor én megyek is!
Azonnal tudta hová fog menni. Felvette a telefonját, ami a konyhapulton volt, írt egy sms-t Timnek, hogy kapott egy szabadnapot, és ha gondolja akár találkozhatnak is.
Mikor elküldte az üzenetet akkor vette észre, hogy Nathan furcsa szemekkel méregeti, de nem foglalkozott vele. Megvárta míg Lieke felébred, elköszönt tőle és indult is, de Nathan utána szólt.
- Tőlem el sem köszönsz?
- Szia! – mondta neki mosolyogva a Timmel való lehetséges találkozás izgalmával a gyomrában.
Vidáman felkapta a táskáját, megkereste a slusszkulcsot és már indult is. Kiállt a garázsból és elindult Tim étterme felé, bár a férfi még nem jelentkezett. Már majdnem ott járt, mikor megcsörrent a telefonja, és várakozásának megfelelően Tim volt az.
- Szia! Valóban el tudsz szabadulni?
- Szia! Sőt mi több, már le is szabadultam – mondta vidáman.
- Merre jársz?
- Nem messze az éttermedtől!
- Tökéletes, én is azonnal ott leszek!
- Akkor ott találkozunk!
Az ülésre dobta a telefont, egy pillanatra elbizonytalanodott, Nathan jutott eszébe. Tudta, hogy érez valamit a férfi iránt, de még nem fogalmazta meg magában mi az, és nem is akarta megtenni. Félt attól mi lenne az. Félt attól, ha pontosítja érzéseit, azt is pontosan tudni akarja Nathan mit érez iránta. Abban az egyben biztos volt, hogy nem akar attól gyötrődni, hogy nem kapja meg azt a férfitól, amire vágyna.
Leparkolt az étterem előtt, és a kilátás ugyan úgy lenyűgözte, mit mikor először jött ide Liekével. Néhány percig álldogált s a tájat csodálta, csak azután indult el, s meglátta, hogy Tim már az épület előtt várja.
- Szia! – köszöntötte s két oldalról megpuszilták egymást. – Örülök, hogy el tudtál szabadulni. Még néhány dolgot elintézek, azután mehetünk.
- Hová? Nem kell dolgoznod?
- Én vagyok a főnök, aminek meg van az az előnye, hogy bármikor megengedhetek magamnak egy kis szabadságot. Az pedig hogy hová megyünk, legyen meglepetés!
- Rendben!
- Nem vagy éhes?
- Köszönöm nem – mondta.
- Azonnal jövök!
Tim eltűnt a konyhában, de néhány perc múlva elő is került.
- Indulhatunk! – tartotta a karját, mint egy dzsentlmen.
Ő vidáman belekarolt, s így kart karba öltve sétáltak a férfi autójáig. Beültek, és Tim azonnal indított és kilőttek. Ő nem igazán szerette, ha gyorsan vezettek, de a forgalom nélküli utakon nem zavarta a sebesség. Az autó csendesen siklott, a mellettük elfutó táj csodás volt, de nem sok figyelmet tudott fordítani rá. Tim elvonta a figyelmét. Helyes volt és vicces, érdeklődő és figyelmes.
- Sokáig megyünk még? – kérdezte Timet.
- Hidd el meg fogja érni! – válaszolta, de semmit nem árult el.
- Hogy-hogy szabadnapot kaptál?
- Tudod Lieke nagyon keveset van kettesben az apjával, és már épp ideje volt, hogy ismét együtt legyenek.
- Hol van az anyja?
- Nem tudom, semmit nem tudok róla.
- Hogy-hogy nem tudsz róla semmit?
- Elhagyta őket!
- Hogy lehet azt a gyönyörű kislányt elhagyni?
- Nem tudja, hogy mit veszített. Annyira okos, annyira aranyos, édes, drága kislány. Rengeteg örömöt, vidámságot ad. Olyan különleges érzés, mikor megölel elalvás előtt. Reggelente mikor felébred, kibotorkál álmosan a szobájából és mikor meglát, felragyognak azok a csodaszép kék szemei.
- Nagyon szereted őt ugye?
- Igen! Nem tudom elképzelni, hogy egyszer csak otthagyom, és nem látom többet. Lassan másfél éve vagyok mellette. Akkor még három éves sem volt, most meg már a négyet is betöltötte. Látom mennyit nő, mennyit fejlődik, okosodik, és mindent megteszek azért, hogy mindenben segítsem, hogy egészségesen fejlődjön, hogy boldog legyen.
- Mások hogy csinálják?
- Nem hiszem, hogy sokan töltenek ennyi időt a gyerekekkel. Ha a szülő egyedül is nevelik őket, azért a másik szülő is jelen van az életükben. Nathan rengeteget dolgozik, és mióta itt vagyunk még a nagyszülők sincsenek Liekének. Csak ő és én…
- És Nathan – nézett rá Tim.
Lehet nem volt ebben a nézésben semmi, de ő úgy érezte, mintha azt akarta volna kérdezni, van köztetek valami, s kicsit talán el is szégyellte magát azokért a dolgokért, amiket Nathannal csinált éjszakánként.
Rövidesen Tim leparkolt, s már onnan hihetetlen kilátás nyílt az óceánra. A férfi kivett egy plédet, és egy kosarat a csomagtartóból, amiben ha jól sejtette valamilyen étel volt. Lesétáltak a tengerpartra és egy kellemes helyen letáboroztak. Egy darabig beszélgettek azután előkerültek a különleges falatok a kosárból és egy üveg finom bor is. Azután sétáltak egyet, s Tim megmutatta milyen növényeket lehet itt összegyűjteni és elmondta minek milyen íze, aromája van, mire lehet használni. Különösebben soha nem rajongott a főzésért, de Tim minden szavára figyelt. Rá is átragadt az a lelkesedés, amit a férfin látott.
A kezdeti izgatottság helyét átvette benne a jókedv, a felszabadultság érzése. Úgy beszélgettek Timmel, mintha mindig is ismerték volna egymást. A nap nagyon hamar eltelt, csak egyet bánt, hogy nem vitt magával fürdőruhát. A víz szinte hívogatta, s nagyon szívesen úszott volna egyet.
- Miért gond, hogy nincs nálad fürdőruha? – kérdezte tőle Tim.
- Mégis hogy tudnék fürdeni?
- Leveszed a ruháid.
- Köszi! Inkább nem!
- Miért nem? Elfordulok ígérem. Rajtunk kívül senki nem fog ide jönni hidd el.
- Lehet évekig sem jár erre senki, de ha én most levetkőznék tuti megjelenne valaki hidd el.
Ebben a pillanatban megszólalt a telefonja, Nathan hívta.
- Tessék, baj van?
- Zavarlak?
- Épp most indultam volna fürdeni.
- Nem is vittél fürdőruhát.
- Attól még tudok fürdeni.
- Meztelenül?
- Igen.
- Nudista részen vagy?
- Nem, elhagyatott részen vagyok!
- Nem félsz egyedül?
- Nem vagyok egyedül.
- Valamelyik barátnőddel vagy?
- Nem, nem a barátnőmmel vagyok – mondta, s legbelül remélte féltékennyé tette. – Miért is hívtál?
- Csak azért, mert Lieke hisztizik. Valami mesét akar, de nem tudom melyik az, valami bárányok, meg tündérek vannak benne.
- Ja, az együtt találtuk ki Liekével. Beleírtam a laptopomba, a dokumentumok, Lieke, mesék, tündérország-ban megtalálod.
- Ok, köszi!
- Szívesen! Akkor ha nincs más megyek.
- Nem, nincs semmi más…
Gyorsan kinyomta a telefonját és bűbájosan fordult Tim felé.
- Ne haragudj, a főnököm hívott, nem bír a lányával.
- Semmi gond. Szóval akkor mi legyen a fürdéssel?
- Biztos vagy benne, hogy senki nem fog erre járni?
- Biztos!
- Tudod mit? Legyen! Nem hagyhatom ki! De ígérd meg, hogy elfordulsz.
- Ok!
Tim hátat fordított neki, és ő ledobált magáról a ruhákat, s berohant a vízbe. A víz hideg volt, ahogy hozzáért felhevült testéhez, de nagyon jól esett neki.
Mikor nyakig bent volt a tengerben, kikiáltott Tim-nek, hogy megfordulhat. A férfi ekkor már derékig állt a vízben. Az első gondolata az volt, hogy vajon a Tim is meztelen, és izgatottság futott végig a testén.
- Azt mondtad elfordulsz!
- Nyugi nem láttam semmit – mondta Tim.
Úszni kezdett, a hullámok kellemesen ringatták a testét, és ő boldog volt. Élvezte a vizet, a tájat, Tim társaságát.
Késő volt, mire visszaértek az étteremhez. Elbúcsúztak egymástól és megbeszélték, hogy amint lehet, megismétlik ezt a napot.
Halkan ment be a házba, nehogy felébresszen valakit. Belesett Lieke szobájába, és látta, hogy a kicsi békésen alszik az ágyában. Ezután lezuhanyozott, megmosta a haját is, hogy a sót kimossa belőle. Ahogy kinyúlt a zuhanykabinból a törölközőjéért, úgy érezte a megszokotthoz képest egy kicsivel közelebb érte el, de nem foglalkozott vele. A fejére dobta, és alaposan átdörzsölte a haját. Mikor felnézett meglátta Nathant, hogy ott áll vele szemben. Iszonyatosan megijedt, és ez szörnyű haragot gerjesztett benne.
- A szívbaj hoztad rám! Mi a fenét keresel itt? Megőrültél? Honnan veszed a bátorságot, hogy csak így besétálj, miközben zuhanyozok? Menj innen a fenébe! – kapta maga elé a törölközőt, miközben forrt benne a düh.
- Most miért vagy ilyen szégyenlős? A tengerparton nem szégyenkeztél a meztelenséged miatt.
- Ahhoz neked semmi közöd! Most pedig menj ki innen – sziszegte.
- Eszem ágában sincs – lépett mellé határozottan Nathan, s kivette a kezéből a törölközőt, amit maga előtt tartott.
- Nem! – kapta ki a kezéből a törölközőt. – Nincs szükségem több éjszakai hancúrozásra.
- Megkapod máshol?
- Nem vagyok köteles erre válaszolni neked!
- Persze hogy nem vagy köteles, semmi sem kötelező! – mondta Nathan, de a mondat végére a hangja rekedtessé vált, közelebb lépett hozzá, s a mellkasa hozzá ért a melléhez.
Ismét megfogta a törölközőt és a földre hajította, miközben egy röpke csókot nyomott a szájára.
Ez a csók csitította benne a dühöt, de még volt ereje ellenállni.
- Ne kényszeríts!
- Én semmire nem kényszerítelek. Csak azt teszem, amit szeretnél.
- Én nem ezt akarom – pontosabban, nem csak ezt akarom, gondolta, de nem merte mondani, vagy nem akarta mondani.
- Akkor mit szeretnél? Ezt? – kérdezte miközben szájába vette e mellbimbóit.
- Igen – sóhajtotta.
Nathan folytatta amit elkezdett, majd ismét megcsókolta s két csók között megkérdezte.
- Együtt voltál vele?
- Kivel?
- Akivel a napot töltötted? Lefeküdtél vele?
- Féltékeny vagy?
- Nem! Szabad vagy, azt teszel, amit akarsz.
- Igen, pontosan így van, és most itt akarlak hagyni! – mondta, s úgy ahogy volt meztelenül kirohant a fürdőből.
Szörnyen mérges volt magára, amiért egyetlen érintésétől ismét elveszítette a fejét. De ettől a kijelentésétől, hogy szabad és azt tesz amit akar, teljesen magához tért. Egyértelmű, hogy Nathan csak a testét akarja, a lelkéből semmi nem kell neki. Ez a felismerés szinte fejbe vágta, és fájdalmasan haladt benne egyre lejjebb. Lassan és kínzóan lecsúszott a torkán, a mellkasán, a gyomrán, majd elérte a lábait is, s bénulva álldogált hosszú percekig a szobájában. Azután lassan az ágyhoz lépkedett és unott mozdulatokkal ágyazott meg és feküdt le. Igyekezett nem tisztázni magában az érzelmeit, nem megérteni miért érzi azt, amit érez.
Reggel fáradtan, kedvetlenül ébredt, s örült mikor meglátta Lieke kis buksiját az ajtajában, és elterelődött a figyelme magáról, és kusza érzéseiről, gondolatairól. A nap végére visszanyerte jókedvét, különösen a Timmel való telefonbeszélgetés és többszöri sms váltás tett jót neki. Este Nathan meglepő módon hamar megérkezett, s többször is leplezetlenül rajta felejtette a szemét, amitől kezdett zavarba jönni, és mire lefektették Liekét már kifejezetten idegesítette a dolog, de nem szólt semmit. Bement a szobájába a pizsamájáért, azután gondosan bezárta maga mögött a fürdő ajtaját, nem akart úgy járni, mint tegnap.
Kellemes zuhanyt vett, nem sietett, megmosta a haját is, felvette a pizsamáját ami egy V kivágású pólóból és egy rövidnadrágból állt. Belenézett a tükörbe, és ahogy meglátta a dekoltázsát tudta, ha Nathan meglátná benne, le sem tudná venni róla a szemeit, s ettől a gondolattól mosolyra húzódott a szája. Azután azon gondolkodott, hogy Tim valahogy nem a melleit figyeli, ő azon ritka férfiak egyike, akinek a tekintetét nem vonzza. Abban bízott ez azért van így, mert a személyisége annyira elvarázsolta, hogy a külsőségek már nem is érdeklik.
Visszament a szobájába, és megkönnyebbülten nyitott be, mivel nem találkozott össze Nathannal a folyosón, de furcsa módon egy kis csalódottságot is érzett, amit igyekezett elhesegetni magától. Későn aludt el, Timmel beszélgetett hajnalig a facebookon. Reggel iszonyú fáradtan ébredt, és alig várta, hogy Lieke délben lefektesse, és ő maga is lepihenhessen egy kicsit.
Arra ébredt, hogy valaki mászkál a házban. Nem Lieke ébredt fel, a lépesek egy felnőtthöz tartoztak. Ránézett az órájára, ahhoz túlságosan korán volt, hogy Nathan legyen az. Szétnézett a szobájában, mit kaphatna fel, amivel meg tudja védeni magát, ha kell. Semmit nem igazán talált, végül az éjjeli lámpát kihúzta a konnektorból, és azzal együtt halkan kinyitotta a szobája ajtaját. A konyhából hallott neszezést, így óvatosan abba az irányba lépkedett. A hangot továbbra is hallotta, de nem látott senkit. A pulthoz ment, olyan halkan, amennyire csak tudott, szinte levegőt venni sem mert. Mikor a pulthoz ért valaki a semmiből ott termett előtte, ő meglendítette a lámpát és fejbe verte a betolakodót, aki fájdalmasan rogyott le. Ismét lendítette a karját, mikor látta, hogy az akit leütött Nathan.
- Uram Isten! – mondta s a lámpát eldobva segített a férfinek felállni. – Annyira sajnálom!
- Ennyire utálsz? – kérdezte a fejét fogva Nathan.
- Ne haragudj, annyira sajnálom! Azt hittem betörő! Gyere feküdj le, hozok jeget a fejedre.
Nathan lefeküdt a kanapéra a nappaliban, és ő elborzadva nézte mit művelt vele. Leült mellé, és végigsimította a fejét, ahol az ütés érte. Hatalmas púp volt, amire rányomta a jeges borogatást, de szerencsére nem vérzett.
- Látom jó kezekben a kislányom, meg tudnád védeni.
- Ne haragudj! – mondta, s szörnyen szégyellte magát. Még soha nem jöttél meg ilyen hamar, honnan tudhattam volna, hogy te vagy az.
- Semmi gond – morogta a foga között Nathan, s a kezére tette a kezét, amivel a borogatást tartotta.
Ő elhúzódott a férfi mellől, majd felállt azzal az indokkal, hogy hoz neki egy pohár vizet. Nagyon kellemetlenül érzete magát. Letette a vizet Nathan elé az asztalra, s nem igazán tudta mit csináljon. Ebben a pillanatban pittyent a telefonja, aminek nagyon örült, mert szörnyen kínosnak találta a helyzetet. Elővette a zsebéből a telefonját, és a konyha felé indult.
- Most engem kéne ápolnod, nem a szakácsoddal diskurálni.
Ez a mondat annyira feldühítette, hogy minden bűnbánat és sajnálat elszállt belőle, de visszafogta magát, és csendben maradt. Elolvasta Tim üzenetét és válaszolt is, nem is elsietve az üzenetírást. Ezután visszament Natanhoz, levette a fejéről a vizesruhát és megnézte a púpot. Hatalmas volt, így ismét visszatért a bűntudata.
- Nem tudom mit mondhatnék, tényleg nagyon sajnálom. Dőlj le egy kicsit. Nem szédülsz, nincs hányingered?
- De, szédülök, és hányingerem is van.
- Lehet agyrázkódást kaptál, el kell mennünk a kórházba, hogy megvizsgáljanak. Felkeltem Liekét és öt percen belül indulhatunk is.
- Ne ébreszd fel, annyira nem rossz. Kicsit pihenek, biztos jobban leszek.
- Rendben, de ha rosszabb lesz azonnal szólj.
Nathan végigdőlt a kanapén és ő pedig vissza akart menni a szobájába. Úgy érezte mást nem tehet, és hiába mondja el még egyszer neki, hogy sajnálja, az úgy sem fogja meg nem történté tenni a dolgot.
- Hová mész?
- A szobámba, hagylak pihenni.
- Kinek szóljak, ha rosszabbul érzem magam?
- Ö…nekem.
- Akkor maradj itt, gyere ülj le.
Leült a kanapé végére és onnan figyelte a férfit, aki mozdulatlanul feküdt és közben becsukta a szemét. Legalább tíz perc telt így el. Azt hitte Nahtan elaludt, így halkan felállt.
- Hová mész? – kérdezte másodjára is tőle.
- Azt hittem elaludtál.
- Nem, nem aludtam el – mondta, de a szeme még mindig csukva volt.
- Jobban vagy?
- Nem! Megnéznéd a fejemet?
- Igen persze.
Odament, letérdelt és ismét levette a borogatást, de most sem látott semmi mást, mint előtte.
- Tényleg sajnálom – mondta halkan.
- Semmi baj, örülök, hogy ilyen harcias vagy – mosolygott Nathan és mélyen a szemébe nézett. Bár vannak alkalmak, mikor azt szeretem, ha gyengéd és odaadó vagy.
Annyira közel voltak egymáshoz, hogy érezte a leheletét az arcán ahogy beszélt. Tudta most kellene felállnia, de nem tette. Az a sötét szempár fogva tartotta és egyre közelebb húzta magához. Lágyan megcsókolta a férfit, aki ezt egy halk nyögés kíséretében viszonozta. Ebben a pillanatban annyira egyértelmű és egyszerű volt minden számára. Érezni a férfi lágy ajkait, simogató nyelvét tökéletes harmónia volt. A kanapéra feküdt és szorosan hozzásimult. Most nem lobbant lángra, mind eddig minden egyes érintésénél. Most valami mást érzett, valami megnyugtatót, ahogy Nathan finoman cirógatta a hátát, megsimogatta az arcát. Pont úgy… pont úgy mintha szerelmesek lennének. Ebben a pillanatban, ahogy ezek a szavak kibontakoztak az elméjében az addigi kellemes, édes, oldott hangulat elpárolgott és szinte ijedten ugrott fel a kanapéról.
- Hová mész? – kérdezte Nathan egy fél órán belül már harmadjára tőle.
- Ööö, Lieke hangját hallottam – füllentette és elsietett a kislány szobája felé.
Óvatosan benyitott, és nagyon próbált nem arra gondolni, amire a kanapén. Lieke még aludt, de ő bement és leült mellé a földre. A gondolatai a nappaliban maradtak a kanapé mellett. Nem akarta azt érezni amit ott. Félt, hogy viszonzatlan lenne. Félt, hogy fájdalmat okozna neki a férfi. De ha ennyire fél ettől, miért érzi azt, amit érez? Miért sóvárog minden pillanatban az érintse után? Persze, hisz ő volt az első férfi az életemben – gondolta, s korholta magát, amiért szerelem nélkül létesített testi kapcsolatot. De tényleg szerelem nélkül tettem? – kérdezte magától. A választ viszont nem volt ideje megfogalmazni, mert Lieke felébredt, s ez visszarántotta a valóságba. Oda, ahol neki az a dolga, hogy erre a kislányra vigyázzon.
Az elkövetkező hetekben Lieke beszokott az óvodába, Nathan mint eddig is rengeteget dolgozott, alig látták. Mióta leütötte egyszer sem közeledett hozzá. Így sokkal könnyebb volt azt gondolnia, hogy nem szerelmes belé. Timmel viszont rengeteget beszélgetett, és néha-néha mikor Lieke óvodában volt találkozgattak is. Nagyon jól érezte magát a társaságában, vicces volt, jóképű és kifogyhatatlan volt a beszédtémájuk. Soha nem érezte, hogy ennyire egy hullámhosszon lett volna valakivel.
Egyik nap, mikor Likeért ment az óvodába a kislány a szokásos módon az ölébe ugrott ahogy meglátta, de most nem a szokásos Gingert kiabálta felé, hanem azt hogy Anya!
Ez a szó a szíve legmélyére hatolt. Éles volt, hideg volt, szúrt, s mind e közben lágy volt, meleg és kellemes. Zavarban érezte magát és már a száján volt, hogy nem én vagyok az anyukád, de nem mondott semmit.
Már az utóban ültek, mikor Lieke ismét Anyának szólította. Az érzések ugyan azok voltak, mint néhány perccel azelőtt.
- Lieke édesem! Miért mondod nekem hogy anya?
- Mert azt mondták az óvodában a lányok, hogy az anyukánkat anyának kell hívni.
Ezek a szavak fájdalmasan jutottak el a tudatáig. Nagyon boldog lenne, ha ennek a kislánynak az anyukája lehetne, de nem az. Nem hiheti Lieke, hogy ő az anyukája. De úgy döntött, ezt majd Nathannal közösen kell tisztázni. Igazából csodálkozott azon, hogy ez a dolog csak most került felszínre, de nem bánta. Már rég tisztázni kellett volna ezt a dolgot, hisz várható volt, hogy ez a nap egyszer eljön.
Ahogy hazaértek Liekét lefektette, aki még kétszer hívta addig anyának. Alig várta, hogy elaludjon, azonnal felhívta Nathant. Már azt hitte nem lesz sikeres a hívása, mikor végre meghallotta Nathan hangját.
- Szia! Mi a baj?
- Szia! A lányod anyának hív. Nagyon jó lenne, ha ma este korábban jönnél, és megbeszélhetnénk ezt a dolgot.
- Öööö…
- Tudom, hogy nagyon elfoglalt vagy, de hidd el ettől semmi nem fontosabb. Nem hiheti azt, hogy én vagyok az anyja, és ezt neked kell vele megbeszélned.
- Jó, de mit mondjak neki?
- Az igazat! – fogalma sem volt, mi az igazság, hol lehet Lieke anyja, de úgy érezte bármi is az igazság Liekének tudnia kell.
- Rendben, igyekszem időben hazamenni.
Idegesen várta, hogy Nathan megérkezzen. Lieke szorgalmasan anyának hívta ébredés után, és ő minden egyes alkalommal megmondta volna, hogy ő nem az anyukája de nem tehette, hisz ez újabb kérdéseket vont volna maga után, de azokra ő nem tudta a választ.
Végre meghallotta ahogy a férfi autója bekanyarodik a ház elé. Liekével kimentek elé, és olyan feszültség volt benne, amilyet rég nem érzett. Ahogy Nathan kiszállt az autóból és ránézett tudta, hogy a férfi is ugyan ezt érzi.
Ahogy kettesben maradtak Nathan azonnal neki szegezte a kérdést?
- Hogy mondjam el és mikor?
- Nem tudom, ezt neked kell megoldanod – mondta és otthagyta a férfit.
Esze ágában sem volt ezt a terhet levenni a férfi válláról. Még ha akarta volna sem tudta volna megtenni, hisz ő sem csinált még ilyet soha, és remélte nem is lesz rá szüksége soha életében, de nem is akarta. Ez Nathan kötelessége.
Az alkalom, hogy Nathan elmondja az igazat Liekének az édesanyjáról hamar eljött, ugyanis Lieke újra anyát mondott Gini helyett.
- Lieke – guggolt le mellé, miközben megfogta Nathan kezét és őt is lehúzta magával. – Miért hívsz anyának?
- A lányok azt mondták az anyukákat nem Gininek kell szólítani.
- Lieke nem én vagyok az anyukád!
- De, te vagy. Az anyukák és az apukák meg szokták puszilni egymást. És te is megpuszilod apát.
Ahogy ezt meghallotta érezte az egész arca a másodperc törtésze alatt lángba borul.
- Nem Lieke nem csak az anyukák és az apukák puszilják meg egymást, hanem a jó barátok is. Én apukádnak nagyon jó barátja vagyok. Apa elmondja hol van az anyukád! – mondta Liekének aki vele együtt kérdőn nézett Nathanra.
- Ööö, Lieke! – kezdte Nathan nehezen a mondanivalóját. – Gini nem az anyukád, azért van velünk, hogy vigyázzon rád, amikor én nem vagyok itthon.
- Akkor hol van az anyukám?
- Ő elment, amikor még nagyon kicsi voltál.
- Miért ment el?
- Mert… - Nathan kereste a szavakat, látszott rajta, hogy olyan dolgokat kell elmondania, ami neki is fáj. – Mert már anya meg én nem éreztük jól magunkat együtt, anyának arra volt szüksége, hogy máshová költözzön.
- És mikor jön vissza?
- Nem tud visszajönni.
- Miért nem tud? Vegyél neki repülőjegyet, ahogy nekem meg Gininek és ide tud jönni.
- Nem az a baj, hogy nincs repülőjegye. Anya máshol él, nagyon messze innen, és ott szeret lenni, ahol most van.
- Engem nem szeret?
- De, de szeret.
- Akkor miért nem jön ide?
- Mert…mert … - fájdalmas, segítségkérő arccal pillantott Ginire, de ő nem tudott segíteni. Ugyan úgy várta Nathantól a folytatást, mint Lieke.
- Úgy döntött külön életet él tőlünk, de én annyira szeretlek Lieke, hogy így is nagyon boldogok leszünk egész életünkben, mi ketten.
A kicsi összezavarodva nézett az apjára, és látszott, hogy a maga négy évével nem igazán érti a dolgot, de ahogy az apukája megölelte és megpuszilgatta boldogan hajtotta fejét az apja vállára.
Gini felállt és otthagyta őket. Úgy érezte ez a kettőjük pillanata, rá nincs szükség, ő egy kívülálló, egy alkalmazott, s Lieke meg az apukája nagyon boldogok lesznek ketten, nélküle.
Szomorúan ment a szobájába, pedig tudta, hogy semmi oka rá. Ez a hely a munkahelye, nem az otthona – figyelmeztette magát. Nem szabad mást, többet gondolnia.
Rövid idő múlva vidám nevetgélést hallott a nappaliból és ez a jókedv most az egyszer csak növelte a szomorúságát. A szülei jutottak eszébe, hogy milyen rég látta már őket, milyen jó lenne most otthon lenni, ülni a konyhában és vacsora közben megbeszélni kivel mi történt a nap folyamán. Elővette a telefonját és a szüleivel közös képeket nézegette. Talán még egy könnycsepp is fel akart törni, de nem engedte. Gyorsan eltette a telefonját és kiment vacsorát készíteni, s próbált úgy tenni mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
A következő héten megérkeztek Nathan szülei. Nagyon örült neki, hisz neki így egy kicsit nagyobb szabadsága volt, hisz a nagyszülők azért jöttek, hogy Liekével legyenek. Nathan is otthon maradt néhány napot. Így úgy döntött, hogy elmegy 2-3 napra valahová kirándulni. Szüksége volt rá, hogy kicsit távol legyen tőlük.
Nathan este egyedül üldögélt a teraszon, rajtuk kívül mindenki más aludt.
- Szia! – köszönt neki s leült a mellette lévő székbe.
- Szia! Mi újság? Nem vagy álmos?
- De azonnal megyek lefeküdni csak azt akarom megbeszélni veled, hogy most hogy itt vannak a szüleid, te sem mégy dolgozni elmennék három napra.
- Hová?
- Kirándulgatni. Kicsit felfedezem a környéket.
- Egyedül?
- Még nem tudom – füllentette. Igaz lehet nem is volt füllentés eddig nem is gondolt rá, hogy elhívjon magával valakit, de így hogy Nathan erre rákérdezett rögtön arra gondolt, hogy Timet megkérdezi nincs-e kedve elkísérni.
- Unod az ittlétet? – nézett a férfi a szemébe.
- Nem erről van szó – mondta.
- Hanem miről? A táncpartnered el akar vinni pár napra?
- Milyen táncpartnerem? – kérdezte értetlenül.
- Aki az sms-ekkel, meg msn-ekkel, meg mindenfélével bombáz.
- Ja, hogy rá gondolsz? – esett le neki. Már el is felejtette, hogy Timmel a megismerkedésük napján táncoltak, és hogy erről Nathan is tud. – Lehet végül ő visz el, vagy én őt, de nem is ez a lényeg. Mehetek? – szegezte a férfinak a határozott kérdést.
- Persze – kapta a választ, és ő nem is akart többet. Felpattant a székből és indult a szobájába.
Előkereste a pizsamáját, a törölközőjét és indult a fürdőbe, s közben azon járt az esze, hogy mit kezdjen a hirtelen jött három nap szabadságával. Abban biztos volt, hogy még ma este bepakol és reggel 6-kor fog kelni, öltözködik és azonnal indul. Nem érti miért érzi most ezt, de legszívesebben azonnal elrohanna ebből a házból.
Zuhanyzás után magár kapta a pizsamáját, és határozott gyors léptekkel indult vissza a szobájába, hogy mielőbb elpakolhasson. Olyan izgalmat érzett, mintha a nagy körútjára indulna, amiről gyermekkora óta álmodozott.
Belépett a szobájába s azonnal a szekrényhez ment, a töröközőjét is csak az ágyra dobta menet közben. Volt egy sporttáskája s úgy gondolta épp elég nagy ahhoz, hogy három napra bepakolhasson. Ugyan fel kellett állnia az alsó polcra, hogy le tudja szedni a legfelsőről, ahová valamikor feldobta, de semmi nem érdekelte. Úgy érezte a Himaláját is megmászná, ma este semmi nem állhat az útjába. Gyorsan számba vette mire is lehet szüksége. Először a fehérneműit válogatta ki, és mindent dobott az ágyra a törököző és a sporttáska után. Aztán rövidnadrágot, majd pólót küldött utánuk, s elmélyülten keresgélt egy pulcsi után. Mindig az volt a félelme, hogy fázni fog, így akkor sem mer elindulni pulóver nélkül, ha ez elmúlt hónapokban még 30 fok alá sem nagyon süllyedt a hőmérséklet.
- Félsz hogy megfázol? – hallotta ezeket a szavakat a háta mögül.
Annyira megijedt, hogy azt hitte ott helyben összeesik, és érezte, hogy az arcából is kiszalad a vér ijedtében.
- Normális vagy? – kiáltott Nathanra miután megfordult és látta, hogy az az ágyán fekszik. – Mi a fenét csinálsz te itt? – kérdezte, de már halkabban, nem akarta az egész házat fellármázni.
- Téged vártalak, de te úgy berohantál és nekiestél a szekrénynek, hogy szólni sem volt időm. Azután meg elkezdtél hajigálni mindenféle bugyival, meg melltartóval – fogott a kezébe mindegyikből egy-egy darabot.
Gini odarohant, és mint egy oroszlán kitépte a kezéből a fehérneműit, és ütni kezdte vele ahol csak érte. Nem mintha egy bugyival és egy melltartóval bármilyen sérülést is tudott volna okozni, de olyan indulat volt benne, hogy képtelen volt parancsolni magának. Nathan csak nevetetett, amivel még jobban feldühítette Ginit és még erősebben kezdte csápolni a harci eszközeivel. Egyszer érezte, hogy Nathan elkapja mindkét csuklóját és a következő pillanatban már a férfin feküdt és csókolták egymást. Ugyan olyan volt most is, mint egy oroszlán, vad volt és kiéhezett. Éhezett a férfi érintésére, a figyelmére, a szerelmére. Gondolatai elködösödtek, csak Nathant érezte, nedves ajkait, izmos mellkasát, ágyékának feszülő férfiasságát. Nathan egy pillanattal később fölé került és már a melleit simogatta, csókolgatta. Ő halkan nyögdécselt, miközben a férfi testét simogatta. Érezte hogy elemi erővel tört fel belőle a vágy. Kívánta a férfi minden porcikáját, minél szorosabban akart hozzásimulni, érezni akarta mindenét. Nathan sem viselkedett másként, mohó vággyal vette birtokba a testét. Rövid idő alatt kerültek le róluk a ruhadarabok s Nathan kínzó lassúsággal hatolt belé, miközben ő hívogatóan megemelte a csípőjét. Lassan kezdtek el együtt mozogni, egy ritmust járt a testük. Olyan volt, mintha tökéletesen egymásnak lettek volna teremtve. Ismerték egymást, tökéletes összhangban voltak. Egyszerre váltottak a lassú, meghitt ritmusból gyors, vad vágtába aminek a vége mindkettőjük számra a végtelen kielégülés volt. Nathan még mindig rajta feküdt, nem mozdult, szoros ölelésben tartotta. Ő sem akarta, hogy vége legyen, hogy Nathan megmozduljon, vagy megszólaljon, mert tudta akkor vége ennek, amit most érez.
Sok idő telt el így mozdulatlanságban, ami a valóságban lehet csak néhány perc volt, de neki egy boldogságban töltött örök időnek tűnt. Egy olyan világban, ahol nem csak szeretők, hanem szerelmesek.
Nathan felkelt, és az ágy szélére ült, s őt nézte. Gini figyelte a széles hátát, az izmos karjait s azt szerette volna tudni, hogy mi jár a fejében, de nem kérdezett semmit, csak várta, hogy mi fog következni. Nathan rövidesen megszólalt:
- Miért akarsz elmenni? Belénk fáradtál?
- Itt vannak a szüleid, szükségetek van néhány napra nélkülem – még folytatta volna, hogy én nem vagyok a család tagja, de valahogy nem tudta kimondani ezeket a szavakat.
- Nem zavarsz bennünket, sőt.
- Akkor is el kell mennem.
- Azzal a fickóval – kérdezte Nathan, s mintha harag suhant volna át az arcán.
- Féltékeny vagy?
- Nem, dehogy! – állt fel a férfi, és magára kapkodta a ruháit. – Semmi közöm hozzá – mondta s az ajtó felé indult. – Jó utat – s ezzel otthagyta.
Ő mozdulatlanul feküdt és próbálta értelmezni mi is történt a szobájában és szíve legmélyén egy picike melegséget érzett. Féltékeny! Féltékeny és az azt jelenti érez irántam valamit – mosolygott.
Befejezte a csomagolást és lefeküdt, de sokáig nem jött álom a szemére. Még mindig érezte Nathan illatát magán és az ágyában, s gondolatban megint átélte az együttlétüket.
Reggel később ébredt, mint tervezte, de még nem hallott mozgást a házban. Volt egy kis lelkiismeret furdalása amiért Liekét szó nélkül otthagyja, de tudta most el kell mennie. Úgy gondolta majd telefonon felhívja Nathant és beszél Liekével is.
Felöltözött, megfogta a táskáját és halk léptekkel elindult az ajtó felé. Halkan kinyitotta, majd maga mögött bezárta a bejárati ajtót és megkönnyebbülve, jókedvűen lépkedett az autója felé. Ahogy beült az első dolga az volt, hogy Timnek írt egy sms-t, hogy kirándulni megy, és elférne egy kísérő.
Beindította az autót, és ekkor döbbent csak rá, hogy az égvilágon semmiféle útiterve sem volt, de most még ez sem tudta zavarni. Bezötyögött a városba a gyér forgalomban és vidáman dudorászott közben. Valahogy súlytalannak, szabadnak, boldognak érezte magát.
Meglátott egy kis kávézót, és úgy döntött, hogy megáll reggelizni. Még hűvös volt, de ennek ellenre is a teraszon ült le. Tejeskávét és egy péksüti társaságában figyelte az utcán járkáló embereket. Nézte, hogy vannak felöltözve, próbálta kitalálni hová mehetnek, s meglátott egy kislányt is aki az anyukája mellett szinte szaladt, hogy utol érje. Az anyukája idegesnek tűnt, s a kislánya kérdéseit válasz nélkül hagyta, de a kicsi nem törődve a válaszok hiányával élénken csacsogott tovább és újabb kérdéseket tett fel.
Milyen jó, hogy Liekének nem kell ilyen korán kelteni – gondolta magában, s ez elég is volt ahhoz, hogy súlytalan jókedve elmúljon és ismét lelkiismeret furdalása támadjon, amiért Liekét szó nélkül otthagyta. A további önmarcangolásában a telefonja csörgése akadályozta meg.
Tim nevét írta ki a készülék és ő kíváncsian szólt bele a telefonba.
- Szia! Ugye nem ébresztettelek fel az sms-emmel?
- Hát éppenséggel felébresztettél.
- Ó annyira sajnálom!
- Gondolom mennyire sajnálkozol – nevetett Tim. – Hogy jutottál ilyen hirtelen ilyen sok szabadidőhöz?
- Kiharcoltam magamnak – mondta pattogós hangon.
- Nem is tudtam hogy ilyen harcias vagy.
- Mert még nem ismersz eléggé.
- Akkor remélem most lesz rá alkalmam, hogy jobban megismerjelek. Összepakoltam, úgyhogy nem kell egyedül töltened a következő három napot.
- Komolyan mondod? – lepődött meg a hallottakon. Igazából remélni sem merte, hogy Tim vele fog tartani.
- Már megbántad, hogy elhívtál?
- Dehogy bántam! Nagyon örülök neked!
- Hová akarsz menni?
- Fogalmam sincs.
- Látom jól megtervezted az utat.
- Igen, nagyon alaposan átgondoltam mindent – mondta nevetve.
- Hol vagy most?
- Egy kávézó teraszán ülök.
- Melyik kávézóban?
- Fogalmam sincs.
- Milyen utca?
- Fogalmam sincs.
- Ok, akkor nézd meg a kávézót, a neve ki van rá írva.
- Várj, nézem – mondta, és hátrafordult, hogy láthassa a kávézó nevét és legnagyobb megrőkönyödésére Nathant látta meg az üvegfal előtt.
- Na, min van kiírva? – hallotta valahonnan a távolból Tim hangját.
- Ott vagy?
- Iiigen – préselte ki magából a szavakat. – Valami Inca Café-t látok ráírva.
- Tudom hol van, 10 perc múlva ott vagyok érted.
- Rendben várlak – mondta, de úgy érezte a szája magától mozog, mert képtelen volt gondolkodni.