Hova tovább - 4. fejezet

4. fejezet

A nap kellemesen telt, Liekével elmentek megnézték az óvodát, ahová járni fog. Egy hatalmas terület tartozott az ovihoz, amin óriási fák álltak, zöldséges kert volt kialakítva és természetesen volt homokozó és udvari játékok is. Maga az épület nem volt nagy, csak négy csoport volt benne. Az egésznek nagyon családias volt a hangulata, az óvónénik is nagyon kedvesek és szimpatikusak voltak.

Ahogy jött az ideje annak, hogy Nathan hazaérjen egyre jobban nőtt benne a feszültség. Ez nem volt negatív érzés, sőt nem is feszültséget, hanem inkább izgatottságot érzett. Viszont Nathan nem érkezett sem a meseolvasás előtt, sem utána, legalább is addig, míg ő fent volt. Reggel szétnézett a lakásban sehol nem látta, a szobájába is bekukkantott, s látta, hogy az ágy bevetetlen volt, ami azt jelentette, hogy valamikor hazament, aztán nagyon korán el is mehetett otthonról. Nem is tudta mit érzett, talán egy kis csalódottságot, hogy sem tegnap, sem ma reggel nem találkoztak. De azután megpróbált ettől az érzéstől megszabadulni, és minden figyelmét Liekére fordítani. Ezen a napon is elmentek otthonról, kerestek egy jó kis játszóteret, és míg nem volt nagyon meleg ott voltak. Megismerkedett néhány anyukával is, aminek nagyon örült, és megbeszélték, hogy másnap is találkoznak.

Mikor hazaértek az ajtó nyitva állt, ami azt jelentette Nathan otthon van, s ettől a szíve a torkában dobogott. Mikor beljebb ment egy anyja korabeli nőt látott meg, felmosóval a kezében. Először nem tudta hová tenni a dolgot, de aztán beugrott neki, hogy Nathan említette, hogy fog jönni valaki takarítani.

• Jó napot kívánok – ment oda a hölgyhöz és kezet nyújtott neki – Ginger vagyok, a bébiszitter.
• Üdvözlöm – fogadta a köszönését a nő – Julia James vagyok! És ő kicsoda? – nézett Liekére.
• Mutatkozz be – guggolt le a kislányhoz.
• Lieke vagyok – fogott kezet Juliával ugyan úgy, ahogy ő az előbb.

Júlia neki is bemutatkozott és kedvesen mosolygott rá. Valamiért ez a nő már most szimpatikus volt neki.

• Szeretnek itt lenni? – kérdezet Julia.
• A környék csodálatos, viszont a meleget nehezen viseljük.
• Hozzá lehet szokni, majd meglátják. Vannak ismerőseik a városban?
• Nem, nem ismerünk még senkit.
• A munkája miatt jöttek ide?
• Igen az apukája itt kapott egy munkát.
• Meddig maradnak?
• Körülbelül két évig.
• Az hosszú idő. Ha van kedve egy kis ismerkedéshez, a nőegylet jótékonysági estet szervez. Két hét múlva lesz egy vásár, az általunk készített ételeket, dísztárgyakat lehet majd vásárolni. A befolyt összeggel az óvodát akarjuk támogatni. Várjon, hozok egy szórólapot.

Ezzel Julia eltűnt, de egy perc sem telt bele és ismét megjelent.

• Itt van – nyomta a kezébe. – Jó lehetőség az ismerkedésre is.
• Köszönöm, mindenképp ott leszek.
• Akkor én folytatom a munkát – mondta Julia, és ugyan olyan elszántan mosta a követ, mint mikor megérkeztek.

Este Nathan meseolvasásra megérkezett, így ő felállt, adott Liekének egy puszit és kettesben hagyta őket. A konyhában pakolt el a vacsora után, azután egy könyvvel a kezében kiült a teraszra. Mostanra kellemesen lehűlt a levegő és jól esett kint ülnie. Hallotta, hogy Nathan neszel a konyhában, majd elcsendesedik. Először azt hitte kijön hozzá a teraszra, de semmi nem történt. Hátrafordult, és nem látta a férfit. Nem igazán tudta mit gondoljon. Azt hitte valami féle folytatása lesz annak, ami közöttük történt. Persze nem szerelmi vallomást várt, de legalább néhány szót, esetleg azt, hogy újra együtt akar lenni vele, vagy csak egy csók, egy puszi, bármi. Az elkövetkező néhány nap is ugyan így telt. Nathan későn jött, korán ment, este néhány szót váltottak Likéről, és ebben kimerült minden féle kapcsolat közöttük. Szerette volna, ha ez nem zavarja, de kifejezetten idegesítette. Abban bízott, hogy nem csak a szex kell neki tőle. Igaz, úgy nézett ki, most már az sem. Biztos nem voltam elég jó az ágyban – gondolta magában. Biztos gyakorlott lepedőakrobatákhoz van szokva, és az én kissé még itt-ott szégyenlős teljesítményem nem felelt meg neki. Mekkora egy hülye voltam, hogy odaadtam magam neki. Nem is értem miért csináltam. De olyan volt vele, mintha valódi érzelmek lennének közöttünk – fűzte tovább a gondolatait. Ekkor halkan nyílt a szobájának az ajtaja.

• Lieke mi a baj? – fordult az ajtó felé, de ekkor Nathant látta meg bejönni. – Te meg mit keresel itt? – kérdezte tőle meglepve.
• Az elmúlt napokban sok dolgom volt – lépett be a féri, és bezárta maga mögött az ajtót.
• És most nincs olyan sok?
• Most nincs – mondta, de ekkorra már az ágya mellett állt, és lehajolt hozzá, hogy megcsókolja.

Viszont ő elhúzódott tőle.

• Ma a baj?
• Semmi, csak nem hiszem, hogy ezt kellene tennünk.
• Miért ne? Jó volt együtt, nyugodtan megismételhetjük.
• Persze megismételhetnénk, ha akarnám.
• Nem akarod? – nézett a szemébe a férfi komolyan.
• Nem – mondta, de ez a nem sokkal határozatlanabbra sikerült, mint ő azt szerette volna.
• Biztos? – csókolta meg először a nyakát lágyan, majd a füle tövét Nathan.
• Biztos! – de ez a biztos sokkal inkább volt egy nagy sóhaj, mint egy szó.
• Akkor menjek el?
• Nem – adott ki ismét egy szónak tűnő sóhajt.

Nathan megcsókolta, s ő mint egy szomjazó úgy élvezte ajkának nedvességét, nyelvének édes érintését. Keze már a férfi pólója alatt járt, s végigsimította izmos hátát, majd keze lejjebb vándorolt, s a férfi fenekén állapodott meg. Persze Nathan is ugyan úgy bekalandozta az ő testét. Érezte, ahogy nő a férfi vágya, s nekifeszül az ágyékának. Lassan kerültek le róluk a ruhadarabok, s már ő sem volt szégyenlős. Bejárta kezével és ajkával Nathan olyan testrészeit is, amit eddig még nem. Nathan élvezte a tevékenységét, majd visszavette az irányítást és ő alig várta, hogy a magáévá tegye. Mikor végre belé hatolt már úgy felvoltak tüzelve, hogy legalább akkor sóhaj hagyta el a szájukat, mintha a csúcsra jutottak volna. Ebben az állapotban már képtelenek voltak lassúak és gyöngédek lenni. Már mindketten a mielőbbi kielégülést várták, ami rövidesen óriási hullámokban érte el őket.

Lihegve, és kifőve feküdtek egymás mellett, s ő lassan ismét elkezdett gondolkodni, de képtelen volt megszólalni. Mit is mondhatna, hisz egyetlen érintés, egyetlen csók elég volt ahhoz, hogy ismét odaadja magát neki. Végül is nem rossz ez. Én is élvezem, nekem is jól esik, akkor miért ne tehetnénk meg? – magyarázta magának a történteket.

Később elkezdtek beszélgetni, de kettőjükről semmit. Nahtan a munkájáról beszélt, hogy megkezdődtek a rendelések és ehhez hasonló dolgokról. A férfi rövidesen visszament a saját szobájába, s ő nyugodt álomba merült.

A következő héten ismét találkozott Juliával, aki most sem felejtette el a nőegylet jótékonysági összejövetelére meghívni. Emellett kellemes beszélgetésbe bonyolódtak. Kicsit az édesanyjára emlékeztette, s ez jóleső érzéssel töltötte el. Nagyon hiányoztak a szülei. Mindig azt gondolta, hogy független, önálló, de már a tudat, hogy nem mehet haza akkor, amikor akar, és nem láthatja őket, új érzéseket hozott benne felszínre.

Miután Julia elment, gyorsan haza is telefonált. Iszonyú honvágy fogta el, és nehéz volt megbirkóznia vele. Még csak néhány hete volt itt, s hiába a gyönyörű környezet, a szép ház, Lieke aranyossága, a Nathannal töltött eseménydús éjszakák szeretett volna otthon lenni.

Ezután ez az érzés mindig ott volt benne, hol felerősödött, hol visszahúzódott, de folyton jelen volt.

Liekével minden nap elmentek otthonról, és igyekeztek felfedezni új lakhelyüket. A játszótéren már ismerősnek számítottak, és megnéztek mindent a városban, amit lehetett. Szívesen elment volna távolabbra is, de nem mert Liekével kettesben hosszabb útra indulni. Ehhez a programhoz jól jött volna Nathan segítsége is, de a férfi olyan elfoglalt volt, hogy szóbahoznia is felesleges lett volna. Talán később, ha összebarátkozik valakivel jobban, meg fog tudni szervezni egy kirándulást.

Eljött az idő, és végre indulhattak a nőegylet szervezte összejövetelre. Semmi pénzért nem hagyta volna ki. Megbeszélte Brittanyval, akivel a játszótéren ismerkedtek meg, hogy együtt elmennek. Neki van egy öt éves kisfia és egész jól kijönnek Liekvel. Út közben felvették őket, és izgatottan hajtottak a helyszínre. Mire odaértek rengetegen voltak. A folyóparton egy füves, fás területen helyezkedett el egyetlen házikó. Előtte standokon árultak különböző dolgokat, és kézműves sátrak is voltak felállítva, ahová le lehetett ülni és megtanulni, hogy lehet elkészíteni azt amit a standon árulnak. Az ételek illata pedig úgy terjedt a levegőben, hogy a nyál abban a pillanatban összefutott a szájában.

Többnyire családokat látott. Sétálgattak, beszélgettek, ettek, a kézműves sátorban próbálkoztak a kötéssel, horgolással, hímzéssel. A gyerekeknek egy kis játszótér is ki volt alakítva. Látszott, hogy itt minden azért van, hogy a családok jól érezzék magukat.

Ők is belevetették magukat a forgatagba. A standok között haladva nem győzte kapkodni a fejét. Olyan ételek voltak, amiket még soha nem látott. Szíve szerint mindet megkóstolta volna, de választania kellett. Az egyik helyen sokan gyűltek össze, s ő is kíváncsi volt mi lehet ott, így a tömeg közé furakodott. Egy házilag készített grillen sütötték ott helyben a csirkét. Olyan volt a látványa, az illata, hogy rögtön tudta ez lesz az, amit meg fog kóstolni. Sorban állt és türelmesen várakozott, ezalatt Brittany elvitte a gyerekeket a játszótérre.

Egyszer arra lett figyelmes, hogy a saját nevét hallja a stand felől. Ekkor vette észre, hogy Júlia segédkezik a csirkesütésben.

• Gyere – integetett neki a nő.

Ő a sokaságot megkerülve hátulról ment oda hozzá.

• Gyere beljebb, ugye nem baj a tegezlek, tegezz nyugodtan te is.
• Köszönöm!
• Akkor ennek örömére kapsz egy csirkét, amit a fiam sütött.
• A fiad? – nézett a sürgölődő férfira.
• Igen!

Milyen jól néz ki – mondta volna de, ezt mégsem tehette.

• Nagyon ügyes – mondta helyette.
• Bemutatlak neki!

Júlia a férfi mellé lépett és mondott neki valamit, amit a hangzavar miatt nem értett. A férfi ránézett, s ettől a tekintettől megremegtek a térdei. Közelebb lépett hozzá s meghallotta öblös, férfias hangját.

• Szia! Timothy vagyok!
• Szia! Ginger – mondta izgatottan, s közben kezet fogtak.
• Nagyon szép neve van. Hogy szokták becézni?
• Mostanában Gininek hívnak – nyögte ki a választ.
• Engem Timnek hívnak a barátaim. Sajnos folytatnom kell a sütést – kacsintott rá a férfi, s visszafordult a grillhez, s gyakorlott mozdulatokkal fordította meg a csirke combokat a rácson.
• Szakács? – kérdezte Júliától.
• Igen! Imád főzni, és nagyon jól is csinálja.
• Azt már az illatból leszűrtem, és gondolom nem véletlen, hogy itt tolonganak a legtöbben.
• Tessék – nyomott a kezébe egy adag húst és köretet Júlia. – Fogyasszátok egészséggel, ha jól látom a barátnőddel jöttél.
• Igen, a játszótéren ismerkedtünk meg.
• Estefelé lesz egy kis összejövetel a fiam éttermében, ha van kedvetek gyertek el – mosolygott rá Júlia.
• Köszönöm a meghívást! Mindenképp ott leszünk.

Odaköszönt Timnek, aki ránézett és visszaköszönt neki, s a térdei ugyan úgy megremegtek a tekintetétől, mint néhány perccel ezelőtt.

Soha életében egy férfi sem volt ilyen hatással rá. Olyan remegő lábakkal hagyta ott a standot, hogy nem volt biztos benne, hogy eljut a játszótérig ahol a gyerekek és Brittany várták.

Az étel, amit Tim készített olyan fantasztikus volt, amilyet még soha nem evett. A hús szinte omlott a szájában, kellemes, de mégis erőteljes volt az íze.

• Meghívtak bennünket egy összejövetelre egy étterembe.
• Miféle összejövetelre?
• Nem is tudom igazán, de el kell mennünk.
• Melyik étterembe?
• Hú, azt nem is tudom! – csapott a homlokára. – Visszamegyek megkérdezem, hogy hol van.
• Tim éttermébe?
• Ismered?
• Persze, mindenki ismeri.
• Én nem!
• Hát, ez nem sokára meg fog változni.
• Milyen?
• Szuper, akár csak a tulajdonosa.
• Tessék? – nézett rá.
• Láttad nem?
• Láttam.
• Akkor nem kell magyarázni.
• Nem! – mondta, s kis szomorúságot érzett belül. Nem tudta volna megmondani miért, de érdekes érzés volt benne.

Kicsit még nézegettek, sétálgattak, azután hazavitte a barátnőjét és a kisfiát, s megbeszélték, hogy ötkor újra találkoznak, s elmennek Tim éttermébe.

Jól esett a hűvös lakásba bemennie, úgy érezte megszabadult attól a súlytól, amit a hőség tett a vállára.

Liekét lezuhanyoztatta hűvös vízzel, lefektette majd maga is lezuhanyozott és ledőlt pihenni. Már majdnem elaludt, mikor megszólalt a telefonja. Júlia hívta, s megígértette vele, hogy tényleg ott lesz este az étteremben.

Innentől a gondolatai Tim körül forogtak. Nem ismerte a férfit, nem tudott róla semmit, de mégis rá gondolt. Előszedte a gépét és rákeresett az éttermére, s az étterem honlapján a tulajdonosról is talált fotókat. Aprólékosan megfigyelte a külsejét, s megállapította, hogy egy cseppet sem tévedett, valóban nagyon jóképű pasi. Egy ideig bogarászta a honlapot azután lecsukta a laptopja tetejét és hátradőlt a kellemesen hűvös szobában. Becsukta a szemét és Nathan arca jelent meg előtte, az együtt töltött éjszakák, az hogy milyen szenvedélyes tud lenni az ágyban, és azután az, hogy milyen közönyös tud lenni a hétköznapokban.

Liekével kézenfogva lépett be Tim éttermébe, ami kívülről és belülről is egy csoda volt. Egy hatalmas domb tetején helyezkedett el, de nem uralkodott rajta, hanem teljesen belesimult a környezetbe, mintha mindig is ott lett volna és a táj az épülettel együtt volt egész.

Sokan voltak a helyiségben nagyobb asztaloknál beszélgettek és nevetgéltek. Idegesen nézett körbe és nem igazán tudta miért is van itt, az is megfordult a fejében, hogy hátat fordít és hazamegy, de ekkor Júlia hangját hallotta meg.

• Gini! Gyertek! – intett oda nekik.

Ő megörült a nő látványának és odamentek nem csak ők de Bryttaniék is.

• Gyertek itt a helyetek – mutatott egy nagy asztal mellett szabadon lévő négy székre. – Vacsora után lesz egy kis zene lehet táncolni, énekelni.
• Köszönjük – mosolygott Júliára.

Az asztalnál ültek fiatalok és idősebbek egyaránt. Hamar beszédbe elegyedtek, mindenki nagyon kedves volt és igazán jól érezte magát. A vacsora felszolgálása előtt megjelent Tim is és mindenkinek jó étvágyat kívánt s őt külön köszöntötte, amitől az egész arca lángba borult.

A felszolgált ételek hihetetlenül finomak voltak, Lieke is jóízűen evett. Miután az utolsó fogást is befejezték kimentek a teraszra ahol már készülődtek a zenészek, ami igazából néhány gitárosból állt, akik énekeltek is s a hangulat szinte percek alatt az egekbe szökött. Mindenki táncolt, énekelt, forgott, kavargott a tömeg a teraszon magával rántva mindenkit, őt és Liekét is.

Egyszer azt vette észre, hogy Tim fogja meg a kezét és már táncra is perdültek. Olyan volt az egész, mintha álmodott volna.

• Nagyon jól táncolsz – mondta neki Tim.
• Valóban? Eddig azt sem tudtam, hogy tudok táncolni – válaszolta.
• Hidd el, hogy tudsz! – mosolygott rá a férfi, miközben megvillant napbarnított bőre alól hófehér fogsora. – És hogy ízlett a vacsora?
• Nagyon finom volt, különleges ízvilága van az ételeidnek.
• Mindent én termelek vagy gyűjtök az ételekhez.
• Gyűjtesz?
• Igen! Gyűjtök!
• Mégis hogy, kimész az erdőbe és összeszeded a gombát?
• Pontosan, és lemegyek a tengerpartra, összeszedem a kagylót, leszedem a felhasználható növényeket.
• Ez hihetetlen!
• Miért?
• Még soha nem hallottam ilyet. Mindig úgy gondoltam egy étterem működésére, hogy telefonon megrendelitek a megfelelő helyről a hozzávalókat és ezzel el van intézve a dolog.
• Én mást akartam, persze nem lehet mindent megtermelni és összegyűjteni, de elsődleges célom az volt, hogy az itthoni alapanyagokat használjam fel.
• Tim – hallatszott valahonnan.
• Mennem kell – hajolt közelebb hozzá Tim. – Remélem találkozunk még! De nem szeretném a véletlenre bízni. Megadod a számod? – nézett rá a férfi.
• Igen – válaszolta izgatottan.

Tim kivette a zsebéből a telefonját és várta, hogy ő diktálja a számát, de egyszerűen nem jutott eszébe.

• Öööö …. , ez nem igaz elfelejtettem a számom – fordult el szégyenlősen és arcát a tenyerébe temette.
• Itt a telefonod? – kérdezte tőle Tim.
• Igen.
• Csörgess meg, mondom a számom.

Elővette a telefonját, Tim kivette a kezéből, belepötyögte a saját számát és már csörgött is Tim telefonja.

• Így legalább az enyém is megvan neked! – engedett el egy ellenállhatatlan mosolyt. – Sajnos mennem kell! – mondta, s ahogy visszaadta a telefonját ujjai finom hozzáértek az övéhez, s a tekintetével azt mondta neki, hogy ez nem véletlenül volt.

Mikor ránézett a telefonjára látta meg, hogy milyen késő van. Gyorsan megkereste Bryttanit és a gyerekeket, és indultak haza. Nathan már otthon volt, mire ők megérkeztek és haragját egy pillanatra sem rejtette véka alá.

• Hol a fenében voltatok? Már háromszor telefonáltam.
• Táncoltunk – válaszolt helyette Lieke.
• Hol táncoltatok?
• Meghívtak bennünket egy vacsorára, a nőegylet tagjai és a családjaik voltak ott. Vacsora után néhányan gitároztak és énekeltek, és lehetett táncolni is.
• Igen, nagyon ügyesen táncoltam és Gini is jól táncolt a bácsival.
• Milyen bácsival? – villant rá Nathan tekintete.
• Aki főzött azzal – csacsogott tovább Lieke.
• A szakáccsal? – tartotta még mindig mérges tekintetét rajta a férfi.
• Ő Júlia fia – szólalt meg ő is.
• Ki az a Júlia?
• Ő szokott itt takarítani, ő hívott meg bennünket.
• Neked az a dolgod, hogy Liekére vigyázz, nem az, hogy szórakozni járj.
• Épp az tettem – emelte meg a hangját. – Élményhez juttattam a lányodat…
• És magadat!
• Egyedül kellett volna elküldenem? – nézett a férfira dacosan, majd Liekhez fordult.
• Kincsem menjünk fürdeni, azután alvás, késő van!
• Hagyd, majd én megfürdetem – dörrent rá Nathan.

Nem szólt semmit csak félreállt és figyelte, hogy vonulnak be a fürdőbe, de Nathan még onnan is egy mérges pillantást vetett oda neki.

Nem értette mi a baja, semmi rosszat nem tett. Nincs olyan késő, jó helyen voltak, Lieke jól érezte magát, gyerekek is voltak, akikkel tudott játszani. Egy darabig csak álldogált a konyhában, aztán bement a szobájába, nem akart találkozni ezen az estén többet Nathannal. Úgy döntött le sem fog zuhanyozni, nehogy véletlenül összefusson vele. Úgy ahogy volt ruhástól ráfeküdt az ágyra és becsukta a szemét. Még mindig hallani vélte a gitárokat, az éneket, látta a táncoló embereket, s Tim alakja egyszer csak kiemelkedett a sokaságból s rá mosolygott. Ez jó érzéssel töltötte el, s boldogan gondolta végig rövid párbeszédüket.

• Alszol? – hallotta valahonnan messziről ezt a szót.
• Alszol? – hallotta ismét, de mintha már közelebbről jött volna.

Kinyitotta a szemét, s kellett egy pár pillanat, mire rájött, hogy Nathan ül az ágya szélén s ő kérdezgeti, hogy alszik-e.

• Mit keresel itt? – kérdezte tőle.
• Beszélnünk kell!
• Mondd gyorsan, azután menj ki a szobámból!
• Talán túlreagáltam a dolgot, csak hazajöttem nem voltatok sehol, nem vetted fel a telefont.

Ekkor elővette a telefonját, mert nem értette, hogy nem látta a nem fogadott hívásait. De ekkor eszébe jutott, hogy mikor Tim beírta a számát, biztos akkor tűnt el a kijelzőről a figyelmeztetés. Viszont most látott egy üzenetjelet a telefonján, ami pici molyt csalt az arcára, amit azonnal próbált elnyomni.

• Igen! – nézett ismét érdeklődést színlelve Nathanra, de az agya már azon járt, vajon ki küldhette az üzentet, és legbelül azt remélte, hogy Timtől jött.
• Szóval csak azt hiszem komolyabban vettem a dolgot, mint kellett volna.
• Igen, ez így van!
• Azért máskor vedd fel a telefont.
• Rendben – mondta, és tudta ebben igaza van Nathannak. – Akkor jó éjt!
• Jó éjt? Nem szeretnéd, ha itt maradnék? – kérdezte a férfi, s már a keze a csípőjén volt s ajka a nyakát ízlelgette.
• Nem! – mondta.
• Miért?
• Mert nem! – mondta, de már ölelte a férfit, s mohón kereste az ajkát, hogy végre csókolhassa, s ismét az övé lehessen.

Pillanatok alatt lekerült róla a kis nyári ruha, amiben nemrég még Timmel táncolt, de most nem gondolt erre, csak az érdekelte, hogy érezhesse Nathant.

Nem gondolkodott, csak odaadta magát, és Nathan annyira gyengéd volt vele, simogatta, apró csókokkal borította el a testét, hosszan és mélyen nézett a szemébe. Voltak pillanatok, mikor úgy érezte mondani akar neki valamit, de ez a pillanat mindig elröppent, s szavak helyett Nathan lágyan megcsókolta.

Már órák óta egymás karjaiban feküdtek, s hol beszélgettek, hol csak élvezték egymás közelségét. Boldognak érezte magát, s úgy érezte semmi nem hiányzik az életéből. Aztán Nathan felkelt, és átment a saját szobájába. Ő pedig most először azt kívánta bár csak ott maradt volna reggelig, bárcsak mellette ébredhetne. Ezekkel a gondolatokkal a fejében aludt el, s álmában is ezekkel a dolgokkal küzdött. Folyton felébredt, s azután ismét nyugtalan álomba merült.

Reggel Nathannal a konyhában találkozott, s ő szíve szerint oda ment volna egy puszira hozzá, de úgy érezte nem teheti meg, s ettől szomorú lett.

• Szia! – köszönt neki jókedvűen a férfi. – Hogy aludtál?
• Jól! – hazudta, s mosolyt erőltetett az arcára.
• Meghívott az egyik kollégám, s szeretném, ha eljönnél velem.

Izgatottan kapta fel a fejét, s a szíve hatalmasat dobbant. Épp válaszolni akart, hogy nagyon szívesen elkíséri, de Nathan folytatta a mondani valóját.

• Szeretnék megismerni Liekét, és jobban elvan, ha te is ott vagy.
• Értem! – mondta, s igyekezett nem mutatni mit érez belül.
• Akkor jössz?
• Igenis! – mondta, s szalutált is hozzá, majd gyorsan visszament a szobájába, miközben lehordta magát a butaságáért.

Mégis mi a fenét képzelt, hogy majd a párjaként hívja meg? Mekkora egy barom vagyok, csak éjszakánként kellek neki! Persze soha nem is ajánlott ennél többet, és nem kötelez arra, hogy lefeküdjek vele. Azért teszem, mert…. Itt elgondolkodott és nem tudta befejezni a mondatot, és Lieke megjelenése miatt már nem is volt ideje ezzel tovább foglalkozni.

Nathan hamarosan elment, s ők Liekével a szokásos módon töltötték a napot. Játszottak, voltak a szabadban, rajzoltak, elővették a logikai játékokat. Megbeszélte vele, hogy pár nap múlva ismét óvodába fog járni. Időben lefektette, hogy este ne nyűgösködjön a vendégeskedésben. Míg Lieke aludt eszébe jutott, hogy az este volt egy üzenet a telefonján, amit azóta sem olvasott el.

Gyorsan előkereste, s izgatottan olvasta a szöveget. „Örülök, hogy megismertelek, remélem mielőbb újra látlak. Az étteremben bármikor megtalálsz! Tim” Mosolyra húzódott a szája olvasás közben, s felidéződött benne Tim arca, kezének érintése a derekán tánc közben. Tudta, hogy találkozni akar még ezzel a férfival. Talán ő többet is akarna tőle, mint azt, hogy éjszakánként az ágyába bújjon. Gyorsan visszapötyögött: „Mivel enni kell, így biztos, hogy fogunk találkozni!” és tett mögé egy kacsintós smileyt.

Egy hatalmas ház, sőt inkább villa előtt álltak meg. A bejárati ajtó egy költemény volt, ilyen szépet még soha életében nem látott. Ajtót nyitottak nekik, de nem a házigazda, hanem egy uniformisba öltözött fiatal nő. Illedelmesen köszöntötte őket, majd bevezette a nappaliba, vagy hallba, vagy nem is tudta pontosan milyen elnevezésű helyiségbe. Olyan luxus tárult fel a ház belsejében, amilyet eddig csak tv-ben látott. Egy középkorú házaspár, lépett oda hozzájuk. Nathant átölelték, neki pedig hidegen nyújtottak kezet, majd Liekével próbáltak kicsit barátságosabbak lenni, de látszott rajtuk, hogy fogalmuk sincs hogy viselkedjenek vele.

Áttessékelték őket egy másik helyiségbe, ahol már sokan voltak. Mindenki nagyon elegánsan volt felöltözve és mindenki úgy nézett ki, mint aki karót nyelt. Szinte rázta a hideg ezeknek az embereknek a látványától, és az egész miliőtől, ami itt körbevette. Egy-két percet álldogált, miközben Lieke fogta a kezét, aztán a háziasszony odalépett hozzá és elmagyarázta neki, hol találják a játszószobát. A szavai nagyon mézes-mázasak voltak, de egyértelmű volt számára, hogy nem szívesen látott vendégek itt, a helyük a ház alagsorában van.

Ő ennek kifejezetten örült, s mikor végre kilépett ebből a hatalmas drága dolgokkal berendezett, ellenszenves emberekkel megtelt teremből megkönnyebbülést érzett, bár tudta akkor fogja magát jól érezni, ha az egész házból elmehet végre.

A játszószoba inkább egy játszó labirintus volt. Több helyiségből állt, és mindenhol mással lehetett szórakozni. Volt moziszoba, konditerem, biliárdszoba ahol a biliárdozáson kívül lehetett különböző játékgépekkel is játszani, a következő szoba a kisebbeknek volt berendezve. Biztos volt benne, hogy már élete során sok olyan játékboltot látott, ahol fele ennyi áru sem volt, mint amennyit itt látott. Néhány gyermek játszott egy sarokban valamit s három nő állt a szoba közepén és annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy észre sem vették, hogy ők Liekével bementek. Köszöntek, de erre sem figyelt senki. Ők elkezdték nézegetni a játékokat, és Lieke a bőség zavarával küszködött. Végül sikerült eldöntenie mivel is szeretne játszani. Míg a kicsi elfoglalta magát, ő odalépett a beszélgető nőkhöz.

• Sziasztok! Mosolygott rájuk! Gini vagyok! – mondta kicsit idegesen, nem tudta mire számíthat az idegenektől.
• Szia! – köszöntek neki kórusban, s mindenki sorra bemutatkozott.
• Ki a főnököd?
• Nathan …..
• Ő is a központon dolgozik? – kérdezte egy szőke hajú nő tőle.
• Igen! Mások is?
• Itt szinte mindenki, ez a projekt hozta őket össze.
• Ti kivel vagytok?

Kórusban elmondta mindenki kivel jött, de neki ezek a nevek semmit nem mondtak.

• Te is babisytter vagy, vagy másra is használ a főnököd?

Az arcát elöntötte a vér. Vajon honnan tudják, hogy lefeküdt vele? – kavarogtak a fejében a gondolatok.

• Én takarítok és főzök is amellett, hogy a kölykeivel kínlódok – mondta az egyik egy kis undorral az arcán.
• Én csak Liekével foglalkozom! – mondta megkönnyebbülve.

Egy darabig még ott állt, s próbált bekapcsolódni a beszélgetésbe, de nem tetszett neki, ahogy a gyerekekről beszéltek, és ahogy szidták a munkaadóikat, így otthagyta őket s visszament Liekéhez. Egy darabig játszottak aztán megjelent ugyan az a lány, aki ajtót nyitott nekik, s vacsorához hívta őket. Ő elindult Liekével, de ekkor a lány odaszólt, hogy Liekét majd ő az asztalhoz kíséri, s elmondta a személyzet hol vacsorázik.

• Tessék? – kérdezte.

A lány megismételte hol kell balra és hol kell jobra fordulnia, hogy megtalálja a személyzeti étkezőt.

Neki ez annyira idegenül hatott, hogy biztos volt benne, hogy ebben a házban egy falat ennivaló sem menne le a torkán.

• Inkább azt mondd meg, hol találom a személyzeti udvart.

Legnagyobb meglepetésére ilyen is volt. Ő kiment arra az elzárt udvarrészre, ahová a lány irányította. Sétálgatott egy kicsit és beszédbe elegyedett egy kilépő fiatalemberrel. Kiderült, hogy a konyhán dolgozik, és jól megfizetik, de a háziakat ki nem állhatja. Elmondása szerint úgy viselkedtek, mintha nem emberek, hanem felsőbbrendű lények lettek volna.

Rövid beszélgetés után ismét egyedül maradt az udvaron, s nem is akart visszamenni a házba. Alig várta, hogy végre hazamehessen.

Körülbelül fél óra telt el azóta, hogy kiment, mikor Nathan jelent meg Liekével együtt.

• Lieke elég fáradt. Hazaviszed?
• Ó hál’ Isten! – mondta s két percen belül már az autóban ült Liekével.

Otthon lefektette Liekét lezuhanyozott és bekapcsolta a laptopját, s ránézett a társasági oldalra. Látta, hogy Tim bejelölte, s egy rövid üzenetet is írt neki „Holnap ismét „gyűjtögetni” megyek az étterem számára. Nincs kedved velem tartani?”

Visszajelölte, s válaszolt az üzenetére „Nagyon szívesen megtenném, de dolgozok. Napi 24 órában!”

Ó a francba tényleg dolgozok, napi 24 órában. Esélyem sincs, hogy Timet jobban megismerjem – mérgelődött. Pedig mennyire jól érezte magát az éttermében, tánc közben. Gyorsan az üzenő ablakba írta még „de fényképezd le hol jársz, hogy láthassam hol lehettem volna”

Megnézte Tim képeit, s próbálta kitalálni belőlük milyen ember lehet. Abban biztos volt, hogy nagyon sokat dolgozik, és azt is látta, hogy sokan kedvelik, és sok barátja lehet.

Álmosan kapcsolta ki a gépét, és szinte azonnal el is aludt.

Arra ébredt, hogy Nathan fekszik mellette és a nyakát csókolgatja, s a keze a mellén van.

• Mit művelsz? – húzódott el mellőle.
• Csak veled akarok lenni!
• Te részeg vagy – mondta mikor megérezte az alkoholgőzt.
• Nem vagyok részeg, csak ittam egy kicsit.
• Menj ki a szobámból.
• Amiért ittam?
• Nem csak azért!
• Akkor miért még?
• Mert nem szeretném, hogy itt legyél!
• Jaj, ne kéresd már magad!!! – hajolt hozzá, és a keze ismét a mellét tapogatta, ami most nem vágyat, hanem undort váltott ki belőle.

Kimászott az ágyból és dühösen szólalt meg.

• Nem akarom, hogy itt legyél!
• Mi a bajod? Ne kéresd már magad!
• Hogy mondjam, hogy megértsd…
• Ok! – állt fel végül Nathan, s sóváran nézett végig a falatnyi pizsamába bújtatott testén. – Elmegyek!

Csak akkor feküdt vissza az ágyába, mikor becsukódott mögötte az ajtó. Mérges volt, haragudott Nathanra, és azt is tudta miért, de nem akarta megfogalmazni magában. Inkább próbált minél előbb visszaaludni, de nem járt túl sok sikerrel. Sokáig forgolódott az ágyában, s akár hogy is nem akarta, gondolatai mégis Nathan körül forogtak.

Reggel a megszokott időben ébredt, ment gyorsan lezuhanyozott, hogy mire Lieke felébred ő már készen legyen. Egy piros atlétát és egy fehér rövidnadrágot vett fel. Először az atléta alá vett egy melltartót, de már reggel olyan meleg volt, hogy úgy döntött, nem szenvedteti magát benne egész nap. Levette, belenézett a tükörbe, s úgy látta, nyugodtan járkálhat melltartó nélkül is.

Kiment a konyhába elkészítette a reggelijüket, majd kiment a teraszra egy kicsit. Szeretett reggelente itt álldogálni, még nem sütött oda a nap kellemes volt a levegő és gyönyörű kilátás nyílt a kertre.

Neszezést hallott a házból és vidáman ment be, hogy köszönjön Liekének, de meglepetésére Nathan volt az. Azt hitte már rég elment, de ekkor jutott eszébe, hogy vasárnap van, s úgy látszott ez azon kevés vasárnapok egyike, amikor nem ment dolgozni.

• Szia! – köszönt neki. – Azt hittem dolgozni vagy! Készítek neked is reggelit. Főzzek kávét?
• Igen az jó lesz, fáj a fejem.
• Akkor vedd be ezeket – gyorsan elővette a szekrényből két szem aszpirint, és a férfi kezébe nyomta.

Ő ezt kihasználta, s megfogta a kezét, és nem engedte el, hanem magához húzta.

• Mit akarsz tőlem? – nézett Nathan szemébe.
• Csak téged akarlak! – mondta Nathan s mohón megcsókolta, de ő ellenkezett s néhány pillanat alatt kiszabadult a férfi öleléséből.
• Miért vagy ilyen velem?
• Nem hiszem, hogy jó ötlet volt ez kettőnk között. Jobb lesz, ha visszatérünk a régi kapcsolatunkhoz.

Nathan elgondolkodva nézett rá, aztán nagy levegőt vett, de csak néhány pillanat múlva szólalt meg.

• Ok!
• Ok! – mondta ő is és elment, hogy megnézze Lieke miért nem jött még ki a szobájából.

Halkan lenyomta a kilincset, s bekukucskált.

• Szia Kincsem! – ment be, mikor látta, hogy a kicsinek nyitva van a szeme.
• Szia Gini! – hallotta Lieke halk hangocskáját.
• Mi a baj? – guggolt az ágya mellé. – Miért nem jöttél még ki? – s megpuszilta a homlokát, ami tűz forró volt. – Ó, te lázas vagy!
• Fáj a torkom! – mondta a kicsi elhaló hangon.
• Várj Kincsem, hozom a lázmérőt.

Kiszaladt a konyhába és a gyógyszeres tálkából, amiből az előbb Nathannak vette ki az aszpirint kivette a lázmérőt, és már a lázcsillapító szirupot is vitte magával.

Nathan az asztal mellett ült egy újságot olvasott, s figyelte mit csinál.

• Lieke lázas! – mondta neki, de már ment is vissza a kicsihez.

Nathan követte, majd megpuszilgatta a kislányát.

• Nagyon forró vagy! – mondta neki, s az ölébe vette.
• Itt a lázmérő, gyere mérjük meg!

Nathan elvette tőle a lázmérőt, és megmérte a kicsi lázát, ami elég magas volt. Kis rábeszélésre bevette a lázcsillapítót, majd azon tanakodtak, hogy hívjanak-e orvost. Úgy döntöttek, hogy várna még egy kicsit.

Nathan Lieke mellé feküdt, s elkezdet mesélni neki. Ő figyelte őket, figyelte a férfi milyen szeretettel bánik Liekével. Meghatotta, ahogy az a nagy férfi feküdt a kicsi gyerekágyon, s gyengéden fogta kislánya kezét, s milyen aggodalommal néz rá.

Ebben a pillanatban Lieke édesanyja jutott eszébe. Nem tudta felfogni, hogy hagyhatta el Nathant és Liekét. Ha az ő családja lenének, soha nem hagyná el őket.

Ettől a gondolattól szinte zavarba jött, és felállt az ágy mellől, ahol eddig ült, s ki akart menni, de ekkor Lieke megszólalt és a keze után kapott.

• Ne menj el Gini!
• Rendben Kincsem! – mondta, s odahajolt hozzá, hogy megpuszilja és megnézze ugyan olyan meleg-e még, mint volt.

Ezután visszaült a földre az ágy mellé, s figyelte Lieke szép, most a láztól kipirult arcocskáját, a szempilláját, ahogy egyre nehezebben nyitja fel, aranyszőke haját, ahogy körbefogja angyali arcát. A tekintete Nathanra tévedt, aki őt figyelte. Egy pillanatra összekulcsolódott a pillantásuk, s akaratlanul is eszébe jutott milyen volt vele az ágyban. Gyengéd volt és figyelmes, szeretkezés után is összebújtak, mint a szerelmesek. Ismét Nathanra nézett, s látta hogy mereven a mellét bámulja. Akaratlanul követte a férfi tekintetét, s látta, hogy az atlétán keresztül szinte meredeznek a mellbimbói. Gyorsan felhúzta a térdeit, hogy a férfi ne láthassa, s közben leszidta magát, amiért levette reggel a melltartóját.

Lieke lassan elaludt, s ő kiment a konyhába. Citromos teát főzött, hogy ha Lieke felébred tudjon neki folyadékot adni, s közben leült reggelizni. Emlékei szerint Nathannak reggel felajánlotta, hogy reggelit készít és kávét főz, de Lieke betegsége miatt egyiket sem tette meg.

Most felkészítette a kávét, készített Nathannak két szendvicset. Épp az asztalra tette, mikor a férfi megjelent a konyhában.

• Nekem csináltad?
• Igen! A kávé is azonnal lefő!
• Köszönöm! Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled!
• Felvennél egy másik alkalmazottat! – mondta és otthagyta, s benézett Lieke szobájába, majd kiült a teraszra.

Talán tíz perc sem telt el, mikor Nathan jelent meg mellette és a kezébe nyomta a telefonját.

• Egyfolytában pittyeg. Azt hiszem mms-t kaptá. Nem is tudtam, hogy a szüleid mms-t szoktak küldeni.

Megnézte az üzeneteket és mosollyal az arcán válaszolta.

• Nem anyuék küldték.
• Ki?
• Ö… , nem hiszem, hogy be kellene róla számolnom – nézett fel a mellette álló férfira.
• Igazad van – mondta Nathan, s visszament a házba.

Tim küldött neki képeket, úgy ahogy megígérte, s mindegyik kép alá írt valami vicceset, amin jót nevetett. „Köszi a képeket! Gyönyörű helyeken jártál ma! A te munkád tiszta élvezet! Remélem egyszer én is lejutok ezekre a helyekre!” Elküldte ezt az üzenetet. Aztán mikor észrevette, hogy Nathan bentről bámulja, még ezt is elküldte. „Veled”

Lieke nem sokkal később felébredt, de már lement a láza. Sok folyadékot itatott vele, s próbált rá vigyázni, hogy ne nagyon szaladgáljon. Mert ahogy jobban érezte magát, ismét elemében volt, s alig bírt vele.

Viszont estére megint belázasodott, így úgy látta jónak, ha a szobájában alszik, vagy Lieke alszik vele, neki nagy ágya van. Persze aludhatott volna az apjával is, de nyugtalan lett volna, így megbeszélte Nathannal, hogy az lesz a legjobb, ha nála alszik a kicsi.

• Rendben, de éjszaka többször is ránézek.
• Persze, gyere nyugodtan.

Lieke nagyon örült, hogy mellette aludhat, s boldogan fészkelődött az ágyában, s Nathan olvasott neki egy mesét, és mire véget ért Lieke már aludt is.

• Akkor én megyek!
• Jó éjt!
• Kérhetek valamit? – nézett vissza az ajtóból Nathan.
• Mit?
• Ha lehet, ne a vállpántos pizsamádat vedd fel.
• Miért? – nézett rá értetlenül.
• Mert megőrjítesz benne.

Most esett le neki, mit is akart a férfi mondani.

• Akkor felveszem a csíkos pizsamámat.
• Ne – kiáltott Nahtan, még Lieke is összerándult a hangjától.
• Mi a baj? – kérdezte meglepetten.
• Tudod te, milyen szexi vagy azokban a pizsamákban?
• Nem! Nem tudom – mondta halkan.

Nathan odament, s annyira közel hajolt hozzá, hogy a lélegzetét az arcán érezte.

• Egészen megőrjítettél azokban a csíkos pizsamákban. Ha még egyszer meglátlak valamelyikben nem tudom, hogy tartom magam távol tőled.
• Akkor mégis mit vegyek fel? – kérdezte, de csak suttogásra telt a hangjából.
• Nem tudom – suttogta Nathan is. – De ez az atléta – nézett a rajta lévő piros atlétára. Fogalmad sincs, hogy mutatsz benne!

Nathan megfogta az atlétájának a vállát, s lassan lehúzta a válláról, majd a másikat is. A meztelen vállát apró csókokkal borította, amitől az ő testét apró áramütések járták át. Nathan még lejjebb húzta atlétáját, s mellei meztelenül feszültek neki mellkasának.

• Nem – mondta határozottan, gyorsan visszavette az atlétáját s ellépett Nathan mellől. – Nem akarom!
• Ok! – sóhajtott a férfi és kiment a szobából.

Ő gyorsan elment zuhanyozni, s Lieke mellé feküdt. Nahtan ahogy ígérte néhányszor átment megnézni a kicsit, és látta rajta, őrá rá sem néz. Ő akarta, de most mégis rosszul esett neki.

Lieke csak egyszer ébredt fel az éjszaka, ivott néhány korty teát és aludt is tovább. Reggel úgy ébredt, mintha tegnap semmi baja nem lett volna. Mire kimentek a konyhába Nathannak semmi nyomát nem látták.