Hova tovább - 6. fejezet

6. fejezet

 

-          Szia! – lépett mellé Nathan.

-          Szia – válaszolta, de a meglepetéstől még mindig alig jött ki hang a torkán.

-          Azt hittem még találkozunk mielőtt elmész.

-          Korán akartam indulni.

-          Vársz valakit?

-          Ö..igen – mondta, s kezdett felélénkülni a sokkból. – És te, hogy-hogy itt?

-          Én minden reggel megállok ennél a kávézónál munkába menet.

-          Értem – mondta kicsit csalódottan. Titkon azt remélte miatta van itt, de hogy is gondolhatott ilyet?!

-          Hová mész?

-          Még nem tudom, majd Timmel eldöntjük hová megyünk.

-          Őt várod?

-          Igen, néhány perc múlva itt is lesz.

-          Akkor nem is zavarlak tovább.

-          Rendben! Szia!

Nathan köszönés nélkül hagyta ott, és ő hosszan nézett a férfi után, ahogy a parkolóba sétál az autójához, majd csikorgó kerekekkel fordul ki az útra.

Mekkora esély volt arra, hogy épp abban a kávézóban álljon meg, ahová Nathan jár minden reggel – elmélkedett.

-          De ma nem is megy dolgozni! – mondta ki hangosan gondolatait.

-          Kicsoda? – hallotta meg Tim hangját.

-          Ó már itt is vagy?

-          Én itt, de te kivel beszélgetsz?

-          Tudod, annyira rosszban még nem vagyok magammal, hogy ne beszélgethetnénk – mosolygott Timre, és nem értette mit akar Nathantól, mikor esélye lehet egy ilyen férfit is megszerezni.

-          Örülök neki, nem baj ha csatlakozom hozzátok?

-          Nagyon fogunk örülni neki!

-          Hol az autód?

-          A parkolóban áll.

-          Szerintem vidd vissza, az én autómmal fogunk menni.

-          Igen? Honnan tudod? – évődött Timmel.

-          Onnan, hogy azt mondtam.

-          Akkor tényleg azzal megyünk – mondta nevetve.

-          Gyere pakoljuk át a cuccodat, azután vidd vissza én meg követlek és átszállsz hozzám.

-          Rendben! – mondta, de nem igazán örült a dolognak, hogy vissza kell mennie a házhoz.

Befordult a ház elé, ahol Nathan autója állt. Tudtam – mondta magának. Nem is ment dolgozni, akkor mit keresett a kávézóban?!

Beállt a garázsba majd halkan benyitott a lakásba vezető ajtón, és szerencséjére nem látott senkit. A kulcsot a helyére tette és már slisszant is kifelé.

-          Mégsem mégy?

A francba – gondolta magában.

-          De megyek, csak visszahoztam az autót, nem lesz rá szükségem – mondta úgy hogy hátra sem nézett.

Bezárta maga mögött az ajtót és futólépésben közelítette meg Tim autóját, és csak akkor érezte magát biztonságban, mikor beült mellé.

-          Mehetünk – mondta és ismét az a könnyed, eufórikus érzése támadt, mint reggel.

Tim a gázra lépett és percekig szótlanul autóztak.

-          Hová megyünk? – kérdezte hirtelen.

-          Hová menjünk?

-          Fogalmam sincs.

-          Nekem van. Ha megbízol bennem, olyan helyekre viszlek, amit soha életedben nem fogsz elfelejteni.

-          Tedd meg! – mondta nevetve.

Timmel együtt lennie most is felszabadító érzés volt. Fesztelenséget és jókedvet érzett mindig a közelben. Nathan mellett soha nem érzett még ilyesmit. Ha tudta, hogy a házban van, valami furcsa feszültséggel telt meg a teste. Próbált nem tudomást venni erről, de képtelen volt rá.

-          Nézd – kiáltotta Timnek. – Nézd, ott! Kenguruk! Vigyázz az úton is! – kiáltozott és nem akart hinni a szemének. Ő eddig kengurut csak az állatkertben látott, és most ott ugrándozott mindenfelé amerre csak nézett.

Tim nem szólt, csak mosolyogva nézett rá, miközben őt lenyűgözte a látvány.

Körülbelül két órát utazhattak, mikor az óceánnál egy kis kikötővárosban álltak meg.

-          Strandolunk? – kérdezte Tiemet.

-          Attól sokkal jobbat fogunk csinálni – válaszolta a férfi sejtelmesen.

-          Mit?

-          Nemsokára megtudod.

A kikötőbe sétáltak, ahol ő a hajókat nézegette, Tim pedig eltűnt valahová. Néhány perc múlva egy férfi társaságában jött vissza.

A férfi bemutatkozott és megmutatta melyik az ő hajója.

-          Kimegyünk a vízre? – kérdezte Timet.

-          Igen, és úszni fogunk a delfinekkel.

-          Tényleg? – nyögte ki meglepetésében. – Ott kint az óceánban?

-          Ott bizony, a hajó oldalához ereszkedünk, és látod ott azt a kötelet – mutatott Tim a hajó oldalánál végighúzódó zöld kötélre – abban fogunk megkapaszkodni. A lényeg, hogy ne mozgasd majd a lábad és a kezed se, és visongass, hogy a delfineket magadhoz hívd.

-          Nem lehet, hogy egy cápát hívok magamhoz?

-          Nem – nevetett mindkét férfi.

Kicsit félve mászott be a hajóba, de izgatottan várta mi fog történni. Ahogy kiértek a nyílt vízre nemsokára egy delfincsapatot pillantottak meg. Felvették a búvár ruhákat és nagyon óvatosan a hajó mell ereszkedtek. Belekapaszkodott a kötélbe és a hajó húzta maga mellett, próbált olyan hangokat kiadni amilyet mutatott neki Tim, de nem volt biztos benne, hogy jól csinálta. Hiába várta, hogy csatlakozzanak a delfinek, nem történt semmi, de ettől függetlenül is hatalmas élmény volt az óceán közepén lennie. Visszamentek a hajóra, de nem adták fel, és a következő próbálkozásuk már nem is volt sikertelen. A delfinek karnyújtásnyira úsztak tőle. Az egyiket meg is simogatta. A bőre olyan selymes, olyan finom volt, amilyet még soha életében nem tapintott.

A delfinekkel való találkozás őrült mámorában telt a nap hátralévő része. Timmel megebédeltek, elfoglalták a szállásukat, ami egy kis panzió egyetlen szobáját jelentette két ággyal, egy kis konyharésszel és egy mosdóval. Este Timmel halat sütöttek nyárson, vacsora után bort ittak, nézték a csillagos eget, hallották az óceán morajlását. Éjfél is elmúlt, mire lefeküdtek. Mindketten a saját ágyukba és még csak fel sem merült benne, hogy Tim szeretne tőle a társaságán kívül többet. Nem próbálta megcsókolni, vagy bármit is tenni, ami arról árulkodna, hogy nem csak a barátja akar lenni.

Nagyon fáradtnak érezte magát, de ez a fáradtság kellemesen járta át az egész testét és elméjét.

Reggel arra ébredt, hogy a nap besüt az ablakon és érzi a napsugarak melegét az arcbőrén. Hunyorogva nyitotta ki a szemét. Az első gondolata, hogy Lieke hol van. Néhány pillanatnak el kellett telnie, hogy rájöjjön hol is van és kivel. A szemébe tűző nap miatt  hunyorogva a másik ágy felé pillantott, ami üresen állt ott, szépen megigazítva. Fülelt, hogy Tim nincs e a fürdőben, de nem hallott semmit.

Nyugtalan érzése volt, mégpedig azért mert tegnap nem telefonált, hogy Liekével beszélhessen. Semmi kedve nem volt Nathannal beszélni, de úgy érezte meg kell tennie.

Megkereste a telefonját és görccsel a gyomrában felhívta a férfit.

-          Tessék? – hallotta Nathan hangját.

-          Szia! Csak érdeklődnék, hogy Lieke hogy van?

-          Nem is gondoltam, hogy érdekel a dolog, hisz szabadságon vagy, nem kell a munkával foglalkoznod – hallotta a szavakat, amiket Nathan gúnyosan mondott ki.

Szíve szerint kinyomta volna a készüléket, de vett egy nagy levegőt és csak ennyit mondott.

-          Nem akartalak zavarni, csak arra gondoltam, hogy beszélnék Liekével, ha lehet.

-          Nem, nem lehet a nagyszüleivel játszik, nem akarom megzavarni.

-          Rendben! – és ezzel köszönés nélkül tette le a telefont.

Nagyon mérges volt magára amiért telefonált. Nem kellett volna, ami abban a házban folyik az munka, és ő most szabadságon van, és úgy döntött a hátralévő két napjában így is fog viselkedni. Egy pillanatra sem fog sem Nathanra, sem Liekére gondolni, és ha Tim ilyen programokkal kápráztatja el mint tegnap, könnyen fog sikerülni.

Gyorsan lezuhanyozott és elindult, hogy megkeresse a férfit. Nem is kellett sokáig keresnie. Tim a teraszon üldögélt és újságot olvasott. Az asztal előtt gyönyörűen meg volt terítve. Minden volt rajta, amit csak elképzelhet. Tej, tea, illatozó péksütemények, felvágottak, vaj, dzsem és olyan ételek is amiről azt sem tudta micsoda.

-          Szia! Felébredtél? – nézett rá szívből jövő mosollyal a férfi.

-          Miért nem ébresztettél fel?

-          Azért vagy szabadságon, hogy pihenj. Gyere reggelizzél – húzta ki az egyik széket Tim.

-          Isteni illata van itt mindennek. Mióta nem lakom otthon, azóta senki nem adott nekem reggelit.

-          Akkor most élvezd ki, kóstolj meg mindent.

-          Ez mi? – mutatott az egyik tányéron lévő ételre.

Tim lelkesen elkezdte magyarázni mi a neve, miből készült, és ő élvezettel figyelte milyen szenvedéllyel tud az ételekről beszélni ez a férfi. Ahogy hallgatta eszébe jutott, hogy milyen szenvedélyes lehet az ágyban. Fogalma sincs ez a gondolata honnan jött, hisz eddig ilyen irányú gondolatai nem voltak Timmel kapcsolatosan.

-          Mire gondolsz? – kérdezte a férfi.

Ijedten nézett a férfira, úgy érezte rajtakapták annak ellenére is, hogy tisztában volt vele, Tim nem láthat a gondolataiba. Forróság öntötte el az arcát és gyorsan töltött magának egy pohár teát és belekortyolt mielőtt válaszolt volna.

-          Csak arra gondoltam – mondta, s próbálta a dolgot hihetően előadni – hogy mennyire irigyellek, hogy ennyi mindent tudsz az ételekkel kapcsolatosan.

Persze ez nem volt igaz, hisz különösebben sosem izgatta a főzés. Megette, ami éppen elé került, néhány dolgot el tudott készíteni és neki ez a téma ezzel ki is merült.

-          Nem olyan sokat, mint szeretnék. Na de elég is ebből a témából. Inkább beszéljük meg, mit szeretnél csinálni ma.

-          Nem tudom.

Tim hangos nevetésben tört ki, és fogalma sem volt ennek mi lehetett az oka.

-          Olyan ártatlan szemekkel néztél, mintha a házi feladatodat kérdeztem volna ki, és te a tekinteteddel akartál volna rávenni, hogy ne kapj büntetést.

-          Tényleg? – kérdezte megdöbbenve.

-          Igen tényleg. Tudod nálad hatványozottan is igaz, hogy a szem a lélek tükre. Szinte látom a gondolataidat a szemeiden keresztül.

Ezt hallva ismét elöntötte a pír az arcát, és csak remélte ez még véletlenül sincs így.

-          Akkor nem nagyon fogok rád nézni, ha nem akarom hogy tudd a gondolataimat.

-          Miért? Vannak olyan gondolataid, amiket titkolni akarsz előlem.

-          Vannak – vágta rá kicsit gyorsabban, és kicsit hangosabban is, mint akarta.

-          Oké-oké, én sem szeretném, ha te látnád a gondolataimat.

-          Mert miket gondolsz?

-          Csupa jókat – kacsintott Tim. Most mondjuk azt, hogy ha befejezted a reggelit, akkor lemehetnénk a partra egy kicsit szörfözni.

-          Soha életemben nem szörföztem – nézett Tim gyönyörű kék szemeibe.

-          Akkor ez már nem sokáig lesz így.

Fél órán belül már egy szörfdeszkán állva próbálta megtartani az egyensúlyát figyelembe véve Tim tanácsait, persze nem sok sikerrel.

Viszont két óra múlva már egész jól ment neki a dolog és nagyon élvezte, de nagyon el is fáradt. Ebéd után a szobájukban maradtak, beszélgettek, pihentek, ő el is aludt. Álmában Nathan szobájában volt. Meztelenül feküdt az ágyában, és várta, hogy a férfi hazaérjen. Nemsokára meghallotta a hangját, de nem csak az övét, hanem egy idegen női hang is felcsendült. Ijedten pattant ki az ágyból és próbálta magára kapkodni a ruháit, de még a bugyiját sem tudta felvenni, mikor Nathan kéz a kézben a női hang tulajdonosával benyitott a szobába.

Nyugtalanul ébredt fel, és az álmában átélt megalázottság érzése még mindig hatalmában tartotta.

-          Rosszat álmodtál? – kérdezte Tim.

-          Igen.

-          Elmeséled mit? – ült az ágya szélér a férfi, s megfogta a kezét.

-          Nem is tudom, olyan zavaros volt minden. Csak a rossz érzés maradt meg bennem.

-          Szoktak ilyen intenzív álmaid lenni?

-          Nem igazán – rázta a fejét, és a kezükre tévedt a tekintete.

Felállt, így anélkül elhúzhatta a kezét, hogy Timet megbántotta volna. Persze nem volt benne biztos, ha csak úgy simán elhúzza a kezét megsértődött volna.

-          Hová megyünk? Biztos találtál ki valami jó kis programot.

-          Természetesen – ért rögtön fülig Tim szája. – Megnézzük a koalákat.

Tim elvitte egy olyan helyre, ahová a sérült koalákat viszik be. Ismerte a doktornőt, aki nagyon kedves volt és körbevezette őket, mindent megmutatott és megmagyarázott. Lesújtó volt hallani, milyen sok koala pusztult el, aminek elsődleges oka, hogy az emberek terjeszkedése miatt nagyon összezsugorodott az élőhelyük.

A koalák nagyon édesek voltak, és volt olyan, amit meg is simogathatott. Tim egyet fel is vett az ölébe és az, mint egy kismajom átölelte a férfit és hozzábujt.

-          Nagyon jól állsz neki.

-          Én mindenkinek jól állok, szerintem neked is jól állnék – kacsintott rá Tim.

Ez a mondatot – bár viccesen adta elő – kicsit furcsának gondolta, és beugrott a kép ahogy délután megfogta a kezét. De gyorsan kisöpört minden előtörni készülő gondolatot a fejéből, inkább jól érezte magát Tim és a koalák társaságában.

Este Tim egy kis étterembe vitte, ahol Tim szintén ismerős volt. Szuper ételeket ettek, és vacsora után táncoltak is.

Hazafelé menet érezte, hogy az utolsó pohár bort már nem lett volna szabad meginnia. Az enyhe szédülése mellett a vigyor nem akart lehervadni az arcáról.

-          Tim! Nem mehetek be – mondta, miután kiszállt az autóból és az enyhe szédülése már erőteljesre fokozódott.

-          Miért nem?

-          Muszáj a friss levegőn maradnom. A bor az oka!

-          Rendben, gyere sétáljunk egyet.

Tim odalépett mellé, átölelte a vállát, ő a derekára fonta a karját és így indultak el a part felé.

Sokáig szó nélkül botorkáltak, majd Tim törte meg a csendet.

-          Jobban vagy?

-          A szédülés elmúlt, csak a vigyor maradt még meg.

-          Az jó!

-          Miért?

-          Mert nagyon jól áll!

-          Úgy gondolod? Legalább annyira, mint neked a koala?

-          Legalább annyira – mondta Tim, majd megállt szembefordult vele és megcsókolta.

Ő kábán állt és hagyta, hogy történjen vele a dolog. A csók után ugyan úgy szótlanul sétáltak tovább, mint azelőtt.

Későn került ágyba és szinte ahogy a feje a párnához ért azonnal el is aludt. Másnap reggel ébredés után rögtön Tim csókja jutott eszébe. Fura módon nem volt ideges, nem azon gondolkodott, hogy hogy fog a szemébe nézni. Tudta minden olyan természetesen fog zajlani köztük ezután is, mint ezelőtt.

-          Jó reggelt! – köszönt Timnek, ahogy meghallotta a neszezést a másik ágy felől.

-          Szia! – nézett rá mosolyogva a férfi.

Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy szívesen ébredne úgy minden reggel, hogy ezt a mosolyt és ezt a csodásan szép kék szempárt lássa minden reggel.

-          Már csomagolni kell – mondta szomorúan.

-          Azért még ez a nap hátra van!

-          Így igaz. És ma milyen élményekben lesz részem?

-          Egy vadvízi evezéshez mit szólnál?

-          Hát nem volt a bakancslistámon, de gyorsan feljegyzem és indulhatunk, hogy mielőbb kis is pipálhassam.

Összepakoltak, berakodtak az autóba és már úton is voltak.

Tim nagyon tudta mivel lehet elkápráztatni. Igaz félt a gumicsónakban, amit a víz dobált ide-oda, de ennek ellenére is felejthetetlen élmény volt számára ez az egész. Olyan gyönyörű helyen járt, amilyenről nem is gondolta, hogy létezik.

Este tíz óra is elmúlt, mire megálltak Nahtan háza előtt.

-          Köszönöm! – mondta Timnek, és mielőtt kiszállt volna az autóból odahajolt a férfihoz, hogy egy puszit nyomjon az arcára, de Tim oda fordult és egy rövid, lágy csókot váltottak egymással.

-          Nagyon jól érezem magam!

-          Én is – mondta halkan a férfi.

Tim segített kivenni a csomagjait és ő gyors léptekkel közelített a ház felé. Ahogy egyre közelebb került a házhoz az a kellemes érzés, ami Tim közelében töltötte el egyre inkább átadta a helyét annak a szorongásnak, amit Nathan közelében szokott érezni.

Halkan nyitott be, s még halkabb lépésben igyekezett a szobája felé. Mikor be tudott menni anélkül, hogy bárkivel is találkozott volna, nagyon megkönnyebbült.

Letette a csomagját, majd leült az ágyára. Átpörgette az agyában mi történt vele az elmúlt három napban. Úgy érezte egy emberöltő múlt el azóta, mióta elment innen, mégis egy pillanatnak tűnt az egész. Kelletlenül állt fel és utálta a gondolatot, hogy megint ki kell mennie a folyosóra, ha a fürdőt használni akarja.

Megkereste a pizsamáját, a törölközőjét, de mielőtt bement volna zuhanyozni belesett Lieke szobájába. A kislány édesen aludt csak az egyenletes halk szuszogását lehetett hallani. Három napja nem látta és nem hallotta a hangját és most nem tudott elszakadni a látványától. Szeretett volna odamenni hozzá, megölelni, megpuszilgatni, de nem tehette. Be akarta csukni az ajtót és menni a fürdőbe, de ehelyett csak ott állt, és képtelennek érezte magát arra, hogy megmozduljon.

-          Látom megjöttél!

A férfi hangja szörnyen megijesztette, gyorsan behúzta az ajtót, megfordult és rögtön szemben találta magát vele. Hátra lépett volna, ha tudott volna, de mögötte ott volt az ajtó.

-          Igen, megjöttem.

-          Kipihented magad?

-          Igen – nézett mereven a szemébe.

Próbálta otthagyni a férfit, de az annyira odapréselte az ajtóhoz, hogy mozdulni sem bírt.

-          Mennék a fürdőbe.

-          Menj!

-          Akkor állj el az utamból.

-          Az utadban vagyok?

-          Nathan, kérlek…

-          Milyen volt Timmel?

-          Nagyszerű!

-          Mit csináltatok?

-          Nagyszerű élményekhez juttatott – mondta, s türelmét elveszítve a mellkasára tette a kezét és ellökte magától, hogy kiszabaduljon.

Nathan hátrébb lépett és ő szinte bemenekült a fürdőbe. Miután lezuhanyozott félve ment ki, de már nem látott senkit.

Reggel korán kelt, és a feszültség még mindig ott volt a gyomrában, ugyan úgy mint az este. Félt a Liekével való találkozástól is. Mit fog neki mondani, hová tűnt három napra, és vajon mit mondtak neki? Gondolkodás nélkül átment Nathan szobájába és halkan kopogott az ajtón.

Nem hallott semmit, így kicsit hangosabban kopogott. Néhány másodperc múlva nyílt az ajtó, és Nathnan ott állt előtte egy szál boxeralsóban. Igyekezett nem legeltetni szemét az izmos, barna férfitesten. Bár Nathan nem nagyon igyekezett azzal, hogy ne a melleit bámulja.

-          Csak azt szeretném kérdezni, mit mondtatok Liekének hol vagyok?

-          Az igazat.

-          Az igazat?

-          Pontosan azt – emelte fel a fejét most Nathan és a szemébe nézett.

-          És mi az?

-          Szabadságra mentél, hogy elutazhass a pasiddal.

-          Ok, akkor én is ezt mondom neki – fordult sarkon és visszament a saját szobájába.

Mi a fenéért csinálom én ezt. Ez a munkahelyem, szabadságon voltam és kész – mondta magának, és próbált lenyugodni. Nathan olyan szinten idegesítette fel, hogy legszívesebben nekiment volna.

Lieke rövidesen felébredt és boldogan repült hozzá, mikor meglátta.

-          De jó hogy visszajöttél, én is akartam menni veled – mondta kicsit durcás képet vágva.

-          Tudod olyan helyen voltam, ahová a kislányok nem jöhetnek.

-          Ha nagy leszek akkor mehetek?

-          Igen persze!

-          Mikor leszek nagylány? Hányat kell ég aludni.

-          Nem túl sokat – mosolygott Liekére.

A következő hetek eseménytelenül zajlottak. A nagyszülők hazautaztak, Nathant szinte nem is látták, folyton dolgozott, és ha otthon volt sem szólt hozzá. Az esetek nagy részében levegőnek nézte őt a férfi, de ő sem mutatott semmi érdeklődést iránta. A köszönésen és a legfontosabb dolgokon kívül egyáltalán nem beszélgettek egymással.

Timmel a kirándulás óta nem találkozott, de folyamatosan tartották a kapcsolatot telefonon, és neten keresztül.

Egyik nap a facebookján feltűnt egy kép, ahol Timmel kézen fogva készülnek az óceánba ugrani. Nem is tudta, hogy lefényképezték őket. A képhez rengeteg kommentár érkezett. Régi ismerősei is írtak alá, akikkel már évek óta nem beszélt. Volt, aki azt hitte egy pár és gratulált nekik. Elnézte a képet és úgy gondolta miért ne lehetne egy pár belőlük. Tim olyan rendes fiú és egyértelmű hogy tetszik neki.

De ez itt Ausztrália! – emlékeztette magát. Nem akarja itt leélni az életét és az egyértelmű, hogy Timet olyan szoros kötelék köti ide, hogy nem fog innen elköltözni. Viszont ő sem tudta elképzelni, hogy örökre itt maradjon.

Aznap este Liekét már lefektette és épp a konyhában mosogatott a vacsora után, miközben Nathan a kanapén ült és egyszer odaszólt neki.

-          Nekem is gratulálnom kellene?

-          Mihez? – fordult a férfi felé és halvány fogalma sem volt miről beszél.

Nathan nem mondott semmit, csak felé fordította a telefonját, amiről az ő és Tim közös képe nézett rá vissza.

Hirtelen több lehetséges válasz is átfutott az agyán, hogy igen gratulálj, vagy hogy semmi közöd hozzá, vagy hogy utállak, de nem szólt semmit. Gyorsan befejezte a mosogatást, elpakolt és szó nélkül a szobájába vonult.

Nem érezte úgy, hogy Nathannak bármiféle beszámolóval is tartozna. A munkáját maximálisan ellátja, a magánéletéhez semmi köze, amit Nathan többször ki is hangsúlyozott. Azon kívül, hogy lefeküdt vele soha nem adta jelét, hogy érezne iránta valamit. Talán egy kis féltékenységet vélt benne felfedezni, de ez is csak abból eredhetett véleménye szerint, hogy talán azt sajnálja, hogy nem áll rendelkezésére, amikor csak szexelni támad kedve.

Eddig jutott a gondolatmenetében, mikor kopogtak az ajtaján. Természetesen tudta, hogy csak is Nathan lehet az. El nem tudta képzelni mit akar, hiszen hetek óta levegőnek nézi.

-          Tessék? – kérdezte, és próbált hivatalos hangnemet megütni, az ajtaját is épp csak annyira nyitotta, hogy kilásson rajta.

-          Beszélnünk kell.

-          Nem ér rá holnap? Már késő van!

-          Nem, nem hiszem, hogy ráér holnapig.

-          Miről van szó ?– kérdezte, és igyekezett még mindig tartani a hivatalos hangnemet.

-          Ha kinyitod az ajtót, elmondom.

Sóhajtott egy nagyot, próbálva azt a látszatot kelteni, hogy hatalmas teher neki most, hogy beszélnie kell vele.

-          Valami fontos dologban zavartalak meg?

Ezek szerint célt értem a sóhajtozással – gondolta vidáman.

-          Lenne elintézni valóm, ami elég sűrgős – hazudta szemtelenül.

-          Ok, hamar fogunk végezni – mondta Nahtan és nem is értette hogy, de a következő pillanatban már a karjaiban volt.

Nem csak azt érezte, hogy Nathan csókolja őt, hanem azt is, hogy mohón csókol vissza. Pedig nem akarta ezt, de a teste korán sem azt tette, mait ő az elméjével parancsolt neki. Mohón feszült az izmos férfitestnek, karjaival átfonta a nyakát miközben nyelveik vad csatát vívtak. A férfi keze bekalandozta az egész testét először csak a pólója fölött, majd a meztelen bőrén érezte simogatását. A melltartója l matatott, és rövid idő múlva érezte, hogy a csattal albánt és keze már a mellét kényezteti. Ez a mozdulat mindkettőjükből hatalmas sóhajokat váltott ki, de valahogy ezek a sóhajok hozták vissza abból a kábult világból amiben addig volt.

Eltolta magától Nathant, gyorsan visszakapcsolta a melltartóját, megigazította a pólóját miközben hátralépett.

-          Nem akarok a szexjátékod lenni! – mondta határozottan.

-          Tessék?

-          Mit nem értesz ezen?

-          Nem azért vagyok itt, hogy ha neked úgy szottyan kedved elővegyél és használj!

-          Ha az emlékeim nem csalnak neked sem volt eddig ellenedre a dolog.

-          De most már ellenemre van! Ha még egyszer bejössz a szobámba felmondok!

-          Milyen harcias lettél!

-          Nem vagyok semmilyen, csak nem akarom ezt folytatni így tovább.

-          Mire gondolsz azzal, hogy így?

Érzelmek nélkül – gondolta magában, de nem merte kimondani.

-          Így, hogy hetekig levegőnek nézel, azután egyet gondolsz és azt hiszed a tiéd leszek.

-          Ez eddig sem működött másképp!

Mikor ezeket a szavakat meghallotta elöntötte a pulykaméreg, és alig volt annyi lélekjelenléte, hogy visszafogja magát.

-          Eddig így ment – mondta, de rá sem bírt nézni Nathanra – de ezután nem így fog menni. Nem akarom, hogy bármikor, bárhol hozzámérj. Soha többé!

Nathan nézte néhány másodpercig, s csak azután szólalt meg.

-          Minek köszönhető ez a változás? Timnek, vagy hogy hívják?

-          Nem erről van szó!

-          Hanem miről?

Arról, hogy szeretlek! – bukkantak fel a gondolataiban ezek a szavak és saját magát is meglepték. Tényleg szerelmes lenne ebbe a férfiba?

-          Nem akarok érzelmek nélkül lefeküdni veled többé – mondta halkan.

-          Nagyon sajnálom! – hallotta Nathan lassan kimondott szavait, és látta, ahogy megfordul és kimegy a szobájából.

Talán arra számított, hogy Nathan legalább annyit fog neki mondani, hogy kedveli. Eddig nagyon mélyen abban reménykedett, hogy vannak a férfinak valamilyen érzelmei iránta. Minden együttlétük annyira meghitt volt, legalábbis ő úgy érezte, bár semmilyen összehasonlítási alappal nem rendelkezett. Most viszont a saját érzelmeivel tisztában volt. Beleszeretett Nathanba!

Ez a felismerés, ez hogy bevallotta magának szinte megijesztette. Az elmúlt pár percben egyértelműen kiderült, hogy az érzései nem találnak viszonzásra és ez megrémítette.

Leült az ágyára és a kezei közé fogta a fejét. Elveszettnek és rettentő szomorúnak érezte magát. El nem tudta képzelni, hogy fog tudni tovább élni ebben a házban. Hogyan fogja elviselni a férfi látványát nap mint nap. Legszívesebben ebben a percben összecsomagolt volna és indult volna haza a szülei házába, a saját szobájába. De nem tehette, nem hagyhatta cserben Liekét. Már egy teljes év sem volt hátra, úgy gondolta ezt végig kell csinálnia, de ahogy visszaértek azonnal felmond. Nathant pedig el kell felejtenie. Persze ez nem volt lehetséges, hisz egy házban éltek, de el kell fogadnia, hogy nem számíthat tőle semmire, és ennek megfelelően kell az érzelmeit befolyásolnia.

Másnap reggel szörnyű fáradtan ébredt fel. Úgy érezte szétszakad a feje, pedig nagyon ritka alkalom volt, hogy fejfájása legyen. Liekét elvitte az óvodába majd hazament és fáradtan rogyott le a kanapéra. Júlia épp ezen a napon ment takarítani. Mindig nagyon szerette, ha ott volt sokat beszélgettek, nevettek együtt.

-          Mi a bajod kedveském? Annyira sápadt vagy – mondta Júlia köszönés helyett mikor meglátta.

-          Semmi, csak fáj a fejem, de már vettem be egy fájdalomcsillapítót biztos nemsokára elmúlik.

-          Nincs hányingered?

-          Kicsit! – mondta.

-          Nem vagy terhes?

-          Dehogy! – vetette el a gondolatot az első pillanatban.

Azután szinte a szívverése is kihagyott, ahogy gyorsan utánaszámolt az utolsó menszesze idejének, és érezte hogy még jobban elsápad.

Ahogy Júlia elment a szobájába rohant és ellenőrizte a naptárjában is amit már tudott. Már több két hetet késett, ami még soha nem fordult elő. Átgondolta mikor is volt Nathannal együtt utoljára, és hogy védekeztek e. Ha emlékei nem csaltak olyan hevesen estek egymásnak, hogy megfeledkeztek a dologról és óvszer nélkül kezdték el, de aztán mégis előkerült. Csak reménykedni tudott benne, hogy nem volt mégis késő.

Elment a gyógyszertárba, és vett egy terhességi tesztet, de várnia kellett másnap reggelig, hogy megtudja az eredményt, mert a doboz szerint a reggeli első vizeletből lehet megállapítani. Egész délután annyira ideges volt mint még soha életében. Ahogy Nathan este hazaért az idegessége szinte az elviselhetetlenségig fokozódott. Igyekezett nem azon gondolkodni, mi lesz ha a teszt pozitív, inkább arra gondolt, hogy csak egyszerűen késik, másoknál is előfordul ez néha.

Az éjszaka két óránál nem tudott többet aludni. Hajnal egy órakor aludt el, de épp hogy három elmúlt, már fel is ébredt. Úgy döntött nem vár tovább, neki ez a reggel ebben az esetben.

Kiment a mosdóba, alaposan leellenőrizte, hogy bezárta e maga mögött az ajtót és nekilátott. Idegesen járkált és várta, hogy elteljen az a pár perc. Remegő kézzel vette a kezébe és nézte meg a tesztcsíkot. Ott virított rajta egy más mellett két darab piros csík. Kettő! Tudta mit jelent ez, de még egyszer gyorsan elővette a használati utasítást és megnézte jól emlékszik-e!

Elzsibbadt mindene, és csak ült a hideg kőpadlón mozdulatlanul. Fogalma sem volt mennyi idő telt el, mire ismét volt annyi ereje, hogy felálljon. A tesztet a dobozával együtt a kukába dobta, és még mindig kábultan a szobájába vánszorgott. Erőtlenül feküdt az ágyára és érezte, hogy könnycseppek gyűlnek a szemébe. Nem volt sem kedve, sem ereje letörölni őket, így szabadon folytak végig az arcán és hullottak a párnájára. Képtelen volt gondolkodni, csak annyit érzett, hogy hatalmas bajban van.

Az eddigi szinte gondtalan életének vége.

Az éjszaka hátralévő részében egy pillanatot sem tudott aludni így reggel szörnyen rosszul érezte magát. Fájt a feje, gyenge volt, a szeme a sírástól bedagadt. Az utóbbi időben ritkán sminkelte magát – nem szeretett a hőségben festéket használni – de ma reggel muszáj volt az arcát elfogadható állapotba hozni. Miközben a fürdőben volt azon gondolkodott Nathan elment-e már dolgozni. Nem hallotta a férfi neszezését reggel, de már máskor is előfordult, hogy úgy ment el, hogy ő nem vette észre. Most csak bízott benne, hogy nem kell vele találkoznia. Nem akart ránézni, nem akarta hallani a hangját.

De nem volt ekkora szerencséje ahogy kilépett Nathan épp akkor ment el az ajtó előtt, még majdnem meg is ütötte vele ahogy kinyitotta.

-          Bocsi – mondta neki, és anélkül hogy bármi mást mondott volna, vagy csak köszönt is volna, bement Lieke szobájába.

Nathan utána ment, de egyáltalán nem foglalkozott vele. Úgy tett, mintha ott sem lett volna. Felébresztette a kicsit aki viszont nagyon örült, hogy az apja is ott van. Felöltöztette Liekét, vagy is inkább ketten öltöztették fel, kimentek a konyhába. Legnagyobb sajnálatára Nathan nem úgy nézett ki, mint aki siet. Reggelit csinált nekik, majd egyszerre indultak el. Ő Liekével az óvodába, Nathan pedig dolgozni.

Alig várta, hogy kicsit egyedül legyen. Tudta, hogy át kell gondolnia mitévő legyen. Elővett egy papírt, meg egy tollat és felírta a lehetőségeit.

1.      Abortusz

Nézte a lapot és lehúzta az Abortusz szót. Mellé írta, hogy Terhesség megszakítás. Ez sem volt szebb, de az abortusz szót látva leírva szinte irtózott.

2.      Baba megtartása.

2.a) Szólni az apjának, megkérni, hogy szeressen és neveljük együtt a gyereket.

Mikor ezt leírta elnevette magát, de ez a nevetés gúnyos volt. Úgy gondolta, ha ezt így elmondaná Nathannak ő hallatna ilyen gunyoros nevetést.

2.b) Szólni az apjának, nem megkérni, hogy szeressen, csak anyagi segítséget kérni, és megengedni, hogy részt vegyen a kicsi életében.

2.c) Szólni az apjának, és csak anyagi segítséget kérni.

2.d) Nem szólni az apjának, egyedül felnevelni.

Üldögélt még egy darabig, és nézegette a papírdarabot, de ugyan úgy fogalma sem volt mit tehetne. Kiszámolta, hogy körülbelül 6 hetes terhes lehet, tehát még van ideje eldönteni mitévő legyen. Lefeküdt és próbált nem gondolni semmire, igyekezett kiüríteni az agyát és egy kicsit pihenni.

Mély álomból ébredt, és azonnal azt nézte hány óra van. Ijedten látta, hogy ilyenkor már az oviban szokott lenni Lekéért. Gyorsan felpattant megkereste a slusszkulcsot és már indult is. Nem szokott gyorsan vezetni, de most beletaposott a gázba. Szerencsére nem sokat késett Lieke észre sem vette, épp a mesét hallgatta.

-          Szomorú vagy? – kérdezte tőle Lieke mikor már az autóban ültek.

-          Miért kérdezed?

-          Olyan a szemed, mintha sírtál volna.

-          Nem, nem sírtam – mondta, miközben belenézett a visszapillantó tükörbe.

A smink amit reggel magára kent azzal a céllal, hogy eltüntesse magáról a szörnyű éjszaka nyomait elkenődött és most tényleg úgy nézett ki mint aki sírt. Gyorsan megtörölgette a szemét, abban a reményben, hogy kicsit emberibb kinézete lett.

A következő napokban a kialvatlansága és a reggeli fejfájása és hányingere még nagyobb mértéket öltött. Alig volt annyi ereje, hogy reggelente felkeljen és Liekét elvigye az óvodába. Mintha ez nem lett volna elég neki, Nathan valami oknál fogva egyre többet tartózkodott a házban. A látványa szörnyű fájdalmat okozott neki. Minden pillanatban a kilátástalan helyzetét juttatta eszébe, és rossz pillanatiban azt gondolta Nathan miatt történt vele minden. Persze aztán hozzátette, hogy ő is ott volt, de könnyebb volt Nathant hibáztatnia. Még most sem döntötte el mit fog csinálni, egy milliméterrel sem került közelebb a megoldáshoz és tudta ez még hetekig így lesz.

Egyik reggel az óvodából hazafelé menet úgy döntött megnézi Timet. A kirándulásuk óta nem találkoztak, és szüksége volt rá, hogy beszélgessen valakivel. Persze nem a terhességéről, de egy felnőtt embert akart látni, aki eltereli a gondolatatit a problémájáról.

-          Szia! Micsoda meglepetés – ölelte magához Tim, mikor meglátta.

-          Örülök, hogy itt talállak. Nem voltam benne biztos, hogy bent leszel.

-          Akkor eljöttél volna a házamhoz.

-          Azt sem tudom, hol laksz.

-          Ja, igaz, még soha nem voltál nálam. Ezen sürgősen változtatni kell. Mikor látogatsz meg?

-          Bár csak tudnám. Tudod milyen helyzetben vagyok.

-          Igen tudom, de jól vagy? Nagyon fáradtnak nézel ki.

-          Nem alszok túl jól mostanában.

-          Miért?

-          Fogalmam sincs – rázta a fejét, és közben arra gondolt, hogy milyen jó lenne elmondani neki az igazságot, de még sem tette meg.

-          Gyere, egyél valami finomat. Majd az helyrehoz.

-          Rendben!

Együtt reggeliztek és átbeszélték a kirándulásukat, hisz azóta csak telefonon volt alkalmuk kommunikálni. Nagyon jól érezte magát, és egy pillanatra az is eszébe jutott, hogy milyen lenne Tim gyerekét hordani a szíve alatt.

Ez az együttlét Timmel teljesen felvidította, és kezdte nem annyira borúsan látni a helyzetét. A következő napokban ismét elővette a kis papírlapját, amire felírta az első napon a lehetőségeit és most azt látta, hogy rengeteg dolgot tehet, bárhogy dönthet. Azt találta ki, hogy napokig csak arra fog gondolni, hogy megszakíttatja a terhességét. Próbálja átérezni, mi lenne, ha tényleg megtenné. Azután pedig szépen sorra veszi a többi eshetőséget is, amit papírra vetett. Ha mindent alaposan átgondolt, utána hozza csak meg a végleges döntését.