Hangok rabságában - 8. fejezet

8. fejezet

A telefonja éktelen csörgésére ébredt.

• Tessék! – szólt bele rekedtes hangon.
• Hol vagy? Davis mindenhol keres!
• Itthon, elaludtam! – mondta Lerrynek. – Mit akar? Amúgy sincs bent semmi dolgom ma, csak apróságokat akartam csinálni.
• Fogalmam sincs, de mérges.
• Ok, felhívom, és beteget jelentek.
• Inkább gyere be! Megmondom, hogy veszel valamit. Ja, akkor legalább hozz magaddal valamit.
• Rendben, és köszi!

Kipattant az ágyból, zuhanyozott öltözött, és tizenöt perc múlva az autójában ült. Bement egy boltba, amiről tudta, hogy ásványokat is árulnak és vett egy gyönyörű jáde kőből készült dísztárgyat.

• Szia! – köszönt teljes nyugalommal Davisnak.
• Szia! Merre jártál?
• Vettem egy kiegészítőt a következő felvételre – mutatta a kezében lévő tárgyat.
• Nagyon szép! – mondta Davis nyugodtan, de a szemei úgy szikráztak, mintha háború dúlt volna bennük.
• Mindent ki kellett pakolni, a helyiségen osztozni kell egy másik műsorral. Úgyhogy jó lenne, ha időben bejönnél máskor, hogy irányítsd a dolgokat.
• Minden alkalommal kipakolunk mindent? – döbbent le. – Már végeztetek?
• Most csinálják!
• Megyek! – mondta, s már szaladt is.
• Szia! – ment oda Larryhez. – Minden alkalommal ki fogunk pakolni mindent? A zongorára ugye nagyon vigyáztak?
• Nyugi tudja mindenki a dolgát. Az apróságokat összeszedtem neked és mindent bepakoltam az irodádba. Ebben a zűrzavarban ott lesznek a legbiztonságosabb helyen.
• Az öltözőben is káosz van?
• Igen, onnan is átraktam a ruhákat hozzád.
• Ok, megyek megnézem.

Alig tudott belépni, ott tornyosult minden egymás hegyén-hátán. Dél lett, mire mindent normálisan elrakott, és rendszerezett, hogy ne kelljen majd mindig felforgatnia mindent, ha keres valamit.

Délben megkereset a lányokat Sherillt és Oraht s együtt mentek ebédelni. Eredeti szándékuk szerint a büfében akartak venni valamit, de mikor meglátta, hogy Davis is ott lebzsel, inkább megkérte a lányokat, hogy menjenek el egy étterembe.

• Hová-hová szép hölgyek? – kérdezte Davis.
• Meguntuk a büfé választékát, így elszaladunk egy étterembe ebédelni – válaszolta Orah.
• Csatlakozhatok? – kérdezte Davis.
• Természetesen! – mondta vidáman Sherill.

Na ez nem jött be – gondolta bosszúsan magában. Davis autójával mentek, s a férfi egész úton próbált jópofa lenni, és mindenből viccet csinálni, ami a két lánynak nagyon tetszett, de őt kifejezetten idegesítette.

Egy boxban ültek le, ahol Davis mellé telepedett. Utálta, hogy nem külön széken ülnek, mert Davis egész közel húzódott hozzá, s állandóan hozzá ért, természetesen csupán véletlenül. Igyekezett nem tudomást venni a dologról, s jópofát vágni mindenhez.

• Ezt a nyakláncodat még nem is láttam! – szólalt meg egyszer Orah.
• Szép ugye? – mondta vidáman.
• Igen, ugyan olyan a színe, mint a szemed, nagyon jól áll.
• Köszi!

Davis közel hajolt hozzá, úgy nézte meg a nyakláncát, s meg is érintette a mutatóujjával.

• Tényleg szép! Ajándék? – nézett erősen a szemeibe.
• Igen! – válaszolta, de rögtön meg is bánta. Hazudhatta volna, hogy ma reggel vette.
• Kitől?
• Egy barátomtól.
• Netán ismerem? – kérdezgette tovább Davis.
• Nem, nem ismered.
• Biztos férfi ajándékozta ugye? Meglátta, s azt gondolta egy ilyen szép zöld szemű nőnek, tökéletesen passzolna.
• Ezt egy nő is gondolhatta, de amúgy igazad van, férfitól kaptam! – mondta, s most már direkt provokálni akarta Davist. – Egy figyelmes férfi észreveszi az ilyesmit.
• Igen, igazad van! – fordult el tőle Davis, s ismét az evésre koncentrált.

Ebéd után visszamentek s ő nem igazán csinált semmit, csak ült az asztala mellett, s Josh zenéit hallgatta, a videóit nézte. Figyelte milyen rengetegen vannak a koncertjein, és ez a rengeteg nő mind Joshért rajong. Biztos, hogy nem maradna mellette hosszú ideig, talán néhány hónap, de ő tisztában volt vele, hogy ennyi kevés lesz neki belőle. Nagyon-nagyon tudná szeretni ezt a férfit…

Eddig jutott el a gondolataiban, mikor megszólalt a telefonja. Josh hívta.

• Szia!
• Szia! Van egy szusszanásnyi időm, s szerettem volna hallani a hangod.
• Merre vagy? – kérdezte tőle, hisz azt sem tudta hová ment.
• Tudod a sorozat, amiről beszéltem, ma kell a jelenetemet felvenni, úgyhogy most itt vagyok egy stúdióban, egy gyűrött mackófelsőben, kamaszokkal körbevéve.
• Biztos így is nagyon csinos vagy, s a kamaszok odáig vannak érted!
• Már készült néhány közös fotó, úgyhogy biztos tetszem nekik – nevetett Josh. – Te mit csinálsz?
• Az irodámban vagyok, ami jelenleg raktárrá változott! Lehet, itt kell legközelebb átöltöznöd, ugyanis mindent birtokba vettek egy másik felvétel miatt.
• Attól jobb helyet el sem tudok képzelni az öltözködésre, de különösen a vetkőzésre lesz ideális!
• Igen, arra tökéletes lesz! – mondta, s eszébe jutott, amikor az éjszaka levette Joshról a pólóját, aztán kicsatolta az övét, türelmetlenül kigombolta s lehúzta a cipzárt, s a következő mozdulatával lehúzta róla a nadrágot.
• Talán el tudok szabadulni már holnap este, és el tudok csípni egy gépet amivel éjfél körül visszaérhetek, mert úgy érzem ezt a vetkőztetőst részt még gyakorolnunk kell.
• Igen, az nagyon jó lenne! – mondta halkan, s máris érzete a vágyat a testében.
• Ok, akkor sietek!
• Rendben!

Álmodozó szemekkel nyomta ki a telefonját, s ismét belemerült a klipjeinek tanulmányozásába. Mielőtt hazament még vett néhány dolgot Lory ruhájához, s este nekilátott kiszabni. Gyorsan telt vele az idő, lekötötte a figyelmét a dolog, s végre nem Josh körül jártak folyton a gondolatai. De amint lefeküdt ennek vége lett, Josh vette át az uralmat mindene fölött. Nem tudott másra gondolni csak rá. Tudta, ha továbbra is találkozgat vele, visszavonhatatlanul beleszeret, s ezt nem engedhette meg magának. Most kellett abbahagynia.

Nem jött álom a szemére, így arra gondolt felnéz a twitterre, ahol meglátta Josh mackófelsős, vigyorgó képét, aminek láttán elmosolyodott. Milyen édes, kár hogy ennyire népszerű – gondolta szomorúan – milyen jó lenne, ha egy egyszerű, hétköznapi foglalkozása lenne, igazán tudnám szeretni. Ezekkel a gondolatokkal aludt el.

A következő napja lassan telt, s bármennyire is tagadta maga előtt, azért legbelül tisztában volt vele, hogy a Joshal való találkozást várja nagyon, emiatt érezi lassúnak az idő múlását.

Davissal többször találkozott a nap folyamán, de szerencséjére nem volt ideje vele kötekedni, aminek kifejezetten örült. Este folytatta Lory ruháját, ami nagyon jó időtöltésnek bizonyult, mert tíz óra is elmúlt, mikor abbahagyta. Lezuhanyozott és a legszexibb hálóingét vette fel. Egy kis fekete, mélyen dekoltált, átlátszó valamicske volt. Soha nem hitte, hogy ezt a darabot valaha fel fogja venni. Loryval voltak vásárolni, és a barátnője beszélte rá. „Sosem tudhatod” csengtek még most is a fülében a szavai.

Kifésülte a haját, parfümöt fújt magára, s még jó ideig nézegette magát a tükörben. Nem értette miért teszi ezt, ha meg akarja szakítani Joshal a kapcsolatot. A másik gondolata pedig az volt, hogy kinek árthat, ha még egy éjszakát vele tölt. Ha már hazajön miatta hamarabb, nem küldheti el.

Az órát nézte, ami majdnem tizenegyet mutatott, ami azt jelentette, Josh nemsokára megérkezik. Megnézte a telefonját s látta, hogy kapott egy sms-t Joshtól. Izgatottan olvasta el a néhány szót, ami megjelent a kijelzőn. „Sajnos lekéstem!” Csalódottság és szomorúság töltötte el a lelkét, az egész lényét. Levette a hálóingét, és felvette a pólót, amiben aludni szokott. Bebújt a paplanja alá, amin már nem érezte Josh illatát, bármennyire is szerette volna. Szerette volna kikapcsolni az elméjét, nem gondolni semmire. Egy dalt dúdolt magában egy altatódalt, amit még az édesanyja énekelt neki kicsi korában. Igyekezett a dal szövegére és dallamára koncentrálni, próbálta elképzelni, hogy az anyukája ül az ágya szélén és ezt énekli neki.

Reggel fáradtan ébredt, de izgatott volt, hisz tudta, hogy Josht mindenképp látni fogja. Mire beért a stúdióba a szokásosnál is nagyobb volt a jövés-menés. Most kellett mindent bepakolniuk s elrendezni. Normális esetben néhány apróságot kellett volna lecserélni, de most mindent újra kellett rendezni. Visszahozták a zongorát, a bútorokat, ő összeszedte a kiegészítőket és szépen elrendezett mindent. Lerry mint mindig most is rengeteget segített neki. Megnézte a zongorát, hogy nem karcolták-e meg, ez volt a legnagyobb félelme. Több beállításon is látszik a zongora, és annak hibátlannak kell lennie. Leült a zongoraszékre, és onnan nézegette, nem lát-e rajta valamit.

• Ma te fogsz kísérni?

Izgatottan pattant fel a székről, mikor meghallotta ezeket a szavakat. De mielőtt válaszolhatott volna Joshnak, Karen ismét rávetette magát.

• Jaj, dehogyis Theodora nem tud zongorázni, én viszont tanultam!

Theodora – csengett a fülében a neve. Soha senki nem hívta így, s kellett neki egy pillant, mire rájött, hogy róla beszél.

• Teddyre gondolsz? – kérdezte Josh.
• Igen! De a lényeg, hogy én tudok zongorázni. Meghallgatsz? Biztos, hogy még tanulnom kell, vállalod a továbbképzésemet?
• Sajnos alkalmatlan vagyok az ilyesmire.
• Ó, biztos, hogy nem! – nyávogta Karen.
• Én magamtól tanultam, fogalmam sincs, hogy kellene tanítani.
• Majd együtt rájövünk!

Őt annyira idegesítette ez a párbeszéd, hogy úgy döntött otthagyja őket.

• Várj! – hallotta Josh hangját.
• Tessék? – nézett rá kifejezéstelen arccal.
• Szia!
• Szia!
• Akkor az irodádban öltözök?
• Nem, az öltözőben, minden készen áll a fogadásodra.
• Akkor mehetünk?
• Ha nem akarod előtte Karent megtanítani zongorázni, akkor igen.
• Sajnos mást kell keresnie! Sajnálom! – nézett Karenre mikor ezt mondta, s elindultak együtt az öltözőbe.

Karen kikerekedett szemmel nézett rájuk, s ő nem tudta elnyomni mosolygását, sőt fülig ért a szája.

• Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb jönni – mondta Josh, mikor senki nem hallhatta.
• Semmi gond!
• Ma este szabad vagyok!

Ebben a pillanatban Davis jött velük szemben, úgy hogy már nem volt alkalma bármit is mondania.

• Áh, itt vagy! Féltem, hogy nem fogsz időben ideérni, a vendégünk rövidesen megérkezik, addigra át kellene öltöznöd.
• Épp oda indultam!

Az öltözőben sem maradhattak kettesben, ő Josh kezébe nyomta a ruhát, amit fel kellett vennie, azután csak akkor látta viszont, mikor már túl volt a sminkelésen, a haját is megigazította Orah.

• Ok, a külsőddel minden rendben – mondta neki.
• Köszi! – kacsintott rá Josh, s elkezdődött a felvétel.

A dal amit Josh énekelt most is csodálatos volt, a lelkéig hatolt, ugyan olyan hatással volt rá, mint amikor először hallotta őt. Tisztában volt vele, ha ezerszer hallaná, akkor is minden alkalommal ezt érezné. Volt Josh hangjában valami, ami magával ragadta, el messze, el egy másik világba. Egy olyan világba, ahol felfokozódtak az érzelmek, és azok a hihetetlenül mély hangok, amiket felváltottak azok a kellemesen magas hangok repítették az érzelmek hullámvasútján, megtapasztalva szerelmet, bánatot, boldogságot, szomorúságot. De mindent érezni akart a boldogtalanságot épp úgy, mint a boldogságot, hisz mindenhová Josh vitte el, és ő menni akart vele, ott akart lenni vele mindenhol.

A felvétel után, szokásához híven most is a háttérből nézte, ahogy elcsendesedik minden, dolguk végeztével eltűnnek az emberek, leoltják a világítást és sötétség borul a díszletekre. Már senkit nem látott, mikor egy nagy sóhaj után felállt, és visszament az irodájába, s útközben látta amint Karen ismét bepróbálkozott Joshnál. Fogalma sem volt miről ment a beszéd, de nem is érdekelte. Ha Josh nem képes lerázni, akkor meg is érdemli a zaklatását, bár ki tudja, lehet tetszik neki – gondolta magában. Karen az egyik legvonzóbb külsejű nő, akit valaha látott. Ő a nyomába sem érhet, biztos bejön Joshnak. Még ha nem is áll rá a dologra azonnal, ha Karen ilyen kitartó marad, előbb-utóbb biztos, hogy sikerrel fog járni.

Az öltözőbe ment, és összeszedte a Josh által ledobált ruhákat, rendet csinált s úgy gondolta elmegy a tisztítóba. Már majdnem kész volt, mikor Josh lépett be.

• Szóval itt bujkálsz?
• Nem bujkálok, melletted jöttem el, csak nagyon el voltál foglalva Karennel.
• Csak nem féltékeny vagy?
• Hogy lehetnék én féltékeny, hisz nem vagyunk együtt!
• Nem? – nézett rá Josh.
• Nem tudok róla! – válaszolta indulatosan, amit az szított fel benne, amit az előbb gondolt róla és Karenről.
• Akkor egyértelművé kell tenni a dolgot. Este érted megyek!

Ennyit mondott és otthagyta, ő pedig csak nézte a bezárt ajtót.

Josh autójában ültek, és a férfi szó nélkül vezetett. Ő figyelte a város csodálatos fényeit, miközben rájött hová is mennek.

• Miért jöttünk ide? – kérdezte tőle, mikor kiszálltak az autóból.
• Nagyon jó volt itt veled, gondoltam itt nyugodtan beszélgethetünk.

Josh megfogta a kezét, úgy sétálgattak a parton. Josh mesélt az elmúlt két napjáról, és őt is megkérdezte, hogy telt az ideje.

• Tudod Teddy, nagyon tetszel nekem! – mondta Josh, miközben megállt, és szembe fordult vele.
• Miért én? – kérdezte, de csak suttogásra telt az erejéből.
• Ahogy megláttalak legelőször, ahogy csípőre tett kézzel álltál a stúdió közepén, a természetes szépségeddel, azonnal meg akartalak ismerni, beszélni akartam veled, hallani a hangod, megérinteni a puha fehér bőröd, belenézni a gyönyörű, igéző zöld szemeidbe.
• Annyi gyönyörű nő vesz körül…
• Engem nem érdekelnek, egyedül te érdeklesz!
• De meddig leszek elég neked?
• Nem tudom, fogalmam sincs mi lesz, de az biztos, hogy most téged akarlak.
• Tudom, hogy nem rég ismerjük egymást, de ez nekem akkor is kevés. Nem akarok úgy élni, ahogy az anyám élt!
• Nem értem mit akarsz mondani.
• Én értem, és tudom mi az, amit nem akarok! Jobb, ha most hazaviszel, és nem találkozunk többet.
• Tessék? Mi a baj? Tettem valamit? Azt hittem én is jelentek neked valamit!
• Jelentesz! Túlságosan is sokat! Vigyél haza kérlek!
• Rendben! – mondta Josh és szomorúságot hallott a hangjában.

Egész úton egyetlen szót sem váltottak, mikor kiszállt az autóból is csak egy kurta szia hagyta el a szájukat.

Sírva ment fel a lakásáig és felhívta Loryt.

• Mi a baj? Megint elvesztetted a laptopod?
• Nem, most olyat veszítettem el, ami még annál is értékesebb!
• Mit?
• A szerelemet!
• Mit csináltál? Várj, inkább átmegyek.

Rövidesen ott ültek az ágyon egymással szemben és ő elmesélt mindent, ami az este történt.

• Te teljesen meg vagy őrülve! – mondta Lory minden egyes szót alaposan kihangsúlyozva.
• Mit tehettem volna?
• Megmondhattad volna neki, hogy ilyen különleges emberrel mint ő, még soha nem találkoztál, megcsókolhattad volna és most vele szexelhetnél az ágyadban, nem velem diskurálnál arról, milyen marhaságot csináltál.
• Tudod, mi lenne a vége? – szipogta.
• Attól rosszabb mint most, biztos nem lenne.
• De rosszabb lenne!
• Dehogyis! Elveszítetted, pedig annyi mindent adhatott volna neked, és te is neki, de te esélyt sem adtál magatoknak.
• Úgy is vége lett volna, mert…
• Nem tudhatod, nem próbáltad ki, csak találgathatsz!
• Nem akarom, hogy úgy járjak mint az anyám…
• Jaj, hagyd már ezt abba! Egyszerűen félsz elköteleződni, félsz, hogy találsz valakit, akivel boldog lennél, és nem sajnálhatod magad anyád miatt tovább. Neked ez így kényelmes, nem kell senki, mert azt teszi veled, mint amit az anyáddal is tettek a férfiak. A boldogságért kockáztatni kell mindenkinek, nem csak neked! Mit gondolsz, én nem félek? Én is félek hozzámenni Zacharyhoz, rohadtul be vagyok gazolva, de megteszem, mert szeretem! Én sem tudom mi lesz a vége, lehet egy év múlva elhagy, vagy lehet én hagyom el, de megpróbálom, mert az is lehet örökké együtt leszünk és szerelemben fogjuk leélni az életünket. Nem tudhatom, csak azt, ami most van, amit most érzek iránta. És tudod mit? Nem is érdekel mi lesz ezután. Majd ráérek akkor törni rajta a fejem, ha bekövetkezik a rossz, addig én élvezem az életem, és sokkal jobban járnál, ha te is ezt tennéd!

Teddy csak ült az ágyon, s nagyokat pislogott, miközben hallgatta barátnője indulatos beszédét, s úgy érezte valami köd féle száll fel az agyáról, ami hosszú-hosszú évek óta nem hagyta tisztán gondolkodni, ami félelmet gerjesztett a bensőjében, ami folyton az anyja sikertelen életének emlékképeit lebegtette előtte.

• Mondj már valamit! – hallotta Lory hangját.
• Butaságot csináltam! – szólalt meg!
• Végre! Hívd fel! Vagy menj el hozzá!
• Nem törhetek csak úgy rá, azok után, ahogy ma este viselkedtem vele.
• Dehogy is nem!
• Gondolod?
• Gondolom!
• Ma nem, majd holnap!
• Mi lesz más holnap?
• Össze kell szednem magam, meg kell nyugodnom!

Lory még sokáig ott volt vele, ami nagyon jól esett neki, és teljesen megnyugodott. Miután elment azonnal elaludt iszonyú fáradtnak érezte magát.

Tudta néhány napig nem fog Joshal találkozni, mert a következő felvétel csak négy nap múlva lesz. Folyton azon gondolkodott, hogy mit tegyen. Lory szerint egyszerűen fel kellene hívnia és megkérni, hogy találkozzanak, de nem merte megtenni. Félt a visszautasítástól, és inkább halogatta a dolgot, mert addig reménykedhetett. Viszont ettől a bizonytalanságtól szörnyű ideges és feszült volt, s ez teljesen kimerítette az idegrendszerét. Eljött a péntek reggel, mikor Joshal ismét találkozhat. Szinte mindene remegett, külön erőfeszítésébe telt, hogy egyáltalán állni bírjon a lábán. Fogalma sem volt, Josh hogy fog vele viselkedni, és egyáltalán mi fog köztük lezajlani. Arra gondolt, ha kettesben maradnak, megkéri, hogy találkozzanak és beszéljék meg a dolgokat.

Reggel korán indult, ismét be kellett rendezni a stúdiót, és ő most is a zongora miatt aggódott, de ez persze meg sem közelítette azt a félelmet, amit Josh esetleges elutasítása okozott benne.

Gyakran nézett az órájára és a folyton abba az irányba nézett, ahol Josh felbukkanását várta, de a férfi nem volt sehol. Már ott járt az idő, hogy az öltözőben kellett volna lenni, így odament, hogy megnézze. Még be sem nyitott már hallotta Karen éles, flörtölő hangját, és Josh nevetését. Idegesen kopogott be, majd kis idő múlva benyitott.

• Sziasztok! Bocsa a zavarásért, csak odaadom a ruhát, ami ma következik.

Köszönésképp csak egy morgást hallott Joshtól, aki épp csak rápillantott, majd ismét minden figyelmét Karennek szentelte. Ő kiakasztotta a vállfára készített ruhadarabokat, kitette a cipőt hozzá és szó nélkül kiment.

Mikor bezárta maga mögött az ajtót szabályos megkönnyebbülést érzett. Bent annyira kellemetlenül érezte magát, mint még soha sehol életében. Tisztában volt vele, hogy Josh és közte megváltozik a viszony, de hogy pont Karennel jöjjön össze. De mit is reméltem, jobb hogy most történt meg, mintha már együtt vagyunk – gondolta, ezzel igyekezvén meggyőzni magát, hogy jól cselekedett.

A folyosón téblábolt, a lányok már készítették a frizuráját és a sminkjét is, de Karen még most sem került elő az öltözőből. Úgy látszik addig nem is fog kijönni, míg Josh bent van – töprengett. Ebben a pillanatban mindketten kiléptek a folyosóra s úgy mentek el mellette, mint ha ott sem lenne. Karen azonban néhány lépésről visszanézett, és olyan gonosz, fölényes mosolyt küldött felé, amibe beleborzongott.

Megkereste Davist, és csak annyit mondott neki, hogy nem jól érzi magát, haza kell mennie. Davis ezt simán el is hitte neki, hisz az elmúlt napok kialvatlansága és idegeskedései miatt olyan fehér volt, mint a fal.

• Ok menj nyugodtan! Aztán gyógyulj meg, mert vasárnap este vetítik az első részt, és este mulatni megyünk vagy örömünkben, vagy bánatunkban, ott kell lenned!
• Számíthatsz rám! – mondta, s sietős léptekkel hagyta el a helyiséget.

Vasárnapig ki sem mozdult otthonról, belemerült az önsajnálatban, a „mi lett volna ha” találgatásokba. Vasárnap délben Lerry érdeklődött a hogyléte felől, s közölte vele, hogy hatra érte megy, addigra legyen kész.

Elkezdett keresgélni a szekrényében, de ismét tanácstalan volt. Szeretett volna csinos lenni, de nem kihívóan, viszont mégis fel akart tűnni Joshnak.

Hosszas keresgélés után egy csinos, egybeszabott ruhát vett elő, aminek türkiz-kék szatén a felsőrésze, 3/4-es ujj hosszúsággal, a szoknyarésze magas derekú, hátul sliccelt volt, s tartozott hozzá egy széles öv. Zuhanyzás után felöltözött, haját laza kontyba tekerte, s az összes ékszere egyetlen pár zöld fülbevalóból állt. Sminkelés után végignézett magán a tükörben és azt gondolta nem rossz, de soha nem fog Karen nyomába érni.

Vett egy mély levegőt, ami néhány pillanatra megnyugtatta elméjét, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve feltette a Joshtól kapott jáde köves nyakláncot a nyakába, beledugta a cipőbe a lábát felvette kabátkáját, táskáját és lesétált az utcára. Volt még ideje Lerry érkezéséig, de úgy érezte, ha nem szív egy kis friss levegőt megfullad.

Már egy ideje bóklászott a környéken, mikor hívta Larry, hogy a ház előtt várja. Visszament és beült mellé.

• Szia! Te meg honnan jöttél? – lepődött meg jó barátja.
• Csak volt még egy kis elintézni valóm – mosolygott a férfira.
• Nem nézel ki sokkal jobban! Minden rendben?
• Igen, teljesen jól vagyok!
• Ok, akkor indulunk.
• Hová megyünk?
• Az egy puccos étterem lett kibérelve, hatalmas kivetítőn láthatjuk a műsort. Aztán befutnak a nézettségi mutatók is.
• Davis biztos ideges.
• Hát nem érdemes a közelébe menni.
• Jó hogy mondod!

Tizenöt perces kocsikázás után egy gyönyörű épület előtt parkoltak le. Bent már sokan nyüzsögtek, de ő rögtön azt figyelte Josh ott van-e már, de nem látta sehol. Ismét Sherill és Orah társaságát kereste. Meg is találta őket és ő is kért magának egy vodka-narancsot. A társaság egyre hangosabb lett, és az izgalom a tetőfokára hágott. Úgy számoltak visszafelé a műsor kezdéséig, mint szilveszterkor a tizenkettő elütéséig. Végre a képernyőn látták, amiért annyit dolgoztak. Aztán néhány másodperc elteltével Josht látták a képernyőn, aki egyszerűen tökéletes volt. Megnyerő, jóképű, udvarias, okos, elegáns. Nagyon jól állt neki a ruha, amit ő adott rá, és a díszlet is jól mutatott a képernyőn. Egy kis büszkeség töltötte el, hogy ő is hozzáadhatott ehhez a produkcióhoz. Davisre tévedt a tekintete és olyan feszültséget, és izgatottságot látott rajta, amilyet még soha. Aztán a figyelmét már egész más kötötte le. Megérkezett Josh, aki Davishoz lépett. Köszöntek egymásnak, aztán együtt nézték tovább a műsort. Persze Karen egy másodpercen belül Josh mellett termett. Innentől kezdve már nem az érdekelte, amit a kivetítőn látott, igaz kényszerítette magát, hogy oda nézzen, de állandóan Joshoz kalandozott a tekintete.

Megitta az italát, és rendelt még egyet, s abba is belekortyolt. Úgy gondolta bátorságot meríthet belőle, mert mindenkép beszélni akart az este folyamán Joshal.

A műsor véget ért, mindenki tapsolt és izgatottan várták a nézettségi adatokat. Mikor megjelentek a képernyőn a számok olyan ujjongás tört ki, amilyet még soha életében nem hallott. Talán csak titokban remélt bárki is ilyen magas adatokat!

Innentől kezdve mindenki mulatott, evett, ivott, beszélgetett és jól érezte magát. Láthatóan Josh is ugyan ezt tette. Egész este nem nézett rá egyetlen egyszer sem. Mintha érezte volna, hol van és direkt nem fordította volna arra a fejét. Viszont Karent annál nagyobb figyelemmel tüntette ki.

Egy idő után úgy döntött nem érdekli, hogy Josh úgy tesz, mintha ő nem is létezne, akkor is odamegy hozzá. De épp ebben a pillanatban, ahogy ez az elhatározás megszületett a fejében Josh és Karen épp kimentek az étteremből. Gondolkodás nélkül ment utánuk. Kilépett az utcára, ahol megcsapta a hideg levegő, de ez legkevésbé sem érdekelte.

• Josh! – kiáltott a férfi után.

Josh hátranézett, mondott valamit Karennek és visszament hozzá.

• Josh annyira sajnálom! Mindent megmagyarázok, ne menj el vele!

Josh nem szólt semmit csak nézett rá, gyönyörű csokoládébarna szemeivel, s az ő teste a remény tüzében égett.

• Téged akarlak, azon az estén bolond voltam, de meg tudom magyarázni miért viselkedtem úgy. Csak ne menj el vele!
• Sajnálom Teddy! Mennem kell!
• Ne! Kérlek ne hagyj itt!

Josh nem szólt semmit, megfordult és sietős léptekkel Karen után ment.

Ő csak nézte s a szemébe gyűlt könnycsepp végiggördült az arcán, de nem akarta letörölni, és nem akarta megakadályozni, hogy ezt az egy könnycseppet több is kövesse. Lassan ő is megfordult és ekkor vette észre, hogy Davis ott állt mögötte. Nem érdekelte, hogy látja sírni, nem akarta előle sem titkolni mit érez.

Davis benyúlt a zsebébe és kivett belőle valamit.

• Egy nőnek ilyen ajándékot kell adni – mutatta a tenyerében lévő gyönyörűen csillogó ékszert.
• Mi ez? – kérdezte.
• Egy smaragd nyaklánc!
• Nagyon szép – mondta halkan.
• A tiéd! A nyakadba teszem.

Ő megfordult, Davis kivette a nyakából a láncot, amit Jostól kapott és beletette, a smaragdmedálost.

Teddy látta, hogy Josh fekete terepjárója ekkor gördül el nagyon lassan a kövesúton, s nagyon remélte látta, mi történik.

Megfordult és Davisre nézett, és megállapította, hogy igazából jóképű, és miért is ne lehetne vele. Kétség sem férhet hozzá, hogy tetszik neki. Josht elszalasztotta, talán Davis mellett megtalálja a boldogságot.

Ezekkel a gondolatokkal a fejében ment be az étterembe és ott az este hátralévő részt a férfi és még jó néhány vodka-narancs társaságában töltötte.

Másnap reggel iszonyú fejfájással és hányingerrel ébredt. Mikor kinyitotta a szemét arra is rájött, hogy nem is a saját lakásában van. Kitámolygott a szobából és látta, hogy Larry a konyhában tesz-vesz.

• Jó reggelt Drágám! Hogy vagy?
• Jaj Larry, hogy kerülök ide?
• Az én lakásom közelebb volt az étteremhez, mint a tiéd, így jobbnak láttam, ha ide hozlak.
• Még soha életemben nem voltam ilyen másnapos. Miután Josh elment nem sok mindenre emlékszem. Ugye nem csináltam semmi butaságot?
• Ha nem hozlak haza, talán csináltál volna.
• Mit?
• Az biztos, hogy nem az én lakásomban ébredsz, hanem a Daviséban.
• Köszönöm! – mondta Larrynek és odatámolygott, hogy átölelje.

Ebben a pillanatban megérezte a nyakában lógó nyakláncot és gyorsan kivette.

• Mit csinálsz?
• Davis adta az este ezt a láncot, de úgy érzem, mintha égetné a bőrömet, képtelen lennék viselni, holnap visszaadom neki.
• Hol van amit Jostól kaptál?
• A zsebemben, de azt is képtelen lennék a nyakamba tenni, majd neki is visszaadom.
• Feküdj vissza, viszek neked két aszpirint, attól jobban leszel.

Visszafeküdt az ágyba, és Larry néhány perc múlva vitte is neki a beígért gyógyszereket, amitől enyhülést remélhetett, és a telefonját is megkapta tőle.

• Van rajta jó néhány nem fogadott hívásod, és szerintem legalább annyi sms-ed is.

Elvette a készüléket és ledobta maga mellé. Nem érdekelte ki keresi, egy kis nyugalmat, pihenést akart. A párnájára hajtotta a fejét és a Joshal történt beszélgetésre gondolt, arra ahogy otthagyta és Karen vállát átfogta, ugyan úgy ahogy az övét először a tengerparton. Csukott szempillái alól is kitörtek a könnycseppek, s álomba sírta magát.

Telefonja éktelen, fejhasogató hangjára ébredt. Csukott szemmel tapogatta ki hol van a készülék, megnyomta a fogadás gombot és álmos, rekedtes hangon beleszól.

• Tessék!
• Hol vagy? Már mindenhol kerestelek!

Az agya nehezen járt, de Josh hangját azonnal felismerte, s mintha rugó lett volna benne úgy ült fel az ágyban.

• Miért kerestél? – kérdezte tőle.
• Beszélnünk kell!
• Miről? – kérdezte izgatottan.
• Telefonba nem tudom elmondani. Elmegyek hozzád.
• Nem vagyok otthon!
• Hol vagy?
• Nemsokára hazaérek, egy óra múlva jöhetsz.
• Ok, akkor egy óra múlva.

Letette a telefont és szólt Lerrynek, hogy azonnal haza kell mennie. Taxit akart hívni, de Larry nem engedte, ő vitte haza és ő út közben elmondta, hogy Josh beszélni akar vele, s végig azt találgatta mit akarhat tőle a tegnap este után.

Otthon gyorsan lezuhanyozott, a haját is megmosta és felkapott egy farmert és egy atlétát. Nem akart egyáltalán kiöltözni. Azt gondolta lássa Josh olyannak amilyen, ne azt nézze mennyire szép egy ruhában, vagy a ruha milyen szép rajta.

Alig várta, hogy végre megszólaljon a csengő, és ahogy ez megtörtént szaladt, hogy beengedje a férfit.

Josh fáradtan állt az ajtajában, rajta is farmer volt, egy egyszerű fehér póló és egy kardigán. Egy olyan tipikus Joshos kardigán.

• Gyere be – nyitotta nagyobbra az ajtót.

Josh bement, majd megállt és felé fordult.

• Bocsánatot kell kérnem!
• Miért? – kérdezte tőle.
• Azért, ahogy az este viselkedtem! Ne haragudj, de annyira fájt az elutasításod!
• Mi történt Karen és közted? – nem volt benne biztos, hogy hallani akarja, de nem bírta ki, hogy ne kérdezze meg.
• Elmentünk egy másik, csendesebb helyre, ittunk egy-egy pohár bort, aztán hazavittem.

Ő várta, hogy Josh folytassa a történetet, de nem szólt többet.

• Azután? Felmentél hozzá?
• Nem! Visszamentem az étterembe, de te nem voltál ott. Azt mondták Davissel mentél el. Azért reménykedtem benne, hogy mégsem, így eljöttem a lakásodra, de nem voltál itthon. Hívtalak telefonon, és írtam több üzenetet is, de délig semmi. Vele voltál?
• Nem! Larrynél aludtam.
• Tudod láttam, ahogy valamit matat a nyakadon ott az étterem előtt, mintha valami nyakláncot adott volna. Majd meg őrültem a féltékenységtől. Karentől nem is akartam semmit, csak féltékennyé akartalak tenni, ne haragudj, csak nem értettem miért utasítottál el.
• Te ne haragudj rám, annyira nagy marha voltam – mondta lehajtott fejjel. Tudod, néhány éve arra mentem haza, hogy anyám gyógyszereket szedett be és én későn érkeztem. Egy rosszul sikerült szerelmi történet miatt tette ezt, nem törődve azzal, hogy én itt maradok egyedül. A munkája miatt mindig híres sztárok között mozgott, és több szerelmi viszonya is volt, természetesen mindig híres emberrel, akik minden esetben kivétel nélkül megcsalták, megalázták, elhagyták és ottmaradt nekem összetörve és én voltam neki mindig a vigasza, én voltam, aki lelket öntött belé. Az apámat nem is ismerem. Annyit tudok róla, hogy ő is egy híres ember, de soha nem vállalta fel sem anyát, sem engem. Nem akartam magamnak ilyen életet. Azért is próbáltam a civil életben dolgozni, de ebben a közegben nőttem fel, és hiányzott, de azt megfogadtam, hogy nem szeretek bele egy híres emberbe sem. Nem hagyom, hogy tönkretegyenek, hogy megalázzanak, összetörjenek, mint anyát. És nem is volt ezzel gond egészen addig, míg meg nem ismertelek.
• Sajnálom, hogy keresztül kellett ezeken menned! – ölelte magához, s ő úgy bújt hozzá, mint egy kiscica, aki vigasztalásra, szeretetre, biztonságra vágyik. – Ne félj, én nem fogom ezt tenni veled!

Érezte, ahogy Josh apró csókokkal borítja el a nyakát, majd hosszú, szenvedélyes csókban forrtak össze, ami mindkettőjükben feltüzelte a vágyat. Rövidesen az ágyban kötöttek ki, és szenvedélyesen szerették egymást. Szeretkezés után szorosan bújt hozzá, érezni akarta, érezni, hogy ott van mellette, nem veszítette el, az övé.

Nyugtalan álomba merült. Álmában megint a régi házukban járt, látta, hogy az anyja a kanapén alszik. Odament megérintette, hogy felébressze, de a teste hideg volt és mozdulatlan.

• Anya! Anya! – kiáltotta rémülten.
• SSShhh, semmi baj, csak álmodtál – hallotta Josh hangját valahonnan messziről. Nem látta a férfit, de érezte, hogy átöleli erős karjaival, de még mindig látta az édesanyja élettelen testét.
• Anya! – kiáltotta ismét.
• Ébredj, ez csak álom! – hallotta megint Josh hangját. Ekkor kinyitotta a szemét és Josh ott feküdt mellette, szorosan átölelve őt. Ijedten nézett rá, még mindig az álma hatása alatt volt.
• Ne félj, minden rendben lesz – csókolta meg a homlokát Josh.

Ő nem szólt semmit, csak még szorosabban bújt hozzá, s a férfi szívverését figyelte, ami tökéletesen megnyugtatta.

Ült a nézőtéren egy elég kicsi, talán ezerötszáznyi nézőt befogadó koncertteremben. Imádta az ilyen koncerteket, mindig bensőséges, különleges hangulat alakult ki. Josh a színpadon ült egy bárszéken, megszólalt a zongora, a gitár és ő elkezdett volna énekelni, de elakadt a hangja. A nézők nevettek, Josh is elmosolyodott, majd néhány másodperc múlva olyan tisztán és olyan erővel csendült fel a dal, hogy az egész teste beleremegett. A hangja olyan erővel szállt a közönség felé, mint talán még soha. Egy pillanatban Josh felállt, a mikrofont félrehúzta és hallhatták hangosítás nélküli, meztelen, energikus, szívbemarkoló, csodálatos hangját. Ez a hang megragadta, s örök rabságba ejtette!

Josh lakásában voltak, a kanapén ültek. Az ő kezében egy vázlatfüzet volt, és egy ceruza. Új munkát kapott, s ahhoz készített terveket. Josh a kezében lévő joystick segítségével irányított egy emberkét, aki a tévében szaladgált, épületekbe ment be-ki, valami életerőt szedegetett össze, térképet keresett és még ki tudja miket. Mindig úgy ültek, hogy hozzáérjenek egymáshoz. Most épp a lába volt Josh ölében, és Josh két gombnyomás között megsimogatta a lábfejét, a bokáját, a lábszárát. Ő néha felnézett a terveiből, imádta figyelni játék közben a férfi arcát.

Ebédre várták Loryékat. Josh az asztalt terítette ő pedig befejezte a főzést. A csengő percre pontosan a megbeszélt időpontban szólalt meg. Josh engedte be a vendégeket, és már ismerősként köszöntötték egymást. Lory még mindig a rajongók áhítatával nézett Joshra, aki kedvesen fogadta Lory ezen viselkedését. Teddy tudta, még kell találkozniuk néhányszor, hogy természetesen tudjon Lory létezni a közelében. Ebéd közben kellemesen beszélgettek, s mint mindig most is úgy ültek, hogy egymáshoz érjenek. Ő a lábát ávetett Josh térdén, imádott így ülni mellette, Josh pedig mindig megsimogatta a combját.

Zachary számítógépes játékok fejlesztésével és tesztelésével foglalkozott, úgyhogy Joshal nagyon jóban lettek, és ez kifogyhatatlan beszédtémát adott számukra. Ő Loryval a vészesen közelgő esküvőről beszélgetett.

• Ugye nem felejtetted el, hogy holnap háromra el kell jönnöd velem egy szalonba. Ez az utolsó reményem, ha itt sem találok ruhát, akkor hálóingben fogok férjhez menni – nevetett Lory.
• Hú, nem jó! Megbeszélésem van, és nem tudom átszervezni.
• De megígérted! – változott sírós kisgyerekké Lory arca.
• Tudod mit! Talán van megoldás, gyere velem.
• Hová? – értetlenkedett Lory.

Nem válaszolt neki, csak bevitte a hálóba. Lory ahogy belépett csak nézte az ágyra kiterített menyasszonyi ruhát. Szeme csillogott a könnyeitől és látszott rajta, hogy próbál megszólalni, de képtelen rá.

• Próbáld fel! – mondta neki, s segített felvennie.

Lory megnézte magát a tükörben és végre megtalálta a hangját.

• Ez egyszerűen tökéletes! – körbeforgott, nézegette magát és csak ezt a szót ismételgette „tökéletes”.

Késő volt, Josh ült a zongora mellet és játszott. Nyugodtan, élvezettel, csak úgy mindenfélét, a saját szórakoztatására. Ő ott állt mögötte s átölelte. Érezte a karjaiban, a vállaiban a mozdulatokat, amik a gyönyörű dallamokkal összekeveredve olyan élményt nyújtottak számára, amiről soha életében nem is álmodott.

A tengerparton sétálgattak kéz a kézben. Ha tehették mindig lejöttek alkonyattájban, s nagy sétákat tettek, élvezve a természet adta nyugalmat.

• Két hét múlva lesz egy jótékonysági koncert, ahol én is fel fogok lépni.
• És mit fogsz énekelni?
• Még nem tudom, de szeretném, ha eljönnél velem.
• Persze ott leszek, tudod a közönség között.
• Nem, nem erre gondoltam.
• Hanem mire?
• Arra, hogy VELEM gyere el, ne titokban, ne külön. Szeretnélek mindenkinek bemutatni, nem akarom titkolni tovább a kapcsolatunkat. Nem akarom azt mondani, ha megkérdezik van-e valakim, hogy szingli vagyok. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy megtagadlak. Ez a világ legrosszabb érzése!
• Biztos vagy benne?
• Soha semmiben nem voltam még ennyire biztos!

Zöld ruha volt rajta, nyakában a Joshtól kapott jáde köves nyaklánc, és meghatottan figyelte legjobb barátnője, hogy mond egy életre szóló Igent a szerelmének. A szertartás visszafogott, gyönyörű és meghitt volt.

A vacsora után a hangulat egyre magasabbra tört, szinte mindenki táncolt. Egy lassú dal következett és Josh táncolni hívta annak ellenére, hogy a tánc nem a férfi erőssége. Átfogta a derekát, ő átfonta a nyakát és a göndörödő hajtincseivel játszadozott tánc közbe. Jólesően andalogtak a lágy zenére, s egyszer érezte, hogy Josh elhúzódik tőle. Felnézett a csokoládébarna, izgalmas szempárba, ami őt figyelte.

• Mi a baj? – kérdezte tőle.
• Nem, ez nem baj! Ez a világ legjobb dolga!
• Mi?
• Szeretlek! – mondta Josh.

Ez a szó, amit most hallott először tőle melegséggel, örömmel, boldogsággal töltötte el az egész lényét.

• Én is szeretlek! – válaszolta, s hosszú, szenvedélyes csókban forrtak össze.

VÉGE

 Josh Groban - Un Dia Llegara (itt akad el Josh hangja a dal előtt, és hallhatjuk mikrofon nélkül énekelni)