Hangok rabságában - 4. fejezet

4. fejezet

Ott belenézett a tükörbe, s próbálta megnyugtatni magát. Behunyta a szemét, s ismét az elmenyugtató mély lélegzetvételt alkalmazta. Még ott maradt pár percig, majd mosolyt erőltetve magára visszament az öltözőbe, ahol a hangulat jó volt, Josh szórta a poénokat, a lányok nevettek.

• Nem vágtam sokat? – kérdezte Kelly.
• Nem! Így pont jó! – mondta kedvesen.
• Elég komolynak és férfiasnak nézek ki? Netán tökéletesnek? – kérdezte Josh, miközben mosoly bujkált a szája szögletében.
• Igen, tökéletesen nézel ki, hisz én öltöztettelek!
• Ez igaz! És azt sem hagytad, hogy mezítláb maradjak.
• Nem bizony! – mondta, s közben a tükörben nézte Josh arcát és készülő frizuráját.

Nem szóltak többet, de ő ott állt, nem mozdult, és szinte irigykedve nézte Kellyt, amiért hozzáérhetett azokhoz a göndörödő tincsekhez. Aztán Joshra felkerült egy kis alapozó, amit utált és ennek most is hangot adott.

• Bocs ez van, ebben a szakmában! – mondta neki a tiltakozását hallva.
• Attól még utálom.
• Attól még el kell viselned.

Mikor kész lett felállt, és ő végignézett rajta. Megigazította a zakóját, az ingnyakát, és utat engedve a kísértésnek az egyik hajtincsét is megigazította, igaz semmi, de semmi szükség nem volt rá.

• Készen vagy! Tökéletesen nézel ki! Jó munkát! – nézett a férfi szemébe.
• Köszönöm! – mondta Josh és kiment az öltözőből.

Ő követte, és figyelte a fényképzést, ha szükséges volt megigazította az öltönyét, és a haját többször is – persze egy alkalommal sem volt rá szükség, de megtette, mert megtehette. Kétszer átöltözött Josh a fényképek miatt, aztán még egyszer a próbához. Elkezdtek forogni a kamerák, persze vendég még nem volt, a vendéget az egyik statiszta helyettesítette, de mindent elpróbáltak, mi hogy lesz és ismét felszólalt egy megindító Josh dal. Ő igyekezett az érzelmeit visszafogni, és „rendesen” viselkedni, ami szörnyen nehezen ment neki. Annyira hatalmába kerítette Josh hangja, előadásmódja, hogy nehéz volt nem sírnia ismét. Furcsa érzése támadt, és oldalra pillantott. Davis őt bámulta, és akkor sem vette le róla a szemét, mikor ránézett. Tudta, hogy féltékeny. Féltékeny Joshra. Látja, hogy tetszik neki, s ez idegesíti. Őt pedig az idegesíti, hogy Davis többet is lát benne egyszerű munkatársnál. De nyugodt lehet, Josh és közte soha nem lesz semmi, még akkor sem, ha akarná, hisz Josh egy igazi szupersztár és számára elérhetetlen, meg egyébként sem akarja elérni.

A próbán minden jól ment, Josh remekül szerepelt, istenien nézett ki az általa megtervezett díszletben, a ráadott ruhákban, a felvételeken jól mutatott minden. Josh, ahogy végeztek rögtön az öltözőbe ment, s pár perc múlva a saját ruháiban jött ki, az alapozót is letörölte magáról. Látta, hogy Davissel kezd el beszélgetni. Ő az öltözőbe ment, és elpakolt mindent annak rendje, módja szerint. Épp menni akart, mikor meglátott egy telefont a tükör előtt. Ahogy ránézett rögtön tudta, hogy Josh hagyta ott. Felkapta és gyorsan utána akarta vinni, de az ajtóban nekiment valakinek.

• Jaj, bocs! – hagyták el a szavak a száját.

• Én kérek elnézést, csak itt hagytam a telefonom – mondta Josh halkan, miközben még mindig annyira közel voltak egymáshoz, hogy szinte összeért a testük.
• Itt van, épp most akartam utánad vinni – lépett hátrébb zavartan, s a férfi felé nyújtotta a készüléket.
• Köszönöm szépen, nagyon fontos, nehezen pótolható dolgok vannak rajta – vette el tőle Josh.
• Itt nem szokott semmi elveszni. Többnyire! – tette még hozzá.
• Ez igen megnyugtató.
• És hogy érezted magad a felvételek alatt?
• Én remekül, igyekeztem, ö... hogy is hívjáknak az utasításait betartani.
• Ha a rendezőre gondolsz Martin Davis.
• Igen ő az, Martin Davis, akinek tetszel.
• Tessék? – nézett Joshra meglepődve.
• Nem tudtad?
• Itt nem az a kérdés, hogy tudtam-e, hanem az, hogy te honnan tudod, és miből gondolod egyáltalán, hogy így van?

Josh már vette a levegőt és válaszolni akart, mikor Davis hangja ütötte meg a fülüket.

• Itt vagy, már kerestelek – nézett Joshra, és meglepődött arcot vágott, mikor Teddyt is meglátta. – Te is itt vagy? – nézett rá, szinte szúrós szemekkel.

Josh rákacsintott, és ő ettől annyira zavarba jött, hogy érezte elvörösödik az arca. Gyorsan elfordult, és a ruhákhoz ment, s csak így szólt vissza Davisnek.

• Igen, néhány dolgot el kell még rendeznem.
• Josh, akkor menjünk az irodámba, pár dolgot átbeszélünk – mondta Davis Joshnak.
• Rendben! – halotta Josht. – Teddy, akkor ahogy megbeszéltük, este találkozunk – nézett rá mosolyogva Josh.

Davis erre a mondatra elkezdte kettőjük között kapkodni a fejét. Látszott rajta, hogy kérdezni akar valamit, de visszatartja. Az első pillanatban ő is csak pislogott, de a Josh újra felé küldött kacsintása ráébresztette, hogy ez egy játék Davis előtt.

• Persze ott leszek! – szólt vissza könnyedén.

Ezután Davis és Josh eltűntek, de mielőtt Davis kiment még egy pillantást vetett rá. Ő meg szinte elégtételt érzett. Igazságtalannak tartotta a reggeli viselkedését Josh hajával kapcsolatban, és Josh szavaitól és figyelmességétől, kedvességétől, meg a fellegekben érezte magát.

Ezen a napon Davist már nem látta, aminek kifejezetten örült. Este hullafáradtnak érezte magát, mikor hazament, de valami arra késztette, hogy nézzen rá a twitterre. Kíváncsi volt, hogy Josh mit osztott meg a mani napról. Talált is három bejegyzést, és egy fotót is, ami az öltöző legnagyobb összevisszaságában készült, és talált még valamit. Egy privát üzenetet. Annyira izgatott volt, hogy remegett a keze és alig találta el a megfelelő ikont.

Mikor végre megnyílt pár szót olvashatott. „ Nem akarok hazudni, hogyishívjáknak! Igyunk meg valamit, hová mehetek érted?”

Csak nézte a kijelzőt és nem akart hinni a szemének. Még egyszer átfutotta az üzenetet, majd röviden válaszolt. „Köszönöm a délelőttit, de nem kötelez semmire.”

A gyomra görcsben volt, és feszülten figyelte kap-e választ. Úgy tíz perc telhetett el, már a telefonját is letette, mikor halotta a kis pittyegést. Mint az őrült kapta fel a készüléket, és mohón falta a betűket.

„Nem azért teszem, mert kötelező, hanem azért, mert szeretném. És ki tudja, talán figyeli tényleg találkozunk-e, ne okozzunk neki csalódást!”

Többször is elolvasta az üzenetet, különösen az első mondatot. Többször is elkezdte a választ bepötyögni, de mindig visszatörölte. Olyan zavarodottságot érzett a fejében, hogy egyszerűen képtelen volt gondolkodni is. Letette a telefont, ivott egy pohár vizet, aztán felvette a telefonját és egyszerűen begépelte a lakcímét. Mikor elment az üzenet, azon járt az agya, hogy most tényleg oda fog menni, vagy ez csak vicc. Nagyon ideges volt, és már bánta, hogy egyáltalán válaszolt bármit is. Vagy ha már írt is egyszerűen viccnek kellett volna felfognia az egészet, nem a lakcímét megadnia.

A gondolatmenetét az üzenethang szakította félbe. Gyorsan megnézte, és ez állt ott: „Fél óra múlva ott leszek.”

Ekkor elhajította a készüléket, ami az ágya közepén landolt, és rohant a fürdőbe zuhanyozni, s közben azon gondolkodott mi a fenét vegyen fel. Általában nem szokott az ilyesmivel gondja lenni, ebben nem hasonlított a többi nőre. Eddig! Most ő is azt érezte, hogy nincs egy rendes gönce, amit felvehetni. Gyors zuhanyzás utána szekrényében kutakodott, és hosszú értékes percekbe került, mire össze tudott válogatni egy szettet, amit ő elegáns hétköznapinak nevezett el magában. Egy fekete nadrágot, egy acélszürke pulcsit választotta, aminek egy árnyalattal világosabb masni volt a nyakán s ez a hétköznapi darabot különlegessé, elegánssá tette. Úgy gondolta ez meg fog felelni, semmi kép nem akart túl hivalkodó lenni, egyszerűnek, elegánsnak, nőiesnek akarta magát érezni. Gyorsan felöltözött, elkészítette a sminkjét, magára fújta a kedvenc friss illatú parfümjét, haját átfésülte és szabadon hagyta. Gyorsan megkereste a telefonját és ránézett, de nem volt rajta újabb üzenet. A fél óra szinte épp ebben a percben járt le, és ő hülyének érezte magát. Leroskadt az ágya szélére, és eszébe jutott az édesanyja. Mikor meghalt megfogadta, hogy soha nem fog híres emberrel randizni, nem fog egybe sem beleszeretni, és most mégis egyetlen üzenetre puccparádéba vágta magát. Nem tudta miért csinálta ezt, hisz eddig is próbálkoztak már nála hasonló emberek, de eddig mindenkinek nemet mondott.

Legalább öt percig ült az ágyon, aztán felállt és levette a pulóverét, kikapcsolta a nadrágszíját és ekkor meghallotta azt a pittyegést, amit annyira várt. Gyorsan megnézte az üzenetet. „A ház előtt vagyok!”

Visszavette a pulcsiját, gyorsan az ablakhoz ment és lenézett. Az út szélén több autó is állt, fogalma sem volt melyik lehet Joshé. Soha nem látta mivel érkezett a stúdióba. Felhúzta a cipőjét, felkapta a balon kabátját, vállára dobta a táskáját és már szaladt is lefelé. A negyedik emeleten lakott, de mindig gyalog közlekedett, nagyon ritka alkalom volt, hogy használta a liftet. Mivel a mozgást teljes mértékben elhanyagolta, azzal nyugtatta magát, hogy legalább ilyenkor „mozog”.

Most sem volt ez másképp, leszaladt a lépcsőn és közben a szíve a torkában dobogott. Ahogy kiment az utcára tanácstalanul nézett szét, és fogalma sem volt, hol lehet Josh. Nézett jobbra-balra, de sehol nem látta, és ismét hülyének érezte magát. Lehet Josh otthon van, vagy ki tudja hol, ki tudja kivel ő meg itt áll kiöltözve az utcán abban a reményben, hogy találkoznak. Megfordult, és be akart menni a házba, mikor autódudálást hallott jobbról, és egy fekete terepjáró ajtaja kinyílt. Ő bizonytalan léptekkel indult el arra, és igyekezett belesni, hogy ki ülhet a kormány mögött.

• Szia! Gyere szállj be! – hallotta meg Josh hangját.

Ő szótlanul tette, amit a férfi mondott neki.

• Ne haragudj, hogy nem szálltam ki, de nem akarom, hogy felismerjenek.
• Nincs semmi gond – mondta.
• Kösd be magad!
• Ok!
• Hová szeretnél menni?
• Fogalmam sincs, hová lehet veled menni.
• Bárhová.
• Bárhová azért mégsem. Gondolom, nem akarod, hogy felismerjenek.
• Ez igaz – mosolygott rá a férfi, és ő egyszerűen ellenállhatatlannak találta, ahogy ott ült a kormány mögött és őt nézte.
• Ok, akkor menjünk bárhová, ahová te akarod.
• Rendben! – küldött felé még egy őrületes mosolyt Josh és elindultak.

Ő ugyan kinézett az ablakon, de fogalma sem volt merre jártak, amit látott nem jutott el a tudatáig. Csak annyit érzett, hogy Josh mellett ül.

• Mesélj magadról kicsit – kérte a férfi.
• Nem sok mesélni valóm van. Ez az életem, amit láttál.
• Mire gondolsz?
• Amit láttál a stúdióban. A díszletek, a ruhák. Ezek körül forog az egész életem.
• Hogy kerültél erre a pályára?
• Gyakorlatilag stúdiókban, filmforgatások helyszínein nevelkedtem fel. Az édesanyám sminkmester volt, és én folyton ott voltam vele. Imádtam nézni, hogyan válnak a nők a keze alatt gyönyörűvé. Valóban mesterien, szinte művészien használta a festékeket, az ecseteket. Úgyhogy kézenfekvő volt, hogy én is ebben a közegben fogok dolgozni.
• És nem bántad meg?
• Néha! És te? Te nem bántad meg néha, hogy nem átlagos ember vagy?
• Átlagos ember vagyok!
• Ugye viccelsz? – nevetett.

Ekkor Josh megállt, kiszállt az autóból és körbeszaladt, hogy kinyissa az ő ajtaját. Mindez olyan gyorsan történ, hogy szinte csak azt vette észre, hogy már ott áll és várja, hogy szálljon ki.

Egy előkelő étterembe mentek, ami nem volt számára ismeretlen. Néhányszor járt itt az édesanyjával. Többnyire akkor, mikor be akarta mutatni legújabb pasijának, aki minden esetben ismert, híres színész, vagy énekes, vagy rendező, vagy mindegy mi, de a híres és ismert minden esetben ott volt. Ahogy belépett az ajtón megrohanták az emlékek és enyhe remegés futott rajta végig.

• Fázol? – nézett rá Josh.
• Nem – mondta, s meglepődött rajta, hogy a férfi egyáltalán észrevette, hogy történt vele valami.

Josht ismerősként köszöntötték, amin nem lepődött meg, hisz tudta ide bátran jöhetnek a híres emberek anélkül, hogy attól kellene tartaniuk valaki bármi módon is zaklatná őket. Leültek egy asztalhoz, ahol abban a pillanatban megjelent a pincér.

Mindketten rendeltek, majd Josh megszólalt.

• Akkor ott tartottunk, hogy arról beszéltél, nem bántad-e meg, hogy ezt a munkát végzed.
• Nem jól emlékszel. Ott tartottunk, hogy te nem bántad-e meg, hogy sztár lettél.
• Nem választottam én ezt, így alakult. Én csak énekeltem és mindenféle történt körülöttem, én meg kapkodtam a fejem. Hogy nem bántam-e meg? Imádom, amit csinálok! Persze vannak időszakok, mikor a hátam közepére kívánom az egészet, de nem tudnék zene nélkül élni.
• Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez így alakult.
• Kikkel vagytok szerencsések?
• Azokkal az emberekkel, akikkel hallgatjuk a dalaidat.
• Te is hallgatod?
• Természetesen.
• Miért lenne ez természetes?
• Mert gyönyörűen énekelsz – mondta, s érezte, hogy elvörösödik.

Gyorsan lehajtotta a fejét, és az evőeszközöket kezdte el igazgatni. Mikor felnézett Josh mosolygott, ő meg hülyének érezte magát. Persze, hogy látja, mennyire zavarba jöttem – gondolta magában. Igyekezett elterelni a szót egészen másra.

• Mesélj valamit, mit csinálsz, ha éppen nem énekelsz.
• Semmi különöset.
• Nem is a különösre vagyok kíváncsi, hanem az átlagosra.
• Alszom – mondta Josh komolyan.
• Hm, na látod, erre soha nem gondoltam volna – mondta ő is ugyan olyan komolyságot tettetve, mint Josh.
• Szoktam zuhanyozni.
• És még? Mit szoktál?
• Imádom a számítógépes játékokat, és előfordul, hogy egész éjszaka játszom.
• Ezt nem is tudtam.
• És meglepett?
• Nem is tudom, gondolhattam volna, ha ennyire szereted a twittert is.
• Mi köze a kettőnek egymáshoz?
• Nem is tudom, csak most hogy mondtad szeretsz játszani, az jutott eszembe, hogy gondolhattam volna, hisz a twittert is állandóan nyomod.
• Nyomom?
• Nyomkodod.
• Nyomkodom?
• Mármint a telefonod.
• A telefonom?
• A billentyűket, hogy beírd a twitjeidet – magyarázta a szavait Joshnak, s mikor a szemébe nézett látta, hogy a férfi csak hülyíti. – Szóval számítógépes játékok. És még?
• Bagoly típus vagyok. Szeretek sokáig fent lenni.
• Ebben különbözünk, én aránylag korán lefekszem, igaz korán is kelek, általában.
• Akkor a mi életritmusunk nem passzolna össze.
• Nem – rázta Teddy a fejét, és átfutott rajta egyetlen röpke pillanatra, hogy milyen lenne Josh mellett ébredni, de ahogy jött ez a kósza gondolat úgy el is illant.

Meghozták a rendelésüket, és az este igen kellemesen telt. Minden féléről beszélgettek, zenéről, filmekről, közös ismerősökről.

Mikor Josh megállt a háza előtt olyan ideges volt, mint egy első randizó. Fogalma sem volt mire számíthat a búcsúzkodáskor. Egy ölelésre, egy puszira, vagy talán egy csókra.

• Teddy! Megadod a számod? Nem igazán szeretek a twitteren írni.
• Nem szeretsz? – nevetett jóízűen.
• Mármint úgy értem, hogy privát üzeneteket.

Lediktálta a számát és Josh bepötyögte, majd hallotta, hogy megcsörren a mobilja és ő automatikusan nyúlt is a táskájáért, de a telefon elhallgatott, s neki csak ekkor jutott eszébe, hogy Josh lehetett az.

• Most már te is tudod az én számom – mondta Josh.
• Igen. Nos, köszönöm szépen az estét, jól éreztem magam. Holnapután találkozunk – mondta, s kicsatolta a biztonsági övét, és hallotta Josh övének a kattanását is.

Szíve a torkában dobogott mikor ránézett, mielőtt kiszállt volna az autóból. Látta, amint a férfi lassan odahajol hozzá, és ő meg sem bírt mozdulni. Révületéből Josh forró lehelete ébresztette, amit már az arcán érzett.

• Mennem kell – suttogta, s kipattant az autóból, és anélkül ment be a házba, hogy hátrafordult volna.

A kanapéján ült már legalább fél órája és az édesanyjára gondolt. Eszébe jutott mennyi szomorúságot és fájdalmat okoztak anyjának a híres férfiak, s közvetve neki is. Tisztában volt vele, hogy nem szabad általánosítani, de az ő anyjának soha nem volt szerencséje egyel sem. Mind megbántotta, megalázta, volt, aki meg is verte, s mindig az ő dolga volt gondoskodnia róla, talpra állítania. Visszaemlékezett azokra a hosszú estékre, mikor egy-egy csúnya szakítás után vigasztalta zokogó anyját, mint egy gyereket, s közben arra gondolt, hogy fordítva kellene lennie. Mindig úgy érezte a férfiak miatt háttérbe szorul. Aztán mikor anyja valamennyire felépült a szakításból, igyekezett bepótolni azt, amit elmulasztott, míg őrülten szerelmes volt, s sok időt töltött vele. Persze aztán jött az újabb szerelem, ő ismét háttérbe szorult, aztán jött az újabb szakítás, és így tovább. Ez az egész egy ördögi kör volt, amiből soha nem tudott kitörni. Ha az anyjának volt valakije, nem igazán foglalkozott vele, ha szakított ő volt, aki életet lehelt belé, ha nem volt kapcsolata, akkor ő jelentett számára mindent. Ezek a dolgok így ismétlődtek egymás után, egészen addig a napig, míg el nem jött az a szörnyű este.

Mikor gondolatai ide értek, felpattant, bekapcsolta a tv-t és minden idegszálával a képernyőre koncentrált. Nem akarta még egyszer gondolatban sem átélni, ami akkor történt. Épp eleget gyötrik a rémálmok, ha fent volt nem akart rá gondolni.

Még jó darabig nézte a tv-t, s komoly erőfeszítésébe telt, hogy valóban nézze, ne csak bámulja. Egy idő után úgy döntött, hogy legjobb lesz, ha lefekszik, s nem gondol semmire és senkire. Sem Joshra, sem az anyjára, sem semmi másra.

Viszont ez nem ment neki olyan könnyen, mint ahogy azt ő eltervezte. Egy darabig csak vergődött az ágyban, aztán úgy döntött inkább felkel, és próbál dolgozni egy kicsit. Előkereste a laptopját, és mielőtt bekapcsolta volna megsimította, s ismét az édesanyja emlékei rohanták meg. Most a jó dolgokra gondolt. Hogy mennyit nevettek együtt, menyit utaztak, s milyen kalandokba keveredtek az utazásaik alatt.

Bekapcsolta a gépét, de nem volt képes koncentrálni. Kiment a konyhába vizet inni, úgy érezte éhes, és a hűtőben kezdett el kotorászni, de semmit nem kívánt. Aztán a könyveit nézegette, egyet-kettőt levett, belelapozott, aztán visszatette a helyére. Az ablakhoz sétált, a város éjszakai fényeit nézte, s közben Josh járt a fejében. Nem akart beleszeretni, nem akarta ugyan azt átélni, mint az édesanyja, nem akart szomorú lenni, nem akart a szakítás után hetekig sírni. Mert azzal tisztában volt, hogy a vége szakítás lenne. Nagyon jól ismeri ezeknek az embereknek az életét. Annyi nő van körülöttük, vannak szépek, vannak okosak, vannak tehetségesek, és persze olyanok is vannak, akikben mind a három tulajdonság megvan. Előbb-utóbb valamelyikük mindig sikerrel jár, és elcsábítja. Persze ez előfordul hétköznapi életet élő családokban is, de egy népszerű embernél sokkal nagyobb a kísértés.

Mikor az anyja meghalt, azon az estén megfogadta, hogy soha, de soha nem fog közismert emberbe beleszeretni.

A kevés alvás ellenére reggel könnyen és jókedvűen ébredt. Vidám hangulatához illően világos, nyárias színű ruhát választott magának. Mikor belenézett a tükörbe teljesen elégedett volt, egy fiatal, csinos, energikus nő nézett rá vissza.

A jókedve a munkahelyén sem hagyta el. A büfében beszélgettek és nevetgéltek néhányan, mikor Davis is megjelent. Kért magának egy kávét és odalépett hozzájuk. A tekintetük összeakadt, és ő szinte megdermedt attól a pillantástól. Innentől kezdve a jókedvét mintha kettévágták volna. Egy darabig még ott maradt, aztán visszaslisszolt az irodájába, és szinte megnyugodott, mikor belépett és nem kellett Davissal egy légtérben lennie.

Megnézte az e-mailjeit, és néhányra válaszolt, majd átment az öltözőbe, hogy még egyszer átnézze rendben van-e Josh ruhája másnapra. Mikor végzett a folyosón Karennel futott össze, aki ahogy meglátta Joshról kezdett el áradozni.

• Alig várom, hogy holnap ismét jöjjön Josh. Annyira jó pasi – súgta neki oda bizalmasan. Neked is tetszik? Ó, hogy ne tetszene! – válaszolta is meg rögtön saját kérdését. – Remélem holnap lesz alkalmam pár szót váltani vele. Neked olya jó, már sokat beszéltetek.
• Sőt, még randizni is voltak – hallották meg Davis hangját, amit leginkább mennydörgéshez tudott volna ebben a pillanatban hasonlítani.

Karen szemei kikerekedtek, és meg sem tudott szólalni a meglepettségtől, csak habogott.

• Nem is gondoltam, hogy így összemelegedtetek – nyögte ki végül, és látszott rajta, hogy vérig van sértve.
• Semmi féle randi nem volt! – mondta.
• Mégsem találkoztatok? – kérdezte Davis, és látszott, hogy alig bírta kivárni, hogy megkapja a választ.
• Dehogy találkoztunk! – mondta, aztán otthagyta mindkettőjüket.

Nem sokkal később Karen hívta fel telefonon.

• Elmondod, miről van szó? – kérdezte kertelés nélkül tőle.
• Mire gondolsz? – kérdezte úgy, mintha nem lenne vele tisztában, mit is akar.
• Hát te meg Josh!
• Miről beszélsz?
• Miféle randiról beszélt Davis?
• Semmilyenről.
• Valami még is csak van, különben nem mondta volna.
• Josh csak ugratott! Ennyi! Szerinted elhívna engem randira, mikor annyi gyönyörű nő van körülötte? Talán még akkor sem, ha egyedül lennék nő a földön.
• Nem vagy te olyan csúnya – hallotta Karent, és megköszönte magában a kedvességét. – Szóval azt mondod nem is hívott igazán randira?
• Esze ágában sem volt – mondta, s szinte érezte, hogy Karen megnyugszik.

Mikor letette a telefont azt gondolta, hogy egy gyönyörű nővel több, aki Joshra hajt. Mert Karen tagadhatatlanul szép nő volt. Magas, karcsú, de azért ahol kellett kerekedett, dús hosszú barna haj, finom arcvonások, gyönyörű kék szemek, tökéletes fogsor. Minden megvolt benne, ami tetszik a férfiaknak, ellentétben vele. Nem volt sem karcsú, sem magas, a mellbőségével sem volt elégedett, és ott volt a széles orra. Nem is értette, Josh miért is szakított rá időt, és mért akarta megcsókolni pont őt, és ha valami csoda folytán ez így is történt, őt miért nem hagyja hidegen a dolog, miért ment el vele, miért gondol rá ennyit. Nem szerethet bele! Soha!

Másnap reggel Josh öltözőjében készítette elő a dolgokat, és olyan ideges volt, amit alig bírt leplezni. Remegett keze, lába, gyomrában görcs volt. Hallotta, hogy sms-e érkezett, így kivette a zsebéből a telefonját, s mikor meglátta a kijelzőn a nevet, jó néhány szívdobbanása kimaradt.

Gyorsan megnyitotta az üzenetet és a következőt olvasta: „Remélem hogy is hívják még nem falt fel a szemeivel, mert keveset aludtam, kell a segítséged, hogy nézzek ki valahogy a képernyőn!”

Többször is átfuttatta a szemeit a betűkön, a szavakon, és próbálta értelmezni. Hogy is hívják nem falt fel a szemeivel, olvasta újra, meg újra. Mit akarhat ezzel? – kérdezte magától.

A válasz gombra nyomott és elkezdett írni. „Martin Davis nem falt fel a szemeivel, inkább csak jéggé változtatott a tekintetével, de ha téged meglátlak, azonnal kiolvadok” – írta, de az utolsó szavakat azonnal vissza is törölte, s ezt írta helyette – de ne félj, tökéletesen fogsz festeni!”

Gyorsan elküldte, mielőtt megint kitörölte volna. Zsebre vágta a telefonját, és átment, hogy leellenőrizzen mindent a felvétel helyszínén. Apróbb igazításokat végzett, s közben szeme a zongorára tévedt. Eszébe jutott, milyen volt, mikor Josh játszott rajta. Ábrándozásából Davis hangja zökkentette ki.

• Nagyon tetszik neked az a zongora.
• Persze hogy tetszik, én választottam – mondta nyugodtan, miközben a férfira nézett.
• És az sem elhanyagolható, hogy Josh játszik rajta ugye?
• Nem értem mire gondolsz – mondta neki és alig bírta idegességét leplezni.

Mi a fene köze van hozzá, hogy ő miért bámulja a zongorát, vagy mit gondol Joshról.

• Nagyon tetszik neked az a fickó.

Ebben a pillanatban ismét sms-t kapott, és már sejtette, vagy is inkább remélte, hogy Josh lesz az.

Elővette a mobilját, nem foglalkozva Davissal. „Jobb ha jössz hozzám az öltözőbe, mert hogy is hívjáknak azonnal kiesik a szeme és nem fogja tudni rendezői feladatait elvégezni”

Mikor elolvasta körbenézett. Meglátta Josht hatalmas mosollyal az arcán. Ebben a pillanatban Karen lépett mellé és elvonta a férfi figyelmét.

Mikor ismét Davisra felé fordult látta, hogy azt figyeli mit nézett eddig, és szinte kárörvendő mosoly villant meg az arcán, mikor látta, hogy Josh Karennel beszélget. Erre olyan dühöt érzett magában, hogy legszívesebben megfojtotta volna Davist, és olyat tett, amit egyéb esetben soha. Odament Joshoz és Karenhez és bájosan köszöntötte őket.

• Sziasztok! Szia Josh! – köszönt külön is a férfinak. – Már vártalak, gyere készülnöd kell – és karon fogta, úgy indultak el az öltöző felé.

Látta amint Karen meglepődik, és tudta ezzel szerzett a lánynál egy rossz pontot, de nem érdekelte. Davis kaján mosolya annyira felbosszantotta, hogy muszáj megmutatnia neki, hogy Josh foglalkozik vele, ha akarja. Már azt is bánta, hogy nem mondta el, hogy randiztak.

• Rendben! Menjünk! – mosolygott rá Josh olyan kedvesen, amitől a szíve hatalmasat dobbant, és szinte félt attól, hogy ezt észre is vette.
• Bocsi, hogy elrángattalak Karentől, de tudod még smink és frizura is kell, nem akarok késni, Davis leharapja fejemet.
• Ő egész mást akar veled csinálni – kuncogott Josh.
• Á, dehogy! – vágta rá.

Az öltözőben a kezébe nyomta az összekészített ruhát, és elé tette a zoknikat, hogy válasszon magának a hangulatához megfelelőt. Josh egy „visszafogottabb” pár zoknit vett ki és a paraván mögé vonult.

• Később vissza jövök – szólt neki.
• Miért hová mész?
• Megkeresem a lányokat, szólok, hogy jöhetnek, meg még … szóval van még dolgom.
• Ok, de siess, csak akkor állok kamera elé, ha leellenőrzöd a kinézetemet.
• Te bármikor, bárhogy kamera elé állhatsz, akár… - itt elharapta a mondat végét, és érezte, hogy felpirul. Azt akarta mondani, hogy akár ruha nélkül is, de fogalma sem volt, hogy juthatott ez eszébe. – akárhogy – igyekezett sután befejezni a mondatát, és gyorsan ki is ment, mielőtt további butaságokat beszélt volna.

Josh mellett mindig olyan szavakat mond ki, amiket nem is akar, csak úgy akaratlanul jöttek a szájára. Megkereste a lányokat, hogy mehetnek sminkelni és a haját megigazítani. Ő pedig visszament a stúdióba ahol már hatalmas volt a nyüzsgés, minden kész volt a felvételre, a nézőtér is majdnem megtelt. A feszültség szinte tapintható volt, mint ahogy ilyenkor mindig. Nem élő felvétel, de sok munka volt benne és szerették volna a maximumot kihozni mindenből. Azt akarták minden tökéletes legyen.

• Josh mennyi idő múlva lesz kész? – kérdezte tőle Davis.
• Néhány perc – mondta.
• Ok, megyek még pár dolgot meg kell beszélnem vele. Talán azt is meg kéne említenem, hogy nem jó, ha a csapatból romantikus kapcsolatba bonyolódik valakivel. Vagy ezt inkább neked említsem meg?
• Micsoda? – nézett Davisre, először értetlenül, aztán piszok mérgesen.
• Látom, bejön neked, de nem lenne szerencsés, ha közelebb kerülnél hozzá, legalább is, míg a forgatásokon túl nem vagyunk.
• Nem tudok róla, hogy bármilyen szabály is tiltaná az ilyesmit – válaszolta olyan nyugodt hangon, amilyet most elő tudott csalni magából.
• Nem mondtam, hogy tiltja, csak azt, hogy nem lenne szerencsés.
• Ok, akkor szólj az asszisztensednek, mert oda van érte, meg még jó néhányan ebből a stábból. Lehet ki is kellene plakátolni!
• Tudod jól, miért pont neked mondtam.
• Nem, nem tudom! – nézett a férfira. – Elmagyaráznád?
• Látom, hogy alakul köztetek valami.
• Remélem így van! – mondta határozott hangon, és otthagyta Davist, aki szinte bénultan állt ott még néhány pillanatig, s csak azután indult az öltöző felé.

Ő megint átnézte rendben van e minden, a helyén van-e minden, s épp az öltöző felé indult, mikor Karen elkapta.

• Nem volt szép tőled – mondta durcásan.
• Micsoda?
• Elrángattad Josht, mikor alkalmam lett volna kicsit közelebb kerülni hozzá.
• Ne haragudj, de muszáj volt.
• Dehogy volt muszáj, direkt csináltad. Azt hiszed, nem veszem észre, mennyire tetszik neked?
• Mennyire? – kérdezte, és igazán kíváncsi volt a válaszra. Kíváncsi volt, mennyire látszik rajta, hogy Josh milyen hatással van rá.
• Látom, hogy mennyire igyekszel titkolni, de ne hidd, hogy sikerül.
• Nem igyekszem titkolni semmit. Tetszik nekem is, akár csak neked, hisz jó pasi, és gyönyörűen énekel.
• De ne akarj ráhajtani, felesleges, én fogom megszerezni magamnak.
• Próbálkozhatsz! – mondta és otthagyta Karent.