Hangok rabságában - 6. fejezet

6. fejezet

Megpróbált aludni, de egyszerűen nem jött álom a szemére. Már hajnal egy óra is elmúlt, és még mindig csak forgolódott, így úgy döntött felkel és megpróbál csinálni valamit. Elővett egy füzetet és egy ceruzát s próbálta megtervezni Lory menyasszonyi ruháját. Több mint egy fél órát úgy ült a füzet fölött, hogy egy vonást sem tett. Gondolatai még mindig Joshnál jártak, azon, hogy milyen érzések kerítik hatalmukba, ha meglátja, ha meghallja énekelni, ha mellette lehet. Felidézte azt is, milyen érzés volt, mikor az ajkai hozzá értek.

Felállt, a CD lejátszóhoz sétált, felrakta Josh lemezét s visszaült a vázlatfüzet mellé, s elkezdett rajzolni. A ceruza lágyan siklott a papíron, ugyan úgy, ahogy a kivilágított városban, a gyér forgalomban siklott az autója az utakon a tengerpart felé. Rövid idő múlva a vonalak sokasága formát öltött és rövidesen egy gyönyörű szép ruha terve feküdt előtte. Egy darabig nézegette, hol tudná még formálni, min kellene változtatni, de ebben a pillanatban tökéletesnek találta. Elégedetten feküdt le, és néhány perc alatt el is aludt.

Másnap fáradtan ébredt, de egy gyors zuhany és egy kávé után úgy érezte készen áll az előtte álló nap feladatainak elvégzésére. Mielőtt elindult még egy pillantást vetett a menyasszonyi ruha vázlatára, és most sem látott rajta semmi változtatni valót.

Már délután volt, és ő átrendezett mindent a következő felvételi naphoz. Most, ahogy megnézte úgy érezte valami hiányzik. Nem tudta volna megmondani, hogy mi, de nem érezte, hogy kerek egész, amit lát. Talán Josh – gondolta, és hangosan nevetett fel.

• Mi olyan mulatságos? – hallotta meg Davis hangját.
• Semmi különös, csak eszembe jutott valami!
• Josh? – kérdezte Davis, és ő azt gondolta, ha tudnád mennyire beletrafáltál.
• Nem, nem ő.
• Sikerül hazaszállítanod?
• Persze, minden rendben volt.
• Örülök!
• Még hiányzik valami innen. Nem tudom mi – vagyis tudom, gondolta és ismét mosolyba szaladt a szája – de holnapig rájövök.
• Én jónak látom.
• Pedig nem az! Most megyek és megpróbálok rájönni, mitől is lehetne tökéletes.

Otthagyta Davist, anélkül, hogy az bármit is válaszolt volna neki. Az irodájában ránézett a twitterre, és meglátott egy képet a tengerparti stégről amit Josh tett ki. Az a kép volt, amit az este fényképezett és ez volt mellé írva „Néha elfelejtjük, ami itt van a közelünkben, de szerencsére van, aki eszünkbe juttassa!”

Először arra gondolt ír valamit, de nem jutott eszébe semmi frappáns, így kilépett és igyekezett a munkájára figyelni. Rövid idő múlva sms-t kapott, és izgatottan kapta fel a telefonját, de csalódott mikor meglátta, hogy csak Lory írt neki. Nem mintha nem örült volna barátnőjének, de másra számított. „Remélem jól döntöttél!” olvasta a rövid üzenetet. „Lehet nem is kell döntenem, az sem biztos, hogy lesz bármiféle folytatás” írt vissza.

Újabb sms-e érkezett néhány perc múlva, és kíváncsian nézte meg mit írt vissza Lory, de mikor meglátta, hogy Josh nevét írta ki a telefon, majd elejtette izgalmában. „Ma én viszlek el a kedvenc helyemre. 8-ra érted megyek!” Kétszer is elolvasta az üzenetet és ismét az az érzés kerítette hatalmába, mint tegnap este, mikor úgy érezte lebeg. Rögtön azon járt az esze mégis mit vegyen fel. Fogalma sem volt, hol lehet Josh kedvenc helye. „Várlak!” Csak ennyit üzent vissza, és alig várta, hogy este nyolc legyen. Otthon nem kevés fejtörést okozott neki a ruha kiválasztása. Nem akart sem túlöltözni, sem alul öltözni. Végül egy fekete csőszárú nadrágot, egy fekete pólót és egy bézs zakót választott és egy ugyan csak bézs színű cipőt és táskát hozzá. A haját lazán leengedte kifestette a szemét és szájfényt tett fel. Még majdnem fél óra volt nyolcig, de ő már indulásra kész volt. Így csak idegesen téblábolt a lakásban. Közben szeme elé került Lory ruhájának a vázlata és most nem látta tökéletesnek. Úgy érezte valami még hiányzik róla, de nem tudta mi. Nem értette honnan ered a hiányérzete mindennel kapcsolatban.

Az óra mutatója fájdalmasan lassan vánszorgott, így a külsejét vizsgálgatta. Ahogy a tükörbe nézett ugyan olyan hiányérzete volt, mint ma minden mással kapcsolatosan. Úgy érezte nem szép, nem néz ki jól. Gyorsan levette a zakóját és a felsőjét, és lázasan kutatott ismét a szekrényében valami más után. A telefonja csörgése zavarta meg a tevékenységében. Josh hívta.

• Szia! Itt vagyok!
• Azonnal megyek! – mondta, és visszavette ugyan azt a fekete felsőt és bézs zakót, amit tíz perccel ezelőtt ledobott magáról.

Az utcára lépve már tudta, hogy milyen autót kell keresnie. Ahogy odaért kinyílt az ajtó előtte és ő beszállt.

• Jó estét – mondta a férfinak, s iszonyú ideges volt, bénának érezte magát. Nem tudta mit tegyen, hajoljon oda a férfihoz egy csókra, egy puszira, vagy kösse be magát és kész. De felesleges volt ezen izgulnia, hisz ahogy beült, Josh rögtön odahajolt hozzá és lágy csókot nyomott a szájára.
• Jó estét! – monda neki halkan.
• Hová megyünk? – kérdezte, mikor Josh beindította a motort.
• Meglepetés!
• Rendben akkor nem faggatlak!
• Milyen napod volt? – nézett rá Josh.
• Volt már jobb is.
• Mi volt a baj?
• Nem tudom, valahogy semmit nem láttam egésznek, mindenhonnan hiányzott valami.
• Ezt hogy érted.
• Úgy, hogy átrendeztem a felvétel helyszínét, apró változások lesznek a berendezésben, a dísztárgyakban, de valami nem stimmelt, valami hiányzott, nem volt kerek egész. Aztán a ruha, az sem jó.
• Milyen ruha?
• Egy ruhát tervezek, amit tegnap még tökéletesnek láttam, sőt még ma reggel is, de…
• Nem kerek egész.
• Így van!
• Remélem, amit most mutatok, azt kerek egésznek fogod látni.
• Biztos vagyok benne – mondta, de gondolatban azt is hozzátette, hogy ha itt vagy velem semmi nem hiányzik többé, s ettől a gondolattól kicsit meg is ijedt.
• Mi a baj?
• Nincs semmi baj – nézett Joshra. – Miért?
• Annyira ijedt arcod lett, mintha félnél valamitől.

Félek is! Méghozzá tőled, attól hogy beléd szeretek, és te csalódást fogsz okozni nekem.

• Nem, nem félek semmitől – mondta merőben annak az ellentétét, amit érzett.
• Nos, itt is vagyunk.

Szétnézett és látta, hogy a tengeri aquarium előtt álltak meg.

• Biztosan voltál már itt.
• Nem, soha nem voltam. Anya többször is megígérte, de nem ért rá, hogy elhozzon – mondta, és eszébe jutott hányszor mondta az anyja, hogy eljönnek megnézni azokban az időszakokban, mikor a támogatására szorult, aztán mikor újra szerelmes lett elfelejtkezett az ígéretéről.
• Akkor nagy élményben lesz részed. Lenyűgöző!

Próbált mosolyogni, de nehezére esett. Édesanyja emléke ismét megrohanta, és kellett egy kis idő, hogy újra önmaga tudjon lenni.

Ahogy kiszálltak az autóból Josh megfogta a kezét és így mentek el a bejáratig. Bent nem sokan voltak, így kényelmesen sétálhattak teremről teremre, ahol az akváriumokban megfigyelhették a tengeri élővilágot a medúzáktól a legkülönlegesebb halakon keresztül a cápákig szinte mindent. Számára a legkülönlegesebb terem az volt ahol az akvárium a fejük fölött is ki volt alakítva.

• Valóban lenyűgöző!
• Mondtam – nevetett Josh. – Szeretek ide járni!
• Nem is csodálom!

Josh most elengedte a kezét, átölelte a derekát és magához húzta. Ő egy cseppet sem ellenkezett, sőt odaadóan lépett közelebb hozzá. A férfi most nem csak egy röpke, lágy csókot nyomott az ajkaira, ahogy eddig tette. Most lázasan vette birtokba a száját és mohón csókolták egymást. Közben a kezei a göndör hajtincsei közé tévedtek és élvezettel simogatták azokat. Ezután ismét kéz a kézben járték végig a többi helyiséget is.

• Nem csodálom, hogy szereted ezt a helyet, nagyon különleges.
• Igen, és megnyugtató.

Talán ha nem veled lennék, ezt is mondhatnám, de azután a csók után legkevésbé sem vagyok nyugodt. Egész mást érzek – gondolta magában, de természetesen egy szót sem szólt jelenlegi lelki állapotáról.

Josh autójának halk motorzaját hallgatta, s a fejében az járt, vajon hogy fejeződik be az estéjük. Tisztában volt azzal, hogy minden Joshon fog múlni.

• Van még egy hely, amit nagyon szeretek. Megnézed? – kérdezte tőle Josh.
• Igen, nagyon szívesen! – válaszolta.

Pár perc múlva Josh egy mélygarázsba hajtott, és ha jól látta annak a háznak a garázsába, ahol tegnap kitette. Szóval akkor magához akarja felvinni? – találgatta. Nem tévedett, néhány percen belül Josh lakásában voltak. Hatalmas, tágas helyiségbe léptek be. Miden szép volt, ízléses, tükrözte, hogy férfi él a lakásban, de nem volt kimondott férfibarlang. Nem volt benne akkora luxus, mint amire számított.

• Nagyon szép lakásod van! – mondta Joshnak, miközben mindent alaposan szemügyre vett.
• Köszönöm! Mit iszol?
• Nem is tudom.
• Egy kis bor?
• Igen, az jó lesz.
• Édes megfelel?
• Igen! Köszönöm!

Josh a pult mögé hajolt, ami elválasztotta a konyharészt az étkező-nappalitól. Mikor megint meglátta egy üveg bor volt a kezében, és egy dugóhúzó. Ő leült a pult mellé egy bárszékre, és mosolyogva figyelte Josh hogy küzdi ki a dugót az üvegből.

• Igen, tudom, hogy nevetséges. Ahelyett, hogy elegánsan, könnyedén kihúznám a dugót, kemény harcba keveredek vele.
• Semmi gond, nekem sem megy könnyebben.
• Igen, de én férfi vagyok, és milyen jól nézne már ki, hogy csak úgy minden nehézség nélkül megnyitnám ezt az üveg bort.
• Nekem így sokkal jobban tetszett!
• Komolyan?
• Komolyan!
• Ok, akkor koccintsunk arra, hogy a dugókat ezután is ugyan ilyen szexin távolítsam el az üvegekből.
• Rendben! – szállt le a székről, és elvette Joshtól a pohár bort, amivel a férfi megkerülte a pultot.

Koccintottak és ittak az italból, majd Josh megcsókolt és ő kiscica módjára bújt a férfihoz.

• Megmutatom a másik kedvenc helyemet! – kézen fogta, és egy folyosóra vezette, ahol benyitott az egyik ajtón, ami egy hangszigetelt helyiségbe vezetett. Ott voltak Josh hangszerei, zongora, dobfelszerelés és néhány gitárt is látott, igaz úgy tudta Josh nem tud gitározni.
• Hú, itt szoktál dalokat írni? – nézett körbe.
• Igen! Szeretek éjszaka itt lenni, és csak úgy leütni a billentyűket egymás után, s ha szerencsém van, egy idő után összeáll egy szép dallammá.
• Méghozzá milyen gyönyörű dallammá! – mondta halkan s közelebb lépett hozzá. Kinyújtotta a kezét és megérintette az arcát. Lágyan megsimogatta, majd ajkain futtatta végig ujjait. Ezután ajkaival járta be azt, amit az előbb a kezével. Megpuszilta Josh arcát, majd lágyan a száját. Aztán még egyszer és még egyszer. Majd hosszú, szenvedélyes csókban forrtak össze. Olyan szorosan préselte magát a férfi testéhez, hogy levegőt is alig kapott. Érezte a férfi minden rezdülését, minden apró mozdulatát, és tudta, hogy tetszik neki, amit tesz vele.
• Játszol nekem valamit? – húzódott hátrébb.
• Amit csak akarsz.

Josh leült a zongora mellé és lágy dallamot kezdett el játszani, majd gyönyörűen énekelni. Ő elbűvölten hallgatta. Josh mögé lépett és vállára tette a kezét. Érezni akarta, hogy ami vele történik az valóság, nem csak a képzelete játszik vele. A kezei önálló életre keltek, és elkezdték simogatni Josh vállát, a tarkójá.t azután a mellkasát. Lehajolt hozzá és finoman elkezdte csókolgatni a nyakát. Josh nem hagyta abba a játékot, és ő sem hagyta abba azt, amit csinált.

Josh a dal végére ért, a zongora is elhallgatott, és ő úgy érezte, mintha egy mély álomból ébredt volna. Gyorsan hátralépett és iszonyú zavarban érezte magát. Tudta, ha ebben a pillanatban nem megy el elveszett, de mozdulni sem bírt, csak nézte Josht, aki felállt, magához ölelte és megcsókolta, lágyan, szenvedélyesen. A hátát kezdte el simogatni, aztán érezte, hogy a kezek a hátáról a fenekére tévednek, majd ismét a hátát simogatják, azután a mellén is átfutnak. Ő szorosan kapaszkodott Joshba, úgy érezte, ha lazít a szorításon eltűnik minden. Josh, az érzések, a hangulat, az egész szoba.

Josh már a nyakát csókolgatta, miközben érezte bőrén kezének puha érintését. Ettől lángra lobbant az egész teste. Nem érdekelte már semmi, nem tudott ellenállni és nem is akart. Elkezdte kigombolni Josh ingét, és izgatottan ért hozzá meztelen bőréhez. A férfi levette róla felsőjét és kibújt az ingéből, majd magához szorította.

Rövidesen a hálószobában voltak, s lassan lekerült az utolsó ruhadarab is róluk. Josh birtokba vette a testét és ő boldogan adta át magát. Josh figyelmes volt, érzéki és minden tökéletes volt vele.

Egymás mellett feküdtek és egymást nézték.

• Jól vagy? – kérdezte Josh tőle.
• Tökéletesen! – válaszolta, és ebben a pillanatban így is érezte. Boldog volt és felszabadult. Nem érdekelte mi jön ezután, csak is ez a pillanat.

Megcsókolták egymást, majd összebújva álomba merültek.

Álmában ismét az az éjszaka zajlott le: Fáradtan szállt ki az autójából, és alig várta, hogy lezuhanyozzon és lefekhessen végre. Kimerítő nap volt mögötte. Nem találta meg a kulcsait, hiába kutatta át már háromszor is a retiküljét, pedig tudta, hogy ott van valahol. Ezért megnyomta a csengőt, hátha az édesanyja otthon van. Várt egy kis időt, de senki nem nyitott ajtót. Megint megnyomta a csengőt, de közben újra elkezdte azt a fránya kulcscsomót keresni. Az ajtó nem nyílt, s végre a kezébe akadtak a kulcsok és bejutott a házba.

• Anya! Anya nem vagy itthon? – kiáltotta miközben lerúgta a cipőjét és a folyosón lévő komódra hajította a táskáját.

Beljebb lépve látta, hogy a nappaliban a kanapén alszik az édesanyja. Nem értette ilyen későn miért nem ment a szobájába lefeküdni, soha nem szokott a kanapén elaludni. Odament hozzá,

hogy felébressze, de nem az édesanyját látta ott feküdni, hanem saját magát. Ahogy ott fekszik mozdulatlanul.

Szinte fuldokolva ébredt fel, és hosszú perceknek érezte, mire rájött, hogy hol van és mit csinált. Joshra nézett, aki békésen aludt. Halkan kibújt az ágyból, összeszedte a ruháit, a nappaliban magára kapta, megkereste a táskáját és kiosont a lakásból. A liftből hívott egy taxit és fél órával később már a saját lakásában állt a zuhany alatt. Dühös volt saját magára, amiért ilyen gyenge. Egy szép hang, egy csokoládébarna szempár, néhány rakoncátlanul göndörödő hajtincs és feladott mindent. Megfogadta, hogy nem fog olyan életet élni, amilyet az édesanyja és mégis a legjobb úton halad afelé. Mindent elrontott. Joshal még sokáig együtt kell dolgoznia, de semmi köze nem lehet többé hozzá. Megfogadta, ha ezzel a munkával végez civil munkát vállal. Elmegy kirakatrendezőnek, vagy eladónak, vagy bármi másnak, csak kerüljön távol a hírességektől. Mindig úgy érezte, ha kapcsolatba kerül egy ilyen férfival, az azt jelenti, hogy ugyan úgy fog élni, vagy inkább ugyan úgy fog meghalni, mint az édesanyja, és most mégis megtette.

Rövid, nyugtalan álomba merült, és reggel szörnyű fáradtan ébredt. Ideges volt, és azt kívánta, bár csak olyan boldog tudna lenni, mint az este volt Josh mellett.

Ó, mekkora egy hülye vagyok, pont miatta vagyok ilyen ideges – gondolta. Megkereste a telefonját és felhívta Loryt.

• Szia! Mi újság? – vette fel barátnője vidáman a telefont.
• Hülyeséget csináltam!
• Lefeküdtél Joshal? – nevetett Lory.

Nem válaszolt, ez hangosan kimondva olyan…

• Te tényleg lefeküdtél vele?
• Igen, de…
• De? Neked kellene a világ legboldogabb nőjének lenni. Tudod hányan szeretnék ezt?
• Ők biztos nem olyan életet éltek, mint én.
• Már ezerszer elmondtam neked, hogy ne általánosíts. Most boldognak kellene lenned, mert biztos vagyok benne, ha nem éreznél iránta valamit nem adtad volna neki oda magad. És gondolom te sem vagy közömbös neki.
• Mindegy mit érzek, nem folytathatom.
• Fejed ezt be azonnal! – halotta barátnője ellentmondást nem tűrő hangját. – Azonnal odamegyek! Várj meg!

Ezután csak a telefon búgó hangját hallotta. Lefőzött egy kávét, és mire csészébe töltötte, Lory már ott is volt. Őt is megkínálta és leültek az asztalhoz.

• Mesélj! Mi volt tegnap?
• Már mondtam.
• De mindent tudni akarok.
• Elvitt a kedvenc helyére, az akváriumban jártunk. Hú gyönyörű volt, tudod hogy még soha nem voltam ott. Aztán elvitt a másik kedvenc helyére, ami a lakásában az egyik szoba ahol a zongorája van. Bort ittunk és ő zongorázott és énekelt nekem – mesélt, s az emlékek hatására elmosolyodott és kellemesen bizsergető érzés járta át a testét.
• Azután?
• Mikor játszott odamentem hozzá és elkezdtem simogatni, érezni akartam, hogy valóban megtörténik mindez velem. Annyira szürreálisnak tűnt az egész.
• És ha jól sejtem bebizonyította, hogy hús-vér férfi mi?
• Igen! Tökéletes éjszaka volt!
• Akkor mi a baj?
• Mi? Az hogy ez az éjszaka tökéletes volt, de nem tartana sokáig a dolog. Beleszeretnék, egy darabig talán együtt lehetnék vele, azután találna magának mást.
• Ezt a kockázatot vállalnod kell. Ez egy olyan férfi mellett is előfordul, akinek civil foglalkozása van.
• Tudom, de… - ebben a pillanatban sms-t kapott.

Azonnal megnézte a telefonját és Josh volt az. Izgatottan nyitotta meg az üzenetet és mohón olvasta a szavakat. „Miért nem ébresztettél fel? Jó lett volna melletted ébredni!”

Mosolyogva olvasta el még egyszer.

• Ha látnád magad!
• Tessék? – nézett Loryra. Mit mondtál?
• Azt mondtam, ha látnád magad!
• Miért? Mi van velem?
• Ragyogsz!
• Ragyogok?
• Mondd el mit éreztél, mikor elolvastad, amit írt? Tényleg mit írt?
• Azt hogy jó lett volna mellettem ébrednie – válaszolta, de közben szinte kényszeresen mosolygott, ami teljesen ellentétben állt azzal a háborúval, ami a lelkében dúlt.
• Mert nem melletted ébredt?
• Nem! Elaludtunk és megint azt álmodtam, tudod, mikor megtaláltam anyát, csak most álmomban én feküdtem élettelenül a kanapén.
• Ó! – szaladt ki Lory száján.
• Felijedtem és szabályosan kiszöktem Josh lakásából. Nem vagyok babonás, de szerintem ez egy figyelmeztetés arra, hogy tartsam távol magam tőle.
• Hülyeségeket beszélsz.
• Dehogy is!
• Fejezd már be! Ha én lennék a helyedben minden pillanatot, amit csak lehet, vele töltenék. Nincs rá biztosíték, hogy örökké fog tartani, de szerintem megérdemel egy próbát. Ahogy az előbb elnéztem a bárgyú képedet, biztos vagyok benne, hogy megér egy próbát!
• Nem tudom! – mondta, s ahogy felállt az asztaltól, észrevette, hogy a dohányzóasztalon van a vázlatfüzete kinyitva a ruhánál, amit Lorynak tervezett.

Csak úgy mellékesen odasétált és rádobta az ott lévő újságot és a vázlatfüzettel együtt az újságtartóba tette.

• Lefixáltam egy időpontot pénteken 5-re egy másik ruhaszalonba. Ugye neked is jó? – kérdezte Lory.
• Igen, jó! – mondta, s arra gondolt, hogy próbálhat bármilyen ruhát, úgy is lebeszéli mindegyikről.

Ettől a gondolattól mosolyra húzta a száját, ami természetesen nem kerülhette el Lory figyelmét.

• Csak nem megint Joshra gondolsz? – kérdezte tőle.
• De – hazudta.
• Akkor fogadj nekem szót!
• Ok, szót fogadok – mondta megadóan, és úgy érezte egy kicsit apadt az ellenállása.