Hangok rabságában - 5. fejezet

5. fejezet.

Az öltöző felé vette az irányt, és látta, hogy Davis és Josh már a folyosón jönnek vele szemben.

• Nem jöttél vissza! – mondta neki Josh már messziről.
• Igyekeztem! Hadd nézzelek körbe! – mondta és szemügyre vette Josh kinézetét. A férfi körbefordult és vidáman mosolygott rá.
• Nos?

Megigazította az inge gallérját, s csak azután mondta.

• Tökéletes!

Látta a szeme sarkából, hogy Davis szája kissé félrerándul, de próbálja mimikáját kordában tartani.

• Akkor mehetünk? – nézett Joshra Davis, és előre ment.
• Hm, hogy is hívjáknak nem tetszett a gallérigazítás – súgta oda neki, szinte pajtási cinkossággal.
• Tudom!
• Megyek, mert kikapok a végén.
• Sok sikert! – mondta Joshnak, és kezét a férfi karjára tette, s mikor tudatosodott benne, mit is csinál, szinte ijedten kapta vissza a kezét.
• Köszönöm! – hallotta Josh válaszát, és a következő pillanatban már átölelték egymást, igaz csak egy röpke pillanatra, de neki mégis majd kiugrott a szíve a helyéről, és csak nézett a férfit, amint távolodik tőle.

Még beletelt legalább egy teljes percbe, hogy meg tudjon mozdulni és ő is a felvétel helyszínére menjen. Ott azonnal Karen szúrós szemeivel találta szemben magát, de nem érdekelte.

Josh tökéletesen töltötte be a műsorvezető szerepét. Figyelt a vendégére, megfelelően vezette a beszélgetést, érdekes volt, és szórakoztató. A végén elhangzott duett pedig annyira magával ragadta, hogy egész életén keresztül el tudta volna hallgatni.

A felvétel után ismét rajzó méhkassá vált a stúdió, mindenki jött-ment, végezte a dolgát. Ő hátrahúzódott, felült a közönség helyére, a leghátsó sorba. Onnan figyelte a nyüzsgést, és gondolatai ismét a gyerekkorához kanyarodtak vissza. Visszaemlékezett milyen sokszor figyelte felvétel után az embereket egy félreeső helyről. Akkor úgy érezte magát, mintha filmet nézne, s azt remélte, majd ha nagy lesz ő is szerepelni fog ebben a filmben. Abban reménykedett, majd fontos szerepet tölt be azok között az emberek között, akik a felvételek előtt és után dolgoznak. A színészkedésre, vagy bármilyen más szereplésre soha nem vágyott. Aztán eszébe jutott az az időszaka, amikor taszította ez a világ. Ez nem tartott sokáig, hamar rá kellett jönnie, hogy sehol máshol nem tudna dolgozni csak is ebben a környezetben. Sokáig üldögélt ott, figyelte, ahogy szép lassan kezdenek elfogyni az emberek, a helyiség nagy részében már a villanyokat is lekapcsolták. Gondolatai még mindig a múltban kalandoztak, mikor Larry hangját hallotta meg.

• Mit csinálsz itt?
• Semmit!
• Olyan vagy, mint kislány korodban. Akkor is mindig ezt csináltad.
• Igen, imádom nézni, a sürgés-forgást, és azt, hogyan csendesedik el minden.
• Sokszor megijesztettél bennünket édesanyáddal. Volt, hogy majd egy órát is kerestelek, mire megtaláltalak.

Beszélgetésükben a telefonjának csengőhangja zavarta meg.

•  Bocsánat! – mondta Larrynek és kivette a zsebéből a készüléket.

Kelletlenül nyomta meg a fogadás gombot, mert semmi kedve nem volt Davissel beszélgetni, de nem volt más választása.

• Tessék? – szólt a telefonba és igyekezett kedvesnek és előzékenynek tűnni.
• Este az egész társaság elmegy inni egyet az első adás sikeres felvételét megünnepelni.
• Rendben!
• Nyolcra gyere!
• Ok! – mondta és kinyomta a készüléket.
• Mi az? Olyan arcot vágsz, mint akit akasztani visznek – nézett rá kíváncsian Larry.
• Ismét bulizni megyünk este.
• Annak örülni kéne.
• Örülnék is, ha Davis nem lenne ott. Egyre nehezebben viselem.
• Csinált valamit?
• Nem, nem igazán.
• Mi az, hogy nem igazán?
• Áh, semmiség!
• Azért vigyázz vele.
• Nem igazán tudom mit kéne tennem. Normálisan viszonyulok hozzá, és mindenki máshoz is. Bár Joshoz nem kéne! Rá, rá sem szabadna néznem, mert itt mindenki féltékeny.
• Bizony, ez egy ilyen világ! – mosolygott Larry. – Na, gyere menjünk! – állt fel mellőle és megindultak mindketten a dolgukra.

Ő bement az öltözőbe, ahol már senki nem volt. Elrendezett mindent, azután hazament. Még szeretett volna egy kicsit pihenni, mielőtt elindul az esti bulira. Otthon lezuhanyozott és végigdőlt az ágyán. Becsukat a szemét és szinte azonnal el is aludt. Furcsa, zavaros álma volt, Josh és Davis is szerepeltek benne. Álmában mindketten gonoszak voltak, és félt tőlük. Mikor felébredt a telefonja üzenethangjára, szinte megkönnyebbült. Mikor meglátta a telefonján, hogy Josh üzent neki az álom miatti rossz érzéseket, izgalom vette át. Gyorsan megnyitotta és kíváncsian olvasta a szöveget. „Remélem este találkozunk!”. Fura módon eszébe sem jutott, hogy Josh is ott lehet az összejövetelen. Pedig ez egyértelmű, hisz ő a műsor főszereplője, és a sikernek a kulcsa. Bebillentyűzte a rövid választ. „Igen!”

Ezután kikászálódott az ágyból és elkezdett a szekrényében kutakodni valami tuti ruha után. Nagyon csinos akart lenni, nagyon vonzó, nagyon …

Miért művelem ezt? – kérdezte magától, és abbahagyta a szerkényben való kotorászást. Megfogadtam, hogy soha nem kell olyan ember, akinek bármi köze is van ehhez a világhoz. Csak civil foglalkozású férfi jöhet szóba. Nem tehetem tönkre az életem, mint az anyám!

Becsukta a szekrényajtót, és kihúzta a komód fiókját, ahol a farmereit tartotta. Kivett egyet, keresett hozzá egy piros felsőt, és egy fehér pulcsit. Az egyik piros magas sarkú cipőjét is előkészítette. Evett néhány falatot, azután fogatmosott, sminkelt kicsit, a haját szoros lófarokba kötötte és elindult. Út közben rátelefonált Larryre, hogy érte kanyarodik, ne induljon el. Más esetben taxival ment volna, de félt, ha Davis el kezd kötekedni vele, és ő már ivott egy két pohárral nem fogja tudni befogni a száját. Mikor megérkeztek, az első ember, akit keresett a helyiségben Josh volt, és mikor rájött, hogy nincs ott csalódottságot érzett, de nagyon vigyázott, hogy ennek semmi nyoma ne látszódjon rajta. Orahhoz és Sherillhez a sminkes és fodrász lányokhoz ment oda. Csak néhány lépés kellett, hogy az ajtótól elérjen hozzájuk, de ennyi idő alatt eszébe jutott, hogy a Sherill név szeretőt jelent az Orah pedig gyönyörű tengerpartot. Mindkét jelentést el tudná magának képzelni ma estére egy sétát a gyönyörű tengerparton a szeretőjével, aki nem lenne más, mint Josh. Elmosolyodott a saját butaságán, majd köszöntötte a lányokat és rendelt magának egy ásványvizet. Sherillékkel nagyon jól kijött bent is, egyszerű, munkaszerető lányok voltak, közel sem olyanok, mint Karen. Nagyon jól elbeszélgettek, kifejezetten jól érezte magát, igaz folyton folyvást az ajtó felé pillantgatott, bármennyire is igyekezett nem ezt csinálni, nem bírta megállni.

• Kit vársz? – kérdezte tőle Orah.
• Miért? – nézett a lányra, és érezte, hogy felpirul.
• Állandóan az ajtót nézed. Olyan vagy, mint egy macska, aki az egérlyukat lesi.
• Komolyan ennyire látszik? – kérdezte elszégyellve magát.
• Igen! Josht várod?
• Halkabban! – szólt idegesen. – Karen így is ki van bukva rám, amiért együtt dolgozok vele. Teljesen oda van érte.
• Akár csak te! Ugye?
• Ó francba, igen, tetszik! De tudod, mit gondolok az ilyesmiről.
• Igen, tudom. De vannak kivételek, hidd el!
• Nem, nincsenek. Én még soha nem láttam! – sóhajtott egyet.

Ebben a pillanatban Josh jelent meg, és szinte mindenkinek rá szegeződött a tekintete. Davis azonnal odament hozzá és a pult felé invitálta

Karen néhány perc múlva már Josh körül legyeskedett, ami igen csak rossz érzéseket keltett benne. Igyekezett nem rájuk figyelni, de nem járt túl sok sikerrel. Ahogy látta nem csak Karen, hanem Josh is igen csak jól mulatott. Igyekezett továbbra is jól érezni magát, de bármennyire is erőlködött nem ment. Így úgy döntött inkább hazamegy. Megkereste Larryt és szólt neki, hogy elmegy, és ha akarja, hazaviszi. De Larry vele ellentétben nagyon is jól érezte magát, ami valószínű az elfogyasztott bor mennyiségének is köszönhető volt. Megkereste a kabátját és elindult a kijárat felé. Valaki megfogta a karját és ő abban a reményben fordult vissza, hogy talán Josh az, de csalódnia kellett. Josh még mindig a pultnál szórakozott Karennel, aki megfogta a karját az Davis volt.

• Hová indulsz?
• Haza! Fáj a fejem.
• Maradj még egy italra.
• Köszi, de autóval jöttem, és tényleg megyek. Holnap sok dolgom lesz.
• Akkor igyál egy alkoholmentes koktélt, tudom, hogy szereted.

Úgy látta hamarabb szabadul, ha iszik egyet Davissal, különösen, hogy már látszott a férfin, hogy ivott.

• Rendben! – mondta, és visszament vele a pulthoz.

Davis rendelt neki egy koktélt, magának pedig egy whiskyt.

• Milyennek láttad a felvételt? – kérdezte tőle Davis.
• Szuper volt! – mondta, és valóban így is gondolta.
• Igen, persze! Mi mást is mondanál, hisz Josh a főszereplő.
• Nagyon jól csinálta a dolgát – mondta, és most nem érezte, hogy mérges lenne Davis megjegyzése miatt. Sokkal inkább szomorú volt, amiért Josh és Karen ennyire jól érzik magukat együtt.

Ahogy Davissal beszélgetett egyre többször vette észre, hogy Josh felé pillantgat, így már nem is volt olyan sürgős neki, hogy hazamenjen. Belemerült Davissal a beszélgetésbe, és legbelül abban reménykedett, hogy Josh odamegy hozzájuk. Nem is kellett csalódnia még tíz perc sem telt el, Josh ott volt mellettük, de Karen is követte, igaz ez most őt legkevésbé sem zavarta.

• Szia! Jól érzed magad? – kérdezte tőle Josh.
• Szia! Igen, nagyon!
• Nem láttalak a felvétel után.
• Nem szoktam olyankor zavarni a művészeket.
• Miből gondolod, hogy zavartál volna?
• Nem gondolom, de olyankor már nincs dolgom az öltöződben.
• Levetkőztetni már nem az ő dolga – nézett Joshra kihívóan Karen. – Ha segítségre szorulsz, csak szólj bátran nekem! – mondta, miközben igyekezett minél csábítóabban mosolyogni.
• Köszönöm, ha szükség lesz rá, mindenképp szólok – válaszolt neki Josh kedvesen, de az elutasítás mégis hallatszott a hanghordozásában. Ismét Teddy felé fordult.
• Úgy láttam, nemrég el akartál menni.

Ezek szerint észrevette, gondolta magában.

• Igen, mert elég fáradt vagyok, de Davis rábeszélt, hogy maradjak még kicsit – nézett közben Davisra, és látta, hogy a szája ugyan úgy megrándul, mint délelőtt.
• Örülök, hogy maradtál. Rendelhetek neked egy italt?
• Nem köszönöm autóval vagyok, és már valóban indulok is –szívesen maradt volna még Josh társaságában, de idegesítette, hogy Davis nagy szemekkel mered rá, és figyeli minden szavát, mit beszél Joshal, és azt sem bírta már nézni, hogy Karen hogyan próbál rátapadni Joshra. Már szinte ő érezte kényelmetlenül magát miatta.
• Ha autóval vagy kérhetek tőled egy fuvart?
• Tőlem? – nézett a férfira, és megdöbbenten. Vártalanul érte a dolog, de örült neki, és hatalmas izgalommal töltötte el, hogy kettesben lehetnek. – Természetesen! Hová vihetlek? – kérdezte, miközben felállt és magára vette a kabátját.
• Josh, itt hagysz? Maradj még kicsit!
• Holnap sok dolgom van, és muszáj pihennem.
• Akkor én sem maradok már – állt fel Karen.
• Nem, nem, miattam ne menj, eddig is olyan jól érezted magad. Maradj nyugodtan – mondta neki Josh, miközben a vállára tette a kezét és szabályosan visszanyomta a székre.

Karen mosolya lehervadt, és helyette értetlen kifejezés ült ki az arcán. Teddy alig bírta elnyomni a nevetését ennek a jelenetnek a láttán.

Josh elköszönt a bárban maradóktól és elindultak kifelé. Ő az ajtóból még visszanézett, és Davis és Karen tekintetét szinte ijesztőnek látta. Így amilyen gyorsan csak tudott, az utcán termett.

• Nem loptuk magunkat a szívükbe – nevetett Josh.
• Jól látod a dolgokat – nevetett ő is.

Beültek az autóba és a férfira nézett.

• Hová vihetlek?
• Nem is tudom, nincs kedved sétálni egyet valahol?
• A tengerparton? – buktak ki belőle a szavak, és eszébe jutottak a gondolatai Sherill és Orah nevével kapcsolatosan, gyönyörű tengerparton a szeretővel.

Talán kicsit el is pirult, de emiatt most nem izgatta magát, sötét volt Josh nem láthatta az arcát.

• Remek ötlet!

Beindította a motort, és rálépett a gázra.

• Szeretsz vezetni? – kérdezte Josht.
• Különösebben nem rajongok érte, de nincs vele gondom.
• Te?
• Nappal utálok, éjszak imádok.
• Ez aztán az ördögi kettősség – nevetett. – És mi ennek az oka?
• Nincs ilyenkor túl nagy a forgalom, nem kell minden lámpánál megállni, lehet csöndesen siklani az utakon, miközben figyelhetem a város fényeit. Gyönyörűek ugye?
• Valóban azok – hajolt Josh közelebb a szélvédőhöz miközben kinézett.
• Nappal nem is igazán nézem meg ezeket az épületeket, de ilyenkor lenyűgözőnek találom őket.
• Érdekes!
• Miért?
• Én meg inkább nappal figyelem meg őket.
• Ellentétek vagyunk.
• Az ellentétek vonzzák egymást!

Joshra nézett a férfi pedig őt figyelte, néhány pillanatra összefonódott a tekintetük, aztán ismét a vezetésre koncentrált.

Szó nélkül autóztak tovább, de ez a csend nem volt kínos. Elmúlt az idegessége, helyette kellemes, jóleső érzés áradt szét benne. Rövidesen elérték azt a helyet ahová igyekezett. Jól ismerte ezt a részt, sokat járt erre egy időben. Kiszálltak az autóból és a stég felé sétáltak. Hűvös szél fújt, amitől kicsit megborzongott.

• Fázol? – kérdezte Josh.
• Nem, nem fázok! – válaszolta. – Szoktál ide járni?
• Utoljára gyermekkoromban a szüleimmel voltam itt.
• Igen, gondolom nem egyszerű ilyen népszerű helyekre jönni.
• Van, hogy semmi nem érdekel, oda megyek, ahová csak kedvem tartja.
• Ezek szerint ide nem tartotta. Én imádok ide járni, különösen ilyenkor, mikor senki nincs itt.
• Én itt vagyok! – hallotta a férfi kötekedő hangját.
• Téged még elvisellek valahogy!
• Elmondod, hogy lett belőled jelmeztervező?
• Sokat jártam gyermekkoromban anyával a felvételekre, és tetszett, ahogy összeállítják az adott film, vagy színdarab jelmezeit, a díszlettervek hogy öltenek végleges formát. Aztán egy idő után én is elkezdtem terveket készíteni, elképzeltem én hogy valósítottam volna meg. Ez egyenes utat jelentett a mostani munkámig. Igaz, volt egy időszak, mikor nem ebben az őrült világban képzeltem el az életem. Akkor lakberendezéssel foglalkoztam, de rájöttem, hogy hiányzik, így egy év után ismét egy filmforgatáson találtam magam.
• Édesanyád mivel foglalkozott?
• Ő remek sminkmester volt.
• Már nem foglalkozik vele?
• Meghalt! – mondta szomorúan és alig bírta visszatartani feltörő könnyeit.
• Nagyon sajnálom!

Néhány másodperc csönd telepedett közéjük, és lázasan kutatott az agyában, mivel folytathatná beszélgetésüket.

• Reszketsz, nem akarom, hogy megfázz! Ne forduljunk vissza? – kérdezte Josh.
• Nem, tényleg nem fázom – mondta, hisz azt még sem mondhatta, hogy egyáltalán nem a hűvös széltől reszket mindene, hanem attól, hogy ott sétálgat vele.

Ebben a pillanatban a Josh átölelte a vállát és szorosan maga mellé húzta.

• Csak mert nem hiszek neked! Inkább melegítelek kicsit!
• Rendben! – mosolygott és a férfi derekára tette a kezét s így lépkedtek a stég vége felé.

Mikor odaértek megálltak, de nem engedték el egymást, s ő jólesően bújt a meleg testhez.

• Olyan szép a tenger morajlása, mindig megnyugtat – mondta halkan Joshnak.
• Igazad van! Nekem is le kellene jönnöm néha.
• A tenger mindig itt lesz, bármikor megteheted, ha egy kis egyedüllétre, kikapcsolódásra, felöltődésre vágysz.
• Mindháromra nagy szükségem van!
• Túlhajtod magad?
• Néha beleesem ebbe a hibába. Nem szeretek semmilyen felkérést lemondani, igyekszem mindig mindennek és mindenkinek megfelelni. Persze ez soha nem sikerül.
• Ez senkinek nem sikerül!
• Igen, tudom!
• Elégedett lehetsz magaddal! Szép karriert futottál be, csak jókat lehet olvasni rólad, rengeteg rajongód van, és csodálatos hangod!
• Köszönöm!
• Arra lennék kíváncsi, hogy tudtál olyan fiatalon megbirkózni a hirtelen jött sikerrel és népszerűséggel, és hogy tudtál mellette mégis normális ember maradni?
• Ez jó dolog, hogy normálisnak tartasz! – nevetett Josh. – Nagyon nagy szerepe volt benne a családomnak, és annak, hogy sokáig nem igazán hittem el, hogy mindez valóban megtörtént velem.
• Ez jó! – nevetett.  – Sokaknak jól jött volna, ha nem hiszik el, hogy népszerűek.

Még mindig egymást átkarolva álltak, hallgatva a tenger hangjait, és ugyan az a nyugalom telepedett rá, mint az autóban.

• Jó itt veled! – szólalt meg Josh.
• Ki kell néha szabadulni az emberek forgatagából, a négy fal közül.
• Elhozol ide máskor is?
• Amikor csak akarod! – nézett Joshra.

A férfi szembefordult vele, és átölelte a derekát, ő pedig a vállaira tette a kezét. Néhány pillanatig így álltak, és várta, hogy Josh tegye meg! Csókolja meg!

Josh ajkai közeledni kezdtek és ő szinte megmerevedett, meg sem bírt mozdulni, csak nézte, ahogy egyre közelebb kerülnek az övéhez. Végre összeért a szájuk egy rövidke, csodálatos pillanatra, majd szép lassan egymást átkarolva visszasétáltak az autóhoz. Egészen addig, míg be nem indította a motort, nem szólaltak meg.

• Hová vigyelek?
• A belvárosban van a lakásom, majd ha beljebb értünk, mondom merre kell menni.
• Rendben! – és beletaposott a gázba.

Csöndesen suhantak, ő az utat figyelte és csak lopva pillantott Joshra, aki szintén úgy nézte az utat, mintha ő vezetne. Kicsit már kínosnak érezte a szótlanságot, és lázasan keresett valamit, egy szót, egy mondatot, amit kimondhatna és megindulna valami kommunikáció köztük.

• Mit csinálsz holnap? – kérdezte, de már meg is bánta. Ezek a szavak kimondva már nem ugyan olyanok volta, mint mikor még csak kigondolta. Szinte kínosan érezte magát, ez így olyan volt, mintha azért kérdezte volna, mit csinálsz holnap, mert találkozni akarok veled.
• Egy iskolába megyek, ahová az alapítvány segítségével vásárolt hangszereket viszem el.
• Biztos nagy esemény lesz az életükben, hogy találkozhatnak veled.
• Nekem nagy öröm találkozni velük!
• Aranyos vagy!
• Tessék?
• Szóval hangszereket viszel nekik?
• Az előbb mintha nem ezt hallottam volna.
• Nem tudom mit hallottál – mondta, miközben arra gondolt, hogy megint olyasmiket mond, amiket nem is akar.
• Valami olyasmit, hogy aranyos vagyok – mosolygott Josh.
• Ha te mondod, én elhiszem! – próbált jól kijönni a dologból.
• Itt fordulj majd balra!
• Rendben! – mondta, és örült, hogy elterelődik a téma. – Azt hittem egy hatalmas házban élsz, nem a belvárosban egy lakásban.
• Volt nagy házam, és el is adtam.
• Miért? Az egy sztár életéhez hozzátartozik, ugyan úgy, mint a luxusautók, és a szép nők.
• Akkor lehet, nem vagyok sztár. Utáltam a nagy házat, ahol többnyire egyedül voltam, és a legkisebb szobát használtam. Egy autóm van, szerintem az sem kimondottan luxuskategória.

Itt elhallgatott, pedig a nőkkel kapcsolatos mondanivalójára lett volna a legkíváncsibb.

• A szép nők? – tette fel a kérdést Josh, és ő érdeklődve várta, hogy folytassa. – Nem kellenek szép nők, csak egy kell, egy, akinek nem is a szépségnek kell a legfontosabb tulajdonságnak lennie.
• Lehet tényleg nem vagy sztár! – mondta, s mindketten nevettek.
• Ennél a kereszteződésnél jobbra fordulj, aztán közvetlenül balra és ott is vagyunk.

Hamar odaértek és mikor leállt a ház elé, amelyikben Josh lakott, majd kiugrott a szíve a mellkasából. Fogalma sem volt mi fog következni, de izgatottan várta.

• Köszönöm szépen neked ezt a szép estét! – fordult felé Josh.
• Én köszönöm, hogy eljöttél velem a kedvenc helyemre.
• Akkor jó éjt neked, és köszi a fuvart.
• Igazán semmiség.

Josh kikapcsolta a biztonsági övét, de mielőtt kiszállt volna odahajolt hozzá, és ugyan olyan könnyed lágy csókot kapott tőle, mint a tengerparton.

Mikor hazafelé vezetett úgy érezte, hogy nem is érik az aszfaltot az autója kerekei, hanem lebeg fölötte. Vidáman lépegetett a lakása ajtajáig, és nyitotta ki az ajtaját. Aztán mikor belépett, a boldogságérzete helyébe kétség lépett.

Nem tehetem, nem habarodhatok bele, nem élhetek úgy, mint az anyám. Megkereste a telefonját, és felhívta Loryt.

• Szia! Valami baj van? – hallotta barátnője álmos hangját.
• Jaj, ne haragudj, azt sem tudom hány óra, biztos aludtál.
• Mi a baj? – kérdezte Lory még egyszer, és hallható volt az aggódás a hangjában.
• Semmi, nincs semmi baj, csak Joshal voltam.
• Joshal? – lett vidám Lory hangja. Lefeküdtél vele?
• Nem, nem úgy. Csak megkért, hogy vigyem haza, és közben lementünk a partra.
• A stégedhez?
• Igen!
• És mi volt?
• Egy ártatlan csók, na jó, kettő.
• Nagyon tetszik mi?
• Ez itt a baj!
• Miért lenne baj? Legalább bemutatod nekem!
• Nem, soha többé nem találkozhatok vele a munkán kívül.
• Dehogy is nem találkozhatsz vele! Tetszik neked, ezek szerint te is neki. Nem is tudom mióta nem randiztál.
• Ó dehogy is nem tudod, emlékezz csak vissza, hány randit szerveztél nekem.
• Igen, de egyszer sem jártam sikerrel.
• Nem járhatok úgy, mint anya, távol kell magam tartani az ilyen emberektől.
• Ne gondolkodj így. Ne szalaszd el a boldogságodat.
• Nem tudom – mondta, s valóban bizonytalan volt, mit is kéne tennie.
• Én tudom. Találkozgass Joshal, ismerd meg, aztán majd kiderül mi lesz.
• Lehet, hogy igazad van!
• Tudom, hogy igazam van!
• Ne haragudj, hogy felébresztettelek, és kérj elnézést a nevemben Zacharytól is.
• Megbocsájtok, ha bemutatsz Joshnak.
• Bemutatlak! Jó éjt!
• Neked is!

Letette a telefont, és elgondolkodott a barátnője szavain. A szíve azt mondta igaza van, miért ne találkozhatna továbbra is Johal, az esze viszont őrült módon tiltakozott.