Hangok rabságában - 3. fejezet

3. fejezet

Most ugyan úgy járt, mint első alkalommal, mikor meglátta. Mozdulatlanná vált, és a beszívott levegő a tüdejében rekedt, arra is képtelen volt, hogy kifújja.

• Vegyél levegőt! – hallotta a férfi hangját.

Ekkor kezdett el ismét lélegezni, és csak ekkor lépett távolabb tőle.

• Ennyire megijesztettelek?
• Azt hittem Larry az.
• Csalódtál, hogy csak engem látsz?
• Nem, nem, sőt. Már nagyon vártalak.
• Igen? – mosolygott Josh kedvesen.
• Igen! Tudod a ruhapróba – préselte ki magából a szavakat, és csak bízott abban, hogy valóban értelmesen beszél, mert nem volt biztos benne.
• Tudom, ezért jöttem.
• Akkor menjünk is rögtön az öltözőbe. Nem vagy éhes?
• De!
• Akkor útba ejtjük a büfét is.
• Rendben!

A büfében Josh szendvicset és ásványvizet kért, amit vitt magával az öltözőbe. Mikor belépett legörbítette a száját és csak ennyit mondott.

• Ez igen!
• Ez igen? – nézett rá és nem értette mire mondja.
• Ilyen rendet még soha sehol nem láttam. ÁBC sorrendbe állítottad a ruhákat, és ahogy látom a cipőket is.
• Rend a lelke mindennek – válaszolta mosolyogva, és ez a kicsike dicséret piszok jól esett neki.
• Ülj le nyugodtan, egyél, aztán ha gondolod kezdhetünk. Nagyon bízom benne megfelelőek a méretek. Az első műsorhoz két ruhát hoztam, meglátjuk melyik áll rajtad jobban – mondta, s közben kikészítette mindkét ruhát, majd a cipőket is megkereste, majd egy zacskót vett elő és Josh mellé tette a kanapéra.
• Ez mi? – kérdezte a férfi.
• Zoknik. Tudom, hogy imádod a vicces zoknikat, hát vettem belőle párat. Eldöntheted ebben a műsorban is ilyet akarsz-e viselni.

Josh szája hatalmas mosolyra húzódott, és bogarászni kezdett a zoknik között.

• Ez az – vett ki egy világos kék zoknit, ami egy magas szárú tornacipőt mintázott.
• Azt hiszem az inkább nőknek való – mondta, miközben kivette a kezéből. Bocsi, válassz inkább másikat.
• Felajánlod, hogy hordhatok vicces zoknit, aztán meg átlátszó indokkal visszavonod – mondta, miközben tovább kutatott a zoknik között.
• Bármi mást választhatsz.
• Az volt a legjobb!
• Tudod mit? Neked adom. Felveheted bármikor a műsoron kívül.
• Köszi! – nevetett most már Josh.
• Ez? – vett ki egy színes, téglalapmintásat.
• Felőlem mehet, de majd inkább akkor dönts, ha felvetted a ruhádat is.
• Ok, akkor lássunk neki.
• Rendben, először ezt vedd fel - adta az első adag ruhát a kezébe, amivel Josh a paraván mögé vonult.

Míg a férfi bent volt igyekezett lenyugtatni magát. Vett egy nagy levegőt, mert azt olvasta valahol, hogy az megnyugtatja az elmét. Igaz most nem az elméjének, hanem a testének és a szívének kellett volna lenyugodnia.

Josh vidáman, energikusan, jóképűen, szexin lépett ki a fekete nadrágban, a fehér-világoskék csíkos ingben, és egy selyembéléses fekete kétgombos sportzakóban, ami kicsit finomabb, de még mindig sima felületű anyagból készül. Mikor meglátta ebben a ruhában elismerően nézett rajta végig. Nem is akarta most titkolni, hogy mennyire tetszik neki a látvány. Josh úgy sem tudhatja, ez minek is szól. Annak, hogy mennyire jól néz ki, vagy annak, hogy mennyire jól választott ruhát.

• Tökéletes! – lépett a férfi mellé.
• Köszönöm! – tettetett önteltséget Josh. – Mindig is tudtam, hogy tökéletes vagyok.
• Lehet te is az vagy, de az öltözéked mindenképp. Méretben jó? Nem bő, nem szorít?

Zsebre dugta Josh a kezét és körbenézett magán.

• Hm, azt hiszem jó. És mit szólsz a zoknihoz? – mutatta büszkén a lábán az előbb kiválasztott zoknit.
• Várj, húzd fel a cipőt is hozzá, akkor majd meglátjuk.

Josh felhúzta a cipőt, de fájdalmas képet vágott.

• Mi az? Kicsi?
• Azt hiszem, nem bírnék ki benne hosszabb időt.
• Szűk, vagy rövid?
• Azt hiszem mind a kettő.
• Na várj, próbálj egy másik fazont.

Rövid gondolkodás után elővett egy másik pár cipőt és azt vitte oda Joshnak, aki idő közben leült a kanapéra.

• Ezt próbáld fel – tette le elé a dobozt.

Josh beledugta a lábát, de ez is kicsi volt.

• Remek, akkor cserélhetem az egész cipőkészletet, mert nagyon úgy néz ki, 44-es lábad van.
• Eddig 43-as volt.
• Lehet a lábadra híztál.
• Lehet – nevetett Josh.
• De legalább időben kiderült – mondta, miközben visszapakolta a cipőket a dobozba. - A próbafelvételekre meglesznek a nagyobb cipők, nehogy addig fogyókúráztasd a lábaid.
• Ok!
• Akkor jöhet a következő összeállítás.

Josh szorgalmasan próbálgatott, nem zavarta bármit is adott rá, és azt sem hogy már legalább három órája öltözik és vetkezik folyamatosan.

• Pihenj egy kicsit. Mit hozhatok neked? Kávé, cola, még egy szendvics?
• Egy kávét meginnék.
• Azonnal hozom! – mondta és kilibbent az öltözőből.

Pár perc múlva ért vissza. Látta, hogy Josh elmélyülten nyomogatja a telefonját, még azt sem vette észre, hogy visszaért.

Olvasta róla, hogy társasági oldal függő. Visszalépett a folyosóra, elővette a telefonját, és fellépett a twitterre. Pontosan az volt, amire gondolt, Josh fent lógott és kiírta, hogy: „Meghízott a lábam!”és feltett egy képet a mintás zoknis lábáról.

Gyorsan begépelte: „Szuper a zokni, de meg kellene nézni, hogy áll a többi ruhához!”

Várt egy-két percet s csak utána ment be ismét az öltözőbe kezében egy nagy pohár kávéval, és egy adag szárított mangóval.

Josh ránézett és szája féloldalas mosolyra húzódott, majd felé fordította a telefonját, és a folyosóról írt bejegyzésére mutatott.

• Ok, dolgozzunk!
• Ha megittad a kávét, és megetted a mangót utána fogunk – ült le mellé.
• Mangó? Az egyik kedvencem! Honnan tudtad?
• Hetedik érzék! – válaszolta komoly képet vágva.
• És mit súg még az a bizonyos hetedik érzéked?
• Sok-sok mindent!
• Például?
• Például, hogy…

Ekkor megszólalt Josh telefonja, aki elnézést kért és elkezdett beszélni. Igazából még csak most tűnt fel neki, hogy eddig egyszer sem hívták. Az eddigi munkái során alig lehetett a ruhapróbákat megtartani, mert állandóan csörgött a telefon, őt teljesen az őrületbe kergetve.

Mikor Josh befejezte a telefonálást visszaült a kanapéra, elkezdte kortyolni a kávéját és evett a mangóból is.

• Mennyi próba vár még rám?
• Nem sok! Jól haladunk, maximum egy óra és minden össze fog állni.
• Ügyes vagy!
• Én? Te! Ilyen könnyű esetem még soha nem volt.
• Pedig mennyire utálom.
• Nem látszik rajtad!
• Mit kellene tennem, hogy lásd?
• Találkoztam én már minden félével.
• Például?
• Meséljek?
• Igen, kíváncsi vagyok.
• Ok, egy esetet, de nevet nem mondok. Soha nem fogom elfelejteni, az első önálló munkám volt. Amúgy is stresszes voltam, de ráadásul kifogtam egy olyan színésznőt, aki folyamatosan kötekedett valami miatt, olya hisztis nőt még életemben nem láttam. Na, a lényeg, hogy egy estélyi ruhát kellett találnom neki. Felpróbáltattam vele egy gyönyörűen szép ezüstszínű ruhát. Tökéletesen állt rajta, érvényesült benne a karcsú dereka, a hosszú combja, a formás melle. Mit meg nem adtam volna érte, ha rajtam ilyen ruha lehetett volna – mondta álmodozva. - De ő belenézett a tükörbe, és szó szerint elkezdett toporzékolni, mint egy hároméves kislány a játszótéren, mikor elveszik tőle a homokozó lapátját. Nem is tudom valami olyasmit mondott, hogy ez nem ő, ez egy rongy, ő ebben soha nem fog a kamerák elé állni. A legjobb az egészben, hogy a hiszti rohama közepén megszólalt a telefonja – csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy azon a napon körülbelül harmincadjára – ő felvette és olyan bájosan szólt bele, mintha az előbb nem szinte bőgve üvöltözött volna. Aztán mikor bűbájosan kicsevegte magát, a hisztit ugyan ott folytatta, ahol abbahagyta. Én meg csak néztem, és nem akartam hinni a szememnek.
• És mi lett a vége?
• Egy másik ruha – mondta mosolyogva, miközben felállt és egy újabb inget és nadrágot adott Josh kezébe.
• Ezek szerint vége a pihenőnek.
• Jól látod a dolgokat.

Egy perc múlva Josh már elő is került a paraván mögül, és a tükör előtt álldogált. Mikor megfordult könnyes volt a szeme.

• Úr isten mi történt? – kérdezte tőle.
• Nézz végig rajtam!
• Mi a baj? – kérdezte aggódva, s az öltözékét vizsgálta, de semmi különöset nem látott rajta, különösen olyat nem, ami miatt Joshnak sírnia kellene.
• Ez nem én vagyok, ezek rongyok, soha nem fogok a kamera elé állni bennük – mondta a férfi, de a szája szélén már mosoly bujkált.
• Ok! – válaszolta nyugodtan. – Akkor ezek nélkül kell a kamerák elé állnod.
• Rendben – mond Josh, s kigombolta az ingét és már le is dobta a kanapéra, majd elkezdte a nadrágját is kigombolni.

Ő zavartan fordította el a fejét, majd a felakasztott ruhákhoz lépett, levett egy másik nadrágot és egy másik inget, oda dobta ahol szerinte Josh még mindig állt, mert odanézni nem mert.

• Tessék, vedd fel ezeket. Talán ismét megtalálod önmagad!
• Hát majd kiderül! – hallotta a férfi hangját.

Mikor biztos volt benne, hogy bement a paraván mögé csak akkor mert megmozdulni. A férfi félmeztelen látványa alaposan felkavarta az így sem nyugodt érzelmeit.

• Hát, az biztos, hogy ebben a nadrágban nem lesz nehéz kiénekelnem a magas hangokat.
• Mert? – kérdezte értetlenül. – Ja, szűk? – esett le neki a dolog.
• Kicsit!
• Akkor vedd le.
• Nem akarod megnézni? – kérdezte Josh, de már ott is állt előtte.
• Hú, nagyon csinos – mondta, s úgy érezte, ha ezt a mai napot kibírja, egy hős.

Ez a pasi itt áll előtte, és annyira jól néz ki, hogy ő majdnem elolvad.

• Nagyon szűk? Mert kifejezetten jól áll.
• Talán kibírnék benne egy órát.
• Majd szerzek egy számmal nagyobbat, de mindenképp maradnia kell – mondta, és gondolatban még hozzátette, hogy remélem majd a nagyobb is ilyen szívdöglesztően fog állni rajtad.

Még néhány dolgot felpróbáltatott vele, próbálta összekombinálni mi mivel áll jól rajta, és valóban egy óra múlva végeztek mindennel. Nagy hátrány volt, hogy egy pár cipőt sem tudott felpróbálni, de az már valóban nem sok idő. A kollekciók megvannak ez a fontos.

• Végeztünk!
• Végre!
• Nagyon elfáradtál?
• Kicsit.
• Mit hozhatok neked? Nem vagy éhes, szomjas?
• De éhes is vagyok és szomjas is vagyok, de rohannom kell.
• Legalább igyál valamit! Itt van mindenféle víz.
• Ok, egy menteset – kapott le az asztalról egy üveg vizet. – Azt mondta…. Ó nem igaz, megint elfelejtettem a nevét.
• Kinek? Davisnek? Martin Davis a rendező.
• Igen, ő az. Szóval azt mondta, ha jól emlékszem, hogy pénteken vannak a próbafelvételek és a fotózás. Tíz körül kell érkezzek.
• Igen pénteken. Ha tízre kell jönnöd, nekem előtte még kéne tizenöt perc a cipők miatt.
• Ok itt leszek időben.
• Az nagyon jó lenne.
• Nyugi, én az a fajta ember vagyok, aki utál késni.
• Ritka a mai világban!
• Én még a múltszázadból maradtam itt – nevetett Josh és az órájára nézett. – Éppen ezért most rohannom kell.
• Köszönök mindent, további szép napot! Szia!
• Szia!

Josh már kint is volt az öltözőből és ő elvarázsolva nézett utána. Úgy érezte, hogy egész nap egy álomvilágban volt. Elvett ő is egy üveg vizet, lecsavarta a tetejét, és ivott egy nagy kortyot, abban bízva, hogy a zsibbadt agya újra működni kezd, és valahogy elkezdi érzékelni a valóságot maga körül.

Kimerülten ült le a kanapéra, ahol nemrég még Joshal beszélgetett. Visszapörgette az agyában a történteket és próbált mindent pontosan felidézni.

• Teddy! – érintette meg valaki a vállát.
• Tessék? – nézett fel a mellette álló Davisra.
• Jól vagy? Háromszor szóltam.
• Bocs nem hallottam.
• Minden rendben?
• Igen, csak elfáradtam.
• Kész vagytok mindennel?
• Lényegében igen.
• Milyen volt?
• Micsoda?
• Josh? Lehetett haladni vele?
• Igen, nagyon jól bírta, nem volt gond, szorgalmasan szó nélkül próbálta, amit kellett. Aranyos volt.
• Aranyos?
• Igen, nagyon kedves férfi.
• Kedves férfi – ismételte meg Davis a szavait.

Ekkor dugta be a fejét Larry az ajtón.

• Sziasztok! Teddy kellenél.
• Jövök! – szólt oda megkönnyebbülve, mert Davisból valami negatívumot érzett és örült, hogy otthagyhatja.

A felvétel helyszínén mindig sokan vannak, de most szinte nyüzsögtek az emberek. Igazából fogalma sem volt ki mit csinált, de úgy nézett ki az egész, mint egy felbolydult méhkas.

• Mi ez a sok ember? – kérdezte Larryt.
• A végső hajrá.
• Még van három nap, mi lesz még itt – rázta meg a fejét, és ő is nekilátott Larryvel a végső simításoknak.

Csütörtökön nagyon későn keveredett haza, de abban a néhány órában, míg aludhatott volna sem tudott, így felnézett a twitterre. Természetesen arra volt kíváncsi Josh miket tett ki, mióta nem látta az oldalt. Talált is több bejegyzést, ami szinte mind a műsorral volt kapcsolatos. Az egyik így szólt:

„Pénteken próbafelvétel, remélem nem maradok cipő nélkül.”

Ezt nem hagyhatta szó nélkül, így azonnal válaszolt: „Biztos lehetsz benne, akinek ez a dolga gondoskodik róla, hogy ne így legyen!”

Kicsit fel is bosszantotta magát. Mégis mit gondolt, hogy majd nem lesz mit a lábára húznia? Igaz hogy kicsit elszúrta, mert vehetett volna legalább egy-két pár nagyobb cipőt is, de azt gondolta, ha több fazont választ, valamelyik csak jó. Eszébe sem jutott, hogy ha 43-ast mond, akkor nem az a mérete. Rengeteg ruhapróbája lehetett már, nem is érti, hogy történhetett. Letette a telefonját és majdnem elaludt, mikor jelzett a készülék. Mikor megnézte akkor látta, hogy elfelejtett kilépni a twitterről és ott kapott egy üzenetet. Megnézte, bár nem gondolta, hogy fontos lehet. Mikor meglátta, hogy ki írt rá privátban nem akart hinni a szemének. A szíve a torkában dobogott, és izgatottan olvasta el azt a pár szót, amit meglátott a kis ablakban. „Ezek szerint megvannak a megfelelő méretű lábbelik”

Válaszolt: „Igen! De most aludnod kéne, hogy kipihent legyél holnapra, különben hiába a szép ruha és a szép CIPŐ”

A választ azonnal megkapta, ami csak egyetlen szó volt: „Igenis!”

Elolvasta, de nem írt vissza semmit. Letette a telefonját és próbált elaludni, de sok időbe telt, mire sikerült neki. Reggel furcsa érzéssel ébredt. Keveredett benne a kialvatlanság miatti fáradtság, és a Josh üzenetei miatti különös izgatottság.

Mikor az öltözékét választotta ki, valami miatt különlegesebb, szebb darabot keresett, mint amiben általában járni szokott. Nem volt tudatos tett részéről, csak egyszerűen jól akart kinézni, úgy érezte ezen a napon erre van szüksége. Egy térd fölé érő drapp szoknyát, egy csinos fehér blúzt vett elő, és kiválasztott egy szép ékszer szettet hozzá. Mikor felöltözött, kisminkelte magát, haját megfésülte és szabadon hagyta, meg volt elégedve a látvánnyal. Egy szép, zöld szemű, vöröses barna hajú csinos nő nézett vissza rá a tükörből. Voltak napok, mikor teljese mértékben elégedetlen volt a külsejével, különösen az orra idegesítette, nagynak, pontosabban túl szélesnek találta. De ezen a napon azt gondolta, nem is olyan vészes.

Ahogy közeledett a stúdió felé, egyre idegesebb lett. Beállta a szokásos helyére a parkolóban, és mielőtt kiszállt ránézett a twitterre. Ismét volt egy üzenete, amit izgatottan olvasott el: „Bocsi, de nem tudok aludni! Majd a sminkes kezd velem valamit.”

Mikor elolvasta elnevette magát és eszébe jutott, milyen kár, hogy nem sminkesnek vagy fodrásznak tanult. Most ő érhetne hozzá a hajához.

Én lökött vagyok, mi a fenét művelek? Soha nem csináltam ezt, és most azonnal be kell fejeznem. Josh csak egy próbababa, akit fel kell öltöztetnem. Ennyi, nem több, nem kevesebb.

Gyorsan kiszállt az autóból, és bement. Larry már ott volt, nem tudta, hogy csinálta, de bármilyen korán is érkezett, Larryt mindig ott találta. Az is eszébe jutott, hogy talán ott lakik.

Mindent megnéztek, megigazítottak, aztán rohant az öltözőbe ott is átellenőrzött mindent. Nagyon precíz volt, úgy érezte jól magát, ha minden úgy állt rendben, ahogy ő azt eltervezte. Úgy érezte, ez most így van, ő legjobb tudása szerint elvégezte a munkáját. A cipők is ott sorakoztak 44-es méretben, különböző színben, és fazonban.

Mire visszament a közönség már a helyén ült – persze még nem teljes létszámmal, de Davis szerint jó, ha már ilyenkor is vannak néhányan – mindenki jött, ment, végezte a dolgát.

Aztán megérkezett Josh is, és az ő szíve szabálytalanul kezdett el kalapálni. A férfin egy farmer volt és egy kockás ing, ami tökéletesen állt rajta. Szemüveget nem viselt, így a szép barna szemeit még jobban lehetett látni.

Davissal beszélgettek, aki  instrukciókat adott Joshnak. Bementek a díszletbe, Josh leült a kanapéra, amit ő álmodott oda. Aztán felállt és bejárták az egész teret. A zenészek is a helyükön voltak és hangoltak. Josh ekkor leült a zongora mellé és elkezdett játszani. Ahogy felcsendült a zongora hangja azonnal bekapcsolódott a gitáros is. Az ő lábai akaratlanul is közelebb vitték őt a zongorához. Josh elkezdett énekelni, s most azok, akik eddig nem figyeltek a zenére, mind abbahagyták tevékenységüket és ők is Josht nézték. A hang, amit ez a férfi a torkából előcsalt varázslatos volt.

Húzta magához a látvány, a zene, a hang. Egyre csak lépegetett előrébb, még előrébb, s egyre csak azt érezte, hogy még közelebb kell mennie. Már majdnem a zongora előtt állt, mikor Josh ránézett. Hírtelen megállt, s könny folyt végig az arcán. Ez szinte felébresztette a kábulatából. Szégyenlősen fordult el, letörölte az áruló könnycseppeket, s az irodájába sietett.

Megigazította az elmaszatolódott sminkjét, ismét vett e nagy levegőt, ugyan csak abban a hitben, hogy megnyugtatja az elméjét és most abban is bízott, hogy az elméjén kívül a szívének is sikerül lenyugodnia kicsit. Igyekezett összeszedni magát, s erőteljesen elhatározta, hogy teljesen hidegen, tárgyilagosan fog viselkedni Josh jelenlétében. Nem engedheti meg magánk, hogy bármiféle hülye szívkalimpálások, levegővételi problémák, és könnycseppek megnehezítsék a dolgát. Ezzel a férfival kell együtt dolgoznia néhány alkalommal és ennyi. Soha többé nem fogja látni. Viszont erre a gondolatra olyan fájdalom hasított belé, ami arra késztette, hogy a szívéhez kapja a kezét.

Ebben a pillanatban lépett be Davis.

• Mi az? Jól vagy?
• Igen!
• Látom nagy hatással van rád Josh.

Nem szólt semmit, csak nézte Davist, s közben végigfutott az agyán, hogy mindent látott. Látta, hogy szinte zombiként sétált Josh elé, és látta, hogy könnyes volt a szeme. Ettől ideges lett, és igyekezett olyasmit mondani, amivel el tudja terelni a beszélgetés menetét erről a témáról, de teljességgel képtelen volt normálisan gondolkodni.

• Még most sem bírsz megszólalni – nézett rá szinte rosszallóan Davis.
• Meg bírok – mondta, s az íróasztala felé fordult és felkapott egy lapot, amiről fogalma sem volt mi lehet, majd visszafordult – Mennem kell, azonnal kezdődik a fényképezés.

Az öltöző felé indult, s már messziről hallotta a beszélgetést bentről. Ahogy belépett Josh a kanapén ült, s többen voltak körülötte. Észre sem vették, hogy bement, nyugodtan folytatták a beszélgetést.

• Jó napot, sziasztok! – köszönt, majd a ruhákhoz lépett, s leakasztotta azt az összeállítást, ami az első képekhez kell. – Tessék, ezeket kellene felvenned, aztán rendbe teszik a hajad, egy kis smink és kezdődik a fényképészkedés – nyújtotta Josh felé a vállfán lévő ruhákat.
• Jól gondoltam én! Cipőm nem lesz! És úgy látszik hiába fogadtam szót és elaludtam, a sminkre is rászorulok!
• Cipő nélkül még úgysem készült promóciós fotó rólad! – mosolygott, miközben a férfi elbűvölő, barna szemeibe nézett.
• Ez igaz! Talán ettől lesz népszerű a műsor.
• Nem, a műsor attól lesz népszerű, hogy te benne vagy. Az mellékes mi van rajtad – mondta ki azt, amit gondolt, de rögtön meg is bánta.

Úgy érezte, hogy hízeleg Joshnak, mintha be akarna vágódni nála, pedig esze ágában sem volt. Sőt! Azzal az elhatározással jött ide, hogy egy próbababának fogja tekinteni, akit fel kell öltöztetnie, de ez sokkal nehezebben ment neki, mint azt gondolta volna.

Gyorsan hátat fordított neki, és a megfelelő cipőt kereste. A harmadik dobozban találta meg, ami csak is az idegességének tudható be. Mindent pontosan tudott hol van, de olyan feszült volt, hogy igazából fogalma sem volt mit csinál. A papírlapot is, amit az íróasztaláról felkapott az irodájában, még mindig szorongatta. Idegesen összegyűrte, és a zsebébe süllyesztette. Mire megfordul, Josh eltűnt, vélhetően a paraván mögött öltözködött. Két perc sem telt bele és elő is lépett mögüle. Mindkét kezét zsebre dugta, és elképesztően jól nézett ki. Most azonban erős maradt, és annak ellenére, ami dúlt benne a Josh gyönyörű hangja miatt, a férfi sármja miatt, próbált nem elolvadni.

• Tessék! – nyújtotta oda a pár cipőt.
• Köszi! – mosolygott rá Josh, s leült a kanapéra és felhúzta az egyiket, majd fura képet vágott.
• Mi az? – kérdezte idegesen.
• Áh, nem is tudom.
• Ne mondd, hogy ez is kicsi, mert kiugrok az ablakon.
• Ha jól látom ablak nincs, úgyhogy ezzel nem lesz probléma, de…
• Hadd nézem! – guggolt le Josh mellé, és megtapogatta a cipő orrát, hogy érezze benne a lábujjait, majd a sarkánál megnézte mennyire feszül. – Nem igaz, hogy ez kényelmetlen, de ha az, akkor sincs mit tenni, ki kel bírnod pár órát, úgy is csak ülnöd kell!
• Nyugi! Teljesen kényelmes!
• Tényleg? – kérdezte még mindig guggolva és nem tudja Josh mit láthatott rajta, de megfogta a vállát és úgy mondta neki.
• Semmi baj, teljesen rendben van a cipőm!
• Ok! – állt fel. – Akkor szólok a lányoknak, hogy vegyenek kezelésbe.
• Vegyenek kezelésbe? Félnem kellene?
• Eddig nem panaszkodott senki!
• Talán kettő sok egyszerre.
• Én mindig azt hittem ez miden férfi álma.
• Igen, valóban az. Jöjjenek! – emelte fel megadóan a kezét Josh, miközben hatalmas vigyor terült szét az arcán.

Ő kiment és szólt a két lánynak hogy jöhetnek Josh fizuráját és sminkjét elkészíteni. Josh már egyedül volt, a tükör előtt ült, és be volt csukva a szeme mikor belépett. Olyan megható látvány volt ez számára, maga sem tudta miért, de szinte elérzékenyült. Nem mert megszólalni, csak állt csendben az ajtóban, és intett a többieknek, hogy maradjanak ők is csendben. Néhány másodperc telt csak el, mikor Josh kinyitotta a szemét, és a tükörben találkozott a tekintetük. Gyorsan elkapta a fejét és bement a lányokkal együtt. Bemutatta őket neki és azzal az instrukcióval látta el a fodrászt, hogy csak éppen igazítsa meg Josh haját, nehogy sokat vágjon belőle.

Ekkor lépett be Davis, s elcsípte az utolsó szavait.

• Én meg arra gondoltam, hogy komolyabb hatást keltene, ha egész rövidre vágnánk.
• Egész rövidre? – nézett rá Josh kérdőn.
• Persze nem 1-2 centisre gondoltam, de az eddigi göndör tincseidet elhagyhatnánk, férfiasabb, komolyabb külsőt adna a rövidebb haj.
• Tökéletesen férfias a külseje a göndör fürtjeivel is – mondott keményen ellent Davisnek. – Csak igazítsd meg – nézett Kellyre a fodrászlányra, s kirobogott az öltözőből.

Csak néhányat lépett, mikor érezte Davis kezét a karján, amint erősen megfogja, és maga felé fordítja.

• Ezt meg hogy képzelted?
• Mit?
• Hogy így beszélsz velem.
• Ez nem a te dolgod. Én vagyok a jelmeztervező, én alakítottam ki a ruhatárát, és pontosan tudom milyen frizura áll jól neki. Ha jól tudom te rendező vagy!
• Beleestél ebbe a pasiba mi?
• Mert azt akarom, hogy a külseje tökéletes legyen a műsorodban?
• Ezért könnyeztél nemrég?
• Ahhoz semmi közöd – sziszegte s kirántotta a karját az egyre erősödő szorításból. – Josh külseje olyan lesz, amilyennek lennie kell, nem fogsz hibát találni a munkámban – mondta, s a mosdóba sietett.