Feladom (4. fejezet)

4. fejezet

Két hét múlva, már gipsz nélkül a bankjában intézte a hivatalos ügyeket, mikor meglátta az egyenlegét. Nem akart hinni a szemének, akkor összeg volt rajta.

• Elnézést – szólt az ügyintézőnek. Valami nem stimmel a számlámmal.
• Mire gondol?
• Sokkal több van rajta, mint kellene – mondta.

Átnézték tételesen a forgalmat és talált rajta egy tételt, ami nem tudja honnan érkezett, sehonnan nem várt ekkora összeget. Végül az ügyintéző hölgy segítségével kiderítették, hogy az utalás Ryan McKenzitől jött.

Felment benne a pumpa, úgy érezte, hogy megvásárolták. Tudta már, hogy miért ment oda Ryan, és miért nézegette annyira a számlát, amit adott.

Idegesen ment haza és lázasan gondolkodott, hogy tudna beolvasni Ryannek. Nem ismeri egyetlen elérhetőségét sem, az e-mail cím nem az övé és a telefonszámát sem tudja.

• Telefonszám! – mondta hangosan, és előszedte a noteszét, amibe fel szokta jegyezni a vendégeket, és az ismeretlenek mellé mindig odaírja a telefonszámokat is.

Most kifejezetten örült ennek a szokásának. Igaz nem lehetett benne biztos, hogy Ryané a szám, de az biztos, hogy olyan emberé, akin keresztül elérheti.

Idegesen tárcsázott.

• Tessék? – hallotta Ryan hangját.
• Szia! Megkönnyebbült a lelkiismereted, hogy egy halom pénzt átutaltál a számlámra?
• Cassy?
• Kit fizettél még le a közelmúltban?
• Nem fizettelek le, csak azt kaptad, ami jár neked. Más perelne, ha nem fizetnék neki eleget, te meg fel vagy háborodva. Nem értelek!
• Talán ha a menedzsered nem egy elintézendő problémának nevezett volna a jelenlétemben, másképp gondolkodnék. De nem kérek tőled semmit, sem most, sem később, és nyugi az újságíróknak sem mondtam semmit.
• Figyelj! Az a pénz jár neked, nem akarok ezen vitatkozni. Hogy vagy? Levették már a gipszet?
• Köszi hogy megkérdezted, már ha felhívtalak – dőlt belőle a szó. Jól vagyok! A pénzt pedig visszautalom – és kinyomta a telefonja gombját.

Felhívta Ellit is és idegesen mondta el neki mi történt.

• Nem értem mi a bajod?! Örülj, hogy ennyi pénzt kaptál. Eltörték a lábadat, egy teljes hónapig nem tudtál dolgozni, ez a minimum amit Ryan tehetett. Ja, egyébként tudod, hogy tetszel neki?
• Jajj, ne hülyéskedj már! Nincs neki ideje ilyesmire, szerintem szexelni is a menedzsere jár helyette.
• Mégis ő kávézott veled, és ő ment el hozzád hajat vágatni.
• Csodálkoztam is rajta!
• Ne csodálkozz, tetszel neki! Ennyi!
• Ja, persze! Na jó, beszéljünk másról! Hétvégén hová megyünk? – kérdezte Ellitől.
• Mit szólnál, ha kimennénk a High parkba. Már régen jártunk ott!
• Ok! Szombaton vagy vasárnap menjünk?
• Szerintem legyen vasárnap. Ebéd után ott vagyok érted!
• Jó, várlak! Szia! – köszönt el Cassy a barátnőjétől és letette a telefont.

Még hogy tetszem Ryannak? – gondolt Elli megjegyzésére. Egyébként is akkor voltam Ryanbe szerelemes, mikor még nem ismertem – fűzte tovább a gondolatsort.

Szombaton miután végzett átment a szüleihez, és az édesanyja megint felhozta a szokásos témát.

• Miért nincs már barátod? – kérdezte Cassytől.
• Anya! Honnan vegyek most neked egy barátot.
• Ott van az a Scott gyerek! Azzal mi a baj?
• Csak annyi, hogy nem szeretem.
• Pedig rendes fiúnak tűnik, és szerelmes beléd, ezt a vak is látja.
• Igen, de hogy ő szeret engem az nem elég.
• Túl sokat dolgozol kislányom – ölelte át az édesanyja. Fiatal vagy, most kellene szerelmesnek lenned, szórakozni járnod.
• Jól vagyok anya! – mondta, és melengette a szívét, hogy az édesanyja aggódik érte.
• Nem kell annyit dolgoznod, tudod hogy számíthatsz ránk, segítünk bármiben.
• Igen tudom, de ismersz. Nem szeretek segítséget kérni, nekem a függetlenség, az önállóság jelent mindent.
• Tudom! –
• Gyere, menjünk sétáljunk egyet, olyan szép őszi idő van! – hívta az édesanyját.

Szokás szerint most is karonfogva sétálták körbe a környéket, és közben mindenféléről beszélgettek. Imádott az édesanyja társaságában lenni.

Már otthon volt, pizsamában ült az ágya szélén, és épp a hálószobája berendezését szemlélte. Nem volt elégedett vele, úgy érezte valami hiányzott, de nem tudott rájönni, hogy mi az. A szokásos módon volt bebútorozva. Ágy, éjjeli szekrények, nagyszekrény a ruháknak és egy fésülködő asztal. Úgy érezte kellene még a szobába valami, amitől karakteres lesz, egyedi és kellemesebben érezheti magát tőle.

A töprengésében a telefonja csörgése zavarta meg.

• Szia Elli! – szólt bele. Mi a helyzet?
• Szia! Van egy kis gond! Nem tudunk holnap elmenni a High parkba, a tesóm megkért, hogy menjek át hozzá, vigyázzak a kisfiára.
• Ó, de sajnálom! Pedig úgy készültem – szomorodott el.
• Ha van kedved, egyedül is elviheted Ladyt.
• Jobb lett volna ha te is jössz, de rendben. Mikor hozod át?
• Olyan tíz körül ott leszek, és sajnálom, de a jövő héten bepótoljuk!
• Rendben!
• Jó éjt! – köszönt el Elli.
• Neked is – nyomta le a telefont.

Sajnálta, hogy Elli nélkül kell mennie, de Ladyvel is jól fog szórakozni.

Vasárnap gyönyörű napsütéses idő volt, igaz ennek ellenére sem volt meleg. Nézegette a ruhatárát és egy fekete harisnya, egy papucscipő és egy combközépig érő szoknya mellett döntött. Vastag pulcsit és egy balon kabátot vett fel hozzá.

Két óra körül indult el, és szerencséjére gyér volt a forgalom, így negyvenöt percen belül oda is ért.

Gyönyörű volt a park, élvezte a simogató napsütést, gyönyörködött a színesedő lombú fák színkavalkádjában. Nagyokat szippantott a friss levegőből és boldognak érezte magát.

Nem sokan voltak, így Ladyt hosszú pórázra eresztette és a kedvenc tüskés labdáját dobálta neki.

Nem vette le róla a pórázt, szerette betartani a szabályokat, ő is szívbajt kapna, ha egy ekkora kutya szembe jönne vele.

Már egy óra is eltelt, körbejárták a park nagy részét, és éppen egy padon üldögélt, mikor egy fehér kutya póráz nélkül szaladt oda Lady mellé.

• Wolf! – hallotta meg az ismerős hangot.

Felpattant és körbenézett, Ryant keresve, és meg is látta. Már csak néhány lépésre volt tőle és hangosan köszöntötte.

• Szia!
• Szia! – nézett rá kikerekedett szemekkel.

Nem akarta elhinni, hogy csak úgy összefut vele, ugyan úgy, mint Londonban a folyóparton. A gyomrában görcs keletkezett, és izgatott lett.

• Hol van a póráz? – kérdezte a férfitól.

Meglepődött azon, hogy hallja a saját hangját, igazából át sem gondolta, hogy ezt fogja mondani.

Válaszul először Ryan nevetését hallotta.

• Persze, tudhattam volna, hogy leteremtesz, ezt már Londonban megmondtad.
• És komolyan is gondoltam – válaszolta.
• Még nem láttalak itt soha! – mondta a férfi, miközben leült a padra.
• Én sem téged, pedig már jártam itt néhányszor – ült le ő is Ryan mellé. Nem teszed rá a pórázt Wolfra? – kérdezte, mert idegesítette, hogy szabadon rohangál a kutya.
• Nem, te is engedd el inkább egy kicsit.
• Eszemben sincs! – csattant fel.
• Jobban érezné magát!
• Nem, bárki jöhet, bármilyen kutyával, nem kockáztatom, hogy valakinek baja essék.
• Akkor gyere, menjünk el egy olyan helyre, ahol nyugodtan szabadjára engedheted.
• Köszi nem! Nagyon jó itt nekünk, meg amúgy is már régen jöttünk, éppen indulni is akartam haza– és hogy nyomatékosítsa is, amit mondott felállt a padról és szólt Ladynek is, hogy indulnak.
• Ne legyél már ilyen makacs! Gyere, meglátod gyönyörű hely.
• Nem vagyok makacs, csak egyszerűen nem akarok veled menni sehová.
• Mikor bocsátasz meg nekem? Tudom, hogy sok gondot okoztam neked, de szeretném, ha nem haragudnál rám.
• Nem haragszom – mondta indulatosan.
• Akkor miért kiabálsz velem?
• Én nem is… - mondta, de már érezte, hogy valóban kicsit megemelte a hangját, és rájött, hogy butaságot csinál. Mérgesnek sem szabad lennie, ez iránt a férfi iránt semmit nem szabad éreznie. Ok! Menjünk! – mondta, és közben azt gondolta, tud ő közömbös is maradni.

Ryan válaszul mosolygott, magához hívta Wolfot, és a nyakörvéhez csatlakoztatta a póráz végét.

• Hová megyünk? – kérdezte a férfitól.
• Majd meglátod – nézett a szemeibe Ryan.

Néhány perc múlva kijutottak a parkból és Ryan egy terepjáróhoz ment. Felnyitotta a hátulját és Wolf beugrott.

Cassy nem értette mit csinál a férfi. Ráveszi, hogy menjen vele, valami nyugodtabb helyre, hogy el tudják engedni a kutyákat, most meg itt akarja hagyni.

• Lady! Gyere, ugorj be! – hallotta Ryant.
• Dehogy is! – szólalt meg. Hová akarod vinni?
• Nyugi nem rabolom el – nevetett Ryan hangosan - és téged sem hagyunk itt.
• Azt nem mondtad, hogy autóval kell menni, azt hittem, hogy csak a közelbe megyünk valahová – hadarta.
• Nem megyünk messze, de gyalog azért elég sokáig tartan, gyere! - és kinyitotta az anyósülés felőli ajtót.

Cassy még mindig nem mozdult, nem tudta jó ötlet-e a férfival mennie. Valami miatt ellenérzései voltak.

Ekkor meglátta, hogy két fiatal lány kiszúrta, hogy Ryan az a „Ryan” és elindultak felé vihogva, fényképezőgéppel a kezükben.

Kíváncsi volt, hogy fog Ryan reagálni erre. Titokban arra számított, hogy durva lesz, és lesz még egy oka, amiért utálhatja, de csalódnia kellett.

Ryan kedves volt a lányokkal és türelmes, adott autogramot, több képet is készítettek és beszélgetett is velük néhány szót.

Mikor a lányok elmentek nem szólt semmit, csak beült az autóba.

• Ez a kutyasétáltató autód? – kérdezte Ryantől.
• Igen, így is lehet mondani.

Cassy érezte, hogy őrült sebességgel haladnak, és ránézett a kilométerórára.

• Legközelebb én vezetek! – és csak akkor jöttek rá mit is mondott, mikor a szavak már elhagyták a száját.

Ó, a fenébe! Elment az eszem, miket beszélek én? – kérdezte magától mérgesen.

• Rendben, szavadon foglak! – mosolygott a férfi, és visszább vett a sebességből. A lábad teljesen rendbe jött? – kérdezte.
• Fogjuk rá!
• Még mindig gondok vannak vele?
• Nem igazán használt, hogy két hétig dolgoztam gipszes lábbal! –nem véletlenül válaszolta ezt, az volt a célja, hogy Ryan rosszul érezze magát.
• Nem értem miért utaltad vissza a pénzt! Az neked JÁR! – hangsúlyozta ki a férfi az utolsó szót.
• Túl sok volt, és kényelmetlenül éreztem volna magam, ha elfogadom.
• Nem értelek Cassy!

A szíve olyan hatalmasat dobbant attól, ahogy a férfi kiejtette a nevét, hogy szinte megijedt. Nem akar ilyesmit érezni, és most sem kellene itt lennie, de mégis érzi, és mégis itt van.

• Nem csak te vagy így ezzel – mondta.

A férfiak, vagy inkább fiúk, akik eddig az útjába akadtak és akartak tőle valamit egy sem értették.

Ryan bekanyarodott egy parkolóba és leállította az autót. Kiszálltak, kiengedték a kutyákat és bementek a fák közé a kitaposott ösvényen. Ahogy beljebb értek egy folyó vagy inkább patak csörgedezését lehetett hallani.

Ryan Cassy előtt ment így megfigyelhette a férfit. Magas volt és csinos, kifejezetten jól állt rajta a sportos felső és a farmer kiadta izmos fenekét.

Ó mit csinálok? – szakította el a tekintetét a férfitól.

• Nos, itt nyugodtan elengedhetjük őket! – szólalt meg Ryan és mindkét kutyáról levette a pórázt, akik azonnal ki is használták szabadságukat és őrült futkározásba kezdtek. Mesélj valamit magadról – kérte a férfi felé fordulva.
• Mit szeretnél tudni?
• Mondjuk, hogy lett belőled fodrász?
• Nem is tudom, csak úgy jött az ötlet. Nem mondhatom, hogy már kislány koromban fésülgettem a babáimat és mindig csak erre vágytam. Igaz egyszer volt olyan, hogy levágtam az egyik baba haját és minden nap néztem visszanő-e, de egy idő után rá kellett jönnöm, hogy a babáknak nem nő a hajuk – nevetett a gyerekkori emlékén és Ryan is elmosolyodott.
• Szereted?
• Igen! Magam osztom az időmet, keresek annyit, hogy teljesen független lehetek mindenféle szempontból, és nekem ez az egyik legfontosabb az életben.
• Ezért nem akarod elfogadni a pénzt tőlem?
• Miért?
• Mert ha elfogadnád, úgy éreznéd, csorbul az önállóságod?
• Ennek ehhez semmi köze! – csattant fel.
• Akkor miért nem? Mondd meg!
• Mondtam már hatalmas összeget utaltál át, fogalmad sincs, mennyit keres egy hétköznapi ember.
• Azt akartam, hogy semmiben ne szenvedj hiányt miattam. Komolyan nagyon bántott a dolog, és még mindig bánt.
• Túl vagyok rajta, rendbejöttem és szeretném, ha erről nem beszélnénk többet. Most inkább te mesélj magadról valamit – kérte Ryant, miközben egymás mellett sétáltak.
• Hát én viszont gyerekkorom óta erre a pályára készültem. Az első lemezszerződésünket úgy kaptuk, hogy bementünk a két haverommal egy lemezkiadó recepciójára és elkezdtünk énekelni. Akkora szerencsénk volt, hogy pont a megfelelő ember hallotta meg. Aztán ahogy telt az idő, és kifutottak a fiúcsapatok és én is komolyodtam megszületett a Ryan című album, amivel kifejezetten az emberek érzelmeire szerettem volna hatni.
• Igen ezt mind tudom, valami olyasmit mesélj, amit az interneten nem lehet elolvasni rólad.
• Ezek szerint utánam olvastál? – nézett Cassyre Ryan és hatalmas vigyor volt az arcán.
• Még akkor mikor nem ismertelek – válaszolta és úgy érezte kicsit el is pirult, ezért elfordult, hogy a férfi ne láthassa az arcát.
• Akkor elmondom, hogy sokat dolgoztam ezen a lemezen. Nem volt egyszerű a popzene után egy ilyen lemezt elkészíteni. Nem is mertem remélni, hogy ekkora sikere lesz. Nagyon sokat alakítottam, finomítottam a hangzásán, a saját stílusomon, persze az öltözködés nem száz százalékban az én ötletem, szakemberek segítettek, de nekem is tetszik, és tökéletesen passzol abba, amit elképzeltem magamról és a lemezről. Ja, és ideges vagyok minden fellépés előtt, a gyomrom görcsben van. Félek, hogy elfelejtem a szöveget, vagy nem tudok szépen kiénekelni egy hangot. Nagyon fontos számomra, hogy élőben is olyan minőséget kapjon a közönség, mint amilyet a CD-n hallanak.
• Pedig nem kellene izgulnod, élőben is éppen olyan tökéletes, mint a lemezen – mondta meggondolatlanul, és megint megbánta a szavait.
• Tetszettek a koncertek?
• Igen – válaszolta kurtán, nem akart megint olyasmit mondani, amit megbánhatna.
• Akkor gyere el egyre megint.
• Kizárt! – rázta a fejét Cassy, és eszébe jutott, hogy rángatták ki a biztonsági őrök a tömegből.
• Tudod, hogy nem lesz semmi bajod – állt meg Ryan és szembefordult vele.
• Tudom, de köszi, inkább itthon maradok.
• Akkor egy vacsora holnap?
• Tényleg ennyire bánt az, ami velem történt? – kérdezte a férfitól.
• Igen, másrészt pedig nem csak a nevét szeretném tudni ennek a különleges, felemás szempár tulajdonosának, hanem szeretném valóban megismerni – mondta Ryan, közben egészen közel lépett Cassyhez, és a mondata végére az arcát csak néhány centi választotta el az övétől.

Ekkor megszólalt a telefonja, aminek kifejezetten örült.

   Szia Scott! – szólt bele.

A fiú a szokásos moziba hívta holnap estére, de ekkor már tudta, hogy igent mond Ryannek, ezért ezt válaszolta:

   A holnap nem jó, inkább a hét közepe felé, majd csörögök! – és letette a telefonját.

• A barátod volt?
• Igen! – válaszolta szemrebbenés nélkül, hisz valójában nem hazudott Scott tényleg a barátja.
• Akkor áll a holnapi vacsora?
• Igen! – válaszolta izgatottan. Hétre értem jöhetsz – és elindult Lady után.

Még egy fél órát sétáltak, aztán Ryan visszavitte a High parknál álló autójához és azzal köszöntek el egymástól, hogy Ryan másnap este pontban hétkor ott lesz érte.

Este Elli jött Ladyért és mindent elmesélt neki a Ryannel való találkozásról, és arról, hogy másnap együtt fognak vacsorázni.

• Tudtam, hogy tetszel neki – örvendezett Elli.
• Szerintem csak jóvá akarja tenni, ami történt, mivel a pénzt nem fogadtam el tőle.
• Nem értem miért, de lehet, így jobban jársz – mosolygott sejtelmesen Elli.

Cassy válaszul csak a nyelvét nyújtotta ki Ellire.

Miután elment a barátnője még kiválasztotta mit vegyen fel másnap estére. Nem tudta hová mennek, így olyan ruhát akart keresnini, ami egy elegánsabb és egy egyszerűbb étteremben is megfelel.

Hosszú próbálgatás után a választása egy szürke, testhez simuló hosszú ujjú ruhára esett, amihez egy fekete magas sarkút és egy fekete kiskabátot is kikészített.

Hétfőn rengeteg vendége volt, így fáradtan ment fel este hatkor a lakásába. Engedett egy kád vizet, és végigfeküdt benne. Jól esett fáradt lábának a meleg víz simogatása, teljesen ellazult. Nehezére esett kiszállnia, és bánta, hogy Ryant nem fél nyolcra hívta.

Már felöltözött, de még a sminkelés hátra volt, mikor meghallotta a csengőt. Leszaladt és beengedte a férfit.

• Szia! Gyere be! Még várnod kell egy kicsit, ha nem gond – mondta gyorsan a férfinak.
• Dehogy is – mondta Ryan és követte az emeletre.

Cassy a nappaliba vezette.

• Ülj le, addig hozok neked egy üdítőt. Nem gond, hogy hideg? Nehogy baja legyen a gyönyörű hangodnak –  mikor a szavak elhagyták a száját megint érezte, hogy elpirul és gondolatban letorkollta magát, amiért máris ilyeneket beszél.
• Nem, nem probléma – hallotta a férfi válaszát.

A hűtőhöz ment kivette az üdítőt és a legszebb poharába töltött belőle, kistányérra egy kis sütit tett és letette Ryan elé a dohányzóasztalra.

• Azonnal jövök, kapcsold be addig a TV-t – mondta neki és kiszaladt a fürdőbe.

Visszafogott, szolid sminket tett fel, felvette a már kikészített ékszereit és néhány percen belül már ő is a nappaliban volt.

• Kész vagyok! – mondta és megállt Ryan előtt.
• Nagyon csinos vagy! – nézett rajta végig a férfi.
• Köszönöm! – mondta, és érezte, hogy ismét elpirul, ami nagyon idegesítette, eddig egyáltalán nem volt ez rá jellemző.
• Indulhatunk? – kérdezte Ryan.
• Igen, hozom a kabátom és mehetünk.

Már az autóban ültek, mikor megkérdezte.

• Hová megyünk?
• A Barootes-be – válaszolta.

Erre csak lebiggyesztette a száját, jelezve, hogy ez neki semmit nem mond, de nem kérdezősködött tovább, úgyis nemsokára meglátja.

Mikor beléptek az éttermbe az volt az első gondolata, hogy jól választott. Az étterem belsejében rengeteg fát használtak, ami barátságossá és meleggé tette. A föld színeit használták, a barnát, a vöröset, a sárgát és ez nagyon kellemes, megnyugtató összképet mutatott.

Egy boxban foglaltak helyet egymással szemben. Míg a pincért várták megakadt a szeme az asztal fölött lévő képen, amin két kutya volt, és elmosolyodott.

Ryan követte a tekintetét és ő is észrevette a képet.

• Úgy látszik a kutyák itt is velünk vannak – mosolygott ő is.

Rendeltek aztán könnyed beszélgetésbe kezdtek. Cassy kifaggatta, hogy viseli a népszerűséget, mennyire megterhelő ez az életmód, a sok utazás, a koncertek. Ryan minden kérdésre válaszolt, és igazán jól érezte magát.

• Scott tud róla, hogy most velem vagy? – kérdezte váratlanul Ryan.

Cassy mintha kicsi féltékenységet vélt volna felfedezni a férfi hangjában, de nem volt benne biztos, hisz miért is lenne féltékeny Ryan pont rá.

• Nem mondok el neki mindent – válaszolta.
• És a te barátnőd tudja, hogy most velem vagy? – kérdezte a férfit, és nagyon-nagyon kíváncsi volt a válaszra, mert fogalma sem volt, hogy van-e valakije.
• Nem, nem tud róla – adta meg a választ Ryan, és ettől a választól összeszorult a gyomra.

Valami más téma után kutatott az agyában, mert nem akart erről a nőről többet tudni. Az is sok volt neki, hogy megtudta, hogy létezik.

• Meg kellene igazítani a hajadat – nézte a haját, és egy önkéntelen mozdulattal átnyúlt az asztal fölött és az egyik hajtincsét, ami rakoncátlanul állt, megigazította.
• Megcsinálod? – kérdezte és megfogta a kezét.

Néhány pillanatig így maradtak aztán visszahúzta a kezét, és érezte, hogy ismét elönti az arcát a pír.

• Persze, ha tetszett, ahogy a múltkor levágtam – válaszolta halkan, mert olyan ideges volt, hogy alig jött ki hang a torkán. Késő van – nézett az órájára.
• Menjünk? – kérdezte Ryan.
• Igen – felelte, és nem mert a férfi szemébe nézni.

Ryan fizetett és hazavitte Cassyt.

Mikor kiszállt udvariasan kinyitotta neki az ajtót és elkísérte a házig.

• Köszönöm, hogy eljöttél velem! Jól éreztem magam!
• Én is nagyon jól éreztem magam! Vedd úgy, hogy kiegyenlítetted a számlát a lábam miatt, nem kell több kávéra és vacsorára meghívnod – mondta a férfinak, és sajnálta, hogy tényleg így lesz, nem találkozhat vele többé.
• Örülök, hogy már nem vagy mérges rám! Viszont még nem érzem úgy, hogy megismertelek és bízom benne, hogy még találkozhatunk.

Cassy szíve hangosan dobogott az elhangzott szavaktól, és ha nem tudná, hogy Ryannak barátnője van, még örülne is a dolognak.

• Nem hiszem, hogy lenne értelme – mondta, majd elővette a kulcsait és kinyitotta az ajtaját. Jó éjt neked, és minden jót! – köszönt el Ryantől, de mielőtt bement volna odalépett hozzá, lábujjhegyre állt és adott egy puszit az arcára.