Feladom (1. fejezet)

1. fejezet

Cassy a barátnőjével ült a színházteremben, ahol kivételesen nem színdarabot néztek meg, hanem egy Ryan nevű énekesnek a koncertjét.

Elli kapott két jegyet és megkérte, hogy kísérje el, ezért volt most itt. Cassy annyit tudott erről az énekesről, hogy vegyítette a pop és a klasszikus zene elemeit. Ezt is Elli mesélte neki, az odavezető úton, és azt, hogy lesz élő zenekar, zongora, hegedű, háttérénekesek, és minden, ami kell.

Nem szeretem az komolyzenét, remélem nem maradt meg túl sok belőle, mikor összegyúrták a poppal – morfondírozott magában Cassy. Elli ezalatt élénken nézegetett a közönség sorai között, hátha talál valami ismerőst, de nem járt sikerrel.

Néhány perc múlva elsötétedett a nézőtér, félrehúzták a függönyöket és egy férfi lépett a színpadra, aki felkonferálta Ryant.

Az énekes, fekete nadrágban, és fekete feltűrt ujjú ingben lépett színre. Megállt a kikészített mikrofon előtt, lehajtotta a fejét, megszólalt a zongora, különösen szép dallamot játszva. Aztán felhangzott Ryan hangja ami… csodálatos volt. Olyan szépen csengett a nézőtéren a zongora és az énekhang együttese, hogy Cassy szíve gyorsabban kezdett kalapálni, és le sem vette a szemét az énekesről.

A férfi felemelte a fejét, egyenesen Cassyre nézett és ő úgy érezte, egyedül neki énekel és csakis az ő kedvéért csendülne fel ez a csodaszép dal.

Az egész csak egy pillanat volt, Ryan már másra nézett, de Cassy úgy érezte, mintha Amor nyila találta volna el.

Szinte bódulatban ülte végig a koncertet, csak a férfit látta és a hangját hallotta. Nem érzékelt semmi mást. Nem látta a mögötte éneklő vokalistákat, nem tudta nő vagy férfi ült a zongoránál, nem vette figyelembe a nézőtéren tapsoló embereket.

A koncert véget ért és Ryan már nem jött ki többet a színpadra. A fények felgyulladtak a nézőtéren és az emberáradat megindult kifelé.

Tudta, hogy van rá lehetőség, hogy autógrammot kérjenek, de nem merte felhozni Ellinek a dolgot, hisz ilyesmit a tinik csinálnak, nem olyan nők, akik lassan a 23-at is betöltik.

• Hogy tetszett? – kérdezte Elli vidáman.

Nem tudta mit mondjon, hisz az igazat, hogy mennyire lenyűgözte, hogy egy teljesen más világban érezte magát ez alatt a másfél óra alatt igazán nem mondhatta el.

• Jó volt, szép dalokat énekelt – mondta ezeket az egyszerű szavakat.
• Fantasztikusakat! – nyugtázta Elli is.

A lakásába érve még mindig elvarázsolva érezte magát. Első dolga volt, hogy utánanézzen ennek az énekesnek. Hogy lehet az, hogy ő még soha nem hallott róla? – kérdezte magától. Mohón szívta magába az összes információt amit megtalált, és egész éjszaka hallgatta a zenéit.

Olyan izgatott volt még órákkal a koncert után is, mintha legalább is egy jól sikerült randevúról jött volna haza.

A következő reggel fáradtan ébredt, hisz szinte az egész éjszakát zenehallgatással töltötte. Ébredés után főzött magának egy kávét és közben Ryan dalait dúdolta. Az éjszaka egész sok részletet sikerült megjegyeznie, és ezek most makacsul szóltak a fülében.

Egy kis kávé és néhány falat reggeli után szaladt az üzletbe, ami a saját lakásának a földszintjén volt kialakítva, így csak le kellett mennie.

Kinyitotta az ajtót, megfordította a táblát így már kint is láthatták, hogy nyitva a fodrászüzlet.

Elővette a naptárát és átnézte mennyi munka van bejegyezve. Most kivételesen sajnálattal látta, hogy egész estig be van táblázva.

Három éve húszévesen vásárolta ezt a lakást Torontó külvárosában a szülei segítségével, és jelentős jelzáloghitellel. A földszinti részen alakították ki a fodrász üzletét, ami mostanra elég jól működött. Sikerült egy stabil vendégkört kialakítania, rendszeresen visszajártak hozzá, és új vendégek is mindig feltűntek. Csak néhány perce volt az üzletben, mikor megjelent óramű pontossággal az első vendége, egy idős hölgy, aki vágást és szárítást kért.

Kellemesen elbeszélgettek, Cassy mindent tudott az unokáiról, és a történet most is folytatódott róluk.

A következő vendége egy fiatal tizennyolc év körüli fiú volt, aki talán többször is jött hozzá, mint az indokolt lett volna. Cassy sejtette, hogy tetszik neki, ezért nagyon vigyázott nehogy olyat mondjon, amit a fiú félreérthet. Délig még egy festés és egy vágása várt rá.

Mikor felment ebédelni az első dolga volt, hogy megkeresse Ryan zenéjét a youtubon, és szinte tiszta hangerővel bömböltette. Fáradtan ült az asztal mellé, és megette az ebédjét, amit megrendelt magának minden nap, hisz napi nyolc-tíz órai munka után már nem érezte magát képesnek arra, hogy főzzön. Hétvégén is csak ritkán került rá sor, mert vagy a szüleinél tartózkodott, vagy Ellivel elmentek kirándulni.

Nagy természetjárók voltak. Ellinek volt egy Lady névre hallgató koromfekete németjuhász kutyája, akit Cassy is nagyon megszeretett annak ellenére, hogy nem lelkes kutyarajongó. Mindig vitték magukkal a hosszú sétáikra és Cassy többször elkísérte őket kutyakiállításokra, ahol Lady mindig szépen szerepelt.

A rövid ebédszünet után folytatta a napját a soron következő vendéggel. Délután hatkor végzett és megkönnyebbült, mikor megfordíthatta a táblát és kulcsra zárhatta az ajtót a fodrászatban.

Felment a lakásába és fáradtan dőlt végig a kanapén. Kicsit el is szunyókált, mikor megcsörrent a telefonja, Scott Day hívta. Teljesen kiment a fejéből, hogy ma estére megbeszélték, hogy elmennek együtt valahová kicsit szórakozni.

• Szia! – szólt bele a telefonba álmos hangon.
• Szia Cassy? Akkor hányra mehetek érted?
• Jajj, ne haragudj, tudom hogy megbeszéltük, de tegnap koncerten voltunk Ellivel, úgyhogy nagyon későn kerültem ágyba, ma meg lehúztam tíz órát. Elhalaszthatjuk? – kérdezte kicsi bizonytalansággal a hangjában.
• Igen persze semmi gond! De mindenképp bepótoljuk!
• Rendben!
• Megígéred? – kérdezte tőle a fiú.
• Igen, persze hogy megígérem.
• Ok, akkor pihenj! Szia!
• Szia! - köszönt el ő is Scottól és lenyomta a telefon piros gombját, majd ismét végignyúlt a kanapén és halkan Ryan dalait dúdolgatta.

A szíve még mindig heves kalapálásba kezdett, ha a tegnapi pillanatra gondolt, mikor a koncert elején a férfi a szemeibe nézett. Tudta, hogy ez semmit nem jelent, hisz valószínűleg több száz ember szemébe nézett bele ilyen mélyen, amitől mindegyik külön-külön úgy érezhette, hogy az egész lelkét látja.

Butaságnak tartotta, amit érzett, de mégis érezte. Felkelt és ismét a zenéit hallgatta, közben próbált még információkat keresni Ryannal kapcsolatosan, hátha talál valamit, amire az éjszaka nem akadt rá.

Az kiderült a férfiról, hogy volt már egy együttes tagja, méghozzá egy fiúcsapaté. Mikor meglátta róla a képeket, kiszőkített égnek álló hajjal nevethetnékje támadt. Tudta, hogy abban az időben, mikor így öltözött és ilyen hajat hordott ő volt a legmenőbb, de mintha nem is ugyan az az ember lett volna, mint akit ő látott. Azóta kiforrhatott az egyénisége, hisz egy letisztult stílusú, komoly férfit látottam a színpadon – elmélkedett magában.

Már legalább két órája ült a gép előtt mikor észrevette, hogy majdnem tíz óra. Lecsapta a laptopja tetejét, elment zuhanyozni és gyorsan ágyba bújt. Nem akart a következő reggelen ismét hullafáradtan ébredni.

A hét további része is hasonlóan telt, dolgozott és szinte álomvilágban élve ábrándozott Ryanről.

A szombat délelőttöt is végigdolgozta, délután pedig Ellivel találkoztak. Megbeszélték, hogy tesznek Ladyvel egy nagy sétát a közelben lévő hatalmas parkban. Jól esett neki az egész heti bezártság után a természetben a friss levegőn sétálnia.

Sokat nevettek Lady viselkedésén. Nagyon okos és gyönyörű kutya volt, imádta. Nem bírt betelni a látvánnyal, mikor a koromfekete kutya leült és csak nézett rá a szép barna szemeivel, félre billentett fejjel, mintha mondani akarna neki valamit.

• Kipihented a koncert fáradalmait? – kérdeztet tőle Elli.

Örült, hogy nem ő hozta fel ezt a témát, nem akart a barátnőjének beszélni róla, milyen lázban van azóta is, de azért Ryanről, mint énekesről legalább beszélhet.

• Úgy ahogy, igaz Scottal lemondtam a találkát. Neked hogy tetszett a koncert? Én azóta is Ryan zenéjét hallgatom.
• Jó volt, de én azóta még nem hallgattam.
• Engem nagyon megfogott – mondta lelkesen, de itt gyorsan le is csitította magát. Mégsem mondhatta el, hogy azt csinálja, mint egy tini.
• Szép volt, a nagy zenekar, helyes jó hangú férfi.
• Ugye szerinted is helyes? – lelkendezett ismét.
• Hát, aki így tud énekelni, az akárhogy is néz ki, helyesnek látjuk.

Cassynek ettől a megjegyzéstől kicsit letört a lelkesedése. Lehet ő is azért látja helyesnek a férfit, mert ilyen gyönyörűen énekelt?

Ezután már nem is akart róla beszélni, majd magában elrendezi ezt a dolgot, még egy-két hét és el is felejti.

A délután hátralévő részében mindenféle dologról beszélgettek, jól szórakoztak és kellemesen elfáradtak.

Este azonban ismét Ryant hallgatta és megint átolvasott mindent, amit fellelt róla. A hivatalos oldalán böngészett mikor meglátta, hogy a következő héten pénteken lesz egy koncertje Hamiltonban, ami este hét órakor kezdődik. Minden további gondolkodás nélkül lefoglalt egy jegyet és lázasan számolgatta, mikor induljon, hogy időben odaérjen.

A jegy lefoglalásakor az első helyek közül választott, azért, hogy jól lásson, azt soha nem vallotta volna be magának, hogy azért teszi, mert legbelül abban bízott, hogy Ryan az elől ülőket kitűnően látni fogja.

Péntekig a napok lassan és fárasztóan teltek. Szokás szerint sokat dolgozott, de szerette a munkáját és azt, hogy a megkeresett pénzből teljesen önálló életet élhet. Nem tudta úgy elképzelni az életét, hogy függjön valakitől anyagilag.

Ebben a szakmában lehetősége van rá, hogy annyit dolgozzon, amennyit akar. Neki megérte napi tíz órát lehúzni az üzletében azért cserébe, hogy minden segítség nélkül tudja fizetni a számláit és a hitelét.

Végre eljött a péntek, és indulhatott Hamiltonba a koncertre. Számításai szerint egy óra alatt odaér, de jóval hamarabb elindult, mint szükséges lett volna, semmiképp nem akart elkésni.

Míg vezetett azon gondolkodott, lehet megint megnézi Ryant, és már nem is fog neki tetszeni. Lehet fog látni valamit, ami nem tetszik neki, és elmúlik ez a buta érzés, ami már két hete nem hagyja nyugodni.

A nézőtéren ült, ami teljesen megtelt, és várta, hogy megkezdődjék végre az előadás és megpillantsa az énekest.

Pontban hét órakor Ryan hangja csendült fel, ami ugyan úgy szíven ütötte, mint első alkalommal, igaz most az énekes nem rá nézett, mint két hete.

A dalok követték egymást, csodálatos élményben volt része megint, de mint arra számított is, Ryan tekintete elkerülte.

Ránézett az órájára és úgy ítélte talán még két-három szám lehet hátra a koncertből. Mikor tekintetét ismét a színpadra emelte Ryan egyenesen rá nézett és hosszú ideig le sem vette róla a szemét.

Cassy szíve ugyan úgy óriásit dobbant, mint első alkalommal. Ezt nem érthette félre, az énekes egyértelműen őt nézte hosszú ideig a tömegben.

A dal már majdnem véget ért, mikor Ryan elfordult tőle a többi ember felé, de néhány pillanat múlva ismét őt nézte. Ez így ment a még hátralévő két dal alatt is, amitől Cassy úgy érezte lebeg, és a koncert adta élmény megsokszorozódott számára.

Mikor elhangzott az utolsó ütem is és Ryan levonult a színpadról a tömeg megindult kifelé.

Cassy tisztában volt vele, hogy a koncertek után lehet autogramot kérni valahol az öltözők körül. Így nem sietett kifelé, úgy gondolta ő is odamerészkedik, igaz nem fog autogramot kérni, de hátha látja színpadon kívül is és lát benne valami negatívumot, amitől végre elmúlik ez a gyerekes rajongásféleség.

Néhány fiatal lányra lett figyelmes akik Ryan nevét emlegették és azt beszélték merre vannak az öltözők, és hogy ha szerencséjük van, közös képet is csinálhatnak.

Követte a lányokat, akik elindulta hátrafelé és néhány kanyar után valóban az öltözőknél voltak. Biztonsági őrök állták el az utat, akiknek elég mogorva kinézetük volt. Neki ennyi is elég volt ahhoz, hogy megtorpanjon, és ne menjen tovább egy tapodtat sem, de a lányok bátran álltak az őrök elé és mondták, hogy miért jöttek ide.

Néhány perc múlva Ryan is megjelent, akit a lányok körbekaptak cd-ket írattak vele alá és közös képeket csináltak.

Ő nem ment közelebb, csak tisztes távolságból figyelte a történéseket, mikor Ryan tekintete egy vakuvillanás után rátévedt és néhány pillanatra rajta is maradt.

Ő ettől a nézéstől zavarba jött, és mint egy szégyenlős kislány megfordult és elindult kifelé. A terve nem jött össze, nem látott semmi negatívumot és a rátévedt szempártól még izgatottabb lett, mint mikor az öltözőkhöz ment.

A hazaúton végig arról győzködte magát, hogy egy idióta. Olyasmiről ábrándozik, ami soha nem lesz lehetséges. Miről is ábrándozom? – kérdezte magától. Arról, hogy megismerkedhetek vele és az életben is tökéletes lesz, mint a színpadon – adta meg magának a választ.

Sóhajtott egy nagyot, és rendre utasította magát, hogy fejezze ezt be.

A következő héten nem hallgatta Ryant, nem olvasott róla semmit, nem nézett rá a hivatalos oldalára, de ettől még ugyan annyit gondolt rá. Persze senkinek nem mondta el, még csak véletlenül sem említette meg, hogy min gyötrődik már majdnem három hete. Abban reménykedett, elmúlik.

Hét közepén ismét telefonált Scott és megbeszélték, hogy péntek este elmennek együtt moziba, aztán beülnek valahová vacsorázni.

Cassy úgy gondolta ez most jól fog jönni, legalább eltereli a gondolatait egy kicsit.

Scott pontban hatkor, ahogy megbeszélték csengetett.

• Szia! – nyitott neki ajtót Cassy vidáman.
• Szia! – nyomott puszit Scott az arcára. Nagyon csinos vagy! Indulhatunk?
• Igen, csak hozom a táskám! – lépett vissza a kistáskájáért, és közben lelkiismeret-furdalás gyötörte, hisz tudta Scott szerelmes belé, de ő barátságnál többet nem tudott érezni a fiú iránt.
• Megvettem a jegyeket! – mondta Scott.
• Ok, de akkor én fizetem a vacsit.
• Rendben! – emelte fel a kezét Scott.

Cassy soha semmit nem fogadott el tőle viszonzatlanul. Vagy felesben fizettek, vagy ha Scott mégis kiharcolta, hogy ő fizessen a következő alkalommal visszahívta. Tudta, hogy soha nem fog többet érezni iránta, és nem akarta, hogy Scott költsön rá. Úgy érezte volna, hogy kihasználja, néha így is kényelmetlen volt neki, mert tudta Scott még mindig reménykedik annak ellenére, hogy megmondta neki, csak barátságról lehet szó köztük.

Egy romantikus vígjátékot néztek, amiben Jennifer Aniston volt a főszereplő. Mindketten nagyon élvezték, sokat nevettek és közben megettek egy halom pattogatott kukoricát.

A vacsora alatt sokat beszélgettek, könnyedek és vidámak voltak. Bár volt egy pillanat, mikor Scott megfogta Cassy kezét, de ő elhúzta, a fiú néhány pillanatig csalódott arcot vágott, de aztán úgy tettek, mintha mi sem történt volna.

Már majdnem tizenegy óra volt, mire Scott hazavitte. Cassy két puszival elbúcsúzott tőle és bement a házába.

Ellivel megbeszélték, hogy hétvégére elutaznak a szintén Ontario tartományban lévő Londonba, ami körülbelül két órás autóutat jelentett. Ott éltek Elli szülei, és Cassy sokszor barátnőjével tartott, mikor hazautazott.

Ladyt mindig vitték magukkal, és nagyokat sétáltak a Thames folyó partján. Szombat délután is erre készültek. Június volt, gyönyörűen sütött a nap, és Elli szüleivel együtt elindultak a folyóhoz. Ahhoz hogy leérjenek a partra néhány utcán keresztül kellett menniük.

Ő tartotta Lady pórázát és a kutya felvéve az ő ritmusát szép lassan sétált mellette. Cassy az út szélén meglátott egy hirdetőtáblát és földbe gyökerezett a lába. Meg sem bírt mozdulni, csak azt érezte, hogy a póráz húzza a kezét, így összeszedte magát és tovább lépdelt Lady után. A szíve viszont vadul kalapált, és zúgott a feje.

• Láttad? – kiáltott utána Elli.
• Mit? – nézett vissza rá.
• A hirdetést, Ryan itt fog koncertezni a jövő héten, meg ha jól olvastam, előző nap dedikálást is tart.
• Igen láttam.
• Ha most lenne, lehet megnéznénk, nem? – kérdezte tőle Elli, miközben nagy léptekkel utolérte.
• Én mindenképp megnézném, nekem nagyon tetszett – próbált közömbös hangnemben válaszolni, miközben mérges volt magára, amiért egy plakát ekkora hatással volt rá.
• Azért a jövő héten már nem jövünk vissza – zárta le a témát Elli és egész másról kezdett beszélni.

Cassynek nehezére esett figyelnie a beszélgetésre, hisz csak azon járt az esze, hogy miért kellett neki ezt meglátnia. Kényszerítette magát egész héten, hogy véletlenül se nézzen meg egy klipet sem, és ne olvasson semmit Ryanről és most meg vele szemben jön az utcán.

A folyópart tiszta levegője és Lady játékossága végre elvonta a figyelmét az ismét feltörő buta, gyermeteg érzéseiről, és jól szórakozott.

Visszafelé menet Elli szüleinek a házához, ugyan annak a hirdetőoszlopnak a másik oldalán is megcsodálhatta a plakátot, ami megint felkavarta a valamennyire visszaszerzett nyugalmát.

A hétvége hátralévő részében próbálta elfelejteni, amit a hirdetőoszlop nagy betűkkel hozott a tudomására.

Szerencsére Elli szülei nagyon jó figyelemelterelők voltak, sokat beszélgettek, együtt főztek, igazán kellemesen telt el az idő.

A probléma akkor kezdődött igazán, amikor hazament. Tudta a legjobb megoldás az lett volna, ha be sem kapcsolja a laptopját, de ezt nem tehette meg. Sok vendégével e-mailen, vagy valamelyik társasági oldalon keresztül kommunikált, és kevés volt ahhoz az akaratereje, hogy ha már bekapcsolta a gépét, ne nézze meg Ryan hivatalos oldalát is.

Átböngészte most már részletesen, hogy hol koncertezik, mert eddig fel sem tűnt neki, hogy Londonban is lesz fellépése. A dedikálásról is próbált információt szerezni, de semmi nem volt fent a honlapon. Nem értette, pedig biztosan ott volt a plakáton, teljesen tisztán emlékezett. Az egérrel a jegyfoglalásra állt, de aztán mégsem kattintott, hanem szélsebesen kilépett és kikapcsolta a gépét.

A hét szokás szerint telt, sok munkával és az elmúlt hetekhez hasonlóan titkos gyötrődéssel. Szerdán munka után felment és mindenféle tépelődés, gondolkodás, tipródás nélkül lefoglalta a jegyet a koncertre és lemondta a pénteki utolsó két vendégét, hogy a dedikáláson is részt tudjon venni. Foglalt egy szállodai szobát péntek éjszakára, igaz aludhatott volna Elli szüleinél is, de nem akarta, hogy bárki is tudja hová ment.

Csütörtökön munka után bement a városba, megvette Ryan cd-jét és azét a fiúcsapatét, amiben valamikor énekelt. Otthon ezt is végighallgatta és talált rajta egészen jó számokat is.

Miközben szólt a zene, meggyőzte magát, hogy azért megy el, hogy valami olyasmit lásson, amitől ellenszenv alakul ki benne Ryan iránt.

A csomagolás sem ment egykönnyen, szinte az egész ruhatárát felpróbálta, de semmiben nem találta magát elég nőiesnek.

Végül ráakadt egy egyszerű, könnyű, nyári vállpántos ruhára, melyben fehér alapon kék virágok voltak. A kék kiemelte a szeme színét, pontosabban az egyik szemének a színét, ugyanis azon kevés emberek csoportjába tartozott, akiknek felemás színű szeme volt. Az egyik szeme kék, a másik barna, és ő ezt szerette. Volt az életének egy szakasza, mikor utálta magát emiatt, de már másképp látta.

Nem tartotta magát szépnek, de a két szemszíne miatt úgy gondolta különleges. Gesztenye barna haja és fehér bőre még inkább kiemelte ezt a különlegességét.

Még egy órai próbálgatás után megtalálta a koncertre is a megfelelő ruhát, ami egy ujján nyitott, hosszú ujjú, hosszított derekú lila felsőből, egy fekete cicanadrágból és egy lila papucsból állt.

Pénteken este hatkor már az üzlet előtt ácsorgott, ahol egész szép kis tömeg gyűlt össze a dedikálásra. Ryan már ott volt, amire Cassy egyáltalán nem számított, azt gondolta – vagy inkább remélte - hogy szép kis késéssel fog megérkezni.

A férfi ingben és nyakkendőben volt, de az ing felső gombja nem volt begombolva, ettől az eleganciája még megmaradt, de lazaságot is tükrözött, ami nagyon tetszett neki.

Szinte mindenkit maga elé engedett, úgy gondolta, minél többet lát annál nagyobb esélye lesz arra, hogy azon kapja Ryant, hogy nem túl kedves valakivel és ettől majd megutálja és nem is gondol rá többet.

Próbált úgy helyezkedni az emberrengetegben, hogy megfelelően szemmel tudja tartani, mi történik az asztalnál, de Ryan mindenkihez szólt néhány szót, ha valaki kérdezte készségesen válaszolt.

Már majdnem fél nyolc volt, mire ő került Ryan elé, és ettől annyira ideges volt, hogy úgy érezte remeg mindene, azon csodálkozott, hogy ez nem látszott rajta.

Ryan elé tette a CD-t, amit a férfi maga felé fordított, és ránézett.

• Kinek írhatom? – kérdezte tőle.
• Cassynek – válaszolta izgatottan.
• Nem egyforma a szemeid színe – szólalt meg Ryan, és a szemét tanulmányozta.
• Tudom – válaszolta, és most igazán örült, amiért ez így volt.
• Még soha nem ismeretem felemás szemszínű embert.
• Most sem ismersz, csak láttál egyet – hallotta a saját hangját, és szinte el sem hitte, hogy ezt ő mondta.
• Ryan McKenzie vagyok – nyújtotta a kezét Cassy felé a férfi.
• Cassy Darwin – fogott kezet Ryennel, amitől a pulzusa a duplájára ugrott.
• Akkor most már ismerek egy felemás szemszínű embert.
• Még most sem, csak tudod egynek a nevét.

Ryan elmosolyodott, és ezt a szöveget írta a CD borítóra:

„Sok szeretettel a félig kék szemű lánynak, akit nem ismerek” és felé nyújtotta.

Elvette, megnézte mit írt rá és ő is elmosolyodott. Gyorsan előkotorta a táskájából a másik CD-t is, aminek láttán Ryan meglepődött.

• Ez is te vagy nem? Dedikálnád nekem? – kérdezte a meglepődött férfit.
• Igen persze hogy dedikálom, csak már ezer éve nem láttam ilyet.

„Sok szeretettel a félig barna szemű lánynak, akit nem ismerek, csak tudom a nevét” olvasta Cassy mikor visszakapta.

• Köszönöm! – mondta Ryannek és ellépet az asztaltól, de még mindig a férfit nézte, aki néhány pillanatig figyelte őt, de aztán a soron következő rajongóval volt elfoglalva.

Kisétált az üzletből, és már kintről nézett vissza, de Ryan eltűnt az emberek és a biztonsági őrök kavalkádjában.