Feladom (3. fejezet

• Nem is tudom – mondta idegesen.
• Mit nem tudsz? – csattant fel Elli.

Cassy csak meregette rá a szemeit, hogy maradjon már csendben, de Ellinek esze ágában sem volt.

• Indulhattok, jó szórakozást! – mondta Elli, és közben Cassy arcába vigyorgott.
• Gyere! – nyújtotta a karját Ryan.
• Rendben! – mondta Cassy, és Ryanbe karolt, így biceget mellette az autójáig, ami egy kávébarna BMW Frozen Paint volt, amit egyszerre talált férfiasnak és elegánsnak.

Ryan kinyitotta neki az ajtót és mikor beült becsukta mögötte, majd megkerülte az autót és beült a kormány mögé.

• Van valami kívánságod, hová szeretnél menni? – kérdezte tőle, miközben ránézett.
• Nincs, csak annyit kérek, ne valami puccos hely legyen, ugyanis kutyakiállításra öltöztem.
• Nagyon csinos vagy, úgyhogy az öltözeted miatt nem kell aggódnod – pillantott végig rajta a férfi, és úgy látta mintha a dekoltázsán és a rövid szoknyából kilátszó lábain kicsit tovább is elidőzött volna.

Cassy zavarba jött ettől, és próbálta gyorsan az öltözékéről elterelni a szót.

• Rád bízom a választást!
• Ok! – mondta Ryan és beindította a motort és kilőttek.

Pillanatok alatt felgyorsultak, és úgy érezte jóval a megengedett fölötti sebességgel száguldanak.

• Sietned kell valahová? – kérdezte Ryantől.
• Nem, miért?
• Akkor miért száguldozol? E nélkül is tudom, vagyis sejtem, hogy egy ilyen autó mire képes.
• Bocs! – vette vissza Ryan a sebességet. Rossz szokás!
• Tényleg rossz! – mondta neki. Még csak az hiányzik, hogy karambolozzanak, és még jobban összetörje magát miatta.
• Mikor veszik le a gipszet a lábadról? – kérdezte a férfi.
• Sajnos csak két hét múlva.
• Ó, akkor az csúnya törés volt. Miért tűntél el akkor olyan hamar, elvittünk volna orvoshoz.
• Nem bírtam azt, ahogy bántatok velem. Szerintem a bűnözőkkel különben bánnak a letartóztatásukkor.
• Tényleg nagyon sajnálom, még soha nem történt ilyesmi, nem értem mi történt az emberekkel.
• Lehet agresszívnek nézek ki, és mindenképp meg akartak óvni tőlem. Csak az volt benne az érdekes, hogy épp el akartam menni, mert meguntam a tömeget, meg a visítozó kislányokat.
• Nem akartál megvárni és közös képet csinálni?
• Nem, egyáltalán nem, egészen mást akartam.
• Mit? – nézett kérdőn a lányra.
• Talán egyszer elmondom.

Ekkor Ryan leparkolt, kiugrott az autóból és gyorsan kinyitotta neki az ajtót s a kezét nyújtotta segítségképp. Cassy megfogta a feléje nyújtott kezet és kiszállt.

• Gyere! – mondta neki Ryan – ez egy nyugis kis hely.

Bementek és valóban egy kis hangulatos kávézó volt, ahol a férfit ismerősként köszöntötték az ott dolgozók.

Leültek egy asztalhoz, ami az egyik sarokban állt. Rendeltek és Ryan ismét felhozta az előbb félbemaradt témát.

• Tehát mit szerettél volna, ha nem közös képet és autogramot?
• Semmit, nem érdekes! – mondta. Esze ágában sem volt elárulni az igazat, hogy azért ment oda, hogy valami kiábrándítót lásson, mert fülig szerelmes lett belé első látásra.
• Ebből az okból kifolyólag nem jöttél oda hozzám az előző koncertemen sem?
• Tessék? – nézett a férfira meglepődve.
• Láttam, hogy ott voltál, de mikor rád néztem te hátat fordítottál és szinte elrohantál.
• Te emlékszel rám?
• Persze, a felemás szemeid felejthetetlenek – vigyorgott.

Cassy ezt a megjegyzést elengedte a füle mellett, sejtette, hogy minden csak azért van, hogy nehogy valamit elmondjon az újságíróknak.

• Nem rohantam én el, csak túl sokan voltak.
• Mondd, és mivel kárpótolhatnálak az elszenvedett fájdalmakért?
• Mire gondolsz?
• Nem tudom, biztos nem tudsz dolgozni és ebből anyagi hátrányod származik. Mindent megfizetek és örökös VIP jegyet kapsz a koncertjeimre.
• Gondolod, hogy ezek után még egyszer beteszem a lábam egyre is?
• Tudom, hogy rossz élményed van, de hidd el, soha többé nem történik ilyesmi, úgy fognak veled bánni, mint egy hímes tojással.
• Köszi, de erre nem lesz szükség!
• Nagyon sajnálom, komolyan, hogy ezt tették veled! Mondd meg kérlek, hogy mennyiről írjak csekket. Tudom, hogy nem lehet megfizetni, ami veled történt, de legalább anyagi gondjaid ne legyenek miattam.
• Nem is a keresetkiesés a legnagyobb gondom – mondta Cassy. Hanem az, hogy míg nem dolgozom a vendégeim másik fodrászhoz mentek, és attól félek, hogy nem jönnek vissza hozzám. Így már a jövő héten muszáj lesz dolgoznom.
• Így, gipszel a lábadon?
• Igen, nem tehetem meg, hogy tovább kiessek a munkából. Négy év kemény munkája fekszik benne.
• Ó, erre nem is gondoltam, most még rosszabbul érzem magam.
• Hát mondanám, hogy ne érezd, de akkor nem mondanék igazat!

Kicsit gonosznak érezte magát ettől a mondattól, de úgy gondolta megérdemli a férfi, tudja csak nyugodtan az igazat.

• Sajnálom! – fogta meg a kezét Ryan.

Ettől a mozdulattól zavarba jött és gyorsan elhúzta a kezét és felvette a kávéscsészét, hogy igyon egy kortyot.

• Mit szeretnél, csekket írjak, vagy utaljam át a pénzt a számládra.
• Nem, köszönöm! Egyiket sem, megoldom a problémámat egyedül. Inkább figyelj jobban oda, hogy embereket alkalmazz magad mellé, ne ilyen állatokat, akik ezt tették velem.
• Rendben! – mondta komolyan a férfi.
• Akkor indulhatunk – mondta Cassy. És gondolom ezzel a vacsora is ki van pipálva.
• Milyen vacsora? – nézett rá Ryan értetlenül.
• Ó, hát persze! Tudhattam volna! – rázta a fejét.
• Mit? – kérdezte kicsit most már türelmetlenül a férfi.
• Nem is veled e-maileztem. Mekkora nagy hülye voltam, hogy azt hittem legalább annyira sajnálod a dolgot, hogy írsz egy levelet, ha már Lucast küldted magad helyett. Ha most véletlenül nem találkozunk, soha nem kértél volna tőlem személyesen bocsánatot. Na jó, de ez így tökéletes! Nem is vártam volna el mást tőled! Nem is rabolom tovább a drága idődet! Szia!
• Hová mész? Elviszlek!
• Jajj, ne fáradj! Megoldom, ha eltört lábbal haza tudtam vezetni Londonból, hidd el, kétsaroknyira is el fogok tudni jutni – és otthagyta férfit, látni sem akarta.

Mérges volt magára, amiért ilyen naiv, és még őszintének érezte a leveleit – nevetett magán. Kisántikált a kávézóból és nagy nehezen előkereste a táskájából a telefont, taxit akart hívni, de ekkor Ryan kivette a kezéből a készüléket.

• Mit csinálsz? – kérdezte a férfitól iszonyú mérgesen.
• Hazaviszlek! – mondta a legnagyobb nyugalommal Ryan. Éppen elég kellemetlenséged támadt már miattam.
• Az hogy veled kell mennem nagyobb kellemetlenség, min taxit hívni – vágta a férfi fejéhez keményen a szavakat Cassy. Add vissza a telefonom, és felejtsd el a létezésem! Mindent megkaptam már tőled, amit akartam, még többet is – nyúlt a telefonja után, de Ryan olyan magasra emelte, hogy esélye sem volt elérni.
• Mit akartál tőlem? – kérdezte Ryan.
• Most azt akarom, hogy hagyj békén! – mondta neki, miközben a szemeibe bámult.
• Ok! – engedte le a kezét a férfi és ő abban a pillanatban elkapta a telefonját.

Gyorsan messzebb lépett a férfitől, idegesen kikereste a telefonkönyvéből az egyik taxi társaság számát és felhívta. Miközben kicsörgött Ryanre nézett, aki le sem vette a szemét róla.

• Tessék? – hallott egy unott férfihangot.
• Egy taxit szeretnék a … - most jutott eszébe, hogy nem is tudja a címet.

Gyorsan hátrafordult és próbálta megkeresni a kávézó nevét, vagy a címet kiírva, de idegességében egyiket sem találta.

• Hová küldjem a taxit? – kérdezte a férfihang a túloldalon.
• Pillanat! – szólt a telefonba.
• Hol vagyunk? – kérdezte Ryant.
• Az utcán! – válaszolta az, és nagyon viccesnek találhatta, mert egy nagy vigyort is mellékelt.
• Vicces! – grimaszolt Cassy, és letette a telefont.
• Hazaviszlek! – mondta ismét Ryan.

Cassynek viszont esze ágában sem volt vele menni, ennél sokkal jobban szerette fitogtatni az önállóságát, és ha ő megmondta, hogy egyedül jut haza, akkor az úgy is lesz.

Kicsit távolabb állt a kávézótól, és már látta a nevét és a címet is kiírva. Megint hívta a taxis társaságot és most már normálisan kért magának egy autót.

• Tudom, hogy utálsz, megvan rá minden okod! – szólalt meg Ryan, miután letette a telefont. De hidd el tényleg bánt, ami veled történt. Én akartam eljönni, de Lucas erősködött, hogy majd ő mindent elintéz, neki ez a dolga. Már bánom, hogy hagytam magam lebeszélni.
• Persze, el is hiszem! – válaszolta flegmán. De most már megnyugodhatsz, találkoztál velem, és a számat is tartom, nem fogok beszélni senkinek arról mi történt, nehogy rosszat gondoljanak rólad.

Ekkor feltűnt a taxi, aminek Cassy nagyon megörült. Nem akart már Ryannal beszélni, megbántva érezte magát és mielőbb el akart tűnni a szemei elől.

• El vagyok intézve, hogy a menedzsered szavaival éljek.

Beszállt az autóba, de még hallotta Ryan hangját.

• Szia!

Ő nem is köszönt, csak ránézett a férfira, majd behúzta az ajtót és bemondta a sofőrnek a címet. Bánta már, hogy eljött Ryannel. Tudnia kellett volna, hogy nem alacsonyodik le annyira egy ilyen híres énekes, hogy leveleket írogasson neki, elnézést kérjen és vacsorára hívogassa. Nem is értette most miért hívta meg? Talán hogy látta a lábán a gipszet, ez ébresztett benne egy kis lelkiismeret-furdalást, amit úgy gondolta egy kávézással és egy kis pénzzel szépen el is altat.

Mikor a házához értek még mindig puffogott magában. Viszont mire felment az emeletre, ismét a jó oldalát látta a dolgoknak. Biztos volt benne, hogy soha többé nem fog vágyakozva gondolni a férfira. Ha a lába meggyógyul, és nem emlékezteti a történtekre, remélte hogy sehogy nem fog rá gondolni, eszébe sem fog jutni soha többé.

A vasárnap hátralévő részét azzal töltötte, hogy felhívta a vendégeit, és szólt mindenkinek, hogy ismét dolgozik, és bármikor mehetnek.

Mikor befejezte a telefonálgatást meg volt elégedve, szinte az egész hetét be tudta tölteni. Már nem is bánta, hogy munkába kell állnia, hosszú volt ez a négy hét számára. Megszokta, hogy aktív életet él, és már hiányzott neki a régi élete.

Hétfőn este holt fáradtnak érezte magát. Alig várta, hogy végignyúlhasson az ágyán és egy kicsit pihenhessen. Még vagy két perce feküdt becsukott szemekkel, mikor megcsörrent a telefonja. Legszívesebben fel sem vette volna, de aztán arra gondolt, mi van, ha munka, nem akart egy vendéget sem elszalasztani, szüksége volt a pénzre.

• Tessék! – vette fel a készüléket, mely ismeretlen számot mutatott.
• Jó estét kívánok! – hallott egy férfihangot. Egy hajvágásra szeretnék bejelentkezni, ha lehet még a héten a legkésőbbi időpontra, amit adni tud.
• Tartsa egy pillanatot legyen szíves, meg kell néznem a naptáramat.

Ehhez le kellett mennie az üzletbe, ami kicsit lassan ment neki, mert már fájt a lába az egész napi munkától.

• Itt vagyok, elnézést kérek. Ha a csütörtök megfelel, jöhet fél hatra.
• Rendben csütörtökön fél hatkor ott leszek.
• Csak egy férfi hajvágás lesz?
• Igen! Köszönöm!
• Én köszönöm – tette le a telefont.

Bejegyezte a naptárba, visszament az emeletre és ismét lefeküdt. Szörnyen fájt a lába, és azon gondolkodott, lehet nem is volt olyan jó ötlet, hogy gipszes lábbal álljon munkába, de úgy érezte nem volt más választása.

A következő napok sem teltek könnyebben. A lába napról napra jobban fájt, úgy érezte beledagadt a gipszbe. Csütörtökön az öt órai vendége lemondta, amit nem is bánt. Szíve szerint már felment volna pihenni, de még fél hatra várt egy vágást.

Míg egyedül volt leült a kanapéra, feltette a lábát, és lehunyta a szemeit. Talán még kicsit el is szenderedett, mert az ajtó nyikorgására kapta fel a fejét.

Mikor odanézett nem akart hinni a szemének, azt hitte talán még fel sem ébredt, csak álmodik. Megdörzsölte a szemét, de Ryan még mindig ott állt előtte életnagyságban. Mikor rájött, hogy ez a valóság azonnal felpattant a kanapéról.

• Szia! – hallotta a férfi köszönését.
• Te meg mit keresel itt? – kérdezte tőle meglepetten.
• Hajvágásra jöttem!
• Hozzám?
• Igen, ezért vagyok nálad.
• Bocs, de csalódást kell okoznom – mondta, és a meglepettség helyét átvette a harag, amit az utolsó találkozásukkor is érzett. Már be vannak jelentkezve egy vágásra, szerintem rögtön itt is lesz a vendég –nézett az órájára. Hatkor pedig zárok. Úgyhogy sajnálom! – mondta kedvességet tettetve.
• Már itt is van a vendég! – mondta Ryan vigyorogva. Hová ülhetek? – kérdezte Cassy szemeibe bámulva.
• Mi? Te telefonáltál? Nem ismertem meg a hangodat? – hitetlenkedett.
• Nem én telefonáltam, de engem jelentettek be.
• Ó, persze biztos nagyon elfoglalt voltál, ahhoz hogy telefonálj. És az eddigi fodrászoddal mi lett?
• Meguntam! Változtatni akarok! – mondta a férfi vidáman.
• Ok! Ha te vagy, hát te vagy! Gyere, ülj ide, megmosom a hajad.

Odabicegett a hajmosó tálhoz, törölközőt terített Ryan vállára és kérte, hogy dőljön hátra. A férfi becsukta a szemeit és eleget tett a kérésének. Hajmosás közben azon vette észre magát, hogy Ryan arcvonásait tanulmányozza. Megfigyelte a férfi homlokát, szemöldökét, kerek arcát, orrát, ami kicsit nagynak talált így jobban megvizsgálva, keskeny vonalú száját.

Szó nélkül dörzsölte be a hajába a sampont, és azon gondolkodott, hogy világosabb a haja, mint azt eddig gondolta. Leöblítette a sampont, majd megismételte a hajmosást és újbóli öblítés után szólt, hogy készen vannak.

Ryan kinyitotta a szemét és ránézett a közvetlenül felette lévő Cassyre. Ryan sötétbarna szemeit Cassy ebben a pillanatban nagyon szépnek és melegnek találta, de gyorsan el is kapta a tekintetét és ellépet a mosótál mögül.

A székhez ment ahová Ryan szó nélkül követte. Mikor elhelyezkedett a férfi a székben ekkor kérdezte meg Cassy.

• Milyen frizurát szeretnél?
• Nem is tudom! Rád bízom.
• És ha elrontom? Oda lesz az imidzsed!
• Bízom benned! – mondta Ryen és Cassy tükörképét nézte.
• Ha a helyedben lennék, nem biztos, hogy így tennék! – mondta neki komolyan, és nekikezdett a munkának.

Néhány perc múlva odahúzta a széket, amit nagyon ritkán használt, de már annyira fájt a lába, hogy nem bírt állni tovább.

Feltekerte, Ryan mögé tette és folytatta a hajvágást.

• Fáj? – kérdezte Ryan.
• Micsoda?
• A lábad.
• Igen! – adott rövid választ.

Néhány újabb perc elteltével a férfi mellé húzta a székét és azon az oldalon is levágta a haját. Kicsit rövidebb frizurát készített, mint amit a lemez promóciós képein látott, de vigyázott rá, hogy passzoljon Ryan elegáns stílusához.

Mikor kész volt a hajvágással még egyszer körbenézte, hogy minden rendben van-e vele, majd a hajának fixálására waxot használt. Nézegette a tükörben a férfit, és igazán helyesnek találta. Még egy picit igazított a haján, amire igazából nem is volt szükség, de jól esett neki, hogy hozzá érhet még egyszer.

• Kész vagy! – vette le a válláról a gallért, és az ecsettel körbeseperte a nyakát, hogy eltávolítsa az odahullott hajszálakat.
• Köszönöm! Tudtam, hogy bízhatok benned! – mosolygott Ryan. Mennyivel tartozom?

Cassy mondta a szokásos árat, Ryan pedig egy hatalmas bankót vett ki a pénztárcájából.

• Hú, kisebbet, nem fogok tudni visszaadni – mondta, mikor meglátta.
• Nincs is rá szükség, borravaló a többi.
• Szó sem lehet róla, megoldom! – mondta. Maradj itt, felmegyek apróért.

Ezzel elindult az emeletre, de Ryan nagy meglepetésére követte.

• Hé, azt mondtam lent várj! – szólt rá.
• Oké, de látom, alig tudsz járni, csak jövök utánad, nehogy valami baj legyen.

Cassy erre nem szólt semmit, úgy gondolta nem ér annyit az egész, hogy felidegesítse magát. Ha jönni akar, hát jöjjön.

Az emeleten megkereste a pénztárcáját, úgy emlékezett abban van annyi pénz, hogy vissza tud adni ennek az alaknak.

Látta amint Ryan körbejáratja a lakáson a tekintetét. Kíváncsi lett volna, mit gondol, úgy gondolta Ryan luxushoz van szokva, nem egy ilyen kis lakáshoz.

• Nagyon szép, barátságos! – hallotta a férfi hangját.
• Te biztos nem ehhez vagy szokva – mondta azt, amit ez előbb gondolt.
• Szerinted mihez vagyok szokva? – kérdezte a férfi és elé lépett, annyira közel, hogy csak egy lépés választotta el őket egymástól, és Cassy szemeit nézte.
• Biztos sokkal nagyobb lakáshoz, ami tele van luxus dolgokkal, bejárónőd van és a házban semmire nincs gondod.
• Valamivel tényleg nagyobb lakásom van, és valóban van bejáró nőm is, de azt azért nem mondanám, hogy semmire sincs gondom.
• Rendben! – mondta Cassy. Tessék itt a visszajáród és végeztünk!
• Még kérnék egy számlát.
• Persze – mondta Cassy és megindult lefelé a lépcsőn, amit már keservesnek érzett.

A következő pillanatban azt érezte, hogy Ryan az ölébe veszi, és úgy indul el lefelé a lépcsőn vele.

• Mit csinálsz? Azonnal tegyél le! – mondta neki, de közben a kezét a nyakára fonta, félt, hogy elejti a férfi.
• Leteszlek, mihelyst leértünk! – mondta Ryan könnyedén.

Cassy szörnyen kellemetlenül érezte magát, alig várta, hogy távol kerüljön a férfitól.

A lépcső alján Ryan letette és ő mérgesen nézett rá.

• Erre nem volt semmi szükség.
• Látom, hogy alig bírsz járni. Miért nem vársz még két hetet? Olyan ügyes fodrász vagy – mutatott a hajára – hogy biztos két hét múlva is visszajönnének a vendégeid.
• Ezt te nem érted! – ment az asztalához és gyorsan megírta a számlát, és Ryan felé nyújtotta. Tessék!
• Köszönöm! – vette el a papírdarabot a férfi és átnézte.

Cassynek fogalma sem volt mit nézeget rajta.

• Te másodállásban adóellenőr vagy? – kérdezte tőle.
• Nem – nevetett fel Ryan, majd összehajtotta a számlát és zsebre vágta.
• Akkor végeztünk! – szólalt meg Cassy, és az ajtóhoz ment, amit kinyitott.
• Elvihetlek vacsorázni? – kérdezte a férfi, és mellé lépett.
• Kösz nem!
• Akkor mikor?
• Semmikor! – mondta határozott hangon.
• Még mindig az e-mailek miatt haragszol?
• Nem – válaszolta.

Azért haragszom rád, mert itt vagy és iszonyatosan tetszel nekem – gondolta magában.

• A fájós lábam sem javít a helyzeten! – mondta hangosan a valódi gondolatai helyett. Szia!
• Soha nem bocsátanak meg nekem ezek a különleges színű szemek? – kérdezte, miközben közelebb hajolt a lányhoz.

Cassy nem válaszolt, csak nagyobbra tárta az ajtót. Ryan kilépett az üzletből, ő pedig kulcsra zárta mögötte, és a táblát is megfordította, ami azt hirdette Ryan képébe, hogy zárva, és felment az emeletre.

Ideges volt, utálta magát, amiért Ryan látogatása így felkavarta. Nem is igazán értette mit akart azzal a férfi, hogy idejött hozzá levágatni a haját, de nem is akart már ezzel foglalkozni.

Úgy döntött lezuhanyozik, eszik pár falatot és lefekszik. Úgy érezte muszáj pihennie, ha végig akarja csinálni a hetet, és még egy teljes hét áll előtte gipszes lábbal, gondolt rá szomorúan.

Már az ágyban feküdt, bekapcsolta a tv-t, de nem igazán kötötte le a figyelmét, még is csak Ryanen körül forogtak a gondolatai, hiába nem akarta.