Feladom (2. fejezet)

2. fejezet

Sietősen ment vissza a szállodába, mert lehűlt a levegő és fázott a vállpántos ruhájában. Mikor odaért vett egy forró zuhanyt, utána az ágyban kényelmesen elhelyezkedve alaposan szemügyre vette Ryan kézírását.

Eszébe jutott, hogy olvasott egyszer egy cikket a férfi és a női kézírásról, amiben azt írták, hogy azért különbözik a férfi kézírása a nőétől, mert eleve más szerepet kaptak az életben. A férfi evolúciós szerepe az volt, hogy védje a családot, zsákmányt, élelmet szerezzen. Tehát eredeti állapotban a férfiak és a nők szerepe eltérő volt, amely napjainkra teljesen megváltozott, a határok eltolódtak, elmosódtak, ebből következik, hogy a két nem írásmódja közötti különbség is eltűnőben van. A férfi íráskép kisebb, mert a férfiak nem akarják megmutatni magukat, mint a nők. A férfi írásképet régen szögletes és tört vonalak jellemezték, míg a nők ívelt, gömbölyded betűket alkottak.

Ryan kézírását nem látta kifejezetten szögletesnek és törtvonalúnak, de ennek ellenére látszott, hogy nem nő írta.

Vajon milyen férfi lehet? Olyan, aki foggal-körömmel védi a családját, ragaszkodik a szeretteihez? – tűnődött magában.

Visszagondolt a ma este történtekre, arra amikor érezhette kezének bársonyos bőrét, de ennek ellenére a kézfogása mégis férfias volt.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok között aludt el, és másnap reggel kipihenten, jókedvűen ébredt. Nem tudta mit fog egész nap csinálni, hisz a koncert csak este lesz, és addig el kell ütnie valamivel az időt.

Sokáig feküdt az ágyban, közben bekapcsolta a tv-t, de egy műsor sem kötötte le a figyelmét, így tíz óra körül úgy döntött, hogy felkel, megreggelizik és lemegy a folyópartra sétálni egyet.

Kora reggel hatalmas eső esett, így most párás meleg volt, de ennek ellenére sem volt kedve a szállodai szobájában maradni.

Rövidnadrágot, kényelmes papucsot és egy laza pamutpólót vett fel, magához vette a táskáját és elindult. Mivel még nem evett bement egy pékségbe reggelit venni, és egy üveg ásványvizet is vásárolt. Úgy gondolta, majd a parton leül egy hűvös helyre és megeszi.

Már vagy két órája kint volt és egy fa alatt üldögélt a gondolataiba merülve, mikor egy nagytestű kutya szaladt felé. Nagyon megijedt, felállt és lassú léptekben hátrálni kezdett. Azt látta, hogy nem kóbor kutya, mert gondozottnak tűnt, de ettől még ugyan úgy félt tőle.

• Wolf – hallott egy férfihangot, amitől kicsit megnyugodott.
• Gyere vissza!

A kutya néhány lépésnyire megállt tőle, nézett rá egy darabig, aztán a férfihoz szaladt, aki a pórázt a nyakörvébe akasztotta és így jöttek felé.

Mikor elég közel értek ekkor ismerte meg, hogy a férfi nem más, mint Ryan.

• Bocsánat, nem gondoltam, hogy van itt valaki, eléggé eldugott hely – mondta neki és már csak néhány lépésnyire volt tőle.
• Nincs semmi baj – próbált mosolyogni, de ismét annyira ideges volt, hogy úgy érezte ki kell magából préselnie a szavakat.
• Ó, a felemás szemű lány, akit nem ismerek – vigyorgott Ryan.
• Így van! – bólintott.
• Nem szereted a kutyákat?
• Ezt miből gondolod? – kérdezte kicsit harciasan.
• A kutyabarátok egy labradortól nem ijedtek volna meg.
• Lehet az a baj, hogy nem tudtam, hogy labrador.
• Ó értem! - és a vigyora még nagyobb lett, mint eddig volt.
• Az biztos, ha egy Torontói parkban találkozunk leteremtettelek volna, hogy hol van a póráz a kutya fajtájától függetlenül.
• Most miért nem? – kérdezte mélyen a szemeibe nézve.
• Mert itt én is szabadon engedném a kutyámat.

Ekkor megszólalt Ryan telefonja.

• Bocsi – mondta Cassynek és kicsit arrébb lépve felvette a készüléket.

Ő még mindig nem akarta elhinni, hogy Ryan itt áll előtte és vele beszélgetett, de nem volt több ideje a hitetlenkedésére, mert a férfi ismét odalépett hozzá.

• Este jössz a koncertre? – kérdezte tőle a férfi, hírtelen témaváltoztatással.
• Igen! – válaszolta.
• Mennem kell, este látjuk egymást.
• Én biztos téged! – mosolygott idegesen.
• Szia, és eszembe vésem, hogy Torontóban csak pórázzal sétáltassak.
• Rendben! Szia!

A férfi elindult abba az irányba amerről jött és mielőtt még elkanyarodott hátranézett Cassyre és visszaintett neki.

Cassy automatikusan felemelte a kezét és ő is intett Ryannek. Visszaült a fűbe és azon járt az esze, hogy ez a találkozás cseppet sem segített neki abban, hogy kiverje a fejéből a férfit.

Még egy kicsit sétálgatott a parton, aztán visszament a szállodába, lezuhanyozott és lefeküdt. Fáradtnak érezte magát a nagy meleg miatt, és el is aludt.

Mire felébredt már nem sok ideje volt a koncertig, gyorsan elkészülődött és gyalog indult útnak. A nézőtér rövid idő alatt teljesen megtelt, ő persze megint előre vette a jegyét, hogy jól láthasson és ő is látható legyen.

Ryan hangja most is ugyan úgy a szívéig hatolt, mint az első alkalommal, és most is többször magán érezte a férfi tekintetét, sőt most határozottan úgy érezte, egy mosolyt is kapott tőle, ami csak neki szólt.

A koncert után ismét az öltözőkhöz ment, ahol a biztonsági őrök most is fel voltak sorakozva. Sokan vártak Ryanra, persze többnyire fiatal lányok, akik mind előre szerettek volna jutni. Ő már az egyik biztonsági őr mögött állt, aki valami miatt háttal állt a tömegnek.

Úgy gondolta elege volt a tolongásból és épp el akart menni, mikor Ryan kilépett az öltözőjéből és a mögötte lévő lányok úgy meglökték, hogy nekiesett a biztonsági embernek, aki erre megfordult, és akkora erővel lépett a lábára, hogy felkiáltott a fájdalomtól.

• Lépjen hátrébb, lépjen hátrébb! – kiabált rá az őr, de a lábát nem vette le az övéről.
• A lábamon áll! – kiáltotta a férfinak, de mivel az meg sem mozdult meglökte a mellkasát, hogy végre kiszabaduljon.

Erre az őr megragadta a bal karját, és egy pillanat múlva ott termet egy másik őr is, aki pedig a jobb karját, és úgy rángatták ki a tömegből, mint valami bűnözőt.

• Engedjenek el! – kiáltotta, miközben szabadulni próbált, de a karján a szorítás fájóan erőssé vált. Engedjenek el! – kiáltotta ismét.

Ryan észrevette, hogy valami probléma van, és odalépett hozzájuk.

• Mi történik itt? – kérdezte. Engedjék el azonnal! – mondta az őröknek, akik abban a pillanatban elengedték a karját.
• Gyere – fogta meg a kezét és behúzta az öltözőjébe.
• Nem csináltam semmit – mondta fájdalmas hangon, miközben a lába és a karjai sajogtak. Ezek úgy bántak velem, mint egy bűnözővel, csak a mögöttem álló lányok meglöktek és nekiestem az egyiknek, az meg a lábamra taposott – nézte meg a lábfejét, ami több helyen is felsértett a biztonsági őr bakancsa, a lábujjkörme alól szivárgott a fér, és több horzsolás is volt a lábfején.
• A papucsom is elveszett! –mondta most már könnyes szemekkel.
• Azonnal megkerestetem! – mondta Ryan és kiment az öltözőből.
• Ülj le! – mondta mikor visszajött és egy széket húzott oda Cassynek. Nagyon sajnálom, még soha nem történt ilyesmi.

Ekkor egy öltönyös férfi lépett be és végignézett Cassyn, majd anélkül, hogy köszönt volna neki félrehúzta Ryant.

• Ezt a mi embereink csinálták? – kérdezte tőle.
• Igen!
• Ezt nem tudhatja meg senki, rossz fényt vetne rád. Intézd el valahogy, hogy senki ne tudja meg, nem érdekel, mit adsz neki, de….

Cassynek ennyi elég volt, nem akarta tovább hallgatni, hogy úgy beszélnek róla, mintha ott sem lenne. Felállt és egy papucsban, fájó lábbal kibicegett az öltözőből. Még mindig sokan álltak kint, de átverekedte magát rajtuk és szerencséjére több taxi is állt a kijáratnál. Beült az egyikbe és a szállodába vitette magát.

Nagyon fájt a lába, alig bírt felmenni a szobájába a lábujjkörme nagyon csúnya volt. Nem tudta milyen cipőben, vagy bakancsban lehetett az az ember, de úgy érezte, mintha egy mázsás betondarabot dobtak volna a lábára.

Óvatosan megmosta és látta, hogy az egész lábfeje be van duzzadva, és egyáltalán nem volt biztos benne, hogy nincs eltörve. Vizes ruhát tett rá, és azon gondolkodott, hogy hogy fog hazamenni. Abban bízott, hogy reggelre jobb lesz és nem lesz gond a vezetéssel.

A célomat elértem, de nem gondoltam, hogy ilyen fájdalmas lesz – nevetett magán. A negatív élményt Ryannal kapcsolatosan megkapta, ami meglehetősen átformálta máris a gondolatait a férfival kapcsolatosan.

Megalázták, a lábát összetörték és még nemhogy bocsánatot kértek volna, úgy bántak vele, mint egy bűnözővel, akit el kell intézni.

Nagyon mérges volt, elsősorban magára. Mit gondoltam, hogy majd megismerkedem Ryannel és sírig tartó szerelem szövődik köztünk? – nevetett ismét magán.

Másnap reggelre a lába semmit nem javult, és biztos volt benne, hogy orvoshoz kell mennie vele, de először haza kellett jutnia. A duzzanat sem húzódott vissza, a lábujjkörme pedig csúnyán belilult, így elsősorban találnia kellett egy papucsot, ami felmegy a lábára. Bicegősen összepakolt és elindult hazafelé, ami nehéz dolog volt, a lábujja lüktetett és a lábfeje is hasogatott minden egyes mozdulatra. Igyekezett minél kevesebbszer sebességet váltani, de ha muszáj volt nem tudott mit tenni, használnia kellett a fájós lábát.

Persze egyszerűbb lett volna valakitől segítséget kérni, de senkinek nem akarta elmondani hol járt és miért.

Mikor végre hazaért az első dolga volt, hogy vizes ruhát tegyen a lábára és végigfeküdjön az ágyán. Ekkor vette észre, hogy mindkét karján hatalmas kék foltok éktelenkedtek ott, ahol a biztonsági őrök megszorították.

Ennek a látványnak a hatására Ryant most már kellőkép utálta. Nem vágyott már arra, hogy hallja a zenéjét, olvasson róla, és hogy a koncertjein tolongjon. Legfőképp ezt nem akarta, és semmilyen más koncertre sem fog elmenni soha – határozta el magában.

Ki kellett találnia egy mesét, amit majd elő tud adni, ha megkérdezi tőle az orvos, hogy mi történt a lábával, mert látta, hogy nem húzhatja tovább, be kell mennie az ügyeletre.

Azt fogom mondani, hogy egy fiók esett a lábamra, ami tele volt pakolva – gondolta.

Felhívta Ellit és elmondta neki, hogy a fiók a lábára esett és el kellene vinni az orvoshoz.

• Melyik fiók? – kérdezte Elli.

Ezt nem találta ki előre, nem is jutott eszébe, hogy ezt is megkérdezheti valaki tőle.

• Ö, lent az üzletben az, amelyik tele van folyóirattal, és baromi nehéz – mondta, bízva abban, hogy Ellinek nem tűnt fel a kis füllentése.
• Ok, azonnal ott vagyok – hallotta a telefon túlsó végéről.

Így is volt, tíz perc sem telt bele és Elli már csengetett. Lesántikált a lépcsőn és már úton is voltak.

Rengeteget kellett várniuk, mire sorra került. Közben Elli fecsegését hallgatta, ő nem is nagyon akart most beszélni, nehogy elszólja magát, az igazságot illetően.

Az orvos nem jó híreket közölt, röntgen után kiderült, hogy eltört az egyik csont a lábfejében, ami miatt be kell gipszelni. Így kapott egy járógipszet, aminek körülbelül egy hónapot rajta kellett maradnia.

Mikor hazaértek felhívta a szüleit és elmondta nekik mi történt, akik azonnal indultak, hogy megnézzék hogy van, hiába próbálta őket megnyugtatni, nem járt sikerrel.

A szülei szerették volna rábeszélni, hogy míg be van gipszelve a lába, költözzön haza hozzájuk, de nem tudta elképzelni, hogy hetekig ne lehessen a saját otthonában. Így megbeszélték, hogy majd az anyukája hetente többször is ránéz.

A nagyobb gondot az jelentette Cassy számára, hogy nem tudott dolgozni. Le kellett mondania a már bejelentkezett vendégeket és ez nagyon kellemetlen volt számára. Tudta, hogy megértik, de félt, hogy elmennek másik fodrászhoz, és többé hozzá már nem is fognak jönni. Nagyon dühös volt magára, amiért úgy viselkedett, mint egy csitri, és koncertekre szaladgált, meg öltözőknél tolongott. Most egy teljes havi munkabér kiesése lesz, amit nem engedhetne meg magának. A számlák ebben a hónapban is ugyan úgy jönni fognak, mintha dolgozna, és a hitele törlesztő részletét is be kell fizetnie.

A hét unalmas és hosszú volt számára, annak ellenére is, hogy szinte minden nap jött hozzá valaki. Vagy az édesanyja, vagy Elli, vagy Scott járt nála, felajánlották a segítségüket, de a bevásárláson kívül mindent meg tudott csinálni.

Épp Scott ment el tőle mikor néhány perc múlva csengettek. Mérgesen döcögött le a lépcsőn és kiabált kifelé

• Ó Scott, mit hagytál itt? – nyitotta ki az ajtót, de legnagyobb meglepetésére nem Scott állt az ajtóban.

Szóhoz sem jutott, csak nézte a férfit, aki egy hatalmas csokor virággal, és egy szépen becsomagolt dobozzal a kezében állt ott és őt bámulta.

• Helló! Lucas Lieberman, Ryan menedzsere – mutatkozott be és végignézett rajta.
• Ez a koncerten történt? – kérdezte a lábára mutatva.
• Igen – válaszolta.
• Nagyon sajnálom, nem tudom mi ütött az őrökbe, csak túl komolyan vették a dolgukat.
• Hát nagyobb kárt tettek bennem, mint amit én tudtam volna okozni Ryanben. Most miért jöttél, hogy elintézz valahogy?
• Nem mehetnénk be? – kérdezte Lucas. Lehet nem tesz jót a lábadnak, ha ilyen sokáig álldogálsz.
• Óh, ne aggódj, nem fogok túl sokáig ácsorogni, mert te azonnal elmész innen – mondta dühösen, és valóban úgy érezte, hogy felrobban mérgében.
• Csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, és átadjam neked ezeket – nyújtotta át a virágot és a csomagot.
• Ezzel akarsz elintézni?
• Ne haragudj, nem úgy gondoltam, csak nem tenne jót Ryannek, ha ez kitudódna, hisz ő nem tehet róla, hogy ezt történt.
• Végül is, amiért mentem, azt megkaptam! Szia! – csapta be az ajtót és az ajtó hatalmas csattanással záródott be a férfi orra előtt, és ettől hatalmas elégtételt érzett.

De Lucas nem adta fel, dörömbölt és a nevét kiáltozta. Ismét kinyitotta az ajtót.

• Gondolom, ha elveszem a virágot és azt a dobozt, akkor elintézettnek nyilvánítod a dolgot, nem kell, hogy lelkiismeret furdalása legyen Ryannek, már ha egyáltalán van.
• Nem, de hogy is! Csak egyszerűen bocsánatot szeretnék kérni, tényleg nagyon sajnáljuk, ami történt.
• Kivel sajnáljátok? A biztonsági őrrel, vagy Ryannel. Persze ő már annyira nem sajnálja, hogy a drága idejét arra pazarolja, hogy ide jöjjön.
• Akart, de a szoros programok miatt nem tudott.
• Azt gondolom mennyire akart. Tudod mit? Nem könnyítem meg a dolgát, legyen csak lelkiismeret furdalása, talán jobban meg fogja nézni, hogy kit veszel fel maga mellé. Most pedig szeretném, ha elmennél! Szia! – ezzel ismét becsukta az ajtót, és arrébb lépett, ahol megállt és figyelt, hogy hallja-e ahogy Lucas elmegy.

Hallotta is a férfi távolodó lépteit, majd az autójának a hangját.

Felfelé menet az emeletre azon gondolkodott, hogy honnan tudhatták meg, hogy hol lakik. A nevén kívül semmit nem tudhattak róla, esetleg még azt, hogy Torontóban él, de Torontó lakossága öt és fél millió.

• Ó a francba, meg kellett volna kérdeznem tőle – mondta ki a szavakat félig hangosan.

Tudta, hogy most ezen fog napokig rágódni. Viszont úgy gondolta, hogy még mindig inkább ez járjon a fejében, mint hogy őrült módon rajongjon egy olyan emberért, akit nem is ismer.

Két nap múlva mikor megnyitotta a postaládáját, rögtön szemet szúrt neki az e-mailek között Ryan neve a feladók között. Elsőnek ezt a levelet nyitotta meg.

„Kedves Cassy!

Tényleg lelkiismeret furdalásom van! Azért jöttél el a koncertemre, hogy jól érezd magad, és egy lábtörést kaptál.

Szeretném valahogy jóvátenni, bármi módon!

Kérlek írd meg, mit szeretnél!

Ryan!”

Meglepődött, hogy Ryan vette a fáradtságot és írt neki egy levelet. Lehet ennyire fontos, hogy őt elintézzék. Mivel árthatna ő neki? Senki nem tudja, hogy mi is történt vele igazából, legalábbis nem sokan, azok is mind Ryan csapatában vannak – töprengett.

A válasz gombra kattintott, és írt a férfinak.

„Ryan!

Áruld el, honnan tudodjátok a címemet!

Cassy!”

A válasz nem sokat váratott magára.

„Nem volt nehéz kideríteni. A koncertről taxival mentél el, kiderítettem hová vitt, a szállodában pedig hozzájutottam a címedhez.

Egy vacsora?

Ryan”

Cassy elolvasta a levelet, de nem válaszolt. Nem akart Ryantől sem vacsorát, sem semmi mást. Egyszerűen el akarta felejteni a férfit is és a saját buta viselkedését is.

Másnap reggel csengettek, és neki fogalma sem volt ki lehet az, mert nem várt senkit. Eszébe jutott, hogy talán Lucas jött el megint, de mikor kinyitotta az ajtót egy ismeretlen férfi állt az ajtóban.

• Jó napot kívánok Noel Varner vagyok, a Toronto Life újságtól.

Cassy nagyon meglepődött, első pillanatban nem is tudta mit keres nála egy újságíró, de aztán észbekapott.

• Tessék? Mit akar? – kérdezte.
• Úgy tudom egy koncerten a biztonsági őrök sérülést okoztak Önnek – hallotta a férfi hangját.
• Nem tudom, miről beszél – mondta, és próbált minél értetlenebb képet vágni.
• Ryan múlt heti koncertjén az egyik biztonsági őr okozta a lábtörését? – kérdezte az újságíró.
• Nem, semmi ilyesmi nem történt! – válaszolta, és szíve szerint rávágta volna a férfire az ajtót.
• Pedig van a birtokomban egy kép, ami tisztán látszik, hogy dulakodik az őrrel, most pedig be van gipszelve a lába.
• Sajnálom, de bármilyen kép van is a birtokában, a lábam itthon tört el, úgyhogy viszlát! – hagyta faképnél a firkászt.

Mikor bement elővette a laptopját és írt Ryannek.

„Már tudom, hogy miért kell engem elintézni! Itt volt egy újságíró, és arról érdeklődött hol sérültem meg.”

Ezért volt hát a virág, meg az ajándék, hogy nehogy eljárjon a szám, és rossz színben tüntessem fel a kis dalos pacsirtát – bosszankodott.

Amennyire odavolt Ryanért, most éppen annyira ellenszenvesnek találta. Alig várta, hogy levegyék a gipszet és elfelejtse ezt az egészet, és minden visszazökkenjen a régi kerékvágásba.

Este Elli ugrott át hozzá, és megbeszélték, hogy együtt viszik Ladyt a két hét múlva tartandó kutyakiállításra. Többször is elkísérte már őket, és mindig nagyon élvezte.

Miután Elli elment ránézett az e-mailjeire, mert kíváncsi volt, hogy Ryan válaszolt-e.

„Kedves Cassy!

Sajnálom, hogy zaklatott az újságíró, és bár csak mondhatnám, hogy többen nem fognak megkeresni. Sajnálom, hogy személyesen nem tudtam elmenni hozzád! A vacsorameghívásomra nem feleltél!

Ryan, aki szeretné megismerni a felemás szemű lányt!”

A levél elolvasása után úgy érezte, hogy Ryan őszinte volt vele, és tényleg bántja, ami történt, de aztán ezt a lehetőséget gyorsan elvetette.

Nem akart megint úgy érezni Ryan iránt, mint az első koncert után. Sokkal jobban szeretett rá gonosz hírességként gondolni.

A levélre nem válaszolt, a vacsorameghívásra is megvesztegetésként gondolt.

A következő napok unalmasan teltek számára. Kiment a házból kisebb sétákat tenni a frisslevegőn. Egyik nap egy újabb újságíró állította meg, és ugyan azt akarta tudni, mint az előző, de neki sem mondott semmit.

Az első gondolata az volt mikor felment, hogy e-amilt ír Ryannak, de aztán meggondolta magát. Jobb lesz, ha soha többé nem veszi fel vele a kapcsolatot semmilyen formában.

Végre eljött a nap és visszament az orvoshoz, abban a reményben, hogy gipsz nélkül jön haza. Azonban még két hetet ki kellett bírnia, ami azt jelentette, hogy még most sem állhatott munkába. Úgy döntött nem érdekli, akkor gipszel a lábán fog dolgozni, valahogy kibírja. Nem tehette meg, hogy még két hetet kihagyjon.

Vasárnap reggel korán kelt, felöltözött, bekapott néhány falatot és Elli már ott is volt érte. Egy középiskola focipályáján rendezték meg a kiállítást, ami elég messze volt tőlük, keresztül kellett autózniuk az egész városon, így időben el kellett indulniuk.

Lady gyönyörű volt, és Elli szerint jó esélyei voltak arra, hogy helyezést érjen el. Már rengetegen voltak, mire odaértek. Nagy volt a nyüzsgés, volt minden féle kutya az egészen picitől a hatalmasokig.

Cassy már többször is volt kiállításon, de még most sem értette teljesen azt a bonyolult rendszert, hogy mikor hová kell menni Ladyvel, mikor mit kell csinálnia, de Elli tökéletesen tisztában volt mindennel. Ő csak a háttérben maradt és figyelte a történéseket.

• Tudod ki van a bírák között? – kérdezte Elli tőle.
• Ki? – kérdezte közömbösen, hisz biztos volt benne, hogy nem ismeri.
• Ryan!
• Kicsoda? – kapta fel a fejét.
• Ryan, az énekes, akinek a koncertjén voltunk.

Cassy azonnal oda nézett, ahol a bírók voltak, és tényleg ott volt köztük Ryan is. Ideges és feszült lett, nem tudta mit akar elbújni előle, vagy találkozni vele.

• Mit keres ez itt? – kérdezte nem is Ellitől, inkább magától.
• Fogalmam sincs. Nem gondoltam, hogy kutyabarát.
• Én gondoltam – szaladt ki a száján.
• Honnan?
• Csak olvastam róla valamit – füllentette, nem akarta elmesélni Ellinek a Londoni találkozásukat.

Közben még mindig Ryant bámulta, akin öltöny nadrág és világoskék ing volt, aminek felhajtotta az ujját.

Jól néz ki – állapította meg magában.

• Tetszik mi? – kérdezte Elli, és a könyökével oldalba lökte.
• Nem, biztos egy felfuvalkodott hólyag – mondta és Ellire nézett.
• Lehet, de nem biztos. Lehet pont olyan kedves, mint amilyen helyes.
• Nem hiszem! – mondta és leguggolt Ladyhez, hogy megsimogassa.
• Indulnunk kell – fogta meg Lady pórázát Elli és elindult a bírák felé.

Cassy is előrébbment, és figyelte, hogy szerepel Lady és úgy gondolta nagyon ügyes volt, mindent tökéletesen megcsinált, amit Elli mondott neki.

• Nagyon jó volt – jött vissza Elli lelkendezve. Szerintem még elsők is lehetünk.
• Én is láttam, hogy ügyesek voltatok – simogatta meg Lady fejét.
• Azt hittem nem szereted a kutyákat! – hallotta meg Ryan hangját.

Meglepetten nézett fel és alig tudott megszólalni.

• Nem is szeretem őket, csak ezt az egyet! – nyögte ki.
• Csak el akartam mondani, hogy nagyon sajnálom, ami történt veled.
• Ó, igazán nem kellett volna erre pazarolni a drága idődet, már megüzented – mondta Ryannek nyersen.
• Miről van szó? – kérdezte Elli értetlenül.
• Majd elmesélem – mondta Cassy, és ideges lett, amiért el kell mesélnie milyen gyerekes dolgokat csinált.
• Bemutatsz? – nézett Ryan Ellire.
• Ő a barátnőm Elli –mondta kelletlenül.

Még csak az hiányozna, ha Elli megtetszene Ryannek – futott át rajta a gondolat.

• Gyönyörű kutyád van – simogatta meg Ryan is Ladyt. Cassy meghívhatlak valahová? Nemsokára vége itt mindennek, beülnél velem egy kávéra?
• Köszi nem! Segítenem kell Lady körül – nézett a kutyára.
• Nem, nem, dehogy is – mondta Elli hangosan. Nagyon jól elboldogulok egyedül is, menj csak Ryannel.
• Ok, akkor fél óra múlva ide jövök érted.
• Ok – mondta Cassy.

Ryan még egyszer megsimogatta Ladyt és elindult vissza a bírákhoz.

• Ez meg mi volt? – kérdezte Elli. Honnan ismered te Ryant?
• Hát ez hosszú történet – mondta, és szégyellte azt, amit csinált.
• Nem baj, mondd csak nyugodtan!
• Ok! – adta meg magát Cassy. Csak annyira ciki. Na, szóval mikor Ryant megláttam az első koncerten ahová együtt mentünk, úgy éreztem beleszerettem. Tudom, tudom hülyeség, és próbáltam is meggyőzni magam erről, de nem ment. Így elmentem még egy koncertjére, aztán a dedikálásra Londonban, és a következő napi koncertre is. Igazából abban bíztam hátha látok valamit, ami ellenszenvesé teszi, és nem fogok tini módjára rajongani érte. Nos, ezt a negatívumot meg is kaptam. A koncert után az öltözőjéhez mentem, és ott az egyik biztonsági őr lépett ilyen erővel a lábamra, nem a fiók esett rá. Aztán valahogy a menedzsere előkerítette a címemet és eljött, hogy elintézze, hogy senkinek ne szóljak egy szót sem arról, ami történt. Először nem is érettem mitől félnek, de már két újságíró is megkeresett, hogy mondjam el, hogy Ryan koncertjén sérültem meg, de azt mondtam, hogy nem ott történt.
• Miért nem szóltál nekem erről az egészről egy szót sem? Azt hittem barátnők vagyunk – nézett szomorúan Elli.
• Ne haragudj, csak annyira szégyelltem, hogy ilyen gyerekes vagyok. Tudod, hogy nehezen esek szerelembe, most meg azt csináltam, mint egy éretlen kis csitri.
• Jajj, ne butáskodj már, nyugodtan elmondhattad volna, de erről majd még beszélünk és mindent részletesen el kell mondanod. Most viszont úgy látom, kezdődik az eredményhirdetés és aztán mehetsz Ryannel! – vigyorgott Elli.

Ő csak egy grimaszt vágott válasz helyett, és ő is közelebb ment, hogy jól hallja az eredményhirdetést, de ezáltal Ryanhez is közelebb került, és többször is összeakadt a tekintetük.

Nagyon izgatott volt, már bánta, hogy igent mondott Ryan meghívására. Jó volt neki ez az állapot, hogy utálatos szátrocskaként gondolt rá.

Megpróbált az eredményhirdetésre koncentrálni, és mikor meghallotta Lady és Elli nevét tapsolni kezdett. Tudta, hogy a németjuhász nagyon jól teljesített ma.

Nézte, ahogy Elli büszkén vezeti Ladyt és állnak fel a dobogó legfelső fokára, ő is nagyon boldog volt és legalább olyan büszke, mint Elli.

Lezajlott a ceremónia, visszamentek a helyükre, hogy összeszedjenek mindent. Ryan két percen belül ott is volt.

• Gratulálok még egyszer, remek kutyád van – mosolygott Ellire. Akkor indulhatunk? – fordult felé ugyan azzal a mosollyal az arcán.