Anna (4. fejezet)

4. fejezet

A hátralévő három napban szinte nem is aludt, de időben kész lett a munkával. Robertet várta, hogy átadja a házat. A férfi mint minidig, most is pontosan érkezett. Együtt végigjárták az egész házat és Robert néhány lámpát, vázát megigazgatott.

• Ezt miért csinálod? – kérdezte tőle.

• Mit?

• Ahányszor szétnézel itt, soha nem állod meg, hogy valamit arrébb ne tegyél. Most mondjuk azt a vázát körülbelül három centivel arrébb húztad. Miért nem volt jó ott, ahol volt?

• Nem is tudom.

• Nem tudod? Akkor miért csinálod?

• Talán egy rossz szokás – vigyorgott Robert, és megfogott egy gyertyát és arrébb tette.

• Egy idegesítően rossz szokás – sóhajtott egyet, és hátat fordított a férfinak, nem is akarta látni miket húzgál még arrébb.

• Most, hogy ezeket a kis helyreigazításokat megettem, azt mondhatom, hogy minden tökéletes – vigyorgott még mindig Robert.

• Ó, köszönöm ezt a hatalmas segítséget! – mondta mérgesen, mert egyáltalán nem tudta most értékelni a viccelődését.

Robert leült a nappaliban a kanapéra és a dohányzóasztalt nézegette, amit együtt hoztak el.

• Valami gond van az asztallal? – kérdezte tőle.

• Nem, dehogyis. Tökéletes! Gyere ide, innen látszik mennyire jól illik ide.

Odasétált a férfi mellé és onnan is megnézte az asztalt, ami valóban sokat adott az enteriőrhöz.

• Gyere ülj le, innen látszik igazán.

Leült Robert mellé, és érezte, hogy a férfi bámulja. Robertre nézett, hogy nem téved-e, de nem tévedett. A megérzése tökéletes volt, a férfi mereven bámulta, majd érezte, hogy egyre közelebb hajol hozzá.

Gyorsan felállt és csak ennyit mondott.

• Valóban ügyes voltam – próbált mosolyogni is hozzá. Akkor befejezettnek nyilvánítom a munkámat, bepakolok az autóba és hazamegyek.

• Bennel randizol?

• Ma este biztos nem, hulla fáradt vagyok.

• Ok, pihend ki magad, mert rövidesen itt az újabb munka.

• Mikor?

• Kezdhetnél akár holnap, de tudom, hogy kell néhány nap pihenő.

• Kell bizony, haza kell mennem.

• Most oda indultál nem?

• Fairport Harborbe kell hazamennem.

• Honvágyad van?

• Nagyon! Még soha nem voltam ilyen sokáig távol a családomtól.

• Hiányoznak?

• El sem tudok képzelni mennyire – mondta és valóban így is érezte, alig várta, hogy otthon lehessen.

• Ok, akkor csak öt nap múlva kezdjük a következő házat. Csak annyit kérnék, hogy mielőtt elmész, nézd meg a következő munkát.

• Természetesen. Mikor nézzük meg?

• Ha van még hozzá erőd most is elszaladhatunk, hogy a holnapi napod már teljesen szabad legyen.

• Rendben, akkor induljunk.

Beültek Robert autójába, és fél órán belül a következő házban néztek körbe. Ez talán még rosszabb állapotban volt, mint az előző.

• Nem csodálom, hogy ezeket a házakat ilyen állapotban nem tudjátok eladni.

• Ezért van rád szükségem! – mosolygott Robert.

• Festésre és jó sok szőnyegre lesz szükség, hogy ezt a ronda padlót eltakarjuk. Remélem jó nagy költségvetésem lesz – mondta kicsit elkeseredetten, mikor mindent megnézett.

• Hát nem olyan nagy, de én is látom, hogy sok munka lesz.

• A festést meg is csinálhatnák, míg nem leszek itt, én meg gondolkodom mit is kezdjek ezzel az egésszel, hogy valami szépet hozzak ki ebből a házból.

• Igenis főnökasszony! – monda nevetve Robert.

Erre nem szólt semmit, csak kiment a házból. Ahogy kilépett csörgött a mobilja, Ben hívta.

• Szia! – mondta kedvesen a telefonba, és észrevette, hogy Robert odakapta a tekintetét, és figyeli, hogy mit mond.

• Szia! A megígért randi miatt hívlak. Mikor mehetek érted?

• Jajj, ne haragudj, hulla fáradt vagyok, és még mindig dolgozom – ami majdnem igaz is volt.

• Sajnálom! Pedig annyira vártam, hogy láthassalak.

• Ha a holnap délelőtt, vagy inkább a reggeli órák megfelelnek neked, akkor találkozhatunk.

• Tökéletes, reggel 9-re érted megyek, és együtt reggelizünk.

• Inkább fél 9-re.

• Ok! Akkor reggel.

• Igen! Szia! – és kinyomta a mobilt.

Robert nem foglalkozva azzal, hogy nem igazán illik kihallgatni más telefonbeszélgetését szinte a sarkában állt.

• Látom, ami késik, nem múlik – mondta neki.

• Ez így van! – válaszolta és ezzel lezártnak tekintette ezt a témát.

Nem köteles megmagyarázni Robertnek miért találkozik Bennel, ez az ő magánügye.

Robert visszavitte az előző házhoz, hogy átüljön az autójába. Megbeszélték ha visszajött felhívja a férfit, és elbúcsúzott tőle.

Szörnyű fáradtan feküdt le, azonnal el is aludt, és reggel végre kipihenten, frissen ébredt. Nagyon várta, hogy végre otthon lehessen, de előtte még volt egy közös reggelije Bennel.

Lezuhanyozott, egy fekete atlétát és egy mindkét oldalán ráncolt sztreccs, khaki színű miniszoknyát vett fel, és magas sarkú fekete cipőt húzott hozzá.

Bennel egy kellemes kis kávézóba mentek, reggeliztek és beszélgettek. Többnyire a lakberendezés volt a téma, hisz ez mindkettőjük életében központi szerepet töltött be. Aztán Ben rákérdezett milyen Robertnek dolgozni.

• Nem rossz, igaz van egy őrülten idegesítő szokása, de egyébként elmegy, és végre azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna.

• Találkoztál már a menyasszonyával?

• Nem, miért?

• Csak úgy kérdeztem.

Megint olyan érzése volt, mintha még midig szeretné ezt a lányt, de nem akarta feszegetni a témát. Úgy gondolta, ha beszélni akar róla, majd elmondja magától.

Még maradtak egy fél órát, aztán indulnia kellett, nehogy lekésse a buszt.

Már majdnem a buszmegállóhoz ért, mikor eszeveszettül hangos dudaszót hallott, és megállt mellette egy autó, aminek kicsapódott az ajtaja. A szívbaj jött rá, úgy megijedt, azt hitte el akarják rabolni. Gyorsan a járda szélén húzódó fal tövébe lépett és csak ekkor nézte meg ki ül a kormány mögött. Mikor meglátta Robertet megkönnyebbült, de nagyon mérges volt rá, amiért így megijesztette.

• Gyere szállja be! – integetett neki.

Nem értette mit akar tőle, megbeszélték, hogy ma hazautazik, nagyon remélte nem munkát akar neki adni.

• Mi a baj? – lépett közelebb az autóhoz.

• Semmi, csak arra van dolgom, gyere elviszlek.

• Fairport Habor felé?

• Igen, gyere már, feltartom a forgalmat.

Bedobta a csomagját a hátsó ülésre, és beült a férfi mellé.

• Hogy-hogy arra van dolgod?

• Ott is befektettem néhány ingatlanba, azért voltam ott, mikor a kirakatodat észrevettem. Ezzel kapcsolatosan kell elintéznem néhány dolgot.

• Értem – mondta lassan, hosszúra nyújtva a szót.

Valahogy nem igazán volt kedve több órát a társaságában tölteni. Mióta eljött otthonról, nem telt el olyan nap, hogy ne találkozott volna vele, ott volt az a kínos eset is a csókkal, úgyhogy most szívesen mellőzte volna a jelenlétét.

• Na és milyen volt a randi Bennel? – nézett rá kérdőn.

• Nagyon … - kereste a szavakat, hogy is tudná leírnia legjobban – kellemes.

• Kellemes?

• Igen, figyelmes, kedves és ráadásul kifejezetten jóképű férfi.

• Értem – mondta ezt a szót ugyan olyan hangsúllyal, mint ahogy ő az előbb.

Figyelte a férfi arcvonásait és az a gondolat fordult meg a fejében, hogy Robert is legalább olyan jól nézel ki, mint Ben. Gyorsan elkapta a tekintetét és figyelmeztette magát, hogy Robertre nem nézhet férfiként, hiszen foglalt, menyasszonya van, aminek ékes bizonyítékaként a jegygyűrű ott csillogott-villogott a bal kezének gyűrűs ujján.

• Szabad? – mutatott a rádióra.

Robert csak bólintott, bekapcsolta és valami kellemes zenét akart keresni, de semmit nem talált.

• Kapcsold be inkább a cd-lejátszót.

• Ok – mondta és megnyomta a play gombot, aminek hatására gyönyörű zene szólalt meg, és egy varázslatos bariton hangú férfi hangját hallotta. Ez kicsoda? – kérdezte.

• Josh Groban, nem ismered?

• Nem.

• Pedig elég híres énekes.

• Sajnos eddig hozzám nem jutott el a híre. Gyönyörűen énekel, az egész lemezen ő van?

• Igen.

• Akkor örülök, hogy felvettél.

• Mert amúgy nem örültél neki? – nézett rá a férfi.

• Nem úgy értettem – mondta, és most jött rá mit is mondott az előbb.

• Akkor hogy?

• Csak hogy azon kívül, hogy nem kell busszal mennem, még ilyen szép zenét is hallgathatok.

Hátradőlt az ülésen és becsukta a szemét. Ezzel azt is elkerülte, hogy beszélgetnie kelljen Roberttel, és a zenére is jobban tudott koncentrálni.

• Fent vagy? – hallotta úgy húsz perc múlva a férfi hangját.

• Igen – válaszolta, de nem nyitotta ki a szemét.

• Szólj, ha álljunk meg.

• Rendben – mondta, még mindig csukott szemmel.

Ezzel elérte a célját és Robert megint csendben maradt. Csal akkor nyitotta ki a szemét, mikor a zene elhallgatott.

• Meghallgathatom még egyszer? – kérdezte.

• Igen, persze, én is nagyon szeretem.

Ismét felhangzott a zene, de most megzavarta a férfi telefonjának a csörgése. Észrevette, hogy a menyasszonya hívja, de Robert most sem vette fel, ugyan úgy, mint néhány nappal ezelőtt.

• Miért nem veszed fel?

• Majd ha megálltunk visszahívom.

• A következő pihenőnél megállhatunk.

• Nem olyan fontos.

• Honnan tudod?

• Tudom – húzta félre a száját.

• Mesélj róla valamit – kérte a férfit.

• Kiről?

• Carolynról.

• Mire vagy kíváncsi?

• Nem is tudom. Hol ismerkedtetek meg, szerelem volt-e első látásra, milyen a külseje, mi az, ami miatt úgy érzed, hogy vele akarod leélni az életed.

• Nos, egy bárban ismerkedtünk meg. Nem volt szerelem első látásra. Feltűnően csinos, és nagyon szép nő. Nem tudom konkrétan megmondani, hogy miért akarom vele leélni az életem, csak úgy jött.

• Csak úgy jött, hogy megkérted a kezét? – kérdezte megrőkönyödötten.

• Igen, már több mint egy éve együtt jártunk, ő sokat beszélt a házasságról, a tudtomra adta, hogy megkérhetném a kezét, én pedig megtettem.

• Ó, értem – mondta, és egyáltalán nem tetszett neki, amit most hallott.

Nem ilyen választ várt. Remélte, ha valaki majd el akarja venni feleségül, és egyszer felteszik neki ugyan ezt a kérdést nem ilyen választ fog adni.

• Mivel foglalkozik?

• Egyetemre jár, közgazdásznak tanul.

• Az jó.

• Igen, biztosan.

• Ha ilyen pályát választott, akkor biztos nincs húzalma a lakberendezéshez.

• Hát ahhoz nincs – nevetett fel hangosan Robert. A divathoz annál inkább. Eszméletlen mennyiségű ruhát, cipőt, táskát és sminket vásárol.

• Fiatal csinos nő, szeret öltözködni.

• Az biztos – hallotta a férfi válaszát, de negatív hangzása volt a szavainak.

• A szüleid hogy jönnek ki vele?

• Elviselik.

• Ez nem túl biztató.

• Nem, és Camiról inkább nem is beszélek. Vagy ő már mondott neked valamit?

• Csak néhány szót – füllentette, hisz nem mondhatta el, hogy tudja Cami mennyire utálja a menyasszonyát.

• Gondolom!

Nem szóltak többet, csend telepedett közéjük hosszú percekre. Aztán a beszélgetés fonala visszaterelődött a munkájukra, semmilyen személyes témát nem érintettek.

Robert a házuk előtt tette ki, elköszöntek egymástól és ő izgatottan szaladt be, tudta, hogy már mindenki otthon van.

Melegen üdvözölték egymást a szüleivel, a fiúk körberajongták, azt sem tudta melyiket ölelje magához először.

Olyan jó érzés volt újra otthon lennie. Az anyukája finom vacsorával várta, sokáig beszélgettek az asztalnál, most még a fiúk is érdeklődve hallgatták miket mesél a nagyvárosi életről.

Az ikreket ő fürdette és fektette le, ez is egy olyan dolog volt, ami nagyon hiányzott neki. Szerette nézni, ahogy a fiúk pillantásai mese közben egyre lassabbak lesznek, majd nyugodt álomba merülnek.

Mikor elaludtak még vagy tíz percig nézte őket, majd lekapcsolta a villanyt, és lassan kiment a szobából.

Lezuhanyozott, és mielőtt lefeküdt volna a képeket nézegette, amit abban a házban készített, amit most kell berendeznie, de valahogy nem jöttek az ötletek.

Robertre gondolt, és a menyasszonyára. Úgy érezte, mintha nem lenne akkora az összhang a fiatal pár között. Eszébe jutott Ben is, akiben több érzelmet látott Carolyn iránt, mint Robertben.

Egy darabig még üldögélt, nézegette a képeket, aztán anélkül, hogy bármilyen ötlete is támadt volna a berendezéssel kapcsolatosan lefeküdt, és szinte abban a pillanatban el is aludt.

Álmában Roberttel ült egy étteremben, és meghitten vacsoráztak, amitől ideges lett, hisz Robert vőlegény volt, és nem értette, hogy került oda, miért Roberttel, aztán mikor megint a férfira nézett már nem is Robert volt az, hanem Ben. Majd megint Robertet látta, aztán ismét Bent.

Reggel kialvatlanul ébredt, és az álmában érzett nyugtalanságot még mindig érezte. Tudta, hogy el kell néhány órának telnie, hogy ez a feszültség elmúljon belőle.

Délelőtt az édesanyjával főzőcskéztek, a srácokkal játszott, ebéd után pedig az egész család kiment a világítótoronyhoz sétálni, de még útba ejtették a régi munkahelyét és megnézte Karent. Nagyon jó volt újra találkozni, és a boltban lenni. Megbeszélték, hogy másnap átmegy és átrendezi a kirakatot.

A tóparton sétálva jól esett hallania a víz morajlását, beszívni a friss levegőt, és élvezni ezt a nyugodt környezetet.

Stephen és John szaladgáltak az apjukkal, ő pedig az édesanyjával karonfogva sétált és beszélgettek.

• Szia! – hallott egy ismerős hangot.

Hátrafordult, és akkor látta, hogy Robert az.

• Szia! – köszönt ő is meglepetten. Hogy kerülsz ide?

• Csak gondoltam megnézem ezt a helyet, tudom, hogy te nagyon szereted. Bemutatsz? – nézett az édesanyjára.

• Anya ő a munkaadóm Robert Adams, ő pedig az édesanyám.

Kezet fogtak és az anyukája rögtön beszédbe elegyedett Roberttel, és néhány perc múlva a férfinak már ki kellett mondania, hogy ő mennyire ügyes és kreatív. Még mielőtt mélyebben belemelegedtek volna a beszélgetésbe, és még több dicsérő szót húz ki az anyja Robertből ő is megszólalt.

• Mikor mész vissza?

• Ma terveztem, még megebédelek valahol, aztán indulok. Tudsz egy jó éttermet ajánlani?

• Jajj, Robert, dehogy megy étterembe. Eljön hozzánk! – hallotta az édesanyja szavait és nem akart hinni a fülének.

Nem elég, hogy tegnap majdnem nyolc órát ült mellette az autóban összezárva vele, most pedig az otthonába is ott lesz, ezért úgy gondolta megpróbálja megmenteni a helyzetet, bár tudta, hogy az anyjával szemben nem sok esélye van.

• Nem hiszem, hogy Robertnek lenne annyi ideje, hogy eljöjjön hozzánk.

• Van időm, nem kell sietnem – mondta Robert, miközben mélyen a szemeibe nézett.

Tudta, hogy itt már csatát vesztett, és azt is tudta, hogy az anyja azonnal meg fog szólalni.

• Hogy ne lenne ideje arra, hogy a főztünket megkóstolja. Azonnal indulunk is haza.

Bemutatta az édesapjának és a fiúknak is Robertet, majd elindultak hozzájuk, természetesen neki az édesanyja instrukciói szerint a férfival kellett mennie.

• Jól láttam, hogy nem nagyon örültél édesanyád meghívásának?

• Csak ki akartalak menteni, mert anya néha elég erőszakos tud lenni. Csak azt akartam, hogy legyen választási lehetőséged, és ha nem akarsz eljönni, ne érezd kötelezőnek.

• De van kedvem.

• Ok – mondta.

A délután hosszúra nyúlt, Robert és a szülei megtalálták a hangot egymással, sőt a gyerekeknek is elnyerte a tetszését, és nem tagadhatja, hogy ő is jól érzete magát. Már hét óra is elmúlt mire Robert indulni készült.

• Nagyon kedves családod van – mondta Robert, miközben kikísérte az autójáig. Nem is csoda, hogy hiányoztak.

• Valóban nagyon kedvesek.

• A kicsik pedig igazán aranyosak, és imádnak téged.

• Tudom – mosolygott. Furcsa volt mikor megtudtam, hogy testvérem lesz, pláne mikor kiderült, hogy nem is egy, hanem rögtön kettő, de már el sem tudom képzelni az életem nélkülük.

• Akkor három nap múlva várlak, mert ha nem jössz, akkor nekem pedig te fogsz hiányozni.

• Mert az idő pénz ugye? – nézett a férfira, aki szembefordult vele.

• Igen ez is igaz – mondta és egy hosszú percig mozdulatlanul nézte, majd beült az autójába és elhajtott.

Addig nézett utána, amíg csak látta az autó lámpáit. Elgondolkodva ment be a házba, de ott a családja azonnal kizökkentette a gondolatmenetéből. Elárasztották azzal, hogy milyen kedves ez a Robert, és milyen jóképű, és hogy milyen kár, hogy már foglalt.

A fiúkat ma este is ő fektette le, aztán próbált a terveken dolgozni. Valami kezdett már a fejében körvonalazódni, de gondolatai mindig Roberthez tértek vissza. Most egészen másnak látta, mint eddig. Felszabadult volt, laza, sokat nevetett és sokat beszélt. Most jött rá arra, hogy a férfiban eddig mindig valami feszültséget volt, amit ma valamiért az ajtón kívül hagyott.

A következő néhány nap nagyon hamar elszaladt, és azon kapta magát, hogy ismét a nagyváros felé tartó buszon ül. Már este tíz óra volt, mire ahhoz a házhoz ért, amiben lakott.

Mikor kiszállt a liftből azonnal meglátta, hogy Robert az ajtaja előtt áll egy üveg pezsgővel a kezében. Azonnal eszébe jutott az az este, mikor csókolóztak, és az is a pezsgőnek volt köszönhető, így kizárt dolognak tartotta, hogy egy kortyot is igyon belőle.

• Szia! Későn jöttél! – köszönt neki a férfi.

• Szia! Miért vagy itt?

• Eladtam a házat! Ünnepelünk!

• Ne haragudj, de fáradt vagyok, majd máskor.

• Csak egy pohárral, nem űzhetjük el a szerencsénket, nem maradok sokáig, ígérem!

• Rendben – adta meg magát Anna.

Bementek a lakásba és Robert elégedetten nézett szét.

• Ügyesen átrendezted! Igaz, nem tudom min csodálkozom, hisz lakberendező vagy – vigyorgott saját magán.

Két poharat vett ki a szekrényből, odaadta a férfinak és fáradtan ült le a kanapéra. Kimerítette a hosszú buszozás. Robert egy percen belül már mellette ült.

• A legjobb lakberendezőre, akit ismerek – emelte meg a poharát.

Ő nem válaszolt, csak kétsége jeleként félrehúzta a száját, majd koccintottak és megitták a pezsgőt. Érezte, ahogy az italtól elzsibbadnak a lábai és enyhe pír önti el az arcát.

• Ennem kell valamit – pattant fel a kanapéról. Egész nap alig evett, tudta, hogy így azonnal a fejébe száll ez az egy pohár pezsgő is. - Te kérsz egy szendvicset?

• Nem, köszönöm – válaszolta.

• Hát úgy látszik én sem eszem, nincs itthon kenyér, de ha jól emlékszem van itt valahol egy csoki.

Felállt egy székre, és konyhaszekrény legfelső polcán keresgélt.

• Vigyázz, le ne ess! – hallotta közvetlenül maga mellől a hangot, amitől úgy megijedt, hogy valóban majdnem leesett.

Robert átölelte a derekánál és letette maga mellé a földre, de nem engedte el azután sem, hogy már a padlón állt.

• Tudod eddig nem értettem, hogy honnan van ez a pozitív kisugárzásod, ami az első pillanattól, ahogy megláttalak óriási hatással van rám.

Ő nem szólt semmit csak állt mozdulatlanul.

• Aki ilyen családban nő fel, ahol ennyi szeretet, nyugalom és béke uralkodik, abból csak is ilyen csodálatos nő válhat.

Még mindig nem mozdult, és nem szólalt meg, csak várta, hogy mi fog történni.

• Az pedig hogy ilyen szép, csak ráadás – mosolygott Robert, majd a karjai, amit eddig a derekán tartott még szorosabban fonódtak köré, és érezte, hogy a férfi ajkai az övéihez érnek.

Robert nyelve megkereste az övét és jóízű, édes táncba kezdtek, ami olyan kellemes volt számára, hogy gondolkodni sem tudott. Csak élvezte a pillanatot, az ölelést, a csókot. Aztán a tenyerét a férfi mellkasára tette és eltolta magától. Olyan érzés volt ez számára, mintha egy mély, nyugtalan álomból ébredt volna, de rá kellett jönnie, hogy ez sajnos nem álom. Képes volt másodjára is megcsókolni ezt a férfit aki a főnöke, ráadásul vőlegény is – futott a pillantása a Robert ujján lévő jegygyűrűre.

• Ha ez még egyszer előfordul, haza kell költöznöm – mondta határozottan.

• Anna, meg kell beszélnünk, hogy…

• Nem hiszem, hogy van mit megbeszélnünk. Most menj el kérlek!

• Rendben! – mondta Robert a karikagyűrűjét forgatva az ujján.