Anna (3. fejezet)

3. fejezet

Reggel fáradtan ébredt, és azon töprengett, mikor Robert az mondta neki, hogy folyamatosan lesz munka, akkor azt hitte, hogy két projekt között legalább néhány nap szabadságot kap. Igyekeznie kellett, és már egy órán belül Camival együtt a házban voltak, éppen azt magyarázta neki, mit hogy képzelt el, mikor megjelent Robert. Kialvatlannak és fáradtnak tűnt, és valamiért arra gondolt, hogy talán a menyasszonyával veszekedett. Fogalma sem volt, miért ez jutott rögtön eszébe, ahogy a férfira nézett, de nagyon kíváncsi volt, hogy igaza van-e.

• Sziasztok! – hallotta vidám hangját. Nos sikerült kitalálnod, hogy pofozhatnánk helyre ezt a helyet?
• Igen, nézd itt van mit hogyan képzeltem el.

Robert szorosan mellé állt, és ő az illatát kifejezetten kellemesnek találta. Biztos most zuhanyozott – gondolta magában.

Megmutatta Robertnek milyen koncepciót dolgozott ki, milyen bútorokkal és színvilággal szeretné vonzóvá tenni ezt a házat.

• Biztos, hogy azt a szobát dolgozószobának akarod berendezni?
• Ha nem így lenne, akkor nem íróasztalt rajzoltam volna oda – válaszolta, és még ő is kihallotta a hangjából az indulatosságot.
• Ok!
• De ha te mást képzelsz oda, természetesen úgy rendezem be – próbálta előbbi modortalanságát helyrehozni.
• Nem, nem jó lesz ez így – mondta Robert.
• Rendben – válaszolta kedves hangon, hisz esze ágában sem volt rosszban lenni Roberttel.
• Holnapra lebeszéltem a festést, sima fehér színű lesz minden, ahogy kérted. Kiválasztottátok milyen bútorok maradjanak? – fordult felé, és ismét érezte a férfi kellemes, friss illatát.
• Ki, de sajnos sokkal kevesebb, mint azt szeretném. Ami nem tesz jót a költségvetésnek.
• Tudom, de mindenképp az összegen belül kell maradnod.
• Nyugi, megoldom valahogy!
• Rendben, akkor nekem most mennem kell!
• Kikísérlek! – ajánlotta Camila és a testvére oldalán kisétáltak a házból.

Anna összeírta mire lesz szüksége a raktárból, és amint Cami visszajött – ami legalább tizenöt perc volt – már indultak is.

A raktárba érve azon gondolkodott, hogy megkeresse-e Bent. A vacsora óta a férfi nem jelentkezett, de végül is úgy döntött miért ne, hisz színpatikus volt neki. Bekopogott az irodaajtón, és hallotta Ben határozott hangját, amint kiszól, hogy szabad.

• Szia! – nyitott be.
• Szia! – állt fel a székéből a férfi. Micsoda meglepetés!
• Nem akarlak zavarni, csak munka ügyben jöttem, és gondoltam benézek hozzád.
• Te sosem zavarsz, nagyon örülök, hogy látlak. Éppen hívni akartalak, hogy meginvitáljalak egy újabb vacsorára, vagy moziba.
• Köszi szépen, de a következő másfél hétben sajnos semmire nem lesz időm. Hatalmas munka vár rám, és tíz napom van rá.
• Így dolgoztat téged ez a Robert? – mondta Ben, és valami ellenszenvet vélt kihallani a férfi szavaiból Robert iránt.
• Igen, keményen meg kell dolgoznom a pénzemért – mosolygott – de megyek, mert rengeteg mindent ki kell választanom.
• Csak ügyesen – kacsintott rá a férfi.
• Igyekszem, bár nekem van második dobásom, hisz azt cseréltetek ki, amit akarok – mondta incselkedve.
• Igen, igazad van – válaszolta Ben.
• Akkor megyek, további jó munkát! – lépett az ajtóhoz.
• Ha befejezted ezt a munkát, számíthatok arra, hogy eljössz velem valahová? – kérdezte a férfi, miközben odasétált hozzá.
• Mindenképp – válaszolta, és már kint is volt az irodából.

Megkereste Camit és nekiláttak a bútorok kiválogatásának, ami nagyon fárasztónak bizonyult. Már ebédidő is elmúlt, mikor befejezték. Visszamentek a házhoz, és az útközben megvett ételt falatozták mikor valami kényszert érzett arra, hogy megtudja Robert miért nézett ki olyan fáradtnak.

• Robert nagyon kialvatlannak tűnt reggel – jegyezte meg csak úgy mellékesen.
• Nem is csoda – válaszolta Cami.
• Miért? Valami buliban volt? – kérdezte, és valami miatt abban bízott, hogy a válasz nemleges lesz, és kiderül, hogy reggel igaza volt, mikor azt gondolta, hogy Carolynálva volt nézeteltérése.
• Nem! Az a nő már teljesen kikészíti.
• Milyen nő? – kérdezte, mintha nem tudná kiről van szó.
• A kedves menyasszonya. Folyamatosan hisztizik valami miatt, de ne is beszéljünk róla, csak felidegesítem magam.
• Ok – mondta, de így is teljesen elégedett volt, hisz megtudta, amit akart.

Az ebéd elfogyasztása után nekiláttak a munkának. A délután folyamán elvitték, amire nem volt szükség, és a Bennel való ismeretségének köszönhetően a bútorraktárból meghozták, amit a délelőtt folyamán kiválasztottak.

Mire az utolsó darabot is lepakolták hét óra is elmúlt. Ő még maradt volna, de látta, hogy Camila nagyon fáradt, így úgy döntött hazaviszi, legalább ő is kipiheni magát, és holnap hatékonyabban fogja végezni a munkáját.

Másnap reggel mikor felébredt, úgy érezte teljesen friss, nem érzett fáradtságot, és nagyon örült a tegnapi döntésének. Már dél körül járhatott és éppen azt próbálta kitalálni, hogy a családi szobában hogy helyezze el az ülőgarnitúrát, mikor Robert megjelent.

• Segítsek? – kérdezte.
• Persze, legalább nem este kell majd átforgatnod – mondta, miközben a férfi arcát tanulmányozta.
• Ó, igen tudom, tudom, hogy nem mindig vagyok egyszerű eset, de vizuális típus vagyok. Látnom kell a dolgokat, nem elég elképzelnem.
• Ok, akkor gyere, húzzuk oda ezt a kanapét az ablak elé, hogy láthasd ott hogy nézne ki.

Még vagy két helyen megnézték, hogy is mutatna a legjobban, da végül a kanapé visszakerült az ablak elé. Ezután Robert váltott néhány szót Camival és elment.

A következő három nap nagyon hamar eltelt, sokat haladtak, de még nem jártak a munka felénél, és Caminak is ez volt az utolsó napja.

Anna a hatodik napon sokkal korábban indult, mint szokott és azt tervezte, hogy addig dolgozik, ameddig csak bír. Robert este hét óra körül egy pohár pezsgővel és két pohárral a kezében jelent meg.

• Jó estét! – köszönt neki.
• Szia! – nézett rá értetlenül.
• Ünnepelünk! – emelte meg a férfi a kezében lévő pezsgőt.
• Mit?
• Elkelt a lakás, amit berendeztél.
• Ez jó hír! – mondta.
• Igen, nagyon jó hír, hisz ez a mi hosszú közös munkánk kezdete – tette le a poharakat a konyhapultra, majd kinyitotta a pezsgőt és teletöltötte mindkét poharat.
• Egészségedre! – nyújtotta neki oda az egyiket.
• Egészségedre! – mondta ő is, majd koccintottak, és belekortyolt az italba. Ó, nem ihatok, tette le gyorsan a poharat.
• Miért? – nézet rá Robert.
• Vezetek.
• Majd taxival hazamegyünk, ennyi jár nekünk egy ilyen sikeres üzlet után – adta vissza a kezébe a pezsgőt.

Igaza van - gondolta magában, és ismét ivott a poharából. Roberttel együtt körbejárták a házat és közben beszélgettek. Anna elmondta, ha ez a ház a sajátja lenne, hogy rendezte volna be.

• Miért nem így csinálod most is? – kérdezte tőle a férfi, miközben visszaértek a konyhába és újra teletöltötte a poharakat.
• Mert nem arra kértél fel, hogy egy otthont rendezzek be, hanem arra, hogy minél hamarabb el tudd adni.
• A kettő nem ugyan az?
• Messze nem – válaszolta.
• Miért?
• Mert az emberek nagy része nagyzolási mániában szenved. Többet, jobbat, szebbet akar, mint a barátjának, a testvérének, a szomszédjának van, ezért sok esetben nem azt nézik, mi a kényelmes, mi felel meg legjobban az igényeinek, hanem azt, hogy minél menőbb legyen. Így én menő lakásokat rendezek be neked – nézett a férfira, aki ismét teletöltötte a poharakat.
• Hú, nekem ezt nem szabad meginnom, máris szédülök – mondta mosolyogva, ami tudta, hogy a pezsgő hatása.
• Ennyitől semmi bajod nem lehet.
• De van – mondta vigyorogva és átsétált a pezsgőjével együtt a családi szobába és leült az ülőgarnitúrára, amit Roberttel együtt tettek ide néhány nappal azelőtt.

Robert követte és leült mellé. Néhány percig csendben ücsörögtek, és ő a lakást szemlélte.

• Tök jó helyre tettük ezt a kanapét, szép innen a kilátás – mondta és ivott egy kortyot.
• Igen, igazad van – válaszolta Robert és ő is ivott egy kortyot. Van barátod? – kérdezte tőle hírtelen.
• Nem, nincs – adta meg a választ mindenféle gondolkodás nélkül.
• Hogy-hogy?
• Nem tudom – rántotta meg a vállát. Nem igazán jövök be a pasiknak.
• Az nem lehet, hisz ha jól hallottam már voltál randin mióta itt vagy, pedig annak alig két hete.
• Honnan tudod? Ó persze honnan is tudhatnád, ha nem Camitól. Kis pletykás! – rázta a fejét.
• Ne haragudj rá, csak véletlenül szólta el magát. Vele mi a helyzet?
• Aranyos, kedves fiú.
• Fogsz még találkozni vele? 
• Szerintem igen – válaszolta és kiitta a poharából az utolsó csepp pezsgőt is.

Érezte is a hatását. Nagyon ritkán iszik alkoholt, így most zsibbadtak a lábai és szédült, valamint a mosoly sem hervadt le az arcáról egy percre sem. Úgy érezte ebben a pillanatban képtelen lenne felállni innen, józanodnia kell ahhoz, hogy hazamenjen.

Viszont Robertnek semmi gondot nem okozott az, hogy felálljon és elmenjen. Egy percen belül vissza is tért és újra tölteni akart a poharába, de nem engedte.

• Ne haragudj, de tényleg nem kérek többet. Most is dolgoznom kéne, de becsíptem, így jelenleg ez lehetetlen – vigyorgott. Úgyhogy ha nem leszek kész határidőre, te leszel a hibás.
• Rendben, megbocsátom, ha késel.
• Szavadon foglak! – emelte a mutatóujját a levegőbe, hogy nyomatékot adjon a szavainak, miközben próbálta azt a bárgyú vigyort eltüntetni a képéről, de teljesen reménytelen próbálkozás volt.
• Mesélsz nekem a kisvárosi életről valamit?
• Mire vagy kíváncsi?
• Mondjuk milyen érzés az, hogy a város egyik végéből a másikba elérsz egy fél óra alatt.
• Elég huszonöt perc is, és nagyon jó. Sokkal nyugodtabbnak érzem magam, mint itt. Itt kilépek az utcára és csak a rohanó emberek tömegét látom, meg a hatalmas forgalom zaját hallom. Otthon minden hétvégén kisétáltam a fiúkkal a világítótoronyhoz, és a víz morajlása teljesen megnyugtatott. Imádok ott lenni, már az ikreket is hozzászokattam – mosolygott mikor eszébe jutott, hogy szaladgáltak körülötte a fiúk és milyen jól érezték ott mindig magukat. Ismerek szinte mindenkit, nem megyünk el egymás mellett köszönés nélkül az utcán. Nyáron sokszor megyünk le a barátokkal, szomszédokkal strandolni, vagy grillezünk együtt a kertben. És ott a szomszédok nem csak egymás mellett laknak, hanem ismerik egymást, segítenek egymáson, ha szükség van rá. Itt abban a házban ahol lakom még egy embert sem láttam soha. Sem a liftben, sem a folyosón. Olyan érdekes, hogy tudok úgy közlekedni, hogy abban a hatalmas házban, ahol elvileg több száz ember lakik soha senkivel nem találkoztam még össze? Na, én ezekre a láthatatlan szomszédokra nem számíthatnék, bármekkora bajban is lennék.
• Rám számíthatnál – hajolt közelebb Robert.
• Rád?
• Igen rám.
• Nem hiszem, hogy szükségem lenne a segítségedre – mondta és mozdulatlanul nézte, ahogy Robert és közte a távolság egyre kisebb lesz.
• Nem tudhatod – hallotta még a férfi hangját, de a következő pillanatban már a száját a száján érezte és csókolták egymást.

A férfi átölelte és ő is ugyan ezt tette, karjait a nyaka köré fonta és élvezte a csókot. Aztán mintha valami mély álomból ébredt volna rádöbbent, hogy mit is csinál és abban a pillanatban eltolta magától a férfit és felállt. Még mindig szédült, és zsiborgást érzett a lábaiban, de tisztában volt vele, hogy olyat tett, amit soha nem lett volna szabad.

Nem szólt egy szót sem, csak gyorsan megkereste a táskáját, és kiment a házból. Vissza sem nézett a férfira, azt sem tudta, hol van, a kanapén ül még, vagy elment már onnan.

Jól esett neki, ahogy a friss levegő megcsapta az arcát. Hívott magának egy taxit és a szomszéd ház elé sétált. Nem akarta, ha netán Robert kijön a házból, találkozniuk kelljen. Fogalma sincs, hogy történhetett meg, hogy megcsókolta Robertet, hisz igazából még csak nem is tetszett neki.

Állandóan kötekedik velem, ráadásul menyasszonya van – gondolta magában dühösen. Nagyon mérges volt magára.

A taxi megérkezett és egy órán belül az ágyában feküdt a hálóingében, és még mindig arra gondolt mekkora butaságot csinált ma este. Igaz nem ő volt a kezdeményező, de el sem utasította a férfi közeledését, sőt mohón viszonozta a csókot és még át is ölelte.

Nem akart a történtekre gondolni, azt remélte, hogy ez csak egy rossz álom, és rövidesen felébred.

Reggel fejfájással, feszülten ébredt. Gyorsan felöltözött és rohant is az autójához, hogy minél hamarabb folytassa a munkáját. Mikor a ház elé ért jutott csak eszébe, hogy az este taxival jött haza.

• Nagyon jó! – mondta hangosan, és tárcsázta az egyik taxi társaság számát.

A taxiban ülve azon gondolkodott, hogy viselkedjen Roberttel, ha meglátja. Végül arra döntött, hogy úgy tesz, mintha az a csók meg sem történt volna köztük. Biztos volt benne, hogy Robert sem és ő sem tett volna ilyet, ha előtte meg nem isznak egy üveg pezsgőt.

A férfi egész nap nem ment el, este nyolc körül hívta fel.

• Szia! Bocs, hogy ma nem tudtam elmenni, de rengeteg intéznivalóm volt. Hogy haladtál?
• Szia! Semmi gond, egész jól! Még mindig itt vagyok, néhány dolgot még be akarok fejezni.
• Akkor beugrok!
• Nem szükséges – mondta gyorsan, és szidta magát, amiért elárulta, hogy még mindig ott van – én is megyek nemsokára.
• Itt vagyok nem messze, öt perc múlva ott is vagyok – ezzel Robert le is tette a telefont.

Ó, a francba, igazán nem hiányzott, hogy most idejöjjön – zsörtölődött magában.

Robert öt perc múlva széles vigyorral lépett be a házba.

• Szia!
• Szia! – köszönt ő is és folytatta azt, amit éppen csinált.
• Segíthetek valamit? – kérdezte tőle Robert.
• Ha mindent ott hagysz ahol van, nekem az már hatalmas segítség.
• Ok, ok – nevetett hangosan a férfi. Nem nyúlok semmihez. Látom sok minden a helyére került, már látszik hogy fog kinézni. Innen hiányzik meg egy dohányzóasztal.
• Nem találtam sem a raktárban, sem a környező boltokban megfelelőt. Viszont kinéztem egy gyönyörűt az interneten, az ára is nagyon kedvező. Holnap fogom elhozni, igaz sokat kell érte autózni, de megéri.
• Hová mész érte?
• Manhattanbe.
• Holnap?
• Igen.
• Veled megyek, vagyis elviszlek.
• De miért?
• Nekem is arra van dolgom, teljesen felesleges két autóval menni.
• De én csak felveszem az aszalt és sietek is vissza, mert rengeteg a dolgom.
• Nyugi én is hamar elintézem amit kell, és jöhetünk is vissza.

Erősen törte a fejét mit mondhatna, hogy lerázza a férfit. Amit most legkevésbé sem akart az az, hogy össze legyen vele zárva öt órát egy autóban, de semmi normális kibúvót nem talált így nem volt más választása, mint beleegyezni.

• Ok – mondta megadva magát és folytatta a munkáját, rá sem nézve többet Robertre.

A férfi egy ideig még téblábolt a lakásban aztán megszólalt.

• Akkor én megyek, reggel nyolcra ott vagyok érted.
• Rendben, jó éjt! – mondta, és megkönnyebbülést érzett, hogy végre elmegy.
• Neked is!

Másnap reggel már nyolc előtt tíz perccel a ház előtt volt. Tudta, hogy Robert nagyon pontos, és nem akarta, hogy várnia kelljen rá.

Mikor meglátta az autóját nyugtalanságot érzett. Semmi kedve nem volt most a férfihoz. Elhatározta, hogy a lehető leg kevesebbet fog szólni hozzá. Hozta a notebookját. , azzal majd szépen elfoglalja magát.

• Jó reggelt!
• Szia! – mondta, és beszállt az autóba.
• Valami baj van? Mérgesnek nézel ki.

Ha tudnád, hogy beletrafáltál, de nem mondhatom neked, hogy mérges vagyok, amiért rám akaszkodtál erre az útra.

• Nem, dehogy is, csak fáradt vagyok - füllentette a valódi gondolatai helyett.
• Ok – mosolygott a férfi.

Ahogy beült rögtön előhalászta a gépét, gyorsan bekapcsolta és elmélyülten böngészett rajta.

• Mit csinálsz? – hallotta tíz perc múlva Robert hangját.
• Dolgozom – válaszolta anélkül, hogy felemelte volna a tekintetét a képernyőről.
• Azt hiszem beszélnünk kellene arról, ami tegnap előtt történt.
• Mire gondolsz?
• A csókra!

Ahogy ezt a szót meghallotta Robert szájából érezte, hogy a fejébe szökik az összes vér és lángol az arca.

• Nem emlékszem semmi ilyesmire, szerintem összekeversz valakivel – hallotta a saját hangját.
• Akkor mitől pirultál így el?

Az égő arcára tapasztotta a tenyerét, és legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Utálta, mikor így reagált valamire, annyira egyértelművé tette az érzéseit.

• Nem hiszem, hogy beszélni kellene róla. A pezsgő hatására történt, ennyi az egész.
• Igen, biztosan a pezsgő hatására – mondta Robert.

A következő tíz perc ismét néma csendben telt.

• Megmutatod milyen asztalt választottál ki?
• Igen, persze! – és gyorsan megkereste a képet. Ő lenne az – fordította a gépét Robert felé.
• Ó, valóban különleges darabnak néz ki.
• Tényleg az, és remélem a szobát is különlegessé teszi majd.
• Biztosan – nézett rá Robert, és a tekintetét rajta felejtette néhány pillanatra.

Ekkor megszólalt a telefonja, aminek ettől jobban még soha nem örült.

• Szia Ben! – mondta ki a férfi nevét is.
• Szia! Jól vagy?
• Köszönöm jól.
• Remélem, nem hajt nagyon a főnököd.
• Nem, elviselhető.
• Ha jól számolom, három nap múlva át kell adni a házat, és utána láthatlak.
• Számolod? – nevetett.
• Igen, minden percet.
• Aranyos vagy!
• Akkor jó munkát neked a hátralévő napokra, aztán segítek kipihenni a fáradalmaidat.
• Rendben, három nap múlva találkozunk.
• Három nap múlva! – mondta a férfi is.

Ábrándozó tekintettel tette le a telefonját.

• Ben Sinclair volt az? – kérdezte tőle Robert.
• Igen!
• Randit kért?
• Igen!
• Tetszik neked?
• Azt hiszem igen.

Robert ismét egy hosszú pillantást vetett rá, majd szótlanul vezetett tovább, ő pedig ismét belemerült a lakberendezés újdonságairól szóló cikk olvasásába.

Az út hátralévő részében alig-alig szóltak egymáshoz néhány szót. Mikor megérkeztek és meglátta az asztalkát teljesen felvillanyozódott. Tudta, hogy tökéletes választás volt részéről.

Kifizette és berakták az autóba. Robert még megállt egy helyen, de valóban hamar végzett és indultak is vissza New Yorkba.

A visszaút már nem volt feszültségtől terhes. Beszélgettek mindenféléről. Vicces történeteket mesélt az öccseiről, Robert pedig Camiról mesélt hasonló dolgokat.

• Cami nagyon ügyes, érzéke van a lakberendezéshez – mondta Robertnek.
• Tudom, hogy nagyon kreatív.
• Úgy láttam nagyon szeret téged, igazi jó testvérek lehettek.
• Azok vagyunk – mosolygott Robert. Ő mindig jót akar nekem, és megmondja a véleményét még akkor is, ha tudja az nekem nem igazán fog tetszeni, de sokszor igaza van.
• Ilyen az igazi testvérszeretet – mondta a férfira nézve.
• Igen – válaszolta Robert, és tekintetét ismét hosszabban pihentette rajta.