Anna (2. fejezet)

2. fejezet

Anna és Camila elmentek a raktárba, útközben ebédelni is beugrottak.

A raktár hatalmas volt, még soha nem látott ennyi bútort egy helyen. Elővette a listáját és elkezdett keresgélni. A rengeteg bútor között nem is volt olyan egyszerű megtalálnia azt, amit keresett, mint elsőre gondolta.

Már egy ideje nézegette a dohányzóasztalokat, mikor megtalálta az igazit. Ezzel csak az volt a baj, hogy egy férfi szemmel láthatóan ugyan úgy kinézte magának, mint ő. Néhány pillanatig tétovázott, mit csináljon, hagyja odaveszni az asztalt, vagy csapjon le rá. Aztán úgy döntött az övé lesz.

• Úgy látom ugyan azt az asztalt szemeltük ki magunknak – mosolygott a férfira.

• Igen, én is úgy látom – nézett rá a férfi.

• Lehet, hogy én hamarabb láttam meg? – kérdezte, miközben egy pillanatra sem vette le a szemét a férfiról.

• Nem tudom, lehet – nézett rá a férfi, és látta a szemében, hogy tudja, ő magának akarja azt az asztalt.

• Akkor talán az enyém kell, hogy legyen.

• Talán – mondta a férfi röviden, és ő azt gondolta, hogy egy cseppet sem könnyíti meg a dolgát.

• Akkor talán le is foglalom magamnak – mondta és rátette a kis kártyáját, amin a neve szerepelt.

• Talán én is lefoglalhatom magamnak – tette a férfi is a kártyáját az asztalra.

• Sajnos, ez már egy lefoglalt darab, úgyhogy az ön foglalása érvénytelen – fogta meg a férfi kártyáját és visszaadta neki. Sajnálom – mondta, és próbált szomorú képet vágni hozzá. A szabály az szabály.

• Igaza van…Anna – olvasta le a nevét az asztalra tett kis papírdarabról.

• Tudom! – mosolygott, és továbbment otthagyva a férfit.

Még válogatott Camival együtt néhány órát, és meglepetésére jól is esett neki, hogy nem egyedül volt. Már a raktár majdnem zárt, mire végeztek. Megbeszélték, hogy másnap tízre kiszállítják hozzájuk a kiválasztott darabokat.

A bútorokon kívül szőnyegeket és kiegészítőket is sikerült kiválasztaniuk egészen jó áron, úgyhogy elégedett volt a mai nappal.

Még visszamentek a lakásba, és az ottmaradt bútorokat rendezték át oda, ahová ő elképzelte.

Éppen indulni akartak, mikor Robert érkezett meg.

• Sziasztok? Hogy telt a napotok?

• Egész jól! – válaszolta Camila. Szinte mindent sikerült összeszedni, ami kell. Nemrég értünk mi is vissza.

• Örülök neki. Látom sok minden itt maradt – fordult Annához.

• Igen, ezek teljesen megfelelnek, ezekhez válogattam a többi bútort is.

• Ez a szekrény itt lesz? – kérdezte Robert.

• Igen, úgy gondoltam.

• Nem lenne jobb, a másik oldalon?

• Nem.

• Én azért megnézném, átvinnénk oda?

• Oda mást szántam.

• Azért én megnézném, mert itt nagyon központban lesz, és nem lenne jó, ha ez a szekrény lenne a középpontban.

• Ok, vigyük át – mondta beleegyezően, hiába egész mást gondolt.

Átcipelték a másik falhoz a szekrényt, de már ekkor is tisztában volt vele, hogy holnap az első dolga lesz visszavinni.

• Itt jobb nem? – nézegette Robert a szekrényt az új helyen.

• Lehet – válaszolta.

Nem akart konfliktust egy szekrény miatt, de nem igazán értette a férfit. Még sehol semmi, de máris beleszólt az elrendezésbe.

Másnap reggel felvette Camit és együtt mentek a lakáshoz.

• Ne haragudj a tesómra.

• Miért kéne rá haragudnom?

• Az esti szekrénypakolás miatt. Szeret mindenbe beleszólni, de aztán rájön, hogy nem mindig az a jó, amit ő kitalál.

• Nem haragszom, most úgy is az lesz az első dolgunk, hogy visszategyük azt a szekrényt a helyére – mosolygott a lányra.

• Te kellesz az én makacs bátyámnak – mosolygott Cami is.

Míg a raktárból várták az árut nekiláttak a takarításnak is, mert az is ráfért a lakásra. Tíz után néhány perccel mindent meghoztak, a szállítókkal a nehezebb darabokat már a tervezett helyére tetette. Most hogy a dolgok nagy rész ott volt, nekiláthatott az igazi munkának. A hálószoba berendezésével kezdett. Az volt a terve, hogy minden helyiségben elrendezi a bútorokat, és a kiegészítőket. Aztán ha ezzel meglesz, beszerzi a csillárokat, a textileket, a festményeket, és ha minden a terv szerint halad egy nappal a határidő előtt kész lesz, és marad ideje az apró finomításokra is.

Cami nagy segítségnek bizonyult. Sokat beszélgettek, mikor valamit elhelyeztek csípőre tett kézzel álltak egymás mellett és méricskélték, jó lesz-e ott ahol van.

Estére elfáradva feküdtek a franciaágyon egymás mellett és éppen hangosan nevettek valamin, mikor Robert megérkezett.

Mikor meghallotta az ajtó csapódását úgy pattant fel, mintha rugó lett volna benne. Robert belépett a szobába és köszönt nekik.

• Ez az ágy nem jobb lenne a másik oldalon? – kérdezte.

• Nem, attól kisebbnek tűnik a szoba.

• Én azért megnézném.

• Rendben – nézett Camira, aki pajkosan nézett rá vissza. De magadnak kell átvinned, én mára végeztem – hagyta ott a férfit.

Az csak nézett utána, de nem szólt egy szót sem. Cami is követte és a konyhában ültek le. Hallották, amint Robert átfordítja az ágyat, és azt is, hogy rövid idő múlva visszatolja.

• Igazad volt, tényleg kisebbnek tűnik a szoba – mondta Robert, miután utánuk ment.

• Tudom, hogy igazam van – mosolygott elégedetten.

A következő nap a családi szoba került berendezésre, de nem volt elégedett a dohányzóasztallal. Mikor meglátta úgy érezte tökéletes lesz ide, de most hogy a helyére került, nem volt az igazi. Úgy döntött visszaviszi a raktárba, és kicserélteti. Remélte, hogy nem kérik el egy teljes hónapra a bérleti díját ennek, is és annak is amit elhoz majd helyette.

A raktárban kiválasztott egy másik asztalt, és próbálta elintézni, hogy cseréljék ki neki, anélkül, hogy teljes havi bérleti díjat fizetne, de nem sikerült. Nagyon mérges lett, hogy nincs ennyi rugalmasság az alkalmazottban, így a főnököt követelte.

Meglepetésére az a férfi jött ki az irodából, aki elől pont azt a dohányzóasztalt vitte el, amit most visszahozott.

• Ó Anna! Mi a probléma? – kérdezte tőle.

• Én a raktár főnökét keresem – mondta határozottan.

• Megtalálta, én vagyok a tulajdonos.

• Maga? – kérdezte meglepődve. Miért tett úgy tegnap, mintha vevő lenne?

• Én nem tettem úgy, csak Ön feltételezte ezt rólam.

Igaza van a férfinak – gondolta át a történteket – csak ott állt a dohányzóasztalt nézve, és ő azt hitte, hogy le akarja foglalni magának.

• Szóval azt szerettem volna kérni, hogy cserélhessem ki a dohányzóasztalt anélkül, hogy kifizetném a teljes havi bérleti díjat. Csak tegnap vittem el, és kiderült, hogy nem megfelelő – kezdett a mondandójába.

• Tudja, a szabály az szabály. Ha elviszi a bútort, teljes havi bérleti díjat kell fizetnie érte, akkor is, ha másnap már visszahozza.

• Nem tudtam róla, csak most szereztem erről tudomást a kolléganőjétől – füllentette. Már vissza is hoztam az asztalt, ebben az egy esetben nem tehetne kivételt?

• Csak önmagamat tudom ismételni. A szabály az szabály!

• Igen, tudom! – mondta, és dühös lett, hogy volt alkalma ennek az alaknak a saját szavaival visszavágnia. Akkor nem kérem azt az asztalt, amit kiválasztottam. Viszlát! – mondta mérgesen, és sarkon fordult, de ebben a pillanatban a férfi ismét megszólalt.

• Egy megoldást tudok ajánlani.

Kíváncsian fordult vissza, hogy vajon mit fog mondani.

• Ha eljön velem vacsorázni, lehet szó a cseréről.

Ahogy meghallotta a férfi szavait, olyan ideges lett, hogy azt hitte ott helyben felrobban. Szíve szerint beolvasott volna ennek az alaknak, de a következő pillanatban arra gondolt, hogy szüksége van a másik asztalra, nem szúrhatja el az első munkáját, és ez megér neki egy vacsorát, ezzel a nem is csúnya emberrel – nézett végig a férfin.

• Rendben, de csak azzal a feltétellel, hogy bármit kicserél, ha szükségem lesz rá.

• Megegyeztünk. Melyik nap mehetek el Önért, és hová?

• Ha ad egy tollat és egy papírt, megadom a telefonszámom és később megbeszélhetjük.

A férfi a kezébe adott egy tollat és egy papírt, ő felírta a számát, és nem túl kedvesen a kezébe nyomta.

• Még be sem mutatkoztam Ben Sinclair vagyok.

• Az én nevemet már tudja, a telefonszámommal együtt – válaszolta majd faképnél hagyta.

Az asztalt betették az autójába és már száguldott is vissza a lakáshoz. Cami ügyesen tett vett, míg ő nem volt ott. A dohányzó asztalt a helyére tették, és tökéletesen passzolt. Azt gondolta ez megéri azt a vacsorát.

A következő napokban jól haladtak, egészen összebarátkoztak a lánnyal. Robert minden nap benézett hozzájuk, s egy két negatív megjegyzést mindig tett.

Egyik nap az étkező falára, az asztal mögötti részére nem képet tett, hanem festett rá. Mikor Robert meglátta egy darabig csak nézegette, meg sem szólalt.

• Nem jó helyen van? Talán tegyük át azt a falrészt? Nem probléma – mondta kicsit gúnyos, kicsit feszült hangon.

• Nem szükséges – válaszolta komolyan a férfi. Nagyon szép! Nem tudtam, hogy ilyesmit is tudsz csinálni.

• Köszi! – mondta meglepetten, ez volt az első eset, hogy azt látta Roberten, tetszik neki, amit itt csinált.

Ebben a pillanatban megszólalt a telefonja, és egy ismeretlen számot írt ki.

• Tessék – szólt bele.

• Ben Sinclair vagyok. A vacsora miatt hívom. A holnap megfelel?

• Igen, tökéletesen.

• Akkor hétre Önért megyek, ha megadja a címet.

• Rendben – mondta és bediktált a férfinak a címét – de inkább nyolcra jöjjön.

Látta, hogy Robert kíváncsian néz rá, de nem szólt neki semmit. Nem köteles elmondani, hogy hová megy a szabadidejében.

Másnap este idegesen készülődött, és már bánta, hogy belement ebbe az egészbe. Fáradt volt, nem tudta mit vegyen fel, és Robert mai negatív megjegyzései is teljesen kikészítették. Legszívesebben azt mondta volna neki, hogy csak akkor menjen vissza legközelebb, ha mindennel kész van. Aztán ami nem tetszik neki, rendezze át és hagyja őt békén.

Pontban nyolckor megszólalt a kaputelefon.

• Azonnal megyek! – szólt bele.

Valóban indult is azonnal, és néhány perc múlva a férfi mellett állt. A férfi elegánsan fel volt öltözve, és csak most tűnt neki fel, hogy milyen jóképű. Magas, szőke és így borosta nélkül nagyon fiatalnak tűnt. Nem tudta eldönteni hány éves lehet.

Köszöntötték egymást, majd beültek a férfi autójába, aki egy elegáns étteremhez vitte. Bementek, leültek a már előre lefoglalt asztalhoz. Választottak az étlapról, és míg várták az ételt, beszélgetni kezdtek.

• Nos, a másodjára elvitt asztal megfelelő? – kérdezte Ben.

• Igen, tökéletesen odaillik. Nem tudom, hogy tudtam úgy melléfogni az üveg dohányzóasztallal. Mikor megláttam azt gondoltam az lesz a szoba középpontja, odavonzza majd a tekintetet, de tévedtem, förtelmesen nézett ki.

• Előfordul, hogy valami nem mutat úgy, ahogy szeretnék, mikor a helyére tesszük. Ezért a szabály, hogy ha elszállítjuk, ki kell fizetni egy teljes hónapot, mert az első időszakban nem győztük csereberélni a bútorokat. Így jobban átgondolják, mit vigyenek el.

• Akkor sok vacsorát eltölthetett már a csereberélgetések engedélyezése miatt.

• Nem, ez az első eset.

• És én ezt minek köszönhetem?

• Magam sem tudom – nézett Ben a szemébe.

Ő idegesen fordította el a tekintetét és az evőeszközökkel kezdett el babrálni. Végre kihozták az ételt, és nekilátott enni.

• Megkérdezhetem kinek dolgozik?

• Robert Adamsnek.

• Ó, van szerencsém ismerni, és a menyasszonyát is.

• Igen? Meséljen róluk valamit! – kérte Bent.

• Nem sok mesélni való van. A srác jó helyre került, igaz én azt a nőt semmiért el nem viselném.

• Mert mi a baj vele?

• Tipikus újgazdag, hisztis liba.

• Ó, valóban? – kérdezte élénken.

• Igen.

Várta a folytatást, de a férfi nem mondott többet.

• Honnan tudja, hogy tipikus újgazdag, hisztis liba?

• Egy rövid ideig a barátnőm volt.

• Tényleg? – nézett a férfira meglepetten. És miért lett vége? – tudta, hogy talán tapintatlan ez a kérdés, de kíváncsi volt.

• Nem értettük meg egymást, ez elég hamar megmutatkozott, és látható volt, hogy nem lesz hosszú életű a kapcsolatunk.

• Értem – mondta elgondolkodva, és kíváncsi lett erre a nőre, igaz még a nevét sem tudja.

• Hogy hívják?

• Carolyn Fortune, de beszéljünk másról. Meséljen magáról, New Yorki?

• Nem, Fairport Harborból jöttem.

• Ha jól tudom az egy elég kicsi városka.

• Igen az, de én nagyon szeretem.

Ekkor megcsörrent a telefonja. Elnézést kért, felvette és halkan beszélt néhány szót a szüleivel és a testvéreivel.

• Bocsánat – mondta miután letette a mobilt – de a testvéreim nem akartak elaludni, míg nem beszéltünk.

Látta Ben csodálkozó arckifejezését, és elnevette magát.

• Későn jött gyerekek. Még csak négy évesek, ikrek és én imádom őket.

• Értem – mosolygott a férfi is.

• Mivel foglalkozott otthon?

• Egy boltban voltam eladó.

• És hogy került ide?

Szépen sorban elmesélte Bennek, hogy ismerkedett meg Roberttel és ő is megtudott néhány dolgot a férfiról az este hátralévő részében. Többek között, hogy a raktár mellett bútorboltja is van, van egy bátyja, és hogy ő mindig is itt élt, nem igazán szereti a kisvárosokat.

Vacsora után még egy kicsit üldögéltek az étteremben, beszélgettek, jól érezték magukat.

Mikor Ben hazavitte, elkísérte a ház bejáratáig.

• Köszönöm a vacsorát nagyon jól éreztem magam! – mondta a férfinak búcsúzásképp.

• Én is nagyon jól éreztem magam, és abban bízom, hogy megismételhetjük.

• Miért is ne! – válaszolta gondolkodás nélkül. Jó éjt neked – köszönt el a férfitól, már tegeződve.

• Neked is jó éjt!

Elővette a kulcsait, kinyitotta az ajtót és felment a lakásába. Míg el nem aludt végig azon töprengett, hogy vajon milyen nő lehet ez a Carolyn Fortune. Úgy döntött Camit mindenképp kifaggatja holnap, mert úgy látta, hogy Ben bár próbált könnyeden beszélni róla, de lerítt róla, hogy még mindig érez iránta valamit.

Reggel nehezen kelt fel a tegnapi késői ágyba kerülése miatt, de nem késlekedhetett egy percet sem. Gyorsan lezuhanyozott, felvett egy kényelmes sortot, egy pólót és máris az autóban ült és száguldott Camiláért.

Napközben óvatosan tért rá a témára, ami tegnap este óta nagyon izgatta.

• Mondd, milyen lány a bátyád menyasszonya?

• Ó, inkább ne is beszéljünk róla.

• Ennyire rossz?

• Én nem szeretem.

• Miért?

• Mert nem a testvéremhez való.

• Miért? – mondta ismét, mintha megakadt volna a lemezjátszón a tű, de muszáj volt megtudnia.

• Mert egy tipikus újgazdag hisztis liba.

• Mintha hallottam volna valakitől ugyan ezt a jellemzést.

• Kitől? – kérdezte meglepetten Cami.

• Ben Sinclairtől.

• A raktárban ilyenekről is beszélgettetek?

• Nem a raktárban, hanem tegnap este egy vacsora mellett.

• Ó, szóval vacsorázni hívott.

• Igen, ez volt az ára annak, hogy megszerezzem ezt a dohányzóasztalt, ami most itt díszeleg.

• Akkor ezek szerint túl van a kedvenc sógornőjelöltemen.

• Ugye, hogy nagyon odavan érte? Láttam rajta, mikor szóba jött. Próbált könnyeden beszélni róla, mint akinek semmit nem jelent csak egy kis szösszenet volt az életében, de láttam, hogy valami nem stimmel. Mi történt köztük?

• Részleteket én sem tudok, de annyit hallottam, hogy a csaj átverte, pedig Ben nagyon szerette, végül Ben szakított.

• És a testvéreddel hogy viselkedik? Biztosan szeretik egymást, eljegyzés is volt.

• Talán! Carolynnak tetszik, hogy Robert az apja irányítása alatt dolgozik, Robert pedig szeret az ingatlanokkal foglalkozni. Lehet ez még nagyobb szerelem, mint amit Carolyn iránt érez, de én nem ilyen lányt képzeltem el Robert mellé.

• Mégis mi a baj Carolynnal?

• Beképzelt, kifejezetten irritálja, ha a közelében valaki okosabb mint ő, uralkodó típus, neki soha nem jó semmi, tapintatlan. Soroljam még?

• Köszi ennyi elég, de biztos vannak pozitív tulajdonságai is, ami miatt a testvéred beleszeretett.

• Hát annyit az előnyére lehet írni, hogy szép. Ezen kívül én nem találtam benne pozitívumot.

• Gondolom, azt felesleges is megkérdeznem, hogy ő szeret-e téged. Roberttel ez nem rontotta meg a kapcsolatotokat, hogy ilyen véleménnyel vagy a menyasszonyáról?

• Eleinte igen, de aztán rájöttem, hogy a testvéremet nem fogom elveszíteni egy ilyen liba miatt, és már Robert előtt soha egy rossz szót sem szólok, igaz hatalmas erőfeszítésembe kerül. Ha találkozom Carolynnal elviselem valahogy, próbálok jópofát vágni mindenhez.

• Értem – mondta elgondolkodva.

A hallottak ellenére mégis biztos volt abban, hogy lehet valami abban a nőben, ha így odavannak érte a férfiak. Viszont ennél többet nem foglalkozott ezzel a bizonyos Carilynnal, teljes figyelmét a munka befejezésére összpontosította.

Nagyon elfáradtak, de délután hatkor kimondhatta, hogy kész van minden. Camival a nappaliban ültek, és Robertet várták, hogy megnézze a munkájukat, negatív kritikával illesse, egy két bútort áttaszigáljon, majd vissza. Robertnek ez a szokása napról napra jobban idegesítette, és most is feszülten várta, hogy mit fog szólni a munkájához.

Nem is sokat kellett várniuk, Robert szokásához híven pontosan érkezett, negyed hétre ígérte magát és percre pontosan ott is volt.

Felállt mikor meglátta, hogy a férfi megérkezett, és körbevezette minden helyiségen.

• Mi az, ami nem tetszik? Mit szeretnél ma este átrendezni? – kérdezte Robertet.

Robert nem szólt semmit, csak a komódhoz sétált és az ott lévő vázákat rendezgette egy kicsit, de mikor ellépett ugyan ott volt minden, mint mielőtt odament.

• Most már minden tökéletes – mosolygott. Igazán szép munkát végeztetek, szerintem rövid időn belül el fogom tudni adni – nézett szét még egyszer a helyiségen.

Anna megkönnyebbült, igaz Robert eddig szinte minden nap látta a lakást, de ez a végleges állapot, és tetszik neki. Most fog kiderülni kap-e újabb munkát tőle vagy sem.

• Örülök, hogy tetszik. Próbáltam kiemelni a lakás előnyeit, és megmutatni, hogy mennyi hely van itt, és hogy lehet kihasználni a kisebb helyiségeket is, amiben nagy segítségemre volt a húgod – nézett kedvesen a lányra.

• Nagyon jól sikerült! – válaszolta Robert és hallatszott az elégedettség a hangjában. Bár próbáltam néhányszor belerondítani – vigyorgott saját magán.

• Akkor hogyan tovább? – kérdezte Anna határozatlan hangon.

• Ismét meghirdetem a lakást, tartok egy nyílt napot, amire remélem minél többen eljönnek, és megkapom a megfelelő ajánlatot.

• Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy kapok-e több munkát tőled? – kérdezte, de nem volt biztos benne, hogy mit is akar hallani.

Robert napi szintű kötekedése kifejezetten dühítő volt, valamint hiányzott az otthona, a szülei és a testvérei is.

• Természetesen! Holnap már kezdheted is az új munkát, arra a lakásra is tíz napod lesz.

• Rendben – mondta, és az érzelmei vegyesek voltak, de nem mutatta ki. Jó lenne még ma este látnom a lakást, hogy tudjak gondolkodni a terveken.

• Semmi akadálya – mondta Robert széles mosollyal. Cami te jössz? – fordult a testvéréhez.

• Nem! Elfáradtam – állt fel az székről a lány. Vigyél haza, majd reggel meglátom.

• Pihenj néhány napot – mondta Caminak. Szünidőd van, menj strandolj, bulizz, pasizz.

• Fogok – mosolygott a lány. Be van fizetve egy tengerparti nyaralás a haverokkal öt nap múlva indulunk, úgyhogy a projekt felében magadra kell, hogy hagyjalak.

• Majd én segítek – szólalt meg Robert.

• Köszi, egyedül is fogok boldogulni – mondta sürgősen, még csak az hiányozna neki, hogy a férfi egész nap a nyakán üljön. Indulunk? – kérdezte, és elindult kifelé.

Cami és Robert követték, majd mind a hárman Robert autójába ültek be. Camit kirakták, majd Robert egy házhoz vitte. Mikor kiszálltak az autóból megszólalt:

• Azt mondtad, hogy lakást kell berendezni.

• Jajj, bocs eltévesztettem. Ezt a házat kell berendezni.

• Tíz nap alatt?

• Igen.

• Erre éjjelem-nappalom rá fog menni – mondta, és mikor meglátta a házat belülről, még sokkal kevesebbnek érezte a tíz napot.

• Megfizetem – mondta Robert.

• Tudom! Vagyis remélem – tette hozzá még halkan.

• Nyugi, nem vagyok az a fajta vállalkozó, aki nem fizeti ki az alkalmazottait, az előző lakásért a fizetésed már a számládon van.

• Köszi – mondta. De ezzel a házzal végezni tíz nap alatt nem lesz egyszerű dolog. Nézd meg ezt a helyiséget – mustrálta a szoba falait. Ezt át kell festeni, így bármit tehetsz ide, senki nem fogja megvenni. Remélem a többi helyiség jobb állapotban van – ment végig az egész házon.

Talált még két helyiséget, amit muszáj átfesteni, mielőtt berendezi. A telefonjával mindent lefényképezett és megbeszélték Roberttel, hogy keres valakit, aki kifest ott ahol kérte, de a többi helyiségben addig elkezd dolgozni.

Robert mellett ült az autóban, és hallotta, hogy csörög a férfi telefonja, de az nem vette fel.

• Csörög a mobilod – mondta neki.

• Tudom.

• Nem veszed fel? – kérdezte, mert már idegesítette, az a rap-zene ami csengőhangként szólt.

• Nem.

Rápillantott a telefon kijelzőjére, ami a Carolyn nevet jelezte ki, és kint volt a nő fotója is.

Igaza volt Caminak, ez a nő tényleg nagyon szép – futott át rajta a gondolat, és nem tudja miért, de féltékenységet érzett ebben a pillanatban.

A telefon elhallgatott, majd egy perc múlva újra elkezdte a rapar, de Robert ismét nem vette fel. Arra gondolt, hogy biztos előtte nem akar beszélni a nővel, mert talán tudja, hogy olyan témáról lenne szó, amit neki nem kell hallania.

Néhány perc múlva megérkeztek az autójához. Elbúcsúzott Roberttől és átült a sajátjába, majd hazament és nekikezdett a házban készült képek tanulmányozásának.