Újra látni a szerelmet (7. fejezet)

7. fejezet

Vasárnap estére sikerült mindent kicsomagolnia és így a saját dolgai között kicsit otthonosabban érezte magát. Fáradtan feküdt le, és azon gondolkodott, hogy egy éjszakát sem töltött el Ross lakásában, most pedig a testvére házában lakik.

Reggel Klaus sírására ébredt. Gyorsan ugrott ki az ágyból és sietett elhallgattatni a kicsit, nehogy a sírásra Philip is felébredjen. A férfi szobája elég távol helyezkedett el ugyan Klausétól, de a babasírás minden falon áthatolt.

Halk kopogást hallott a félig nyitott ajtó felől.

• Sziasztok! Korán keltetetek – lépett be Philip egy melegítő alsóban, egy pólóban, mezítlábasan.
• Én még tudtam volna aludni! – mondta, miközben elnyomott egy ásítást. De valaki úgy gondolta elég volt ennyi a lustálkodásból. Sajnálom, hogy téged is felébresztett.
• Nem ébresztett fel már fent voltam, főztem egy kávét kérsz?
• Igen! – mondta újabb ásítást elnyomva és követte a férfit s közben felkapta Klaus cumisüvegét.

Érdekes volt, hogy most már csak így mezítláb, pizsamában, ölében a kisfiával átmehet hozzá. Keresztülmentek az előtéren, ahonnan Philip étkező-konyhájába jutottak.

• Ha én lennék a főnök, soha nem kelnék korán.
• Rosszul hiszed, ha te lennél a főnök mindig korán kelnél.
• Arról még nem is beszéltünk, hogy a rezsibe mennyit adjak. Van külön mérőóra szerelve a lakrészembe?
• Ugye ezt nem mondod komolyan? – kérdezte Philip a nyugodt mély hangján, miközben a kávét elé tette.
• Miért ne mondtam volna?
• Nem kell fizetni semmit, én köszönöm, hogy itt vagytok és láthatom nap mint nap ezt a nagyfiút! – vette ki a kezéből a rá mosolygó Klaust és a magasba emelte.

A kicsi ezt a mozdulatát hangos kacagással jutalmazta. Kelly jóleső érzéssel nézte őket, és hálás volt Philipnek, amiért ennyire jó hozzájuk.

• Jó testvérek voltatok? – kérdezte hírtelen ötlettől vezérelve.
• Alapjában véve igen, de ha tudtam volna, hogy csak ennyi ideje van köztünk, sokkal több időt töltötök vele – szomorodott el Philip arca. De itt hagyta nekem ezt a kis csöppséget, aki napról napra jobban hasonlít hozzá – simogatta meg Klaus fejét.
• Igen valóban egyre több vonása hasonlít Rosshoz!
• Mikor elmondta, hogy gyereke lesz, hát nem is tudtam mit gondoljak. Azt hittem az egyik futó kapcsolatából lett, egy olyan nőtől, akit maximum két alkalommal látott. Aztán bemutatott téged és először nem értettem mi történt vele, aztán… - itt elharapta a mondat végét, ránézett az órájára és felpattant az asztal mellől. Rohannom kell!

Klaust visszaadta és eltűnt a konyhából. Kelly még néhány percig törte rajta a fejét, hogy mit akarhatott mondani, de aztán észrevette, hogy a sarokban áll egy etetőszék, ami eddig elkerülte a figyelmét és elmosolyodott. Ezek szerint Philip arra számít, hogy Klaussal többször is itt fognak tartózkodni. Meghatotta a férfi figyelmessége, amit annak tudott be, hogy talán lelkiismeret furdalása van, hogy kevés időt töltött a testvérével, és most a fiával akarja bepótolni azt, amit vele elmulasztott.

Philip néhány perc múlva farmerben és egy kockás ingben jelent meg. Igazán férfias jelenség volt. Magas, sötétbarna hajú, barna szemű, széles vállú, nyugalmat sugárzó.

• Igyekszem haza! – mondta és már kint is volt a házból.
• Ok! – mondta Kelly halkan, már csak magának. Siess haza!

A nap nagyon gyorsan eltelt. Vásárolni voltak Klaussal, aztán a kertben hintáztatta a kicsit és körbesétálták a nem kis területet. Megebédeltette a kicsit aztán lefektette ő pedig nekilátott főzni. Úgy gondolta, már ha Philip siet haza, akkor ő valami finom vacsorával fogja várni.

A férfi valóban sietett és már öt körül meg is érkezett. Lezuhanyozva friss illattal ment oda hozzájuk.

• Sziasztok! Hogy telt a napotok? – kérdezte és a kisfiú már az ölében is volt.
• Vásároltunk, sétáltunk a kertben, hintáztunk és főztem neked vacsorát.
• Nem kellett volna fáradni vele.
• De szeretek főzni! Kóstold meg! – szedett Philipnek és elé rakta. Te pedig a mamához jössz, míg Philip bácsi eszik – vette vissza a kis Klaust.

A férfi jó étvággyal falatozott és dicsérte a főztjét. Kicsit még beszélgettek, játszottak Klaussal aztán együtt fürdették és fektették le.

• Nem gond, hogy itt vagyok? Nem akarok tolakodni – mondta Philip, mikor behúzták a babaszoba ajtaját.
• Jajj dehogyis! Tudod te milyen jó felnőtt emberrel beszélgetni?
• Ok, mert imádom a fürdetést, nem szívesen hagynám ki!
• Egész nyugodtan jöhetsz minden este.
• Egy pohár bor a teraszon?
• Egy pohár tea a teraszon!
• Rendben!

Kint üldögéltek és beszélgettek egy darabig, Philip jó társaságnak bizonyult. Könnyen találtak beszédtémát, és a férfi jó humorérzéke a beszélgetést még kellemesebbé tette. Késő volt mikor Kelly bement és ahogy lefeküdt, azonnal el is aludt.

Másnap kint voltak Klaussal a kertben, mikor bentről zajt hallott kiszűrődni. A kicsit beültette a babakocsiba, és óvatosan ment be az teraszajtón. Nem látott senkit, így gyorsan szétnézett mit foghatna meg, amivel ha szükséges megvédi magát. A sarokban volt egy nagy váza, gyorsan magához vette és halkan lépkedett egyre beljebb a szobában. Egyszer egy nő jelent meg az ajtóban, olyan hírtelen, hogy ő annyira megijedt, majdnem kiesett a kezéből a váza.

• Maga meg kicsoda? – kérdezte ingerülten.
• Én takarítom Philip házát.
• Valóban? Nekem nem szólt!
• Biztos nem tartotta fontosnak, hogy maga is tudjon róla – mondta a nő flegmán és elkezdte a szekrényt törölgetni.
• Várjon! Az én házamban én szeretnék takarítani, és felhívom Philipet!
• Minek? Mit gondol, hogy jöttem be?
• Nem tudom! – és valóban nem tudta mire gondol a nő!
• Kulccsal! Amit Philip nekem adott!
• Ok! – mondta, de azért a telefonja után nyúlt és a férfi számát hívta. Szia! Van itt egy nő, és azt mondja ő szokott neked takarítani.
• Ja igen, elfelejtettem mondani, hogy ma fog menni!
• A szívbajt hozta rám, azt hittem valami betörő!
• Jaj, ne haragudj, szólnom kellett volna. Hagyd csak, tudja a dolgát, nálatok is megcsinál mindent!
• Köszönöm nem kell, én szeretném a saját lakrészünket takarítani! Szia!

Letette a telefont és még mindig feszült volt az ijedelemtől, ráadásul ez a nő is ellenszenves volt számára valamiért. Nem tudta volna megmondani, mi az oka, de határozottan unszimpátiát érzett iránta.

• Elnézést bemutatkoznék, Kelly Thompson vagyok!
• Rita! – rázta meg a nő a kezét.
• Elnézést a félreértésért, csak megijedtem, nem tudtam, hogy jönni fog. Arra kérném, hogy ezt a lakrészt ne takarítsa, csak a Philipét.

Rita nem válaszolt csak kivonult a nappaliból. Kellynek ettől még ellenszenvesebb lett. Nagyon ritkán fordult elő vele élete során, hogy szinte egy perc alatt megutált volna valakit, de most határozottan ez történt.

Visszament a kisfiához az udvarra és rövidesen el is felejtette Ritát. Mikor ebéd után letette Klaust aludni akkor jutott eszébe, hogy fogalma sincs ott van-e még a nő, ezért szétnézett a házban.

Ritának már nyomát sem látta, de Klaus hálószobájában a komódon meglátott egy fényképalbumot. Gondolkodás nélkül lépett oda és nyitotta ki. Rossról és Philipről voltak benne képek kicsi koruktól kezdve egész felnőtt korukig.

Teljesen belemerült a képek nézegetésébe, arra sem emlékezett, hogy mikor ült le Philip ágyára, csak arra riadt fel, hogy valaki fölé tornyosulva állt előtte.

Lassan emelte fel a fejét és ekkor látta, hogy Philip az!

• Bocsánat! – ugrott fel ijedten. Nem akartam kutakodni, csak ez a Rita úgy eltűnt, hogy nem is köszönt, csak azt néztem meg itt van-e még egyáltalán. Aztán megláttam ezt az albumot és megnéztem! Nem akartam, de…
• Semmi baj! Úgy is azért tettem ki, mert meg akartam neked mutatni!
• Hogy-hogy ilyen hamar megjöttél? Még két óra sincs! – mondta még mindig zavartan.
• Tudod, én vagyok a főnök! Hol van Klaus?
• Alszik!
• Még egyszer bocs, hogy nem szóltam Rita miatt. Nagyon megijedtél?
• Kicsit! Mióta van nálad?
• Hú, nem is tudom talán két-három éve. Főiskolára jár, és kell neki a tandíjra a pénz.
• Értem! Elvihetem az képeket?
• Igen, de együtt is megnézhetjük – ezzel Philip kivette a kezéből az albumot, mellé ült, és kinyitotta.

Minden képhez fűzött valami megjegyzést, és sok mindent mesélt a gyerekkorukról. Jó volt hallania, hisz így hogy belegondolt szinte semmit nem tudott Rossról.

• Mikor sodródtatok el egymás mellől? – kérdezte a férfitól.
• Nem is tudom! – gondolkodott el Philip. Talán a főiskolás éveink alatt. Más suliba jártunk, más volt a baráti körünk. Aztán mikor mindkettőnknek meglett a diplomája Ross azonnal elköltözött otthonról, én elkezdtem ezt a házat építeni. Ezután igazából már csak akkor találkoztunk, ha hazamentünk a szüleinkhez. Ő sokat bulizott, csajozott én meg felelőtlennek tartottam őt, ő pedig túl komolynak engem – mosolyodott el.

Ekkor Klaus sírása szakította félbe a beszélgetésüket, amit Kelly nagyon sajnált. Szívesen hallott volna még Rossról különböző történeteket.

• Mennem kell! – állt fel.
• Hallom! – mosolyodott el Philip.

Hétvégére áthívta Kelly a szüleit, hogy megnézhessék hol él. Tisztában volt vele, hogy meg kell majd birkózni édesanyja rosszalló pillantásaival. Az ebédre Philipet is meghívta, és abban bízott, ha az anyukája meglátja mennyire szereti Klaust, megenyhül.

Idegesen készülődött, igyekezett tökéletes ebédet készíteni. Philip most is nagy segítségére volt mindenben.

Mikor megszólalt a csengő, a gyomra görcsbe rándult. Szaladt ajtót nyitni, Philip pedig ölében a kicsivel követte.

• Sziasztok! Gyertek be! – köszöntötte a szüleit.
• Szia! Hol van a kisunokám? – kérdezte rögtön az édesapja.

Philipet nem kellet nekik bemutatni, hiszen a temetésen találkoztak. Az édesanyja kimérten viselkedett vele és Philippel, nem is titkolva nemtetszését, hogy ott lakik.

Kelly körbekalauzolta őket a házban, de szándékosan csak az ő lakrészén. A kert az anyja tetszését is elnyerte, ez azonnal nyilvánvalóvá vált.

Az ebédlőasztalnál ülve a feszültség csökkent benne, a beszélgetés simán ment, Philip jó humorérzéke sokat segített ebben. A szülei késő délután mentek csak el, és mikor becsukta mögöttük az ajtót nagy kő esett le a szívéről. Úgy érezte tetszett nekik, amit itt láttak, és az anyja is beletörődik, hogy Philippel pontosabban Philipnél lakik.

A következő héten az egyik délelőtt Klaussal a teraszon voltak, mikor észrevette, hogy az egyik ablakból Rita figyeli őket. Mikor meglátta a nőt odaintett neki, de Rita meg sem mozdult, csak mereven bámult. Ettől a nézéstől kirázta a hideg. Még egyszer odaintett a nőnek, de az ekkor sem mozdult, csak ugyan úgy mereven bámult. Egy darabig tűrte, aztán odament az ablakhoz, de mire odaért Rita eltűnt. Nem értette, mit akart ezzel, lehet bolond – gondolta, miközben visszament a teraszhoz. Ezután már nem is volt kedve tovább kint lenni, sőt még a házban maradni sem, így összeszedte a dolgait, és elment Klaussal abba a parkba ahová azelőtt is járt, hogy Philip házába költözött. Jó volt ismét ott lenni, sok anyukával találkozott, akik már hiányolták. Jókedvűen ment haza, a kis délelőtti közjátékot Ritával már el is felejtette.

Viszont ez a jelenet a következő héten megismétlődött, és ő most nem hagyta annyiban. Bement a házba, megkereste és kérdőre vonta.

• Miért bámulsz az ablakon folyamatosan?
• Idegesít?
• Igen, nagyon! Ha akarsz valamit, mondd meg, ha nem meg hagyj békén!
• Te hagyd békén Philipet!
• Mi van? – kérdezte ingerülten!
• Az, hogy Philip az enyém! Már rá ment majdnem három évem, nem hagyom, hogy elhalászd az orrom elől.
• Fogalmam sincs, miről beszélsz! – nézett értetlenül Ritára.
• Azt hiszed, nem tudom, hogy azért jöttél ide a kölyköddel, hogy megkaparintsd magadnak?
• Nekem semmi közöm Philiphez, de ha lenne sem lenne hozzá közöd!

Ettől a mondattól Rita szinte teljesen megőrült. Eddig csak hangosan és idegesen beszélt, de most mintha teljesen megbolondult volna. Szemei összeszűkültek, arca eltorzult, úgy üvöltözött.

• Ő az enyém! Nem tehetsz ellene semmit! Szedd a sátorfád és tűnj el innen! – majd kirohant a szobából, ahol eddig voltak, és néhány pillanat múlva Kelly hallotta, hogy a bejárati ajtó is csapódik.

Mikor Philip hazaért nem esett neki rögtön a kérdéseivel, de az este folyamán felhozta a témát.

• Volt ma Rita!
• Remélem ma már nem ijedtél meg tőle.

Ha tudnád, ez még az ijedtségnél is rosszabb volt – gondolta magában.

• Nem! Kicsit beszélgettünk.
• Remélem szimpatikus volt neked!
• Te is szóba kerültél, és nekem úgy tűnt, mintha érezne irántad valamit.

Philip erre felkapta a fejét és idegesen rándult egyet az arca.

• Mit mondott?
• Semmi konkrétumot – füllentette, maga sem tudta miért nem mondta el mit művelt, Rita – de tudod, az ilyesmit megérzi egy nő a másikon.
• Bármit is érez, az biztos, hogy viszonzatlan marad.
• Volt köztetek valami? – kérdezte meg nyíltan a férfit.
• Igen, néhányszor lefeküdtem vele –válaszolta Philip rövid gondolkodás után.
• Hát, ő azt hiszi nem maradt ennyiben a dolog.
• Ez már több mint egy éve történt, és egyértelműen megmondtam neki, hogy ennyi volt.
• Nehezen törődött bel?
• Igen, folyamatosan telefonált, meg idejárkált esténként.
• És most mi a helyzet?
• Megértette, hogy ennyi volt.
• Hogy-hogy még mindig ide jár takarítani?
• Szüksége van a pénzre. Mondtam, ha békén hagy maradhat. Békén hagyott!
• Értem!

Több szó nem esett köztük Ritáról, viszont ő nyugtalan volt. Az az őrület amit annak a nőnek a szemeiben látott nem hagyta nyugodni. A következő héten már vigyázott rá, ha Rita jön, ne legyenek a teraszon, nem akarta látni, nem akart találkozni vele.

Viszont ez nem volt ilyen egyszerű, ahogy ő elképzelte. Hallotta, hogy Rita kedden, a szokásos napján tesz-vesz a lakásban. Ő Klaussal játszott a babaszobában, és egyszer az ajtó szabályosan berobbant, és Rita két borospohárral a kezében rohant be.

• Ez mit jelentsen? Leitatod, hogy az ágyába bújhass?
• Szia! Nyugi csak egy pohárral ivott, annyi nem elég neki, hogy az ágyába engedjen.
• Szóval nem tagadod, hogy meg akarod szerezi magadnak? – nézett felháborodottan a nő.
• Rita! Én nem akarok semmit tőle, és hidd el te is jobban jársz, ha keresel magadnak valaki mást. Szép vagy, úgy tudom főiskolára jársz, biztosan találsz olyan férfit, aki viszonozza az érzéseidet és boldog lehetsz mellette.
• Aha, szóval így akarsz eltávolítani a közeléből.
• Így sem vagy a közelében.
• Mit tudsz te a kapcsolatunkról? – kiáltotta ismét ingerülten.
• Semmit, mert ha jól tudom nincs kapcsolatotok!

Rita ennek hallatán sarkon fordult, és úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy Klaus ijedtében sírva fakadt, alig tudta megnyugtatni.

Rá kellett jönnie, hogy ennél a nőnél szép szóval, ész érvekkel nem lehet megoldani semmit. Úgy döntött, hogy igyekszik nem otthon lenni ezután keddenként délelőtt, mikor jön.

A következő hetekben ez jól is működött, keddenként mindig programot szervezett maguknak. Agnessel a botanikus kertben történt találkozásuk óta rendszeresen tartotta a kapcsolatot. Erre a keddre vele beszélte meg, hogy találkoznak.

Igazi csajos délelőttöt szerveztek maguknak. Sétáltak egyet, aztán benéztek néhány üzletbe. Ő vett magának egy csinos ruhát, igaz fogalma sem volt hová fog benne menni, de úgy érezte szüksége van rá. Ahogy nézegetett meglátott egy inget, amiről rögtön az jutott eszébe, hogy milyen jól állnak Philipen. Gondolkodás nélkül tette a kosarába.

Vásárlás után beültek Agnessel és a kicsikkel egy kávézóba. A babák elfáradtak, és mindketten édesen aludtak a babakocsikban, így sor kerülhetett egy kis nyugodt beszélgetésre.

• Hogy érzed magad Philip házában? – kérdezte Agnes.
• Jól, nagyon jól! – válaszolta.
• Neki vetted az inget?
• Igen, miért?
• Nem tudom, csak olyan hamar beraktad a kosárba, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy vásárolsz neki.
• Még soha nem vettem neki semmit, most csak úgy hírtelen jött az ötlet. Tudod milyen rendes velünk. Sokkal nehezebb lenne, ha ő nem segítene ennyit.
• Igen, de kíváncsi lennék, hogy valóban csak azért teszi mindezt, mert a sógornője vagy.
• Azért biztos nem!
• Hogy-hogy?

Most jutott eszébe, hogy Agnesnek nem is mondta el, hogy nem voltak megesküdve, sőt Ross az utolsó pillanatig nem mutatta ki az érzelmeit iránta. Valami miatt most sem akarta elmesélni neki az egészet, így mással állt elő.

• Szerintem lelkiismeret furdalása van, amiért eltávolodott a testvérétől. Talán úgy gondolja, ha sokat törődik Klaussal valamit jóvátehet.
• Aha, és talán te is tetszel neki.
• Dehogy is – rázta a fejét. Soha nem adta ennek semmi jelét.
• Az hogy odaköltöztetett magához volt a legnagyobb jel.
• Teljesen külön élünk. Van külön konyhánk, nappalink, napokig sőt akár örökre is ellehetnénk úgy, hogy nem találkozunk soha.
• És van olyan nap, hogy nem találkoztok?
• Nincs!
• Hogy zajlanak az estéitek?
• Miután Philip hazajön megvacsorázunk, megfürdetjük Klaust, lefektetjük, aztán általában kiülünk a teraszra beszélgetni, vagy nézünk valamit a tv-ben.
• Minden este?
• Többnyire – kicsit utána gondolva még hozzátette – minden este.
• Úgy éltek mint a házasok, csak nem szexeltek?
• Dehogyis! – mondta, de aztán jobban átgondolta és rájött, hogy így van.

Kialakult szokásaik voltak. Ki pakol be a mosogatógépbe, melyik este ki olvas mesét, tudták mit szeret a másik. Hétvégenként együtt látogatták a szüleiket. Hol Philipékhez mentek, hol az ő szüleihez.

• Vagy talán mégis, de ez semmit nem jelent. Csak Klaus köt össze bennünket.
• Ok! Ha te mondod, én elhiszem! – mosolygott Agnes.

Reggel Agnes ment érte és most is ő vitte haza. Berakták a gyerekeket az autósülésbe, a babakocsikat berakták a csomagtartóba és indultak.

Épp egy lámpánál álltak, mikor észrevette, hogy a szemben lévő sávban ott áll Philip autója. Elég közel volt ahhoz, hogy láthassa, hogy a férfi vezeti és egy nő ül mellette. Egy nagyon szép nő, ezt még ilyen távolságból is meg tudta állapítani. Ekkor valami megmozdult benne, valami a szíve tájékán. Nem értette miért, és nem is akart róla tudomást venni. Semmi köze hozzá Philip mit csinál, kivel van, és nem is fogja érdekelni – határozta el magában egy pillanat alatt.

• Te meg mit nézel annyira? – nézett Agnes is abba az irányba, amerre ő.
• Semmi, csak egy ismerős.
• Az ott a lekanyarodó sávban?
• Igen!
• Ki az?
• Philip! – mondta, bár szívesebben letagadta volna, de egyszerűen nem forgott az agya, csak a nőt nézte, aki a férfi mellett ült.
• Ahha, és ki az a nő mellette?
• Fogalmam sincs! – mondta, s csak gondolatban tette mellé, hogy arra ő is nagyon kíváncsi lenne.
• Talán másnál keresi azt, amit a veled való kapcsolatban nem kap meg.
• Semmilyen kapcsolatban nincs velem, azt tesz, amit akar, és azzal akivel akar!
• Valóban? – kérdezte mosolyogva Agnes. Akkor miért bámulod annyira őket?

Ekkor a lámpa váltott és végre elindultak. Ez azt is jelentette, hogy elmentek Philipék mellett, így még közelebbről nézhette meg a nőt. Közelebbről még szebbnek és fiatalabbnak tűnt.

Otthon hiába próbálta elterelni a gondolatait, mégis egész nap azon gondolkodott ki lehetett az a nő. Arra gondolt, hogy lehet egy ügyfele volt, vagy egy régi barátnője, aki nem több csak egy ismerős, vagy talán valóban a barátnője. Igaz ezt hamar kétségbe is vonta, hisz minden estét velük töltött az elmúlt lassan fél évben. Nem hiszi, hogy lenne olyan nő, aki ezt elviselné. De lehet csak alkalmi partner, hisz Philip is férfi, nem is akármilyen – pörögtek tovább a gondolatok a fejében.

Mikor Philip hazaért szinte szétfeszítette a kérdés, amit nem akart feltenni, nem tehetett fel neki. Szokásuknak megfelelően kiültek a teraszra, pedig már hűvös volt, de ez nem zavarta őket. Kabátot vettek fel, plédet tettek a székekbe, meleg teát vittek ki.

• Mi a baj? – kérdezte egyszer Philip.
• Mire gondolsz?
• Olyan szomorú voltál egész este, vagy inkább feszült. Nem tudom eldönteni.

Ó mennyire jól ismer – gondolta magában.

• Nem, egyik sem vagyok – hazudta, pedig igazából mindkettő volt.
• Akkor mi vagy? Mert hogy nem olyan, mint szoktál az biztos!
• Kicsit fáradt, egész délután takarítottam – persze azt nem tette mellé, hogy a feszültség levezetésnek szánta.
• Rita mindent megcsinálna, miért nem hagyod rá?
• Isten ments! – mondta hírtelen, és még a székből is felállt.
• Miért, mi a baj? Volt valami nézeteltérésetek?
• Nem! Vagyis nem komoly!
• Mi van, mondd el!
• Á igazán semmi, megbeszéltük!
• Biztos?
• Igen persze!
• Szólnál, ha valami gond lenne vele ugye?
• Persze! – ült vissza a székébe, és már bánta, hogy ilyen meggondolatlan volt.

Tudta, hogy Ritával valami nem stimmel, de nem akarta, hogy elveszítse a munkáját miatta. Szépen elkerülte és így valóban nem volt gond. Még beszélgettek kint egy darabig, majd mindketten aludni mentek.

Másnap még mindig sokat gondolt arra a nőre, akivel együtt látta Philipet. Az utóbbi időben annyira magától értetődőnek vette, hogy ott van neki, hogy minden nap siet haza, hogy minden estét együtt töltenek. Eszébe sem jutott, hogy a férfinak lehet magánélete, lehetnek nőügyei, és most hogy ez felmerült benne, rossz érzéssel töltötte el.

A vacsoraasztalnál ültek, és ő figyelte Philip hogy eteti Klaust, milyen szeretettel bánik vele.

• Nem hiányzik, hogy néha elmenj bulizni, hogy lányokkal ismerkedj? – kérdezte tőle.
• Nem – jött a válasz anélkül, hogy férfi ránézett volna.
• Komolyan kérdezem Philip!

Ekkor a férfi felé fordult, és a szemébe nézett.

• Nem, semmi nem hiányzik.
• Néha el kellene menned kikapcsolódni. Szabadd, független férfi vagy, menj, élvezd az életed!
• Én akkor élvezem, ha veletek lehetek!

Kelly lehajtotta a fejét, mert már nem állta a férfi tekintetét. Zavarba jött tőle és olyan érzések támadtak fel benne, amiket nem akart.

• Úgy érzem, hogy mindezt Ross miatt teszed, de hidd el nem tartozol nekünk semmivel. Boldogulok egyedül is.
• Nem szereted, hogy itt vagyok? – kérdezte Philip.
• De, nagyon is! – válaszolta halkan. Csak úgy érzem elveszem az életedet. Miattunk nem jársz sehová, nem tudsz ismerkedni, így nincs meg az esélyed arra, hogy szerelmes és boldog legyél.
• Boldog vagyok! – mosolyodott el Philip.
• Örülök, hogy így érzed, de a szerelem a legszebb dolog az életben, és míg velünk foglalkozol esélyed sincs hogy újra megtapasztald – gondolom, hogy újra – tette még hozzá bizonytalanul.
• Nagy fiú vagyok, tudom mit akarok! – állt fel Philip az asztal mellől.
• Mit akarsz? – kérdezte, miközben ő is felállt és feszülten várta a választ, ami csak pár perc csönd után érkezett.
• Téged! – lépett mellé a férfi.

Ő felnézett rá és látta amint egyre közelebb hajol hozzá egészen addig, míg a szájuk össze nem ért. Philip nyelve óvatosan hatolt be a szájába és nagyon gyengéden érintette meg az övét. Ennyi volt, a férfi már ellépett mellőle, odament Klaushoz, megsimogatta és csak ennyit mondott.

• Bocsánat, de most nem tudok itt lenni a fürdetésnél - ezzel kiment az ebédlőből és a bejárati ajtó csapódásából ítélve a házból is.

Zavarodottan állt az asztal mellett, és kellett néhány pillanat, míg magához tért. Gépiesen tette a dolgát, majd este egyedül ült ki a teraszra.