Újra látni a szerelmet (6. fejezet)

6. fejezet

• Ross! Mi van veled? Térj magadhoz! – guggolt Kelly kétségbeesetten az összeroskadó férfi mellett.

Elővette a telefonját és hívta a mentőket, akik perceken belül a lakásban voltak. Azonnal nagy sürgés-forgás támad a kicsi szobában, ő az ölében Klaussal csak az ajtóból nézte mi történik. Mindenféle eszközt vettek elő a mentősök és gyakorlottan tették a dolgukat. Egy idő után felálltak és az egyik odament hozzájuk.

• Sajnálom Asszonyom! Már nem tudunk segíteni rajta.

Ő csak nézett a mentősre és egyszerűen nem tudta felfogni azt, amit hallott. A szavak kergették egymást a fejében, de nem akartak behatolni az elméjébe, hogy értelmét vegye.

• Jól van? – hallotta a hangokat maga körül.
• Jöjjön, üljön le!
• Adja ide a kisbabát – mondta egy újabb hang.

Ő gépiesen tette, amit mondtak neki és próbált megbirkózni a szavak értelmével. Már nem tudunk segíteni rajta! – hallotta folyton ezt a mondatot.

Zavarodottan, fáradtan és nyugtalanul ébredt. Kellett néhány perc, hogy felfogja hol is van, mi is történt vele.

Felült az ágyában és minden világos volt számára, mindenre emlékezett. Meghalt az a férfi, akinek gyermeket szült, akit annyira szeretett. Az elmúlt napok történései összefolytak számára. Tegnap volt a temetés, amit nem is ért hogyan bírt ki. Nagyon sokat segítettek neki a szülei, nem is tudja, mit tenne nélkülük. Ross szülei is támogatták, de ők is nehezen viselték fiuk halálát.

Kettős érzelmek kavarogtak benne, a fia születése miatti öröm, és az a mérhetetlen bánat, amit Ross elveszítése okozott neki. Nagyon szerette azt a férfit és mindig is tudta, hogy a szerelme nem viszonzatlan, de soha nem értette meg Ross miért rejtegeti előle az érzelmeit. A halála előtti utolsó mondatai folyamatosan ott duruzsoltak a fejében, és ettől jobban érezte magát.

Meghallotta, hogy a kis Klaus felsír, így kikászálódott az ágyból és átment a kicsihez. Ahogy ránézett az villant át rajta, hogy nem ismerheti meg az apukáját és nélküle kell majd felnőnie. Ettől a gondolattól könnyek gyűltek a szemébe és gyorsfolyású patakként száguldottak végig az arcán.

Erőt vett magán, letörölte a könnyeit és mosolyogva lépett a kiságyhoz. Óvatosan vette fel a kicsit és magához szorította. Boldog volt, hogy a karjában tarthatja Ross gyermekét.

Napközben tette a dolgát, sokat foglalkozott Klaussal, de az estéi nehezen és nagyon szomorúan teltek.

Egyik délután a kicsi éppen elaludt és ő a gondolataiba mélyülve vasalt, mikor csengettek. Kinézett és meglepetésére Philipet látta az ajtóban ácsorogni. Mióta Ross meghalt kétszer látta, egyszer a szüleivel ment el hozzá és a temetésen. Fogalma sem volt miért keresheti.

• Szia! – próbált egy kis mosolyt kierőltetni magából. Gyere be! – nyitotta nagyobbra az ajtót.
• Szia! – lépet be a férfi. Nem jöttem rosszkor? Nem zavarlak?
• Nem, dehogy is!
• Ezt nektek hoztam! – emelte meg a kezében lévő papírzacskót a férfi.
• Köszönöm, de igazán nem kellett volna! – mondta zavartan.
• Megnézhetem Klaust?
• Persze nyugodtan megnézheted!

A szobájába ment és Philip követte. Halkan nyitotta ki az ajtót, de a kicsi már fent nézegetett. Előre engedte a férfit, aki halk léptekkel közelítette meg a kiságyat. Néhány pillanatig csak a kiságy fölé hajolva nézegette, aztán megkérdezte:

• Felvehetem?

Kelly elmosolyodott annak láttán, a férfi milyen félve kérdezte ezt meg tőle.

• Igen természetesen!

A kiságyhoz lépett kivette Klaust és Philip kezébe adta. A férfi óvatosan fogta hatalmas karjaiban, szó nélkül nézegette, majd elkezdett vele a szobában sétálgatni fel, s alá. Kelly kíváncsi volt, mi járhatott a fejében. Talán azt vizsgálja, hogy a kicsi hasonlít-e Rossra, vagy az jutott eszébe, hogy csak a kis Klaus maradt a testvéréből.

Kalus egy idő után elkezdett nyöszörögni a férfi karjaiban, aki szinte ijedten adta vissza neki.

• Azért jöttem, hogy felajánljam a segítségemet. Sajnos a testvérem már nincs köztünk, hogy felnevelje a fiát, így szeretnék az apja helyett apja lenni.
• Nem, erre nincs szükség! Egyedül is menni fog.
• Tudom! De szeretnék segíteni, szeretnék az élete része lenni, ha megengeded.

Kelly szívéig hatoltak Philip szavai. Érezte, hogy komolyan gondol mindent, amit mond, és érezte a fájdalmat mögötte, amit a testvére elvesztése okozott neki.

• Örülök neki, hogy a fiam mellet leszel! – odament hozzá és átölelte.

Teltek a napok, a hetek, a hónapok. A kis Klaus szépen fejlődött, a fájdalma Ross elvesztése miatt enyhült, de tisztában volt vele, hogy soha nem fog elmúlni. Kialakult egy életritmusa, és már előfordultak olyan pillanatok is az életében mikor boldognak érezte magát.

Ezen idő alatt az is kiderült, hogy Philip valóban komolyan gondolta, amit mondott. Rendszeres látogató volt náluk, valóban mindenben számíthatott rá. Orvoshoz vitte őket, segített bevásárolni, sokszor elkísérte őket a sétáikra, sőt az is előfordult, hogy egyedül ment le Klaussal. Ilyenkor mindig feltört benne Ross hiánya. Míg terhes volt és apukákat látott babakocsit tolni sokszor elképzelte milyen lesz, ha Ross teszi ugyan ezt.

Egyik nap Philip felhívta, azzal hogy este beugrana, mert beszélni akar vele. Próbálta belőle kihúzni, hogy miről, de nem akart semmit mondani. Utálta az ilyesmit, legalább egy kis morzsát elhinthetett volna neki. Most estig csak erre tud majd gondolni, hogy mi lehet az, ami ennyire komollyá tette Philpet.

Délután tett még egy próbálkozás és felhívta a férfit.

• Szia! – mondta neki vidám hangon, gondolta ezzel megalapozza a jó kedélyű rövid kis telefonbeszélgetést, és hamar kiszed belőle valamit.
• Szia!
• Csak gondoltam készítek egy kis desszertet, de nem tudom, hogy a vaníliás vagy a csokis pudingot szereted inkább.
• A csokisat!
• Gondolhattam, a férfiak mind a csokisat szeretik, pedig keserű!
• Nem dehogy is, finom!
• Keserű! Na jó, akkor nem is zavarlak tovább ha megmondod, hogy miről akarsz este beszélni.

Itt Philip jellegzetes mély nevetését hallotta.

• Szóval sokkal inkább erre voltál kíváncsi, mint arra, hogy melyik fajta pudingot szeretem.
• Ez nem is igaz! Csak feltettem egy másik kérdést is, ha már beszélünk.
• Bocs nem jött be! Majd este megtudod!
• Ok, de siess! – mondta kicsit csalódottan, és letette a telefont.

Philip valóban sietett, hisz már ötkor ott volt nála, pedig munkamániás lévén ilyenkor még javában dolgozni szokott.

Megfogadta magában, hogy míg elő nem hozakodik a témával nem fog kérdezni semmit. Megvacsoráztak, Klaust is megetették és még kicsit játszottak vele.

• Viszem fürdetni! – mondta, s ezzel azt akarta jelezni, hogy ideje elmondania, amit akar, mert aztán mennie kell.
• Segíthetek?
• Persze!

A fürdetés nagy élmény volt, a kicsi imádta a vizet, önfeledten pancsolt minden este és nagyokat kacagott. Ez Philipnek is nagyon tetszett és a fürdetés a szokásosnál is hosszabbra nyúlt.

Letette Klust aludni és kiment Philiphez a nappaliba. A férfi épp a desszertet falatozta, amit a kedvéért csokis pudinggal készített. Leült mellé, de még most sem kérdezett semmit. Tudta a férfi játszik az idegeivel, de ő türelmes lesz!

Mikor Philip befejezte az evést ránézett és végre belekezdett.

• Azt szerettem volna megbeszélni veled, hogy arra gondoltam, hogy talán ha te is úgy gondolod…
• Philip! Elmondanád végre mit szeretnél?
• Igen persze! – köszörült egyet a torkán és folytatta. Szóval arra gondoltam, hogy Klaussal hozzám költözhetnétek.
• Tessék? – kérdezte meglepetten.
• Tudod, hogy hatalmas házban élek, van benne egy teljesen külön lakrész, ahol kényelmesen elférnétek. Ez a lakás kicsi, kényelmetlen húzgálni a babakocsit, sokat kell gyalogolni, hogy eljussatok egy parkba. Egészségtelen Klausnak ezt a sok benzingőzt beszívni. Nekem ott a nagy kert, sokkal kevesebb arra az autó, sokkal egészségesebb környezet. Van a környéken jó iskola és én is többet lehetnék vele.
• Hát…
• Ne, ne mondj most semmit, gondold át! Nagyon szeretném, hogy oda gyertek!
• Vehetnék magamnak egy kertes házat…
• Nem, egy kertes házban egyedül nem tudnálak biztonságban.
• Köszönöm, hogy gondoltál rá, de…
• Nem, nem! Majd holnap átjövök, és akkor megbeszéljük! Most pedig még egyszer benézek Klausra, aztán megyek.

Kelly egész éjszaka azon gondolkodott, hogy mit tegyen. Hosszú évek óta egyedül élt, persze most nem él egyedül, hisz ott van neki Klaus, de persze az más. Még ha külön lakrésze van is Philip házában, akkor is biztosan sokszor összefutnának és alkalmazkodnia kellene hozzá is. Ráadásul Philip nem tudhatja milyen együtt élni egy kisbabával. Az hogy néha idejön és látja, nem ugyan az, mint egy házban lakni vele, mikor éjszakákat átsír – töprengett, de gondolatait Klaus sírása szakította félbe.

• Nos, erről beszéltem – mondta hangosan egy mosoly kíséretében.

Másnap elment az édesanyjáékhoz és elmondta nekik Philip mire kérte.

• De kislányom, odaköltözöl egy idegen férfihoz?
• Nem idegen, Ross testvére.
• De neked senkid, nem voltál Ross felesége, és mit gondolnak majd rólad? Azt hogy van köztetek valami.
• Engem ez nem érdekel, hogy ki mit gondol. Engem csak az érdekel, hogy Klausnak jó legyen. Egy kertes házban valóban jobb lenne neki, különösen hogy néhány hónap múlva elindul.
• Vegyél magadnak egy kertes házat.
• Philip azt mondja, nem lenne biztonságos egyedül.
• Ebben igaza van! – szólalt meg az eddig csendben lévő édesapja is. Egy kertes házban sok tennivaló van, de a gyerek mellett nem tudnád ellátni, meg egyébként is sok mindenhez férfikéz kéne. Szerintem próbáld ki, költözz oda, aztán ha nem szeretsz ott lenni, még mindig visszaköltözhetsz.

Az anyja olyan szúrós tekintettel nézett az apjára, amilyet Kelly szerint már nagyon régen nem kaphatott.

Este idegesen várta, hogy Philip megérkezzen, még mindig nem tudott dönteni. Igaz úgy gondolta nem is kötelező már ma este választ adnia, de valamiért mégis válaszolni akart.

Halk kopogást hallott az ajtón. Ez Philip volt, mindig így kopogott, soha nem használta a csengőt, nehogy felébressze Klaust.

Kinyitotta az ajtót és betessékelte a férfit. Vacsorával kínálta, amit a férfi jóízűen fogyasztott el. Közben a férfi munkájáról beszélgettek.

• Neked nem hiányzik a munka, az hogy emberek közt legyél? A napod nagy részét itthon töltöd.
• Néha igen! Ilyenkor szívesen felhívnám valamelyik barátnőmet, de tudom, hogy napközben dolgoznak, este pedig Klaus foglal le. Viszont sok anyukával ismerkedtem meg a parkban. Nem is hiszed milyen jó tanácsokat kaptam ott!
• Remélem nem a parkbéli anyukák fognak itt marasztalni! – mondta Philip és jelentőségteljesen ránézett.

Tudta, hogy arra vár, hogy reagáljon, hogy elmondja, hogy döntött, de ő még bizonytalan volt. A csend kezdett kínos lenni, így megszólalt.

• Philip köszönöm, hogy felajánlottad a házadat, igazán értékelem, de nem biztos, hogy jó ötlet odaköltöznöm egy kisbabával.
• Miért nem jó ötlet? – kérdezte a férfi határozottan, és látszott rajta hogy egyértelmű választ, vagy inkább válaszokat vár.
• Tisztában vagy vele, hogy éjszaka többször is felsír, különösen most, hogy jönnek a fogai. Ez az állapot még jó néhány hónapig el fog tartani. Aztán ha elindul, mindent el kell pakolni előle, baba biztossá kell tenni jó néhány dolgot, egy halom játék lesz a házadban. Aztán… szóval…
• Mondd nyugodtan!
• Lehet, hogy nem szívesen megy majd a barátnőd, vagy a leendő barátnőd, ha most nincs, egy olyan házba ahol egy nő lakik a gyerekével.
• Te nem egy nő vagy a gyerekével, te az a nő vagy, akit a testvérem szeretett és a gyerek az ő fia.

Te az a nő vagy, akit a testvérem szeretett – lüktetett a fejében a mondat. Elhomályosodott a látása, próbálta visszatartani a könnyeit, de egy könnycsepp megszökött és végig akart folyni az arcán, de gyorsan letörölte. Elfordult, hogy Philip ne láthassa az arcát.

• Ne haragudj, nem akartam olyasmit mondani, amitől rosszul érzed magad.
• Nem, olyat mondtál, amitől jól érzem magam! – fordult vissza mosolyogva.
• Akkor mikor költözöl?
• Most én kérlek arra, hogy gondold át azokat a dolgokat amiket mondtam, ha még azután is így gondolod, bármikor megyünk.
• Rendben!

Philip szokásához híven benézett Klaushoz mielőtt elment. Mikor becsukódott mögötte az ajtó úgy érezte jót fog neki tenni, ha elköltözik ebből a lakásból, ebből a házból. Túl sok emlék köti ide. Ahányszor meglátja a liftben felvillanni a 18-as számot mindig nagyobbat dobban a szíve, és a saját lakásában is túl sok emlék veszi körbe.

Igaz, lehet most már Philip nem akarja hogy odaköltözzek, azok utána, amire ma este felhívtam a figyelmét – töprengett.

Az éjszaka nagy részében nem tudott aludni, így a költözést tervezgette magában. Mire elaludt Klaus ébredt fel, így az alvásból erre az éjszakára csak néhány óra jutott neki.

Idegesen várta, hogy Philip jelentkezzen és megbeszéljék hogyan tovább. Gyönyörű napsütéses idő volt, így úgy döntött Klaussal ma elmennek a botanikus kertbe. Igaz tudta a kicsi még nem tudja értékelni, de friss levegőn lesz, ő pedig gyönyörködhet a növényekben, és persze az idő is jobban eltelik estig, míg Philip megérkezik.

A botanikus kertben nagyon jól érezte magát, és összefutott egy középiskolás osztálytársnőjével, aki szintén a kisbabájával volt. Majdnem egyidősek a fiaik, úgy hogy a gyerekek kifogyhatatlan beszédtémát adtak nekik. Szóba jött Klaus édesapja is, így röviden elmesélte mi történt velük, de azt nem tartotta fontosnak megemlíteni, hogy nem voltak házasok, sőt még csak együtt sem éltek soha. Megbeszélték Agnessel, hogy máskor is találkozni fognak.

Ez a találkozás, a beszélgetés feltöltötte, tettre késznek és vidámnak érezte magát. Már majdnem hazaért, mikor csörgött a telefonja. Philip kereste, ami meglepte, azt hitte majd este fog ismét átmenni hozzá.

• Szia! – szólt vidáman a telefonba.
• Hol vagytok?
• Nemsokára hazaérünk. Miért?
• Itt állok az ajtód előtt, azt hittem valami baj van, ilyenkor mindig itthon szoktatok lenni.
• Nincs semmi gond, csak kirándultunk egyet, de tíz percen belül otthon vagyunk, várj meg.
• Ok! – hallotta a férfi válaszát.

Kicsit feszülten tette le a telefont, kíváncsi volt hogyan alakul a további sorsa. Át fog-e költözni a nagy kertes házba, vagy marad a saját lakásában.

Valóban otthon volt tíz percen belül. Mikor beparkolt a mélygarázsba már látta, hogy Philip a liftnél áll és rögtön odamegy hozzájuk, ahogy meglátja őket.

• Sziasztok! Elaludt? – nézett a kicsire.
• Igen, az autó elringatta.
• Segítek, te csak Klaust vidd! – mondta a férfi és kiszedett mindent az autóból. A babakocsit, a táskáját, míg ő óvatosan kivette a kicsit a babaülésből.
• Merre jártatok?
• Elmentünk a botanikus kertbe. Gyönyörű volt minden, és összefutottam egy volt osztálytársammal. Neki is van egy kisfia, nagyon jót beszélgettünk!
• Örülök, hogy jól érezted magad.
• És neked hogy telt a napod?
• Ahogy szokott sok munkával.
• És hogy döntöttél? – szaladt ki a száján a kérdés, pedig nem ez volt a szándéka.

Meg akarta várni, hogy Philip magától hozakodjon elő a témával.

• A hétvégén költöztök! – hallotta a mély, határozott hangját.
• Hú, akkor nagy változás előtt állunk! – nézett az ölében alvó kisbabára. Sok dolgom lesz addig, csomagolnom kell, papírdobozokat kell szereznem hozzá.
• Reggel hétre itt lesz húsz darab, ha kevés szólj, hozok még.
• Philip!
• Tessék? – nézett rá ijedten a férfi.
• Nem is tudom hol laksz! Azt sem tudom hová szándékozom költözni. Annyit tudok, hogy kertes ház, meg azt sejtem, hogy valahol Londonban lehet.
• Holnap délután értetek jövök és megmutatom.
• Nem kell dolgoznod?
• Én vagyok a főnök! – mosolygott a férfi.
• Rendben!

A lakásban letette a kicsit a kiságyba, Philip pedig néhány perc múlva elköszönt tőle. Nagyon fáradtnak érezte magát, és úgy döntött ő is pihen egy kicsit, míg Klaus alszik.

Az estéjük a szokásos módon telt, csendben és nyugalomban. Fürdetés és vacsora után Klaus ismét elaludt, valószínűleg a szinte egész napos kintléttől fáradt így el – gondolta Kelly.

Másnap reggel hétkor halk kopogást hallott a bejárati ajtó felől. Rögtön tudta, hogy Philip az. Úgy, ahogy volt pizsamában kiszaladt ajtót nyitni.

• Szia! Látom, hoztad a dobozokat.
• Igen, húsz darab, ahogy ígértem. Akkor kettő körül itt leszek értetek. Klaus nem ébredt még fel? – nézett a férfi a babaszoba felé.
• Nem, de nyugodtan megnézheted!
• Köszi! – hallotta a férfi szinte suttogó szavait.

Philip bekukucskált a szobába majd bátran beljebb lépett.

• Szia baba! Te már nem is alszol! – hallotta a kedves szavait kiszűrődni a szobából.

Pár másodpercen belül Philip Klaussal a kezében jelent meg a nappaliban.

• Már nem is aludt! Tudta, hogy jövök, és beszélni akarok vele!
• Beszélni akarsz vele? – kérdezte Kelly mosolyogva.
• Igen, mint férfi a férfival!
• Ok, itt az alkalom, beszélhetsz vele, úgy látom, nagy szemekkel várja, hogy mondd végre!
• Nos, csak veled is közölni akartam, hogy nemsokára hozzám költözöl, és hozhatod magaddal a mamádat is! Legyél ma jó fiú, hogy tudjon csomagolni, ja és délután megmutatom, hol fogsz a hétvégétől lakni!

Klaus csak nézett a nagy barna szemeivel a férfira és a mondandója végén rámosolygott.

Kelly szemébe könnyeket csalt ez a jelenet. Jól esett látnia, hogy ez a nagydarab férfi ennyire szereti a fiát, és ahogy látta, a kicsi is kezd kötődni hozzá.

Philip odaadta neki Klaust, egy puszit nyomott az arcocskájára aztán elment.

Kelly lázban volt a költözés miatt. Kíváncsi volt milyen házban fog ezután lakni, így alig várta, hogy Philip megérkezzen és megmutassa a házat.

Szokásához híven a férfi most is pontos volt. Ő is elkészült, ahogy megérkezett már indulhattak is. London külvárosi részére autóztak, és egy gyönyörű ház előtt álltak meg.

• Ez a tiéd? – kérdezte megdöbbenve.
• Nem tetszik?
• De nagyon is! Csak valahogy nem gondoltam, hogy ennyire szép házad van. Nem tudom miért, hisz házépítéssel foglalkozol! – mondta inkább magának, mint Philipnek.

A ház belseje olyan szép volt, mint ahogy azt már kívülről is sejteni lehetett. Világos, tágas helyiségek, esztétikusan, otthonosan berendezve. Igaz kicsit talán férfias volt, de nem volt tipikus legénylakás.

• Nagyon szép itt minden, érted a dolgodat! – mondta Philipnek elismerően.
• Remélem ez is fog tetszeni! – nyitott ki a férfi egy ajtót.

Bement és egy gyönyörű babaszobában találta magát. Fehér és kék színekben pompázott minden. Nagyon tetszett neki, amit látott, meg is hatotta egy kicsit, hogy ennyire igyekezett Philip.

• Tetszik?
• Igen nagyon!
• Nyugodtan változtathatsz rajta.
• Nincs rá szükség így gyönyörű, ahogy van. Neked is tetszik? – nézett a kisfiára.

A baba válaszul gőgicsélt neki, ami megnevettette őt is és Philipet is.

Végigjárták az egész házat. Az ő lakrészében volt egy háló fürdővel, a babaszoba és még egy nappali, amihez egy kis konyha is tartozott. A nappalijából ki lehetett menni a teraszra, ami hatalmas volt, a ház több helyiségének is nyílt ide ajtaja. A hátsókert is lenyűgözte, és Philip már gondoskodott homokozóról, hintáról és mászókáról Klaus számára.

• Öröm lesz itt lakni! – mondta.
• Örülök, hogy így érzed!
• Jó a ház elosztása, nem fogunk zavarni.
• Soha nem zavartok!
• Óh, remélem majd egy év múlva is ezt fogod mondani! Laktál már valakivel valaha?
• Mióta elköltöztem otthonról nem.
• Annak hány éve is?
• Hú, nem is tudom, sok!
• Na látod, a sok év alatt hozzászoktál, ha leteszel valamit valahová az ott is marad. Ha mi itt leszünk ez koránt sem biztos, hogy így lesz, és ez csak egy aprócska dolog.
• Minden rendben lesz! – mondta a férfi nyugodt hangon.
• Akkor vigyél haza, hogy folytathassam a pakolást.
• Ok!

A nap további részében csomagolt, és estére egész sok mindennel kész is lett. A szüleit is felhívta és elmondta nekik, hogy Philiphez költözik. Az édesanyja egyáltalán nem örült a döntésének, de tudta, ha meglátja hol lakhat ezután, meg fog változni a véleménye.

Szombaton neki csak annyi dolga volt, hogy átautózzon Philip házához, a férfi minden mást elintézett.

Mielőtt elindult lesétált a lakásából a 18. emeletre és meg egyszer elment Ross lakása előtt. Az emlékek mind egyszerre törtek rá, de már nem volt olyan fájdalmas. Jól esett emlékeznie a férfira, az ölelésére, a csókjaira, ami annyira hiányzott neki.

Kihajtott a garázsból és arra gondolt, ha jó sokáig nem jön ide vissza, az azt jelenti jól döntött.

Philip már a ház előtt várta. Ahogy megállt rögtön kivette Klaust az autóból. Besétáltak a házba, ahol idegennek érezte magát, és kíváncsi volt mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy úgy érezze, otthon van.

Leültek reggelizni, mert a lakásában csak Klausnak hagyott reggelire valót.

• Idegesnek látszol! – jegyezte meg Philip.
• Az is vagyok! Nagy változás ez az életemben. Persze, ha rosszul alakulnak a dolgok bármikor visszamehetek…
• Mi az, hogy ha rosszul alakulnak a dolgok? Miért alakulnának rosszul?
• Nem tudom, csak mindenre gondolok.
• Többnyire arra, hogy nem fogom bírni elviselni, hogy itt lesztek!
• Valóban ez fordul meg a leggyakrabban a fejemben.
• Velem nem lesz probléma! – mosolygott a férfi.

Rövidesen megérkeztek a dolgai, azt a néhány bútort, amit áthozott azonnal a helyére is tették, ő pedig nekilátott a dobozok kicsomagolásának, a berendezkedésnek.

Eközben Philip játszott Klaussal és ő nyugodt volt, hisz tudta biztonságban tudhatja vele a fiát.

Este együtt fürdették Klaust és miután lefektették kiültek a teraszra egy-egy pohár borral a kezükben.

• Nagyon szép ez a kert! Öröm lesz minden reggel úgy ébredni, hogy ezt láthatom az ablakomból.
• Én igazából már évek óta meg sem néztem. Pedig tényleg szép! Miért nem házasodtatok össze Rossal? – kérdezte Philip egy hírtelen témaváltással.
• Nem tartott még ott a kapcsolatunk – válaszolta. Igen tudom, furcsa válasz ez ahhoz képest, hogy gyerekünk született, de valóban így volt.
• Szeretted?
• Igen, nagyon! – mondta, miközben a férfira nézett.