Újra látni a szerelemet (1. fejezet)

1. fejezet

Nem tudta pontosan hol van, de ez a hatalmas terem, ahol már álldogált egy ideje mintha hasonlított volna a Buckingham-palota egyik termére, amiről sok képet látott. Londonban élt, de soha nem vette a fáradtságot, hogy megnézze.

Erősen gondolkodott, hogy kerülhetett ide, hogy most kire vár, de egyszerűen semmi nem jutott eszébe. Emlékezett, hogy Ross Walkhamnak hívják, hogy harminc éves, hogy közgazdászként dolgozik, hogy egyedül él egy tipikus legénylakásban, hogy egy nagymotor tulajdonosa és tulajdonképpen mindenre az életéből, de arról hogyan került ide semmi nem derengett neki. Olyan érzése volt, mintha valahol megszakadt volna az élete filmje, majd egy rész kihagyása után megint folytatódott volna tovább ebben a hatalmas díszes teremben, ahol idegennek és kiszolgáltatottnak érezte magát.

Még néhány percnyi ácsorgás után hangokat hallott valahonnan beszűrődni. Nem tudta pontosan megállapítani a zaj forrását, de pár másodperc múlva már látta, hogy megjelent egy…egy nő, vagy inkább egy életre kelt festmény. Gyönyörű volt, hibátlan, talán nem is igazi. Fekete volt a haja, fekete sminket viselt, szemöldöke nagyon ívesen egész magasra szaladt, szája is fekete rúzzsal volt kifestve. A ruhája fekete és méregzöld színekben díszelgett, a vállánál fekete csipkeberakással.

Kicsit ördögi – futott át rajta a gondolat. A nő nem szól semmit, csak a teremben álló asztalhoz lépkedett, de annyira sima volt a járása, mintha inkább gurult, vagy lebegett volna.

Az asztalon lévő dossziét kinyitotta, néhány percig olvasgatta, lapozgatta, majd felnézett rá és magához intette.

Ő engedelmesen a nő elé járult, miközben minden egyes lépésétől visszhangzott a hatalmas terem.

Az ő lépteit nem lehetett hallani – futott át az agyán.

Megállt az asztal előtt és a nő szemébe nézett, ami mélyzöld volt, mint a ruhája zöldje és ridegséget sugárzott, amitől a hideg is kirázta.

A nő megszólalt és a hangjától az előbbi kis hidegrázásos kellemetlen érzése megsokszorozódott. Volt a nő hangjában valami félelmetes, valami földöntúli, valami megmagyarázhatatlan.

• Döntöttem – mondta a nő.
• Miről? – kérdezte Ross.
• Nem adtam rá engedélyt, hogy megszólaljon – mondta azon az ijesztő hangján a nő.

Ross rá nem jellemző módon csöndben maradt, még csak a gondolata sem merült fel benne, hogy ellentmondjon.

• Úgy kell élnie tovább, ahogy eddig. Nem mutathatja ki egy nő iránt sem az érzelmeit, ha megteszi, megszűnik létezni. Most kérdezhet!
• Mit jelent az, hogy megszűnök létezni?
• Szó szerint megszűnik, megsemmisül a teste és a lelke egyaránt.
• Meghalok?
• Annál rosszabb! Megszűnik a léte minden dimenzióban!
• Nem mondhatom egy nőnek sem, hogy szeretem?
• Nem! Pontosan ugyan úgy kell élnie, mint eddig!
• Akkor örökké fogok élni! – mondta mosolyogva.
• Írja alá! – nyújtott a nő felé egy papírlapot, amire sűrű szöveg volt írva.

Ross elvette a dokumentumot, átfutotta és kiderült, hogy egy szerződésről van szó. Addig élhet, addig nem semmisül meg, míg betartja a feltételeket, melynek a lényege az volt, amit a nő az előbb néhány szóban összefoglalt, a gyengébbik nem iránt nem mutathatja ki az érzelmeit. Ő vidáman írta alá a papírost, maximálisan meg volt róla győződve, hogy ez akkor is így lenne, ha nem múlna rajta semmi.

Hirtelen elsötétedett minden, a nő eltűnt a teremmel együtt és ő egy ágyon feküdt gyötrő fájdalmat érezve az egész testében. Próbált megmozdulni, de nehéznek érezte mindenét, a szemének kinyitása is megerőltető volt számára.

Próbált rájönni hol van és mi történt vele, de semmi nem jutott eszébe. Csak nézte a fehér plafont a fehér falakat, s közben pittyegő hangokat, halk lépteket hallott. Fogalma sem volt mennyi idő telhetett el azóta, hogy kinyitotta a szemét, lehet hogy csak percek, de az is lehet, hogy órák. Odament hozzá egy férfi és fölé hajolva megszólalt:

• Látom felébredt, hogy érzi magát? – kérdezte az ismeretlen.
• Hol vagyok? Hogy kerültem ide?
• Baleset érte motorozás közben. Több csontja is eltört, a feje is megsérült, de tökéletesen rendbe fog jönni.
• Balesetem volt? Miért nem emlékszem?
• Tudja hogy hívják?
• Rossz Walkham, harminc éves, közgazdászként dolgozom, egyedül élek egy tipikus legénylakásban, egy nagymotor tulajdonosa vagyok – mondta el azokat a dolgokat, amik abban a nagy teremben is eszébe jutottak.
• Nem lesz itt semmi baj – mosolygott az orvos. A balesetre azért nem emlékszik, mert sokkot kapott. Pihenjen, és nyugodjon meg minden rendben lesz.

Pihenjek és nyugodjak meg – gondolta magában. Most derült ki, hogy össze-vissza törtem magam, a fejem is megsérült, ki tudja milyen következményekkel jár ez számomra, és vajon mikor jártam abban a palotában? – fűzte tovább a gondolatait.

Néhány nappal később kikerült az intenzív osztályról egy sima kórterembe, ahol már látogathatták a hozzátartozók, akik jöttek is szép számmal. Elsőként természetesen a szülei, a bátyja majd szép sorban a barátai.

Végre hazamehetett, igaz még mindig gipszben volt a jobb keze és a jobb lába is, de a legfontosabb számára az volt, hogy a fejsérüléséből semmi maradandó nem maradt vissza.

A szülei szerették volna, hogy egy időre költözzön hozzájuk, de nem akart a terhükre lenni, és megszokta már a külön életet, így a legénylakásába tért haza.

Jó érzéssel töltötte el, mikor az otthonában lehetett újra. A fürdőszobába bicegett és belenézett a tükörbe.

Megnézte fekete, kicsit hosszabbra hagyott haját, barna szemeit, szemügyre vette száját és borostáját is, s úgy gondolta most is pontosan olyan jóképű, mint eddig bármikor. Talán kicsit sápadtabb és fáradtabb, de ugyan olyan jóképű.

Miért is ne részesülhetne minél több nő belőlem – gondolta fölényesen, mikor eszébe jutott az a furcsa álom, azzal a nővel és a szerződéssel.

• Hm, még hogy kimutatni valaki iránt az érzéseimet! – nevetett és megrázta a fejét, abban a hitben, hogy ez teljességgel lehetetlen.

Átment a nappaliba, végignyúlt a kanapéján, bekapcsolta a hatalmas tv-jét és belekezdett a kedvenc időtöltésébe, a meccsnézésbe.

A napok egyhangúan teltek az elkövetkezendő két hétben, de aztán a legjobb barátja Roger Coffin beugrott hozzá szombat este.

• Szia! Készülj, indulunk!
• Mégis hová?
• Vajon hová? Bulizni!
• Ha nem vetted volna észre, gipsz van a kezemen és a lábamon is.
• Az egyik kezed szabad, azzal tudsz sört inni, az egyik lábad is egészséges, így az autótól betudsz szökdelni a pultig – vigyorgott fülig érő szájjal Roger.
• Milyen igazad van – vigyorgott már Ross is.

Egy órán belül már egy bárban ültek, és még néhány haver csapódott hozzájuk. A helyiség egyre zsúfoltabb és egyre hangosabb lett, ami nem zavarta őket. Sőt, így érezték igazán jól magukat, ha nagy volt a tömeg.

A lányokon legeltették a szemüket és próbálta mindenki kiválasztani a ma esti „zsákmányt”. Ross is szétnézett és keresett egy neki tetsző lányt, akivel eltöltheti az éjszaka hátralévő részét. Talált is egy szőke, bomba alakú, kihívóan öltözködő csajt a barátnője társaságában.

Rogerrel odamentek hozzájuk. A szokásos szöveget nyomták, a tipikus csajozós dumát, amiről jól tudták, hogy bejön a szebbik nemnek.

Mielőtt odamentek úgy beszélték meg, hogy a szőke lányra ő hajt rá, a barnára Roger, de rövid időn belül kiderült, hogy a szőkének Roger jön be, így ő hagyta a barátját „érvényesülni”. Ők ketten hajnal kettőkor együtt távoztak, hogy máshol fejezzék be a szórakozást, valószínűleg Roger lakásán.

Ő ott maradt kettesben a másik lánnyal, aki kevésbé felszabadultan viselkedett egész éjszaka, mint szőke barátnője.

• Nos, ketten maradtunk! – mosolygott a lányra.
• Ebben a nagy tömegben nem mondanám, hogy ketten maradtunk! – próbált a lány viccelődni, és ő úgy tette mintha tetszett volna neki és felnevetett.
• Mivel is foglalkozol? – csúszott közelebb a lányhoz, aki ettől a mozdulatától feszült lett.
• Az egészségügyben dolgozom. Mi történt veled? – mutatott a begipszelt lábára és kezére.
• Motorbaleset!
• Ezek szerint szereted a motorozást.
• Igen nagyon, és te?
• Nem próbáltam még soha életemben.
• Majd ha rendbe jövök és a motort is rendbe hozom, megmutatom milyen.

Erre a mondatára a lány elmosolyodott, és szinte a homlokára volt írva mit gondol. Tisztában volt vele, hogy azon mesterkedett, hogy az ágyába vigye, és ettől hogy távlati terveket emlegetett szélesen mosolygott.

Beszélgettek még egy darabig, és most figyelte csak meg, milyen szép ez a lány. Sokkal kevésbé kihívó, mint szőke barátnője, akit végül Roger kaparintott meg, de nagyon szép. Lágy vonásai voltak, gyönyörű mosolya, kedves barna szemei, hullámos világosbarna haja, ami szépen szegélyezte kerek arcát.

• Akkor én most búcsúzom! Örülök, hogy megismertelek – állt fel az asztaltól a lány. Ja, és ne csodálkozz, ha reggelre őrülten fog fájni a lábad, órák óta lógatod, teljesen bele fog dagadni a gipszbe. Ajánlom, hogy minél hamarabb helyezd vízszintes helyzetbe. Na, jó éjt!

Ross csak nézte a lányt, aki kistáskájával a kezében kivonult a helyiségből, anélkül hogy egyszer is hátranézett volna, és ő még csak a telefonszámát sem kaparintotta meg.

Hívott egy taxit s fél órán belül otthon volt. Lezuhanyozott, ami nem ment neki olyan egyszerűen, hisz vigyáznia kellett a gipszeire. Mikor lefeküdt a lába elkezdett lüktetni, szörnyen nyomta a gipsz. Azonnal eszébe jutott a lány szavai. Hogy is hívják? – gondolkodott. Talán Cam vagy nem is Kelly, igen Kellynek – jutott eszébe, és sajnálta, hogy semmi mást nem tud róla.

A fájó lába miatt nehezen tudott elaludni, és végig a mögötte lévő éjszakára gondolt. Végigpörgette az agyán a beszélgetésüket és kicsit bugyutának és átlátszónak érezte azokat a dolgokat, amiket mondott. Próbálta magát Kelly szemével látni, és egy olyan férfit látott, aki csak egyetlen éjszakát akar semmi többet. De végül is azt akartam – elmélkedett tovább.

Az álom végre utolérte és álmában megint azt a fekete nőt látta, akit a balesete után. A nő ismét figyelmeztette a szerződésben foglaltakra.

Reggel fáradtan arra ébredt, hogy fáj a lába, így azzal kezdte a napját, hogy fájdalomcsillapítót vegyen be.

Egész nap rossz érzések kavarogtak benne a nő miatt, természetesen tisztában volt vele, hogy csak egy álom volt, de ettől még az érzései nehezen akartak megnyugodni. A másik számára furcsa dolog volt, hogy Kelly többször is eszébe jutott a nap folyamán. Azzal nyugtatta magát, hogy ez azért van, mert egy elszalasztott esély volt, és biztos a gipszei akadályozták meg abban, hogy teljesen kibontakozzon.

Este átugrott Roger és élménybeszámolót tartott, hogy fejeződött be a tegnap éjszakája.

• És te boldogultál a kis barnával?
• Nem!
• Nem?! – csodálkozott Roger. Mi lett veled haver?
• Nem tudom, egyszerűen nem jöttem be a csajnak, talán a gipszek miatt – rántotta mega vállát. Nem emlékszel a vezetéknevét nem mondta?
• Miért akarod tudni?
• Nem is tudom, csak úgy eszembe jutott.
• Kérdezd meg tőle, a telefonszámát azért megszerezted ugye?
• Természetesen! – hazudta a lehető leghatározottabb hangon.

A napok vánszorogtak számára, alig várta, hogy lekerüljenek a gipszei és újra a régi életét élhesse, ugyan is több buliban nem akart részt venni, míg rajta vannak.

Végre az az idő is eljött, hogy azért kellett a kórházba mennie, hogy megszabadulhasson tőlük. Megröntgenezték a kezét és a lábát is, az orvos úgy vélte megfelelően meg vannak forrva a csontjai, de utókezelésre kell járnia egy gyógytornászhoz. A gipszeket levették és két nap múlva délelőtt tízre kapott időpontot. Ugyan ide kellett visszajönnie, csak egy emelettel lejjebb.

Két nap múlva a folyosón ült és arra várt, hogy beszólítsák. Már negyed tizenegy volt, és ő egyre idegesebb lett, utálta ha megváratták. A mankóit forgatta a kezében dühösen, mikor végre meghallotta a nevét.

• Ross Walkhamnak! Fáradjon be!

Felállt és bement az ajtón, ami egy egészen nagy helyiségbe vezetett, ahol többen voltak, mindenki mellett egy- vagy két fehér ruhás volt és segítették abban, amit éppen csinált.

• Helló! – hallott meg egy ismerős hangot, és ettől a hangtól valami fura érzés támadt benne.
• Szia! – mondta, vagyis inkább nyögte ki. Annyira meglepődött, hogy képtelen volt ezt leplezni.
• Jól vagy? – kérdezte tőle Kelly.
• Igen köszönöm, csak nem gondoltam, hogy itt találkozunk újra.
• Mondtam, hogy az egészségügyben dolgozom!
• Valóban mondtad.
• Nos, akkor lássunk munkához!

Ezzel Kelly leültette egy székre, és különböző eszközök segítségével kellett gyakorlatokat végeznie először a kezével, majd a lábával, hogy a megmerevedett izmai ismét tökéletesek legyenek.

• Olyan hírtelen elszaladtál a múltkor, még a telefonszámodat sem adtad meg – mondta Kellynek.
• Az nem jutott eszedbe, hogy nem is akartam? – kérdezte a lány tőle.

Ez a válasz teljesen felkészületlenül érte. Még nem mondott neki ilyet soha senki.

• Miért nem? – kérdezte, és valóban kíváncsi volt a válaszra.
• Tudod te azt! Neked egy éjszakás kaland kell, én meg nem ilyen vagyok. Egészen véletlenül kerültem arra a helyre. Úgyhogy felejtsük el, hogy ott ismerkedtünk meg, és legyünk gyógytornász és betege!
• Ok, de most muszáj lesz megadnod a számodat, hisz ha valami problémám van, el kell hogy érjelek.
• Ez így van! Itt a névjegyem!

Ő elvette és átfutotta, hogy mi áll rajta. Kelly Thompson gyógytornász és egy mobilszám.

• Köszönöm! – mondta, és zsebre tette.

Igaz nem így gondoltam megszerezni a számodat, de így is jó – gondolta magában és egy röpke mosoly ült ki az arcára.

Fél óra alatt végeztek és ő közben alaposabban is áttanulmányozta a lány külsejét. Most még szebbnek látta, mint abban a bárban. Vékonynak, kecses mozgásúnak, az arcát ebben a megvilágításban sokkal jobban meg tudta figyelni és még szebbnek, kedvesebbnek látta, mint azon az éjszakán.

A gyakorlatok befejezése után próbált még Kellyvel beszélgetni, de a lány már a következő betegével volt elfoglalva.

Ross hazament, bekapcsolta a tv-t, végignyúlt a kedvenc kanapéján és a filmnézés helyett elővette a zsebéből a névjegyet, újra elolvasta, de ezután sem tette le, hanem szórakozásképp a kezében forgatta a kis kartondarabot.

Két nap múlva ismét a folyosón ült és most sokkal türelmesebben várt, mint előző alkalommal. Mikor a nevét szólították azzal az elhatározással ment be, hogy randit kér Kellytől, aki erre természetesen igent mond, és akkor már egyenes út vezet az ágyba.

• Szia! – köszönt kedvesen a lánynak.
• Szia! Hogy vagy? Végezted a gyakorlatokat, amiket megbeszéltünk?
• Természetesen, nagyon fontos hogy minél előbb tökéletesen tudjak járni és mankó nélkül el tudjak menni egy olyan randira, ahová te kísérsz el.
• Akkor csalódást kell okozzak, mert annyira sosem fogsz meggyógyulni, hogy olyan randira mehess, ahová én kísérlek el – mosolygott Rossz arcába és elkezdte vele a gyakorlatokat.

Ross ebben a mosolyban kihívást érzett, és ettől a perctől kezdve csak arra tudott gondolni, hogy Kellyt meghódítsa. Minden alkalommal próbálkozott a kezelések alatt, de semmivel nem jutott hozzá közelebb, mint abban a kocsmában az első este. Többször telefonon is felhívta, de ezzel sem ért célt. Kelly mindig nagyon kedves volt, de egyértelműen elutasította.

Időközben visszament dolgozni és minden olyan lett volna mint régen, ha Kelly nem kerül a képbe.

Már bicegés nélkül tudott járni, ezért úgy döntött elmegy szórakozni a barátaival, és az volt a szándéka, hogy nem egyedül fog hazatérni.

Szokás szerint Roger ment hozzá, és onnan indultak együtt taxival, most is ugyanoda, mint legutóbb. Jól érezte magát, egész nagy társaság verődött össze, ittak, beszélgettek, táncoltak és a lányokat figyelték. Éjfél után már lányok társaságában szórakoztak, ő is kiválasztott egy neki tetszőt, és bedobta magát.

A lány vevő volt a stílusára, és egy fél óra múlva pontosan tudta, hogy sínen van a dolog, nem egyedül fog hazamenni. Az egyetlen dolog, ami zavarta az az volt, hogy folyamatosan pásztázta a táncoló tömeget, az asztal mellett ülőket abban reménykedve, hogy feltűnik Kelly valahol. Minél többször csinálta ezt annál jobban idegesítette, de nem bírta abbahagyni.

Hajnal kettő körül arra lett figyelmes, hogy a lány beszélt neki, de ő nem is hallotta mit mond, csak a fejét forgatta és az embereket figyelte. Ekkor azt mondta magában, hogy ezt abba kell hagynia. Megfogta a csaj kezét és húzta maga után kifelé a szórakozóhelyről. Kint beültek a taxiba és már ott elkezdte csókolni a nőt, aki viszonzott mindent. A lakásába érve folytatta, amit az autóban elkezdett. Néhány percen belül lekerültek a ruhák és tette, amit egy férfinak ilyenkor tennie kell. Aztán taxit hívott a lánynak, hisz aranyszabály volt nála, hogy nő soha nem ébredhet reggel az ágyában.

Mikor egyedül maradt ahelyett, hogy megelégedéssel, jókedvűen aludt volna el valami érdekeset érzett. Valami olyasmit, ami nem hagyta nyugodni, ami miatt feszült volt és boldogtalannak érezte magát.

A balesete előtt egy ilyen éjszakától a mennyekben érezte magát. Jól szórakozott, táncolt, együtt lehetett egy bombanővel, kiélvezhette a testiség minden örömét és most mégis egészen mást érzett, mint amit szeretett volna.

Reggel fáradtan ébredt és első dolga volt, hogy lehúzza az ágyneműhuzatot és nem csak azt mosta ki, hanem a párnáját és paplanját is betette a mosógépbe. Nem akart olyan ágyneműben feküdni, amiben az éjszaka egy idegen nő hentergett.

Mi a fenét művelek? – kérdezte magától, mikor már a mosógépbe hangos robajjal elkezdett beáradni a víz. Egy idegen nő hentergett az ágyamban? Hisz én akartam, hogy ott legyen, én csókoltam, simogattam és tettem magamévá, most meg undorodom még attól is, hogy hozzáérjek az ágyneműhöz.

• Megbolondultam!- szögezte le, és valóban így is érezte.

Lázasan kutatott valami elfogadható magyarázat után a viselkedésére, de semmit nem talált, csak azt érezte valami nem olyan, mint a balesete előtt volt. Ettől kétségbe esett, mert nem akart változtatni, azt akarta minden ugyan olyan legyen, mint volt. Ugyan azokat a dolgokat akarta élvezni, mint eddig, ugyan olyan sok nőt akart szeretni, mint eddig, ugyan olyan sok sört akart inni, mint eddig, ugyan olyan sok buliban akart részt venni, mint eddig.

Úgy határozott, hogy ez a kis botlása nem fogja megváltoztatni az ő jól működő életét. Nem fog semmin változtatni, bulizni és csajozni fog ezután is, hisz ettől annyira jó az ő élete.

A gyógytornából már csak egy alkalom maradt hátra, amit nagyon sajnált, hisz nem lesz több alkalma, hogy Kellyt láthassa, hisz a hosszú hetek alatt sem járt sikerrel nála.

Mielőtt a kórházba ment volna, betért egy virágüzletbe és egy hatalmas csokor rózsát vásárolt neki, hogy megköszönje az eddigi munkáját, és tegyen egy utolsó próbálkozást a lány elcsábítására.

Mikor megjelent a különböző tornaszerek között a virágcsokorral Kellynek mosolyra húzódott az ajka.

• Köszönöm, hogy ennyit foglalkoztál velem, és hogy ilyen türelmes voltál velem ennyi héten keresztül. Csak remélhetem, hogy nem vetted zaklatásnak a próbálkozásaimat. Sajnálom, hogy azon a szórakozóhelyen ismertük meg egymást. Talán ha itt találkoztunk volna először, most meghívhatnálak egy kávéra és te igent mondanál nekem. Még egyszer köszönök neked mindent, és fogadd el tőlem hálám jeléül ezt a pár szál virágot! – és átnyújtotta a csokrot Kellynek, s közben azon gondolkodott, honnan jöttek ezek a szavak. Egész mást akart mondani, egész más stílusban.
• Köszönöm! Nagyon figyelmes vagy, és talán ha most meghívnál egy kávéra, igent mondanék!

Ross szeme elkerekedett és nem akarta elhinni az előbb hallott szavakat. Most, mikor feladta akkor sikerült. Megint valami ismeretlen érzés kerítette hatalmába, amit nem igazán tudott beazonosítani. Azt hitte, ha végre Kelly majd igent mond neki egy meghívásra ugyan azt a diadalmas érzés lesz úrrá rajta, mint mikor egy nőt sikerül az ágyába csalogatnia, de ez egészen más volt. Sokkal jobb!