Szerelem karácsonyra - 1. fejezet
1. fejezet
November 29-e csütörtök volt advent első vasárnapja. Robin megelégedéssel nézett végig a karácsonyi díszbe öltöztetett lakásán. Már évek óta használja ugyan azokat a díszeket, de igyekezett minden évben másként felrakni őket. Nem volt sok ideje gyönyörködni az újra előkerült ezüst- és aranygömbökben a girlandban, és az adventi koszorúban, mert megígérte a nővérének, hogy átmegy és segít neki a díszítésben. Négy, hat év alatti gyermeke volt, akik mellett díszítésre igazán nem volt ideje. Sokat volt náluk, és segített, amiben tudott. Ő szingli volt, amit a tesója kész szerencsének érzett. Ő élvezte az egyedüllétet, legalább is többnyire. Ez a karácsonyi időszak kivétel volt ez alól. Már harmadik éve él egyedül. Volt egy hosszú kapcsolata, ami tönkrement. Talán sokáig voltak együtt és nem fejlődött a kapcsolatuk sehová. Nem volt gyerek, esküvő, sőt még egy eljegyzés sem. Talán ha ők is belevágtak volna, mint Rubyék, nekik is lenne egy szakajtókosárnyi gyerekük, és még mindig együtt lennének. Jó volt vele, szerette, de kihűlt a kapcsolatuk, kiszerettek egymásból. Azóta nem is keresett senkit. Úgy érezte szüksége van az egyedül létre. Viszont ilyenkor, karácsonykor mikor egyedül ment haza az ünnepi díszbe öltözött lakásba magányosnak érezte magát és azt kívánta bár csak ne lenne egyedül.
- De jó hogy itt vagy, megmentetted az életem! – nyitott neki ajtót Ruby. – Megőrülök!
- Mi történt?
- Csak a szokásos. Az egyik éhes, a másikat tisztába kéne tenni, a harmadik szomjas, a negyedik meg csak simán rossz.
- Akkor a rosszat veszem kezelésbe, meg bevállalom a szomjasat a többi a te dolgod!
- Imádlak!
- Tudom – mosolygott Rubyra és belevetette magát a gyermekek világába.
Nem volt nehéz rájönnie melyikőjük volt a rossz. Robert (a négy R kezdőbetűs névből, amit a nővére adott a fiainak Robert, Ronald, Roger, Russel) volt a legidősebb a maga 5 évével. A kikészített karácsonyi díszek között matatott majd mikor megtalálta a csengőt erőteljesen rázta és rohangált a lakásban körbe. Ronald a csőrös poharát fogta a kezében és üvöltött. Roger mozdulatlanul állt lábai terpeszben és boci szemekkel nézett rá (ilyenkor mindig tudták, hogy bekakilt), a legkisebb 3 hónapos Russel pedig halk nyöszörgő hangot adott ki, amire valószínűleg az éhsége késztette. Így nézett ki a család, amikor belépett a lakásba. Most arra gondolt, mégsem olyan rossz, hogy egyedül él.
Ronaldnak megtöltötte a poharát, azután Robertet elkapta és megszerezte tőle a csengettyűt, amit olyan hevesen rázott, hogy azon csodálkozott, hogy nem hullott darabjaira. Természetesen Robertnek ez nem tetszett, de hamar lecsillapította és közös díszítésbe kezdtek a két nagyobb fiúval. Ezalatt Ruby a kicsikkel foglalatoskodott.
Fél óra múlva rendeződött a helyzet, és a katasztrófa övezet szépen átrendeződött békés családi fészekké.
- Na és mi újság Ryannel?
- Ha nem Ryannek hívnák, talán lenne is valami, még egy R betűs embert nem viselnék el a családban!
- Mi ettől vagyunk különlegesek! – nevetett Ruby.
- Te tetted ezt velünk! Nem elég, hogy hozzámentél egy Raymond nevű alakhoz, összehoztatok egy fészekaljnyi porontyot és mindegyiknek kerestetek egy R betűs nevet. Bízzunk benne, hogy egyikőjük sem fog raccsolni!
- És ha mondjuk nem Ryannek hívnák, akkor mi lenne vele a helyzet?
- Az R betű a neve elején csak az egyik kizáró ok. A másik az, hogy a főnöke vagyok.
- Miért lenne már az gond?
- Mert ha összejönnék vele, sajnos ki kéne rúgnom.
- Ugyan már miért kéne kirúgnod. Nem vagy te közalkalmazott, hogy összeférhetetlenség legyen köztetek.
- Nem, de szerinted nem lenne elegem belőle napi 24 órában?
- Az elején még annyival sem érnéd be. Mikor én megismerkedtem Raymonddal nem tudnunk betelni egymással. A nap minden pillanatában együtt akartunk lenni.
- Pedig jobb lett volna, ha néha elváltok egymástól, akkor most nem lenne ennyi éhes, szomjas, kakis és rossz fiad!
- Ez az egészben a legjobb!
- Tudom! – nézett szeretettel a fiúkra.
Ő is imádta őket, csak jól esett húznia a tesóját. De pont ezért, mert ilyen sokat van kisgyerekekkel nem hiányzott neki, hogy sajátja legyen. Persze először az apát kellett volna megtalálnia. Sokáig volt Rubyéknál, csak akkor jött el, mikor már az összes fiú aludt és a konyhát is összepakolta vacsora után.
Általában mikor egy ilyen hosszú délután után hazament, jól esett neki a csend, de most valahogy a díszek láttán ugyan azt érezte, mint délután. A magány érzése tört rá, de most még hatványozottabban.
Vett egy forró fürdőt és eszébe jutott Ruby kérdése Ryannel kapcsolatban. Tényleg nevetséges lenne, ha még egy R betűs kerülne a családba – ült ki egy mosoly az arcára. De erre semmi esély – gondolta. Ryan az asszisztense a fogorvosi rendelőjében. Tulajdonképpen megörökölte őt. Az előző doktornő nyugdíjba vonult és ő megvette a rendelőt. Ryan ott dolgozott és mivel csupa jót hallott róla így ő is alkalmazta. Nem volt túl gyakori, hogy férfi legyen az asszisztens. Általában fordított volt a felállás a rendelőkben. De egyáltalán nem bánta meg. Ryan tökéletes munkaerő volt. Megbízható, nagyszerű szaktudású, kedves, szerették a betegek is. Kiegészítették egymást. Mondania sem kellett mire van szükséges, Ryan már a gondolatait is ismerete. Gyakorlatilag több időt töltöttek együtt, mint bárki mással. Néha előfordult, hogy egy-egy fárasztó nap után beültek valahová, de semmi nem történt köztük soha. És ez így is van jól! – gondolta. Ryan soha nem adta jelét, hogy bármit is akarna tőle és ő sem gondolt rá eddig. Eddig! – ismételte meg gondolataiban ezt a szót. Néhány hete, vagy talán hónapja többször azon kapta magát, hogy itthon is Ryanre gondolt és egyáltalán nem a munka miatt. Csak egyszerűen Ryanra, mint férfira, annak ellenére, hogy tudta róla, nagy nőcsábász. Mikor készülődött a munkába fura kis szurkáló érzés volt a gyomrában, amit addig nem érzett. Tisztában volt vele, hogy nem szerethet bele Ryanbe. Élete legnagyobb butasága lenne. Rengeteg férfi van a világon, biztosan talál valakit majd magának.
Kimászott a kádból, megtörölközött felkapta a pizsamáját és befészkelte magát a kényelmes ágyába. Bekapcsolta a tv-t, hogy elterelje a gondolatait Ryanről.
Hétfőn délutános volt, és a délelőttöt igazából semmittevéssel töltötte. Olvasgatott, nézegetett a neten és próbálta kitalálni kinek milyen ajándékot vegyen. Voltak az év során pillanatok, mikor eszébe jutott, hogy kinek milyen ajándékot vegyen, de most egy sem jutott eszébe. Ilyenkor mindig bánta, hogy nem írta fel a hírtelen jött ötleteit, de tudta, hogy ugyan úgy nem fogja a következő évben sem megtenni. Még volt legalább két órája mielőtt bement, de már azon gondolkodott mit vegyen fel. Kikereste, amit kigondolt, felvette és belenézett a tükörbe. Kiengedte vörös hajzuhatagát. Szerette a haját, bár nem volt ezzel mindig így. Kicsi korában nagyon sokat csúfolták hajszíne miatt. Vöröske, répa, verhenyes és ehhez hasonló jelzőkkel illették. De ahogy kislányból nővé ért egyre több fiúnak akadt meg a szeme a hajkoronáján. Szerette kibontva hordani, de a rendelőben muszáj volt összekötnie. Általában már itthonról úgy indult el, hogy a haját összefogta, de ma ez eszében sem volt. A garbó nyakú, rövid ujjú póló zöld színű volt, ami tökéletesen passzolt zöld szeméhez. Fekete rövid szoknyát és egy ugyan olyan színű vastag harisnyát vett fel, mint a pólója. Ha majd indul egy fekete csizmát fog hozzá húzni. Egy kis smink és tökéletese lesz – nézett végig magán a tükörben. Az alakjával általában elégedett volt, de ez inkább a hangulatán múlott, most nem érezte magát alacsonynak, kövérnek, lapos mellűnek. Most úgy gondolta épp elég a 165 cm magassága, a mellei méretét is jónak gondolta, és a derekát is elég karcsúnak találta.
Tudta csak addig lesz rajta a gondosan összeállított ruhakollekciója, míg beér a rendelőbe, mert ott azonnal átöltözik a fehér ruhájába, de akkor is jól esett neki csinosan felöltöznie.
Mire bement Ryaen már előkészítette az eszközöket és mindent, ami kellhet a munka során. Hamarabb érkezett és még kicsit tett vett ő is mielőtt átöltözött volna. Akarta, hogy Ryan lássa a zöld pólót rajta, amiben saját véleménye szerint jól nézett ki. Végül nem húzhatta tovább az időt, kiment az öltözőbe, felvette fehér nadrágját, pólóját és köpenyét. Amúgy is fehér bőrét a munkaruhája még jobban sápasztotta, így egy ideje színes nyakláncokat viselt. Természetesen ízléseseket, és a sminkjét is mindig a nyaklánc színeihez igazította.
Mikor elkészült belevágott a munkába. Nagyon sok beteg várt rá ezen a napon is és ő igyekezett minden nap tökéletesen teljesíteni, hisz nem hibázhatott. Nap közben nem sokat beszélgettek Ryennel, egyik beteg jött a másik után. Este miután elment az utolsó páciens is fáradtan zuhant a fogorvosi székbe.
- Mutasd, melyiket húzzam ki? – ült le a helyére Ryan és odahúzta a lámpát.
- ÁÁÁ – tátotta ki a száját.
- Hm, hm, hm – hümmögöt a férfi. – Úgy látom, itt komoly problémák vannak. Mindet ki kell húznom, de ne félj, tökéletes fogsorokat lehet már készíteni a mai világban. Szebb lesz, mint az eredeti.
- Ó, köszi, nem vagyok olyan igényes. Megteszi nekem ez is, ami van.
- Hosszú nap volt!
- Az! – kászálódott ki a székből. – Átnézem mit kell rendelnünk, és leléptem.
- Jajj, beszélni akartam veled!
- Miről? – dobbant meg a szíves és fordult Ryan felé.
- Egy kis segítséget szeretnék kérni.
- Mihez?
- Tanácstalan vagyok a lányok ajándékával kapcsolatban.
Rögtön tudta, hogy a lányok alatta a nővére két lányát érti. Ismeri őket, hisz hozzá járnak, sőt az egész családját ismeri. Mindegyikőjüknek ő a fogorvosuk.
- Kérdezd meg a tesódat, mit vegyél.
- Megettem!
- És mit mondott?
- Azt hogy legyek kreatív, és hogy a babás korszakból már kinőttek.
- Hát nem is tudom, mit kellene venni nekik, tudod mi fiús család vagyunk.
- Igen tudom!
Ryan ugyan úgy ismerte az ő családját, hisz a saját családjában is mindenkinek ő a fogorvosa.
- Eljössz velem? – kérdezte Ryan.
- Hová? – kapta fel a fejét.
- Vásárolni!
- Igen, persze! – mondta, és szörnyen butának érezte magát. – Mikor gondoltad?
- Még a héten be kell fejeznem egy munkát, a hétvégén megejthetnénk?
- Igen persze. Mit fejezel be? Ááááá, nem, nem! – mondta miközben felemelte a kezét és rázta a fejét.
- Mit nem? – nevetett Ryan.
- Túl fáradt vagyok! Még a legjobb pillanataimban sem értem meg azt, amit a fejlesztéseiddel kapcsolatban elmondasz.
- Ez nem is igazán fejlesztés csak…
- Na látod, ezt beszélem, még azt sem sikerült megértenem, hogy nem fejlesztés.
- Ok, nem fárasztalak.
- Köszi!
Ryan elpakolta a dolgokat, ő megnézte milyen anyagokat kell berendelnie, hogy zökkenőmentesen tudjon dolgozni és elindult haza. Már majdnem a metróállomáshoz ért, mikor meggondolta magát és gyalog indult hazafelé. Hideg volt, de ő mégsem fázott. Jól esett a friss levegő az egész délutáni bezártság után. Figyelte az embereket, akik szinte hömpölyögtek London utcáin. Szeretett itt élni. Egyszer a szülei el akartak innen költözni, még kamasz korában. Azután mégis úgy alakult az életük, hogy itt maradtak. Emlékszik milyen boldog volt, mikor kiderült, hogy mégsem mennek, sehol máshol nem tudta elképzelni az életét. Most is ugyan így volt ezzel a kérdéssel. Itt élt mindenki, aki fontos volt számára. Nagyon összetartó család voltak. Nem tudta elképzelni, hogy nem látja hetente a szüleit, vagy a nővérét, különösen mióta szült egy halom R betűst – mosolyodott el, ahogy eszébe jutottak a csöppségek.
Ráérősen sétált haza, hisz otthon nem várta senki, s ez ismét szomorúsággal töltötte el. Irigyen nézte a kézen fogva sétáló párocskákat, és arra gondolt, hogy ismét szüksége lenne a szerelem érzésére.
A hét a szokásos mederben folyt, annyi változással, hogy izgatottan várta a vasárnap délelőttöt, mert akkora beszélték meg Ryannel a bevásárlást a lányoknak.
Fogalma sem volt mit lehet venni egy 10 és egy 7 éves kislánynak. Ő még ennyi idős korában javában babázott, de a baba kilőve. Felnézett az internetre és próbálta kikutatni, hogy most mi a menő a lányok számára. Annyi dolgot látott, hogy végül úgy döntött felhagy az egésszel, biztos lesz az üzletben egy halom dolog, ami megfelel egy kiskamasz számára.
Vasárnap reggel ismét a szekrénye előtt álldogált, és próbálta kitalálni mit is vegyen fel. Mikor felvette a kiválasztott ruhákat úgy érezte túl van öltözve egy játékvásárláshoz. Ledobált magáról mindent és felvett egy farmert, egy pulcsit – igaz ez a pulcsi ráfeszült és szexinek érezte magát benne, de egyszerű volt, semmi flanc. Egy kis sminket dobott fel, a haját kiengedte, húzott egy lapos talpú csizmát, felkapta a télikabátját és indult is. Úgy beszélték meg a bevásárlóközpontban első bejárata előtt találkoznak. Mire odaért Ryan már ott ácsorgott, és iszonyúan jól nézett ki. Világos barna haja volt, és néhány hónapja, szakállat növesztett, ami nagyon jól állt neki. Fekete, hosszú kabát volt rajta és öltöny, nyakkendő. Még soha nem látta öltönyben, és nem is értette miért csípte így ki magát.
- Szia! Azt hittem játékot megyünk venni – mutatott az öltözékére.
- Igen persze, csak utána lesz egy tárgyalásom!
- Ahha értem! – mondta, és alig tudta levenni a tekintetét róla. – Akkor menjünk be.
Már egy ideje köröztek a polcok között mire úgy gondolta megtalálta a lányoknak a megfelelő ajándékot. Mindkettőnek választott egy-egy szinte teljesen egyforma vászon táskát, az egyikre egy madarat varrtak filc anyagból a másikra egy cicát. Nagyon csajosak voltak, és tudta, hogy a lányok szeretik az ilyesmit. A nagyobbik kislányról tudta, hogy sokszor ott alszanak a barátnői, azt javasolta Ryannek, hogy vegyen neki egy függőágyat, az tuti menő lenne a szobájában, a kicsiről pedig tudta, hogy nagyon okos, jó a logikája, ezért neki nagyon szuper kreatív építőjátékot választott, amit egyedül is és párban is lehetett játszani.
- Nos, szerintem ennyi!
- Biztos?
- Igen!
- El sem hiszed mekkora terhet vettél le a vállamról. Nekem az ilyesmi nem megy!
- Szívesen tettem, jól esett ezen a részlegen is szétnézni. Én csak az autók és az akcióhős figurák között szoktam válogatni.
- Hányra kell menned?
- Még sok időm van, azt hittem több időt vesz igénybe a vásárlás.
- Jajj nézd! – szaladt oda egy gyönyörű adventi koszorúhoz. – Az enyém már nem olyan szép, évek óta ugyan azt használom. Szerintem megveszem! Neked nem kell egy?
- Koszorú?
- A tiéd szép?
- Az enyém?
- Igen! – nézett Ryanre, nem értette miért kérdezi ezt olyan furcsán.
- Én nem szoktam ilyesmit tenni a lakásomba.
- Nem? – kérdezte most ő ugyan olyan hangsúllyal, mint néhány pillanattal ezelőtt Ryan.
- Van egy kis műfenyőm, azt karácsonykor előveszem és kiteszem az asztalra.
- Gondlom feldíszíted azért?
- Hát feldíszítve teszem el, így nem kell kínlódni vele.
- Ugye nem mondod komolyan?
- De, teljesen komolyan mondom.
- Akkor te most nem díszítetted fel a lakásod, hanem majd karácsonykor kiveszed a dobozból az ezer éve feldíszített minifenyődet?
- Igen!
Nem tudta miért érintette ez őt olyan furcsán, hisz gondolhatta volna, hogy egy férfi nem fogja a lakását telerakni fényes gömbökkel, meg csillámló díszekkel, de neki ez volt a természetes. Igazából nem is járt olyan lakásban, amit adventkor ne díszítettek volna fel.
- Úgy nézel rám, mint egy ufo-ra.
- Bocsi! Persze te pasi vagy!
- Ezt hogy érted?
- Csak hogy téged nem érdekel az ilyesmi.
- Érdekelne, de mivel nincs otthon semmi, nem rakok ki semmit.
- Nem olyan nehéz ezen változtatni.
- Azt mondod, vegyek párat?
- Én nem mondom – rázta a fejét.
- Ok, de akkor segítened kell feltenni.
- Nekem? – dobbant meg a szíve. Tudta ez azt jelenti, hogy fel kell mennie hozzá.
- Persze, ki másnak?!
- Ok! – mondta és igyekezett izgalmát leplezni.
- Akkor vegyük meg a díszeket, még úgy is van időm és este 7-kor találkozunk nálam.
- Rendben!
Nehezen telt az idő addig, hogy végre elindulhasson. Átöltözött, de most sem jött össze az első kitalált kollekciója, ismét úgy gondolta túlöltözött. Úgyhogy visszavette a farmerét, viszont a pulcsi helyett egy pólót vett fel, amiben szép dekoltázsa volt, és egy fekete pulcsit vett fel hozzá, de gondolta az majd úgy is le kell venni, mert Ryan lakásában biztosan meleg lesz.
Még soha nem volt nála, a címet tudta, de nem is tudta hol van pontosaz az az utca, kicsit keresgélnie kellett és a parkolás sem ment egyszerűen. Már megbánta, hogy nem metróval ment.
- Késtél! – nyitott ajtót Ryan.
- Bocsi, nagyon bonyolult helyen laksz.
- Bonyolult? – nevetett a férfi.
- Ne nevess! Ez tényleg bonyolult hely! – mondta, miközben bement a lakásba, ami sokkal tágasabb volt és sokkal szebb, mint azt gondolta. – Nem mondtad, hogy luxuslakásban laksz, háromszor ennyi díszt kellett volna vennünk.
Ahogy beljebb ment valóban luxuslakás tárult a szeme elé. Gyönyörű nappali, még szebb étkező és konyha. Igényes burkolatok, drága bútorok. Lelki szemei előtt megjelent a kis lakása, amit belefért volna Ryan egész nappalijába.
- Te miért is dolgozol a rendelőben? – kérdezte, de még mindig a lakást mustrálta.
- Mert szeretem!
- Jó főnököd van ugye?
- Igen!
- Szóval akkor hol is kezdjük?
- Először is mit innál?
- Ha lehet egy forró teát, mert gyalogolnom kellett ebben a hidegben.
- Nem autóval jöttél?
- De!
- Akkor?
- Parkolnom is kellett!
- És csak a külvárosban sikerült? – húzta az agyát Ryan.
- Ha nem laknál…
- Tudom, ilyen bonyolult helyen.
- Pontosan!
- Amúgy a ház alatt van egy parkoló, ahová beállhattál volna.
- Honnan tudhattam volna, hogy van?
- Mondjuk, eljössz eddig, és meglátod, hogy ki van írva.
- Jól van na! Béna vagyok! Soha nem szerettem vezetni.
- Nem vagy béna, csak nő!
- Köszi! – fintorgott egyet Ryanre.
- Milyen ízűt szeretnél?
- Mindegy!
- Nézd csak! Válassz!
Ryan egy szép teás dobozt tolt elé, ami tele volt a legkülönlegesebb ízű teával.
- Hol rejtegeted a barátnődet?
- Hogy-hogy? – nézett rá értetlenül Ryan.
- Ne mondd nekem, hogy ezeket a teákat te tartod így rendben.
- Pedig én!
- Azt hittem csak a rendelőben vagy olyan pedáns, és itthon elengeded magad egy kicsit.
- Csak egy kicsit!
- Mi lenne, ha nem tennéd – nézett ismét körbe a makulátlanul tiszta lakáson.
- Ezek után át sem mernélek hívni magamhoz!
- Miért?
- Mert az én lakásom egészen más kategória, és lehet a teáim sem állnak ilyen sorrendben.
- De a karácsonyi dekorációd biztos szebb, mint az enyém!
- Na. abban biztos lehetsz! – nevettek mindketten.
Megitták a teájukat, és nekikezdett a vásárolt díszek kirakásának. Végül elégedett volt magával. Persze egész más lett, mint azt az üzletben eltervezte, hisz akkor még egy, a sajátjához hasonló lakásban gondolkodott.
- Tetszik?
- Igen! Tényleg szép!
- Örülök! Jövőre majd vehetsz még hozzá. Ha tudtam volna, hová is vásárolok nem pont ezeket és nem pont ennyit választottam volna. Na de én akkor megyek is!
- Hová?
- Haza.
- Maradj még! Gyere gyújtsuk meg a gyertyát, hisz azért van itt ez a csodaszép koszorú nem?
- De!
Meggyújtottak két gyertyát, lekapcsolták a villanyt és a pislákoló gyertyafény mellett beszélgettek. Többnyire a munkával, a páciensekkel kapcsolatos dolgokról folyt a szó köztük.
A kanapén ültek egymás mellett és miközben Ryan beszélt érezte a parfümének az illatát, ami pont az volt, amit szeretett. Kicsit szúrós, férfias illatú.
- Annak a pasinak, aki pénteken jött be utoljára nagyon bejöttél, ugye tudod?
- Én?
- Nem is én!
- Nem hiszem!
- Pedig így van, hidd el!
- Hát, ha így is van megtartotta magának.
- Visszarendelted még nem?
- Vissza, mivel még nem fejeztem be a kezelést.
- Akkor majd ne lepődj meg, ha kapsz tőle egy kávémeghívást.
- Így legyen!
- Szeretnéd?
- Néha magányos vagyok! – mondta ki őszintén, amit érez már néhány hete.
- Néha én is.
- És a sok hódításod?
- Ők csak szórakoztatnak, de ugyan olyan magányos vagyok mint te, és ha mindketten magányosak vagyunk, tennünk kellene valamit. Nem gondolod? – fordult oda hozzá Ryan.
- Mire gondolsz? – kérdezte, miközben a mellkasában a szíve akkorákat dobbant, hogy azon csodálkozott, hogy Ryan nem hallotta meg.
- Több megoldás is lenne.
- Például?
- Például… - húzódott hozzá közelebb Ryan. – Például… - hallotta megint a hangját, de már inkább csak suttogás volt ez.
Leheletét érezte az ajakain, és mozdulatlanná vált. A gyertya halovány fénye világította csak meg a férfi arcát. Látta, hogy az ajkai egyre közelebb kerülnek az övéhez.