Megérdemlem? (8. fejezet)

8. fejezet

Amy elvegyült a társaságban, mindenkivel beszélt néhány szót, de nem érezte jól magát. Állandóan az ajtó felé nézegetett és azt várta, hogy egyszer csak megpillantja Calebet. Már 11 felé járt, mikor észrevette, hogy a terem másik végén beszélget egy csinos nővel. Úgy tett, mintha nem is tudna róla, hogy ott van, igaz sokszor az utolsó pillanatban figyelmeztette magát, nehogy arra nézzen, ahol meglátta.

Sodródott egyik embertől a másikig, szinte mindenkivel váltott néhány szót az este folyamán kivéve Calebet. Úgy érezte, hogy a férfi direkt kerüli őt. Már éjfél is elmúlt, mikor úgy döntött felmegy és lefekszik. Fáradtnak érezte magát, és abból is elege volt, hogy pattanásig feszültek az idegei Caleb miatt, mert mindig arra várt mikor megy oda hozzá, de a férfinak esze ágában sem volt.

Jó éjt kívánt a körülötte állóknak, és visszavonult a szobájába. Megtette a rutinfeladatait lefekvés előtt és fáradtan bújt az ágyába. Hamar álomba merült, de az álma ugyan olyan zaklatott volt, mint mikor az este elaludt. Hamar fel is ébredt és csak forgolódott, nem tudott visszaaludni. Természetesen megint Caleb körül jártak a gondolatai. Nem értette a férfit, vagy értette, csak nem akarta elhinni. Egy oka lehet csak, hogy nem törődik vele, és ez az ok teljesen nyilvánvaló. Megkapta őt, és ennyi volt részéről. Volt kivel szórakoznia a tréning alatt és ezzel ki is merült a kapcsolatuk. Nagyot sóhajtott és megpróbálta másra terelni a gondolatait, valami egyszerű semleges témára, amitől talán el is tud aludni. De ez a feladat nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek tűnt. Megnézte az órát, hajnali 4-et mutatott. Úgy döntött nem gyötri magát tovább azzal, hogy aludni próbál. Bekapcsolta a tabletjét, és a híreket böngészte. Mióta itt van semmit nem tudott a nagyvilágról. Mikor a fontosabb híreket elolvasta rákattintott a bulvárra is. Ekkor az első kép, amit meglátott az Caleb volt, amint átöleli azt a nőt, akit többször is látott már vele, és egyértelmű volt, hogy bizalmas viszonyban vannak. Ekkor kopogtak, természetesen tudta, hogy Caleb az.

Kinyitotta az ajtót.

• Mit akarsz? – kérdezte tőle.
• Téged – lépett be a férfi az ajtón.
• Te részeg vagy?
• Nem vagyok részeg, ittam egy kicsit, de nem vagyok részeg – mosolygott Caleb.
• Jobb ha elmész!
• Miért, mert ittam?
• Nem, nem azért.
• Akkor miért?

Amy még mindig látta maga előtt a képet, amint átöleli azt a nőt. Hülyének érezte magát, most értette meg csak igazán miért is akarta annyira Caleb, nehogy kiderüljön a kis félrelépése.

• Nem gondolod komolyan, hogy amikor úgy érzed, akkor csak előveszel, és én rendelkezésedre állok? – nézett keményen a férfi szemébe.
• Nem, soha nem gondoltam ilyet – válaszolta halkan a férfi.
• Lehet nem gondoltad, de a héten ezt tetted, gondolkodás nélkül. Most menj! – nyitotta ki Caleb előtt az ajtót, aki néhány pillanatig nézte Amyt, aztán kiment a szobából.

Amy bezárta az ajtót és idegesen járkált fel alá a szobában. Mikor úgy érezte kicsit lenyugodott, elővette a tabletjét, hogy jobban megnézze azt a képet, és elolvassa hozzá a cikket, de nem találta. Próbált ugyan olyan sorrendben végigmenni a híreken, ahogy az előbb, de elveszett a kép. Nem értette, nem hülye, még nemrég ott volt. De végül is a lényegen nem változtat. Látta ő, mikor együtt voltak, hogy valami van közöttük. Már akkor meg kellett volna Calebbel minden kapcsolatot szakítania, mikor először ott a stadionban meglátta, hogy beszélgetnek. Most csak magát hibáztathatja, hogy beleszeretett. Ó, a francba! – mondta ki hangosan a szavakat. Tényleg beleszerettem? – folytatta a mondatot, de már ismét csak a fejében. Igen, állapította meg. Hírtelen ötlettől vezérelve összepakolt, és úgy gondolta az első géppel hazaindul. Mikor mindennel kész volt leült az ágy szélére és próbálta rendbe szedni össze-vissza cikázó gondolatait.

Sorra vette a tényeket:

1. Szerelmes Calebbe.
2. A férfinak van valakije.
3. Tőle néhány kellemes óránál nem akart többet.

Most próbálta összeszedni mit is tehetne ebben a helyzetben:

1. A szerelem sajnos nem múlik el egy kettőre, úgy hogy ezzel most nem foglalkozott.
2. Elutazik anélkül, hogy befejezné a tréninget, ennek az előnye, hogy nem kell Calebet látnia, de otthon Megginek meg kell magyaráznia miért ment el idő előtt.
3. Marad, Calebet még egy fél napig elviseli és hősiesen befejezi a tréninget.

Igen, ez lesz a megoldás – állt fel diadalmasan az ágyról azzal az elhatározással, hogy mégis marad, és annak rendje és módja szerint csak délután utazik haza.

Már világos volt kint, így úgy döntött tesz még egy utolsó sétát a parkban. Ugyan arra a padra ült le, mint az első reggelen, és úgy látszik ezzel az ötlettel nem volt egyedül.

• Szia! – ült le mellé Caleb.
• Jó reggelt! – köszönt vissza hűvösen.
• Jobban érzed magad?
• Nem voltam tegnap sem beteg! – válaszolta ingerülten a férfinak.
• Mikor átmentem hozzád az éjszaka nagyon ideges voltál.
• Persze hogy az voltam, mert idegesítesz! – pattant fel a padról, és beviharzott a szállodába.

Hogyne lett volna ideges, mikor Caleb már jó ideje játszik az érzelmeivel. Egyikszer elhalmozza a figyelmével, máskor meg arról is megfeledkezik, hogy létezik. El kell felejtenie Calebet – határozta el magában Amy. Remélte ha a mai napon túl lesz, minden visszaáll a régi kerékvágásba. Caleb nem jön többet az irodába, legalábbis évente 1 alkalomnál többet nem, hisz több mint egy évet dolgozott már ott, mikor először találkozott vele, és az is micsoda találkozás volt – már akkor tudnia kellett volna, hogy egy ilyen kezdet után, a folytatás csak rosszabb lehet.

A szobájába érve kinézett az ablakon és látta, hogy Caleb még mindig a padon ül. Eszébe jutott milyen szenvedélyesen tud beszélni a fociról, is milyen szenvedélyesen tud szerelmeskedni. Azt kívánta bárcsak ugyan ilyen szenvedélyesen szeretné őt a férfi, de tudta, hogy ez nem fog bekövetkezni.

A nap nehezen telt el. Donald a tréningvezető megköszönte mindenkinek a részvétet és zárásként még két csapatjátékot játszottak, ami kifejezetten mulatságos és szórakozató volt, de Amyt ez sem derítette különösebben jókedvre. Calebet figyelte, aki egész nap egy szót sem szólt hozzá, viszont kifejezetten jókedvűen tércselt mindenki mással.

Végre eljött az idő és indulhatott a repülőtérre. Nem akarta már látni a férfit, gyötörni magát.

Későn ért haza, nagyon fáradt volt és kimerült. Szerencsének érezte, hogy hétvége következett és nem kell másnap dolgozni mennie. Úgy érezte képtelen lenne rá.

Szombaton mikor felébredt már majdnem 10 óra volt. Kipihentnek érezte magát, és jókedvűen kelt fel. Az elmúl néhány nap érzelmileg teljesen megviselte, de most egy jó alvás után, a saját megszokott környezetében úgy érezte könnyedén túlteszi magát Caleben és megy minden úgy, mintha nem történt volna köztük semmi.

Elkezdte a háztartásbeli teendőit, kicsomagolt, mosott, takarított, elment bevásárolni és főzött magának egy könnyű vacsorát. Délután felhívta a szüleit és megbeszélték, hogy másnap átmegy ebédre és mindent elmesél, ami a tréningen történt vele. Így is tett mindent elmesélt, milyen feladatokat kaptak, milyen mulatságos jelentekre került sor a feladatok kapcsán, hogy milyen jól ment neki a foci, csak Calebről nem szólt egy árva szót sem, még véletlenül sem említette meg a nevét.

Szinte ugyan ezt a történetet mondta el hétfőn az irodában Meggienek és a kollegáinak. Annyi különbséggel, hogy Meggie érdeklődött Caleb iránt.

• Meddig maradt? – kérdezte Amytől.
• Ha jól láttam a záróbeszédet is meghallgatta.
• Komolyan? Még soha nem maradt ott végig. Na és részt vett a játékokban?
• Különösebben nem figyeltem, de szerintem végigcsinált mindent, ugyan úgy, mint bárki más.
• Érdekes, pedig a csapatjátékokat utálja. Csak a sportban szokott részt venni – elmélkedett hangosan Meggie.
• Hogy van az édesanyád? – terelte gyorsan másra a témát Amy.

Még néhány percig beszélgettek az édesanyja hogylétéről, aztán visszament az irodájába, hogy próbálja utolérni magát a munkájával.

Bekapcsolt a számítógépét és megnézte az e-mailjeit, és ránézett a cég honlapjára is. Ekkor vette észre, hogy valaki már rátöltötte a tréningen készült képeket. Sok képen szerepelt, és igen sok képen Calebbel együtt. Már előre félt, ha Meggie meglátja rájön, hogy az előbbi „nem nagyon tudom mit csinált Caleb” füllentés volt tőle. Lelkiismeret furdalása támadt, hisz Meggie elmondta neki, hogy valamikor mennyire szerelemes volt Calebbe. Igaz már régen volt, de Meggie még mindig ábrándozóvá vált, ha a férfi került szóba. Gyorsan hozzálátott a munkájához, nem akart most többet ezzel foglalkozni.

A munka jó figyelem elterelőnek bizonyult. Egész gyorsan eltelt a hét, igaz esténként sokat gondolt a férfira, és titkon remélte, hogy meg fogja keresni, és próbál vele beszélni, próbálja folytatni amit elkezdtek. Nem tudta mit tenne, ha Caleb megjelenne nála. Nem volt benne biztos, hogy vissza tudná utasítani. Érezte a férfi hiányát, sokat gondolt az együtt töltött éjszakájukra.

Pénteken szokásához híven mielőtt felment a lakásba megnézte a postaládáját, és talált benne egy jegyet a szombati meccsre, a hátulján ezzel a felirattal:

„Remélem eljössz!!!”

Amint meglátta a gyomra görcsbe rándult, a szíve majd kiugrott a helyéből. Ez csak egy jegy - nyugtatta magát - nem írta rá, hogy találkozni akar vele, csak a meccsre kapott egy jegyet. Már ekkor tudta, hogy el fog menni, lehet még addig megváltoztatja a döntését néhányszor,  de ebben a percben biztos volt abban, hogy holnap délután a lelátón fog ülni. Így is volt, izgatottan, hogy újra láthatja a férfit – még ha távolról is – ült ugyan azon a helyen ahol már többször is. Végre kivonultak a csapatok és meglátta Calebet is. A férfi felé nézett, és néhány pillanatra összekapcsolódott a tekintetük. Aztán Caleb hátat fordított neki és elkezdődött a játék.

Amy lelkesen szurkolt, de sokszor azon kapta magát, hogy nem a játékosokat figyeli, hanem Calebet a pálya szélén. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy a férfi karjaiban lehessen. Feltörtek benne az emlékek. Milyen kellemes érzés volt mikor csókolta, hogy olyan gyönyörhöz juttatta, amilyet eddig csak vele élt át. Talán hibát követett el, ragaszkodnia kellett volna a férfihoz, és elfogadni azt, amit Caleb ad neki, még ha az csak néhány titokban eltöltött kellemes óra is.

Gondolataiból a mellette felugró közönség zökkentette ki. Gólt lőttek, amit ő nem is látott. Megpróbálta a figyelmét visszaterelni a meccsre és élvezni, kikapcsolódni, de nehezen ment, hisz Caleb ott jött-ment előtte és minden mozdulatát láthatta.

A játék befejezése után az elsők között hagyta el a stadiont. Otthon sem igazán tudtak lenyugodni az érzelmei. Nem hitte, hogy ilyen felkavaró élmény lesz Calebet újra látni. Megcsörrent a telefonja, amitől rettentően megijedt, és izgatottan kapta ki a táskájából a készüléket. Mikor megnézte ki hívja csalódottan látta, hogy egy ismeretlen számot ír ki a telefonja.

• Tessék – szólt bele unottan.

• Elnézést a zavarásért – hallott egy ismeretlen férfihangot a vonal túloldalán.
• Caleb adta meg a számát -  a férfi nevének hallatán olyan izgatott lett, hogy majd ki ejtette a kezéből a telefont.
• Thomas Azo edző vagyok. Egy amatőr női focicsapatot próbálok összehozni. Calebtől tudom, hogy egész jó a pályán. Szívesen látnám a csapatban, ha van hozzá kedve.
• Óh, nem is tudom. Két állásom van, nem sok a szabadidőm, csak hétvégén érek rá – habogta Amy meglepetten.
• Egyenlőre csak heti 2 edzést tervezünk az egyiket biztos, hogy hétvégén. Szeretném ha találkozhatnánk, és kipróbálna egy edzést.
• Hát nem is tudom – tétovázott Amy.
• Kérem próbálja ki, aztán megbeszéljük.
• Rendben – adta meg magát végül.
• Hová menjek és mikor?
• A nagystadionban holnap 4-től várom.
• Rendben ott leszek!
• Várom! – tette le a telefont a férfi a túloldalon.

Amy nem győzött magához térni a meglepetéstől. Caleb nem keresi – kivéve a bedobott jegyet – közben meg ajánlgatja a női focicsapatba. Nem volt benne biztos, hogy jól tette, hogy igent mondott. A csapatban valószínűleg jó játékosok lesznek, ő meg már évek óta nem játszik, az állóképessége sincs a helyzet magaslatán.

A stadionban lesznek az edzések, ahol jó eséllyel összefuthat Calebbel – gondolta tovább a dolgot. Nem is tudta, hogy ez most a dolog mellett, vagy ellen szól.

Másnap 4-kor mégis idegesen ott toporgott a pálya szélén. Nem messze tőle több nő is sportszerelésben melegített. Mikor az egyetlen férfi, aki jelen volt meglátta, odament hozzá és bemutatkozott:

• Helló! Thomas Azo vagyok! Örülök, hogy eljött! – nyújtott a kezét.

Amy kezet fogott a férfival.

• Helló! Én még most sem vagyok benne biztos, hogy jól tettem, hogy eljöttem – mondta bizonytalansággal a hangjában.
• Én bízom Caleb meglátásában, biztos vagyok benne hogy jó helyen vagy. Tegeződhetünk? – kérdezte Tomas a tegezést követően.
• Igen persze! – mosolygott rá Amy.
• Nos, akkor te is melegíts be a lányokkal, aztán kicsit játszunk, megnézem milyen vagy játék közben.

„Lányok, az új játékosunkat Amynek hívják, fogadjátok szeretettel!”

Ennyi volt a bemutatása és már szaladt is a lányokhoz a bemelegítést végezni. Aztán kétfelé osztotta őket az edző és elkezdtek játszani. A hév épp úgy elkapta, mint a tréningen, most is ügyes volt, bár a sok jó játékos között nem tűnt úgy ki, mint a múltkor. Még csináltak pár levezető gyakorlatot és rajta kívül mindenki ment az öltözőbe, őt Thomas magához hívta.

Kiderült, hogy tetszett az edzőnek a játéka, és tényleg várja a csapatba. Az edzések csütörtökön 6-tól és ilyenkor vasárnap 4-től vannak. Amy úgy gondolta, hogy megpróbálja, aztán elválik, hogy fogja-e szeretni és bírni, mert igen megerőltető volt, amit az elmúlt majdnem 1,5 órában végigcsinált.

Mire bement az öltözőbe a lányok már mind át voltak öltözve és el is rohant mindenki. Lezuhanyozott, felöltözött és kiballagott a nem túl messze lévő buszmegállóba. Az új élményeket dolgozta fel, teljesen el volt merülve a gondolataiban, mikor hatalmas fékcsikorgással megállta egy autó a buszmegállóban és kinyílt az ajtaja. Meg is fordult a fejében vajon ki miatt állt meg ez a gyönyörű csillogó-villogó sportautó mikor a saját neve ütötte meg a fülét. Ekkor nézte meg jobban ki is ül a kormány mögött. Mikor felismerte, hogy Caleb az a szíve ismét szabálytalanul nagyokat dobbant.