Megérdemlem? (5. fejezet)

5. fejezet

A kikészített mikrofonhoz egy fiatalember ment, bemutatkozott és 15-20 percben elmondta a következő napok programját. Amy nem nagyon tudott figyelni, Caleb közelsége annyira izgalomban tartotta. A lényeget sikerült megjegyeznie, hogy most át kell vonulniuk az étkezőbe egy könnyű vacsorára és rövid ismerkedésre.

Felállt és elindult, de Caleb egy lépést sem tágított mellőle. Igaz egy szót sem szóltak egymáshoz, de a férfi szorosan a nyomában volt.

Az étkezőben svédasztalszerűen meg volt terítve és mindent lehetett enni, ami szem-szájnak ingere. Úgy érezte egy falat sem menne le a torkán, így csak egy üveg ásványvizet vett el. Mire megfordult Calebet körbekapták az emberek, talán most fedezték fel, hogy a fő-fő főnök is köztük van. Amy ennek csak örült, mert már zavarta, hogy ott lohol mellette.

Szórakozottan sétálgatott az emberek között, és kicsit kényelmetlenül is érezte magát, mert valóban nem ismert egyetlen lelket sem. Az emberek kisebb csoportokba tömörülve beszélgettek, nevetgéltek, ő meg csak megállt az ablak előtt is figyelte őket. Úgy gondolta jobb, ha visszavonul a szobájába, majd holnap összeismerkedik valakivel, de mos nem volt kedve idegenekkel jópofizni.

Éppen, hogy kilépett az étkezőből Caleb hangját hallotta maga mögött, amitől megint a szívbaj jött rá.

• Ide figyelj! – fordult hátra mérgesen – ha még egyszer megijesztesz, én nem állok jót magamért.

A férfi csak mosolygott és olyan közel lépett hozzá, hogy csak néhány centire voltak egymástól.

• Én csak annyit kérdeztem hová mész.
• Igen, de hogy kérdezted?
• Hogy kérdeztem?
• A hátam mögé settenkedtél ismét, és olyan hangon szólaltál meg, amitől a frász jön rám!
• A hangomtól kiráz a hideg? – kérdezte a férfi incselkedve, és megsimogatta a karját, amitől Amy valóban megborzongott.
• Nem, csak légy szíves ezután akkor szólj hozzám, ha már a látóteremben vagy! Jó éjt! – vágta oda Calebnek, és elindult a szobája felé.

A férfi is elindult abba az irányba amerre ő, és együtt szálltak be a liftbe.

• Hanyadikra mész? – kérdezte Calebet.
• A harmadikra!

Megnyomta a megfelelő gombot, az ajtó bezáródott, és szó nélkül álltak ott. Pár másodperc múlva a lift megállt, kiszálltak és mindketten elindultak jobbra.

Próbálta magát türtőztetni, és nem szólt a férfinak semmit, pedig forrt benne az indulat. Nem tudta mit akar tőle, napokig, hetekig nem jelentkezett, most meg lohol utána. Elege van belőle, még ha voltak is olyan gondolatai, hogy tetszik neki ez a férfi, az most mind elszállt.

Megállt a szobája előtt, a táskájából előkereste a kulcsot, ami persze nem ment könnyen, már másodjára nézte át, de idegességében nem találta. Mikor végre a kezébe akadt hangosan szólalt meg:

• Na végre, megvan ez a szar!
• Mi a baj, ideges vagy? – kérdezte a mellette ácsorgó férfi.

Amy nem bírta tovább kibukott belőle, ami egész este forrt benne.

• Ha ennyire tudni akarod igen! Ideges vagyok! Ha azt is tudni akarod, hogy miért megmondom neked! TE idegesítesz! – mutatott rá a férfira.
• Én? – próbált csodálkozó arcot vágni Caleb, de a mosolyra húzódó szája elrontotta az előre elhatározott megdöbbenés jelenetét.
• Igen, TE!
• Mit tettem?
• Semmit, csak egy beképzelt alak vagy, én meg utálom a beképzelt alakokat. Most is meg tudnád mondani mi a fenének követtél eddig? Mit gondolsz, hogy az ágyamba bújhatsz, ha nem sikerül bejutnod, akkor meg hetekig felém se nézel megint? – mondta, szinte már kiabálta Amy, közben tekintetével majd felnyársalta a férfit.
• Semmi ilyesmit nem gondoltam, csak szemben van a szobám és szeretnék én is visszavonulni – nyúlt a nadrágzsebébe a szobakulcsáért.

Mikor meglátta, a kezében himbálódzó kulcsot, amit a szavainak nyomatékosítására a férfi belehelyezett a szemben lévő ajtó kulcslyukába és elfordította, azt hitte elsüllyed szégyenében a kifakadása miatt.

Gyorsan ő is kinyitotta az ajtaját, belépett a szobába és becsapta maga mögött az ajtót. Égett az arca a szégyentől. Most elárulta magát, elárulta, hogy várta a férfi jelentkezését az elmúlt időben. Bement a fürdőbe, engedett magának egy nagy kád meleg vizet, belefeküdt, és azt remélte, hogy ettől ellazul, és megnyugszik. Ez valamennyire sikerült is, és a fürdőzése végére arra az elhatározásra jutott, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyja a férfit. Valószínű, hogy az elkövetkezendő néhány napban el kell viselnie a jelenlétét, de teljesen közömbös lesz iránta. Nem fogja felidegesíteni magát, nem fogja levegőnek nézni, nem fog túl nagy figyelmet szentelni neki. Ha közös feladataik lesznek a tréningen, akkor azt szépen megoldja vele teljesen érzelemmentesen.

Kicsomagolt, és közben szétnézett a szobában, mert eddig erre nem is volt ideje. Igazán szép volt minden. Modern letisztult vonalak jellemezték a bútorokat, a kiegészítők is a modern stílus jegyében voltak kiválogatva. A falak és a bútorok többsége semleges színű volt, a színeket a kiegészítőkkel csempészték a szobába.

Miután lefeküdt is csak Caleb járt a fejében, és az előbbi elhatározását erősítette magában.

Reggel korán ébredt, kialvatlannak, és fáradtnak érezte magát, de mégsem bírt már tovább feküdni az ágyban. Felkelt, lezuhanyozott, felöltözött, a haját lófarokban összefogta, és feltett egy kis sminket magára. Mikor belenézett a tükörbe meg volt elégedve. Éppen így akart kinézni, nem túl elegánsan, nem túl hivatalosan, de nem is túl sportosan.

Az órájára nézett, de még mindig korainak találta, hogy az étkezőbe menjen reggelizni, ezért úgy döntött sétál egyet a szálloda körül.

A felkelő nap csodálatos látványt nyújtott, egy darabig csak állt a szálloda előtt és figyelte. Majd elindult a szállodát körülölelő parkban. Gyönyörűen gondozott zöld terület volt sok fával, és szépen ápolt pázsittal. Több pad is ki volt helyezve, ahol le lehetett ülni a fák árnyékában. Leült az egyikre, és teljesen elmerült a gondolataiba, mikor valaki leült mellé. Mikor felnézett akkor vette észre, hogy Caleb az.

• Remélem már a látóteredben vagyok! Szia!
• Igen a látóteremben vagy, és látod most nem is ijedtem meg! Neked is szia!
• Nem tudtál aludni?
• Nem nagyon, szokatlan volt az ágy, de úgy látom te is korán keltél.
• Igen – válaszolta Caleb. Nálam ez már szokás, mindig korán kelek.
• Mindig irigyeltem azokat az embereket, akik korán tudnak kelni, nekem nehezen megy – az órájára pillantott, és felállt.
• Megyek reggelizni! – jelentette ki a férfinak.
• Veled tartok – pattant fel Caleb is a padról.

Amy nem szólt semmit, próbálta magát a tegnap esti elhatározásához tartani. Ha jönni akar, hát jöjjön – gondolta magában.

Az étkezőben már többen voltak, volt, aki már ült a tele tálcája mellett, volt, aki most szedte össze a reggelijét, a most is bőven megrakott svédasztalról. Ő is vett egy tálcát, kenyeret, felvágottakat, vajat, teát és gyümölcsöt tett rá.

Azt nézte hová is ülhetne, mikor meghallott egy ismerős hangot. Mikor odanézett látta, hogy egy fiatal nő telefonál. Ahogy abbahagyta a beszélgetést odament hozzá és megszólította.

• Flóra?
• Igen Flóra vagyok, de te ki vagy? – kérdezte tőle a megszólított fiatal nő.
• Amy Arban vagyok a Limerichi irodában dolgozom, te meg a Dubliniban.
• Hogy ismertél meg?
• A hangodról! – mosolygott Amy, hiszen többször is beszéltek már telefonon, és nagyon örült, hogy mégis sikerült egy ismerőst találnia.
• Gyere, ülj mellém – hívta meg az asztalához Flóra.
• Köszönöm – fogadta el nagy örömmel a felkínált helyet.
• Jó reggelt! - lépett az asztalhoz Caleb is.

Amyben kezdett felszaladni a pumpa, de idő előtt leállította magát, próbált a férfi irányában közönyös lenni.

• Lenne itt még egy hely? – kérdezte nyájasan Flórától.
• Természetesen, foglalj helyet – monda a lány.

Hogy is mondhatna nemet a cég tulajdonosának – morfondírozott magában Amy. Caleb leült vele szemben, jó étvágyat kívántak és nekilátott mindenki a saját reggelijének.

• Láttad a konditermet? – kérdezte Amytől Flóra.
• Igazából még semmit nem láttam, csak a parkban sétáltam egy kicsit az előbb.
• Ó akkor majd megmutatok neked mindent. Van itt medence, lehet bowlingozni, kondizni, ja és a remek bárról ne is beszéljek.
• Ok, bár én konditerembe nem szoktam járni, tornázom, de kondigépeket nem használok.
• Akkor majd elmegyünk bowlingozni, meg úszni – lelkendezett a lány. Ja, és természetesen este meg kell látogatni a bárt is.
• Rendben – egyezett bele Amy. Mi is lesz ma a program? – kérdezte Flórától.
• A konferenciateremben lesz valami tréningféleség.
• Te voltál már ilyenen?
• Igen, tavaly.
• Kicsit izgulok, hogy milyen feladatok lesznek – pillantott Calebre Amy.
• Jajj, de buta vagy. Tök jó lesz, majd meglátod! – nyugtatta meg a lány.

Caleb nem szólt bele a beszélgetésükben, csak evett és közben figyelte őket.

Flóra figyelme most róla a férfire irányult.

• Végig itt maradsz?
• Igen – válaszolta a férfi, de közben nem Flórára nézett, hanem Amyre.

Flóra még kérdezni akart valamit, de Calebhez odament néhány férfi, és nagy hangon köszöntötték, majd beszélgetni kezdtek hivatalos dolgokról.

Caleb néhány perc múlva felállt az asztaltól és elköszönt tőlük. Amy örült, hogy kettesben maradt Flórával.

• Tavaly is itt volt? – kérdezte a lánytól, és nem is próbálta leplezni a kíváncsiságát.
• Igen, bár csak három napot maradt, aztán hírtelen eltűnt.
• Egyedül volt?
• Hát egyedül jött, de arra nem vennék mérget, hogy az éjszakákat egyedül töltötte.
• Kivel volt? Most itt van?
• Egy nagyon szép nővel, már nem is tudom, melyik városban dolgozik, de most nem látom. Na és mi ez a nagy érdeklődés, csak nem alakul köztetek valami?
• Á, dehogy!
• Ha jól látom, elég sokat foglalkozik veled, az este is mintha melletted ült volna a konferenciateremben.
• Gondolhattam volna, hogy mindenki figyeli, mit csinál, hisz ő a tulaj.
• Így, ahogy mondod! – mosolygott Flóra. Nézz körbe, az itt lévők több mint a fele nő. Szerinted hányan szeretnék megkaparintani?
• Hát felőlem aztán vihetik!
• Na, mi van köztetek? Mesélj már! – unszolta Flóra.
• Semmi az ég világon, csak néhányszor bejött az irodába, és felbosszantott.
• Mégis mivel? Azzal, hogy jóképű és gazdag?
• Azzal, hogy uralkodó típus, pökhendi és utálatos.
• Ó, ott valami történt!
• Dehogy!
• Akkor fog! – nevetett mindent tudóan Flóra.
• Na jó, ejtsük a témát! Menjünk át a konferenciaterembe, keressünk magunknak valami jó helyet.

Átsétáltak, és látták, hogy a terem át van rendezve. Kis asztalok voltak betéve, és minden asztal körül négy szék volt. Ebből rögtön látszott, hogy négyes csoportokban kell majd nekik dolgozni. Kiválasztottak egyet a sarokban, amiről úgy gondolták kicsit félre esik és leültek.

Tíz percen belül benépesedett a terem, és bejött a fiatalember, aki az este is beszélt. Ismét bemutatkozott, ami Amynek jól jött, hisz az este Caleb miatt nem bírta megjegyezni a nevét. Most megtudta, hogy Donaldnak hívják.

Körbepillantott a termen és tekintetével Calebet kereste, de nem látta sehol. Mintha csalódottságot érzett volna magában, de próbálta elhessegetni ezeket a kezdődő érzelmeket, és minden figyelmét Donaldra fordította.

Első feladatként azt kapták, hogy olyan csoportokat próbáljanak kialakítani, ahol a tagok még nem, vagy kevésbé ismerik egymást. Amynek nem volt nehéz dolga, hisz Flórán kívül senkit nem ismert. Odament egy asztalhoz, ahol ketten ültek, egy férfi és egy nő, megkérdezte odaülhet-e.

A feladat az volt, hogy néhány percen keresztül ismerkedjenek egymással, és amikor felállnak a közösség előtt bemutatkozni, úgy beszéljenek, mintha a beszélgető partnerük lennének. Mivel ők hárman voltak megbeszélték, ki kinek a nevében fog beszélni, mikor megjelent az asztaluknál Caleb.

• Sziasztok! – ült le hozzájuk. Csatlakozhatok? – kérdezte a negédes mosolyával.

Le is ült az asztalhoz, és Amy felé fordult.

• Beszélj magadról, had ismerjelek meg – mondta neki komoly képet vágva.

Amy elkezdte sorolni az általános tényeket magáról. Mikor és hol született, hogy nincs testvére, hol nőtt fel, milyen iskolákba járt, mióta van a cégnél.

Caleb figyelmesen meghallgatta.

• Most te következel – szólalt meg Amy a mondandója végén.

A férfi is hasonló stílusban adta elő mondandóját, amiből Amy sok mindent megtudott, és most jött rá, hogy egyáltalán nem is ismeri Calebet. Megtudta többek között, hogy van egy testvére, hol töltötte a gyermekkorát, hol diplomázott, hogy került közel a focihoz és még néhány érdekes információt.

Mikor rájuk került a sor először Caleb állt fel, és beszélt úgy mintha Amy lenne.

• 23 éves egyke lány vagyok. Kicsit indulatos, kicsit ijedős, de megvédem magam, ha kell. Bármit felhasználok fegyverként, ami a kezem közé akad, legyen az porszívó, vagy épp egy papírvágó olló, de egy csóktól megijedek. Viszont olyan szenvedélyesen tudok szurkolni a meccseken, hogy utána napokig alig tudok beszélni. Ez a szenvedély bennem lappang, és nem csak a meccseken lobban fel, csak a megfelelő férfi kell, hogy előcsalja belőlem.

Amy minden szó után egyre vörösebb lett, szíve szerint elsüllyedt volna, de az utolsó mondat már sok volt neki. Akkorát rúgott Caleb bokájába, hogy még neki is fájt.

Caleb kicsit megrántotta a szája szélét, de senki nem vehetett rajta észre semmit.

Mikor a férfi leült, ő azonnal felpattant és belekezdett a mondandójába.

• Caleb Lewin vagyok, egy jóképű, gazdag és híres ember. Ti mind nekem köszönhetitek a munkátokat, úgyhogy legyetek kedvesek velem, ellenkező esetben megnézhetitek magatokat. Ja, és a kedvenc sportotokról is én gondoskodom edzőként. Természetes, hogy ti mind az én csapatomnak szurkoltok, mert ha nem repültök. És befejezésül annyit, hogy mindent megkapok, amit akarok, de lehet most mégis lesz egy kivétel.

Ezzel Amy is befejezte a mondandóját, és a férfit mereven nézve ült vissza a helyére.

A teremben néhány pillanatra síri csend támadt, még a légy zümmögését is hallani lehetett. Aztán az asztaluknál ülő férfi törte meg a csendet. Felállt és folytatta a feladatot, természetesen egészen más stílusban, mint ahogy ők előadták egymás bemutatását.